„Homogén” kliens oldali IT eszközök (SZGRH22)
Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-29.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
- • 4iG Nyrt.
- • 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság
- • ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • ALOHA Informatika Kft.
- • Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • ATOS Magyarország Kft
- • ATOS Magyarország Kft.
- • Atos Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Kft.
- • Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft.
- • CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelőségű Társaság
- • CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Delta Systems Kft.
- • Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Digital Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • DIGITRAN Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
- • Dokucentrum Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
- • DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Enterprise Communications Magyarország Kft.
- • ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
- • EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
- • Euro-Profil Rendszerház Kft.
- • Euro-Profil Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Exicom Informatika Kereskedőház Kft.
- • FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt
- • Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt.
- • FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Global-Tender Tanácsadó Kft.
- • Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
- • IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • IMG Solution Zrt.
- • Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részványtársaság
- • INTER-COMPUTER-INFORMATIKA Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt.
- • Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
- • iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft.
- • JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt.
- • KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
- • KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
- • M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft.
- • M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelőségű Társaság
- • M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Nemzeti azonosítószám Felelősségű Társaság
- • M&M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft
- • M&S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • M&S Informatikai Zrt.
- • Macrotel Telefontechnikai Kft
- • MACROTEL Telefontechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Nádor Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.
- • Nádor Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
- • NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt
- • PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
- • PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Professzionál Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • R+R Periféria Kft.
- • Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt.
- • SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
- • SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt.
- • Serco Informatika Kft.
- • SERCO Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
- • SERCO Informatika Zrt.
- • SMP Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • SMP Solutions Zrt.
- • Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Sysman Informatikai Zrt.
- • SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft.
- • SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Szintézis Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Szintézis Informatikai ZRt.
- • Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
- • T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • T-Systems Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Telekom Rendszerintegráció Zrt.
- • Tigra Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
- • TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasá
- • TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
- • USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
- • Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. N
- • WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.
- • WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével › Számítógépek és tartozékaik
- • IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás › Számítógépekkel kapcsolatos szolgáltatások
Beszerzési előzmények
Ajánlati felhívás (2021-11-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Számítógépek és tartozékaik
Hivatkozási szám: EKR001447222021
Rövid leírás:
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Számítógépek és tartozékaik 📦
További CPV-kód: Számítógépek és tartozékaik 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: ladanyi.marianna@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303436314 📞
Fax: +36 305636003 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-29 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 235-616189
HL-S szám: 235
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 500 000 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
Becsült érték héa nélkül: 500 000 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
További információk:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 8
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
További információk: A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bek b) pont szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 235-616189 (2021-11-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Számítógépek és tartozékaik
Hivatkozási szám: EKR001447222021
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Számítógépek és tartozékaik 📦
További CPV-kód: Számítógépek és tartozékaik 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: ladanyi.marianna@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303436314 📞
Fax: +36 305636003 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-29 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 235-616189
HL-S szám: 235
További információk
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre.
2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 8 Ajánlattevő
3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni.
6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu) a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak az Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 5/2021-as felhívása szerinti határidőig [a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig], és az abban foglaltak szerint a keretmegállapodás vonatkozásában önként csatlakoztak.
7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (01351), dr. Ladányi Marianna (01359)
8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 7 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható.
9) A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
A keretmegállapodás 24 hónapos időtartama az alábbi időszakokból áll:
- Szerződéskötési időszak: Ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére ÉS teljesítésére;
- Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség;
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag Ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik.
Részletek a Keretmegállapodás tervezetben.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 500 000 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata „homogén” kliens oldali informatikai eszközök és kapcsolódó szolgáltatások értékesítése a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
A jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás vonatkozásában az alábbi specifikus szerepkörök szerinti termékekre és kapcsolódó szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és Ajánlattevők részéről szakmai ajánlatként benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint:
Többet mutasson
- Önállóan rendelhető alaptermékek a következő kategóriákban: Vékonykliens számítógép, Monitor 1, Monitor 2, Monitor 3, Monitor 4, Monitor 5, Diák laptop, Tanári laptop 1, Tanári laptop 2, Egér - billentyűzet.
- Önállóan nem rendelhető alaptermékek a következő kategóriákban: Személyi számítógép 1, Személyi számítógép 2, Nagyteljesítményű számítógép, Notebook 1, Notebook 2, Notebook 3, Notebook 4, Ultrakönnyű-hordozható gép, All-In-One számítógép.
- Önállóan rendelhető tartozékok a következő kategóriákban: Töltőszekrény, Dokkoló, Külső SSD, kábelek, a diák és a tanári laptop esetében toll és táp.
- Az alaptermékekhez kapcsolódó, önállóan nem rendelhető…
… részegységek: Processzor, memória, grafikus kártya, merevlemez, notebook táska, operációs rendszer
… szolgáltatások a jótállással, adathordozó megtartással kapcsolatosan.
- Önállóan nem rendelhető, nem gyártói szolgáltatások a gravírozással, image-eléssel, szállítással, üzembe helyezéssel, matricázással, valamint bizonyos speciális ajánlatkérői igényekkel kapcsolatosan.
Ajánlatkérő új (nem használt, nem felújított) eszközöket kíván jelen eljárás keretében beszerezni.
„Homogén” megnevezés alatt azt érti Ajánlatkérő, hogy az adott gyártó vonatkozásában minden alaptermék megajánlása kötelező. Az egyes szerepkörök szerinti termékekkel/szolgáltatásokkal, valamint a megajánlásokkal kapcsolatos további részletes előírásokat a Műszaki leírás tartalmaz.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 400 000 000 000,- Ft mértékű (opció nélkül számított) keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a Részletes ártáblázatban terméksoronként feltüntette az adott sorhoz tartozó „relevancia együtthatót”, melyet az adott alaptermék/tartozék/szolgáltatás becsült egységára és becsült volumene alapján határozott meg, azonban ezen feltüntetett adatok a keretmegállapodás teljesítése során nem bírnak relevanciával, a keretmegállapodás teljesülését a keretösszeg teljesülése jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 21. § (4) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke) nettó 6 500 000 000,- Ft. Ezen nagyságrendet Ajánlatkérő a korábbi, DKM01SZGRK20 azonosítójú keretmegállapodás havi átlagos teljesítési adatai, valamint a megkötendő keretmegállapodás vonatkozásában már ismert beszerzési igények figyelembe vételével állapította meg.
Többet mutasson
Jótállás: A Részletes ártáblázatban Ajánlatkérő konkrétan meghatározta a releváns terméksorok vonatkozásában az elvárt jótállás időtartamát 36, illetve 12 hónapban. Ennek megfelelően Ajánlattevőnek a Részletes ártáblázat jótállásra vonatkozó celláját nem kell kitöltenie. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során tehát a fentiek szerint meghatározott jótállási időtartamok irányadók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során. A fentiek szerinti jótállási időtartamok csak az adott alaptermékhez kapcsolódóan a Műszaki leírásban foglaltak szerinti kiterjesztett jótállás megrendelése esetén változhatnak az adott kapcsolódó szolgáltatás műszaki tartalmának megfelelően.
Többet mutasson
Szállítási határidő: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Részletes ártáblázatban szereplő termékekkel kapcsolatos szállítási határidő nem az Ajánlattevők által és nem termékenként külön-külön kerül meghatározásra, hanem azt a keretmegállapodás alapján közbeszerzést megvalósító Ajánlatkérő jogosult meghatározni az adott közbeszerzés egy részére, vagy egészére tekintettel a keretmegállapodásban foglaltak szerint legalább 90, legfeljebb 180 naptári napban. Ezen szállítási időintervallumok alkalmazandók mind a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen megrendelés, mind pedig a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján a verseny újranyitása során - a keretmegállapodásban foglaltakra is figyelemmel -, azzal hogy a teljesítés során előteljesítés megengedett.
Többet mutasson
Kérjük, hogy az ajánlattétel során legyenek különös figyelemmel a jótállással, valamint a szállítási határidőkkel kapcsolatos fenti előírásokra.
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít.
Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Amennyiben a keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzések részben vagy egészben európai uniós alapokból származó forrásból valósulnak meg, abban az esetben a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
További információk:
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre.
2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 8 Ajánlattevő
3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni.
Többet mutasson
6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
Többet mutasson
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont…
… ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu) a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak az Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
… eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 5/2021-as felhívása szerinti határidőig [a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig], és az abban foglaltak szerint a keretmegállapodás vonatkozásában önként csatlakoztak.
7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (01351), dr. Ladányi Marianna (01359)
8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 7 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható.
Többet mutasson
9) A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
A keretmegállapodás 24 hónapos időtartama az alábbi időszakokból áll:
- Szerződéskötési időszak: Ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére ÉS teljesítésére;
- Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség;
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag Ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik.
Részletek a Keretmegállapodás tervezetben.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Ajánlattevő ajánlatában a Kr. 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (a továbbiakban: EKR) elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. és 6. §-a szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontját. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 4. § (1a), (1b) és (3) bekezdéseiben foglaltakra.
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Ajánlattevő - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Többet mutasson
A kizáró okok tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a Kr. 8-11. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint a Kr. 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. részének alfa szakaszát kell kitölteni. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti Ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szállításaira vonatkozó referenciaigazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
- a teljesítés idejét, azaz annak kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban,
- a szerződést kötő másik fél nevét
- a szállítás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen)
- az ellenszolgáltatás összegét (nettó forint);
- továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti referenciákat, amelyek összesített nettó értéke legalább nettó 4 000 000 000,- Ft.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a közbeszerzés tárgya alatt a Műszaki leírás szerinti valamennyi alaptermék, tartozék, alaptermékhez kapcsolódó szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások, mint specifikus szerepkörökön belüli egyes kategóriákat (pl. személyi számítógépek, monitorok, laptopok, szállítással, üzembe helyezéssel kapcsolatos szolgáltatások stb.) érti. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a referenciának nem szükségszerű a fentiek szerinti kategóriákon belül a Műszaki leírásban meghatározott paraméterekkel rendelkező termékekből/szolgáltatásokból származnia, hanem bármely, a Műszaki leírás alapján a fentiek szerinti kategóriákba sorolható termék/szolgáltatás megfelel a közbeszerzés tárgyának. Ajánlatkérő továbbá rögzíti, hogy a műszaki leírásban szereplő 2in1 funkcionalitással egyenértékűnek tekinti a tablet szállítására vonatkozó referencia bemutatását.
Többet mutasson
Amennyiben a teljesített referencia a fentiek szerinti alaptermék és tartozék szerepkörökön belüli termékkategóriák bármelyikéből akár külön-külön, akár pedig több kategóriából együttesen származik, abban az esetben az adott referencia megfelel a közbeszerzés tárgyának. Az alaptermékekhez kapcsolódó szolgáltatás, valamint nem gyártói szolgáltatások szerinti szerepkörökön belüli kategóriák esetén értelemszerűen a szolgáltatással érintett alaptermékkel és/vagy tartozékkal együttesen feleltethető meg az adott referencia a közbeszerzés tárgyának, tehát ezek szolgáltatások önmagukban külön-külön, kapcsolódó termék szállítása/értékesítése nélkül nem felelnek meg a közbeszerzés tárgyának (figyelemmel arra is, hogy egyik kapcsolódó szolgáltatás sem rendelhető/teljesíthető önállóan a megkötendő keretmegállapodás alapján).
Többet mutasson
Értelemszerűen amennyiben egy referencia a közbeszerzés tárgyába nem tartozó eszközök szállítására/szolgáltatások teljesítésére is vonatkozott, az alkalmassági minimumkövetelménybe kizárólag a közbeszerzés tárgyából származó összegszerű teljesítések értendők bele.
Többet mutasson
Az előírás több referencia által is igazolható, de természetesen adott esetben egyetlen referencia által is.
Ajánlatkérő a bemutatandó referenciák számát nem korlátozza.
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kr. 21. § (1b) bekezdését.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 15 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.
Többet mutasson
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (4) - (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a keretmegállapodás tartalmazza.
EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 8
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
További információk: A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bek b) pont szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001447222021/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
1) Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét jelen eljárásban nem biztosítja figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő az egyes érintett szervezeti igényekre is figyelemmel oly módon határozta meg a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét, hogy az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők körét esetleges további közbeszerzési részek (akár az egyes alaptermék típusok mentén történő) kialakítása érdemben nem bővítené, nem befolyásolná. Továbbá a beszerzés nem osztható úgy részekre, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné, tekintettel arra, hogy az eljárás közbeszerzési részekben történő kiírása esetén az egyes részekben előírt elaprózott beszerzési egységekre/termékcsoportokra a már a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás ajánlattétele során is realizálható kedvezmény kisebb, a teljes, a keretmegállapodás tárgya szerinti „termék/szolgáltatási portfólióra” elérhető kedvezményhez képest, így az egyes termékek egységára a részekre bontás esetén várhatóan magasabb lenne, mint azoknak az egy közbeszerzés részbe történő koncentrálásával elérhető ajánlati ár, mely körülmény a DKÜ, mint központi beszerző szervezet számára kiemelt jelentőséggel bír a DKÜ rendeletben foglaltak érvényre jutása céljából.
Többet mutasson
A részekre történő ajánlattétel biztosítása azért sem észszerű, mert az Érintett Szervezeteknél rendelkezésre álló kliens oldali IT eszközök, valamint az ezekkel közvetlenül összefüggő szolgáltatások sokféle kombinációja nem teszi lehetővé részajánlattételi lehetőséget sem a gazdasági észszerűség, sem a műszaki funkcionalitás tükrében.
Többet mutasson
A DKÜ, mint központi beszerző szervezet számára szintén fontos tényező, hogy az Érintett Szervezeteknél meglévő, a felhívás szerinti „homogén” jelzőnek megfelelő kliens oldali IT infrastruktúra esetleges bővítése, cseréje, korszerűsítése egyetlen keretmegállapodás használatával valósulhasson meg, érvényre juttatva ezzel a fentieken túl méretgazdaságossági szempontokat is a keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzés tekintetében.
Többet mutasson
Ajánlatkérő célja, hogy azon beszerzési egységeket, melyek alkalmasak lennének egy adott közbeszerzés tekintetében önálló közbeszerzési részként való definiálásra/funkcionálásra, azokat külön-külön közbeszerzési eljárások keretei között valósítsa meg, hasonlóan jár el jelen eljárás tekintetében is, mely a hasonló tárgyú DKM01SZGRK20 azonosító alatt kötött keretmegállapodás kiváltását célozza.
Többet mutasson
2) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
3) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napot ért.
4) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában.
5) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
6) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a KM kötési feltételeként nyilatkozniuk kell, hogy átlátható szervezetnek minősülnek.
7) A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
8) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolandó dokumentumokkal kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
9) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell:
- a keretmegállapodás alapján ellátandó feladataikra (informatikai eszközök szállítása/értékesítése és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése) kiterjedően a tevékenységi körükhöz kapcsolódó ISO 14001 szabványnak megfelelő (azaz azzal egyenértékű) tanúsítvánnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell a tanúsítvánnyal való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike rendelkezik az előírt szabványnak megfelelő tanúsítvánnyal;
Többet mutasson
- a keretmegállapodás alapján nyújtandó ellátás biztonsága, valamint a keretmegállapodás tárgya szerinti termékek értékesítési útjának követhetősége érdekében a Részletes ártáblázat szerinti alaptermékekre vonatkozó megajánlásokkal érintett gyártók vonatkozásában a gyártói partnerséget jelentő jogviszonnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell az ezzel való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike önmagában vagy a közös Ajánlattevők összességében rendelkeznek valamennyi érintett gyártó vonatkozásában a fentiek szerinti jogviszonnyal;
Többet mutasson
- A Műszaki leírás/részletes ártáblázat szerinti alaptermékek tekintetében országos szerviz ellátási képességgel, ide értve a gyártó által fenntartott szervizhálózatot is.
- valamennyi megajánlott termék tekintetében CE megfelelőségi jelöléssel és EU-megfelelőségi nyilatkozattal.
10) Ajánlattevőnek ajánlata részeként szakmai ajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat, valamint a Műszaki megfelelőségi táblázat benyújtásával.
11) Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia kell az általa megajánlott, a Műszaki leírás szerinti alaptermék típusok (kivéve egér - billentyűzet) tekintetében a megajánlással érintett gyártótól származó Gyártói árlistát.
12) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
13) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
14) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő/közös Ajánlattevők számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
15) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
16) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát Ajánlattevő / közös Ajánlattevők rendelkezésére, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, Ajánlattevő / közös Ajánlattevők saját nyilatkozatmintái(ka)t is jogosult(ak) használni.
Többet mutasson
17) Amennyiben ajánlatkérő az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékekre/szolgáltatásra hivatkozik, minden ilyen esetben a megnevezés mellett oda értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 235-616189 (2021-11-29)
További információk (2022-01-07)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Számítógépekkel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-07 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 008-015570
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 235-616189
HL-S szám: 8

Az ajánlattételi határidő meghosszabbításával egyidejűleg a Részletes ártáblázat is módosításra került.
Forrás: OJS 2022/S 008-015570 (2022-01-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 135-383841
HL-S szám: 135
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-21 📅
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303519110 📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.t-systems.hu 🌏
Név: Euro-Profil Rendszerház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13936570242
Postacím: Határhalom Utca 4
Postai irányítószám: 1173
Telefon: +36 307543884 📞
E-mail: konnyu.brigitta@europrofil.hu 📧
Internetcím: http://www.europrofil.hu 🌏
Név: iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25043549243
Postacím: Budafoki Út 97-103.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 704547759 📞
E-mail: info@isrv.hu 📧
Név: SMP Solutions Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26777810244
Postacím: Fiastyúk Utca 71/b
Postai irányítószám: 1139
Telefon: +36 14122540 📞
E-mail: kozbeszerzes@smp.hu 📧
Internetcím: http://www.smp.hu 🌏
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24962106205
Postacím: Erenyő Utca 1.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3518
Telefon: +36 46533033 📞
E-mail: kozbeszerzes@szinvanet.hu 📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Internetcím: http://www.szinvanet.hu 🌏
Név: Dokucentrum Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13804828242
Postacím: Veres Péter Út 51.
Postai irányítószám: 1163
Telefon: +36 14670022 📞
E-mail: iroda@dokucentrum.hu 📧
Internetcím: http://www.dokucentrum.hu 🌏
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774241
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14375200 📞
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Internetcím: http://www.delta.hu 🌏
Név: DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23696378241
Postacím: Gömb Utca 22. fszt. 4.
Telefon: +36 203174874 📞
E-mail: palyazat@dtkinternational.hu 📧
Internetcím: http://www.dtkinternational.hu/ 🌏
Név: Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10900750242
Postacím: Gyömrői Út 86.
Postai város: Budapest X. kerület
Postai irányítószám: 1103
Telefon: +36 12627865 📞
E-mail: kszf@xcopy.hu 📧
Internetcím: http://www.xcopy.hu 🌏
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12021927242
Postacím: Fogarasi Út 98.
Postai irányítószám: 1141
Telefon: +36 12660895 📞
E-mail: kozbeszerzes@woss.hu 📧
Internetcím: https://www.woss.hu 🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12048898243
Postacím: Budafoki Út 97.
Telefon: +36 13539800 📞
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Internetcím: http://www.wsh.hu 🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10507326242
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
Telefon: +36 14705000 📞
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Internetcím: http://www.nador.hu 🌏
Név: M&S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14409471241
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1136
Telefon: +36 12371220 📞
E-mail: tender@mands.hu 📧
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10329102213
Postacím: Vasút Utca 15.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 12695262 📞
E-mail: office@kventa.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Név: DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10406115206
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Postai város: Szeged
Postai irányítószám: 6723
Telefon: +36 62488380 📞
E-mail: kozbeszerzes@digital.co.hu 📧
Ország: Csongrád 🏙️
Internetcím: http://www.digital.co.hu 🌏
Név: Exicom Informatika Kereskedőház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24907468241
Postacím: Városház 16. félemelet 2.
Postai irányítószám: 1052
Telefon: +36 307227403 📞
E-mail: palyazat@exicominformatika.hu 📧
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11154361209
Postacím: Maróthy Gy. Utca 5.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4029
Telefon: +36 52521420 📞
E-mail: gonter.zsolt@cts.hu 📧
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
Internetcím: http://www.cts.hu 🌏
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10649297244
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 13586353 📞
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu 📧
Internetcím: http://www.euroone.hu 🌏
Név: Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23739226241
Postacím: Montevideo Utca 3/A.
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 18827391 📞
E-mail: szilard.szoke@bechtle.com 📧
Internetcím: http://www.bechtle.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12890341208
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9023
Telefon: +36 96502211 📞
E-mail: kozbeszerzes@szintezis.hu 📧
Ország: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Internetcím: http://www.szintezis.hu 🌏
Név: Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11809360242
Postacím: Újvilág utca 50-52.
Telefon: +36 14696908 📞
E-mail: tenderiroda@bravogroupoffice.hu 📧
Internetcím: https://bravogroupoffice.hu/ 🌏
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23078985243
Postacím: Törcsvár Utca 44/a.
Postai irányítószám: 1112
Telefon: +36 309424558 📞
E-mail: horpacsii@jtc.hu 📧
Internetcím: https://www.jtc.hu/ 🌏
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25119071241
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
Telefon: +36 16464780 📞
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Internetcím: http://www.panor.hu 🌏
Név: ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24081801203
Postacím: Széchenyi Tér 14.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Telefon: +36 202811634 📞
E-mail: tenderiroda@adat-kozpont.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Internetcím: http://www.adat-kozpont.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12402179242
Postacím: Erzsébet királyné Útja 125.
Postai irányítószám: 1142
Telefon: +36 303501519 📞
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Internetcím: http://www.scinetwork.hu 🌏
Név: Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám: 13985677242
Postacím: Mogyoródi Út 53
Postai irányítószám: 1149
Telefon: +36 12213940 📞
E-mail: kozbeszerzes@flaxcom.hu 📧
Internetcím: http://www.flaxcom.hu 🌏
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14023059243
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 13712700 📞
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu 📧
Internetcím: http://www.netvisor.hu 🌏
Név: Enterprise Communications Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13835462241
Postacím: Váci Út 117-119.
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 14712400 📞
E-mail: kozbeszerzes@enterprisegroup.hu 📧
Internetcím: http://www.enterprisegroup.hu 🌏
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13644545243
Postacím: Budafoki Út 59.
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 12094743 📞
E-mail: kozbeszerzes@rufusz.hu 📧
Internetcím: http://www.rufusz.hu 🌏
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27984026241
Postacím: Röppentyű Utca 48
Telefon: +36 14451670 📞
E-mail: info@kermann.hu 📧
Internetcím: http://www.kermann.hu 🌏
Név: Macrotel Telefontechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 12941911219
Postacím: Gerenda Utca 4
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 203838108 📞
E-mail: kozbeszerzes@macrotel.hu 📧
Ország: Veszprém 🏙️
Internetcím: http://www.macrotel.hu 🌏
Név: SERCO Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12906240241
Postacím: Bécsi Út 314.
Telefon: +36 12722140 📞
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu 📧
Internetcím: http://www.serco.hu 🌏
Név: FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24278353243
Postacím: Táltos Utca 1
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 704573084 📞
E-mail: kozbeszerzes@fornax.hu 📧
Internetcím: http://www.fornaxsi.hu 🌏
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28771315244
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 17000667 📞
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Név: Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13284220243
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 16663700 📞
E-mail: kozbeszerzes@tigrarendszerhaz.hu 📧
Név: SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10415618243
Postacím: Budafoki Út 95
Telefon: +36 209108404 📞
E-mail: istvan.kadar@szamhead.hu 📧
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778243
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
Internetcím: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: R+R Periféria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12221402242
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Postai irányítószám: 1106
Telefon: +36 13213588 📞
E-mail: kozbeszerzes@periferia.hu 📧
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12937303243
Postacím: Tinódi Utca 1-3. fszt. 6.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 62310020 📞
E-mail: kozbesz@pctrade.hu 📧
Internetcím: http://www.pctrade.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403242
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
Telefon: +36 18899300 📞
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Internetcím: http://www.traco.hu 🌏
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12948901241
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
Telefon: +36 118833471 📞
E-mail: project@sysman.hu 📧
Internetcím: http://www.sysman.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12857074243
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
Telefon: +36 14113720 📞
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Internetcím: http://www.intercomputer.hu 🌏
Név: Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27294260213
Postacím: Csonka János Utca 1/A A/2. ép.
Postai város: Nagytarcsa
Postai irányítószám: 2142
Telefon: +36 14568010 📞
E-mail: beszerzes@gloster.hu 📧
Internetcím: http://www.gloster.hu 🌏
Név: Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23469507241
Postacím: Montevideo U. 5.
Telefon: +36 14370540 📞
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Internetcím: http://areus.hu 🌏
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10378144243
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Telefon: +36 14375100 📞
E-mail: kozbeszerzes@atos.net 📧
Internetcím: https://atos.net/hu/magyarorszag 🌏
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12147784243
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
Telefon: +36 203583792 📞
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Internetcím: http://www.aloha.hu 🌏
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
Telefon: +36 209230235 📞
E-mail: info@etiam.hu 📧
Internetcím: http://www.etiam.hu 🌏
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13854964243
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
Telefon: +36 19996900 📞
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Internetcím: http://www.99999.hu 🌏
Név: Global-Tender Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13826701241
Postacím: Reitter Ferenc Utca 33.
Postai irányítószám: 1135
Telefon: +36 302127812 📞
E-mail: pal.kocsi@globaltender.hu 📧
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069244
Postacím: Montevideo Utca 8.
Telefon: +36 12707600 📞
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Internetcím: http://www.4ig.hu 🌏
Név: USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13799504241
Postacím: Zöld Utca 2
Postai irányítószám: 1039
Telefon: +36 704581234 📞
E-mail: kozbeszerzes@userrendszerhaz.hu 📧
Internetcím: https://userrendszerhaz.hu/ 🌏
Név: PROFESSZIONÁL Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13369657243
Postacím: Pethényi Köz 7
Postai irányítószám: 1122
Telefon: +36 306942868 📞
E-mail: rabr@professzional.hu 📧
Internetcím: http://www.professzional.hu/ 🌏
Név: M&M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10582048202
Postacím: Mártírok Utca 42
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7623
Telefon: +36 72516516 📞
E-mail: kozbeszerzes@mmcomputer.hu 📧
Ország: Baranya 🏙️
Internetcím: http://www.mmcomputer.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965244
Postacím: Edison Utca 4.
Telefon: +36 18883888 📞
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Internetcím: http://www.invitech.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26196413241
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
Telefon: +36 13444872 📞
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Hivatkozás
További információk
Forrás: OJS 2022/S 135-383841 (2022-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 135-383841
HL-S szám: 135
További információk
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre.
2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 8 Ajánlattevő
3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni.
6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu) a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak az Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 5/2021-as felhívása szerinti határidőig [a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig], és az abban foglaltak szerint a keretmegállapodás vonatkozásában önként csatlakoztak.
7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (01351), dr. Ladányi Marianna (01359)
8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 7 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható.
9) A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
A keretmegállapodás 24 hónapos időtartama az alábbi időszakokból áll:
- Szerződéskötési időszak: Ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére ÉS teljesítésére;
- Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség;
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag Ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik.
Részletek a Keretmegállapodás tervezetben.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-21 📅
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303519110 📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.t-systems.hu 🌏
Név: Euro-Profil Rendszerház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13936570242
Postacím: Határhalom Utca 4
Postai irányítószám: 1173
Telefon: +36 307543884 📞
E-mail: konnyu.brigitta@europrofil.hu 📧
Internetcím: http://www.europrofil.hu 🌏
Név: iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25043549243
Postacím: Budafoki Út 97-103.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 704547759 📞
E-mail: info@isrv.hu 📧
Név: SMP Solutions Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26777810244
Postacím: Fiastyúk Utca 71/b
Postai irányítószám: 1139
Telefon: +36 14122540 📞
E-mail: kozbeszerzes@smp.hu 📧
Internetcím: http://www.smp.hu 🌏
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24962106205
Postacím: Erenyő Utca 1.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3518
Telefon: +36 46533033 📞
E-mail: kozbeszerzes@szinvanet.hu 📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Internetcím: http://www.szinvanet.hu 🌏
Név: Dokucentrum Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13804828242
Postacím: Veres Péter Út 51.
Postai irányítószám: 1163
Telefon: +36 14670022 📞
E-mail: iroda@dokucentrum.hu 📧
Internetcím: http://www.dokucentrum.hu 🌏
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774241
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14375200 📞
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Internetcím: http://www.delta.hu 🌏
Név: DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23696378241
Postacím: Gömb Utca 22. fszt. 4.
Telefon: +36 203174874 📞
E-mail: palyazat@dtkinternational.hu 📧
Internetcím: http://www.dtkinternational.hu/ 🌏
Név: Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10900750242
Postacím: Gyömrői Út 86.
Postai város: Budapest X. kerület
Postai irányítószám: 1103
Telefon: +36 12627865 📞
E-mail: kszf@xcopy.hu 📧
Internetcím: http://www.xcopy.hu 🌏
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12021927242
Postacím: Fogarasi Út 98.
Postai irányítószám: 1141
Telefon: +36 12660895 📞
E-mail: kozbeszerzes@woss.hu 📧
Internetcím: https://www.woss.hu 🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12048898243
Postacím: Budafoki Út 97.
Telefon: +36 13539800 📞
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Internetcím: http://www.wsh.hu 🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10507326242
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
Telefon: +36 14705000 📞
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Internetcím: http://www.nador.hu 🌏
Név: M&S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14409471241
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1136
Telefon: +36 12371220 📞
E-mail: tender@mands.hu 📧
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10329102213
Postacím: Vasút Utca 15.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 12695262 📞
E-mail: office@kventa.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Név: DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10406115206
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Postai város: Szeged
Postai irányítószám: 6723
Telefon: +36 62488380 📞
E-mail: kozbeszerzes@digital.co.hu 📧
Ország: Csongrád 🏙️
Internetcím: http://www.digital.co.hu 🌏
Név: Exicom Informatika Kereskedőház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24907468241
Postacím: Városház 16. félemelet 2.
Postai irányítószám: 1052
Telefon: +36 307227403 📞
E-mail: palyazat@exicominformatika.hu 📧
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11154361209
Postacím: Maróthy Gy. Utca 5.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4029
Telefon: +36 52521420 📞
E-mail: gonter.zsolt@cts.hu 📧
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
Internetcím: http://www.cts.hu 🌏
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10649297244
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 13586353 📞
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu 📧
Internetcím: http://www.euroone.hu 🌏
Név: Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23739226241
Postacím: Montevideo Utca 3/A.
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 18827391 📞
E-mail: szilard.szoke@bechtle.com 📧
Internetcím: http://www.bechtle.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12890341208
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9023
Telefon: +36 96502211 📞
E-mail: kozbeszerzes@szintezis.hu 📧
Ország: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Internetcím: http://www.szintezis.hu 🌏
Név: Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11809360242
Postacím: Újvilág utca 50-52.
Telefon: +36 14696908 📞
E-mail: tenderiroda@bravogroupoffice.hu 📧
Internetcím: https://bravogroupoffice.hu/ 🌏
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23078985243
Postacím: Törcsvár Utca 44/a.
Postai irányítószám: 1112
Telefon: +36 309424558 📞
E-mail: horpacsii@jtc.hu 📧
Internetcím: https://www.jtc.hu/ 🌏
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25119071241
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
Telefon: +36 16464780 📞
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Internetcím: http://www.panor.hu 🌏
Név: ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24081801203
Postacím: Széchenyi Tér 14.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Telefon: +36 202811634 📞
E-mail: tenderiroda@adat-kozpont.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Internetcím: http://www.adat-kozpont.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12402179242
Postacím: Erzsébet királyné Útja 125.
Postai irányítószám: 1142
Telefon: +36 303501519 📞
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Internetcím: http://www.scinetwork.hu 🌏
Név: Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám: 13985677242
Postacím: Mogyoródi Út 53
Postai irányítószám: 1149
Telefon: +36 12213940 📞
E-mail: kozbeszerzes@flaxcom.hu 📧
Internetcím: http://www.flaxcom.hu 🌏
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14023059243
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 13712700 📞
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu 📧
Internetcím: http://www.netvisor.hu 🌏
Név: Enterprise Communications Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13835462241
Postacím: Váci Út 117-119.
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 14712400 📞
E-mail: kozbeszerzes@enterprisegroup.hu 📧
Internetcím: http://www.enterprisegroup.hu 🌏
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13644545243
Postacím: Budafoki Út 59.
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 12094743 📞
E-mail: kozbeszerzes@rufusz.hu 📧
Internetcím: http://www.rufusz.hu 🌏
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27984026241
Postacím: Röppentyű Utca 48
Telefon: +36 14451670 📞
E-mail: info@kermann.hu 📧
Internetcím: http://www.kermann.hu 🌏
Név: Macrotel Telefontechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 12941911219
Postacím: Gerenda Utca 4
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 203838108 📞
E-mail: kozbeszerzes@macrotel.hu 📧
Ország: Veszprém 🏙️
Internetcím: http://www.macrotel.hu 🌏
Név: SERCO Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12906240241
Postacím: Bécsi Út 314.
Telefon: +36 12722140 📞
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu 📧
Internetcím: http://www.serco.hu 🌏
Név: FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24278353243
Postacím: Táltos Utca 1
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 704573084 📞
E-mail: kozbeszerzes@fornax.hu 📧
Internetcím: http://www.fornaxsi.hu 🌏
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28771315244
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 17000667 📞
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Név: Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13284220243
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 16663700 📞
E-mail: kozbeszerzes@tigrarendszerhaz.hu 📧
Név: SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10415618243
Postacím: Budafoki Út 95
Telefon: +36 209108404 📞
E-mail: istvan.kadar@szamhead.hu 📧
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778243
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
Internetcím: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: R+R Periféria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12221402242
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Postai irányítószám: 1106
Telefon: +36 13213588 📞
E-mail: kozbeszerzes@periferia.hu 📧
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12937303243
Postacím: Tinódi Utca 1-3. fszt. 6.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 62310020 📞
E-mail: kozbesz@pctrade.hu 📧
Internetcím: http://www.pctrade.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403242
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
Telefon: +36 18899300 📞
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Internetcím: http://www.traco.hu 🌏
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12948901241
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
Telefon: +36 118833471 📞
E-mail: project@sysman.hu 📧
Internetcím: http://www.sysman.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12857074243
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
Telefon: +36 14113720 📞
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Internetcím: http://www.intercomputer.hu 🌏
Név: Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27294260213
Postacím: Csonka János Utca 1/A A/2. ép.
Postai város: Nagytarcsa
Postai irányítószám: 2142
Telefon: +36 14568010 📞
E-mail: beszerzes@gloster.hu 📧
Internetcím: http://www.gloster.hu 🌏
Név: Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23469507241
Postacím: Montevideo U. 5.
Telefon: +36 14370540 📞
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Internetcím: http://areus.hu 🌏
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10378144243
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Telefon: +36 14375100 📞
E-mail: kozbeszerzes@atos.net 📧
Internetcím: https://atos.net/hu/magyarorszag 🌏
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12147784243
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
Telefon: +36 203583792 📞
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Internetcím: http://www.aloha.hu 🌏
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
Telefon: +36 209230235 📞
E-mail: info@etiam.hu 📧
Internetcím: http://www.etiam.hu 🌏
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13854964243
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
Telefon: +36 19996900 📞
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Internetcím: http://www.99999.hu 🌏
Név: Global-Tender Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13826701241
Postacím: Reitter Ferenc Utca 33.
Postai irányítószám: 1135
Telefon: +36 302127812 📞
E-mail: pal.kocsi@globaltender.hu 📧
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069244
Postacím: Montevideo Utca 8.
Telefon: +36 12707600 📞
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Internetcím: http://www.4ig.hu 🌏
Név: USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13799504241
Postacím: Zöld Utca 2
Postai irányítószám: 1039
Telefon: +36 704581234 📞
E-mail: kozbeszerzes@userrendszerhaz.hu 📧
Internetcím: https://userrendszerhaz.hu/ 🌏
Név: PROFESSZIONÁL Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13369657243
Postacím: Pethényi Köz 7
Postai irányítószám: 1122
Telefon: +36 306942868 📞
E-mail: rabr@professzional.hu 📧
Internetcím: http://www.professzional.hu/ 🌏
Név: M&M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10582048202
Postacím: Mártírok Utca 42
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7623
Telefon: +36 72516516 📞
E-mail: kozbeszerzes@mmcomputer.hu 📧
Ország: Baranya 🏙️
Internetcím: http://www.mmcomputer.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965244
Postacím: Edison Utca 4.
Telefon: +36 18883888 📞
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Internetcím: http://www.invitech.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26196413241
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
Telefon: +36 13444872 📞
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ában foglaltaknak megfelelően a hirdetmény további kötelező tartalmi elemei:
Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevő(k) adószáma (adóazonosító jele, illetve Ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele):
1.
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41)
CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09)
DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06)
Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42)
Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42)
Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41)
KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13)
M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43)
DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41)
2.
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43)
3.
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43)
4.
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41)
5.
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42)
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03)
6.
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.; adószáma: 12011069-2-44)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41)
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41)
7.
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144-2-43)
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43)
8.
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke: 3 960 675 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/ 🌏
E-mail: daranyi.nora@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578870 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 190-537789
HL-S szám: 190
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-31 📅
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. N
Postacím: Fogarasi Út 98.
E-mail: kozbebeszerzes@woss.hu 📧
Internetcím: http://www.woss.hu 🌏
Nemzeti nyilvántartási szám: 10900750242 10900750242
Postacím: Gyömrői Út 86.
Városház 16. félemelet 2.
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4
Internetcím: http://www.dtkinternational.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 960 675 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kőszegi-Darányi Nóra
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Hivatkozás
További információk
Forrás: OJS 2022/S 190-537789 (2022-09-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/ 🌏
E-mail: daranyi.nora@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578870 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 190-537789
HL-S szám: 190
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.)
- CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.)
- DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.)
- Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.)
- Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.)
- NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.)
- Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.)
- KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.)
- M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.)
- WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.)
- DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
A DKM01SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Ajánlatkérő szervezet:
Debreceni Egyetem (DE)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.)
- CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.)
- DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.)
- Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.)
- Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.)
- NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.)
- Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.)
- KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.)
- M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.)
- WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.)
- DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-31 📅
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. N
Postacím: Fogarasi Út 98.
E-mail: kozbebeszerzes@woss.hu 📧
Internetcím: http://www.woss.hu 🌏
Nemzeti nyilvántartási szám: 10900750242 10900750242
Postacím: Gyömrői Út 86.
Városház 16. félemelet 2.
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4
Internetcím: http://www.dtkinternational.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 960 675 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kőszegi-Darányi Nóra
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke: 717 779 080 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 241-695197
HL-S szám: 241
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01SZGH22 KM szerződéseiről
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon ésmegrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
További információk:
A rész száma: 3
Rövid leírás:
További információk:
A rész száma: 4
Rövid leírás:
További információk:
A rész száma: 5
Rövid leírás:
További információk:
A rész száma: 6
Rövid leírás:
További információk:
A rész száma: 7
További információk:
A rész száma: 8
Rövid leírás:
További információk:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-30 📅
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
E-mail: palyzat@exicominformatika.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 203 806 284 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
Név: Euro-Profil Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
SMP Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Fiastyúk u. 71/b
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 129 547 382 HUF 💰
Név: SERCO Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bécsi út 314.
A beszerzés teljes értéke: 80 832 988 HUF 💰
Név: Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Montevideo U. 5.
Internetcím: http://www.areus.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 192 603 113 HUF 💰
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MACROTEL Telefontechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Internetcím: http://www.jtc.hu 🌏
Név: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Újvilág utca 50-52.
Internetcím: http://www.bravogroupoffice.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Mogyoródi Út 53
Név: Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 75 686 862 HUF 💰
Postacím: Pethényi Köz 7.
Internetcím: http://www.professzional.hu 🌏
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelőségű Társaság
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Internetcím: http://www.userrendszerhaz.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 722 634 HUF 💰
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Internetcím: http://www.atos.net.hu 🌏
Név: ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 6 032 451 HUF 💰
Postacím: Budaörsi Út 64.
Név: SzámHEAD Számitástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Internetcím: http://www.tigra.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 28 547 366 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 241-695197 (2022-12-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított
közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek
részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 241-695197
HL-S szám: 241
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított
közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek
részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A DKM01SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi
Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
ATEV Fehérjefeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum
DATRAK Digitális Adattranzakciós Központ Kft.
Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat
Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MVM Mátra Energia Zártkörű Részvénytársaság
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nemzeti Hírközlési Hatóság utódja, 2010.08.11.-től)
Nemzeti Választási Iroda
Pannon Egyetem (PE)
Parádfürdő Állami Kórház
Semmelweis Egyetem (SE)
Visit Hungary Nonprofit Zrt.
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Magyar Honvédség Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ
Magyar Honvédség (MH) 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred
Tolna Megyei Szakképzési Centrum
Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 24 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Rövid leírás:
Magyar Honvédség 43 Nagysándor József Hiradó és Vezetéstámogató Ezred
Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság
Miskolci Egyetem (ME)
Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház
Duna Művészegyüttes Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Állatorvostudományi Egyetem
Szekszárdi Tankerületi Központ
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum
MH 86. Szolnok Helikopter Bázis
MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Országos Onkológiai Intézet
Pécsi Tudományegyetem
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 15 darab
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (2. konzorcium):
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Rövid leírás:
BME ISZ Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Csolnoky Ferenc Kórház
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
DV Info Informatikai Kft.
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Heves Megyei Aranyhíd Egyesített Szociális Intézmény
KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miskolci Szakképzési Centrum
Nemzeti Sportügynökség Np. Zrt.
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Óbudai Egyetem
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
POSTAFLOTTA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Soproni Egyetem
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Szociálpolitikai Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft.
Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Zalaegerszegi Tankerületi Központ
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 27 darab
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (3. konzorcium):
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.)
Rövid leírás:
Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft.
ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Nemzeti Orvoslaboratoriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft.
Diákhitel Központ Zrt.
VIZITERV Environ Környezetvédelmi és Vízügyi Tervező, Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Egri Tankerületi Központ
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Habsburg Ottó Alapítvány
Károli Gáspár Református Egyetem (KRE)
Pest Megyei Flór Ferenc Kórház
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Széchenyi István Egyetem (SZE)
Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Veszprém Megyei Kormányhivatal
ZalaZONE Ipari Park Szolgáltató Zrt.
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (4. konzorcium):
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1.)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5.)
Rövid leírás:
Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Észak-Budapesti Tankerületi Központ
Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Magyar Nemzeti Múzeum
NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 12 darab
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (5. konzorcium):
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.)
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.)
Rövid leírás:
Szombathelyi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (6. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; )
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.)
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (7. konzorcium):
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.)
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.)
Rövid leírás:
Kaposvári Szakképzési Centrum
STU Repülés-technológiai Felületkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
"Harmónia" Integrált Szociális Intézmény
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (8. konzorcium):
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-30 📅
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
E-mail: palyzat@exicominformatika.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 203 806 284 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
Név: Euro-Profil Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
SMP Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Fiastyúk u. 71/b
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 129 547 382 HUF 💰
Név: SERCO Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Bécsi út 314.
A beszerzés teljes értéke: 80 832 988 HUF 💰
Név: Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Montevideo U. 5.
Internetcím: http://www.areus.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 192 603 113 HUF 💰
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MACROTEL Telefontechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Internetcím: http://www.jtc.hu 🌏
Név: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Újvilág utca 50-52.
Internetcím: http://www.bravogroupoffice.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Mogyoródi Út 53
Név: Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 75 686 862 HUF 💰
Postacím: Pethényi Köz 7.
Internetcím: http://www.professzional.hu 🌏
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelőségű Társaság
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Internetcím: http://www.userrendszerhaz.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 722 634 HUF 💰
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Internetcím: http://www.atos.net.hu 🌏
Név: ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 6 032 451 HUF 💰
Postacím: Budaörsi Út 64.
Név: SzámHEAD Számitástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Internetcím: http://www.tigra.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 28 547 366 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 241-695197 (2022-12-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 545 251 666 HUF 💰
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 007-016804
HL-S szám: 7
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 194 218 553 HUF 💰
Postacím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.
Név: EURO-PROFIL RENDSZERHÁZ Korlátolt Felelősségű Társaság
Postai irányítószám: 1130
Név: DOKUCENTRUM Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 397 895 287 HUF 💰
Postacím: Táltos u. 1.
A beszerzés teljes értéke: 519 921 595 HUF 💰
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részványtársaság
A beszerzés teljes értéke: 269 182 938 HUF 💰
309 238 972 HUF 💰
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 597 197 325 HUF 💰
526 811 HUF 💰
257 070 185 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 007-016804 (2023-01-05)

Gyulai Szakképzési Centrum
HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Zala Megyei Kormányhivatal
BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Közbeszerzési Hatóság
Szolnoki Szakképzési Centrum
Köztársasági Elnöki Hivatal
Külgazdasági és Külügyminisztérium Külképviseletek Igazgatása
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 14 darab
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár
Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE)
Tolna Megyei Kormányhivatal
Baranya Megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény
Szolnoki Tankerületi Központ
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 17 darab
BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Debreceni Szociális Szolgáltató Központ
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Gazdasági Versenyhivatal
Heves Megyei Szakképzési Centrum
Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum
Magyar Államkincstár
MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MH BHD
Miskolci Tankerületi Központ
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
N.S. Média- és Vagyonkezelő Kft.
Oktatási Hivatal
Országos Bírósági Hivatal
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.
Terrorelhárítási Központ
Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 28 darab
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Zalaegerszegi Szakképzési Centrum
Mathias Corvinus Collegium Alapítvány
Nemzeti Népegészségügyi Központ
ALFÖLDVÍZ Zrt.
Kazincbarcikai Tankerületi Központ
Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti Szakértői és Kutató Központ
Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Petőfi Irodalmi Múzeum
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Záhony-Port Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 31 darab
Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet
Tempus Közalapítvány
Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 16 darab
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab
Mokép-Pannónia Nonprofit Kft.
Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Mezőkövesdi Tankerületi Központ
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 9 darab
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 194 218 553 HUF 💰
Postacím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.
Név: EURO-PROFIL RENDSZERHÁZ Korlátolt Felelősségű Társaság
Postai irányítószám: 1130
Név: DOKUCENTRUM Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 397 895 287 HUF 💰
Postacím: Táltos u. 1.
A beszerzés teljes értéke: 519 921 595 HUF 💰
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részványtársaság
A beszerzés teljes értéke: 269 182 938 HUF 💰
309 238 972 HUF 💰
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 597 197 325 HUF 💰
526 811 HUF 💰
257 070 185 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 007-016804 (2023-01-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Asztali számítógépek
Hivatkozási szám: EKR002018162022
Rövid leírás:
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Asztali számítógépek 📦
További CPV-kód: Monitorok 📦
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Állatorvostudományi Egyetem
Postacím: István Utca 2
Postai irányítószám: 1078
Kapcsolat
Internetcím: http://www.univet.hu 🌏
E-mail: eszesne.ilonka.rozalia@univet.hu 📧
Telefon: +36 302841028 📞
Fax: +00 00000000 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 016-044576
HL-S szám: 16
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: RRF-2.1.2-21-2022-00008
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1078 Budapest, István u. 2.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-08 📅
E-mail: kefiroda@europrofil.hu 📧
Postacím: Madarász Viktor Utca 47-49. 2. ép. 3. em.
A beszerzés teljes értéke: 15 750 050 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19253268242
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bek. f)
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Eszesné Ilonka Rozália
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §
Forrás: OJS 2023/S 016-044576 (2023-01-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Asztali számítógépek
Hivatkozási szám: EKR002018162022
Rövid leírás:
50 db PC és 50 db monitor beszerzése az Állatorvostudományi Egyetem részére az RRF-2.1.2-21 projekt keretében
A beszerzés teljes értéke: 15 750 050 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Asztali számítógépek 📦
További CPV-kód: Monitorok 📦
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Állatorvostudományi Egyetem
Postacím: István Utca 2
Postai irányítószám: 1078
Kapcsolat
Internetcím: http://www.univet.hu 🌏
E-mail: eszesne.ilonka.rozalia@univet.hu 📧
Telefon: +36 302841028 📞
Fax: +00 00000000 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 016-044576
HL-S szám: 16
További információk
A hirdetmény feladása a Kbt. 37. § (4) bekezdésére hivatkozással történt.
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §
b.) az eredménytájékoztató V.2.3) pontja tartalmazza
c.)
Szinva Net Zrt. (asz: 24962106-2-05) 3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; T-Systems Magyarország Zrt. (asz:12928099-2-44) 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36; Euro-Profil Kft. (asz: 13936570-2-42) 1173 Budapest, Határhalom u. 4.; SMP Solutions Zrt. (asz: 26777810-2-44) 1139 Budapest, 1139 Fiastyúk u. 71/b.; Dokucentrum Kft. (asz: 13804828-2-42) 1163 Budapest, Veres Péter út 51.; iSRV Zrt. (asz: 25043549-2-43) 1117 Budapest XI., Budafoki út 97-103. közös ajánlattevők.
Sysman Informatikai Zrt. (asz: 12948901-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; Gloster Infokommunikációs Nyrt. (asz: 27294260-2-13) 2142 Nagytarcsa, Csonka János utca 1/A.; Inter-Computer-Informatika Zrt. (asz: 12857074-2-43) 1118 Budapest, Gombocz Z. u. 12. fsz. 1.; AREUS Zrt. (asz: 23469507-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 5. közös ajánlattevők.
EURO ONE Számítástech Zrt. (asz: 10649297-2-44) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; MACROTEL Kft. (asz: 12941911-2-19) 8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6.; Kermann Zrt. (asz: 27984026-2-41) 1139 Budapest XIII., Röppentyű utca 48.; Enterprise Communications Kft. (asz: 13835462-2-41) 1138 Budapest, Váci út 117-119.; JTC Kft. (asz: 23078985-2-43) 1112 Budapest XI., Törcsvár utca 44/a.; BRAVOGROUP RH KFT. (asz: 11809360-2-42) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; Rufusz Computer Inf. Zrt. (asz: 13644545-2-43) 1111 Budapest XI., Budafoki út 59.; SCI-Hálózat zRt. (asz: 12402179-2-42) 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; PANOR Informatika Zrt. (asz: 25119071-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 269.; Szintézis Informatikai ZRt. (asz: 12890341-2-08) 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 2.; NETvisor Zrt. (asz: 14023059-2-43) 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.; Flaxcom Holding Zrt. (asz: 13985677-2-42) 1149 Budapest, Mogyoródi u. 53.; Bechtle direct Kft. (asz: 23739226-2-41) 1037 Budapest III., Montevideó u. 3/A.; ADATKÖZPONT Kft. (asz: 24081801-2-03) 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. közös ajánlattevők.
Delta Systems Kft. (asz: 13978774-2-41) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; CTS-Informatika Kft. (asz: 11154361-2-09) 4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; DIGITAL Kft. (asz: 10406115-2-06) 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; WOSS Kft. (asz: 12021927-2-42) 1141 Budapest, Fogarasi út 98.; Xcopy Kft. (asz: 10900750-2-42) 1103 Budapest, Gyömrői út 86.; Nádor Rendszerház Kft. (asz: 10507326-2-42) 1152 Budapest, Telek u 7-9.; Exicom Informatika Kft. (asz: 24907468-2-41) 1052 Budapest, Városház u. 16. félem. 2; KVENTA Kft. (asz: 10329102-2-13) 2040 Budaörs, Vasút u. 15.; M&S ZRt. (asz: 14409471-2-41) 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4.; WSH Kft. (asz: 12048898-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97.; DTK International Kft. (asz: 23696378-2-41) 1139 Budapest XIII., Gömb utca 22. közös ajánlattevők.
4iG Nyrt. (asz: 12011069-2-44) 1037 Budapest, Montevideo u. 8.; Professzionál Zrt. (asz: 13369657-2-43) 1122 Budapest XII., Pethényi köz 7.; M&M Computer Kft. (asz: 10582048-2-02) 7623 Pécs, Mártírok u 42.; Invitech ICT Services Kft. (asz: 25836965-2-44) 2040 Budaörs, Edison utca 4.; Digitran Hungária Zrt. (asz: 26196413-2-41) 1027 Budapest, Henger utca 2/C.; USER RENDSZERHÁZ Kft. (asz: 13799504-2-41) 1039 Budapest, Zöld utca 2. közös ajánlattevők.
ATOS Magyarország Kft. (asz: 10378144-2-43) 1117 Budapest, Neumann J. u. 1. A é. 1. em.; Global-Tender Kft. (asz: 13826701-2-41) 1135 Budapest, Reitter F. utca 33. 1. em 83.; ETIAM Kft. (asz: 24909707-2-06) 6726 Szeged, Vellay Imre utca 39. ; 99999 Informatika Kft. (asz: 13854964-2-43) 1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; ALOHA Informatika Kft. (asz: 12147784-2-43) 1117 Budapest, Alíz u. 1. B. 7. emelet közös ajánlattevők.
PC Trade Systems Kft. (asz: 12937303-2-43) 1095 Budapest IX., Tinódi u. 1-3. fsz. 6., IMG Solution Zrt. (asz: 28771315-2-44) 1023 Budapest II., Lajos u. 26., Traco Zrt. (asz: 11856403-2-42) 1077 Budapest VII., Izabella utca 5. pince 1., Tigra Rendszerház Kft. (asz: 13284220-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64., SZÁMHEAD Kft. (asz: 10415618-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 95., R+R Periféria Kft. (asz: 12221402-2-42) 1106 Budapest, Fehér út 10.12.épület, TIGRA Kft. (asz: 12218778-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64. közös ajánlattevők.
d.) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembe vétele nem történt.

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-02-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével
Hivatkozási szám: EKR000232382023
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke: 7 400 505 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 📦
További CPV-kód: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Postacím: Márvány Utca 1/d
Postai irányítószám: 1012
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ovf.hu/ 🌏
E-mail: vincze.judit@ovf.hu 📧
Telefon: +36 703313896 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 043-126281
HL-S szám: 43
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-1.3.0-15-2017-00019
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_4400_Nyíregyháza
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-03 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774244
A beszerzés teljes értéke: 7 400 505 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15796019241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vincze Judit
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. § szerint.
Forrás: OJS 2023/S 043-126281 (2023-02-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével
Hivatkozási szám: EKR000232382023
Rövid leírás:
SZGRH22_NSZ_CPU3_DE_2201 Intel Xeon W-2265 processzor 5 db
SZGRH22_NSZ_GPU3_DE_2201 AMD Radeon Pro W5500 8GB GPU 5 db
SZGRH22_NSZ_ODD_DE_2201 Belső 8x DVD+/-RW optikai meghajtó 5 db
SZGRH22_NSZ_SSD1_DE_2201 M.2 512GB PCIe NVMe SSD 5 db
SZGRH22_NSZ_DE_2201 Dell Precision 5820 Tower munkaállomás 5 db
SZGRH22_NSZ_RAM3_DE_2201 32GB DDR4 ECC memória 5 db
SZGRH22_NSZ_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 5 db
SZGRH22_WIN10PROW2_2201 Win 11 Pro 64 Workstation Plus 5 db
SZGRH22_MON3_DE_2201 Dell 27" USB-C monitor - P2723DE 5 db
SZGRH22_HDMI_2201 DELOCK KÁBEL HDMI MALE/MALE ÖSSZEKÖTŐ 4K, 3M 1 db
Többet mutasson
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 📦
További CPV-kód: Irodai és számítástechnikai gépek, berendezések és kellékek, a bútorzat és a szoftvercsomagok kivételével 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Postacím: Márvány Utca 1/d
Postai irányítószám: 1012
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ovf.hu/ 🌏
E-mail: vincze.judit@ovf.hu 📧
Telefon: +36 703313896 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 043-126281
HL-S szám: 43
További információk
Nyertes ajánlattevő:
Delta Systems Kft. Székhely: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. Adószám: 13978774-2-44
Ajánlattevők:
Delta Systems Kft. Székhely: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. Adószám: 13978774-2-44
IMG Solution Zrt. Székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 26. Adószám: 28771315-2-44
ATOS Magyarország Kft. Székhely: 1117 Budapest, Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em. Adószám:10378144-2-43
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. Székhely: 1145 Budapest, Újvilág utca 50-52. Adószám: 10649297-2-44
SERCO Informatika Zrt. Székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 314. Adószám: 27880056-2-41
Sysman Informatikai Zrt. Székhely: 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em. Adószám: 12948901-2-41
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
SZGRH22_NSZ_CPU3_DE_2201 Intel Xeon W-2265 processzor 5 db
SZGRH22_NSZ_GPU3_DE_2201 AMD Radeon Pro W5500 8GB GPU 5 db
SZGRH22_NSZ_ODD_DE_2201 Belső 8x DVD+/-RW optikai meghajtó 5 db
SZGRH22_NSZ_SSD1_DE_2201 M.2 512GB PCIe NVMe SSD 5 db
SZGRH22_NSZ_DE_2201 Dell Precision 5820 Tower munkaállomás 5 db
SZGRH22_NSZ_RAM3_DE_2201 32GB DDR4 ECC memória 5 db
SZGRH22_NSZ_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 5 db
SZGRH22_WIN10PROW2_2201 Win 11 Pro 64 Workstation Plus 5 db
SZGRH22_MON3_DE_2201 Dell 27" USB-C monitor - P2723DE 5 db
SZGRH22_HDMI_2201 DELOCK KÁBEL HDMI MALE/MALE ÖSSZEKÖTŐ 4K, 3M 1 db
„Vízgazdálkodási fejlesztések a Felső-Tisza-vidéken” című KEHOP-1.3.0-15-2017-00019 azonosítószámú projekt eszközbeszerzése keretében megvalósuló 5db asztali munkaállomás beszerzése” - árubeszerzés
SZGRH22_NSZ_GPU3_DE_2208 AMD Radeon Pro W6600 8GB GPU 5 db
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_4400_Nyíregyháza
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-03 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774244
A beszerzés teljes értéke: 7 400 505 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15796019241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vincze Judit
Hivatkozás
További információk
Nyertes ajánlattevő:
Delta Systems Kft. Székhely: 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. Adószám: 13978774-2-44
Ajánlattevők:
IMG Solution Zrt. Székhely: 1023 Budapest, Lajos u. 26. Adószám: 28771315-2-44
ATOS Magyarország Kft. Székhely: 1117 Budapest, Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em. Adószám:10378144-2-43
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. Székhely: 1145 Budapest, Újvilág utca 50-52. Adószám: 10649297-2-44
SERCO Informatika Zrt. Székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 314. Adószám: 27880056-2-41
Sysman Informatikai Zrt. Székhely: 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em. Adószám: 12948901-2-41
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. § szerint.
Forrás: OJS 2023/S 043-126281 (2023-02-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 058 426 872 HUF 💰
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 075-226829
HL-S szám: 75
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 462 670 061 HUF 💰
Név: T-Systems Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 253 776 857 HUF 💰
234 659 020 HUF 💰
214 274 795 HUF 💰
Postacím: Gerenda Utca 4.
A beszerzés teljes értéke: 230 175 922 HUF 💰
28 409 800 HUF 💰
38 956 905 HUF 💰
595 503 512 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 075-226829 (2023-04-12)

Békés Megyei Kormányhivatal
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága
Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Országos Mentőszolgálat
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Pest Vármegyei Kormányhivatal
Váci Szakképzési Centrum
Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő
IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Társaság
KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti Mobilfizetési Zrt.
Szegedi Szakképzési Centrum
Néprajzi Múzeum
ADéli Agrárszakképzési Centrum
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt.
Kátai Gábor Kórház
Mecsekerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Információs Központ
Soproni Szakképzési Centrum
Szabolcs-Szatmár-Bereg-Megyei Kormányhivatal
Szent Margit Kórház
TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zrt.
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 23 darab
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
Békéscsabai Tankerületi Központ
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
GYULAI TANKERÜLETI KÖZPONT
Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Szent Lázár Megyei Kórház
Tamási Tankerületi Központ
Univerzál Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság
Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Zala Megyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 36 darab
VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zártkörű Részvény Társaság
Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
Nemzeti Földügyi Központ
NHSZ Biogáz Tatabánya Kft.
Szent Pantaleon Kórház - Rendelőintézet Dunaújváros
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött…
… 11 darab
… 4 darab
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
Törökbálint Tüdőgyógyintézet
Eötvös József Főiskola (EJF)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 462 670 061 HUF 💰
Név: T-Systems Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 253 776 857 HUF 💰
234 659 020 HUF 💰
214 274 795 HUF 💰
Postacím: Gerenda Utca 4.
A beszerzés teljes értéke: 230 175 922 HUF 💰
28 409 800 HUF 💰
38 956 905 HUF 💰
595 503 512 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 075-226829 (2023-04-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-05-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hordozható számítógépek
Hivatkozási szám: EKR000035532023
Rövid leírás: 230 db notebook beszerzése
A beszerzés teljes értéke: 82 800 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hordozható számítógépek 📦
További CPV-kód: Hordozható számítógépek 📦
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Fax: +36 10000000 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 097-305490
HL-S szám: 97
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 115 db notebook beszerzése - 1. rész
Rövid leírás:
A rész elnevezése: 115 db notebook beszerzése - 2. rész
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1078_Budapest_István_utca_2
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-20 📅
Ország: Budapest 🏙️
Nemzeti nyilvántartási szám: 24907468206
Postacím: Szabadkai Út 9/a.
Postai irányítószám: 6729
A beszerzés teljes értéke: 41 400 000 HUF 💰
Hivatkozás
További információk
Forrás: OJS 2023/S 097-305490 (2023-05-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hordozható számítógépek
Hivatkozási szám: EKR000035532023
Rövid leírás: 230 db notebook beszerzése
A beszerzés teljes értéke: 82 800 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hordozható számítógépek 📦
További CPV-kód: Hordozható számítógépek 📦
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Fax: +36 10000000 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 097-305490
HL-S szám: 97
További információk
A hirdetmény feladása a Kbt. 37. § (4) bekezdésére hivatkozással történt.
Kbt. 37. § (4): Az ajánlatkérő a (2) bekezdéstől eltérően az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén a keretmegállapodás alapján, vagy a dinamikus beszerzési rendszer keretében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. Ebben az esetben a hirdetményt a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő három munkanapon belül kell megküldeni közzétételre.
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §
b.) az eredménytájékoztató V.2.3) pontja tartalmazza
c.)
1.
Sysman Informatikai Zrt. (asz: 12948901-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (asz: 27294260-2-13) 2142 Nagytarcsa, Csonka János utca 1/A.
Inter-Computer-Informatika Zrt. (asz: 12857074-2-43) 1118 Budapest, Gombocz Z. u. 12. fsz. 1.
AREUS Zrt. (asz: 23469507-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 5. közös ajánlattevők
2.
Delta Systems Kft. (asz: 13978774-2-41) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
CTS-Informatika Kft. (asz: 11154361-2-09) 4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.
DIGITAL Kft. (asz: 10406115-2-06) 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.
WOSS Kft. (asz: 12021927-2-42) 1141 Budapest, Fogarasi út 98.
Xcopy Kft. (asz: 10900750-2-42) 1103 Budapest, Gyömrői út 86.
Nádor Rendszerház Kft. (asz: 10507326-2-42) 1152 Budapest, Telek u 7-9.
Exicom Informatika Kft. (asz: 24907468-2-41) 1052 Budapest, Városház u. 16. félem. 2
KVENTA Kft. (asz: 10329102-2-13) 2040 Budaörs, Vasút u. 15.
M&S ZRt. (asz: 14409471-2-41) 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4.
WSH Kft. (asz: 12048898-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97.
DTK International Kft. (asz: 23696378-2-41) 1139 Budapest XIII., Gömb utca 22.
3.
ATOS Magyarország Kft. (asz: 10378144-2-43) 1117 Budapest, Neumann J. u. 1. A é. 1. em.
Global-Tender Kft. (asz: 13826701-2-41) 1135 Budapest, Reitter F. utca 33. 1. em 83.
ETIAM Kft. (asz: 24909707-2-06) 6726 Szeged, Vellay Imre utca 39.
99999 Informatika Kft. (asz: 13854964-2-43) 1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.
ALOHA Informatika Kft. (asz: 12147784-2-43) 1117 Budapest, Alíz u. 1. B. 7. emelet
4.
4iG Nyrt. (asz: 12011069-2-44) 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
Professzionál Zrt. (asz: 13369657-2-43) 1122 Budapest XII., Pethényi köz 7.
M&M Computer Kft. (asz: 10582048-2-02) 7623 Pécs, Mártírok u 42.
Invitech ICT Services Kft. (asz: 25836965-2-44) 2040 Budaörs, Edison utca 4.
Digitran Hungária Zrt. (asz: 26196413-2-41) 1027 Budapest, Henger utca 2/C
USER RENDSZERHÁZ Kft. (asz: 13799504-2-41) 1039 Budapest, Zöld utca 2.
5.
EURO ONE Számítástech Zrt. (asz: 10649297-2-44) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.
MACROTEL Kft. (asz: 12941911-2-19) 8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6.
Kermann Zrt. (asz: 27984026-2-41) 1139 Budapest XIII., Röppentyű utca 48.
Enterprise Communications Kft. (asz: 13835462-2-41) 1138 Budapest, Váci út 117-119.
JTC Kft. (asz: 23078985-2-43) 1112 Budapest XI., Törcsvár utca 44/a.
BRAVOGROUP RH KFT. (asz: 11809360-2-42) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.
Rufusz Computer Inf. Zrt. (asz: 13644545-2-43) 1111 Budapest XI., Budafoki út 59.
SCI-Hálózat zRt. (asz: 12402179-2-42) 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
PANOR Informatika Zrt. (asz: 25119071-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 269.
Szintézis Informatikai ZRt. (asz: 12890341-2-08) 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 2.
NETvisor Zrt. (asz: 14023059-2-43) 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.
Flaxcom Holding Zrt. (asz: 13985677-2-42) 1149 Budapest, Mogyoródi u. 53.
Bechtle direct Kft. (asz: 23739226-2-41) 1037 Budapest III., Montevideó u. 3/A
ADATKÖZPONT Kft. (asz: 24081801-2-03) 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
6.
IMG Solution Zrt. (asz: 28771315-2-44) 1023 Budapest II., Lajos u. 26.
PC Trade Systems Kft. (asz: 12937303-2-43) 1095 Budapest IX., Tinódi u. 1-3. fsz. 6.
Traco Zrt. (asz: 11856403-2-42) 1077 Budapest, Izabella utca 5. pince 1.
Tigra Rendszerház Kft. (asz: 13284220-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64.
SZÁMHEAD Kft. (asz: 10415618-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 95.
R+R Periféria Kft (asz: 12221402-2-42) 1106 Budapest, Fehér út 10.12.épület
TIGRA Kft. (asz: 12218778-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64.
7.
Serco Informatika Zrt. (asz: 27880056-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 314.
Fornax SI Kft. 24278353-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1.
8.
T-Systems Magyarország Zrt. (asz: 12928099-2-44) 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.
Euro-Profil Kft. (asz: 13936570-2-42) 1173 Budapest, Határhalom u. 4.
SMP Solutions Zrt. (asz: 26777810-2-44) 1138 Budapest, Madarász V. u. 47-49.
Dokucentrum Kft. (asz: 13804828-2-42) 1163 Budapest, Veres Péter út 51.
Szinva Net Zrt. (asz: 24962106-2-05) 3518 Miskolc, Erenyő u. 1.
iSRV Zrt. (asz: 25043549-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97-103.
d.) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembe vétele nem történt.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 115 db notebook beszerzése - 1. rész
Rövid leírás:
230 db notebook beszerzése az Állatorvostudományi Egyetem részére az RRF-2.1.2-21 projekt keretében.
A termék részletes leírását Ajánlattételi felhívás 5. pontja tartalmazza.
DKÜ verseny újranyitásos központosított közbeszerzési eljárás, 2 részben, 2x115 db notebook beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 140 686 128 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: varga.dzsenifer@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166188 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 135-430588
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01SZGRH22 KM szerződéseiről
Rövid leírás:
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
Rövid leírás:
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium):
Rövid leírás:
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Rövid leírás:
További információk:
Rövid leírás:
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VII. konzorcium):
Rövid leírás:
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VIII. konzorcium):
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft.
Postacím: Maróthy Gy. utca 5.
Fogarasi út 98.
Gyömrői út 86.
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.
Postacím: Telek utca 7-9.
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Postacím: Vasút utca 15.
Név: M&S Informatikai Zrt.
Postacím: Budafoki út 97.
Gömb utca 22. fszt. 4.
A beszerzés teljes értéke: 252 618 568 HUF 💰
Postacím: Határhalom utca 4.
Veres Péter út 51.
Erenyő utca 1.
Budafoki út 97-103.
A beszerzés teljes értéke: 311 418 036 HUF 💰
792 980 001 HUF 💰
Postacím: Montevideo utca 10. I. em.
Csonka János utca 1/A A/2. ép.
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Gombocz Zoltán utca 12. fszt. 1.
Montevideo u. 5.
A beszerzés teljes értéke: 266 204 204 HUF 💰
Postacím: Gerenda utca 4.
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Röppentyű utca 48.
Név: Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Postacím: Váci út 117-119.
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft.
Postacím: Törcsvár utca 44/a.
Budafoki út 59.
Erzsébet királyné útja 125.
Frangepán utca 46-48.
Tihanyi Árpád út 2.
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Petzvál József utca 56.
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Mogyoródi út 53.
Név: Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Montevideo utca 3/A.
Széchenyi tér 14.
A beszerzés teljes értéke: 65 653 247 HUF 💰
Postacím: Montevideo utca 8.
Pethényi köz 7.
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Nemzeti azonosítószám Felelősségű Társaság
Postacím: Mártírok utca 42.
Edison utca 4.
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Henger utca 2/C
Zöld utca 2.
A beszerzés teljes értéke: 3 105 543 HUF 💰
Postacím: Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Internetcím: http://www.atos.net 🌏
Postacím: Reitter Ferenc utca 33.
Vellay Imre utca 39.
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Alkotás utca 55-61.
Név: ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Alíz u. 1. 7.emelet
A beszerzés teljes értéke: 84 082 911 HUF 💰
Postacím: Lajos utca 26.
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasá
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1.
Budaörsi út 64.
Budafoki út 95.
Név: R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Fehér út 10. 12. ép.
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Tinódi utca 1-3. fszt. 6.
A beszerzés teljes értéke: 1 364 623 618 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Varga Dzsenifer
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2023/S 135-430588 (2023-07-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 140 686 128 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: varga.dzsenifer@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166188 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 135-430588
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01SZGRH22 KM szerződéseiről
Rövid leírás:
Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet Bonyhád
Budapesti Corvinus Egyetem
CEEGEX Közép-Kelet-Európai Szervezett Földgázpiac Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Honvédelmi Minisztérium (HM)
HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság
HUPX Magyar Szervezett Villamosenergia-Piac Zrt.
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár
Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft.
Soproni Tankerületi Központ
Kisvárdai Tankerületi Központ
Vas Vármegyei Kormányhivatal
Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Tokaj-Hegyalja Egyetem
VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövid leírás:
Alföldi Agrárszakképzési Centrum
Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Belső-Pesti Tankerületi Központ
DEBRECENI JAVÍTÓINTÉZET
Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Északdunántúli Vízmű Zrt.
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum
Gyermekvédelmi Központ Bács-Kiskun Vármegye
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
HUNGARORING Sport Zrt.
KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
Közép-Budai Tankerületi Központ
KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft.
Országos Rendőr-főkapitányság
PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Kft.
Sárvári Tankerületi Központ
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Rövid leírás:
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
VIZITERV Environ Környezetvédelmi és Vízügyi Tervező, Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Díjbeszedő Holding Zrt.
EPDB Nyomtatási Központ Zrt.
Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete
Győri Tankerületi Központ
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
Komárom-Esztergom Vármegyei Szent Borbála Kórház
Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet
Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Rövid leírás:
Aranyalma Integrált Szociális Intézmény Fejér Vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal
Skanzenért Nonprofit Korlátolt Feleősségű Társaság
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt.
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör…
… (V. konzorcium):
… (VI. konzorcium):
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Dunaújvárosi Tankerületi Központ
Rövid leírás:
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum
Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete
DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Hagyományok Háza
Kecskeméti Szakképzési Centrum
Szépművészeti Múzeum
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft.
Postacím: Maróthy Gy. utca 5.
Fogarasi út 98.
Gyömrői út 86.
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.
Postacím: Telek utca 7-9.
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Postacím: Vasút utca 15.
Név: M&S Informatikai Zrt.
Postacím: Budafoki út 97.
Gömb utca 22. fszt. 4.
A beszerzés teljes értéke: 252 618 568 HUF 💰
Postacím: Határhalom utca 4.
Veres Péter út 51.
Erenyő utca 1.
Budafoki út 97-103.
A beszerzés teljes értéke: 311 418 036 HUF 💰
792 980 001 HUF 💰
Postacím: Montevideo utca 10. I. em.
Csonka János utca 1/A A/2. ép.
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Gombocz Zoltán utca 12. fszt. 1.
Montevideo u. 5.
A beszerzés teljes értéke: 266 204 204 HUF 💰
Postacím: Gerenda utca 4.
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Röppentyű utca 48.
Név: Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Postacím: Váci út 117-119.
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft.
Postacím: Törcsvár utca 44/a.
Budafoki út 59.
Erzsébet királyné útja 125.
Frangepán utca 46-48.
Tihanyi Árpád út 2.
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Petzvál József utca 56.
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Mogyoródi út 53.
Név: Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Montevideo utca 3/A.
Széchenyi tér 14.
A beszerzés teljes értéke: 65 653 247 HUF 💰
Postacím: Montevideo utca 8.
Pethényi köz 7.
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Korlátolt Nemzeti azonosítószám Felelősségű Társaság
Postacím: Mártírok utca 42.
Edison utca 4.
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Henger utca 2/C
Zöld utca 2.
A beszerzés teljes értéke: 3 105 543 HUF 💰
Postacím: Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Internetcím: http://www.atos.net 🌏
Postacím: Reitter Ferenc utca 33.
Vellay Imre utca 39.
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Alkotás utca 55-61.
Név: ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Alíz u. 1. 7.emelet
A beszerzés teljes értéke: 84 082 911 HUF 💰
Postacím: Lajos utca 26.
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasá
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1.
Budaörsi út 64.
Budafoki út 95.
Név: R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Fehér út 10. 12. ép.
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Tinódi utca 1-3. fszt. 6.
A beszerzés teljes értéke: 1 364 623 618 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Varga Dzsenifer
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2023/S 135-430588 (2023-07-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001420982023
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke: 22 361 220 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Kapcsolat
Telefon: +361 2254400 📞
Fax: +361 2254400 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 160-507637
HL-S szám: 160
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-1.1.0-15-2016-00002
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1012_Budapest_Márvány_utca_1/D
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 361 220 HUF 💰
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2023/S 160-507637 (2023-08-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001420982023
Rövid leírás:
Cikkszám Terméknév Darabszám
SZGRH22_NB1_LE_2208 Lenovo ThinkPad L14 Gen3 35 db
SZGRH22_NB1_CPU5_LE_2208 i7-1265U 35 db
SZGRH22_NB1_SSD2_LE_2201 512 GB SSD 35 db
SZGRH22_NB1_RAM2_LE_2201 16GB DDR4 35 db
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 35 db
SZGRH22_NB1_DOK_LE_2201 NB1 notebookhoz illeszkedő dokkoló 35 db
Ajánlatkérő közli, hogy valamennyi termék esetében elfogadja a megadott termékkel egyenértékű műszaki megoldást, illetve terméket. A használt megnevezések csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében kerültek megadásra, ajánlatkérő azzal egyenértékű terméket/termékeket is elfogad.
Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani, ehhez minden adatot az ajánlattevőnek kell megadnia. A megajánlott termékeknek meg kell felelniük az "elvárt minimális műszaki tartalomnak (ill. alaptulajdonságoknak)".
Az ajánlattevő csak olyan termékkel tehet ajánlatot, amely a keretmegállapodás vonatkozásában a közbeszerzési portálon szerepel. Nem tehető olyan ajánlat, amely ugyan a portálon szereplő tételekből összeállítható lenne, de a beszerzés nem felel meg a keretmegállapodás tárgyának, feltételrendszerének.
A részletes műszaki tartalmat és eladó kötelezettségeit a dokumentáció 2. sz. mellékletét képező műszaki leírás és az 1. sz. mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Kapcsolat
Telefon: +361 2254400 📞
Fax: +361 2254400 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 160-507637
HL-S szám: 160
További információk
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk pontban technikai okból került megjelölésre "A szerződést gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el" állításra a "NEM" kifejezés, a szerződést közös ajánlattevők nyerték el:
Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103. Budapest, Gyömrői út 86.) adószám: 10900750-2-42
(közös ajánlattevők nevében)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74.) adószám: 13978774-2-44, CTS-INFORMATIKA Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.) adószám: 11154361-2-09, Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2) adószám: 24907468-2-06, Digital Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.) adószám: 10406115-2-06, KVENTA Kft. (2040 Budaörs, Vasút utca 15.) adószám: 10329102-2-13, M & S Zrt. (1136 Budapest, Pannónia utca 17/a a. ép. fszt. 4.) adószám: 14409471-2-41, NÁDOR Rendszerház Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9.) adószám: 10507326-2-42, WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) adószám: 12048898-2-43, WOSS Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.) adószám: 12021927-2-42, DTK International Kft. (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.) adószám: 23696378-2-41
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Cikkszám Terméknév Darabszám
SZGRH22_NB1_LE_2208 Lenovo ThinkPad L14 Gen3 35 db
SZGRH22_NB1_CPU5_LE_2208 i7-1265U 35 db
SZGRH22_NB1_SSD2_LE_2201 512 GB SSD 35 db
SZGRH22_NB1_RAM2_LE_2201 16GB DDR4 35 db
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 35 db
SZGRH22_NB1_DOK_LE_2201 NB1 notebookhoz illeszkedő dokkoló 35 db
Ajánlatkérő közli, hogy valamennyi termék esetében elfogadja a megadott termékkel egyenértékű műszaki megoldást, illetve terméket. A használt megnevezések csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében kerültek megadásra, ajánlatkérő azzal egyenértékű terméket/termékeket is elfogad.
Többet mutasson
Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani, ehhez minden adatot az ajánlattevőnek kell megadnia. A megajánlott termékeknek meg kell felelniük az "elvárt minimális műszaki tartalomnak (ill. alaptulajdonságoknak)".
Az ajánlattevő csak olyan termékkel tehet ajánlatot, amely a keretmegállapodás vonatkozásában a közbeszerzési portálon szerepel. Nem tehető olyan ajánlat, amely ugyan a portálon szereplő tételekből összeállítható lenne, de a beszerzés nem felel meg a keretmegállapodás tárgyának, feltételrendszerének.
Többet mutasson
A részletes műszaki tartalmat és eladó kötelezettségeit a dokumentáció 2. sz. mellékletét képező műszaki leírás és az 1. sz. mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A „Víz Keretirányelv előírásai szerinti monitoring vizsgálatok és az ahhoz szükséges fejlesztések végrehajtása, továbbá a Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring állomások kiépítése, fejlesztése” tárgyú KEHOP-1.1.0-15-2016-00002 projektben szükséges 35 db notebook beszerzése.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1012_Budapest_Márvány_utca_1/D
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 361 220 HUF 💰
Hivatkozás
További információk
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk pontban technikai okból került megjelölésre "A szerződést gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el" állításra a "NEM" kifejezés, a szerződést közös ajánlattevők nyerték el:
Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103. Budapest, Gyömrői út 86.) adószám: 10900750-2-42
(közös ajánlattevők nevében)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74.) adószám: 13978774-2-44, CTS-INFORMATIKA Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.) adószám: 11154361-2-09, Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2) adószám: 24907468-2-06, Digital Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.) adószám: 10406115-2-06, KVENTA Kft. (2040 Budaörs, Vasút utca 15.) adószám: 10329102-2-13, M & S Zrt. (1136 Budapest, Pannónia utca 17/a a. ép. fszt. 4.) adószám: 14409471-2-41, NÁDOR Rendszerház Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9.) adószám: 10507326-2-42, WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) adószám: 12048898-2-43, WOSS Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.) adószám: 12021927-2-42, DTK International Kft. (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.) adószám: 23696378-2-41
Többet mutasson
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2023/S 160-507637 (2023-08-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 31 212 440 660 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: kovacs.anita@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420859 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 198-618191
HL-S szám: 198
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon ésmegrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
Rövid leírás:
A lehetőségek leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
Postai irányítószám: 1036
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.
DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 628 388 361 HUF 💰
6 459 285 723 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: 12906240
24278353
A beszerzés teljes értéke: 4 818 918 149 HUF 💰
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 288 036 549 HUF 💰
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27984026
Név: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11809360
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt.
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt.
Postacím: Erzsébet királyné útja 125
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt
Postacím: Petzvál József utca 56
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt.
Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 4 175 299 494 HUF 💰
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965
A beszerzés teljes értéke: 6 039 909 427 HUF 💰
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 66 881 431 HUF 💰
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
SzámHEAD Számitástechnikai és Szolgáltató Kft.
R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 8 735 721 526 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kovács Anita
Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2023/S 198-618191 (2023-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 31 212 440 660 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: kovacs.anita@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420859 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 198-618191
HL-S szám: 198
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Debreceni Tankerületi Központ
Ezüsthíd Integrált Szociális Intézmény Vas Vármegye
Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye
Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ
Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Védelmi Igazgatási Hivatal
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezred
MH 47.Bázisrepülőtér
Nagykanizsai Szakképzési Centrum
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 39 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
Rövid leírás:
Nyíregyházi Szakképzési Centrum
Információs Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutató Intézet
Tolna Vármegyei Kormányhivatal
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye
Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ
Váci Tankerületi Központ
Klebelsberg Központ
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára
Rövid leírás:
Bárka Integrált Szociális Intézmény Bács-Kiskun Vármegye
Békés Vármegyei Központi Kórház
Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Dél-Pesti Tankerületi Központ
Egészségügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Karcagi Szakképzési Centrum
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Védelmi Szolgálat
Nyíregyházi Tankerületi Központ
Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.
Szellőrózsa Integrált Szociális Intézmény
Szerencsi Szakképzési Centrum
Zala Vármegyei Rendőr-Főkapitányság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 45 darab
Kisvárdai Szakképzési Centrum
Magyar Nemzeti Levéltár
Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
Adria Port Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Dél-Budai Tankerületi Központ
Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegye
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal
Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye
Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.
Monori Tankerületi Központ
Nagyfa-Alföld Kft.
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Tatabányai Tankerületi Központ
VESZPRÉMI TANKERÜLETI KÖZPONT
Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet Farkasgyepü
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 47darab
Dr. Waltner Károly Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye
Magyar Zene Háza Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Országos Kórházi Főigazgatóság
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab
Építési és Közlekedési Minisztérium
Győri Szakképzési Centrum
Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért
Mátészalkai Tankerületi Központ
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Tatabányai Szakképzési Centrum
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF)
Országos Vérellátó Szolgálat
OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Sándor-palota
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 19 darab
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
Postai irányítószám: 1036
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.
DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 628 388 361 HUF 💰
6 459 285 723 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: 12906240
24278353
A beszerzés teljes értéke: 4 818 918 149 HUF 💰
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 288 036 549 HUF 💰
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27984026
Név: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11809360
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt.
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt.
Postacím: Erzsébet királyné útja 125
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt
Postacím: Petzvál József utca 56
Név: FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt.
Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 4 175 299 494 HUF 💰
Név: M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965
A beszerzés teljes értéke: 6 039 909 427 HUF 💰
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
ALOHA Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 66 881 431 HUF 💰
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
SzámHEAD Számitástechnikai és Szolgáltató Kft.
R+R Periféria Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 8 735 721 526 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kovács Anita
Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2023/S 198-618191 (2023-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001029202023
Rövid leírás: 200 db PC és 200 db monitor
A beszerzés teljes értéke: 44 940 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Asztali számítógépek 📦
Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 198-622368
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 100 db PC és 100 db monitor - 1. rész
Rövid leírás:
A rész elnevezése: 100 db PC és 100 db monitor - 2. rész
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 470 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.univet.hu 🌏
Forrás: OJS 2023/S 198-622368 (2023-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001029202023
Rövid leírás: 200 db PC és 200 db monitor
A beszerzés teljes értéke: 44 940 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Asztali számítógépek 📦
Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 198-622368
További információk
A hirdetmény feladása a Kbt. 37. § (4) bekezdésére hivatkozással történt.
Kbt. 37. § (4): Az ajánlatkérő a (2) bekezdéstől eltérően az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén a keretmegállapodás alapján, vagy a dinamikus beszerzési rendszer keretében kötött szerződésekről együttesen is közzéteheti. Ebben az esetben a hirdetményt a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő három munkanapon belül kell megküldeni közzétételre.
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §
b.) az eredménytájékoztató V.2.3) pontja tartalmazza
c.)
1.
Delta Systems Kft. (asz: 13978774-2-41) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
CTS-Informatika Kft. (asz: 11154361-2-09) 4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.
DIGITAL Kft. (asz: 10406115-2-06) 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.
WOSS Kft. (asz: 12021927-2-42) 1141 Budapest, Fogarasi út 98.
Xcopy Kft. (asz: 10900750-2-42) 1103 Budapest, Gyömrői út 86.
Nádor Rendszerház Kft. (asz: 10507326-2-42) 1152 Budapest, Telek u 7-9.
Exicom Informatika Kft. (asz: 24907468-2-41) 1052 Budapest, Városház u. 16. félem. 2
KVENTA Kft. (asz: 10329102-2-13) 2040 Budaörs, Vasút u. 15.
M&S ZRt. (asz: 14409471-2-41) 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4.
WSH Kft. (asz: 12048898-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97.
DTK International Kft. (asz: 23696378-2-41) 1139 Budapest XIII., Gömb utca 22.
2.
Euro-Profil Kft. (asz: 13936570-2-42) 1173 Budapest, Határhalom u. 4.
T-Systems Magyarország Zrt. (asz: 12928099-2-44) 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.
SMP Solutions Zrt. (asz: 26777810-2-44) 1138 Budapest, Madarász V. u. 47-49.
Dokucentrum Kft. (asz: 13804828-2-42) 1163 Budapest, Veres Péter út 51.
Szinva Net Zrt. (asz: 24962106-2-05) 3518 Miskolc, Erenyő u. 1.
iSRV Zrt. (asz: 25043549-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97-103.
3.
Serco Informatika Zrt. (asz: 27880056-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 314.
Fornax SI Kft. 24278353-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1.
4.
Sysman Informatikai Zrt. (asz: 12948901-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (asz: 27294260-2-13) 2142 Nagytarcsa, Csonka János utca 1/A.
Inter-Computer-Informatika Zrt. (asz: 12857074-2-43) 1118 Budapest, Gombocz Z. u. 12. fsz. 1.
AREUS Zrt. (asz: 23469507-2-41) 1037 Budapest, Montevideo u. 5. közös ajánlattevők
5.
IMG Solution Zrt. (asz: 28771315-2-44) 1023 Budapest II., Lajos u. 26.
PC Trade Systems Kft. (asz: 12937303-2-43) 1095 Budapest IX., Tinódi u. 1-3. fsz. 6.
Traco Zrt. (asz: 11856403-2-42) 1077 Budapest, Izabella utca 5. pince 1.
Tigra Rendszerház Kft. (asz: 13284220-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64.
SZÁMHEAD Kft. (asz: 10415618-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 95.
R+R Periféria Kft (asz: 12221402-2-42) 1106 Budapest, Fehér út 10.12.épület
TIGRA Kft. (asz: 12218778-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64.
6.
EURO ONE Számítástech Zrt. (asz: 10649297-2-44) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.
MACROTEL Kft. (asz: 12941911-2-19) 8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6.
Kermann Zrt. (asz: 27984026-2-41) 1139 Budapest XIII., Röppentyű utca 48.
Enterprise Communications Kft. (asz: 13835462-2-41) 1138 Budapest, Váci út 117-119.
JTC Kft. (asz: 23078985-2-43) 1112 Budapest XI., Törcsvár utca 44/a.
BRAVOGROUP RH KFT. (asz: 11809360-2-42) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.
Rufusz Computer Inf. Zrt. (asz: 13644545-2-43) 1111 Budapest XI., Budafoki út 59.
SCI-Hálózat zRt. (asz: 12402179-2-42) 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.
PANOR Informatika Zrt. (asz: 25119071-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 269.
Szintézis Informatikai ZRt. (asz: 12890341-2-08) 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 2.
NETvisor Zrt. (asz: 14023059-2-43) 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.
Flaxcom Holding Zrt. (asz: 13985677-2-42) 1149 Budapest, Mogyoródi u. 53.
Bechtle direct Kft. (asz: 23739226-2-41) 1037 Budapest III., Montevideó u. 3/A
ADATKÖZPONT Kft. (asz: 24081801-2-03) 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
7.
ATOS Magyarország Kft. (asz: 10378144-2-43) 1117 Budapest, Neumann J. u. 1. A é. 1. em.
Global-Tender Kft. (asz: 13826701-2-41) 1135 Budapest, Reitter F. utca 33. 1. em 83.
ETIAM Kft. (asz: 24909707-2-06) 6726 Szeged, Vellay Imre utca 39.
99999 Informatika Kft. (asz: 13854964-2-43) 1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.
ALOHA Informatika Kft. (asz: 12147784-2-43) 1117 Budapest, Alíz u. 1. B. 7. emelet
d.) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembe vétele nem történt.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 100 db PC és 100 db monitor - 1. rész
Rövid leírás:
200 db PC és 200 db monitor beszerzése az Állatorvostudományi Egyetem részére az RRF-2.1.2-21 projekt keretében.
DKÜ verseny újranyitásos központosított közbeszerzési eljárás, 2 részben, 2x100 db PC és monitor beszerzése
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 470 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.univet.hu 🌏
Forrás: OJS 2023/S 198-622368 (2023-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése
Hivatkozási szám:
Rövid leírás:
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 65 486 620 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító:
Mennyiség: 110840 LH
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A BT-25 pontban a mennyiség helyesen darab.
Postacím: 4000/10
Irányítószám: 7100
Város: Szekszárd
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-08-08 📅
Végdátum: 2023-10-15 📅
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma:
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Közvetlen megrendelés a Kbt. 105. § (2) a) pontja szerint
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma:
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-08-08 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=3585652 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 65 486 620 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója:
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Telefon: +36 14375200 📞
Fax: +36 14375299 📠
URL: https://www.delta.hu 🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlat azonosítója:
Név: Exicom Informatika Kereskedőház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Szabadkai Út 9/a.
Postai irányítószám: 6729
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: palyazat@exicominformatika.hu 📧
Telefon: +36 307227403 📞
Ajánlat azonosítója:
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Fogarasi Út 98.
Postai irányítószám: 1141
E-mail: kozbeszerzes@woss.hu 📧
Telefon: +36 12660895 📞
Fax: +36 14290658 📠
URL: https://www.woss.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
Név: Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Gyömrői út Út 86.
Postai irányítószám: 1103
E-mail: kszf@xcopy.hu 📧
Telefon: +36 12627865 📞
Fax: +36 12627865 📠
URL: https://www.xcopy.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Telefon: +36 14705000 📞
Fax: +36 14705011 📠
URL: https://www.nador.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
Név: DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Gömb Utca 22. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1139
Régió: Pest 🏙️
E-mail: palyazat@dtkinternational.hu 📧
Telefon: +36 203174874 📞
Fax: +36 17804359 📠
URL: http://www.dtkinternational.hu/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 66 517 300 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
E-mail: tri_tenderiroda@telekom.hu 📧
Telefon: +36 303519110 📞
Fax: +36 14521297 📠
URL: https://www.telekom.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 998 770 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Bécsi Út 314.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu 📧
Telefon: +36 12722140 📞
Fax: +36 12722150 📠
URL: https://www.serco.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 67 146 960 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
E-mail: project@sysman.hu 📧
Telefon: +36 118833471 📞
Fax: +36 118833472 📠
URL: https://www.sysman.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 961 170 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu 📧
Telefon: +36 13586353 📞
Fax: +36 13586390 📠
URL: https://www.euroone.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 374 180 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Krisztina Körút 39.
Postai irányítószám: 1013
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Telefon: +36 12707600 📞
Fax: +36 12707679 📠
URL: https://www.4ig.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 931 770 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: kozbeszerzes@atos.net 📧
Telefon: +36 14375100 📞
Fax: +36 14375151 📠
URL: https://atos.net/hu/magyarorszag 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 68 577 290 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Telefon: +36 17000667 📞
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Béla király Tér 8
Postai irányítószám: 7100
Postai város: Szekszárd
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Magyarné Somogyvári Tünde
E-mail: somogyvari.tunde@szekszard.hu 📧
Telefon: +36 74504154 📞
Fax: +36 74412719 📠
URL: https://www.szekszard.hu 🌏
Csoportvezető ✅
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk
További információk
Az eljárást típusa: Közvetlen megrendelés a Kbt. 105. § (2) a) pontja szerint.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése
Hivatkozási szám:
EKR001515462023
Rövid leírás:
Cikkszám Cikkszám megnevezése Mennyiség (db)
SZGRH22_PC1_DE_2305 Dell Optiplex 7010 SFF számítógép 10
SZGRH22_PC1_CPU1_DE_2305 Intel Core i3-13100 processzor 10
SZGRH22_PC1_RAM1_DE_2305 8GB DDR5 memória 10
SZGRH22_PC1_SSD1_DE_2201 M.2 256GB PCIe NVMe SSD 10
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 10
SZGRH22_MON1_DE_2302 Dell 24" monitor - E2423 10
SZGRH22_PC1_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 10
SZGRH22_PC1_DE_2305 Dell Optiplex 7010 SFF számítógép 30
SZGRH22_PC1_CPU2_DE_2305 Intel Core i5-13500 processzor 30
SZGRH22_PC1_RAM2_DE_2305 16GB DDR5 memória 30
SZGRH22_PC1_SSD1_DE_2201 M.2 256GB PCIe NVMe SSD 30
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 30
SZGRH22_MON1_DE_2302 Dell 24" monitor - E2423 30
SZGRH22_PC1_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 30
SZGRH22_NB2_DE_2305 Dell Latitude 5540 15.6" notebook 40
SZGRH22_NB2_SCR_DE_2201 15.6" FHD (1920x1080) felbontású tükröződésmentes kijelző 40
SZGRH22_NB2_CPU1_DE_2305 Intel Core i3-1315U processzor 40
SZGRH22_NB2_RAM1_DE_2201 8GB DDR4 40
SZGRH22_NB2_SSD1_DE_2201 M.2 256GB PCIe NVMe SSD 40
SZGRH22_EGER2_DE_2201 Dell vezetéknélküli optikai egér - MS5320W 40
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 40
SZGRH22_NB2_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 40
SZGRH22_NB2_DE_2305 Dell Latitude 5540 15.6" notebook 15
SZGRH22_NB2_SCR_DE_2201 15.6" FHD (1920x1080) felbontású tükröződésmentes kijelző 15
SZGRH22_NB2_CPU1_DE_2305 Intel Core i3-1315U processzor 15
SZGRH22_NB2_RAM1_DE_2201 8GB DDR4 15
SZGRH22_NB2_SSD1_DE_2201 M.2 256GB PCIe NVMe SSD 15
SZGRH22_EGER2_DE_2201 Dell vezetéknélküli optikai egér - MS5320W 15
SZGRH22_NB2_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 15
SZGRH22_WIN10PRO_2201 Win 11 Pro 64 15

SZGRH22_SPEC A teljesítéssel, üzembe helyezéssel kapcsolatos speciális követelmények 110000
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 65 486 620 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító:
EKR001515462023/1
Mennyiség: 110840 LH
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A BT-25 pontban a mennyiség helyesen darab.
Postacím: 4000/10
Irányítószám: 7100
Város: Szekszárd
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-08-08 📅
Végdátum: 2023-10-15 📅
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma:
LOT-0001
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Közvetlen megrendelés a Kbt. 105. § (2) a) pontja szerint
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma:
LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-08-08 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=3585652 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 65 486 620 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0001
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13978774244
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Telefon: +36 14375200 📞
Fax: +36 14375299 📠
URL: https://www.delta.hu 🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0002
Név: Exicom Informatika Kereskedőház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
24907468206
Postacím: Szabadkai Út 9/a.
Postai irányítószám: 6729
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: palyazat@exicominformatika.hu 📧
Telefon: +36 307227403 📞
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0003
Név: Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12021927242
Postacím: Fogarasi Út 98.
Postai irányítószám: 1141
E-mail: kozbeszerzes@woss.hu 📧
Telefon: +36 12660895 📞
Fax: +36 14290658 📠
URL: https://www.woss.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0004
Név: Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
10900750242
Postacím: Gyömrői út Út 86.
Postai irányítószám: 1103
E-mail: kszf@xcopy.hu 📧
Telefon: +36 12627865 📞
Fax: +36 12627865 📠
URL: https://www.xcopy.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0005
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
10507326242
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Telefon: +36 14705000 📞
Fax: +36 14705011 📠
URL: https://www.nador.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0006
Név: DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
23696378241
Postacím: Gömb Utca 22. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1139
Régió: Pest 🏙️
E-mail: palyazat@dtkinternational.hu 📧
Telefon: +36 203174874 📞
Fax: +36 17804359 📠
URL: http://www.dtkinternational.hu/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 66 517 300 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0007
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12928099244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
E-mail: tri_tenderiroda@telekom.hu 📧
Telefon: +36 303519110 📞
Fax: +36 14521297 📠
URL: https://www.telekom.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 998 770 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0008
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12906240241
Postacím: Bécsi Út 314.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: kozbeszerzes@serco.hu 📧
Telefon: +36 12722140 📞
Fax: +36 12722150 📠
URL: https://www.serco.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 67 146 960 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0009
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12948901241
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
E-mail: project@sysman.hu 📧
Telefon: +36 118833471 📞
Fax: +36 118833472 📠
URL: https://www.sysman.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 961 170 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0010
A vállalkozó neve és címe
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
10649297244
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu 📧
Telefon: +36 13586353 📞
Fax: +36 13586390 📠
URL: https://www.euroone.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 374 180 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0011
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12011069251
Postacím: Krisztina Körút 39.
Postai irányítószám: 1013
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Telefon: +36 12707600 📞
Fax: +36 12707679 📠
URL: https://www.4ig.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 931 770 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0012
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
10378144243
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: kozbeszerzes@atos.net 📧
Telefon: +36 14375100 📞
Fax: +36 14375151 📠
URL: https://atos.net/hu/magyarorszag 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 68 577 290 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója:
EKR001515462023/0013
A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
28771315244
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Telefon: +36 17000667 📞
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám:
15733562217
Postacím: Béla király Tér 8
Postai irányítószám: 7100
Postai város: Szekszárd
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Magyarné Somogyvári Tünde
E-mail: somogyvari.tunde@szekszard.hu 📧
Telefon: +36 74504154 📞
Fax: +36 74412719 📠
URL: https://www.szekszard.hu 🌏
Csoportvezető ✅
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk
További információk
Az eljárást típusa: Közvetlen megrendelés a Kbt. 105. § (2) a) pontja szerint.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó szabályokat, benne a jogorvoslati kérelem benyújtásának határidejére vonatkozó szabályokat a jelen eljárással összefüggésben a hatályos Kbt. XXI. fejezete tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 246-775941 (2023-12-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök (SZGRH22)
Hivatkozási szám:
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 41 520 938 754 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM01SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
2️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0102SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tétel azonosító száma:
3️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0103SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
A lehetőségek leírása:
Tétel azonosító száma:
4️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0104SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Cím
Tétel azonosító száma:
5️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0105SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Cím
Tétel azonosító száma:
6️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0106SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Cím
Tétel azonosító száma:
7️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0107SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
További információk a megújításról:
A lehetőségek leírása:
Tétel azonosító száma:
8️⃣
Belső azonosító:
Cím: Tájékoztató a DKM0108SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Cím
Tétel azonosító száma:
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 283 331 527 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
E-mail: systender@delta.hu 📧
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 127 381 159 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
3️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 329 496 150 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Bécsi út 314.
Telefon: +36 209138033 📞
4️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 661 166 445 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Montevideo utca 10. I. em.
5️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 079 858 289 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Újvilág utca 50-52.
6️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 070 802 432 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Krisztina körút 39.
7️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 708 328 722 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
8️⃣
Tétel azonosító száma:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 262 574 030 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Lajos utca 26.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Kapcsolattartó pont: Szendrei Bence
E-mail: szendrei.bence@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420831 📞
URL: https://www.dkuzrt.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅
Kiegészítő információk
További információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Riadó u 5
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 074-220238 (2024-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök (SZGRH22)
Hivatkozási szám:
SZGRH22
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 41 520 938 754 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett verseny újranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Az uniós alapok azonosítója:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára.
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett verseny újranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
+ még 3
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/1
Cím: Tájékoztató a DKM01SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Debreceni Egyetem (DE)
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kiskunvíz Kft
Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Pannon Egyetem (PE)
Pécsi Tudományegyetem
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
Szegedi Szakképzési Centrum
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Büntetés-vérehajtás Gazdasági Ellátó Intézete
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Szolnoki Szakképzési Centrum
Pesti Magyar Színház
Észak-Pesti Tankerületi Központ
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 24 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.)
- CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.)
- DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.)
- Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.)
- Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.)
- NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.)
- Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.)
- KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.)
- M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.)
- WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.)
- DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Többet mutasson
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára.
2️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/2
Cím: Tájékoztató a DKM0102SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Észak-Pesti Tankerületi Központ
Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ
Miskolci Egyetem (ME)
Semmelweis Egyetem (SE)
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Szolnoki Tankerületi Központ
Nemzeti Színház Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Óbudai Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
SEFAG Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Déli Agrárszakképzési Centrum
Észak-budai Szent János Centrumkórház
Magyar Államkincstár
Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Pécsi Tudományegyetem
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 18 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Többet mutasson
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
További információk a megújításról:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható BT-57 A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetés
Cím
Tétel azonosító száma:
LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/3
Cím: Tájékoztató a DKM0103SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Balatoni Hajózási Zrt.
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Bv. Holding Korlátolt Felelősségű Társaság
Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Érdi Tankerületi Központ
Esztergomi Szakképzési Centrum
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Győri Szakképzési Centrum
Győri Tankerületi Központ
Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő
HSSC Szolgáltató Központ Kft
HUNGARORING Sport Zrt.
Kecskeméti Tankerületi Központ
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.
Klebelsberg Központ
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal
Magyar Honvédség Logisztikai Támogató Parancsnokság
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miskolci Egyetem (ME)
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Néprajzi Múzeum
NKÖV Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal
Óbudai Egyetem
Pápai Tankerületi Központ
Pécsi Tudományegyetem
POSTAFLOTTA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Semmelweis Egyetem (SE)
Soproni Egyetem
Széchenyi István Egyetem (SZE)
TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zrt.
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt
Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 42 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium):
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.)
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Cím
Tétel azonosító száma:
LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/4
Cím: Tájékoztató a DKM0104SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Debreceni Egyetem (DE)
MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Pannon Egyetem (PE)
ALFÖLDVÍZ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt.
Magyar Nemzeti Levéltár
Mathias Corvinus Collegium Alapítvány
Óbudai Egyetem
Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Állatorvostudományi Egyetem
Békéscsabai Tankerületi Központ
Déli Agrárszakképzési Centrum
Díjbeszedő Holding Zrt.
Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Észak-Budapesti Tankerületi Központ
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Győri Szakképzési Centrum
Győri Tankerületi Központ
Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Zene Háza Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Miskolci Szakképzési Centrum
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft.
Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Semmelweis Egyetem (SE)
Soproni Egyetem
Záhony-Port Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Zalaegerszegi Tankerületi Központ
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 31 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1.)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5.)
Többet mutasson
Tétel azonosító száma:
LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/5
Cím: Tájékoztató a DKM0105SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet
VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zártkörű Részvény Társaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hatvani Tankerületi Központ
HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság
Külgazdasági és Külügyminisztérium Külképviseletek Igazgatása
Magyar Nemzeti Múzeum
Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nagyfa-Alföld Kft.
Országos Kórházi Főigazgatóság
Pannon Egyetem (PE)
Semmelweis Egyetem (SE)
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
Veszprém-Balaton 2023 zrt
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Széchenyi István Egyetem (SZE)
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 20 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium):
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.)
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Többet mutasson
Tétel azonosító száma:
LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/6
Cím: Tájékoztató a DKM0106SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Semmelweis Egyetem (SE)
Filharmónia Magyarország Koncert- és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VI. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; )
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.)
Többet mutasson
Tétel azonosító száma:
LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/7
Cím: Tájékoztató a DKM0107SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Országos Rendőr-főkapitányság
Semmelweis Egyetem (SE)
VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 6 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VII. konzorcium):
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.)
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.)
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 6 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
Cím
Tétel azonosító száma:
LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító:
SZGRH22/8
Cím: Tájékoztató a DKM0108SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE)
Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ
Pannon Egyetem (PE)
Szombathelyi Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Országos Kórházi Főigazgatóság
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Klebelsberg Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 12 darabegyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VIII. konzorcium):
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
Többet mutasson
Tétel azonosító száma:
LOT-0008
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 283 331 527 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1163
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
13978774241
E-mail: systender@delta.hu 📧
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 127 381 159 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1259
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
3️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 329 496 150 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1147
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0003
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12906240
Postacím: Bécsi út 314.
Telefon: +36 209138033 📞
4️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 661 166 445 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1131
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Montevideo utca 10. I. em.
5️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 079 858 289 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1171
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Újvilág utca 50-52.
6️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0006
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 070 802 432 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1307
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0006
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Krisztina körút 39.
7️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0007
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 708 328 722 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1115
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0007
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Neumann János utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
8️⃣
Tétel azonosító száma:
LOT-0008
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 262 574 030 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1075
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0008
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Lajos utca 26.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
26698180241
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Kapcsolattartó pont: Szendrei Bence
E-mail: szendrei.bence@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420831 📞
URL: https://www.dkuzrt.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1.
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41)
CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09)
DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06)
Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42)
Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42)
Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41)
KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13)
M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43)
DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41)
2.
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43)
3.
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43)
4.
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41)
5.
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42)
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03)
6.
4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina körút 39.; adószáma: 12011069-2-51)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41)
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41)
7.
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43)
8.
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43)
Többet mutasson
Nemzeti nyilvántartási szám:
EKRSZ_4066453 4
Postacím: Riadó u 5
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 074-220238 (2024-04-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám:
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 158 670 049 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Leírás
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
További információk a megújításról:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
További információk:
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-28 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 538 013 204 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 299 800 531 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 123 143 174 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 192 478 145 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Telefon: +36 11833471 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 075 069 052 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Újvilág u. 50-52.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 363 278 HUF 💰
109 816 059 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Kft.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 818 986 606 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zrt.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Bartha Viktória
E-mail: jakoi.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166293 📞
Fax: +36 307166293 📠
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Forrás: OJS 2024/S 136-421122 (2024-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám:
EKR001447222021
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 158 670 049 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett verseny újranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Az uniós alapok azonosítója:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett verseny újranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
+ még 2
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Belső azonosító:
EKR001447222021/1
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Debreceni Egyetem (DE)
Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
Belügyminisztérium (BM)
Debreceni Egyetem (DE)
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Információs Hivatal
Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Magyar Posta Biztosító Zrt.
Miskolci Egyetem (ME)
Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Pannon Egyetem (PE)
Pécsi Tudományegyetem
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
Soproni Tankerületi Központ
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
Szegedi Szakképzési Centrum
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
Magyar Honvédség Sodró László 102. Vegyiharc Ezred
MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Tatabányai Tankerületi Központ
Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Székesfehérvári Szakképzési Centrum
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 36 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.)
- CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.)
- DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.)
- Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.)
- Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.)
- NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.)
- Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.)
- KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.)
- M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.)
- WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.)
- DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Többet mutasson
EKR001447222021/2
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Miskolci Egyetem (ME)
Országos Széchényi Könyvtár
Semmelweis Egyetem (SE)
Szegedi Szakképzési Centrum
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Esztergomi Szakképzési Centrum
Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred
Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár
Nyíregyházi Szakképzési Centrum
Óbudai Egyetem
Pécsi Tudományegyetem
PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Kft.
Semmelweis Egyetem (SE)
Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE)
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
Debreceni Egyetem (DE)
Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Belügyminisztérium (BM)
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE)
NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.
NIPÜF Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Pécsi Tudományegyetem
Soproni Vízmű Zrt.
Váci Tankerületi Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya
szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 30 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Többet mutasson
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható BT-57 A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetés.
Belső azonosító: EKR001447222021/3
A beszerzés leírása:
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
Békés Vármegyei Központi Kórház
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Bv. Holding Korlátolt Felelősségű Társaság
Ceglédi Szakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
Debreceni Szakképzési Centrum
Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Egészségügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Esztergomi Szakképzési Centrum
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet
HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
HUNGARORING SFP Kft.
Kecskeméti Tankerületi Központ
Készenléti Rendőrség
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE)
Magyar Államkincstár
Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Honvédség (MH) Dánielfy Tibor 205. légvédelmi rakétaezred
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Mecsekerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miskolci Egyetem (ME)
Miskolci Szakképzési Centrum
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Nemzeti Információs Központ
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum
Óbudai Egyetem
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Országgyűlés Hivatala
Pécsi Tudományegyetem
Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
POSTAFLOTTA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Semmelweis Egyetem (SE)
Soproni Egyetem
Széchenyi István Egyetem (SZE)
TECHTRA Technológiai Transzfer Intézet Közhasznú Nonprofit Zrt.
Váci Tankerületi Központ
Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Vas Vármegyei Kormányhivatal
Vas Vármegyei Szakképzési Centrum
Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.
Zalaegerszegi Tankerületi Központ
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 53 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium):
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.)
Belső azonosító: EKR001447222021/4
A beszerzés leírása:
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Debreceni Egyetem (DE)
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pannon Egyetem (PE)
ALFÖLDVÍZ Zrt.
Magyar Nemzeti Levéltár
Mathias Corvinus Collegium Alapítvány
Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Baranya Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Természettudományi Múzeum
Állami Számvevőszék
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Belügyminisztérium (BM)
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Debreceni Egyetem (DE)
Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Észak-Budapesti Tankerületi Központ
Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Győri Tankerületi Központ
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal
Hévíz Gyógyfürdő Üzemeltető és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Képzőművészeti Egyetem
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miskolci Szakképzési Centrum
Miskolci Tankerületi Központ
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzetközi Oktatási Központ
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal
Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.
Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
Semmelweis Egyetem (SE)
Soproni Egyetem
Soproni Szakképzési Centrum
Széchenyi István Egyetem (SZE)
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Tatabányai Tankerületi Központ
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 47 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1.)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5.)
Többet mutasson
EKR001447222021/5
A beszerzés leírása:
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.
KKM Subsidium Korlátolt Felelősségű Társaság
Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Igazgatás
Magyar Nemzeti Múzeum
Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ
Országgyűlés Hivatala
Országos Kórházi Főigazgatóság
Pannon Egyetem (PE)
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Semmelweis Egyetem (SE)
Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Veszprém-Balaton 2023 zrt
Országos Onkológiai Intézet
Forum Hungaricum Nonprofit Kft.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 23 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium):
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.)
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Többet mutasson
EKR001447222021/6
A beszerzés leírása:
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Pannon Egyetem (PE)
Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VI. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; )
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.)
Többet mutasson
EKR001447222021/7
A beszerzés leírása:
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató
hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást
kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően
az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely
összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve
a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VII. konzorcium):
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.)
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.)
Többet mutasson
EKR001447222021/8
A beszerzés leírása:
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
BME Üzemeltető és Műszaki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Budapest Főváros Kormányhivatala
Debreceni Egyetem (DE)
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Magyar Védelmi Exportügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Magyar Zene Háza Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nemzeti Hírközlési Hatóság utódja, 2010.08.11.-től)
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pannon Egyetem (PE)
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Szépművészeti Múzeum
Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE)
Nemzeti Választási Iroda
OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya
szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 21 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VIII. konzorcium):
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
Többet mutasson
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel
szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-28 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 538 013 204 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 299 800 531 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 123 143 174 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
27880056-2-41
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 192 478 145 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Telefon: +36 11833471 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 075 069 052 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Újvilág u. 50-52.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 363 278 HUF 💰
109 816 059 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Kft.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 818 986 606 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zrt.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Bartha Viktória
E-mail: jakoi.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166293 📞
Fax: +36 307166293 📠
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel
szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
EKRSZ_4066453 4
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Forrás: OJS 2024/S 136-421122 (2024-07-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 30 665 414 005 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója:
Leírás
A beszerzés leírása:
További információk:
További információk a megújításról:
A lehetőségek leírása:
A beszerzés leírása:
További információk:
További információk a megújításról:
További információk:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 015 298 150 HUF 💰
368 445 588 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zrt.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 084 838 398 HUF 💰
4 716 713 714 HUF 💰
5 543 579 083 HUF 💰
2 116 603 033 HUF 💰
2 352 699 666 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Kft
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 467 236 373 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Lajos u. 26.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Váci Út 35.
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
Kiegészítő információk
További információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5.
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 202-625141 (2024-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított
közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek
részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
Az uniós alapok azonosítója:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett verseny újranyitásokon és
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
+ még 3
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Klebelsberg Központ
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság
BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Berettyóújfalui Szakképzési Centrum
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
EXPO 2025 Magyarország Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hajdúböszörményi Tankerületi Központ
Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság
Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ
Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság
Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Országos Mentőszolgálat
Pannon Egyetem (PE)
Pécsi Tudományegyetem
Pest Vármegyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vármegyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház
Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ
Védelmi Igazgatási Hivatal
Soproni Tankerületi Központ
BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
Szolnoki Tankerületi Központ
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
Dunakeszi Tankerületi Központ
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Országos Atomenergia Hivatal
Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Európai Uniós Ügyek Minisztériuma
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Székesfehérvári Szakképzési Centrum
VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 47 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium DKM0101SZGRH22):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.)
- CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.)
- DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.)
- Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.)
- Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.)
- NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.)
- Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.)
- KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.)
- M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.)
- WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.)
- DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Többet mutasson
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1
alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint
keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára.
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Északi Agrárszakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
Díjbeszedő Holding Zrt.
Pápai Tankerületi Központ
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Károli Gáspár Református Egyetem (KRE)
Semmelweis Egyetem (SE)
AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft.
Dél-Pesti Tankerületi Központ
Északi Agrárszakképzési Centrum
Magyar Honvédség Lahner György 2. Ellátóezred
Nemzeti Védelmi Szolgálat
Néprajzi Múzeum
Óbudai Egyetem
Semmelweis Egyetem (SE)
Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vármegyei Kormányhivatal
Állatorvostudományi Egyetem
Debreceni Egyetem (DE)
Déli Agrárszakképzési Centrum
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár
MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Pécsi Tudományegyetem
Soproni Vízmű Zrt.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya
szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 27 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium DKM0102SZGRH22):
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Többet mutasson
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1
alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható BT-57 A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetés.
A beszerzés leírása:
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
DV Info Informatikai Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Klebelsberg Központ
Nemzeti Információs Központ
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Szerencsi Szakképzési Centrum
Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.
Alföldi Agrárszakképzési Centrum
ATEV Fehérjefeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Békéscsabai Tankerületi Központ
Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Ceglédi Szakképzési Centrum
Debreceni Egyetem (DE)
Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
DV Info Informatikai Kft.
Egészségügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Érdi Tankerületi Központ
Európai Uniós Ügyek Minisztériuma
Győri Szakképzési Centrum
Készenléti Rendőrség
Magyar Államkincstár
Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis
Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
MH BHD
MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár
Miskolci Egyetem (ME)
Miskolci Szakképzési Centrum
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nemzeti Hírközlési Hatóság utódja, 2010.08.11.-től)
Pécsi Tudományegyetem
Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány
Soproni Egyetem
Soproni Szakképzési Centrum
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Váci Tankerületi Központ
Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt.
VESZPRÉMI TANKERÜLETI KÖZPONT
Zala Vármegyei Rendőr-Főkapitányság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 41 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium DKM0103SZGRH22):
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.)
További információk a megújításról:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1
alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
A beszerzés leírása:
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Budapesti Rendőr-főkapitányság
ALFÖLDVÍZ Zrt.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága
Magyar Nemzeti Levéltár
Óbudai Egyetem
Debreceni Egyetem (DE)
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Heves Vármegyei Kormányhivatal
Klebelsberg Központ
Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Széchenyi István Egyetem (SZE)
Állatorvostudományi Egyetem
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Debreceni Egyetem (DE)
MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Pannon Egyetem (PE)
Pápai Szakképzési Centrum
ALFÖLDVÍZ Zrt.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kisvárdai Szakképzési Centrum
Mathias Corvinus Collegium Alapítvány
Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Védelmi Szolgálat
Óbudai Egyetem
Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vármegyei Kormányhivatal
Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg
Székesfehérvári Szakképzési Centrum
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum
Békéscsabai Tankerületi Központ
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
Debreceni Egyetem (DE)
Díjbeszedő Holding Zrt.
ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
EPDB Nyomtatási Központ Zrt.
EXPO 2025 Magyarország Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Fejér Vármegyei Kormányhivatal
Gazdasági Versenyhivatal
Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Információs Hivatal
Készenléti Rendőrség
Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye
Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis
Magyar Nemzeti Múzeum
MH BHD
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Miskolci Egyetem (ME)
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ
Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzetközi Oktatási Központ
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Országos Mozgásszervi Intézet
Pest Megyei Flór Ferenc Kórház
Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház
Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Semmelweis Egyetem (SE)
Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet
Soproni Szakképzési Centrum
Széchenyi István Egyetem (SZE)
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Szolnoki Tankerületi Központ
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
Univerzál Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság
Váci Tankerületi Központ
VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Záhony-Port Záhonyi Logisztikai és Rakománykezelési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 74 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium DKM0104SZGRH22):
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1.)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5.)
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal
Klebelsberg Központ
Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Igazgatás
Óbudai Egyetem
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
Észak-Pesti Centrumkórház Honvédkórház
Klebelsberg Központ
Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal
Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum
Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Igazgatás
Magyar Nemzeti Múzeum
Semmelweis Egyetem (SE)
VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zártkörű Részvény Társaság
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Pannon Egyetem (PE)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 24 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium DKM0105SZGRH22):
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.)
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Klebelsberg Központ
Győri Szakképzési Centrum
Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Univerzál Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság
Vas Vármegyei Kormányhivatal
Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vármegyei Kormányhivatal
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VI. konzorcium DKM0106SZGRH22):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; )
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.)
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Klebelsberg Központ
Eötvös Loránd Tudományegyetem
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató
hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást
kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően
az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely
összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés (ide értve
a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VII. konzorcium DKM0107SZGRH22):
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.)
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.)
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Klebelsberg Központ
Tatabányai Szakképzési Centrum
Klebelsberg Központ
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Építési és Közlekedési Minisztérium
Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum
Kaposvári Szakképzési Centrum
Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis
Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete
Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt.
Pannon Egyetem (PE)
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Tatabányai Szakképzési Centrum
DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Kft
Eötvös József Főiskola (EJF)
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya
szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást
kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 22
darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VIII. konzorcium DKM0108SZGRH22):
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
Többet mutasson
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel
szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek
jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként
csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek
jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig
az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 015 298 150 HUF 💰
368 445 588 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zrt.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 084 838 398 HUF 💰
4 716 713 714 HUF 💰
5 543 579 083 HUF 💰
2 116 603 033 HUF 💰
2 352 699 666 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: ATOS Magyarország Kft
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 467 236 373 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
28771315-2-44
Postacím: Lajos u. 26.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Váci Út 35.
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel
szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek
jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként
csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek
jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig
az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1.
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41)
CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09)
DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06)
Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42)
Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42)
Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41)
KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13)
M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43)
DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41)
2.
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44)
Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42)
SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44)
Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42)
Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05)
iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43)
3.
SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43)
4.
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41)
Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13)
Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41)
5.
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44)
MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41)
Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41)
JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43)
BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42)
Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41)
Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43
FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42)
Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41)
ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03)
6.
4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina körút 39.; adószáma: 12011069-2-51)
PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43)
M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41)
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41)
7.
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144
Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41)
ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43)
8.
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43)
SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43)
R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42)
PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43)
A tájékoztató a 2024.07.01. és 2024.09.30. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM0101SZGRH22 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Többet mutasson
Postacím: Riadó u. 5.
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 202-625141 (2024-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Az uniós alapok azonosítója: Amennyiben a keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzések részben vagy egészben európai uniós alapokból származó forrásból valósulnak meg, abban az esetben a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
Leírás
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
További információk:
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-06-21 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.t-systems.hu 🌏
Név: Euro-Profil Rendszerház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Határhalom Utca 4
Postai irányítószám: 1173
E-mail: konnyu.brigitta@europrofil.hu 📧
Telefon: +36 307543884 📞
URL: https://www.europrofil.hu 🌏
Név: iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Budafoki Út 97-103.
E-mail: info@isrv.hu 📧
Telefon: +36 704547759 📞
Név: SMP Solutions Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Fiastyúk Utca 71/b
E-mail: kozbeszerzes@smp.hu 📧
Telefon: +36 14122540 📞
Fax: +36 14122550 📠
URL: https://www.smp.hu 🌏
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Erenyő Utca 1.
Postai irányítószám: 3518
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@szinvanet.hu 📧
Telefon: +36 46533033 📞
Fax: +36 46401819 📠
URL: https://www.szinvanet.hu 🌏
Név: Dokucentrum Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Veres Péter Út 51.
Postai irányítószám: 1163
E-mail: iroda@dokucentrum.hu 📧
Telefon: +36 14670022 📞
Fax: +36 14848200 📠
URL: https://www.dokucentrum.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
Postacím: Gyömrői Út 86.
Postai város: Budapest X. kerület
Postacím: Fogarasi Út 98.
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Budafoki Út 97.
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Telefon: +36 13539800 📞
Fax: +36 13539798 📠
URL: https://www.wsh.hu 🌏
Név: M&S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1136
E-mail: tender@mands.hu 📧
Telefon: +36 12371220 📞
Fax: +36 12371223 📠
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Vasút Utca 15.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
E-mail: office@kventa.hu 📧
Telefon: +36 12695262 📞
Név: DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Postai irányítószám: 6723
E-mail: kozbeszerzes@digital.co.hu 📧
Telefon: +36 62488380 📞
URL: https://www.digital.co.hu 🌏
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Városház 16. félemelet 2.
Postai irányítószám: 1052
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Maróthy Gy. Utca 5.
Postai irányítószám: 4029
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
E-mail: gonter.zsolt@cts.hu 📧
Telefon: +36 52521420 📞
Fax: +36 52416486 📠
URL: https://www.cts.hu 🌏
Név: Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo Utca 3/A.
E-mail: szilard.szoke@bechtle.com 📧
Telefon: +36 18827391 📞
Fax: +36 18827390 📠
URL: https://www.bechtle.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Postai irányítószám: 9023
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@szintezis.hu 📧
Telefon: +36 96502211 📞
Fax: +36 96318658 📠
URL: https://www.szintezis.hu 🌏
Név: Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
E-mail: tenderiroda@bravogroupoffice.hu 📧
Telefon: +36 14696908 📞
URL: https://bravogroupoffice.hu/ 🌏
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Törcsvár Utca 44/a.
Postai irányítószám: 1112
E-mail: horpacsii@jtc.hu 📧
Telefon: +36 309424558 📞
URL: https://www.jtc.hu/ 🌏
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Telefon: +36 16464780 📞
Fax: +36 16464783 📠
URL: https://www.panor.hu 🌏
Név: ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Széchenyi Tér 14.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: tenderiroda@adat-kozpont.hu 📧
Telefon: +36 202811634 📞
URL: https://www.adat-kozpont.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Erzsébet királyné Útja 125.
Postai irányítószám: 1142
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Telefon: +36 303501519 📞
URL: https://www.scinetwork.hu 🌏
Név: Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Mogyoródi Út 53
Postai irányítószám: 1149
E-mail: kozbeszerzes@flaxcom.hu 📧
Telefon: +36 12213940 📞
Fax: +36 12213940 📠
URL: https://www.flaxcom.hu 🌏
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu 📧
Telefon: +36 13712700 📞
Fax: +36 12041664 📠
URL: https://www.netvisor.hu 🌏
Név: Enterprise Communications Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Váci Út 117-119.
Postai irányítószám: 1138
E-mail: kozbeszerzes@enterprisegroup.hu 📧
Telefon: +36 14712400 📞
Fax: +36 14712402 📠
URL: https://www.enterprisegroup.hu 🌏
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Budafoki Út 59.
Postai irányítószám: 1111
E-mail: kozbeszerzes@rufusz.hu 📧
Telefon: +36 12094743 📞
URL: https://www.rufusz.hu 🌏
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Röppentyű Utca 48
E-mail: info@kermann.hu 📧
Telefon: +36 14451670 📞
Fax: +36 14451670 📠
URL: https://www.kermann.hu 🌏
Név: Macrotel Telefontechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Gerenda Utca 4
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@macrotel.hu 📧
Telefon: +36 203838108 📞
Fax: +36 88591112 📠
URL: https://www.macrotel.hu 🌏
Név: FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Táltos Utca 1
Postai irányítószám: 1123
E-mail: kozbeszerzes@fornax.hu 📧
Telefon: +36 704573084 📞
Fax: +36 14673000 📠
URL: https://www.fornaxsi.hu 🌏
Név: Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: kozbeszerzes@tigrarendszerhaz.hu 📧
Telefon: +36 16663700 📞
Fax: +36 16663799 📠
Név: SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Budafoki Út 95
E-mail: istvan.kadar@szamhead.hu 📧
Telefon: +36 209108404 📞
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
URL: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: R+R Periféria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Postai irányítószám: 1106
E-mail: kozbeszerzes@periferia.hu 📧
Telefon: +36 13213588 📞
Fax: +36 13225997 📠
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Tinódi Utca 1-3. fszt. 6.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: kozbesz@pctrade.hu 📧
Telefon: +36 62310020 📞
Fax: +36 62310020 📠
URL: https://www.pctrade.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Telefon: +36 18899300 📞
Fax: +36 18899301 📠
URL: https://www.traco.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Telefon: +36 14113749 📞
Fax: +36 14113749 📠
URL: https://www.intercomputer.hu 🌏
Név: Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Csonka János Utca 1/A A/2. ép.
Postai irányítószám: 2142
Postai város: Nagytarcsa
E-mail: beszerzes@gloster.hu 📧
Telefon: +36 14568010 📞
URL: https://www.gloster.hu 🌏
Név: Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo U. 5.
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Telefon: +36 14370540 📞
Fax: +36 14370549 📠
URL: http://areus.hu 🌏
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Telefon: +36 203583792 📞
URL: https://www.aloha.hu 🌏
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
E-mail: info@etiam.hu 📧
Telefon: +36 209230235 📞
Fax: +36 19996196 📠
URL: https://www.etiam.hu 🌏
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Telefon: +36 19996900 📞
Fax: +36 19996901 📠
URL: https://www.99999.hu 🌏
Név: Global-Tender Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Reitter Ferenc Utca 33.
Postai irányítószám: 1135
E-mail: pal.kocsi@globaltender.hu 📧
Telefon: +36 302127812 📞
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo Utca 8.
Név: USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Zöld Utca 2.
Postai irányítószám: 1039
E-mail: kozbeszerzes@userrendszerhaz.hu 📧
Telefon: +36 704581234 📞
URL: https://userrendszerhaz.hu/ 🌏
Név: PROFESSZIONÁL Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Pethényi Köz 7
Postai irányítószám: 1122
E-mail: rabr@professzional.hu 📧
Telefon: +36 306942868 📞
Fax: +36 0612157072 📠
URL: http://www.professzional.hu/ 🌏
Név: M&M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Mártírok Utca 42
Postai irányítószám: 7623
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@mmcomputer.hu 📧
Telefon: +36 72516516 📞
Fax: +36 72516529 📠
URL: https://www.mmcomputer.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Edison Utca 4.
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Telefon: +36 18883888 📞
Fax: +36 18011501 📠
URL: https://www.invitech.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
Telefon: +36 13444872 📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
E-mail: ladanyi.marianna@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303436314 📞
Fax: +36 305636003 📠
Kiegészítő információk
További információk
Nemzeti nyilvántartási szám:
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2024/S 218-682462 (2024-11-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Amennyiben a keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzések részben vagy egészben európai uniós alapokból származó forrásból valósulnak meg, abban az esetben a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
Többet mutasson
Leírás
Cím: „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban.
Többet mutasson
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerint kerülhet sor. A verseny újranyitásának objektív szempontjai a keretmegállapodásban kerülnek rögzítésre. 2) A keretmegállapodást kötő Ajánlattevők keretszáma: 8 Ajánlattevő 3) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 4) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 5) Ajánlatkérő a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően Ajánlatkérő igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját kell alkalmazni. 6) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu) a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak az Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak. - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 5/2021-as felhívása szerinti határidőig [a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig], és az abban foglaltak szerint a keretmegállapodás vonatkozásában önként csatlakoztak. 7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (01351), dr. Ladányi Marianna (01359) 8) Ajánlatkérő jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 7 darab, tehát összesen a keretszámot jelentő legkedvezőbb ajánlatok vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá. A keretmegállapodás alapján a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárás során a Kbt. 105. § (6) bekezdése alkalmazható. 9) A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll: A keretmegállapodás 24 hónapos időtartama az alábbi időszakokból áll: - Szerződéskötési időszak: Ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére ÉS teljesítésére; - Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség; - Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag Ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők közötti – a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik. A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható. Részletek a Keretmegállapodás tervezetben.
Többet mutasson
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Időtartam: 36 hónap Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-06-21 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.t-systems.hu 🌏
Név: Euro-Profil Rendszerház Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
13936570242
Postacím: Határhalom Utca 4
Postai irányítószám: 1173
E-mail: konnyu.brigitta@europrofil.hu 📧
Telefon: +36 307543884 📞
URL: https://www.europrofil.hu 🌏
Név: iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
25043549243
Postacím: Budafoki Út 97-103.
E-mail: info@isrv.hu 📧
Telefon: +36 704547759 📞
Név: SMP Solutions Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
26777810244
Postacím: Fiastyúk Utca 71/b
E-mail: kozbeszerzes@smp.hu 📧
Telefon: +36 14122540 📞
Fax: +36 14122550 📠
URL: https://www.smp.hu 🌏
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
24962106205
Postacím: Erenyő Utca 1.
Postai irányítószám: 3518
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@szinvanet.hu 📧
Telefon: +36 46533033 📞
Fax: +36 46401819 📠
URL: https://www.szinvanet.hu 🌏
Név: Dokucentrum Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13804828242
Postacím: Veres Péter Út 51.
Postai irányítószám: 1163
E-mail: iroda@dokucentrum.hu 📧
Telefon: +36 14670022 📞
Fax: +36 14848200 📠
URL: https://www.dokucentrum.hu 🌏
Ajánlat azonosítója:
EKR001447222021/1153
Postacím: Gyömrői Út 86.
Postai város: Budapest X. kerület
Postacím: Fogarasi Út 98.
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12048898243
Postacím: Budafoki Út 97.
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Telefon: +36 13539800 📞
Fax: +36 13539798 📠
URL: https://www.wsh.hu 🌏
Név: M&S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
14409471241
Postacím: Pannónia Utca 17/a. a. ép. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1136
E-mail: tender@mands.hu 📧
Telefon: +36 12371220 📞
Fax: +36 12371223 📠
Név: KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
10329102213
Postacím: Vasút Utca 15.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
E-mail: office@kventa.hu 📧
Telefon: +36 12695262 📞
Név: DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
10406115206
Postacím: Csongrádi sgt. 83.
Postai irányítószám: 6723
E-mail: kozbeszerzes@digital.co.hu 📧
Telefon: +36 62488380 📞
URL: https://www.digital.co.hu 🌏
Nemzeti nyilvántartási szám:
24907468241
Postacím: Városház 16. félemelet 2.
Postai irányítószám: 1052
Név: CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
11154361209
Postacím: Maróthy Gy. Utca 5.
Postai irányítószám: 4029
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
E-mail: gonter.zsolt@cts.hu 📧
Telefon: +36 52521420 📞
Fax: +36 52416486 📠
URL: https://www.cts.hu 🌏
Név: Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
23739226241
Postacím: Montevideo Utca 3/A.
E-mail: szilard.szoke@bechtle.com 📧
Telefon: +36 18827391 📞
Fax: +36 18827390 📠
URL: https://www.bechtle.hu 🌏
Név: Szintézis Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12890341208
Postacím: Tihanyi Árpád Út 2
Postai irányítószám: 9023
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@szintezis.hu 📧
Telefon: +36 96502211 📞
Fax: +36 96318658 📠
URL: https://www.szintezis.hu 🌏
Név: Bravogroup Rendszerház Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
11809360242
E-mail: tenderiroda@bravogroupoffice.hu 📧
Telefon: +36 14696908 📞
URL: https://bravogroupoffice.hu/ 🌏
Név: JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
23078985243
Postacím: Törcsvár Utca 44/a.
Postai irányítószám: 1112
E-mail: horpacsii@jtc.hu 📧
Telefon: +36 309424558 📞
URL: https://www.jtc.hu/ 🌏
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
25119071241
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Telefon: +36 16464780 📞
Fax: +36 16464783 📠
URL: https://www.panor.hu 🌏
Név: ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
24081801203
Postacím: Széchenyi Tér 14.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: tenderiroda@adat-kozpont.hu 📧
Telefon: +36 202811634 📞
URL: https://www.adat-kozpont.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12402179242
Postacím: Erzsébet királyné Útja 125.
Postai irányítószám: 1142
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Telefon: +36 303501519 📞
URL: https://www.scinetwork.hu 🌏
Név: Flaxcom Holding Elektronikai és Kereskedelmi Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám:
13985677242
Postacím: Mogyoródi Út 53
Postai irányítószám: 1149
E-mail: kozbeszerzes@flaxcom.hu 📧
Telefon: +36 12213940 📞
Fax: +36 12213940 📠
URL: https://www.flaxcom.hu 🌏
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
14023059243
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu 📧
Telefon: +36 13712700 📞
Fax: +36 12041664 📠
URL: https://www.netvisor.hu 🌏
Név: Enterprise Communications Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
13835462241
Postacím: Váci Út 117-119.
Postai irányítószám: 1138
E-mail: kozbeszerzes@enterprisegroup.hu 📧
Telefon: +36 14712400 📞
Fax: +36 14712402 📠
URL: https://www.enterprisegroup.hu 🌏
Név: Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13644545243
Postacím: Budafoki Út 59.
Postai irányítószám: 1111
E-mail: kozbeszerzes@rufusz.hu 📧
Telefon: +36 12094743 📞
URL: https://www.rufusz.hu 🌏
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
27984026241
Postacím: Röppentyű Utca 48
E-mail: info@kermann.hu 📧
Telefon: +36 14451670 📞
Fax: +36 14451670 📠
URL: https://www.kermann.hu 🌏
Név: Macrotel Telefontechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám:
12941911219
Postacím: Gerenda Utca 4
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@macrotel.hu 📧
Telefon: +36 203838108 📞
Fax: +36 88591112 📠
URL: https://www.macrotel.hu 🌏
Név: FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
24278353243
Postacím: Táltos Utca 1
Postai irányítószám: 1123
E-mail: kozbeszerzes@fornax.hu 📧
Telefon: +36 704573084 📞
Fax: +36 14673000 📠
URL: https://www.fornaxsi.hu 🌏
Név: Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13284220243
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: kozbeszerzes@tigrarendszerhaz.hu 📧
Telefon: +36 16663700 📞
Fax: +36 16663799 📠
Név: SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
10415618243
Postacím: Budafoki Út 95
E-mail: istvan.kadar@szamhead.hu 📧
Telefon: +36 209108404 📞
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12218778243
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
URL: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: R+R Periféria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12221402242
Postacím: Fehér Út 10. 12. ép.
Postai irányítószám: 1106
E-mail: kozbeszerzes@periferia.hu 📧
Telefon: +36 13213588 📞
Fax: +36 13225997 📠
Név: PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12937303243
Postacím: Tinódi Utca 1-3. fszt. 6.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: kozbesz@pctrade.hu 📧
Telefon: +36 62310020 📞
Fax: +36 62310020 📠
URL: https://www.pctrade.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
11856403242
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Telefon: +36 18899300 📞
Fax: +36 18899301 📠
URL: https://www.traco.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
12857074243
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Telefon: +36 14113749 📞
Fax: +36 14113749 📠
URL: https://www.intercomputer.hu 🌏
Név: Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
27294260213
Postacím: Csonka János Utca 1/A A/2. ép.
Postai irányítószám: 2142
Postai város: Nagytarcsa
E-mail: beszerzes@gloster.hu 📧
Telefon: +36 14568010 📞
URL: https://www.gloster.hu 🌏
Név: Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
23469507241
Postacím: Montevideo U. 5.
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Telefon: +36 14370540 📞
Fax: +36 14370549 📠
URL: http://areus.hu 🌏
Postacím: Neumann János Utca 1. (Infopark) A ép. 1. em.
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
12147784243
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Telefon: +36 203583792 📞
URL: https://www.aloha.hu 🌏
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
E-mail: info@etiam.hu 📧
Telefon: +36 209230235 📞
Fax: +36 19996196 📠
URL: https://www.etiam.hu 🌏
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13854964243
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Telefon: +36 19996900 📞
Fax: +36 19996901 📠
URL: https://www.99999.hu 🌏
Név: Global-Tender Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám:
13826701241
Postacím: Reitter Ferenc Utca 33.
Postai irányítószám: 1135
E-mail: pal.kocsi@globaltender.hu 📧
Telefon: +36 302127812 📞
Nemzeti nyilvántartási szám:
12011069244
Postacím: Montevideo Utca 8.
Név: USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13799504241
Postacím: Zöld Utca 2.
Postai irányítószám: 1039
E-mail: kozbeszerzes@userrendszerhaz.hu 📧
Telefon: +36 704581234 📞
URL: https://userrendszerhaz.hu/ 🌏
Név: PROFESSZIONÁL Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
13369657243
Postacím: Pethényi Köz 7
Postai irányítószám: 1122
E-mail: rabr@professzional.hu 📧
Telefon: +36 306942868 📞
Fax: +36 0612157072 📠
URL: http://www.professzional.hu/ 🌏
Név: M&M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám:
10582048202
Postacím: Mártírok Utca 42
Postai irányítószám: 7623
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@mmcomputer.hu 📧
Telefon: +36 72516516 📞
Fax: +36 72516529 📠
URL: https://www.mmcomputer.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
25836965244
Postacím: Edison Utca 4.
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Telefon: +36 18883888 📞
Fax: +36 18011501 📠
URL: https://www.invitech.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
26196413241
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
Telefon: +36 13444872 📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Ajánlatkérő a KM szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 15 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók. A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza. Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. A Kbt. 135. § (1), (4) - (6) bek. és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. rendelkezéseit a keretmegállapodás tartalmazza. EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
E-mail: ladanyi.marianna@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303436314 📞
Fax: +36 305636003 📠
Kiegészítő információk
További információk
A BT-720 mezőben feltüntetett összeg tájékoztató jelleggel kerül feltüntetésre, a Keretmegállapodás módosítása előtti keretösszegét jelöli.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
15329190241
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások
Egyéb kiegészítő információk
2.1. Beszerző a Keretmegállapodás (továbbiakban:KM) szerződéskötési időszaka lejártának időpontjára tekintettel kellő időben megkezdte az újabb, KM-el azonos tárgyú közbeszerzési eljárás előkészítését, azonban a folyamat a tervezettnél és megszokottnál sokkal hosszabb időt vesz igénybe az alábbiakra figyelemmel: - Az új KM tárgyát érintő termékek köre oly mértékű innováción ment keresztül az elmúlt időszakban, hogy a műszaki leírás összeállítása, a szükséges termékkör közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges kalibrálása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe. - A közbeszerzési eljárás előkészítése során tekintettel kell lenni az Érintett Szervezetek DKÜ Portálon benyújtott beszerzési igényeire is, különösen azok beszerzési mennyiségét illetően. Figyelemmel az informatikai piac gyors fejlődésére, az előkészítés elhúzódása a műszaki leírás szerinti termékek felülvizsgálatát is szükségessé tette. 2.2. A DKÜ rendelet 1.§ (2) bek. a-f) pontokban meghatározott szervezetek számára az informatikai beszerzések lebonyolítására vonatkozóan kötelezően alkalmazandó előírásokat tartalmaz, vagyis a DKÜ rendelet 13.§-a alapján a beszerzési eljárást a Beszerző vagy maga folytatja le, vagy a beszerzési eljárást saját hatáskörben történő lefolytatására az Érintett Szervezetnek visszaadja, ekkor azonban az Érintett Szervezet a beszerzési igényét ha az a DKÜ rendelet szerinti sajátos beszerzési módszerekkel megkötött keretmegállapodás/ más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíthető, köteles azt a keretmegállapodás/ más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíteni. 2.3. A DKÜ rendelet 5.§ (7) bek. szerint, az e rendeletben foglaltak megkerülésével vagy megsértésével megkötött beszerzési igény kielégítését szolgáló szerződés semmis. 2.4. A fenti rendelkezések fényében az Érintett Szervezetek a módosítás nélkül lehetetlen helyzetbe kerülnek, hiszen KM hiányában maguknak kellene beszerzési vagy közbeszerzési eljárást lefolytatniuk, amely előre nem tervezett többletköltséget és időráfordítást jelent számukra. 2.5. Az elmúlt időszakban a Beszerző felé megnövekedett azon informatikai beszerzési igények száma, melyek tárgya olyan Termékek beszerzése, melyek a KM-ben szerepelnek. Tekintettel arra, hogy az érintett Termékek más KM-ben nem találhatók meg, az érintett szervezeti igények költséghatékony és gördülékeny megvalósítása érdekében elengedhetetlen annak biztosítása, hogy ezen beszerzések KM-ből megvalósíthatók legyenek. A KM keretösszege eddig csak 25 %-ban került lehívásra, amiből tisztán következik, hogy az az Érintett Szervezeteknek lehetőségük van a jelen pontban foglalt, megnövekedett informatikai beszerzési igényeik KM-ből történő kielégítésére a KM időbeli hatálya meghosszabbítása esetén. 2.6. A fenti okokra tekintettel megállapítható, hogy az új KM megkötése nem valósul meg a jelenleg hatályos KM szerződéskötési – egyben teljesítési – időszakának lejártáig, melyből adódóan a módosítás nélkül olyan helyzet állhat elő, amelyben a KM tárgyát képező Termékek beszerzése nem lesz biztosított központosított közbeszerzésből. 2.7. Mindezeknek a kockázatoknak az elkerülése, és az Érintett Szervezetek fentiekben kifejtettekkel összefüggő ellátásbiztonságának biztosítása érdekében szükséges meghosszabbítani a KM szerződéskötési – egyben teljesítési - időszakát további 6 hónappal, annak érdekében, hogy az Érintett Szervezetek közbeszerzéseik megvalósítása során minden jogszabályi kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. 1. Jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) foglaltaknak. A KM VI.1.3 pontja ugyanis rögzíti, hogy az Egyedi Szerződés teljesítésére nyitva álló időtartam nem haladhatja meg a KM szerződéskötési – egyben teljesítési – időszakát. Ezen időtartam lejártáig nem csupán a KM II. része eredményeképpen létrejött Szerződéseket kell megkötni, hanem azok teljesítésének is meg kell történnie. Ezen körülményre, valamint a KM-ben rögzített teljesítési határidőkre (60-180 nap) figyelemmel megállapítható, hogy a KM szerződéskötési – egyben teljesítési - időszaka meghosszabbításának időtartama az eredeti időbeli hatályhoz képest elenyésző mértékű (6 hónap). A Módosítás nem lényeges jellegét támasztja tehát alá a körülmény, hogy a Beszerző a módosítással nem korlátozza hosszabb időre a versenyt. A Módosítással kapcsolatban a Kbt. 141. § (6) bek. a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: - Tekintettel arra, hogy a KM keretösszegének mértéke és a tárgyát képező Termékek köre és azok ára nem változik, további ajánlattevők részvételét-, továbbá a nyertes ajánlat helyett más ajánlat nyertességét nem tette volna lehetővé. A Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét tették volna lehetővé (Kbt. 141. § (6) bek. a) pontja). - A Módosítással a KM keretösszege nem változik, továbbá tekintettel arra, hogy keretösszegről van szó, egy előre meghatározott összeg lehívásáért versengenek a Szállítók, az ajánlattétel során megajánlott árakon. A módosításra tekintettel a Szállítóknak tovább kell tartaniuk az áraikat - az ajánlattétel során megajánlott mértéken - amely hátrányos a piaci szereplőkre nézve, mivel nem tudják érvényesíteni a Termékek árának a KM megkötése óta bekövetkezett esetleges növekedését. Mindezek által a KM gazdasági egyensúlya nem változik (Kbt. 141. § (6) bek. b) pontja). - A Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, nem tartalmaz új elemet egyáltalán, sem az ajánlattevői kötelezettség, sem más tekintetében, ezáltal az eredeti szerződésben (KM-ben) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). A keretmegállapodás megkötésének dátuma: 2022.06.21. A keretmegállapodás jelen módosításának dátuma: 2024.10.21.
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás időbeli hatálya 36 hónapra, szerződéskötési – és egyben teljesítési - időszaka 34 hónapra módosul, melyre tekintettel a Keretmegállapodás IV. 7., IV. 9., valamint IV. 10. és VI. 1.3. pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „7. Jelen keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 36 hónapra, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre, a jelen fejezetben rögzítettek figyelembevételével.” „9. A szerződéskötési időszak jelen keretmegállapodás hatálybalépésétől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 34 hónap. Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés, indítható és igazolható vissza közvetlen megrendelés. A szerződéskötési időszakban lehetőség van az Egyedi szerződés, a visszaigazolt közvetlen megrendelés teljesítésére is. - Amennyiben jelen keretmegállapodás teljesítési szintje már szerződéskötési időszakban eléri a IV.6. pont szerinti keretösszeget, a szerződéskötési időszak lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak. - Beszerző erre vonatkozó döntése alapján, a szerződéskötési időszak abban az esetben is lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak, amennyiben a keretmegállapodás teljesítési szintje a DKR-ben szereplő, Beszerző rendelkezésére álló adatok alapján a már megindított verseny újranyitások/megküldött közvetlen megrendelések összesített értékét tekintve elérné a IV.6. pont szerinti keretösszeget.” „10. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszak befejezését (lezárását) követően kezdődik meg, amennyiben arra a szerződéskötési időszak 34 hónapos időtartamának lejártát megelőzően – a IV.9., vagy a IV.13. pontban rögzítettek fennállása esetén – kerül sor. A szerződés teljesítési időszakának időtartama a szerződéskötési időszakból fennmaradó időtartam. A szerződés teljesítési időszak kezdő időpontjáról Beszerző a DKR-ben hírt tesz közzé, és ezen időpontot a DKR-ben rögzíti. A szerződés teljesítési időszak kezdetét megelőzően a DKR-ben kibocsátott közvetlen megrendelés visszaigazolható és teljesíthető, valamint a DKR-ben megindított verseny újranyitás eredményesen lezárható, az Egyedi Szerződés megköthető és teljesíthető. A teljesítési időszakban az előzőekben rögzített eseteken kívül új Egyedi Szerződés nem köthető (megrendelés nem igazolható vissza), kizárólag a már megkötött Egyedi Szerződés (visszaigazolt megrendelés) teljesítésére van lehetőség azzal, hogy a keretmegállapodás IV.7. pontban rögzített 36 hónapos időtartamát kizárólag a keretmegállapodás időtartamán belül leszállított termékre, teljesített szolgáltatásra vonatkozó – és az Érintett Szervezet mint Vevő fizetési kötelezettségét nem keletkeztető – jótállási vagy szavatossági igények érvényesítésére nyitva álló időtartam haladhatja meg. A szerződés teljesítési időszakban a megkötött Egyedi Szerződések módosítására a Kbt. 141. §-ában foglaltak az irányadóak.” „1.3. A szállítás/teljesítés határideje: az Egyedi Szerződben meghatározott időpont, ameddig Szállítónak teljesítenie kell a termék(ek) szállítását, valamint az eszközökre telepített szoftverek használatának (a használatot lehetővé tevő hozzáférés), valamint a kapcsolódó szolgáltatások teljesítésének biztosításához szükséges – jelen keretmegállapodás VI.1.6. pontjában körülírt – feltételeket. A keretmegállapodás alapján megkötött Egyedi Szerződés teljesítésére nyitva álló időtartam nem haladhatja meg a IV.9. pontban rögzített 34 hónapig tartó időtartamot.”
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Notebook-ok és monitorok beszerzése
Hivatkozási szám:
Rövid leírás: 4 db notebook és 4 db monitor
Termékek/szolgáltatások: Hordozható számítógépek 📦
Becsült érték héa nélkül: 2 240 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 973 168 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Leírás
Belső azonosító:
Mennyiség: 4 darab
A beszerzés leírása:
További termékek/szolgáltatások: Monitorok
📦
Postacím: István
utca
2
Irányítószám: 1078
Város: Budapest
Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-09-30 📅
Végdátum: 2024-10-15 📅
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 19731468
Eljárás
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)
A szerződés odaítélése
Cím: Egyedi szerződés
A szerződés címe: https://idpr.dkuzrt.hu/web/#/organization/tenders/tender-part/29409/documents 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 973 168 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Állatorvostudományi Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: István Utca 2
Postai irányítószám: 1078
Kapcsolattartó pont: Eszesné Ilonka Rozália
E-mail: eszesne.ilonka.rozalia@univet.hu 📧
Telefon: +36 14784100 📞
URL: https://www.univet.hu 🌏
Fő tevékenység
Oktatás
Kiegészítő információk
További információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám:
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §
Forrás: OJS 2024/S 239-750858 (2024-12-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Notebook-ok és monitorok beszerzése
Hivatkozási szám:
EKR001783692024
Rövid leírás: 4 db notebook és 4 db monitor
Termékek/szolgáltatások: Hordozható számítógépek 📦
Becsült érték héa nélkül: 2 240 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 973 168 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Leírás
Belső azonosító:
EKR001783692024/1
Mennyiség: 4 darab
A beszerzés leírása:
4 db notebook és 4 db monitor beszerzése az Állatorvostudományi Egyetem részére az RRF-2.3.1-21-2022-00001 projekt keretében. A termékek részletes leírását az Ajánlattételi felhívás 5. pontja tartalmazza. DKÜ verseny újranyitásos központosított közbeszerzési eljárás 1 részben, az Integrált DKÜ Portál Rendszer (IDPR - https://idpr.dkuzrt.hu/) felületén lebonyolítva.
Többet mutasson
Postacím: István
utca
2
Irányítószám: 1078
Város: Budapest
Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-09-30 📅
Végdátum: 2024-10-15 📅
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 19731468
Eljárás
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)
A szerződés odaítélése
Cím: Egyedi szerződés
A szerződés címe: https://idpr.dkuzrt.hu/web/#/organization/tenders/tender-part/29409/documents 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 973 168 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR001783692024/0005
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Állatorvostudományi Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám:
19253268242
Postacím: István Utca 2
Postai irányítószám: 1078
Kapcsolattartó pont: Eszesné Ilonka Rozália
E-mail: eszesne.ilonka.rozalia@univet.hu 📧
Telefon: +36 14784100 📞
URL: https://www.univet.hu 🌏
Fő tevékenység
Oktatás
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b.) az eredménytájékoztató V.2.3) pontja tartalmazza c.) 1. Delta Systems Kft. (asz: 13978774-2-41) 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. CTS-Informatika Kft. (asz: 11154361-2-09) 4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5. DIGITAL Kft. (asz: 10406115-2-06) 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83. WOSS Kft. (asz: 12021927-2-42) 1141 Budapest, Fogarasi út 98. Xcopy Kft. (asz: 10900750-2-42) 1103 Budapest, Gyömrői út 86. Nádor Rendszerház Kft. (asz: 10507326-2-42) 1152 Budapest, Telek u 7-9. Exicom Informatika Kft. (asz: 24907468-2-41) 1052 Budapest, Városház u. 16. félem. 2 KVENTA Kft. (asz: 10329102-2-13) 2040 Budaörs, Vasút u. 15. M&S ZRt. (asz: 14409471-2-41) 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4. WSH Kft. (asz: 12048898-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97. DTK International Kft. (asz: 23696378-2-41) 1139 Budapest XIII., Gömb utca 22. 2. Szinva Net Zrt. (asz: 24962106-2-05) 3518 Miskolc, Erenyő u. 1. Euro-Profil Kft. (asz: 13936570-2-42) 1173 Budapest, Határhalom u. 4. T-Systems Magyarország Zrt. (asz: 12928099-2-44) 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36. SMP Solutions Zrt. (asz: 26777810-2-44) 1138 Budapest, Madarász V. u. 47-49. Dokucentrum Kft. (asz: 13804828-2-42) 1163 Budapest, Veres Péter út 51. iSRV Zrt. (asz: 25043549-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 97-103. 3. Serco Informatika Zrt. (asz: 27880056-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 314. Fornax SI Kft. 24278353-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1. 4. IMG Solution Zrt. (asz: 28771315-2-44) 1023 Budapest II., Lajos u. 26. PC Trade Systems Kft. (asz: 12937303-2-43) 1095 Budapest IX., Tinódi u. 1-3. fsz. 6. Traco Zrt. (asz: 11856403-2-42) 1077 Budapest, Izabella utca 5. pince 1. Tigra Rendszerház Kft. (asz: 13284220-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64. SZÁMHEAD Kft. (asz: 10415618-2-43) 1117 Budapest, Budafoki út 95. R+R Periféria Kft (asz: 12221402-2-42) 1106 Budapest, Fehér út 10.12.épület TIGRA Kft. (asz: 12218778-2-43) 1118 Budapest XI., Budaörsi út 64. 5. EURO ONE Számítástech Zrt. (asz: 10649297-2-44) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. MACROTEL Kft. (asz: 12941911-2-19) 8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6. Kermann Zrt. (asz: 27984026-2-41) 1139 Budapest XIII., Röppentyű utca 48. Enterprise Communications Kft. (asz: 13835462-2-41) 1138 Budapest, Váci út 117-119. JTC Kft. (asz: 23078985-2-43) 1112 Budapest XI., Törcsvár utca 44/a. BRAVOGROUP RH KFT. (asz: 11809360-2-42) 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. Rufusz Computer Inf. Zrt. (asz: 13644545-2-43) 1111 Budapest XI., Budafoki út 59. SCI-Hálózat zRt. (asz: 12402179-2-42) 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125. PANOR Informatika Zrt. (asz: 25119071-2-41) 1037 Budapest, Bécsi út 269. Szintézis Informatikai ZRt. (asz: 12890341-2-08) 9023 Győr, Tihanyi Árpád u. 2. NETvisor Zrt. (asz: 14023059-2-43) 1119 Budapest, Petzvál József utca 56. Flaxcom Holding Zrt. (asz: 13985677-2-42) 1149 Budapest, Mogyoródi u. 53. Bechtle direct Kft. (asz: 23739226-2-41) 1037 Budapest III., Montevideó u. 3/A ADATKÖZPONT Kft. (asz: 24081801-2-03) 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. d.) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembe vétele nem történt.
Többet mutasson
Nemzeti nyilvántartási szám:
EKRSZ_40664534_2
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §
Forrás: OJS 2024/S 239-750858 (2024-12-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 35 614 240 291 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Leírás
Cím: Tájékoztató a DKM0101SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
További információk:
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
További információk:
További információk a megújításról:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
Eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 999 119 879 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 768 169 370 HUF 💰
6 495 545 400 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Bécsi út 134.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 263 312 102 HUF 💰
6 236 676 809 HUF 💰
2 157 761 542 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyrt.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 854 594 430 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 839 060 759 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
Kiegészítő információk
További információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám:
Forrás: OJS 2025/S 008-020077 (2025-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 35 614 240 291 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
Az uniós alapok azonosítója: DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
Leírás
Cím: Tájékoztató a DKM0101SZGRH22 KM szerződéseiről
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Baranya Vármegyei Kormányhivatal Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Budapest Főváros Kormányhivatala Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság (korábban: Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft.) Debreceni Egyetem (DE) Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Fejér Vármegyei Kormányhivatal IPOLY ERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Kiskunvíz Kft Klebelsberg Központ Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zrt. Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság MÁV Központi Felépítményvizsgáló Kft. Miskolci Egyetem (ME) Miskolci Szakképzési Centrum Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Országos Rendőr-főkapitányság Pannon Egyetem (PE) Pécsi Tudományegyetem POSTAFLOTTA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg-Vármegyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Váci Szakképzési Centrum Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Visit Hungary Nonprofit Zrt. BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Szegedi Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szolnoki Tankerületi Központ Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet MH 47.Bázisrepülőtér MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Semmelweis Egyetem (SE) Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tolna Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Rendőr-főkapitányság CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Érdi Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Székesfehérvári Szakképzési Centrum Építési és Közlekedési Minisztérium Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 63 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium DKM0101SZGRH22): - Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) - CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5.) - DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.) - Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.) - Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1103 Budapest, Gyömrői út 86.) - NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9.) - Exicom Informatika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság (1052 Budapest, Városház utca 16. félemelet 2.) - KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Vasút utca 15.) - M & S Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1136 Budapest, Pannónia u 17/a a. ép. fszt. 4.) - WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.) - DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4.)
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-58 mezőjében foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára.
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Észak-Pesti Tankerületi Központ Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság KÖZÉP-PESTI TANKERÜLETI KÖZPONT Miskolci Egyetem (ME) Semmelweis Egyetem (SE) Szolnoki Tankerületi Központ AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Belső-Pesti Tankerületi Központ Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Északi Agrárszakképzési Centrum Esztergomi Szakképzési Centrum Esztergomi Tankerületi Központ Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegye Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kecskeméti Tankerületi Központ Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár Mátészalkai Szakképzési Centrum MOHÁCSI TANKERÜLETI KÖZPONT Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem SEFAG Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Semmelweis Egyetem (SE) Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Tatabányai Tankerületi Központ Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE) Budapesti Corvinus Egyetem Debreceni Egyetem (DE) Déli Agrárszakképzési Centrum Díjbeszedő Holding Zrt. Egri Tankerületi Központ Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pápai Tankerületi Központ Siófoki Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Kormányhivatal Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Győri Tankerületi Központ Karcagi Szakképzési Centrum Készenléti Rendőrség Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. Semmelweis Egyetem (SE) Széchenyi István Egyetem (SZE) Szolnoki Tankerületi Központ Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 53 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium DKM0102SZGRH22): T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.) Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.) SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.) Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.) Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.) iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: ATEV Fehérjefeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Békéscsabai Tankerületi Központ Békés Vármegyei Központi Kórház BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Debreceni Egyetem (DE) Debreceni Szakképzési Centrum Dél-Pesti Tankerületi Központ DV Info Informatikai Kft. Egészségügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Esztergomi Szakképzési Centrum Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő Honvéd Vezérkar HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság HUNGARORING SFP Kft. Információs Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Karcagi Szakképzési Centrum Készenléti Rendőrség Kisvárdai Szakképzési Centrum Klebelsberg Központ Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Külső-Pesti Tankerületi Központ Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE) Magyar Állami Operaház Magyar Államkincstár Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Miskolci Egyetem (ME) Miskolci Szakképzési Centrum MIVÍZ Miskolci Vízmű Korlátolt Felelősségű Társaság MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nemzeti Információs Központ Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nemzeti Hírközlési Hatóság utódja, 2010.08.11.-től) Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Óbudai Egyetem Országos Rendőr-főkapitányság Pécsi Tudományegyetem Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Salgótarjáni Tankerületi Központ Sárospataki Tankerületi Központ Semmelweis Egyetem (SE) Siófoki Szakképzési Centrum Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Somogy Vármegyei Kormányhivatal Soproni Egyetem Soproni Szakképzési Centrum Széchenyi István Egyetem (SZE) Szerencsi Szakképzési Centrum Tamási Tankerületi Központ Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt Váci Szakképzési Centrum Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vas Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Zala Vármegyei Rendőr-Főkapitányság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 77 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium DKM0103SZGRH22): SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.) FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.)
A beszerzés leírása:
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Állatorvostudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Budapesti Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem (DE) Érdi Szakképzési Centrum Heves Vármegyei Szakképzési Centrum Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Nemzeti Választási Iroda Pannon Egyetem (PE) Pápai Szakképzési Centrum Veszprémi Szakképzési Centrum ALFÖLDVÍZ Zrt. Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága Berettyóújfalui Tankerületi Központ Budapesti Corvinus Egyetem Debreceni Egyetem (DE) Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. Kisvárdai Szakképzési Centrum Magyar Nemzeti Levéltár Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Óbudai Egyetem Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szolnoki Szakképzési Centrum Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal BAJAVÍZ Baja és Térsége Víz- és Csatornamű Kft. Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt Debreceni Egyetem (DE) EGERERDŐ Erdészeti Zártkörűen Működő Részvénytársaság Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. EPDB Nyomtatási Központ Zrt. Érdi Tankerületi Központ Észak-Budapesti Tankerületi Központ Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság GALAGONYA INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY TOLNA VÁRMEGYE Győri Tankerületi Központ Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság GYULAI TANKERÜLETI KÖZPONT Hatvani Tankerületi Központ Heves Vármegyei Kormányhivatal HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jászberényi Tankerületi Központ Klebelsberg Központ Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (SZIE) Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zrt. MDDÜ Nonprofit Zrt. Miniszterelnöki Kabinetiroda MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Akkreditáló Hatóság Nemzetközi Oktatási Központ NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. N.S. Média- és Vagyonkezelő Kft. Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Professzionális Mobilszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Soproni Szakképzési Centrum Soproni Vízmű Zrt. Széchenyi István Egyetem (SZE) Tatabányai Tankerületi Központ Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Védelmi Igazgatási Hivatal Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Zalaegerszegi Tankerületi Központ Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Zalaegerszeg Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 72 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium DKM0104SZGRH22): Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.) Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1.) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5.)
Többet mutasson
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható
A beszerzés leírása:
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Hatvani Tankerületi Központ Heves Vármegyei Kormányhivatal Károlyi István Gyermekközpont Klebelsberg Központ Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Igazgatás Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Óbudai Egyetem Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. Szabadtéri Néprajzi Múzeum Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém Vármegyei Kormányhivatal HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság Észak-Pesti Centrumkórház Honvédkórház Országos Onkológiai Intézet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Klebelsberg Központ Debreceni Egyetem (DE) Honvéd Vezérkar NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 33 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium DKM0105SZGRH22): EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.) MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.) Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.) Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.) JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.) Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.) FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53. Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.) ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Miskolci Szakképzési Centrum Nyíregyházi Szakképzési Centrum Klebelsberg Központ Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VI. konzorcium DKM0106SZGRH22): 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.) M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; ) USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.)
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Nemzeti Mobilfizetési Zrt. Országos Vízügyi Főigazgatóság Pillér Informatikai Nonprofit Kft. Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Klebelsberg Központ Nemzeti Adó- és Vámhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nagykanizsai Szakképzési Centrum Szolnoki Szakképzési Centrum Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 10 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VII. konzorcium DKM0107SZGRH22): ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.) Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.) ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.)
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Békéscsabai Szakképzési Centrum Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Debreceni Egyetem (DE) Dél-Pesti Tankerületi Központ Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Építési és Közlekedési Minisztérium Északi Agrárszakképzési Centrum FEJÉRVÍZ Fejér Megyei Önkormányzatok Víz-és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Heves Vármegyei Kormányhivatal Információs Hivatal IPOLY ERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Klebelsberg Központ Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Országos Kórházi Főigazgatóság Országos Rendőr-főkapitányság Pannon Egyetem (PE) Semmelweis Egyetem (SE) Soproni Szakképzési Centrum Tatabányai Szakképzési Centrum Zalaegerszegi Tankerületi Központ Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság Kecskeméti Szakképzési Centrum Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Klebelsberg Központ Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szépművészeti Múzeum Magyar Képzőművészeti Egyetem KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Széchenyi István Egyetem (SZE) Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 38 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VIII. konzorcium DKM0108SZGRH22): IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.) Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.) R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.) PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.)
Többet mutasson
Eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 999 119 879 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 768 169 370 HUF 💰
6 495 545 400 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Bécsi út 134.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 263 312 102 HUF 💰
6 236 676 809 HUF 💰
2 157 761 542 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyrt.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 854 594 430 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
10378144-2-43
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 839 060 759 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
Kommunikáció
További ajánlatkérő-típusok:
A Kbt.104.§(4)-ben foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜr.1.§(2) szerinti szervekkel azonosítja a KM-ben részes AT-vel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A DKÜr.1.§(2)e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő felhívása szerinti csatlakozási határidő lezárásáig az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: 1. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41) CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09) DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06) Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42) Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42) NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42) Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41) KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13) M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43) DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41) 2. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44) Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42) SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44) Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42) Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05) iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43) 3. SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41) FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43) 4. Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41) Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41) 5. EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44) MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19) Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41) Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41) JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41) Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43 FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42) Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41) ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03) 6. 4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina körút 39.; adószáma: 12011069-2-51) PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43) M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41) USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41) 7. ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144 Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41) ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43) 8. IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42) Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43) SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43) R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42) PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43) A tájékoztató a 2024.10.01. és 2024.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM01SZGRH22 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Többet mutasson
Nemzeti nyilvántartási szám:
EKRSZ_40664534_2
Forrás: OJS 2025/S 008-020077 (2025-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Digitális Európa program (2021/2027)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Kiegészítő információk
További információk
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2025/S 038-122960 (2025-02-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Digitális Európa program (2021/2027)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Kiegészítő információk
További információk
Az "Uniós alapok programja" rész azért került kitöltésre, mert az EKR rendszer kitöltés hiányában nem engedi a tárgyi hirdetményt feladásra megküldeni. Irányadó az "Uniós alapok adatai" részben rögzítettek.
Változások
Egyéb kiegészítő információk
Szállító6 konzorcium vezető tagjának, a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1013 Budapest, Krisztina körút 39., adószám: 12011069-2-51) a részvényesei 2024. szeptember 30. napján meghozott Közgyűlési határozattal – a Ptk. 3:45.§ (1a) bekezdése, valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény rendelkezéseivel összhangban – döntöttek a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság szétválásáról, melynek módja leválás. A leválással létrejövő új társaság: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41) (a továbbiakban: 4iG Informatikai Zrt.). 2.2. A leválás (jogutódlás) érinti a Keretmegállapodást. A közgyűlés által elfogadott szétválási terv alapján a Keretmegállapodással összefüggő valamennyi jogosultság és kötelezettség vonatkozásában a jogutód a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41). A leváláshoz fűződő joghatások beálltának a napja 2024. december 31. 2.3. A 2.1 pontban ismertetett átalakulás a Kbt. 139. (1) bekezdés b) pont szerinti jogutódlásnak minősül. 2.4. Szállító6 a leválást az EKR-en keresztül bejelentette és benyújtotta a Kbt. 139. § (1) bekezdésben meghatározott előírásoknak való megfelelését igazoló dokumentumokat. Beszerző a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálta a Kbt. 139. §-ban foglalt feltételek teljesülését és megállapította, hogy a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41), mint jogutód szervezet nem áll a közbeszerzési eljárásban alkalmazott kizáró okok hatálya alatt, továbbá Szállító6 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem a Kbt. alkalmazásának a megkerülését célozza. 2.5. Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1. pontban rögzített alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indoka, hogy a 2.1. pontban rögzített jogutódlás nyomán a Szállító6 konzorcium vezető tagjának cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szállító6 tekintetében bekövetkező jogutódlást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). A keretmegállapodás megkötésének dátuma: 2022.06.21. A keretmegállapodás jelen módosításának dátuma: 2025.02.10.
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
A Keretmegállapodásban a 4iG Nyrt. (Szétváló társaság) helyét a 4iG Informatikai Zrt. vette át az alábbiak szerint: Cég neve (konzorcium tag): 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: 4iG Informatikai Zrt.) Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C Adószám: 32692231-2-41 Cégjegyzékszám: 01-10-143072 Képviseli: Radó Gábor Képviselő titulusa: igazgatósági tag
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2025/S 057-183637 (2025-03-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Kormány az államigazgatás egészét, valamint a gazdasági élet szinte valamennyi szegmensét érintő, az üzletmenet folytonosságát biztosító intézkedéseket rendelt el. Ezek között – a fenntarthatóság jegyében –, kiemelten fontos kormányzati elvárás az informatikai infrastruktúra funkcionalitásának, a gépparkok stabilizálása, a digitalizáció szintjének növelése, a fejlesztések felgyorsítása, ennek eredményeként a megfelelő munkafeltételek biztosítása figyelemmel az ezen célokat szolgáló források nyújtotta támogatási lehetőségekre is. A kormányzati intézkedések és a közelmúlt közigazgatás működésének az egészére is kiható eseményei nem kiszámítható módon befolyásolják az érintett szervezeti kör keretmegállapodások igénybevételével megvalósítható beszerzési szükségletét, így a beszerzések ütemezését. Mindez jelentős nehézségeket okoz nem csak a tervezés, hanem a végrehajtás területén is és nem csupán az érintett szervezetek, hanem a központi Beszerző tevékenységét érintően is. Az érintett szervezeti beszerzések pénzügyi forráslehetőségeinek a várható bővülése nemcsak a beszerzések tervezésére és azok intenzitására van jelentős kihatással, hanem a beszerzések céljára, ezáltal a beszerzési igények konkrét tárgyára is. 2.2. Mindemellett az új, a Keretmegállapodás tárgyával azonosa tárgyú keretmegállapodás tárgyát érintő bizonyos termékekre vonatkozóan több Szállító is jelezte, hogy a gyártók részéről ellátási probléma/gyártási nehézség is megvalósulhat a közeljövőben, tekintettel arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta az európai IT piacnak rövid időn belül már a második válsághelyzettel kell megbirkóznia azok után, hogy a koronavírus-járvány elejétől meredeken drágultak a chip-ek és tovább súlyosbodott a szektorban a munkaerőhiány. Az Európában kialakult háborús helyzet miatt a chip kereslet megállás nélkül növekszik, melyre - illetve az ukrán neon hiányára - tekintettel elhúzódhat vagy elmaradhat a chip ellátás normalizálódása Európában. Ezen problémák Beszerző részéről történő kezelése az új, Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás előkészítését megnehezítette. 2.3. A Magyar Közlönyben 2023. december 22. napján megjelent a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: DÁP törvény), mely a Nemzeti Digitális Állampolgárság Program (a továbbiakban: DÁP) megvalósításához biztosítja a jogszabályi kereteket. A DÁP törvény szakaszosan, három lépcsőben lép hatályba (2024. július 1. napján, 2024. szeptember 1. napján és 2025. június 1. napján), mely törvény célja a digitális állampolgárság létrehozása, ennek keretében, hogy felhasználóbarát alapokra helyezze a digitális térben történő ügyintézést és szolgáltatások nyújtását. Az elérni kívánt jogalkotói cél érdekében nélkülözhetetlen a DÁP keretében megvalósítandó szolgáltatások kialakításához, igénybevételéhez szükséges informatikai hardver eszközök és kapcsolódó szolgáltatások beszerzései folytonosságának biztosítása jelen Keretmegállapodás terhére. 2.4. 2025. októberében a Windows10 gyártói támogatása megszűnik. A közigazgatásban számtalan Érintett Szervezet használ olyan munkaállomásokat, amelyek Winows10 operációs rendszerrel működnek. Az Érintett Szervezetek üzletmenet folytonosságának fenntartása érdekében szükséges, hogy munkatársaik gyártói támogatással rendelkező eszközöket használjanak. Mindezekre tekintettel az elkövetkező időszakban várhatóan megnő az Érintett Szervezetek részéről azon beszerzési igények száma, melyek a Windows10 gyártói támogatással rendelkező eszközök pótlása céljából, új eszközök 13 beszerzésére vonatkoznak. Ezek az eszközöket pedig az Érintett Szervezetek a Keretmegállapodásból tudják beszerezni. 2.5. A DKÜ rendelet 13. § valamint 5. § (7) bekezdése előírásai alapján az Érintett Szervezeteknek a beszerzéseiket, amennyiben a beszerzés tárgya alapján ez lehetséges, a Beszerző által kötött keretmegállapodásokból kell megvalósítaniuk. Ahhoz, hogy a Beszerző részére a jelen Módosítás aláírásáig benyújtott beszerzési igények a Keretmegállapodásból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának meghosszabbítása. Enélkül az Érintett Szervezeteknek a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejártakor benyújtott, de még szerződéskötéssel meg nem valósított beszerzési igényeiket újra be kellene nyújtaniuk, továbbá olyan beszerzési eljárás keretében kellene lefolytatniuk beszerzéseiket melyek időigénye jelentősen hosszabb, mint a versenyújranyitás lefolytatásának időigénye (egy versenyújranyitási eljárás 30 napnál kevesebb idő alatt-, míg egy Kbt. második fejezete szerinti nyílt eljárás 3-4 hónap alatt bonyolítható le eredményesen). Mindez pedig az 2.1. valamint a 2.3.-2.4 pontban megfogalmazott célok megvalósítását továbbá az Érintett Szervezetek ellátásbiztonságát jelentős mértékben veszélyezteti. 2.6. A jelen pontban ismertetett kockázatoknak az elkerülése, továbbá az Érintett Szervezetek fentiekben kifejtettekkel összefüggő ellátásbiztonságának biztosítása érdekében szükséges meghosszabbítani a Keretmegállapodás szerződéskötési – és egyben teljesítési - időszakát további 11 hónappal. Keretmegállapodás módosításának időpontja: 2025.03.13.
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás időbeli hatálya 47 hónapra, szerződéskötési – és egyben teljesítési - időszaka 45 hónapra módosul, melyre tekintettel a Keretmegállapodás IV. 7., IV. 9., valamint IV. 10. és VI. 1.3. pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „ 7. Jelen keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 47 hónapra, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre, a jelen fejezetben rögzítettek figyelembevételével.” „ 9. A szerződéskötési időszak jelen keretmegállapodás hatálybalépésétől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 45 hónap. Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés, indítható és igazolható vissza közvetlen megrendelés. A szerződéskötési időszakban lehetőség van az Egyedi szerződés, a visszaigazolt közvetlen megrendelés teljesítésére is. - Amennyiben jelen keretmegállapodás teljesítési szintje már szerződéskötési időszakban eléri a IV.6. pont szerinti keretösszeget, a szerződéskötési időszak lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak. - Beszerző erre vonatkozó döntése alapján, a szerződéskötési időszak abban az esetben is lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak, amennyiben a keretmegállapodás teljesítési szintje a DKR-ben szereplő, Beszerző rendelkezésére álló adatok alapján a már megindított verseny újranyitások/megküldött közvetlen megrendelések összesített értékét tekintve elérné a IV.6. pont szerinti keretösszeget.” „ 10. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszak befejezését (lezárását) követően kezdődik meg, amennyiben arra a szerződéskötési időszak 45 hónapos időtartamának lejártát 14 megelőzően – a IV.9., vagy a IV.13. pontban rögzítettek fennállása esetén – kerül sor. A szerződés teljesítési időszakának időtartama a szerződéskötési időszakból fennmaradó időtartam. A szerződés teljesítési időszak kezdő időpontjáról Beszerző a DKR-ben hírt tesz közzé, és ezen időpontot a DKR-ben rögzíti. A szerződés teljesítési időszak kezdetét megelőzően a DKR-ben kibocsátott közvetlen megrendelés visszaigazolható és teljesíthető, valamint a DKR-ben megindított verseny újranyitás eredményesen lezárható, az Egyedi Szerződés megköthető és teljesíthető. A teljesítési időszakban az előzőekben rögzített eseteken kívül új Egyedi Szerződés nem köthető (megrendelés nem igazolható vissza), kizárólag a már megkötött Egyedi Szerződés (visszaigazolt megrendelés) teljesítésére van lehetőség azzal, hogy a keretmegállapodás IV.7. pontban rögzített 47 hónapos időtartamát kizárólag a keretmegállapodás időtartamán belül leszállított termékre, teljesített szolgáltatásra vonatkozó – és az Érintett Szervezet mint Vevő fizetési kötelezettségét nem keletkeztető – jótállási vagy szavatossági igények érvényesítésére nyitva álló időtartam haladhatja meg. A szerződés teljesítési időszakban a megkötött Egyedi Szerződések módosítására a Kbt. 141. §-ában foglaltak az irányadóak.” „1.3. A szállítás/teljesítés határideje: az Egyedi Szerződben meghatározott időpont, ameddig Szállítónak teljesítenie kell a termék(ek) szállítását, valamint az eszközökre telepített szoftverek használatának (a használatot lehetővé tevő hozzáférés), valamint a kapcsolódó szolgáltatások teljesítésének biztosításához szükséges – jelen keretmegállapodás VI.1.6. pontjában körülírt – feltételeket. A keretmegállapodás alapján megkötött Egyedi Szerződés teljesítésére nyitva álló időtartam nem haladhatja meg a IV.9. pontban rögzített 45 hónapig tartó időtartamot.” Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltaknak az alábbiakra figyelemmel: 1. a jelen Módosítást az I.2. pontban részletesen ismertetett körülmények tették szükségessé, mely körülményeket Beszerző kellő gondossággal eljárva nem láthatta előre, ezért a jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont ca) alpontjában foglaltaknak. 2. a jelen Módosítás nem változtatja meg a szerződés – jelen esetben a Keretmegállapodás – általános jellegét, mivel a jelen Módosítás sem az annak alapján beszerezhető Termékek körét, sem az egyedi beszerzések Keretmegállapodásban szabályozott módját nem érinti, így változatlan marad a Keretmegállapodásban foglalt műszaki tartalom és az annak alapján végzendő tevékenység (nyújtandó szolgáltatás) jellege, tehát a jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont cb) alpontjában foglaltaknak; 3. a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, így az megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont cc) alpontjában foglaltaknak.
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 311 389 104 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
A beszerzés leírása:
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A beszerzés leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 216 425 897 HUF 💰
226 930 994 HUF 💰
532 913 822 HUF 💰
247 055 951 HUF 💰
626 765 303 HUF 💰
137 056 473 HUF 💰
85 228 735 HUF 💰
239 011 929 HUF 💰
Kiegészítő információk
További információk
Forrás: OJS 2025/S 071-233854 (2025-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 311 389 104 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Békés Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem KIVING Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Óbudai Egyetem PANNON EGYETEM Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Zalaegerszegi Tankerületi Központ Balatoni Hajózási Zrt. Szegedi Tudományegyetem Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 17 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-58 mezőjében foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 25%-kal megnövelésre kerülhet a meghosszabbítás időtartamára
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Miskolci Egyetem Semmelweis Egyetem Szegedi Tudományegyetem Balatoni Hajózási Zrt. Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Miskolci Egyetem Nyíregyházi Szakképzési Centrum Óbudai Egyetem Országos Mentőszolgálat PANNON EGYETEM Pécsi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Debreceni Egyetem Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete Érdi Tankerületi Központ Miskolci Tankerületi Központ Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 21 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: ATEV Fehérjefeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Belügyminisztérium Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Fejérvíz Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság IHT Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság Klebelsberg Központ Magyar Államkincstár Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Miskolci Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Pécsi Tudományegyetem Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Semmelweis Egyetem Soproni Egyetem Széchenyi István Egyetem Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Szegedi Tudományegyetem Vas Vármegyei Kormányhivatal Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 31 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Állatorvostudományi Egyetem Debreceni Egyetem Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság PANNON EGYETEM ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány Budapesti Corvinus Egyetem Békéscsabai Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Eszterházy Károly Katolikus Egyetem EXIM Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság FOCUS VENTURES Befektetési Alapkezelő Zrt. Győri Tankerületi Központ Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Állami Operaház Miniszterelnöki Kabinetiroda Miskolci Tankerületi Központ Nemzetközi Oktatási Központ Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. Pro-M Professzionális Mobilszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Széchenyi István Egyetem Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ TERC Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 29 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. Belügyminisztérium BME Üzemeltető és Műszaki Szolgáltató Kft. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Óbudai Egyetem PANNON EGYETEM Semmelweis Egyetem Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 13 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Semmelweis Egyetem Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Kórházi Főigazgatóság PANNON EGYETEM Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Budapesti Corvinus Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 7 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 216 425 897 HUF 💰
226 930 994 HUF 💰
532 913 822 HUF 💰
247 055 951 HUF 💰
626 765 303 HUF 💰
137 056 473 HUF 💰
85 228 735 HUF 💰
239 011 929 HUF 💰
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: 1. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41) CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09) DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06) Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42) Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42) NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42) Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41) KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13) M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43) DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41) 2. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44) Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42) SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44) Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42) Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05) iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43) 3. SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41) FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43) 4. Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41) Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41) 5. EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44) MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19) Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41) Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41) JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41) Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43 FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42) Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41) ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03) 6. 4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina körút 39.; adószáma: 12011069-2-51) PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43) M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41) USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41) 7. ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144 Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41) ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43) 8. IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42) Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43) SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43) R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42) PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43) A tájékoztató a 2025.01.01. és 2025.03.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM01SZGRH22 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Intézeti desktop beszerzés
Hivatkozási szám:
Rövid leírás:
Becsült érték héa nélkül: 131 090 418 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 82 105 100 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
Postacím: Róbert Károly
körút
44.
Irányítószám: 1134
Időtartam: 8 hét
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel: A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár.
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-10 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodeseim.xhtml?faces-redirect=true&ekrAzonosito=EKR000485302 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 82 105 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A szerződés/tétel teljes értéke: 156 181 520 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A szerződés/tétel teljes értéke: 183 240 060 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A szerződés/tétel teljes értéke: 151 658 960 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A szerződés/tétel teljes értéke: 147 335 780 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A szerződés/tétel teljes értéke: 135 807 230 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo Utca 5.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 174 089 090 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 174 992 750 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Kálvin Tér 12
Postai irányítószám: 1085
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Róbert Károly Körút 44
Kapcsolattartó pont: Havadi-Stein Karolina
E-mail: kozbeszerzes.karolina@targetconsulting.hu 📧
Telefon: +36 300197808 📞
URL: https://epc.euintezmeny.hu/ 🌏
Fő tevékenység
Egészség
Kiegészítő információk
További információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Intézeti desktop beszerzés
Hivatkozási szám:
EKR000485302025
Rövid leírás:
Az ÉPC-Honvédkórház a feladatainak az ellátásához be kíván szerezni asztali számítógépeket. A desktopokból két típusú kerül beszerzésre, az alábbiak szerint. • 1-es típusú termék 50db desktop • 2-es típusú termék 220db desktop A kétféle desktop-on kívül továbbá monitorok is kerülnek beszerzésre, összesen 320db.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 82 105 100 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító:
EKR000485302025/1
A beszerzés leírása:
Az ÉPC-Honvédkórház a feladatainak az ellátásához be kíván szerezni asztali számítógépeket. A desktopokból két típusú kerül beszerzésre, az alábbiak szerint. • 1-es típusú termék 50db desktop • 2-es típusú termék 220db desktop A kétféle desktop-on kívül továbbá monitorok is kerülnek beszerzésre, összesen 320db. A műszaki paramétereket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
körút
44.
Irányítószám: 1134
Időtartam: 8 hét
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel: A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár.
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelési szempontja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár volt.
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
EPCHKGIG/75-7/2025
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-10 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodeseim.xhtml?faces-redirect=true&ekrAzonosito=EKR000485302 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 82 105 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 156 181 520 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0001
A szerződés/tétel teljes értéke: 183 240 060 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 151 658 960 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 147 335 780 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 135 807 230 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0006
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
23469507244
Postacím: Montevideo Utca 5.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 174 089 090 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0007
A vállalkozó neve és címe
Név: SERCO Informatika Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám:
27880056241
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 174 992 750 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000485302025/0008
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám:
10378144242
Postacím: Kálvin Tér 12
Postai irányítószám: 1085
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház
Nemzeti nyilvántartási szám:
15848288241
Postacím: Róbert Károly Körút 44
Kapcsolattartó pont: Havadi-Stein Karolina
E-mail: kozbeszerzes.karolina@targetconsulting.hu 📧
Telefon: +36 300197808 📞
URL: https://epc.euintezmeny.hu/ 🌏
Fő tevékenység
Egészség
Kiegészítő információk
További információk
1. A BT-1451 mezőben az eljárást lezáró döntés meghozatalának napja került feltüntetésre. 2. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-105 mezőben foglaltak a következőképpen értendők: Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti keretmegállapodás második része, elektronikus versenyújranyitás 3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az OPP-090 mezőben rögzített hirdetmény azonosító a központosított keretmegállapodás megkötésére irányuló, DKÜ által lefolytatott közbeszerzési eljárás megindító hirdetményének azonosítója. 4. A verseny újranyitásra a DKM01SZGRH22 azonosítószámú, „Homogén” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” megnevezésű keretmegállapodás alapján került sor. Az OPP-090 mező kiegészítéseként Ajánlatkérő közli, hogy "A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban": TED 2021/S 235-616189, a keretmegállapodás eljárás megindító hirdetmény száma. 5. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § d) pontja szerinti információk: Ajánlatkérő nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 6. AK rögzíti, hogy a BT-151 mezőbe adminisztratív okokból került feltüntetésre URL cím, a szerződés publikusan az EKR rendszerben lesz elérhető. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 37. § (4) bekezdés szerinti negyedévente közzéteendő hirdetményeként teszi közzé jelen hirdetményt. 8. A BT-161 mező kiegészítéseként Ajánlatkérő közli, hogy a hirdetményben odaítélt szerződések értéke: nettó 82.105.100,- Ft. 9. Az eljárásban részt vevő Ajánlattevők adatai: 1) Közös Ajánlattevő neve: Digitran Hungária Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1027 Budapest, Henger u. 2/C Közös Ajánlattevő adószáma: 26196413-2-41 Közös Ajánlattevő neve: 4iG Informatikai Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C Közös Ajánlattevő adószáma: 32692231-2-41 Közös Ajánlattevő neve: PROFESSZIONÁL Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1122 Budapest, Pethényi köz 7. Közös Ajánlattevő adószáma: 13369657-2-43 Közös Ajánlattevő neve: M&M COMPUTER Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 7623 Pécs, Mártírok u 42 Közös Ajánlattevő adószáma: 10582048-2-02 Közös Ajánlattevő neve: Invitech ICT Services Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1013 Budapest, Krisztina körút 39. Közös Ajánlattevő adószáma: 25836965-2-44 Közös Ajánlattevő neve: USER RENDSZERHÁZ Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 52 Közös Ajánlattevő adószáma: 13799504-2-41 2) Közös Ajánlattevő neve: Telekom Rendszerintegráció Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36 Közös Ajánlattevő adószáma: 12928099-2-44 Közös Ajánlattevő neve: EURO-PROFIL Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1173 Budapest, Határhalom u 4 Közös Ajánlattevő adószáma: 13936570-2-42 Közös Ajánlattevő neve: SMP Solutions Zrt Közös Ajánlattevő székhelye: 1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49. 2. ép. 3. em Közös Ajánlattevő adószáma: 26777810-2-44 Közös Ajánlattevő neve: DOKUCENTRUM Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1163 Budapest, Veres Péter út 51 Közös Ajánlattevő adószáma: 13804828-2-42 Közös Ajánlattevő neve: Szinva Net Zrt Közös Ajánlattevő székhelye: 3518 Miskolc, Erenyő utca 1. Közös Ajánlattevő adószáma: 24962106-2-05 Közös Ajánlattevő neve: iSRV Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1114 Budapest, Hamzsabégi út 37. Közös Ajánlattevő adószáma: 25043549-2-43 3) Közös Ajánlattevő neve: Areus Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1037 Budapest, Montevideo utca 5 Közös Ajánlattevő adószáma: 23469507-2-44 Közös Ajánlattevő neve: Sysman Informatikai Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em. Közös Ajánlattevő adószáma: 12948901-2-41 Közös Ajánlattevő neve: Inter-Computer-Informatika Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1. Közös Ajánlattevő adószáma: 12857074-2-43 Közös Ajánlattevő neve: Gloster Infokommunikációs Nyrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 2142 Nagytarcsa, Csonka János utca 1/A A/2. ép. Közös Ajánlattevő adószáma: 27294260-2-13 4) Közös Ajánlattevő neve: ATOS Magyarország Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1085 Budapest, Kálvin tér 12. Közös Ajánlattevő adószáma: 10378144-2-42 Közös Ajánlattevő neve: 99999 Informatika Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61. Közös Ajánlattevő adószáma: 13854964-2-43 Közös Ajánlattevő neve: ALOHA Informatika Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Alíz utca 1. 7. em. Közös Ajánlattevő adószáma: 12147784-2-43 Közös Ajánlattevő neve: ETIAM Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 6726 Szeged, Vellay Imre utca 39. Közös Ajánlattevő adószáma: 24909707-2-06 Közös Ajánlattevő neve: Global-Tender Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1135 Budapest, Országbíró utca 65 Közös Ajánlattevő adószáma: 13826701-2-41 5) Közös Ajánlattevő neve: Delta Systems Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74. Közös Ajánlattevő adószáma: 13978774-2-44 Közös Ajánlattevő neve: CTS-INFORMATIKA Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 4029 Debrecen, Maróthy Gy. utca 5. Közös Ajánlattevő adószáma: 11154361-2-09 Közös Ajánlattevő neve: Exicom Informatika Kereskedőház Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 6729 Szeged, Szabadkai út 9/a Közös Ajánlattevő adószáma: 24907468-2-06 Közös Ajánlattevő neve: DIGITAL Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83. Közös Ajánlattevő adószáma: 10406115-2-06 Közös Ajánlattevő neve: KVENTA Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 2040 Budaörs, Vasút utca 15 Közös Ajánlattevő adószáma: 10329102-2-13 Közös Ajánlattevő neve: M & S Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1136 Budapest, Pannónia utca 17/a a. ép. fszt. 4. Közös Ajánlattevő adószáma: 14409471-2-41 Közös Ajánlattevő neve: NÁDOR Rendszerház Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1152 Budapest, Telek utca 7-9 Közös Ajánlattevő adószáma: 10507326-2-42 Közös Ajánlattevő neve: WSH Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 97. Közös Ajánlattevő adószáma: 12048898-2-43 Közös Ajánlattevő neve: WOSS Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1141 Budapest, Fogarasi út 98. Közös Ajánlattevő adószáma: 12021927-2-42 Közös Ajánlattevő neve: XCOPY Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1103 Budapest, Gyömrői út 86. Közös Ajánlattevő adószáma: 10900750-2-42 Közös Ajánlattevő neve: DTK International Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1139 Budapest, Gömb utca 22. fszt. 4. Közös Ajánlattevő adószáma: 23696378-2-41 6) Közös Ajánlattevő neve: EURO ONE Számítástechnikai Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. Közös Ajánlattevő adószáma: 10649297-2-44 Közös Ajánlattevő neve: ADATKÖZPONT Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14 Közös Ajánlattevő adószáma: 24081801-2-03 Közös Ajánlattevő neve: Bechtle direct Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1037 Budapest, Montevideo utca 16/B Közös Ajánlattevő adószáma: 23739226-2-41 Közös Ajánlattevő neve: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52 Közös Ajánlattevő adószáma: 11809360-2-42 Közös Ajánlattevő neve: Enterprise Group Technologies Informatikai Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 1138 Budapest, Váci út 117-119., Közös Ajánlattevő adószáma: 13835462-2-41 Közös Ajánlattevő neve: FLAXCOM Holding Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1149 Budapest, Mogyoródi u. 53. Közös Ajánlattevő adószáma: 13985677-2-42 Közös Ajánlattevő neve: JTC Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1112 Budapest, Törcsvár utca 44/a. Közös Ajánlattevő adószáma: 23078985-2-43 Közös Ajánlattevő neve: Kermann IT Solutions Nyrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1139 Budapest, Röppentyű utca 48. Közös Ajánlattevő adószáma: 27984026-2-41 Közös Ajánlattevő neve: MACROTEL Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6. Közös Ajánlattevő adószáma: 12941911-2-19 Közös Ajánlattevő neve: NETvisor Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1119 Budapest, Petzvál József utca 56. Közös Ajánlattevő adószáma: 14023059-2-43 Közös Ajánlattevő neve: PANOR Informatika Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1137 Budapest, Bécsi út 269 Közös Ajánlattevő adószáma: 25119071-2-41 Közös Ajánlattevő neve: Rufusz Computer Informatika Zrt Közös Ajánlattevő székhelye: 1111 Budapest, Budafoki út 59. Közös Ajánlattevő adószáma: 13644545-2-43 Közös Ajánlattevő neve: SCI-Hálózat Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125. Közös Ajánlattevő adószáma: 12402179-2-42 Közös Ajánlattevő neve: Szintézis Informatikai Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2 Közös Ajánlattevő adószáma: 12890341-2-08 7) Közös Ajánlattevő neve: IMG Solution Zrt Közös Ajánlattevő székhelye: 1023 Budapest, Lajos utca 26 Közös Ajánlattevő adószáma: 28771315-2-44 Közös Ajánlattevő neve: Traco Zrt. Közös Ajánlattevő székhelye: 1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1. Közös Ajánlattevő adószáma: 11856403-2-42 Közös Ajánlattevő neve: TIGRA Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1118 Budapest, Budaörsi út 64 Közös Ajánlattevő adószáma: 12218778-2-44 Közös Ajánlattevő neve: SzámHEAD Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 1117 Budapest, Budafoki út 95 Közös Ajánlattevő adószáma: 10415618-2-43 Közös Ajánlattevő neve: PC Trade Systems Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 6728 Szeged, Back Bernát utca 2 Közös Ajánlattevő adószáma: 12937303-2-06 Közös Ajánlattevő neve: R+R Periféria Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép Közös Ajánlattevő adószáma: 12221402-2-42 Közös Ajánlattevő neve: Tigra Rendszerház Kft Közös Ajánlattevő székhelye: 1118 Budapest, Budaörsi út 64 Közös Ajánlattevő adószáma: 13284220-2-43 8) Közös Ajánlattevő neve: SERCO Informatika Zrt Közös Ajánlattevő székhelye: 1037 Budapest, Bécsi út 314 Közös Ajánlattevő adószáma: 27880056-2-41 Közös Ajánlattevő neve: Fornax SI Kft. Közös Ajánlattevő székhelye: 1123 Budapest, Táltos utca 1 Közös Ajánlattevő adószáma: 24278353-2-43
Többet mutasson
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148-149. §-ai szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. §-ának (3), (5) és (7) bekezdéseiben foglaltakra.
Forrás: OJS 2025/S 072-238724 (2025-04-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 801 673 168 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A beszerzés leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 509 313 877 HUF 💰
213 682 875 HUF 💰
604 030 254 HUF 💰
378 885 604 HUF 💰
241 584 890 HUF 💰
157 491 090 HUF 💰
273 744 857 HUF 💰
422 939 721 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303423536 📞
URL: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Kiegészítő információk
További információk
Forrás: OJS 2025/S 131-452676 (2025-07-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 801 673 168 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Debreceni Tankerületi Központ Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Honvédelmi Minisztérium KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság PANNON EGYETEM Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Mátészalkai Szakképzési Centrum MVM Mátra Energia Zártkörű Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Fejér Vármegyei Kormányhivatal Tokaj-Hegyalja Egyetem Szegedi Tankerületi Központ FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Soproni Tankerületi Központ Zalaegerszegi Tankerületi Központ Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Energetikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt. Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. Honvédelmi Minisztérium Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Mentőszolgálat Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság PANNON EGYETEM Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Garantiqa Hitelgarancia Zártkörűen Működő Részvénytársaság Semmelweis Egyetem Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Debreceni Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
A keretmegállapodásban foglaltak szerint, Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 1 alkalommal, legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Tatabányai Tankerületi Központ Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Semmelweis Egyetem Tatabányai Tankerületi Központ FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem NAPSUGÁR INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYE Szegedi Tudományegyetem Nagykanizsai Javítóintézet Magyar Államkincstár Magyar Államkincstár Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Állatorvostudományi Egyetem Aeroplex Közép-európai Légijármű Javító Kft. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Jászberényi Szent Erzsébet Kórház Semmelweis Egyetem Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Károli Gáspár Református Egyetem NIPÜF Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Semmelweis Egyetem Állatorvostudományi Egyetem Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár Debreceni Egyetem Kaposvári Tankerületi Központ PANNON EGYETEM Debreceni Egyetem Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház PANNON EGYETEM Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Észak-Budapesti Tankerületi Központ Somogy Vármegyei Kormányhivatal Somogy Vármegyei Kormányhivatal Somogy Vármegyei Kormányhivatal Erkel Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Kazincbarcikai Kórház Postaflotta Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Klebelsberg Központ BORSODVÍZ Önkormányzati Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság Postaflotta Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem DV Info Informatikai kft. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ARZENÁL Fegyvergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Debreceni Egyetem Kisvárdai Szakképzési Centrum Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ Pécsi Tudományegyetem Baranya Vármegyei Kormányhivatal Klebelsberg Központ Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Pécsi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Miskolci Egyetem Semmelweis Egyetem Érdi Tankerületi Központ Erkel Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Pécsi Tudományegyetem NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Érdi Tankerületi Központ Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Kaposvári Tankerületi Központ Eötvös József Főiskola Soproni Egyetem Kaposvári Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Békés Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság Soproni Egyetem Óbudai Egyetem TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Soproni Egyetem Klebelsberg Központ Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Szolnoki Tankerületi Központ Szolnoki Tankerületi Központ Mecsekerdő Zrt HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaság Soproni Egyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Soproni Egyetem Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Fejérvíz Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kaposvári Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Fejérvíz Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Univerzál Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Adó- és Vámhivatal PANNON EGYETEM Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet Debreceni Egyetem Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Országos Rendőr- főkapitányság Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete Budapesti Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Közép-Budai Tankerületi Központ MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. PANNON EGYETEM MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Kézmű Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Kézmű Fővárosi Kézműipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Pécsi Tudományegyetem Győri Tankerületi Központ Győri Tankerületi Központ Győri Tankerületi Központ Békéscsabai Tankerületi Központ PANNON EGYETEM Budapesti Corvinus Egyetem Miskolci Egyetem Szolnoki Szakképzési Centrum Dél-Pesti Tankerületi Központ PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum PANNON EGYETEM Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. Debreceni Egyetem Pécsi Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Debreceni Egyetem Nemzeti Energetikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Semmelweis Egyetem Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Debreceni Egyetem Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal PANNON EGYETEM Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Óbudai Egyetem Semmelweis Egyetem Déli Agrárszakképzési Centrum Óbudai Egyetem Külső-Pesti Tankerületi Központ Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Szegedi Tudományegyetem Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Országos Korányi Pulmonológiai Intézet NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Országos Kórházi Főigazgatóság Országos Kórházi Főigazgatóság Szegedi Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Budapesti Corvinus Egyetem Győri Tankerületi Központ Győri Szakképzési Centrum NAPSUGÁR INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYE Győri Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Tudományegyetem Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Eötvös Loránd Tudományegyetem Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. Budapesti Rendőr-főkapitányság KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Állatorvostudományi Egyetem PANNON EGYETEM Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Kisvárdai Tankerületi Központ PANNON EGYETEM Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kortátolt Felelősségű Társaság PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kortátolt Felelősségű Társaság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Szegedi Tudományegyetem BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátol Felelősségű Társaság Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Szegedi Tudományegyetem Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 509 313 877 HUF 💰
213 682 875 HUF 💰
604 030 254 HUF 💰
378 885 604 HUF 💰
241 584 890 HUF 💰
157 491 090 HUF 💰
273 744 857 HUF 💰
422 939 721 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303423536 📞
URL: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: 1. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.; adószáma: 13978774-2-41) CTS-INFORMATIKA Számítástechnikai Kft. (4029 Debrecen, Maróthy Gy. u. 5.; adószáma: 11154361-2-09) DIGITAL Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6723 Szeged, Csongrádi sgt. 83.; adószáma: 10406115-2-06) Woss Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. (1141 Budapest, Fogarasi út 98.; adószáma: 12021927-2-42) Xcopy Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1103 Budapest, Gyömrői út 86.; adószáma: 10900750-2-42) NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek u. 7-9.; adószáma: 10507326-2-42) Exicom Informatika Kereskedőház Kft. (1052 Budapest, Városház u. 16. félemelet 2.; adószáma: 24907468-2-41) KVENTA Elektronikai Fejlesztő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2040 Budaörs, Vasút u. 15.; adószáma: 10329102-2-13) M & S Informatikai Zrt. (1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt. 4.; adószáma: 14409471-2-41) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; adószáma: 12048898-2-43) DTK International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Gömb u. 22. fszt. 4.; adószáma: 23696378-2-41) 2. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; adószáma: 12928099-2-44) Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.; adószáma: 13936570-2-42) SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.; adószáma: 26777810-2-44) Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.; adószáma: 13804828-2-42) Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.; adószáma: 24962106-2-05) iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.; adószáma: 25043549-2-43) 3. SERCO Informatika Kft. (1037 Budapest, Bécsi út 314.; adószáma: 12906240-2-41) FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1.; adószáma: 24278353-2-43) 4. Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em.; adószáma: 12948901-2-41) Gloster Infokommunikációs Nyrt. (2142 Nagytarcsa, Csonka János u. 1/A. A/2. ép.; adószáma: 27294260-2-13) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán u. 12. fszt. 1., adószáma: 12857074-2-43) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 5., adószáma: 23469507-2-41) 5. EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 10649297-2-44) MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.; adószáma: 12941911-2-19) Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.; 27984026-2-41) Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.; adószáma: 13835462-2-41) JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.; adószáma: 23078985-2-43) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.; adószáma: 11809360-2-42) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.; adószáma: 13644545-2-43) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.; adószáma: 12402179-2-42) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.; adószáma: 25119071-2-41) Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.; adószáma: 12890341-2-08) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; adószáma: 14023059-2-43 FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.; adószáma: 13985677-2-42) Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.; adószáma: 23739226-2-41) ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.; adószáma: 24081801-2-03) 6. 4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina körút 39.; adószáma: 12011069-2-51) PROFESSZIONÁL Informatikai Zrt. (1122 Budapest, Pethényi köz 7.; adószáma: 13369657-2-43) M & M Computer Számítás- és Irodatechnikai Kereskedelmi Kft. (7623 Pécs, Mártírok útja 42.; adószáma: 10582048-2-02) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison u. 4.; adószáma: 25836965-2-44) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest, Henger u. 2/C.; adószáma: 26196413-2-41) USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Zöld u. 2.; adószáma: 13799504-2-41) 7. ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János u. 1. (Infopark) A ép. 1. em.; adószáma: 10378144 Global-Tender Tanácsadó Kft. (1135 Budapest, Reitter Ferenc u. 33. 1. em. 83.; adószáma: 13826701-2-41) ETIAM Kft. (6726 Szeged, Vellay Imre u. 39.; adószáma: 24909707-2-06) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61.; adószáma: 13854964-2-43) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz u. 1. 7. em.; adószáma: 12147784-2-43) 8. IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos u. 26.; adószáma: 28771315-2-44) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella u. 5. pinceszint 1.; adószáma: 11856403-2-42) Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 13284220-2-43) SzámHEAD Számítástechnikai és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 95.; adószáma: 10415618-2-43) R+R Periféria Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10. 12. ép.; adószáma: 12221402-2-42) PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Tinódi u. 1-3. földszint 6.; adószáma: 2937303-2-43) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; adószáma: 12218778-2-43)
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Ladányi Marianna
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2025/S 181-617766 (2025-09-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Ladányi Marianna
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint Szállító2 konzorcium vezető tagja 2025. augusztus 11. napján kelt „Konzorciumi tag kiválása – Együtt-működési megállapodások módosítása” tárgyú, Beszerzőnek megküldött bejelentésében arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy a Konzorcium tagja, az iSRV Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1143 Budapest, Hungária körút 92-94. 1. em. 7. ajtó) (továbbiakban: iSRV Zrt.) kialakult instabil anyagi helyzete miatt nem képes a Keretmegállapodás további teljesítésében részt venni, ezért bejelentette kiválását a Konzorciumból. A Konzorciumvezető és a konzorcium tagjai – a 2.1. pontban ismertetett körülményre, valamint arra tekintettel, hogy a Konzorcium továbbra is megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek, mivel az iSRV Zrt. a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmasságot nem igazolt – elfogadták az iSRV Zrt. kiválásra vonatkozó bejelentését, melyre tekintettel módosították a Keretmegállapodás XI.2 h) jelű mellékletét képező Együttműködési megállapodásukat. A Konzorciumvezető a fentieket alátámasztó dokumentumokat, valamint a módosított Együttműködési megállapodást (Konzorciumi szerződés 1. számú módosítás) megküldte Beszerző részére. Az iSRV Zrt. kiválását Beszerző tudomásul vette. Keretmegállapodás módosításának időpontja: 2025.09.11.
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
A Keretmegállapodásban a Szállító2 Konzorciumból az iSRV Zrt. kivált, melyre tekin-tettel Szállító2 összetétele az alábbiak szerint változik: Keretmegállapodás alszáma: DKM0102SZGRH22 Ajánlattevő neve (konzorciumvezető, közbeszerzési projektiroda): Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Telekom Rendszerintegráció Zrt.) Cég neve (konzorciumtag): EURO-PROFIL RENDSZERHÁZ Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: EURO-PROFIL Kft.) Cég neve (konzorciumtag): SMP Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: SMP Solutions Zrt.) Cég neve (konzorciumtag): DOKUCENTRUM Irodai Rendszerek Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: DOKUCENTRUM Kft.) Cég neve(konzorciumtag): Szinva Net Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Szinva Net Zrt.) Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szállító2 tekintetében bekövetkező változást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 807 981 157 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3
🏙️
A beszerzés leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 543 985 826 HUF 💰
273 751 653 HUF 💰
1 756 864 236 HUF 💰
437 993 990 HUF 💰
153 142 246 HUF 💰
76 025 658 HUF 💰
281 778 148 HUF 💰
284 439 400 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Szilágyi Balázs
E-mail: szilagyi.balazs@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 707096711 📞
Forrás: OJS 2025/S 196-671581 (2025-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 807 981 157 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fejér Vármegyei Kormányhivatal Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Tatabányai Szakképzési Centrum* Győri Tankerületi Központ Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Gyulai Tankerületi Központ Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Pápai Tankerületi Központ Miskolci Egyetem Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Országos Onkológiai Intézet PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Esztergomi Szakképzési Centrum DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Semmelweis Egyetem Honvédelmi Minisztérium Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Magyar Honvédség 47.Bázisrepülőtér Magyar Honvédség 47.Bázisrepülőtér Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fejér Vármegyei Kormányhivatal Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Fejér Vármegyei Kormányhivatal MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság Klebelsberg Központ Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ Budapesti Rendőr-főkapitányság PANNON EGYETEM Pest Vármegyei Kormányhivatal NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pest Vármegyei Kormányhivatal Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fejér Vármegyei Kormányhivatal NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal PANNON EGYETEM Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Honvédelmi Minisztérium Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Pest Vármegyei Kormányhivatal Pest Vármegyei Kormányhivatal Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Versenyhivatal Gazdasági Versenyhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Észak-Budapesti Tankerületi Központ Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Nyíregyházi Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem MVM Mátra Energia Zártkörű Részvénytársaság KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság Mátészalkai Tankerületi Központ NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vas Vármegyei Kormányhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Balatoni Hajózási Zrt. Szegedi Tudományegyetem Pápai Tankerületi Központ PANNON EGYETEM Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Debreceni Egyetem NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Miskolci Egyetem Klebelsberg Központ Károli Gáspár Református Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Baranya Vármegyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Bajai Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Semmelweis Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Eötvös Loránd Tudományegyetem Oktatási Hivatal Pécsi Tudományegyetem Zala Vármegyei Kormányhivatal Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Pécsi Tudományegyetem Somogy Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Szakképzési Centrum Pécsi Tudományegyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Pécsi Tudományegyetem Soproni Egyetem Pécsi Tudományegyetem Békés Vármegyei Központi Kórház Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Pécsi Tudományegyetem Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Érdi Tankerületi Központ Klebelsberg Központ Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő Kaposvári Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Vas Vármegyei Kormányhivatal Készenléti Rendőrség Országos Bírósági Hivatal Óbudai Egyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Oktatási Hivatal Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Soproni Szakképzési Centrum BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Soproni Egyetem Soproni Egyetem BORSODVÍZ Önkormányzati Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság DV Info Informatikai kft. Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Nemzeti Közszolgálati Egyetem Pécsi Tudományegyetem Soproni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Salgótarjáni Tankerületi Központ Esztergomi Szakképzési Centrum Zala Vármegyei Kormányhivatal Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Pécsi Tudományegyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Óbudai Egyetem Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Soproni Egyetem Klebelsberg Központ HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaság Építési és Közlekedési Minisztérium Semmelweis Egyetem Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Miskolci Szakképzési Centrum Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debreceni Szakképzési Centrum HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Baranya Vármegyei Kormányhivatal MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tatabányai Szakképzési Centrum* Szolnoki Tankerületi Központ Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Alföldi Agrárszakképzési Centrum Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdasági Versenyhivatal Debreceni Tankerületi Központ Gazdasági Versenyhivatal Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság FŐKEFE Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Kelet-Pesti Tankerületi Központ Észak-Budapesti Tankerületi Központ Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Zala Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Kistarcsai Flór Ferenc Kórház Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Ajkai Magyar Imre Kórház Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Egyetem Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem IHT Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANNON EGYETEM Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház Szegedi Tudományegyetem PANNON EGYETEM Szolnoki Tankerületi Központ Fejérvíz Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Miskolci Egyetem Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Budapesti Szent Margit Kórház Mecsekérc Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. MDDÜ Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Debreceni Egyetem PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM Debreceni Egyetem Miskolci Szakképzési Centrum MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Védelmi Igazgatási Hivatal Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal PANNON EGYETEM Siófoki Szakképzési Centrum Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Budapesti Szent Margit Kórház Debreceni Egyetem Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Tankerületi Központ Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Országos Atomenergia Hivatal Észak-Budapesti Tankerületi Központ Szolnoki Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság Semmelweis Egyetem Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Semmelweis Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Semmelweis Egyetem Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Heves Vármegyei Kormányhivatal Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Alföldi Agrárszakképzési Centrum Heves Vármegyei Kormányhivatal Heves Vármegyei Kormányhivatal Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gyermekvédelmi Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola Veszprém Vármegye Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Észak-Budapesti Tankerületi Központ Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Mentőszolgálat Nagykanizsai Szakképzési Centrum Mecsekérc Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pillér Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pillér Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Óbudai Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Vas Vármegyei Kormányhivatal Szegedi Tudományegyetem Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem PANNON EGYETEM Eötvös Loránd Tudományegyetem BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Eötvös Loránd Tudományegyetem Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Skanzenért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal BM HEROS Logisztikai Ellátó Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Építési és Közlekedési Minisztérium Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Debreceni Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 543 985 826 HUF 💰
273 751 653 HUF 💰
1 756 864 236 HUF 💰
437 993 990 HUF 💰
153 142 246 HUF 💰
76 025 658 HUF 💰
281 778 148 HUF 💰
284 439 400 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Szilágyi Balázs
E-mail: szilagyi.balazs@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 707096711 📞
Forrás: OJS 2025/S 196-671581 (2025-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2025/S 243-839912 (2025-12-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Változások
Egyéb kiegészítő információk
2.1.Az EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint Szállító5 konzorcium vezető tagja arról tájékoztatta a DKÜ Zrt-t, hogy a konzorcium tagja, a FLAXCOM HOLDING Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53.) a kialakult instabil anyagi helyzete miatt a konzorciumi feladatok ellátására, valamint további szerződéses kötelezett-ségek vállalására nem képes, ezért bejelentette kiválását a konzorciumból. A Konzorciumvezető és a Konzorcium tagjai – az előző bekezdésben ismertetett körülményre, valamint arra figyelemmel, hogy a Konzorcium továbbra is megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek – elfogadták a FLAXCOM HOLDING Zrt. kiválásra vonatkozó bejelentését, melyre tekintettel módosították a Keretmegállapodás XI.2 h) jelű mellékletét képező együttműködési megállapodásukat. Az EURO ONE Számítástechnikai Zrt. a fentieket az EKR-en keresztül is bejelentette, továbbá benyújtotta a változást alátámasztó dokumentumokat. Tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban Szállító5 alkalmasságát a FLAXCOM HOLDING Zrt. igazolta, az EKR-be feltöltésre kerültek azok a dokumentumok is, melyek igazolják, hogy Szállító5 – a FLAXCOM HOLDING Zrt. kiválását követően is - megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt alkalmassági követelményeknek. A bejelentést (valamint a benyújtott dokumentumokat) Beszerző megvizsgálta és az abban foglaltakat tudomásul vette, továbbá megállapította, hogy Szállító5 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek. 2.2.A 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Szállító6 konzorciumvezető tagja arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal az Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1013 Budapest, Krisztina körút 39., adószám: 25836965-2-44) konzorciumi tag beolvad az One Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaságba (székhely: 1112 Budapest, Boldizsár utca 2., adószám: 11895927-2-44) (One Magyarország Zrt.). A beolvadás következtében a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek az One Magyarország Zrt-t, mint teljeskörű jogutódot illetik. Mivel a jogelőd Invitech ICT Services Kft-nek teljeskörű jogutódja az One Magyarország Zrt., továbbá mivel az One Magyarország Zrt. igazolta, hogy vele szemben a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok nem állnak fenn Beszerző megállapította, hogy a jogutódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. 2.3.Az IMG Solution Zrt., mint Szállító8 konzorcium vezetője arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal a TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1., adó-szám: 11856403-2-42) az IMG Solution Zrt.-be történő beolvadással megszűnik, mely eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek az IMG Solution Zrt. jogutódot illetik. Beszerző a bejelentést megvizsgálta és megállapította, hogy a jog-utódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. A bejelentésre tekintettel Szállító8 konzorciumból a TRACO Zrt. adatai törlésre kerülnek. 2.4.Az IMG Solution Zrt., mint Szállító8 konzorcium vezetője továbbá arról tájékoztatta Be-szerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kor-látolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 12218778-2-44) (TIGRA Kft.) átalakulással megszűnik, mely eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 32874198-2-44) (Tigra Zrt.), mint teljeskörű jogutódot illetik. Mivel a jogelőd TIGRA Kft-nek teljeskörű jogutódja a Tigra Zrt., továbbá mivel a Tigra Zrt. igazolta, hogy vele szemben a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok nem állnak fenn, Beszerző megállapította, hogy a jog-utódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. Keretmegállapodás módosításának időpontja: 2025.12.12. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szállító5, Szállító6 valamint Szállító8 tekintetében bekövetkező változást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
Keretmegállapodás módosításának időpontja: 2025.12.12. A Keretmegállapodásban Szállító5 Konzorciumból a FLAXCOM HOLDING Zrt. kivált, melyre tekintettel Szállító5 összetétele az alábbiak szerint változik: Szállító5 Keretmegállapodás alszáma:DKM0105SZGRH22 Cég neve(konzorciumvezető, közbeszerzési projektiroda): EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.) Székhely:1145 Budapest, Újvilág utca 50-52. Adószám:10649297-2-44 Cégjegyzékszám:01-10-041733 Képviseli:Kucska Árpád Képviselő titulusa:vezérigazgató Cég neve(konzorciumtag): MACROTEL Telefontechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: MACROTEL Kft.) Székhely:8200 Veszprém, Gerenda utca 4-6. Adószám:12941911-2-19 Cégjegyzékszám:19-09-506709 Képviseli:Henn Kristóf Képviselő titulusa:ügyvezető Cég neve(konzorciumtag): Kermann IT Solutions Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Kermann IT Solutions Nyrt.) Székhely:1139 Budapest, Röppentyű utca 48. Adószám:27984026-2-41 Cégjegyzékszám:01-10-140898 Képviseli:Kovács Zoltán Lajos Képviselő titulusa:igazgatóság elnöke Cég neve(konzorciumtag): Enterprise Group Technologies Informatikai Kft. (rövidített elnevezés: Enterprise Group Technologies Kft. Székhely:1138 Budapest, Váci út 117-119. Adószám:13835462-2-41 Cégjegyzékszám:01-09-875754 Képviseli:Orbán Előd István Képviselő titulusa:ügyvezető Ajánlattevő neve(konzorciumvezető, közbeszerzési projektiroda): JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: JTC Kft.) Székhely:1112 Budapest, Törcsvár utca 44/a. Adószám:23078985-2-43 Cégjegyzékszám:01-09-951935 Képviseli:Jakab Elemér Képviselő titulusa:ügyvezető Ajánlattevő neve:(konzorciumtag) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kft.) Székhely: 1145 Budapest, Újvilág utca 50-52. Adószám: 11809360-2-42 Cégjegyzékszám: 01-09-677773 Képviseli: Berke Tamás Képviselő titulusa: ügyvezető Ajánlattevő neve:(konzorciumtag) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Rufusz Computer Informatika zRt.) Székhely: 1111 Budapest, Budafoki út 59. Adószám: 13644545-2-43 Cégjegyzékszám: 01-10-140532 Képviseli: Fauszt András József Képviselő titulusa: vezérigazgató Ajánlattevő neve: (konzorciumtag) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: SCI-Hálózat zRt.) Székhely: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125. Adószám: 12402179-2-42 Cégjegyzékszám: 01-10-043883 Képviseli: Sárecz Zsolt Gábor Képviselő titulusa: vezérigazgató Ajánlattevő neve: (konzorciumtag) PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: PANOR Informatika Zrt.) Székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 269. Adószám: 25119071-2-41 Cégjegyzékszám: 01-10-048924 Képviseli: Soós Tamás Képviselő titulusa: vezérigazgató Ajánlattevő neve: (konzorciumtag) Szintézis Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Szintézis Informatikai Zrt.) Székhely: 9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2. Adószám: 12890341-2-08 Cégjegyzékszám: 08-10-001771 Képviseli: Szücs László Képviselő titulusa: cégvezető Ajánlattevő neve:(konzorciumtag) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: NETvisor Zrt.) Székhely: 1119 Budapest, Petzvál József utca 56. Adószám: 14023059-2-43 Cégjegyzékszám: 01-10-045730 Képviseli: Szabó Zoltán Attila Képviselő titulusa: vezérigazgató Ajánlattevő neve:(konzorciumtag) Bechtle direct Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: Bechtle direct Kft.) Székhely: 1037 Budapest, Montevideó utca 16/B Adószám: 23739226-2-41 Cégjegyzékszám: 01-09-976002 Képviseli: Orbán Barnabás Képviselő titulusa: ügyvezető Ajánlattevő neve: (konzorciumtag) ADATKÖZPONT Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: ADATKÖZPONT Kft.) Székhely: 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Adószám: 24081801-2-03 Cégjegyzékszám: 03-09-125034 Képviseli: Sutus Dániel Képviselő titulusa: ügyvezető 2. A Keretmegállapodásban az Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság (szék-hely: 1013 Budapest, Krisztina körút 39., adószám: 25836965-2-44, cégjegyzékszám: 01-09-414291) (jogelőd társaság) helyét az One Magyarország Zártkörűen Működő Részvény-társaság (székhely: 1112 Budapest, Boldizsár utca 2., adószám: 11895927-2-44, cégjegy-zékszám: 01-10-044159) (jogutód társaság) vette át az alábbiak szerint: Ajánlattevő neve:(konzorciumtag)One Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: One Magyarország Zrt.) Székhely:1112 Budapest, Boldizsár utca 2. Adószám:11895927-2-44 Cégjegyzékszám:01-10-044159 Képviseli:Magyar Ferenc és Kemendi Zsolt Képviselő titulusa:más munkavállalók (Nagyvállalati és Államigazgatási Értékesítés igazgató és Vállalati Szolgáltatások igazgató) 3.A Keretmegállapodásban Szállító8 konzorciumi tagjai közül a TRACO Zrt. adatai törlésre kerülnek, továbbá a Keretmegállapodásban a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlá-tolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., cégjegyzékszám: 01-09-566107, adószám: 12218778-2-44) (jogelőd társaság) helyét a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64.; cég-jegyzékszám: 01-10-143380; adószám: 32874198-2-44) (jogutód társaság) vette át az aláb-biak szerint: Ajánlattevő neve:(konzorciumtag)TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Tigra Zrt.) Székhely:1118 Budapest, Budaörsi út 64. Adószám:32874198-2-44 Cégjegyzékszám:01-10-143380 Képviseli:Vertán György Képviselő titulusa:vezérigazgató
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 8 168 171 077 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
További információk:
A beszerzés leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-22 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 170 057 852 HUF 💰
664 526 134 HUF 💰
2 374 706 094 HUF 💰
982 783 793 HUF 💰
668 664 579 HUF 💰
60 481 950 HUF 💰
44 535 872 HUF 💰
2 202 414 803 HUF 💰
Forrás: OJS 2026/S 007-018600 (2026-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 8 168 171 077 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Semmelweis Egyetem Magyarságkutató Intézet Debreceni Egyetem PANNON EGYETEM Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vas Vármegyei Kormányhivatal Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Vas Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Kormányhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapest Közút Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Budapesti Rendőr-főkapitányság Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Mentőszolgálat Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szekszárdi Tankerületi Központ Sárvári Szent László Kórház Pest Vármegyei Kormányhivatal Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. Eötvös Loránd Tudományegyetem Fejér Vármegyei Kormányhivatal Mezőkövesdi Tankerületi Központ Budapesti Rendőr-főkapitányság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Országos Bírósági Hivatal Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Szakképzési Centrum Szegedi Szakképzési Centrum Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Eötvös Loránd Tudományegyetem Zala Vármegyei Kormányhivatal Terrorelhárítási Központ Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Fejér Vármegyei Kormányhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Pest Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem PANNON EGYETEM Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Pápai Szakképzési Centrum Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Pápai Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Károli Gáspár Református Egyetem Óbudai Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Debreceni Egyetem Óbudai Egyetem Semmelweis Egyetem Tolna Vármegyei Kormányhivatal Egri Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Siófoki Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Győri Szakképzési Centrum Győri Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Tolna Vármegyei Kormányhivatal Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Belső-Pesti Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Észak-Pesti Tankerületi Központ Pápai Tankerületi Központ Baranya Vármegyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Egri Tankerületi Központ Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Soproni Tankerületi Központ Soproni Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Külső-Pesti Tankerületi Központ Külső-Pesti Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Debreceni Egyetem Baranya Vármegyei Kormányhivatal Somogy Vármegyei Kormányhivatal Magyar Honvédség Klapka György 1.Páncélosdandár PANNON EGYETEM Déli Agrárszakképzési Centrum Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Győri Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Győri Szakképzési Centrum Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.) Euro-Profil Rendszerház Kft. (1173 Budapest, Határhalom u. 4.) SMP Solutions Zrt. (1139 Budapest, Fiastyúk u. 71/b.) Dokucentrum Irodai Rendszerek Kft. (1163 Budapest, Veres Péter út 51.) Szinva Net Informatikai Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1.) iSRV Szolgáltató Zrt. (1117 Budapest, Budafoki út 97-103.)
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Észak-Budapesti Tankerületi Központ Kelet-Pesti Tankerületi Központ Gyöngyösi Bugát Pál Kórház Pécsi Tudományegyetem Soproni Szakképzési Centrum Berettyóújfalui Tankerületi Központ Észak-Budapesti Tankerületi Központ Szerencsi Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Tudományegyetem Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Debreceni Egyetem Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Karcagi Szakképzési Centrum Információs Hivatal Váci Szakképzési Centrum NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. Miskolci Egyetem Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sárospataki Tankerületi Központ Sárospataki Tankerületi Központ Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Eötvös Loránd Tudományegyetem Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Eötvös Loránd Tudományegyetem Miskolci Szakképzési Centrum Somogy Vármegyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Soproni Szakképzési Centrum Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Pécsi Tudományegyetem Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság NÓGRÁD VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Tamási Tankerületi Központ Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Soproni Szakképzési Centrum Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Somogy Vármegyei Kormányhivatal Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság NÓGRÁD VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÓGRÁD VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Miskolci Egyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Széchenyi István Egyetem Soproni Szakképzési Centrum Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Miskolci Egyetem Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Pápai Tankerületi Központ Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Békés Vármegyei Központi Kórház Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő Széchenyi István Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem MAKRONÓM Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös József Főiskola HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Észak-Budapesti Tankerületi Központ Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pécsi Tudományegyetem Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Karcagi Kátai Gábor Kórház Országgyűlés Hivatala Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Vas Vármegyei Kormányhivatal Észak-Budapesti Tankerületi Központ Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal MÁV Szolgáltató Központ Zrt. MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Vármegyei Kormányhivatal Klebelsberg Központ Pécsi Tudományegyetem Agrárminisztérium Soproni Egyetem MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány HUNGARORING SFP Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Országos Bírósági Hivatal Vas Vármegyei Szakképzési Centrum Szegedi Szakképzési Centrum Szegedi Szakképzési Centrum Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Szerencsi Szakképzési Centrum Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Semmelweis Egyetem Soproni Szakképzési Centrum Magyar Államkincstár NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Győri Szakképzési Centrum Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Siófoki Tankerületi Központ Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Békés Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Szakképzési Centrum Somogy Vármegyei Kormányhivatal Somogy Vármegyei Kormányhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Soproni Egyetem Erkel Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Miskolci Szakképzési Centrum Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem
Többet mutasson
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Kecskeméti Tankerületi Központ Oktatási Hivatal PANNON EGYETEM Soproni Szakképzési Centrum Magyar Nemzeti Levéltár Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Debreceni Egyetem Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Állami Számvevőszék Pápai Szakképzési Centrum Pápai Szakképzési Centrum Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal Oktatási Hivatal Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság PANNON EGYETEM Berettyóújfalui Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem NEMZETI AKKREDITÁLÓ HATÓSÁG Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Soproni Szakképzési Centrum Budapesti Rendőr-főkapitányság Budapesti Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Szolnoki Szakképzési Centrum Szolnoki Szakképzési Centrum Balatonfüredi Állami Szívkórház Balatonfüredi Állami Szívkórház Fejér Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Siófoki Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kisvárdai Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Magyar Államkincstár EPDB Nyomtatási Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Soproni Szakképzési Centrum Országos Rendőr- főkapitányság Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Nemzeti Választási Iroda Széchenyi István Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Karcagi Kátai Gábor Kórház Országgyűlés Hivatala Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Győri Tankerületi Központ Gyulai Tankerületi Központ Díjbeszedő Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Berettyóújfalui Tankerületi Központ Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Fejér Vármegyei Kormányhivatal Nemzeti Információs Központ PANNON EGYETEM Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Honvédség Szociálpolitikai Közalapítvány Pest Vármegyei Kormányhivatal MKK Magyar Követeléskezelő Zrt. Debreceni Tankerületi Központ Mathias Corvinus Collegium Alapítvány Debreceni Egyetem ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapesti Corvinus Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Szolnoki Szakképzési Centrum Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Budapest Főváros Kormányhivatala Szabadtéri Néprajzi Múzeum Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Készenléti Rendőrség HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Államkincstár Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest Főváros Kormányhivatala Semmelweis Egyetem Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Országos Kórházi Főigazgatóság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Országos Bírósági Hivatal Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Pest Vármegyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Külgazdasági és Külügyminisztérium Külképviseletek Igazgatása Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Kaposvári Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium DKM0105SZGRH22): EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.) MACROTEL Telefontechnikai Kft. (8200 Veszprém, Gerenda u. 4-6.) Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű u. 48.) Enterprise Communications Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 117-119.) JTC Számítástechnikai Kereskedelmi Kft. (1112 Budapest, Törcsvár u. 44/a.) BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ Kereskedelmi Kft. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.) Rufusz Computer Informatika Informatikai Szolgáltató Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 59.) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán u. 46-48.) Szintézis Informatikai Zrt. (9023 Győr, Tihanyi Árpád út 2.) NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.) FLAXCOM HOLDING Elektronikai és Kereskedelmi Zrt. (1149 Budapest, Mogyoródi út 53. Bechtle direct Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 3/A.) ADATKÖZPONT Kft. (6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14.)
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Semmelweis Egyetem Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Esztergom Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Óbudai Egyetem Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízügyi Főigazgatóság Mecsekérc Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Váci Szakképzési Centrum Váci Szakképzési Centrum Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ PANNON EGYETEM Kecskeméti Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátol Felelősségű Társaság Kecskeméti Tankerületi Központ Közbeszerzési Hatóság PANNON EGYETEM Debreceni Egyetem Semmelweis Egyetem Magyar Állami Operaház Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Budapest Főváros Kormányhivatala Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Déryné Művészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Vérellátó Szolgálat Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága Szabadtéri Néprajzi Múzeum Déryné Művészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Országos Atomenergia Hivatal Kisvárdai Szakképzési Centrum Hagyományok Háza Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Onkológiai Intézet Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum MÁV Szolgáltató Központ Zrt. MÁV Szolgáltató Központ Zrt. MÁV Szolgáltató Központ Zrt. MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Szépművészeti Múzeum Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Kaposvári Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet Győri Szakképzési Centrum Győri Szakképzési Centrum Kisvárdai Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-22 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 170 057 852 HUF 💰
664 526 134 HUF 💰
2 374 706 094 HUF 💰
982 783 793 HUF 💰
668 664 579 HUF 💰
60 481 950 HUF 💰
44 535 872 HUF 💰
2 202 414 803 HUF 💰
Forrás: OJS 2026/S 007-018600 (2026-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-03-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Asztali munkaállomások beszerzése
Hivatkozási szám:
Rövid leírás:
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 286 439 600 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító:
A beszerzés leírása:
Postacím: Bajcsy-Zsilinszky
út
42-46.
Irányítószám: 1054
Időtartam: 60 nap
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-09 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 286 439 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Határmalom Utca 8.
E-mail: kefiroda@europrofil.hu 📧
Ajánlat azonosítója:
Nemzeti nyilvántartási szám:
Ajánlat azonosítója:
Név: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Montevideo Utca 2/C.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Klebelsberg Központ
Nemzeti nyilvántartási szám:
Postacím: Bajcsy-Zsilinszky Út 42-46
Postai irányítószám: 1054
Kapcsolattartó pont: Dr. Böll Zsuzsanna
E-mail: zsuzsanna.boll@kk.gov.hu 📧
Telefon: +36 17955185 📞
URL: https://kk.gov.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Forrás: OJS 2026/S 054-187009 (2026-03-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Asztali munkaállomások beszerzése
Hivatkozási szám:
EKR000512262026
Rövid leírás:
Tárgya: Asztali munkaállomások beszerzése Mennyisége: DKÜ cikkszám DKÜ megnevezés Mennyiség Rendelési mértékegység SZGRH22_PC1_DE_2505 Dell Pro Slim számítógép - QCS1250 685 db SZGRH22_PC1_CPU4_DE_2505 Intel Core Ultra 5-245 (14C) vPro 685 db SZGRH22_PC1_RAM2_DE_2305 1x16GB DDR5 memória 685 db SZGRH22_PC1_SSD1_DE_2308 256GB SSD 685 db SZGRH22_PC1_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 685 db SZGRH22_PC1_AMT_DE_2201 Adathordozó megtartás (36 hónap) 685 db SZGRH22_WIN10PRO_2208 Windows 11 Pro 64 685 db SZGRH22_MON5_DE_2405 Dell 27" USB-C monitor - P2725HE 685 db A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés minden esetben értendő. CPV: 30200000-1 Számítógépek és tartozékaik A beszerzés tárgyának részletes leírását, a további feladatokat a közbeszerzési dokumentumok Műszaki Leírás része tartalmazza.
Többet mutasson
Leírás
Belső azonosító:
EKR000512262026/1
A beszerzés leírása:
DKÜ cikkszám DKÜ megnevezés Mennyiség Rendelési mértékegység SZGRH22_PC1_DE_2505 Dell Pro Slim számítógép - QCS1250 685 db SZGRH22_PC1_CPU4_DE_2505 Intel Core Ultra 5-245 (14C) vPro 685 db SZGRH22_PC1_RAM2_DE_2305 1x16GB DDR5 memória 685 db SZGRH22_PC1_SSD1_DE_2308 256GB SSD 685 db SZGRH22_PC1_NBD_DE_2201 3 év helyszíni jótállás Következő Munkanapi 8*5 órás megjelenéssel 685 db SZGRH22_PC1_AMT_DE_2201 Adathordozó megtartás (36 hónap) 685 db SZGRH22_WIN10PRO_2208 Windows 11 Pro 64 685 db SZGRH22_MON5_DE_2405 Dell 27" USB-C monitor - P2725HE 685 db A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés minden esetben értendő. CPV: 30200000-1 Számítógépek és tartozékaik A beszerzés tárgyának részletes leírását, a további feladatokat a közbeszerzési dokumentumok Műszaki Leírás része tartalmazza.
Többet mutasson
út
42-46.
Irányítószám: 1054
Időtartam: 60 nap
A szerződés odaítélése
Szerződés száma:
KK/06/KB/00023-21/2026
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-09 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 286 439 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000512262026/0007
EKR000512262026/0008
EKR000512262026/0001
EKR000512262026/0002
EKR000512262026/0003
EKR000512262026/0004
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Határmalom Utca 8.
E-mail: kefiroda@europrofil.hu 📧
Ajánlat azonosítója:
EKR000512262026/0005
Nemzeti nyilvántartási szám:
28771315241
Ajánlat azonosítója:
EKR000512262026/0006
Név: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
32692231241
Postacím: Montevideo Utca 2/C.
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Klebelsberg Központ
Nemzeti nyilvántartási szám:
15799658241
Postacím: Bajcsy-Zsilinszky Út 42-46
Postai irányítószám: 1054
Kapcsolattartó pont: Dr. Böll Zsuzsanna
E-mail: zsuzsanna.boll@kk.gov.hu 📧
Telefon: +36 17955185 📞
URL: https://kk.gov.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Forrás: OJS 2026/S 054-187009 (2026-03-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Változások
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
Forrás: OJS 2026/S 067-235948 (2026-04-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 400 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 400 000 000 000 HUF 💰
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
*A módosítás okának leírásának folytatása: (2.5.) Keretmegállapodás-ból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül szükséges a Keretmegállapodás időbeli hatályának meghosszabbítása (a jelen Módosítás I.2.7. pontban foglaltak alapján). Enél-kül az Érintett Szervezetek a folyamatban lévő versenyújranyitásaikat, illetőleg azokat a jóvá hagyott igényeiket, amelyekben a versenyújranyitás még nem indult meg, nem tud-nák a Keretmegállapodásból megvalósítani (figyelemmel a 2.1-2.4. pontokban kifejtett indokokra). Szintén veszélybe kerülne a már benyújtott, de még el nem bírált beszerzési igények megvalósítása is. Mindezek következtében továbbá az Érintett Szervezeteknek az ezen beszerzésekre vonatkozó beszerzési igényeiket újra be kellene nyújtaniuk, és olyan beszerzési eljárás keretében kellene lefolytatniuk beszerzéseiket melyek időigénye jelentősen hosszabb, mint a versenyújranyitás lefolytatásának időigénye (egy versenyúj-ranyitási eljárás 30 napnál kevesebb idő alatt-, míg egy Kbt. második fejezete szerinti nyílt eljárás 3-4 hónap alatt bonyolítható le eredményesen). Azaz mind a beszerzési eljá-rások lefolytatásának időtartama, mind pedig a konkrét beszerzések teljesítési határideje rendkívüli mértékben meghosszabbodna. Mindez pedig az Érintett Szervezetek ellátás-biztonságát jelentős mértékben veszélyeztetné. 2.6. A megváltozott piaci és teljesítési környezetre tekintettel továbbá indokolttá vált a szerződéskötési és a szerződés teljesítési időszak egymástól történő egyértelmű elhatárolása és azok időtartamának külön-külön történő meghatározása. A jelenlegi szabályozás szerint a szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszak fennmaradó részéhez igazodik, illetve azzal részben összefügg, amely a gyártási és szállítási határidők 13 előre nem tervezhető meghosszabbodása mellett nem biztosít kellően kiszámítható és átlátható keretet. A szerződéskötési és szerződés teljesítési időszakok strukturális szétválasztása lehetővé teszi, hogy a szerződéskötési időszak lezárását követően kizárólag a már létrejött egyedi szerződések teljesítése történjen, ezáltal egyértelműen elkülönüljenek az új kötelezettségvállalások és a már fennálló kötelezettségek teljesítésének szabályai. 2.7. Az Érintett Szervezetek ellátásbiztonságának biztosítása, valamint a Keretmegállapodás teljesítésének jogbiztonsága, átláthatósága és ellenőrizhetősége érdekében – a fentiekben részletezett körülményekre tekintettel – indokolt és szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának 4 hónappal, valamint szerződés teljesítési időszakának 6 hónappal történő meghosszabbítása, az elszámolási időszak változatlanul hagyása mellett.
Többet mutasson
Változások
Egyéb kiegészítő információk
1. Előzmények 1.1. Beszerző a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek (a továbbiakban együtt: Érintett Szervezet) részére „„HOMOGÉN” kliens oldali IT eszközök beszerzése (SZGRH22)” tárgyban, központosított közbeszerzési eljárás alapján, keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást folytatott le, melynek eredményeként Felek 2022. június 21. napján 11 DKM01SZGRH22 azonosítószámon keretmegállapodást (a továbbiakban: Keretmegállapodás) kötöttek. 1.2. Beszerző a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát és ezzel együtt annak időbeli hatályát a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján 2024. március 5. napján – figyelemmel a Keretmegállapodás IV.6. és IV.14. pontjában foglaltakra – egyoldalú nyilatkozatával 6 hónappal meghosszabbította és a keretösszeget 25%-kal, 500.000.000.000, -Ft-ra megemelte. (1. számú módosítás) Az 1. számú módosítás következtében a Keretmegállapodás időbeli hatálya a hatályba lépésétől számított 30 hónapra, azaz 2024. december 21. napjára és ezzel együtt a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka (a keretmegállapodás alapján verseny újranyitás megindítására, és annak eredményeképpen az Egyedi Szerződés megkötésére nyitva álló időtartama) 2024. október 21. napjára módosult. 1.3. Felek 2024. október 21. napján a Keretmegállapodás szerződéskötési – és egyben teljesítési - időszakát további 6 hónappal meghosszabbították a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel, melyben eredményeként a Keretmegállapodás időbeli hatálya 2025. június 21. napjára, míg a Keretmegállapodás szerződéskötési – és egyben teljesítési - időszaka 2025. április 21. napjára módosult. (2. számú módosítás). 1.4. Felek a Keretmegállapodást a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltak alapján 2025.02.10 napján módosították. A módosítással Felek Szállító6 tekintetében megvalósult jogutódlás nyomán bekövetkezett, cégadatokban történő változást rögzítették (3. számú módosítás) 1.5. Felek az Érintett Szervezetek ellátási biztonsága érdekében 2025. március 13. napján a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján a Keretmegállapodás szerződéskötési – és egyben teljesítési – időszakát 45 hónapra (2026.03.23.), míg a Keretmegállapodás időhatályát 47 hónapra (2026.05.21.) módosították. (4. számú módosítás) 1.6. Felek a Keretmegállapodást a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján 2025. szeptember 11. napján módosították. A módosítással Szállító2 összetételében a konzorciumi tagjának, az iSRV Zrt-nek a kiválása miatt bekövetkező változás került átvezetésre (5. számú módosítás). 1.7. Felek a Keretmegállapodást a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján 2025. december 12. napján módosították. A módosítással Szállító5, Szállító6 és Szállító8 konzorciumi tagjaiban bekövetkező változás került átvezetésre (6. számú módosítás). 1.8. Felek megállapodnak, hogy a Keretmegállapodást – annak X.4 pontjában rögzítettek alapján – a 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltakra figyelemmel jelen Módosítás II. fejezetében rögzítettek szerint módosítják. 2. A módosítás indoka 2.1. Az utóbbi hónapokban a hardvergyártást érintően olyan világgazdasági folyamatok indultak el, melyek jelentős mértékben befolyásolják a Keretmegállapodásban szereplő termékek elérhetőségét. A mesterséges intelligencia rendszerek vártnál gyorsabb és nagyobb volumenű elterjedése okán robbanásszerűen és előre nem tervezhető méretekben megnövekedett az ezen rendszereket kiszolgáló számítógépes infrastruktúra iránti kereslet. 2.2. A kialakult helyzet elsősorban a memória- és SSD- modulokat érinti, amelyek iránti igény rendkívüli, korábban nem prognosztizálható mértékben emelkedett meg. Az alkatrészbeszállítók erre a keresletnövekedésre nem voltak felkészülve, így mind a 12 memóriamodulok, mind az SSD-meghajtók tekintetében globális, iparági szintű hiány alakult ki. 2.3. A Szállítók által vállalható teljesítési határidőket elsődlegesen az elérhető disztribútori készletállomány, valamint a beszállítói csatornák (disztribútorok, gyártók) által visszaigazolt gyártási és szállítási határidők határozzák meg. A jelenlegi piaci környezetben – a memória-, SSD- és processzorkomponenseket érintő globális hiány, továbbá a GPU-t és nagy memóriakapacitást igénylő konfigurációk iránti fokozott kereslet következtében – a termékek teljesítéséhez szükséges határidő átlagosan 6 hónapra növekedett. Mindez azt eredményezi, hogy a Keretmegállapodás keretében megkötött Egyedi Szerződések és közvetlen megrendelések esetében fennáll annak a reális kockázata, hogy az egyes teljesítések a Keretmegállapodás jelenleg hatályos szerződés teljesítési időszakán túlra esnek. 2.4. Figyelemmel arra, hogy a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszaka 2026. március 23. napján lejár, a fent részletezett piaci körülmények a jelenleg folyamatban lévő, illetve előkészítés alatt álló keretmegállapodásos versenyújranyitások esetében is azt eredményezhetik, hogy az ezek alapján megkötendő egyedi szerződések teljesítése a Keretmegállapodás teljesítési időszakon túlra tolódik. E körben kiemelendő, hogy a folyamatban lévő versenyújranyitások előkészítése – ideértve a műszaki tartalom és az indikatív igények meghatározását – 2025-ben történt, amikor a jelenlegi, a mesterséges intelligencia rendszerek iránti kereslethez kapcsolódó ellátási korlátok mértéke és hatása még nem volt előrelátható. Az azóta bekövetkezett piaci változások érdemben módosították a szállítási és teljesítési határidőket, amelyeket az előkészítés során még nem lehetett figyelembe venni. 2.5. A DKÜ rendelet 13. § valamint 5. § (7) bekezdése előírásai alapján az Érintett Szerveze-teknek a beszerzéseiket, amennyiben a beszerzés tárgya alapján ez lehetséges, a Beszerző által kötött keretmegállapodásokból kell megvalósítaniuk. Ahhoz, hogy a jelen Módosítás aláírásakor folyamatban lévő versenyújranyitások, elbírált beszerzési igények illetőleg Beszerző részére benyújtott, elbírálás alatt lévő beszerzési igények a Keretmegállapodás-ból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül
Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
Keretmegállapodás módosításának időpontja: 2026.02.20. A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás időbeli hatálya 57 hónapra, szerződéskötési időszaka 49 hónapra, szerződés teljesítési időszaka 6 hónapra módosul, melyre tekintettel a Keretmegállapodás IV. 7., IV. 9., valamint IV. 10. és VI. 1.3. pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „ 7. Jelen keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 57 hónapra, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig tartó időtartamra jön létre, a jelen fejezetben rögzítettek figyelembevételével.” „ 9. A szerződéskötési időszak jelen keretmegállapodás hatálybalépésétől számított (KM IV. 14. pontjában foglalt - 1. számú módosítás tárgyát képező - egyoldalú, 6 hónapos meghosszabbítást is magába foglaló) 49 hónap. Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés, indítható és igazolható vissza közvetlen megrendelés. A szerződéskötési időszakban lehetőség van az Egyedi szerződés, a visszaigazolt közvetlen megrendelés teljesítésére is. − Amennyiben jelen keretmegállapodás teljesítési szintje már szerződéskötési időszakban eléri a IV.6. pont szerinti keretösszeget, a szerződéskötési időszak lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak. − Beszerző erre vonatkozó döntése alapján, a szerződéskötési időszak abban az esetben is lezárul és megkezdődik a IV.10. pontban szabályozott teljesítési időszak, amennyiben a keretmegállapodás teljesítési szintje a DKR-ben szereplő, Beszerző rendelkezésére álló adatok alapján a már megindított verseny újranyitások/megküldött közvetlen megrendelések összesített értékét tekintve elérné a IV.6. pont szerinti keretösszeget.” „ 10. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszak befejezésétől (lezárásától) számított 6 hónap. A szerződés teljesítési időszak kezdő időpontjáról Beszerző a DKR-ben hírt tesz közzé, és ezen időpontot a DKR-ben rögzíti. A szerződés teljesítési időszak kezdetét megelőzően a DKR-ben kibocsátott közvetlen megrendelés visszaigazolható és teljesíthető, valamint a DKR-ben megindított verseny újranyitás eredményesen lezárható, 14 az Egyedi Szerződés megköthető és teljesíthető. A teljesítési időszakban az előzőekben rögzített eseteken kívül új Egyedi Szerződés nem köthető (megrendelés nem igazolható vissza), kizárólag a már megkötött Egyedi Szerződés (visszaigazolt megrendelés) teljesítésére van lehetőség azzal, hogy a keretmegállapodás IV.7. pontban rögzített 57 hónapos időtartamát kizárólag a keretmegállapodás időtartamán belül leszállított termékre, teljesített szolgáltatásra vonatkozó – és az Érintett Szervezet mint Vevő fizetési kötelezettségét nem keletkeztető – jótállási vagy szavatossági igények érvényesítésére nyitva álló időtartam haladhatja meg. A szerződés teljesítési időszakban a megkötött Egyedi Szerződések módosítására a Kbt. 141. §-ában foglaltak az irányadóak.” „1.3. A szállítás/teljesítés határideje: az Egyedi Szerződben meghatározott időpont, ameddig Szállítónak teljesítenie kell a termék(ek) szállítását, valamint az eszközökre telepített szoftverek használatának (a használatot lehetővé tevő hozzáférés), valamint a kapcsolódó szolgáltatások teljesítésének biztosításához szükséges – jelen keretmegállapodás VI.1.6. pontjában körülírt – feltételeket. A keretmegállapodás alapján megkötött Egyedi Szerződés teljesítésére nyitva álló időtartam nem haladhatja meg a IV.10. pontban rögzített szerződés teljesítési időszakot.” Felek rögzítik, hogy a Keretmegállapodás jelen Módosítással nem érintett rendelkezéseit változatlan tartalommal hatályában fenntartják.
Többet mutasson
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 7 095 718 966 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 930 208 344 HUF 💰
524 443 285 HUF 💰
968 507 701 HUF 💰
340 010 645 HUF 💰
1 524 679 052 HUF 💰
1 995 092 HUF 💰
94 957 713 HUF 💰
710 917 134 HUF 💰
Forrás: OJS 2026/S 070-246195 (2026-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 7 095 718 966 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0101SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Budapesti Rendőr-főkapitányság Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság MAGYAR SZÍNHÁZ – IFJÚSÁGI- ÉS CSALÁDI SZÍNHÁZ FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tokaj-Hegyalja Egyetem Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vértesi Erőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Honvédség Logisztikai Támogató Parancsnokság Miskolci Szakképzési Centrum Debreceni Egyetem Országos Mentőszolgálat Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Semmelweis Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Országos Mentőszolgálat Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Alkotmánybíróság Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Országos Mentőszolgálat NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Dunakeszi Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belügyminisztérium Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem MAGYAR HONVÉDSÉG ANYAGELLÁTÓ RAKTÁRBÁZIS Debreceni Egyetem Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Fejér Vármegyei Kormányhivatal Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Szolnoki Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Nemzetbiztonsági Szakszolgálat IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Mátészalkai Szakképzési Centrum Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Hatvani Tankerületi Központ Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. Duna Papír Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. Eötvös Loránd Tudományegyetem Debreceni Egyetem Tatabányai Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Fejér Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Rendőr-főkapitányság Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0102SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Pécsi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Alkotmányvédelmi Hivatal Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Egri Tankerületi Központ Óbudai Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Zala Vármegyei Kormányhivatal Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Debreceni Egyetem Semmelweis Egyetem Monori Tankerületi Központ Semmelweis Egyetem Szolnoki Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Óbudai Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Semmelweis Egyetem Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szolnoki Tankerületi Központ Szolnoki Tankerületi Központ Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Semmelweis Egyetem Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Nemzeti Közszolgálati Egyetem Győri Tankerületi Központ Baranya Vármegyei Kormányhivatal Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság MNF Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye Semmelweis Egyetem Bajai Szakképzési Centrum Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Bajai Szakképzési Centrum Óbudai Egyetem Semmelweis Egyetem Duna Művészegyüttes Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Mátészalkai Szakképzési Centrum Állatorvostudományi Egyetem Kazincbarcikai Tankerületi Központ Győri Tankerületi Központ Szakorvosi Rendelőintézet Szigetszentmiklós Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Semmelweis Egyetem Váci Jávorszky Ödön Kórház Dunakeszi Tankerületi Központ Vas Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem SEFAG Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Soproni Szakképzési Centrum Szolnoki Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Baranya Vármegyei Kormányhivatal Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0103SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Pécsi Tudományegyetem Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jászberényi Szent Erzsébet Kórház IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Semmelweis Egyetem Soproni Egyetem Észak-Budapesti Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság Semmelweis Egyetem KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Debreceni Egyetem Széchenyi István Egyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pécsi Tudományegyetem Miskolci Egyetem Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Klebelsberg Központ Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem ARZENÁL Fegyvergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság ARZENÁL Fegyvergyár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Soproni Egyetem Balatoni Hajózási Zrt. Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Mátészalkai Szakképzési Centrum Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Kisvárdai Tankerületi Központ Pécsi Tudományegyetem Parádfürdői Állami Kórház Soproni Egyetem Bajai Tankerületi Központ Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Óbudai Egyetem Szegedi Tudományegyetem Debreceni Egyetem Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal HUNGARORING Sport Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Klebelsberg Központ Vas Vármegyei Kormányhivatal Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Gyermekvédelmi Központ Bács-Kiskun Vármegye Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Érdi Tankerületi Központ Konasoft Project Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Északi Agrárszakképzési Centrum Pécsi Tudományegyetem Körös-menti Integrált Szociális Intézmény Békés Vármegye Konasoft Project Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság Pécsi Tudományegyetem Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Könyvtárellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. Eötvös Loránd Tudományegyetem Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postaautó Duna Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Fejér Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Kisvárdai Tankerületi Központ Nemzeti Mobilfizetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Miskolci Egyetem MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Soproni Egyetem Klebelsberg Központ Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Korlátolt Felelősségű Társaság HSSC Szolgáltató Központ Korlátolt Felelősségű Társaság NÓGRÁD VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM NÓGRÁD VÁRMEGYEI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Vas Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Tankerületi Központ KIVING Ingatlangazdálkodó és Beruházásszervező Kft HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Óbudai Egyetem Soproni Egyetem Somogy Vármegyei Kormányhivatal Debreceni Egyetem Szivárvány Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neumann János Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság Pálhalmai Agrospeciál Mezőgazdasági Termelő, Értékesítő és Szolgáltató Kft Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Debreceni Egyetem Szekszárdi Tankerületi Központ Szekszárdi Tankerületi Központ IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Tankerületi Központ Somogy Vármegyei Kormányhivatal Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
DKM0104SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Egyetem Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Készenléti Rendőrség Berettyóújfalui Tankerületi Központ Debreceni Egyetem Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Tolna Vármegyei Balassa János Kórház DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Budapesti Corvinus Egyetem MFB-Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság MFB-Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Állatorvostudományi Egyetem Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem CH Creative Hungary Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Díjbeszedő Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság Soproni Szakképzési Centrum Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesti Corvinus Egyetem Pécsi Tudományegyetem Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. Semmelweis Egyetem Észak-Budapesti Tankerületi Központ Monori Tankerületi Központ Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság CH Creative Hungary Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mátészalkai Szakképzési Centrum CH Creative Hungary Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Rendőr- főkapitányság Szolnoki Tankerületi Központ Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Zalaegerszegi Tankerületi Központ Vas Vármegyei Kormányhivatal Vas Vármegyei Kormányhivatal PANNON EGYETEM Berettyóújfalui Tankerületi Központ Külső-Pesti Tankerületi Központ Soproni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Dunakeszi Tankerületi Központ Semmelweis Egyetem Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Büntetés-végrehajtás Gazdasági Ellátó Intézete Bajai Szakképzési Centrum Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum MFB-Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság MFB-Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem PANNON EGYETEM Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Szabolcs- Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Győri Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Váci Jávorszky Ödön Kórház ZalaZONE Ipari Park Szolgáltató Zrt. Észak-Budapesti Tankerületi Központ Észak-Budapesti Tankerületi Központ Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal PANNON EGYETEM Hévíz-Balaton Airport Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0105SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Semmelweis Egyetem Heves Vármegyei Kormányhivatal Semmelweis Egyetem Magyar Államkincstár CH Creative Hungary Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Észak-Budapesti Tankerületi Központ Zala Vármegyei Kormányhivatal Szegedi Tudományegyetem Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprém Vármegyei Kormányhivatal KKM Subsidium Kft. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Semmelweis Egyetem Pro-M Professzionális Mobil és Hálózati Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Győri Tankerületi Központ Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Veszprém Vármegyei Kormányhivatal HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Szegedi Tudományegyetem NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0106SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelőségű Társaság Semmelweis Egyetem Budapesti Rendőr-főkapitányság Eötvös Loránd Tudományegyetem Győri Tankerületi Központ Eötvös Loránd Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0107SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Semmelweis Egyetem IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Eötvös Loránd Tudományegyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM0108SZGRH22 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem PANNON EGYETEM Magyar Államkincstár MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Győri Tankerületi Központ Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum MAGYAR HONVÉDSÉG ANYAGELLÁTÓ RAKTÁRBÁZIS Országos Atomenergia Hivatal Debreceni Egyetem Debreceni Egyetem Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Váci Szakképzési Centrum Széchenyi István Egyetem Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Debreceni Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerintikeretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötöttnyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 930 208 344 HUF 💰
524 443 285 HUF 💰
968 507 701 HUF 💰
340 010 645 HUF 💰
1 524 679 052 HUF 💰
1 995 092 HUF 💰
94 957 713 HUF 💰
710 917 134 HUF 💰
Forrás: OJS 2026/S 070-246195 (2026-04-09)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕