I. épület I. (Reichmann) szárny rekonstrukciója

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szeretetkórháza

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórháza I. számú épület I. szárnyának (Reichmann szárny) felújítása valósul meg.
A 1. szárny alagsor-pince, földszint, 1. emelet, 2. emelet, tetőtér szintszámú, a szintek közötti összeköttetést lépcsőház és lift biztosítja. A szárny közvetlen összeköttetésben áll a III. épülettel és a tárgyi I. épület II. szárnyával, melynek felújítása a következő ütemben történik. A felújítás a belső funkciók teljes átosztását vonja maga után, de az I. szárny önálló használata orvostechnológiai szempontból a II. szárny megépültéig csak a III. épület kiegészítéseként lehetséges, önállóan feladatát nem tudja ellátni. Az épületrész gépészeti, elektromos és tűzvédelmi szempontból működőképes. A felújítás során az épület teljes belső kiosztása átalakul, a főfalak és 1-2 válaszfal kivételével minden falszerkezet, nyílászáró új szerkezet lesz. Új padlóburkolatok készülnek, ill. a folyosókon teljes álmennyezet, míg az egyes helyiségekben eldobozolások kerülnek kialakításra.
A beruházás nem építési engedély köteles.
A felújítással érintett nettó alapterület mindösszesen: 950,80 m, bruttó alapterület mindösszesen: 973,38 m.
A részletes műszaki leírást és tervdokumentációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-22. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-18.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-05-18 Ajánlati felhívás
2021-06-17 További információk
2021-10-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-01 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-05-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000471682021
Rövid leírás:
“A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórháza I. számú épület I. szárnyának (Reichmann szárny) felújítása valósul meg. A 1. szárny...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szeretetkórháza
Postacím: Amerikai út 53–55.
Postai irányítószám: 1145
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://mazsihisz.hu/ 🌏
E-mail: syntron@syntron.hu 📧
Telefon: +36 94311542 📞
Fax: +36 94327873 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000471682021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000471682021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-18 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 098-252481
HL-S szám: 98
További információk

“A részajánlattétel kizárásának indoka: A kivitelezés egy olyan egységet alkot, melynek részekre történő megbontása, sem műszakilag, sem gazdasági...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórháza I. számú épület I. szárnyának (Reichmann szárny) felújítása valósul meg.”

“A 1. szárny alagsor-pince, földszint, 1. emelet, 2. emelet, tetőtér szintszámú, a szintek közötti összeköttetést lépcsőház és lift biztosítja. A szárny...”    Többet mutasson
Többet mutasson (15)
“A beruházás nem építési engedély köteles.”

“A felújítással érintett nettó alapterület mindösszesen: 950,80 m”

“A részletes műszaki leírást és tervdokumentációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”

“Alagsor:”

“A felújítás során az alagsor-pinceszinten (nettó alapterület: 211,32 m”

“Emeleti szintek:”

“A földszint (nettó alapterület: 204,61 m”

“Tetőtér:”

“A tetőtérben (nettó alapterület: 126, 63 m”

“Belső szerkezeti beavatkozások:”

“Az I. épületben az alagsorban és általános szinteken komolyabb szerkezeti beavatkozást nem végzünk. Itt a szobák és az összes funkció újraosztásával a...”    Többet mutasson

“Homlokzati beavatkozások:”

“Az épület összes homlokzati nyílászárója lecserélésre kerül. Az ablakok korszerű hőszigetelő műanyag szerkezetek lesznek, míg a bejárati ajtókat nagyobb...”    Többet mutasson

“Belső beavatkozások:”

“Az összes belső nyílászáró új korszerű fémtokos pl. Domoferm ajtó lesz. Az ajtók küszöb nélkül kerülnek beépítésre, ahol szükséges burkolatváltó profillal....”    Többet mutasson
Időtartam: 9 hónap
A lehetőségek leírása:
“Opciós tétel - Alagsor vízszigetelési munkák”

“Az épület alagsori területeinek utólagos vízszigetelésével összefüggő munkálatok. 222 m”
Többet mutasson (2)
“Az utólagos vízszigetelés a pinceszinti padlószerkezet/padlórétegrend teljes felbontásával, új rétegrend kialakításával (víz- és hőszigetelő rétegek...”    Többet mutasson

“AK az opció igénybevételéről a bontási munkák és a szerkezetfeltárást követő legkésőbb 30 (harminc) napon belül az AT-vel közölt írásos nyilatkozata útján...”    Többet mutasson
További információk:
“A részajánlattétel kizárásának indoka: A kivitelezés egy olyan egységet alkot, melynek részekre történő megbontása, sem műszakilag, sem gazdasági...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1145 Budapest, Amerikai út 53-55., hrsz: 31571/4.”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. hatálya...”    Többet mutasson

“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: SZ/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben (i) az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“A Kbt. 69. § (11a) alapján nem kérhető a gazd. szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ua. AK részére a gazd. szereplő korábbi közbesz. elj.-ban az...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Az ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételt.”
Műszaki és szakmai képességek:
“AT-nek az ajánlatában a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1. § (1) bek,ill. a Korm. rendelet 5. §-ában foglaltaknak megfelelően az ESPD benyújtásával kell...”    Többet mutasson

“AK felhívja az AT figyelmét,h az időben párhuzamos gyak. idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.Szakirányú gyakorlati...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1.Alkalmatlan az AT, ha az elj.-t megind. felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben nem rendelk. legalább 700 m”

“M/2.Alkalmatlan az AT, ha nem rendelk. legalább 1 fő, egyetemi vagy főiskolai építészmérnök vagy építőmérnök végzettségű, legalább 3 év, a...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“M/3. Alkalmatlan az AT., ha nem rendelk. legalább 1 fő, a 266/2013.(VII.11.) Korm.rend. MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultság (K.rend. 1. mell., IV....”    Többet mutasson

“M/4. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelk. legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm.rend.MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultság(K.rend. 1. mell., IV....”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ellenszolg. teljesítése a teljesítésig.-t követően kiállított számlák alapján-Kbt.135.§(1),(3),(5)-(8)bek., Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek....”    Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bek. szerint az EKR- ben.
További információk:
“A bontás a Kbt. 68. § (1)-(4), (6) bekezdései, és az EKRr. 15. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történik.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. jótállás időtartama az épület esetében (a kötelezően vállalandó 60 hónapon felül vállat többlet jótállás egész hónapokban, legkedvezőbb szint 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. jótállás időtartama a beépített gépekre, berendezésekre (a kötelezően vállalandó 24 hónapon felül vállat többlet jótállás egész hónapokban, legkedvezőbb szint 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 4. M/2.alkalmasság körében bemutatott szakember MV-É jogosultság megszerzéséhez előírt szakmai gyakorlaton felüli többlet szakmai tapasztalata(egész hónap,min.0 hónap,legkedvezőbb szint 60 hónap)
5.M/3. alkalmasság körében bemutatott szakember MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez előírt szakmai gyakorlaton felüli többlet szakmai tapasztalata(egész hónapban,min.0 hónap,legkedvezőbb szint 60 hónap)
6. M/4. alkalmasság körében bemutatott szakember MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez előírt szakmai gyakorlaton felüli többlet szakmai tapasztalata(egész hónap,min. 0 hónap,legkedvezőbb szint 60 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 18168815142
Más típusú ajánlatkérő: Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2) bekezdés]
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kozák Csilla
A vevő profiljának címe: https://mazsihisz.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000471682021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1.AK a Kbt. 41.§(3)bek. alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő a 424/2017.(XII.19.) Korm.rend. szabályai szerint. Az ajánlat benyújtásának...”    Többet mutasson

“2.A minősített AT-k hivatalos jegyzékénél szigorúbban meghatározott alkalmassági követelmények:M/1., M/2., M/3., M/4.”
Többet mutasson (16)
“3.AK nem ír elő ajánlati biztosítékot és nem írja elő változatok benyújtását.”

“4.Közös ajánlattétel:Kbt.35. § alapján.”

“5.Az AK kizárja a nyertes AT számára gazdálkodó szervezet(projekttársaság) alapítását.”

“6.Ajánlatnak tartalmaznia kell:a Kbt. 66.§ (5) szerinti felolvasólapot, cégszerűen aláírt árazott költségvetést(szakmai ajánlat) pdf-ben és xls-ben, GANTT...”    Többet mutasson

“7.Ha az EKR az AK által létrehozandó dokumentumra elektronikus űrlapot biztosít, akkor AK-nek és AT-knek annak a használata kötelező. Az űrlapokon kívül az...”    Többet mutasson

“8. Az ajánlatok értékelési szempontjai:ajánlati ár-fordított arányosítás, jótállások időtartama- egyenes arányosítás, szakemberek”

“Többlettapasztalata – egyenes arányosítás, adható pontszám alsó és felső határa:0-10.”

“9. Kiegészítő tájékoztatás: Kbt. 56. §. Hiánypótlás és felvilágosítás:Kbt. 71. §.”

“10.Üzleti titok:Kbt.44. §”

“11.AK nem alkalmazza a Kbt.75. § (2) bek. e) pontját.”

“12.AK a 321/2015.(X.30.)Korm. rendelet 46. § (3)bek .-t alkalmazza, mely szerint: ahol a közbesz. tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása...”    Többet mutasson

“13. FAKSZ: dr. Kozák Csilla, lsz.:00980., bonyolító:Syntron Kft.”

“14. Az eljárást megindító felhívásban, és ajánlattételi dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és az egyéb vonatk. hatályos magyar...”    Többet mutasson

“15.A 322/ 2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján az AT köteles − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára − legalább káreseményenként 25 000 000 Ft, éves...”    Többet mutasson

“16. A IV. 2.6) pontban meghatározott időtartam=60 nap.”

“17. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás feltételes. A tervezett építési beruházás megvalósításához a már...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Jogorvoslati kérelem benyújtható a Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 098-252481 (2021-05-18)
További információk (2021-06-17)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Amerikai út 53–55

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-17 📅
Benyújtási határidő: 2021-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 119-312126
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 098-252481
HL-S szám: 119
További információk

“Ajánlatkérő tájékoztatja a t. Gazdasági Szereplőket, hogy az eljárást megindító felhívás (azon belül is az ajánlattételi határidő) mellett az egyéb...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 119-312126 (2021-06-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórháza I. számú épület I. szárnyának (Reichmann szárny) felújítása valósul meg. A 1. szárny...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 762 318 528 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Amerikai Út 53-55

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-25 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 211-549657
HL-S szám: 211

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A felújítással érintett nettó alapterület mindösszesen: 950,80 m2, bruttó alapterület mindösszesen: 973,38m2.”

“A felújítás során az alagsor-pinceszinten (nettó alapterület: 211,32 m²) az intézményi gyógyszertár kerül kialakításra, önálló egységként, de...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“A földszint (nettó alapterület: 204,61 m²), 1. emelet (nettó alapterület: 204,3 m²) és 2. emeleti (nettó alapterület: 204,21 m²) szinteken az újraosztott...”    Többet mutasson

“A tetőtérben (nettó alapterület: 126, 63 m²) a meglévő gépészeti terület előtti, jelenleg használaton kívüli padlástér beépítése során egy új férfi...”    Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
“Az épület alagsori területeinek utólagos vízszigetelésével összefüggő munkálatok. 222 m2 alapterületen.”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-20 📅
Név: Kolmann Bau Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13863773213
Postacím: Széchenyi István Utca 8
Postai város: Fót
Postai irányítószám: 2151
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202569040 📞
E-mail: info@kolmannbau.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 762 318 528 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kozák Csilla

Hivatkozás
További információk

“44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18.§-a szerinti adatszolgáltatás:”

“1.) R.S.Z. Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság - székhely: 1147 Budapest, Öv utca 161/A, adószám: 10681831-2-42”
Többet mutasson (3)
“2.) DETA-ÉP Épületszerviz Korlátolt Felelősségű Társaság - székhely: 1163 Budapest, Cziráki utca 26-32. 1. em. 82,84., adószám: 13939683-2-42”

“3.) DENCO Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - székhely: 2100 Gödöllő, Faiskola tér 13., adószám: 12467006-2-13”

“4.) Kolmann Bau Korlátolt Felelősségű Társaság - székhely: 2151 Fót, Széchenyi utca 8., adószám: 13863773-2-13”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 211-549657 (2021-10-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 762 318 528 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 128-363608
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 211-549657
HL-S szám: 128
További információk

“A szerződés módosításának dátuma: 2022.06.13. Folytatás a VII.1. pontból: Belső szerkezeti beavatkozások: Az I. épületben az alagsorban és általános...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: I. épület I. (Reichmann) szárny rekonstrukciója

Hivatkozás
További információk

“A szerződés módosításának dátuma: 2022.06.13.”

“Folytatás a VII.1. pontból:”
Többet mutasson (9)
“Belső szerkezeti beavatkozások:”

“Az I. épületben az alagsorban és általános szinteken komolyabb szerkezeti beavatkozást nem végzünk. Itt a szobák és az összes funkció újraosztásával a...”    Többet mutasson

“Homlokzati beavatkozások:”

“Az épület összes homlokzati nyílászárója lecserélésre kerül. Az ablakok korszerű hőszigetelő műanyag szerkezetek lesznek, míg a bejárati ajtókat nagyobb...”    Többet mutasson

“Belső beavatkozások:”

“Az összes belső nyílászáró új korszerű fémtokos pl. Domoferm ajtó lesz. Az ajtók küszöb nélkül kerülnek beépítésre, ahol szükséges burkolatváltó profillal....”    Többet mutasson

“A beruházás nem építési engedély köteles.”

“A felújítással érintett nettó alapterület mindösszesen: 950,80 m2, bruttó alapterület mindösszesen: 973,38m2.”

“A részletes műszaki leírást és tervdokumentációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Folytatás a VII.2.2. pontból”

“A fentiek eredményeként a Vállalkozó ajánlatában megajánlott egységárakon a szerződés - az időközben beállott lényeges, az ajánlattételkor fennálló...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)
“A fentiekre történő hivatkozással a Kivitelező az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és a Közbeszerzési Hatóság által közösen kiadott „az...”    Többet mutasson

“Vállalkozó a szerződést teljesíteni kívánja, annak folytatásában, befejezésében érdekelt, ezért a fentiekre tekintettel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja...”    Többet mutasson

“A Kbt. 141. § (4) bekezdése alapján:”

“A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés - a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása...”    Többet mutasson

“ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre:”

“A szerződés módosítását indokoló körülmény jövőbeli bekövetkezéséről az ajánlatkérőnek nem volt tudomása, és arra az ajánlatkérő kellő gondosság mellett, a...”    Többet mutasson

“Az orosz-ukrán háború előre senki által nem látható negatív gazdasági hatásokkal jár. Az építésgazdaság területén ilyenek többek között az építőanyagár...”    Többet mutasson

“Vállalkozó a szerződésmódosítási kérelmének alátámasztására benyújtotta az ajánlat benyújtásakor kapott árajánlatait, valamint a szerződésmódosításra...”    Többet mutasson

“cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét:”

“- a szerződés tárgya, mennyisége, ellátandó feladatok nem változtak, tehát a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét.”

“cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át.”

“- A Megrendelő által elismert többletigény összege az eredeti szerződés nettó ellenértékének 5,189 %-a, mely a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont szerinti...”    Többet mutasson

“Hivatkozással a Kbt. 142. § (3) bekezdésére, mely rögzíti, hogy semmis a szerződés módosítása, ha az arra irányul,, hogy az ajánlatkérő átvállaljon a...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 128-363608 (2022-07-01)