IT szakértői szolgáltatások nyújtása (ITSZ)

Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása.
Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képezi.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-02-22. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-01-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-01-22 Ajánlati felhívás
2021-07-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-12-30 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-01-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-03-21 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-03-30 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-09-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-09-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-10-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-12-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-01-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-01-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-03-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-04-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-07-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-07-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-09-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-10-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-12-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-01-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-02-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-07-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-11-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-04-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-04-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-01-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001298082020
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képezi.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: horvath.kornel@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578872 📞
Fax: +36 305636003 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001298082020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001298082020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-02-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-01-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 018-041735
HL-S szám: 18
További információk
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 3) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 4) A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart. 5) A felhívás II.2.5) pont szerinti ár értékelési szempont összesített súlyszáma tájékoztató jellegű, a tényleges súlyszámok a következőképpen alakulnak: 1. Vezető informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 15 2. Szenior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 25 3. Junior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 23 4. Rendszerszervező szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 22 5. Kapcsolódó szolgáltatások összesített nettó egységára (Ft) Súlyszám: 5 7) Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. — Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében, — Az 1-5. szempontok esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést, — Az 5. szempont tekintetében Ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével, — A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott egyenes arányosítás módszerével végzi az értékelést, — A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad, — A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet, — Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a 6-7. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakemberek bemutatásáról szóló nyilatkozatot, a szakember végzettséget igazoló okiratát egyszerű másolatban, valamint a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint. 8) Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer. 9) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: — A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak, — A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 3/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.06.22. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak. 9) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (00745), dr. Kun Dávid (01119)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása.
Többet mutasson
+ még 1
Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képezi.
Becsült összérték: 33 800 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: érintett szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló, szakmai tanácsadással, rendszerszervezéssel kapcsolatos szolgáltatások.
Többet mutasson
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás során az informatikai rendszer fogalma alatt a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 8. pontja szerinti információs rendszer fogalmát érti.
Többet mutasson
+ még 15
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint:
Többet mutasson
­- az érintett szervezet megrendelői oldali támogatása az egyes informatikai tárgyú projektek előkészítése és/vagy megvalósítása során
­- megfelelő IT szakmai előkészítés, projekt megvalósítására irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása
­- a megkötendő keretmegállapodás tárgyát képezi minden olyan feladat és eredménytermék, melyek nem a projektet megvalósító vállalkozó felelősségi körébe tartoznak
Többet mutasson
A keretmegállapodás tárgya szerinti szakértő típusok az alábbiak:
— vezető informatikai szakértő
­- szenior informatikai szakértő
­- junior informatikai szakértő
­- rendszerszervező szakértő
A keretmegállapodás alapján kizárólag az érintett szervezet, mint megrendelő oldalán történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység (pl. szoftverfejlesztés, rendszerüzemeltetés) megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.
Többet mutasson
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, azonban az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozásból részben vagy egészben megvalósuló közbeszerzések elszámolására nincs lehetőség ezen keretmegállapodásból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 26 000 000 000 Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a III.1.3) pont szerinti előírt referencia mértéket, valamint az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdéseiben foglaltak figyelembe vételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatait is alapul véve, az érintett szervezetek keretmegállapodás tárgya szerinti várható beszerzési igényeinek jelentős számára és értékére, valamint a szakemberek esetén a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során az egy időben teljesítendő egyedi szerződések becsült összértéke nettó 800 000 000 Ft. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybe vételére vonatkozott.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 33 800 000 000 HUF 💰
Időtartam: 60 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretmegállapodásban foglaltak szerint rögzített erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.
Többet mutasson
A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
+ még 3
­ - Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére, valamint ezen időszak időtartama hosszabbítható meg legfeljebb 12 hónappal
Többet mutasson
­ - Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
Többet mutasson
­ - Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 30 %-kal kerül megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára.
Többet mutasson
További információk:
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
+ még 21
3) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
4) A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart.
Többet mutasson
5) A felhívás II.2.5) pont szerinti ár értékelési szempont összesített súlyszáma tájékoztató jellegű, a tényleges súlyszámok a következőképpen alakulnak:
1. Vezető informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 15
2. Szenior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 25
3. Junior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 23
4. Rendszerszervező szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 22
5. Kapcsolódó szolgáltatások összesített nettó egységára (Ft) Súlyszám: 5
7) Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
— Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében,
Többet mutasson
— Az 1-5. szempontok esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést,
Többet mutasson
— Az 5. szempont tekintetében Ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével,
— A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott egyenes arányosítás módszerével végzi az értékelést,
Többet mutasson
— A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad,
Többet mutasson
— A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet,
Többet mutasson
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a 6-7. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakemberek bemutatásáról szóló nyilatkozatot, a szakember végzettséget igazoló okiratát egyszerű másolatban, valamint a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint.
Többet mutasson
8) Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
Többet mutasson
9) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
Többet mutasson
— A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak,
Többet mutasson
— A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 3/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.06.22. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
9) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (00745), dr. Kun Dávid (01119)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Az előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
+ még 8 Igazolási mód:
Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. § (1), (2), (3) és (4) valamint a 6. § (1)-(2) bekezdései szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontját.
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Ajánlattevő - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Többet mutasson
A kizáró okok tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a Kr. 8-11. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a Kr. 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. részének alfa szakaszát kell kitölteni. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti Ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
+ még 23 M/1.)
Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó referenciaigazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
­ - a teljesítés idejét, azaz annak kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban,
­ - a szerződést kötő másik fél nevét
­ - a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen)
­ - az ellenszolgáltatás összegét (nettó forint);
­ - továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett feladatokat és azok ellenértékét veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:
Többet mutasson
­ - nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével
Többet mutasson
Továbbá
­ - annak %-os aránya, amilyen arányban a nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a Kr. 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő, a feltüntetett ellenszolgáltatásra vonatkozó adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban az nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján abból részesült.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
M/2.)
Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni.
Többet mutasson
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
­ - a szakember nevét,
­ - azt, hogy a szakember mely alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében került bemutatásra
­ - azt, hogy a szakember a teljesítésbe milyen jogviszony (pl. munkaviszony, megbízási) keretei között kerül bevonásra,
­ - a szakember végzettségének megnevezését.
A nyilatkozattal egyetemben csatolni kell a végzettséget igazoló okiratot egyszerű másolatban.
A fentiek szerinti nyilatkozaton felül be kell nyújtani az adott szakember szakmai önéletrajzát. Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónaptól év, hónapig terjedő bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakmai tapasztalat hónapokban megadott mértéke. Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre. Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember által tett nyilatkozatot arról, hogy a keretmegállapodás időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9)-(11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a és a 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1.)
Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, összesen legalább nettó 600 000 000,- Ft értékben végzett, a szerződés tárgya szerinti informatikai rendszerekkel kapcsolatos folyamat- és/vagy szervezetfejlesztés és/vagy szervezés és/vagy szabályozás és/vagy pénzügyi tervezés és/vagy követelményspecifikálás és/vagy rendszertervezés és/vagy rendszerintegráció és/vagy tesztelés és/vagy oktatás és/vagy migráció és/vagy fenntartás-támogatás körébe tartozó szakértői szolgáltatásra vonatkozó referenciákat.
Többet mutasson
+ még 14 A referenciakövetelmény több referencia által is igazolható.
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
Többet mutasson
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3b) bekezdését.
M/2.)
Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgya szerinti feladatok ellátásához szükséges alábbi szakemberekkel:
1. Legalább 1 fő vezető informatikai szakértővel
2. Legalább 1 fő szenior informatikai szakértővel
3. Legalább 1 fő junior informatikai szakértővel
4. Legalább 1 fő rendszerszervező szakértővel
A fenti 1-4. alpontok szerinti alkalmassági minimumkövetelmények esetében a szakemberek között az átfedés nem lehetséges.
Vezető informatikai szakértő: olyan szakember, aki államilag elismert felsőfokú végzettséggel, és legalább 60 hónap informatikai rendszer előkészítésének, és/vagy tervezésének, és/vagy megvalósításának körébe tartozó szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
Szenior informatikai szakértő: olyan szakember, aki államilag elismert felsőfokú végzettséggel, és legalább 42 hónap informatikai rendszer előkészítésének, és/vagy tervezésének, és/vagy megvalósításának körébe tartozó szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
Junior informatikai szakértő: olyan szakember, aki államilag elismert felsőfokú végzettséggel, és legalább 30 hónap informatikai rendszer előkészítésének, és/vagy tervezésének, és/vagy megvalósításának körébe tartozó szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
Rendszerszervező szakértő: olyan szakember, aki államilag elismert felsőfokú végzettséggel és legalább 18 hónap folyamatszervezési és/vagy rendszerfejlesztési és/vagy szolgáltatásfejlesztési projekt keretében végzett tervezésre és/vagy megvalósításra irányuló vagy informatikai rendszerek elemzésével kapcsolatos szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 7 500 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.
Többet mutasson
+ még 3
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Többet mutasson
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a keretmegállapodás tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 5
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 15:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-02-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 17:00
Hely: EKR-ben közzétett felhívásban foglaltak szerint
További információk: A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 6. Az alkalmassági követelményeken túl, további vezető informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 7. Az alkalmassági követelményeken túl, további szenior informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Ár (súlyozás): 90

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44899914
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bek b) pont szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth Kornél Viktor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001298082020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
2) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napot ért.
+ még 30
3) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában.
4) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
5) Ajánlattevőnek az ajánlatában egyebek mellett nyilatkoznia kell:
— arról, hogy a csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá
— a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint a keretmegállapodás teljesítésével kapcsolatos összeférhetetlenségi kérdésekkel kapcsolatos rendelkezések tudomásul vételéről
Többet mutasson
— az ajánlattétel függetlenségéről
— a Kbt. 36. § (1) bekezdésével kapcsolatosan.
6) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell a Kbt. 134. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.
7) A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
8) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
9) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell a keretmegállapodás alapján ellátandó feladataikra (üzletviteli tanácsadás és/vagy vezetési tanácsadás és/vagy követelményspecifikálás és/vagy rendszerszervezés és/vagy szakértői feladatok és/vagy rendszertervezés és bevezetés és/vagy folyamattervezés és/vagy szabályozás és/vagy szervezetfejlesztés) kiterjedően a tevékenységi körükhöz kapcsolódó ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvánnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell a tanúsítvánnyal való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike rendelkezik az előírt szabványnak megfelelő tanúsítvánnyal.
Többet mutasson
10) A keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig az alkalmassági követelmények és/vagy az értékelési szempontok keretei között bemutatott szakembereknek összesen rendelkezniük kell:
Többet mutasson
— 1 darab CMC vagy azzal egyenértékű módszertani tudást igazoló tanúsítvánnyal, és
— 1 darab IPMA B – Senior projektmenedzser vagy PMP minősítéssel vagy ezekkel egyenértékű tudást igazoló tanúsítvánnyal és
— 1 darab ITIL vagy azzal egyenértékű módszertani tudást igazoló tanúsítvánnyal.
Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell a tanúsítványokkal való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A fenti előírásnak megfelel amennyiben egy szakember rendelkezik több, akár egy személyben valamennyi előírt tanúsítvánnyal.
Többet mutasson
11) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában az alkalmassági követelmények, valamint az értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberek a keretmegállapodás 3. sz. mellékletében kerülnek feltüntetésre. Ezen szakértői listával kapcsolatos részletes előírásokat és a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők kötelezettségeit a keretmegállapodás VIII.1. pontja tartalmazza.
Többet mutasson
12) Ajánlattevőnek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot kell tennie az alábbi dokumentumok benyújtásával:
— Részletes ártáblázat
— Az egyes értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozat, önéletrajz, végzettséget igazoló okirat
— Ajánlattevő nyilatkozata az ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvány kapcsán
— Ajánlattevő nyilatkozata a szakemberekkel kapcsolatos tanúsítványok tekintetében
13) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
14) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésében e) pontját.
15) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő/közös Ajánlattevők számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Többet mutasson
16) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
17) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül.
18) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, az ajánlattevők saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni.
Többet mutasson
19) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá.
Többet mutasson
Folytatás a VI.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
A VI.3) További információk pont folytatása:
+ még 2
20) Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét jelen eljárásban nem biztosítja figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő az egyes érintett szervezeti igényekre is figyelemmel oly módon határozta meg a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét, hogy az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők körét esetleges további közbeszerzési részek kialakítása érdemben nem bővítené. Ajánlatkérő sem az egyes szakértő típusok, sem pedig a keretmegállapodás teljesítése során ellátandó feladatok tekintetében nem tart lehetségesnek külön közbeszerzési részeket meghatározni tekintettel arra, hogy a piaci szereplők által biztosítandó szolgáltatási portfólióban jellemzően elérhető feladatok képezik jelen eljárás tárgyát.
Többet mutasson
Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát - ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is - külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Az egyes különálló projektszakaszok közötti összeférhetetlenségi és szakmai felelősségi kérdések szabályozását az érintett eljárások keretmegállapodásai tartalmazzák.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 018-041735 (2021-01-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képezi. Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: DKÜ rendelet) 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: érintett szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló, szakmai tanácsadással, rendszerszervezéssel kapcsolatos szolgáltatások. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás során az informatikai rendszer fogalma alatt a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 8. pontja szerinti információs rendszer fogalmát érti. A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint: -- az érintett szervezet megrendelői oldali támogatása az egyes informatikai tárgyú projektek előkészítése és/vagy megvalósítása során -- megfelelő IT szakmai előkészítés, projekt megvalósítására irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása -- a megkötendő keretmegállapodás tárgyát képezi minden olyan feladat és eredménytermék, melyek nem a projektet megvalósító vállalkozó felelősségi körébe tartoznak A keretmegállapodás tárgya szerinti szakértő típusok az alábbiak: - vezető informatikai szakértő -- szenior informatikai szakértő -- junior informatikai szakértő -- rendszerszervező szakértő A keretmegállapodás alapján kizárólag az érintett szervezet, mint megrendelő oldalán történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység (pl. szoftverfejlesztés, rendszerüzemeltetés) megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, azonban az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozásból részben vagy egészben megvalósuló közbeszerzések elszámolására nincs lehetőség ezen keretmegállapodásból. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 26 000 000 000 Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő a III.1.3) pont szerinti előírt referencia mértéket, valamint az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdéseiben foglaltak figyelembe vételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatait is alapul véve, az érintett szervezetek keretmegállapodás tárgya szerinti várható beszerzési igényeinek jelentős számára és értékére, valamint a szakemberek esetén a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során az egy időben teljesítendő egyedi szerződések becsült összértéke nettó 800 000 000 Ft. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybe vételére vonatkozott.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 26 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci Út 37.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-29 📅
Közzététel dátuma: 2021-08-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 148-394787
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 018-041735
HL-S szám: 148
További információk
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2) Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 3) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 4) A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart. 5) A felhívás II.2.5) pont szerinti ár értékelési szempont összesített súlyszáma tájékoztató jellegű, a tényleges súlyszámok a következőképpen alakulnak: 1. Vezető informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 15 2. Szenior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 25 3. Junior informatikai szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 23 4. Rendszerszervező szakértő nettó napidíja -1x8 óra (Ft/nap/fő) Súlyszám: 22 5. Kapcsolódó szolgáltatások összesített nettó egységára (Ft) Súlyszám: 5 7) Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. - Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében. - Az 1-5. szempontok esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést. - Az 5. szempont tekintetében Ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével. - A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott egyenes arányosítás módszerével végzi az értékelést. - A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. - A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet. - Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a 6-7. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakemberek bemutatásáról szóló nyilatkozatot, a szakember végzettséget igazoló okiratát egyszerű másolatban, valamint a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint. 8) Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer. 9) A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak. - A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 3/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.06.22. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak. 9) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Horváth Kornél Viktor (00745), dr. Kun Dávid (01119)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
-- az érintett szervezet megrendelői oldali támogatása az egyes informatikai tárgyú projektek előkészítése és/vagy megvalósítása során
-- megfelelő IT szakmai előkészítés, projekt megvalósítására irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása
+ még 10
-- a megkötendő keretmegállapodás tárgyát képezi minden olyan feladat és eredménytermék, melyek nem a projektet megvalósító vállalkozó felelősségi körébe tartoznak
Többet mutasson
- vezető informatikai szakértő
-- szenior informatikai szakértő
-- junior informatikai szakértő
-- rendszerszervező szakértő
A keretmegállapodás alapján kizárólag az érintett szervezet, mint megrendelő oldalán történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység (pl. szoftverfejlesztés, rendszerüzemeltetés) megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, azonban az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozásból részben vagy egészben megvalósuló közbeszerzések elszámolására nincs lehetőség ezen keretmegállapodásból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 26 000 000 000 Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a III.1.3) pont szerinti előírt referencia mértéket, valamint az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdéseiben foglaltak figyelembe vételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatait is alapul véve, az érintett szervezetek keretmegállapodás tárgya szerinti várható beszerzési igényeinek jelentős számára és értékére, valamint a szakemberek esetén a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során az egy időben teljesítendő egyedi szerződések becsült összértéke nettó 800 000 000 Ft. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybe vételére vonatkozott.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 26 000 000 000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a III.1.3) pont szerinti előírt referencia mértéket, valamint az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdéseiben foglaltak figyelembe vételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatait is alapul véve, az érintett szervezetek keretmegállapodás tárgya szerinti várható beszerzési igényeinek jelentős számára és értékére, valamint a szakemberek esetén a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során az egy időben teljesítendő egyedi szerződések becsült összértéke nettó 800 000 000,- Ft. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybe vételére vonatkozott.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretösszeg 30%-kal kerül megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára.
Többet mutasson
További információk:
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
Többet mutasson
- Az 1-5. szempontok esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.
Többet mutasson
+ még 7
- Az 5. szempont tekintetében Ajánlattevőnek részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével.
- A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott egyenes arányosítás módszerével végzi az értékelést.
Többet mutasson
- A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
Többet mutasson
- A 6-7. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
Többet mutasson
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a 6-7. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakemberek bemutatásáról szóló nyilatkozatot, a szakember végzettséget igazoló okiratát egyszerű másolatban, valamint a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint.
Többet mutasson
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
- A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 3/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.06.22. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-01 📅
Név: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46183312
Postacím: Zoltán Utca 8. fe. 1.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1054
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204111668 📞
E-mail: kozbeszerzes@egov.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.egov.hu 🌏
Név: iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87331853
Postacím: Bokor Utca 15-21
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 209342997 📞
E-mail: peter.dobozi@icontest.hu 📧
Név: Eközig regionális informatikai szolgáltató központ zártkörűen működő részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_32992870
Postacím: Köntösgát Sor 1-3.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4031
Telefon: +36 52505075 📞
E-mail: ekozig@ekozig.hu 📧
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
Név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72990050
Postacím: Buda-part Tér 2.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 13828888 📞
E-mail: company@horvath-partners.com 📧
Internetcím: http://www.ifua.hu 🌏
Név: KPMG Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_33814014
Postacím: Váci Út 31.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 703701617 📞
E-mail: tunde.baranyi@kpmg.hu 📧
Név: Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92952803
Postacím: Bécsi Út 95. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1032
Telefon: +36 706750099 📞
E-mail: info@boostit.hu 📧
Név: DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_52982363
Postacím: Ady Endre Út 28-30.
Postai irányítószám: 1191
Telefon: +36 302184897 📞
E-mail: lorant.peto@dxsolutions.hu 📧
Internetcím: http://www.dxsolutions.hu 🌏
Név: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65389980
Postacím: Ipar utca 5.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 13730779 📞
E-mail: beszerzes@enet.hu 📧
Internetcím: http://www.enet.hu 🌏
Név: Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_19752552
Postacím: Aradi Utca 8.
Postai irányítószám: 1062
Telefon: +36 302113661 📞
E-mail: info@bluefield.hu 📧
Internetcím: http://www.bluefield.hu 🌏
Név: Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35958976
Postacím: Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em.
Postai irányítószám: 4034
Telefon: +36 13463500 📞
E-mail: projektiroda@kiruly.hu 📧
Internetcím: http://www.kiruly.hu 🌏
Név: Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_58316403
Postacím: Andor Utca 21/C
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 305092350 📞
E-mail: kovacs.blanka@alverad.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.alverad.hu 🌏
Név: Teqtos Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46298467
Postacím: Szabadság Tér 7.
Telefon: +36 703205033 📞
E-mail: info@teqtos.com 📧
Név: COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11616382
Postacím: Kisavas I Sor 4
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3530
Telefon: +36 46411877 📞
E-mail: balla.laszlo@comtrans.hu 📧
Név: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_14286661
Postacím: Rétköz Utca 5.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 14246666 📞
E-mail: ajanlat@kurt.hu 📧
Internetcím: https://www.kurt.hu/ 🌏
Név: I-Track Consulting Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_58177581
Postacím: Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.
Postai irányítószám: 1053
Telefon: +36 16118674 📞
E-mail: i-track@i-track.hu 📧
Internetcím: http://www.i-track.hu 🌏
Név: Vialto Consulting Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27141955
Postacím: Maros Utca 19-21.
Postai irányítószám: 1122
Telefon: +36 209206444 📞
E-mail: marcsak.zsofia@vialto.hu 📧
Internetcím: http://www.vialto.hu 🌏
Név: VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49948950
Postacím: Budafoki Út 15. IV.em 2/B
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 208235807 📞
E-mail: kozbeszerzes@virzrt.hu 📧
Internetcím: http://www.virzrt.hu 🌏
Név: 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_24845076
Postacím: Keselyűsi Út 22.
Postai város: Szekszárd
Postai irányítószám: 7100
Telefon: +36 203665285 📞
E-mail: pinter.szilvia@dussergroup.hu 📧
Ország: Tolna 🏙️
Internetcím: http://www.4sales.hu 🌏
Név: Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_28189624
Postacím: Szépvölgyi Út 139
Telefon: +36 14541900 📞
E-mail: info@stratis.hu 📧
Internetcím: http://www.stratis.hu 🌏
Név: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_99716022
Postacím: Bartók Béla út 105-113.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 16663750 📞
E-mail: kozbeszerzes@multicontact.eu 📧
Név: Field Consulting Services Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_85393354
Postacím: Vihorlát Utca 33
Postai irányítószám: 1025
Telefon: +36 16159458 📞
E-mail: iroda@fieldconsulting.hu 📧
Név: MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_78317057
Postacím: Korona Tér 7
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Telefon: +36 209375610 📞
E-mail: molnar.viktor@magnasoft.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Név: AAM Tanácsadó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97524263
Postacím: Váci Út 76. 25685/2
Postai irányítószám: 1133
Telefon: +36 12652070 📞
E-mail: aam@aam.hu 📧
Internetcím: http://www.aam.hu 🌏
Név: ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_23069307
Postacím: Szüret Utca 15
Telefon: +36 703784467 📞
E-mail: info@vivetech.com 📧
Internetcím: http://www.vivetech.com 🌏
Név: Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46909217
Postacím: Váci út 20.
Postai irányítószám: 1132
Telefon: +36 302984261 📞
E-mail: mailbox.ey@hu.ey.com 📧
Név: Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_93592963
Postacím: Nyitrai Utca 42
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Telefon: +36 16217418 📞
E-mail: office@konigsberg.hu 📧
Ország: Fejér 🏙️
Internetcím: http://www.konigsberg.hu 🌏
Név: VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_85437713
Postacím: Szépvölgyi Út 39.
Telefon: +36 202223656 📞
E-mail: kozbeszerzes@v-m.hu 📧
Név: Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_54991264
Postacím: Erzsébet királyné Útja 29/b.
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 14223030 📞
E-mail: kozbeszerzes@clarity.hu 📧
Internetcím: http://www.clarity.hu 🌏
Név: Collective-Intelligence Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_93352820
Postacím: Rókusalja Utca 14
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7624
Telefon: +36 204669344 📞
E-mail: hello@collectivo.hu 📧
Ország: Baranya 🏙️
Internetcím: http://www.collectivo.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 26 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti további információk:
Ajánlattevők:
+ még 73 1. Ajánlattevő
MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
12965580243
2. Ajánlattevő
ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5.
12669789243
További közös ajánlattevők neve, címe és adószáma:
Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242
(1062 Budapest Aradi Utca 8.)
Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243
(1119 Budapest Andor Utca 21/C.)
Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241
(1054 Budapest Szabadság Tér 7.)
COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05
(3530 Miskolc Kisavas I Sor 4)
Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09
(4034 Debrecen Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em.)
3. Ajánlattevő:
Field Consulting Services Zrt., 1025 Budapest, Vihorlát Utca 33
25445525241
VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241
(1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.)
ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243
(1118 Budapest Szüret Utca 15.)
Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242
(1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.)
Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202
(7624 Pécs Rókusalja Utca 14.)
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207
(8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.)
Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244
(1132 Budapest Váci út 20.)
MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13
(2100 Gödöllő Korona Tér 7.)
AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41
(1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2)
4. Ajánlattevő:
KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5.
11780359243
VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243
(1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B)
Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243
(1122 Budapest Maros Utca 19-21.)
Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241
(1037 Budapest Szépvölgyi Út 139)
4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217
(7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.)
I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241
(1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.)
5. Ajánlattevő:
EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1.
12870491241
DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243
(1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30)
KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244
(1134 Budapest Váci Út 31.)
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243
(1117 Budapest Buda-part Tér 2.)
Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241
(1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.)
iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41
(1037 Budapest Bokor Utca 15-21)
EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09
(4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.)
6. Ajánlattevő:
Lillyneir Rendszermérnök Kft, 1117 Budapest, Alíz Utca 1. B. ép. 1. em.
23567296243
7. Ajánlattevő:
Digital Service Group Szolgáltató Kft., 8000 Székesfehérvár, Prohászka O. Utca 28.
146974432
Nyertes ajánlattevők:
MultiContact Consulting Szolgáltató Kft., 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 10304491243

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 148-394787 (2021-07-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001591282021
Rövid leírás:
Jelen eljárás tárgya szolgáltatásmegrendelés. Nyertes ajánlattevő feladata a Magyar Nemzeti Bank részére átfogó META tanulmány és javaslattétel készítése informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása a műszaki leírás és követelményspecifikációban és a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak és az ajánlatban foglaltak szerint. Az opcionális mennyiségek a szerződés hatálya alatt bármikor lehívhatók. A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok: Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21 1. Cikkszám: ITSZ-VIT, Megnevezés: Vezető informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 60, Igényelt mennyiség (opció): 18 2. Cikkszám: ITSZ-SZIT, Megnevezés: Szenior informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 60, Igényelt mennyiség (opció): 18 3. Cikkszám: ITSZ-JIT, Megnevezés: Junior informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 70, Igényelt mennyiség (opció): 21 4. Cikkszám: ITSZ-RSZ, Megnevezés: Rendszerszervező szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 90, Igényelt mennyiség (opció): 27 A táblázatban megadott igényelt szakértői mennyiségek iránymutató jelleggel kerültek megadásra. CPV kódok: Fő tárgy: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 51 623 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Nemzeti Bank
Postacím: Krisztina Körút 55.
Postai irányítószám: 1013
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mnb.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu 📧
Telefon: +36 14282600 📞
Fax: +36 14298000 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-30 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 002-003693
HL-S szám: 2
További információk
1. A jelen eljárás alapjául szolgáló keretmegállapodás: KM azonosítószáma: DKM01ITSZ21 KM aláírásának dátuma: 2021. július 01. KM időbeli hatálya: a hatálybalépéstől számított 60 (hatvan) hónap (a keretösszeg erejéig, mely a KM IV.13. pontja szerint a szerződéskötési időszak - keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 36 (harminchat) hónap - alatt 1 (egy) alkalommal legfeljebb 12 (tizenkettő) hónappal meghosszabbítható) Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés. KM keretösszege: 26 000 000 000,- Ft, azaz Huszonhatmilliárd forint (mely a KM IV.13. pontja szerinti meghosszabbításakor a keretösszeg 30 (harminc)%-kal kerülhet megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára). 2. Egyedi szerződéskötés időpontja: 2021.12.06. Nyertes közös ajánlattevők neve, címe, adószáma: KÜRT Zrt. (vezető), 1118 Budapest, Rétköz utca 5., adószáma: 11780359-2-43; VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B., adószáma: 23477827-2-43; Vialto Consulting Kft., 1142 Budapest, 1122 Budapest, Maros utca 19-21., adószáma: 12849675-2-43; STRATIS Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., adószáma: 11782454-2-41; 4Sales Systems Kft., 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3., adószáma: 12631186-2-17; I-Track Consulting Kft., 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18., adószáma: 24376451-2-41
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Jelen eljárás tárgya szolgáltatásmegrendelés.
Nyertes ajánlattevő feladata a Magyar Nemzeti Bank részére átfogó META tanulmány és javaslattétel készítése informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása a műszaki leírás és követelményspecifikációban és a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak és az ajánlatban foglaltak szerint.
Többet mutasson
+ még 10 Az opcionális mennyiségek a szerződés hatálya alatt bármikor lehívhatók.
A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok:
Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21
1. Cikkszám: ITSZ-VIT, Megnevezés: Vezető informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 60, Igényelt mennyiség (opció): 18
2. Cikkszám: ITSZ-SZIT, Megnevezés: Szenior informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 60, Igényelt mennyiség (opció): 18
3. Cikkszám: ITSZ-JIT, Megnevezés: Junior informatikai szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 70, Igényelt mennyiség (opció): 21
4. Cikkszám: ITSZ-RSZ, Megnevezés: Rendszerszervező szakértő, Mennyiségi egység: nap, Igényelt mennyiség (fix): 90, Igényelt mennyiség (opció): 27
A táblázatban megadott igényelt szakértői mennyiségek iránymutató jelleggel kerültek megadásra.
CPV kódok:
Fő tárgy: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
A lehetőségek leírása:
1. Cikkszám: ITSZ-VIT, Megnevezés: Vezető informatikai szakértő, Igényelt mennyiség (opció): 18 nap
2. Cikkszám: ITSZ-SZIT, Megnevezés: Szenior informatikai szakértő, Igényelt mennyiség (opció): 18 nap
+ még 2
3. Cikkszám: ITSZ-JIT, Megnevezés: Junior informatikai szakértő, Igényelt mennyiség (opció): 21 nap
4. Cikkszám: ITSZ-RSZ, Megnevezés: Rendszerszervező szakértő, Igényelt mennyiség (opció): 27 nap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye az Ajánlatkérő által megjelölt magyarországi cím: Budapest, 1013 Budapest, Krisz-tina krt. 55. és a nyertes Ajánlattevő telephelye. Ajánlatkérő a megadott teljesítési telephely változtatásának lehetőségét fenntartja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-06 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 11780359243
A beszerzés teljes értéke: 51 623 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10011953244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ketlerné Koósz Gabriella

Hivatkozás
További információk
1. A jelen eljárás alapjául szolgáló keretmegállapodás:
KM azonosítószáma: DKM01ITSZ21
+ még 11 KM aláírásának dátuma: 2021. július 01.
KM időbeli hatálya: a hatálybalépéstől számított 60 (hatvan) hónap (a keretösszeg erejéig, mely a KM IV.13. pontja szerint a szerződéskötési időszak - keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 36 (harminchat) hónap - alatt 1 (egy) alkalommal legfeljebb 12 (tizenkettő) hónappal meghosszabbítható) Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés.
Többet mutasson
KM keretösszege: 26 000 000 000,- Ft, azaz Huszonhatmilliárd forint (mely a KM IV.13. pontja szerinti meghosszabbításakor a keretösszeg 30 (harminc)%-kal kerülhet megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára).
Többet mutasson
2. Egyedi szerződéskötés időpontja: 2021.12.06.
Nyertes közös ajánlattevők neve, címe, adószáma:
KÜRT Zrt. (vezető), 1118 Budapest, Rétköz utca 5., adószáma: 11780359-2-43;
VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B., adószáma: 23477827-2-43;
Vialto Consulting Kft., 1142 Budapest, 1122 Budapest, Maros utca 19-21., adószáma: 12849675-2-43;
STRATIS Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., adószáma: 11782454-2-41;
4Sales Systems Kft., 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3., adószáma: 12631186-2-17;
I-Track Consulting Kft., 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18., adószáma: 24376451-2-41

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint
Forrás: OJS 2022/S 002-003693 (2021-12-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001729922021
Rövid leírás:
„Informatikai szakértői szolgáltatás nyújtása publikációs felületek megújításához KBF/675/2021” Jelen eljárás tárgya szolgáltatásmegrendelés. Nyertes ajánlattevő feladata a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai igazgatósága publikációs felületeinek megújítására vonatkozó fejlesztések szakértői támogatása összesen 334 nap mennyiségben. A már kidolgozott tervek alapján elkészült portál rendszer fejlesztési és bevezetési munkáinak támogatása, és a bevezetéshez szükséges dokumentációk elkészítése, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki leírás és követelményspecifikációban meghatározottak szerint. A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok és mennyisége: 1) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-VIT, Megnevezés: Vezető informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 16 nap, ATP: 18 nap, PSA: 26 nap, összesen 60 nap; 2) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-SZIT, Megnevezés: Szenior informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 30 nap, ATP: 34 nap, PSA: 50 nap, összesen: 114 nap; 3) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-JIT, Megnevezés: Junior informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 42 nap, ATP: 48 nap, PSA: 70 nap, összesen: 160 nap; Mindösszesen 334 nap
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 39 660 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 010-020871
HL-S szám: 10
További információk
1. A jelen eljárás alapjául szolgáló keretmegállapodás: KM azonosítószáma: DKM01ITSZ21 KM aláírásának dátuma: 2021. július 01. KM időbeli hatálya: a hatálybalépéstől számított 60 (hatvan) hónap (a keretösszeg erejéig, mely a KM IV.13. pontja szerint a szerződéskötési időszak - keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 36 (harminchat) hónap - alatt 1 (egy) alkalommal legfeljebb 12 (tizenkettő) hónappal meghosszabbítható) Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés. KM keretösszege: 26 000 000 000,- Ft, azaz Huszonhatmilliárd forint (mely a KM IV.13. pontja szerinti meghosszabbításakor a keretösszeg 30 (harminc)%-kal kerülhet megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára). 2. Egyedi szerződéskötés időpontja: 2022.01.05. Nyertes közös ajánlattevők neve, címe, adószáma: Field Consulting Services Zrt. (konzorciumvezető), 1025 Budapest, Vihorlát u. 33., 25445525-2-41; AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt., 1133 Budapest, Váci út 76., 13012252-2-41; Clarity Consulting Kft., 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b., 12735345-2-42; Collective-Intelligence Kft., 7624 Pécs, Rókusalja u. 14., 22618227-2-02; Ernst & Young Tanácsadó Kft., 1132 Budapest, Váci út 20., 12715244-2-44; Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42., 11698816-2-07; Magnasoft Kft., 2100 Gödöllő, Korona tér 7., 24209746-2-13; VITAL MANAGEMENT Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39., 14540767-2-41; ViVeTech Zrt., 1118 Budapest, Szüret u. 15., 27936030-2-43.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Informatikai szakértői szolgáltatás nyújtása publikációs felületek megújításához KBF/675/2021”
Nyertes ajánlattevő feladata a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai igazgatósága publikációs felületeinek megújítására vonatkozó fejlesztések szakértői támogatása összesen 334 nap mennyiségben. A már kidolgozott tervek alapján elkészült portál rendszer fejlesztési és bevezetési munkáinak támogatása, és a bevezetéshez szükséges dokumentációk elkészítése, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki leírás és követelményspecifikációban meghatározottak szerint.
Többet mutasson
+ még 12
A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok és mennyisége:
1) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-VIT, Megnevezés: Vezető informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 16 nap, ATP: 18 nap, PSA: 26 nap, összesen 60 nap;
2) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-SZIT, Megnevezés: Szenior informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 30 nap, ATP: 34 nap, PSA: 50 nap, összesen: 114 nap;
3) DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-JIT, Megnevezés: Junior informatikai szakértő, igényelt mennyiség: PUBII: 42 nap, ATP: 48 nap, PSA: 70 nap, összesen: 160 nap; Mindösszesen 334 nap
Többet mutasson
72221000 Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások
72222100 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával kapcsolatos szolgáltatások
72222200 Információs rendszer és technológia tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
72222300 Információs technológiával kapcsolatos szolgáltatások
72223000 Információs technológia követelményeinek áttekintésével kapcsolatos szolgáltatások
72224100 Rendszermegvalósítás-tervezési szolgáltatások
72225000 Rendszerminőség-értékelési és -felülvizsgálati szolgáltatások
79421200 Projekttervezési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest, 1013 Budapest, Krisztina krt. 55. és a nyertes Ajánlattevő telephelye. Ajánlatkérő a megadott teljesítési telephely változtatásának lehetőségét fenntartja. Helye és ideje részletesen a szerződés 2. és 3. pontjaiban rögzítettek szerint.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-05 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 25445525241
A beszerzés teljes értéke: 39 660 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
2. Egyedi szerződéskötés időpontja: 2022.01.05.
Field Consulting Services Zrt. (konzorciumvezető), 1025 Budapest, Vihorlát u. 33., 25445525-2-41;
+ még 8
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt., 1133 Budapest, Váci út 76., 13012252-2-41;
Clarity Consulting Kft., 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b., 12735345-2-42;
Collective-Intelligence Kft., 7624 Pécs, Rókusalja u. 14., 22618227-2-02;
Ernst & Young Tanácsadó Kft., 1132 Budapest, Váci út 20., 12715244-2-44;
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42., 11698816-2-07;
Magnasoft Kft., 2100 Gödöllő, Korona tér 7., 24209746-2-13;
VITAL MANAGEMENT Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39., 14540767-2-41;
ViVeTech Zrt., 1118 Budapest, Szüret u. 15., 27936030-2-43.
Forrás: OJS 2022/S 010-020871 (2022-01-11)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-03-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 51 623 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 060-158368
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 002-003693
HL-S szám: 60
További információk
1) A jelen hirdetmény II.2.7. és VII.1.5. pontjaiban a szerződés időtartama tekintetében megadottak naptári napban értendők. 2) A szerződésmódosítás időpontja: 2022.03.11. A V.2.3. ponthoz: Közös ajánlattevők neve, címe, adószáma: KÜRT Zrt. (vezető), 1118 Budapest, Rétköz utca 5., adószáma: 11780359-2-43; VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B., adószáma: 23477827-2-43; Vialto Consulting Kft., 1142 Budapest, 1122 Budapest, Maros utca 19-21., adószáma: 12849675-2-43; STRATIS Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., adószáma: 11782454-2-41; 4Sales Systems Kft., 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3., adószáma: 12631186-2-17; I-Track Consulting Kft., 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18., adószáma: 24376451-2-41
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: META tanulmány készítése és IT szakértői támogatás
Időtartam: 100 nap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye az Ajánlatkérő által megjelölt magyarországi cím: Budapest, 1013 Budapest, Krisztina krt. 55. és a nyertes Ajánlattevő telephelye. Ajánlatkérő a megadott teljesítési telephely változtatásának lehetőségét fenntartja.
Többet mutasson

Hivatkozás
További információk
1) A jelen hirdetmény II.2.7. és VII.1.5. pontjaiban a szerződés időtartama tekintetében megadottak naptári napban értendők.
2) A szerződésmódosítás időpontja: 2022.03.11.
+ még 1 A V.2.3. ponthoz: Közös ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Forrás: OJS 2022/S 060-158368 (2022-03-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000216452022
Rövid leírás:
Biztonsági rendszertervek elkészítése, frissítése KBF/793/2021 Nyertes ajánlattevő feladata az egyedi szerződés keretében Ajánlatkérő meglévő és megvalósítandó rendszereihez biztonsági rendszerterv készítése, illetve frissítése/bővítése és dokumentálása eseti megrendelések alapján, tételes elszámolás formájában, legfeljebb a keretmennyiség kimerüléséig, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki leírás és követelményspecifikációban meghatározottak szerint. Mennyisége: 1. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, Cikkszám: ITSZ-SZOLG1, Megnevezés: Dokumentáció készítés, mennyiségi egység: óra, Igényelt mennyiség: 800; 2. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, Cikkszám: ITSZ-RSZ, Megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra, mennyiségi egység: nap/fő, Igényelt mennyiség: 100. A megadott mennyiségek maximum keretmennyiséget jelentenek. CPV kódok: Fő tárgy: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások További CPV-kód(ok) 72222100 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával kapcsolatos szolgáltatások 72222200 Információs rendszer és technológia tervezésével kapcsolatos szolgáltatások
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 24 350 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával kapcsolatos szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-30 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 066-174901
HL-S szám: 66
További információk
Az értékelési szempont és módszer: a Kbt. 105. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az eljárás második részében az ajánlatok elbírálása a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempont szerint történik. A IV.1.1. és a IV.2.1. pontokban megadottak az alapeljárás felhívására vonatkoznak.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Biztonsági rendszertervek elkészítése, frissítése KBF/793/2021
Nyertes ajánlattevő feladata az egyedi szerződés keretében Ajánlatkérő meglévő és megvalósítandó rendszereihez biztonsági rendszerterv készítése, illetve frissítése/bővítése és dokumentálása eseti megrendelések alapján, tételes elszámolás formájában, legfeljebb a keretmennyiség kimerüléséig, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki leírás és követelményspecifikációban meghatározottak szerint.
Többet mutasson
+ még 8 Mennyisége:
1. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, Cikkszám: ITSZ-SZOLG1, Megnevezés: Dokumentáció készítés, mennyiségi egység: óra, Igényelt mennyiség: 800;
2. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, Cikkszám: ITSZ-RSZ, Megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra, mennyiségi egység: nap/fő, Igényelt mennyiség: 100.
A megadott mennyiségek maximum keretmennyiséget jelentenek.
További CPV-kód(ok)
1. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, cikkszám: TSZ-SZOLG1, megnevezés: Dokumentáció készítés, Igényelt mennyiség: 800 óra;
2. Szerződés azonosító: DKM01ITSZ21, cikkszám: ITSZ-RSZ, megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra, Igényelt mennyiség:
100 nap/fő.
További információk:
Az értékelési szempont és módszer: a Kbt. 105. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az eljárás második részében az ajánlatok elbírálása a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempont szerint történik.
Többet mutasson
A IV.1.1. és a IV.2.1. pontokban megadottak az alapeljárás felhívására vonatkoznak.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye az Ajánlatkérő által megjelölt magyarországi cím: Vállalkozó feladatait saját
telephelyén végzi. Amennyiben a feladat elvégzéséhez szükséges, illetve a Megrendelő kéri vagy előírja, a Vállalkozó feladatait az MNB székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) és az MNB mindenkori telephelyein végzi. Helye és ideje részletesen a szerződés 3., 3.1 pontjaiban rögzítettek szerint.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 24 350 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
1. Az eljárás keretmegállapodás alapján verseny újranyitásra vonatkozott, az alapeljárást megindító felhívás száma TED 2021/S 018-041735- közzététel napja 2021.01.27. (EKR001298082020 szám), verseny újranyitás alapjául szolgáló keretmegállapodás azonosítószáma:
Többet mutasson
DKM01ITSZ21.
+ még 31 2. Egyedi szerződéskötés időpontja: 2022.03.23.
3. Nyertes közös ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Field Consulting Services Zrt. (konzorciumvezető), 1025 Budapest, Vihorlát u. 33., adsz: 25445525-2-41;
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt., 1133 Budapest, Váci út 76., adsz: 13012252-2-41;
Clarity Consulting Kft., 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b., adssz: 12735345-2-42;
Collective-Intelligence Kft., 7624 Pécs, Rókusalja u. 14., adsz: 22618227-2-02;
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42., adsz: 11698816-2-07;
Magnasoft Kft., 2100 Gödöllő, Korona tér 7., adsz: 24209746-2-13;
VITAL MANAGEMENT Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39., adsz: 14540767-2-41;
ViVeTech Zrt., 1118 Budapest, Szüret u. 15., adsz: 27936030-2-43.
4. További ajánlattevők:
- eNET Internetkutató Kft. (konzorciumvezető), 1095 Budapest, Ipar utca 5, adsz: 12669789-2-43;
Bluefield Kft., 1062 Budapest, Aradi utca 8., adsz: 14110968-2-42;
Teqtos Kft., 1134 Budapest, Váci út 33. I. em., adsz: 25599617-2-41;
Alverad Technology Focus Kft., 1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép., adsz: 14544060-2-43;
COMTRANS Kft., 3530 Miskolc, Kisavas I. sor 4., adsz: 10500109-2-05;
KIRULY Kft., 4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em., adsz: 12560264-2-09;
- eGOV Kft., 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1., adsz: 12870491-2-41>
DX Digital Transformation Solutions Zrt., 1191 Budapest, Ady Endre út 28-30., adsz: 26679028-2-43;
KPMG Tanácsadó Kft., 1134 Budapest, Váci út 31., adsz: 12691908-2-44;
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft., 1117 Budapest, Buda-part tér 2., adsz: 10304491-2-43;
Boost IT Kft., 1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2., adsz: 14387591-2-41;
iCONTEST Kft., 1037 Budapest, Bokor utca 15-21., adsz:14720787-2-41;
eKÖZIG ZRt., 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3., adsz: 13841106-2-09;
-MultiContact Consulting Kft., 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113., adsz: 12965580-2-43;
- KÜRT Zrt., 1118 Budapest, Rétköz utca 5., adsz: 11780359-2-43;
VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B., adsz: 23477827-2-43;
Vialto Consulting Kft., 1122 Budapest, Maros utca 19-21., adsz: 12849675-2-43;
STRATIS Kft., 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., adsz: 11782454-2-41;
4Sales Systems Kft., 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3., adsz: 12631186-2-17;
I-Track Consulting Kft., 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18., adsz: 24376451-2-41.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2022/S 066-174901 (2022-03-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000369932022
Rövid leírás:
Informatikai szaktanácsadás Beszerzési és Szerződésmenedzsment Informatikai Rendszer fejlesztéséhez és bevezetéséhez kapcsolódóan Cikkszám: ITSZ-SZIT Megnevezés: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 67 Rendelési mértékegység: nap/fő Keretszerződés kerül megkötésre, melynek keretmennyisége 67 nap/fő. Ajánlatkérő a teljes keretmennyiség (67 nap) 75%-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 11 189 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Csalogány Utca 30-32.
Postai irányítószám: 1015
Kapcsolat
Internetcím: http://www.szerencsejatek.hu 🌏
E-mail: toth.elvira@szerencsejatek.hu 📧
Telefon: +36 301561052 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 131-374189
HL-S szám: 131
További információk
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR000821762020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása” (rövid név: ITSZ21) tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2021/S 018-041735) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevők között a DKM01ITSZ21 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján verseny újranyitásával a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le „Informatikai szaktanácsadás Beszerzési és Szerződésmenedzsment Informatikai Rendszer fejlesztéséhez és bevezetéséhez kapcsolódóan” tárgyban. Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra: Hirdetmény száma: TED 2021/S 018-041735 A Keretmegállapodás megkötésének időpontja: 2021. július 01. A Keretmegállapodás lejártának dátuma: 2026. július 02. A Keretmegállapodás időtartama: aa keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 60 (hatvan) hónap, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig. A keretmegállapodás elérhetősége: https://kozbeszerzes.dkuzrt.hu/frameagreement?p_p_id=FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_viewMode=DATA&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_frameAgreementId=3704 Az eljárás során az ajánlattételi felhívás és a közbeszerzési dokumentumok a keretmegállapodást kötött ajánlattevőknek kerültek megküldésre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai szaktanácsadás Beszerzési és Szerződésmenedzsment Informatikai Rendszer fejlesztéséhez és bevezetéséhez kapcsolódóan
Cikkszám: ITSZ-SZIT
+ még 5 Megnevezés: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra
Mennyiség: 67
Rendelési mértékegység: nap/fő
Keretszerződés kerül megkötésre, melynek keretmennyisége 67 nap/fő.
Ajánlatkérő a teljes keretmennyiség (67 nap) 75%-ának lehívására vállal kötelezettséget.
További információk:
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR000821762020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és
Többet mutasson
bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása” (rövid név: ITSZ21) tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2021/S 018-041735) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevők között a DKM01ITSZ21 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján verseny újranyitásával a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le „Informatikai szaktanácsadás Beszerzési és Szerződésmenedzsment Informatikai Rendszer fejlesztéséhez és bevezetéséhez kapcsolódóan” tárgyban.
Többet mutasson
+ még 7 Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra:
Hirdetmény száma: TED 2021/S 018-041735
A Keretmegállapodás megkötésének időpontja: 2021. július 01.
A Keretmegállapodás lejártának dátuma: 2026. július 02.
A Keretmegállapodás időtartama: aa keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 60 (hatvan) hónap, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig.
Az eljárás során az ajánlattételi felhívás és a közbeszerzési dokumentumok a keretmegállapodást kötött ajánlattevőknek kerültek megküldésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.
Alapesetben a Nyertes Ajánlattevő ún. távoli hozzáférés útján tesz eleget a keretszerződésben foglaltak teljesítésének. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a távoli hozzáférés biztosítása tekintetében infrastruktúrával jelenleg is rendelkezik. Felek előzetes egyeztetése alapján, adott esetben Szolgáltató helyszíni munkavégzéssel is eleget tehet a keretszerződésben foglaltak teljesítésének.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-16 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 12870491241
26679028243
12691908244
10304491243
14387591241
14720787241
13841106209
A beszerzés teljes értéke: 11 189 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10580204244
Más típusú ajánlatkérő: Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Elvira

Hivatkozás
További információk
a) A nyertes ajánlattevő(k) adószáma:
eGOV Kft. - adószám: 12870491-2-41,
+ még 41 DX Digital Transformation Solutions Zrt. - adószám: 26679028-2-43,
KPMG Tanácsadó Kft. - adószám: 12691908-2-44,
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. - adószám: 10304491-2-43,
Boost IT Kft. - adószám: 14387591-2-41,
iCONTEST Kft. - adószám: 14720787-2-41,
eKÖZIG ZRt. - adószám: 13841106-2-09
b) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
Közös ajánlattevő 1:
név: eGOV Kft., cím:1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1., adószám: 12870491-2-41;
név: DX Digital Transformation Solutions Zrt., cím: 1191 Budapest, Ady Endre út 28-30., adószám: 26679028-2-43;
név: KPMG Tanácsadó Kft., cím: 1134 Budapest, Váci út 31., adószám: 12691908-2-44;
név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft., cím: 1117 Budapest, Buda-part tér 2., adószám: 10304491-2-43;
név: Boost IT Kft., cím: 1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2., adószám: 14387591-2-41;
név: iCONTEST Kft., cím: 1037 Budapest, Bokor utca 15-21. ,adószám: 14720787-2-41;
név: eKÖZIG ZRt., cím: 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3., adószám: 13841106-2-09.
Közös ajánlattevő 2:
név: eNET Internetkutató Kft., cím: 1095 Budapest, Ipar utca 5., adószám: 12669789-2-43;
név: Bluefield Kft., cím: 1062 Budapest, Aradi utca 8., adószám: 14110968-2-42;
név: Teqtos Kft., cím: 1134 Budapest, Váci út 33. I. em., adószám: 25599617-2-41;
név: Alverad Technology Focus Kft., cím: 1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép., adószám: 14544060-2-43;
név: COMTRANS Kft., cím: 3530 Miskolc, Kisavas I. sor 4., adószám: 10500109-2-05;
név: KIRULY Kft., cím: 4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em., adószám: 12560264-2-09.
Közös ajánlattevő 3:
név: Field Consulting Services Zrt., cím: 1025 Budapest, Vihorlát u. 33., adószám: 25445525-2-41;
név: AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt., cím: 1133 Budapest, Váci út 76., adószám: 13012252-2-41;
név: Clarity Consulting Kft., cím: 1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b., adószám: 12735345-2-42;
név: Collective-Intelligence Kft., cím: 7624 Pécs, Rókusalja u. 14., adószám: 22618227-2-02;
név: Ernst & Young Tanácsadó Kft., cím: 1132 Budapest, Váci út 20., adószám: 12715244-2-44;
név: Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., cím: 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42., adószám: 11698816-2-07;
név: Magnasoft Kft., cím: 2100 Gödöllő, Korona tér 7., adószám: 24209746-2-13;
név: VITAL MANAGEMENT Kft., cím: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 39., adószám: 14540767-2-41;
név: ViVeTech Zrt., cím: 1118 Budapest, Szüret u. 15., adószám: 27936030-2-43.
Ajánlattevő 4:
név:MultiContact Consulting Kft.,cím: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113., adószám: 12965580-2-43.
Közös ajánlattevő 5:
név: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zártkörű Részvénytársaság, cím: 1118 Budapest, Rétköz utca 5., adószám: 11780359-2-43;
név: VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., cím: 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B., adószám: 23477827-2-43;
név: Vialto Consulting Kft., cím: 1064 Budapest, Izabella utca 62.-64. A. lház. III. em. 1., adószám: 12849675-2-42;
név: STRATIS Kft., cím: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., adószám: 11782454-2-41;
név: 4Sales Systems Kft., cím: 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3., adószám: 12631186-2-17;
név: I-Track Consulting Kft., cím: 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18., adószám: 24376451-2-41.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Forrás: OJS 2022/S 131-374189 (2022-07-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001211782022
Rövid leírás:
A „Vállalkozási szerződés a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (HEE) programozásának támogatására és ezzel összefüggő informatikai rendszerfejlesztések szakértői támogatására” eljárás tárgya, a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek megfelelő, nevesített elemekből álló alábbi szolgáltatások nyújtására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére irányul. Mennyiség: Cikkszám Megnevezés Alapmennyiség Opciós mennyiség Mennyiségi egység ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 652 72 nap/fő ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 639 71 nap/fő ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 634 70 nap/fő ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 657 73 nap/fő
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 406 400 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Miniszterelnökség
Postacím: Kossuth Lajos Tér 2-4.
Postai irányítószám: 1055
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kormany.hu/miniszterelnokseg 🌏
E-mail: kozbeszerzes@me.gov.hu 📧
Telefon: +36 18960491 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 177-501727
HL-S szám: 177
További információk
1. Ajánlattevő adatai: MultiContact Consulting Kft. (1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.) 12965580-2-43 Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 406 400 000 Ft Indokolás: a fent megnevezett Ajánlattevő a kizáró okok hatálya alatt nem áll, ajánlati ára nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati ára a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbb, továbbá az ajánlata mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. 2. Közös Ajánlattevők adatai: eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. (1095 Budapest, Ipar utca 5.) 12669789-2-43 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1062 Budapest, Aradi utca 8.) 14110968-2-42. Teqtos Kft. (1134 Budapest, Váci út 33. I. em.) 25599617-2-41 Alverad Technology Focus Kft. (1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép.) 14544060-2-43. COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (3530 Miskolc, Kisavas I. sor 4.) 10500109-2-05 KIRULY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.) 12560264-2-09 Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 411 436 200 Ft Indokolás: a fent megnevezett Közös Ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. 3. Közös Ajánlattevők adatai: Field Consulting Services Zrt. (1025 Budapest, Vihorlát u. 33.) 25445525-2-41 AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. (1133 Budapest, Váci út 76.) 13012252-2-41 Clarity Consulting Kft. (1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b.) 12735345-2-42 Collective-Intelligence Kft. (7624 Pécs, Rókusalja u. 14.) 22618227-2-02 Ernst & Young Tanácsadó Kft. (1132 Budapest, Váci út 20.) 12715244-2-44. Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42.) 11698816-2-07 Magnasoft Kft. (2100 Gödöllő, Korona tér 7.) 24209746-2-13 VITAL MANAGEMENT Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 39.) 14540767-2-41 ViVeTech Zrt. (1118 Budapest, Szüret u. 15.) 27936030-2-43. Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 415 978 000 Ft Indokolás: a fent megnevezett Közös Ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. 4. Közös Ajánlattevők adatai: KÜRT Zrt. (1118 Budapest, Rétköz utca 5.) 11780359-2-43 VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B.) 23477827-2-43 Vialto Consulting Kft. (1122 Budapest, Maros utca 19-21.) 12849675-2-43 STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.) 11782454-2-41 4Sales Systems Kft. (7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3.) 12631186-2-17 I-Track Consulting Kft. (1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18.) 24376451-2-41 Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 433 894 000 Ft Indokolás: a fent megnevezett Közös Ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. 5. Közös Ajánlattevők adatai: eGOV Kft. (1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.) 12870491-2-41 DX Digital Transformation Solutions Zrt. (1191 Budapest, Ady Endre út 28-30.) 26679028-2-43 KPMG Tanácsadó Kft. (1134 Budapest, Váci út 31.) 12691908-2-44 IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. (1117 Budapest, Buda-part tér 2.) 10304491-2-43 Boost IT Kft. (1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2.) 14387591-2-41. iCONTEST Kft. (1037 Budapest, Bokor utca 15-21.) 14720787-2-41 eKÖZIG ZRt. (4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.) 13841106-2-09 Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 439 670 000 Ft Indokolás: a fent megnevezett Közös Ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041735 A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM01ITSZ21 Versenyújranyitás DKR azonosítója: 19606 A DKÜ Zrt. jelen közbeszerzési eljárást központi beszerző szervként járulékos közbeszerzési szolgáltatás keretében, a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. §. (1) bek. a) pontja szerinti döntés alapján bonyolította le.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A „Vállalkozási szerződés a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (HEE) programozásának támogatására és ezzel összefüggő informatikai rendszerfejlesztések szakértői támogatására” eljárás tárgya, a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek megfelelő, nevesített elemekből álló alábbi szolgáltatások nyújtására vonatkozó vállalkozási szerződés megkötésére irányul.
Többet mutasson
Mennyiség:
+ még 5 Cikkszám Megnevezés Alapmennyiség Opciós mennyiség Mennyiségi egység
ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 652 72 nap/fő
ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 639 71 nap/fő
ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 634 70 nap/fő
ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 657 73 nap/fő
A lehetőségek leírása: Cikkszám Megnevezés Alapmennyiség Opciós mennyiség Mennyiségi egység
ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 652 72 nap/fő
+ még 4 ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 639 71 nap/fő
ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 634 70 nap/fő
ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő 1x8 óra (1 nap / fő) 657 73 nap/fő
A szerződés alapján kiadott egyedi megrendelések teljesítése (az opciós mennyiséget is beleértve) nem haladhatja meg a 2023. december 31. napjáig tartó időtartamot.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő székhelye (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.) vagy telephelye, illetve a nyertes ajánlattevő székhelye vagy telephelye. A teljesítésre indokolt esetben sor kerülhet távoli hozzáférés biztosításával is.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-25 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 12965580243
Postacím: Bartók Béla út 105-113.
A beszerzés teljes értéke: 406 400 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15775292241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csányi Istvánné

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlattevő adatai:
MultiContact Consulting Kft. (1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.) 12965580-2-43
+ még 43
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 406 400 000 Ft
Indokolás: a fent megnevezett Ajánlattevő a kizáró okok hatálya alatt nem áll, ajánlati ára nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati ára a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbb, továbbá az ajánlata mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Többet mutasson
2. Közös Ajánlattevők adatai:
eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. (1095 Budapest, Ipar utca 5.) 12669789-2-43
Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1062 Budapest, Aradi utca 8.) 14110968-2-42.
Teqtos Kft. (1134 Budapest, Váci út 33. I. em.) 25599617-2-41
Alverad Technology Focus Kft. (1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép.) 14544060-2-43.
COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (3530 Miskolc, Kisavas I. sor 4.) 10500109-2-05
KIRULY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.) 12560264-2-09
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 411 436 200 Ft
Indokolás: a fent megnevezett Közös Ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
Többet mutasson
3. Közös Ajánlattevők adatai:
Field Consulting Services Zrt. (1025 Budapest, Vihorlát u. 33.) 25445525-2-41
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. (1133 Budapest, Váci út 76.) 13012252-2-41
Clarity Consulting Kft. (1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b.) 12735345-2-42
Collective-Intelligence Kft. (7624 Pécs, Rókusalja u. 14.) 22618227-2-02
Ernst & Young Tanácsadó Kft. (1132 Budapest, Váci út 20.) 12715244-2-44.
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42.) 11698816-2-07
Magnasoft Kft. (2100 Gödöllő, Korona tér 7.) 24209746-2-13
VITAL MANAGEMENT Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 39.) 14540767-2-41
ViVeTech Zrt. (1118 Budapest, Szüret u. 15.) 27936030-2-43.
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 415 978 000 Ft
4. Közös Ajánlattevők adatai:
KÜRT Zrt. (1118 Budapest, Rétköz utca 5.) 11780359-2-43
VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt. (1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B.) 23477827-2-43
Vialto Consulting Kft. (1122 Budapest, Maros utca 19-21.) 12849675-2-43
STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.) 11782454-2-41
4Sales Systems Kft. (7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3.) 12631186-2-17
I-Track Consulting Kft. (1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18.) 24376451-2-41
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 433 894 000 Ft
5. Közös Ajánlattevők adatai:
eGOV Kft. (1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.) 12870491-2-41
DX Digital Transformation Solutions Zrt. (1191 Budapest, Ady Endre út 28-30.) 26679028-2-43
KPMG Tanácsadó Kft. (1134 Budapest, Váci út 31.) 12691908-2-44
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft. (1117 Budapest, Buda-part tér 2.) 10304491-2-43
Boost IT Kft. (1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2.) 14387591-2-41.
iCONTEST Kft. (1037 Budapest, Bokor utca 15-21.) 14720787-2-41
eKÖZIG ZRt. (4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.) 13841106-2-09
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj és ÁFA nélkül) (HUF): 439 670 000 Ft
Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041735
A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM01ITSZ21
Versenyújranyitás DKR azonosítója: 19606
A DKÜ Zrt. jelen közbeszerzési eljárást központi beszerző szervként járulékos közbeszerzési szolgáltatás keretében, a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. §. (1) bek. a) pontja szerinti döntés alapján bonyolította le.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslati eljárás a Kbt. 148. § alapján
Forrás: OJS 2022/S 177-501727 (2022-09-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 71 158 250 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/ 🌏
E-mail: ladanyi.marianna@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303436314 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-16 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 182-515830
HL-S szám: 182
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör : KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5. 11780359243 További közös ajánlattevők neve, címe és adószáma: VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Többet mutasson
Ajánlatkérő szervezetek:
+ még 3 - Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
- Magyar Nemzeti Bank Központi beszerzés
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör :
KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5.
+ még 12 11780359243
További közös ajánlattevők neve, címe és adószáma:
VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243
(1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B)
Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243
(1122 Budapest Maros Utca 19-21.)
Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241
(1037 Budapest Szépvölgyi Út 139)
4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217
(7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.)
I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241
(1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
Postacím: Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18
Keselyűsi Út 22.
A beszerzés teljes értéke: 71 158 250 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna

Hivatkozás
További információk
A megkötött keretmegállapodás azonosítója: DKM01ITSZ21
44/2015.(XI.2.)MvM rendelet 18.§ szerint:

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2022/S 182-515830 (2022-09-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 1 517 659 100 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 209-597818
HL-S szám: 209
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör: 1. Ajánlattevő MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. 12965580243
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez
A rész elnevezése: A DKM01ITSZ21 alapján megvalósított közbeszerzések
A rész száma: 1
Rövid leírás: - Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
1. Ajánlattevő
+ még 2
MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
12965580243
A rész száma: 2
Rövid leírás: - DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt.
További információk: Field Consulting Services Zrt., 1025 Budapest, Vihorlát Utca 33
25445525241
+ még 16 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241
(1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.)
ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243
(1118 Budapest Szüret Utca 15.)
Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242
(1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.)
Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202
(7624 Pécs Rókusalja Utca 14.)
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207
(8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.)
Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244
(1132 Budapest Váci út 20.)
MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13
(2100 Gödöllő Korona Tér 7.)
AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41
(1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2)
A rész száma: 3
Rövid leírás: - Nemzeti Akkreditáló Hatóság
- Magyar Államkincstár
+ még 3 - Hunatom Innovációs és Gazdaságfejlesztési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Országos Kórházi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A rész száma: 4
Rövid leírás: - IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Pénzügyminisztérium
További információk:
EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1.
12870491241
+ még 6
DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243
(1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30)
KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244
(1134 Budapest Váci Út 31.)
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243
(1117 Budapest Buda-part Tér 2.)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 352 735 000 HUF 💰
Postacím: Korona Tér 7
Váci út 20.
Nyitrai Utca 42
Erzsébet királyné Útja 29/b
Rókusalja Utca 14
A beszerzés teljes értéke: 110 060 000 HUF 💰
Postacím: Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.
A beszerzés teljes értéke: 1 006 554 100 HUF 💰
Postacím: Köntösgát Sor 1-3.
Váci Út 31.
A beszerzés teljes értéke: 48 310 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 209-597818 (2022-10-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 881 015 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-13 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 243-702383
HL-S szám: 243

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
- Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 3 - Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
- Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5.
12669789243
+ még 10
Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242
(1062 Budapest Aradi Utca 8.)
Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243
(1119 Budapest Andor Utca 21/C.)
Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241
(1054 Budapest Szabadság Tér 7.)
COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05
(3530 Miskolc Kisavas I Sor 4)
Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09
(4034 Debrecen Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em.)
Rövid leírás: - MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A rész száma: 5
Rövid leírás: - Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
+ még 2
- Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
- Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 6. Az alkalmassági követelményeken túl, további vezető informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő) 5

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 89 945 000 HUF 💰
Postacím: Ipar utca 5.
Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em.
Szabadság Tér 7.
Kisavas I Sor 4
A beszerzés teljes értéke: 194 861 000 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_8539335 4
EKRSZ_7831705 7
Név: AAM Tanácsadó Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_2306930 7
EKRSZ_4690921 7
EKRSZ_9359296 3
EKRSZ_8543771 3
EKRSZ_5499126 4
Postacím: Erzsébet királyné útja 28/b.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_9335282 0
A beszerzés teljes értéke: 392 736 500 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_1428666 1
Név: I-Track Consulting Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_5817758 1
EKRSZ_2714195 5
EKRSZ_4994895 0
EKRSZ_2484507 6
EKRSZ_2818962 4
A beszerzés teljes értéke: 11 330 000 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_4618331 2
EKRSZ_8733185 3
EKRSZ_3299287 0
Név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_7299005 0
A beszerzés teljes értéke: 192 142 500 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 243-702383 (2022-12-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 486 260 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-13 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 013-034320
HL-S szám: 13

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Miniszterelnökség
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson
+ még 1 - Nemzeti Közszolgálati Egyetem
További információk: Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241
(1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.)
+ még 4 iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41
(1037 Budapest Bokor Utca 15-21)
EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09
(4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_8539335
A beszerzés teljes értéke: 14 990 000 HUF 💰
64 870 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 013-034320 (2023-01-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001897302022
Rövid leírás:
„Informatikai tanácsadói keretszerződés KBF/576/2022” Jelen eljárás tárgya szolgáltatásmegrendelés. Nyertes ajánlattevő feladata hosszútávú együttműködési témákban a tanácsadási szolgáltatás nyújtása: folyamat- és rendszerszervezésben, szabályozási és komplex feladatok szakmai előkészítésében, piaci elemzésekben, IT termékek értékelési feladataiban, IT és IT biztonsági stratégiai, módszertani, és alkalmazási eljárások kidolgozásában, bevezetésének támogatásban összesen 3 699 nap mennyiségben. A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok és mennyisége: Szerződésazonosító, Cikkszám, Megnevezés, Mennyiségi egység, Igényelt mennyiség: DKM01ITSZ21, ITSZ-VIT, Vezető informatikai szakértő 1x8 óra, 427 nap DKM01ITSZ21, ITSZ-SZIT, Szenior informatikai szakértő 1x8 óra, 1428 nap DKM01ITSZ21, ITSZ-JIT, Junior informatikai szakértő 1x8 óra, 817 nap DKM01ITSZ22, ITSZ-RSZ, Rendszerszervező szakértő 1x8 óra, 1027 nap Mindösszesen: 3699 nap
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 535 640 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Fax: +36 14282556 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-20 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 018-050266
További információk
II.1.7) ponthoz: a szerződés értéke: Mindösszesen ajánlati ár: 535 640 000 Ft Cikkszám Termék név Mennyiség Mértékegység Nettó egységár (Ft) Termék összesített ára (Ft) ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra 427 nap/fő 180000 76860000 ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 1428 nap/fő 174000 248472000 ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 817 nap/fő 94000 76798000 ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 1027 nap/fő 130000 133510000 Ajánlat összesített ára (nettó Ft): 535640000
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: „Informatikai tanácsadói keretszerződés KBF/576/2022”
Nyertes ajánlattevő feladata hosszútávú együttműködési témákban a tanácsadási szolgáltatás nyújtása: folyamat- és rendszerszervezésben, szabályozási és komplex feladatok szakmai előkészítésében, piaci elemzésekben, IT termékek értékelési feladataiban, IT és IT biztonsági stratégiai, módszertani, és alkalmazási eljárások kidolgozásában, bevezetésének támogatásban összesen 3 699 nap mennyiségben.
Többet mutasson
+ még 6 Szerződésazonosító, Cikkszám, Megnevezés, Mennyiségi egység, Igényelt mennyiség:
DKM01ITSZ21, ITSZ-VIT, Vezető informatikai szakértő 1x8 óra, 427 nap
DKM01ITSZ21, ITSZ-SZIT, Szenior informatikai szakértő 1x8 óra, 1428 nap
DKM01ITSZ21, ITSZ-JIT, Junior informatikai szakértő 1x8 óra, 817 nap
DKM01ITSZ22, ITSZ-RSZ, Rendszerszervező szakértő 1x8 óra, 1027 nap
Mindösszesen: 3699 nap
További információk: II.1.7) ponthoz: a szerződés értéke: Mindösszesen ajánlati ár: 535 640 000 Ft
Cikkszám Termék név Mennyiség Mértékegység Nettó egységár (Ft) Termék összesített ára (Ft)
+ még 5 ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra 427 nap/fő 180000 76860000
ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 1428 nap/fő 174000 248472000
ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 817 nap/fő 94000 76798000
ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 1027 nap/fő 130000 133510000
Ajánlat összesített ára (nettó Ft): 535640000
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye az Ajánlatkérő által megjelölt magyarországi cím: 1013 Budapest, Krisztina körút 55., és a nyertes Ajánlattevő telephelye. Ajánlatkérő a megadott teljesítési telephely változtatásának lehetőségét fenntartja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-16 📅
A beszerzés teljes értéke: 535 640 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szalay Eszter
A vevő profiljának címe: http://kozbeszerzes.mnb.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Hivatkozás a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárást megindító hirdetményre és közzétételének napjára
Az alapeljárást megindító ajánlati felhívás:
+ még 96 száma a TED-ben: 2021/S 018-041735 közzététel napja: 2021.01.27.
száma a Közbeszerzési Értesítőben: 24755/2020 közzététel napja: 2021.01.28.
Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban DKÜ), mint központi beszerző szervezet a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ rendelet) 5. § (1) bekezdésében foglalt, a kormányzati informatikai be-szerzési feladatok ellátásával kapcsolatos központosított közbeszerzések tekintetében ajánlatkérésre feljogosított szervezet az „Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása” (rövid név: DKM01ITSZ21)” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második része 81. §-a és a DKÜ rendelet alapján, Kbt. 105. § (2) bekezdése c) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló nyílt központosított közbeszerzési eljárást folytatott le [CPV fő kód: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások], melynek eredményeként keretmegállapodást kötött.
Többet mutasson
EKR azonosító: EKR001298082020
KM időbeli hatálya: a hatálybalépéstől számított 60 (hatvan) hónap (a keretösszeg erejéig, mely a KM IV.13. pontja szerint a szerződéskötési időszak - keret-megállapodás hatálybalépésétől számított 36 (harminchat) hónap - alatt 1 (egy) alkalommal legfeljebb 12 (tizenkettő) hónappal meghosszabbítható) Jelen keretmegállapodás alapján kizárólag ezen időtartam alatt kezdeményezhető verseny újranyitás és köthető Egyedi Szerződés.
Többet mutasson
KM keretösszege: 26 000 000 000,- Ft, azaz Huszonhatmilliárd forint (mely a KM IV.13. pontja szerinti meghosszabbításakor a keretösszeg 30 (harminc)%-kal kerülhet megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára)
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő (név,székhely,adószám):
MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: MultiContact Consulting Kft.)
1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
12965580-2-43
Nyertes ajánlattevőkön kívül az alábbi ajánlattevők nyújtottak be ajánlatot (név,székhely,adószám):
1./ eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. (rövidített név: eNET Internetkutató Kft.) konzorciumvezető
1095 Budapest, Ipar utca 5.
12669789-2-43
Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Bluefield Kft.)
1062 Budapest, Aradi utca 8.
14110968-2-42
Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Alverad Technology Focus Kft.)
1119 Budapest, Andor utca 21. C. ép.
14544060-2-43
Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Teqtos Kft.)
1134 Budapest, Váci út 33. I. em.
25599617-2-41
COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: COMTRANS Kft.)
3530 Miskolc, Kisavas I. sor 4.
10500109-2-05
KIRULY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: KIRULY Kft.)
4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.
12560264-2-09
2./ Field Consulting Services Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: Field Consulting Services Zrt.) konzorciumvezető
1025 Budapest, Vihorlát utca 33.
25445525-2-41
VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: VITAL MANAGEMENT Kft.)
1037 Budapest, Szépvölgyi út 39.
14540767-2-41
ViVeTech Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövidített név: ViVeTech Nyrt.)
1118 Budapest, Szüret utca 15.
27936030-2-43
Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Cla-rity Consulting Kft)
1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29. B. ép.
12735345-2-42
Collectivo Szakértői Kft.
7621 Pécs, Mátyás király u. 23.
22618227-2-02
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Königsberg Con-sulting Kft.)
8000 Székesfehérvár, Nyitrai utca 42.
11698816-2-07
Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Ernst & Young Tanácsadó Kft.)
1132 Budapest, Váci út 20.
12715244-2-44
MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: MAGNASOFT Kft.)
2100 Gödöllő, Korona tér 7.
24209746-2-13
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: AAM Tanácsadó Zrt.)
1133 Budapest, Váci út 76.
13012252-2-41
3./ eGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: eGOV Kft.) konzorciumvezető
1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.
12870491-2-41
DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: DX Digital Transfor-mation Solutions Zrt.)
1191 Budapest, Ady Endre út 28-30.
26679028-2-43
KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: KPMG Tanácsadó Kft.)
1134 Budapest, Váci út 31.
12691908-2-44
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Kft.)
1117 Budapest, Buda-part tér 2.
10304491-2-43
Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Boost IT Kft.)
1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2.
14387591-2-41
iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: iCONTEST Kft.)
1037 Budapest, Bokor utca 15-21.
14720787-2-41
eKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: eKÖZIG ZRt.)
4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
13841106-2-09
4./ KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság (rövidített név: KÜRT Zrt.) konzorciumvezető
1118 Budapest, Rétköz utca 5.
11780359-2-43
VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: VIR Ve-zetői Információs Rendszerek Zrt.)
1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B.
23477827-2-43
Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Vialto Consulting Kft.)
1064 Budapest, Izabella utca 62-64. A lház. III. em. 1.
12849675-2-43
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: STRATIS KFT)
1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
11782454-2-41
4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: 4Sales Systems Kft.)
7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3.
12631186-2-17
I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: I-Track Consulting Kft.)
1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18.
24376451-2-41

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint.
Forrás: OJS 2023/S 018-050266 (2023-01-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 368 401 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 051-149762
HL-S szám: 51
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5. 12669789243 További közös ajánlattevők neve, címe és adószáma: Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09 (4034 Debrecen Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em.)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal
+ még 1
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-30 📅
Postacím: Szabadság tér 7.
A beszerzés teljes értéke: 47 124 000 HUF 💰
81 515 000 HUF 💰
239 762 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
14697443243

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A VI.3) pontban a keretmegállapodást kötött valamennyi ajánlattevő került feltüntetésre, míg az V.2.3) pontban kizárólag azok a nyertes ajánlattevők, akik az adott negyedévben teljesítettek.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 051-149762 (2023-03-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 948 915 400 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: szabo.attila@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 300172295 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 079-237229
HL-S szám: 79
További információk
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: DKM01ITSZ21 alapján megvalósított közbeszerzések
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi
Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
+ még 5
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab
egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113.
A rész száma: 2.
Rövid leírás: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.
További információk: Szállító2:
ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5., a.sz: 12669789243
A rész száma: 3.
Rövid leírás: Magyar Nemzeti Levéltár
További információk:
KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "Zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5.
A rész száma: 4.
Rövid leírás: Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk:
eGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12870491-2-41, 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1.
DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a.sz: 26679028-2-43, 1191 Budapest, Ady Endre út 28-30.
+ még 5
KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12691908-2-44, 1134 Budapest, Váci út 31.
IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 10304491-2-43, 1117 Budapest, Buda-part tér 2.
Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 14387591-2-41, 1032 Budapest, Bécsi út 95. fszt. 2.
iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 14720787-2-41, 1037 Budapest, Bokor utca 15-21.
eKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a.sz: 13841106-2-09, 4031 Debrecen, Köntösgát sor 1-3.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest
Miskolc

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl, további vezető informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Az alkalmassági követelményeken túl, további szenior informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
Név: eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
Postacím: Aradi utca 8.
Andor utca 21. C. ép.
Név: Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Váci út 33. I. em.
Név: COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Kisavas I. sor 4.
Név: KIRULY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.
A beszerzés teljes értéke: 135 732 800 HUF 💰
Postacím: Rétköz utca 5.
Név: VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Budafoki út 15. 4. em. 2/B.
Név: Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Maros utca 19-21.
Név: STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Szépvölgyi út 139.
Név: 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Keselyűsi út 22.
Név: I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Reáltanoda utca 19. 2. em. 18.
A beszerzés teljes értéke: 18 875 000 HUF 💰
Név: eGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Zoltán utca 8. félemelet 1.
Ady Endre út 28-30.
Név: KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Váci út 31.
Név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Buda-part tér 2.
Bécsi út 95. fszt. 2.
Bokor utca 15-21.
Név: eKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Köntösgát sor 1-3.
A beszerzés teljes értéke: 258 667 600 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bekezdés b) pont szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabó Attila István

Hivatkozás
További információk
Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2023.01.01-2023.03.31. között megkötött szerződéseket tartamazza.
Forrás: OJS 2023/S 079-237229 (2023-04-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 175 055 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: kun.david@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420746 📞
Fax: +36 303423536 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-20 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 141-450567
HL-S szám: 141

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Nemzeti Információs Központ
Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
+ még 2 Dunaújvárosi Egyetem
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab
További információk: - KÜRT ZRt., a.sz: 11780359-2-43, 1118 Budapest, Rétköz utca 5.
- VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt., a.sz: 23477827-2-43, Székhely
+ még 5 1111 Budapest, Budafoki út 15. 4. em. 2/B. ajtó
- Vialto Consulting Kft., a.sz: 12849675-2-42, 1064 Budapest, Izabella utca 62.-64. A. lház. III. em. 1. ajtó
- STRATIS Kft., a.sz: 11782454-2-41, 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
- 4Sales Systems Kft., a.sz: 12631186-2-17, 7100 Szekszárd, Korsófölde utca 3.
- I-Track Kft., a.sz: 24376451-2-41, 1053 Budapest, Reáltanoda utca 19. 2. em. 18. ajtó

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 28 150 000 HUF 💰
146 905 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kun Dávid
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/ 🌏

Hivatkozás
További információk
Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2023.04.01-2023.06.30. között megkötött szerződéseket tartamazza.
Forrás: OJS 2023/S 141-450567 (2023-07-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001087202023
Rövid leírás:
„MNB adattárház fejlesztési stratégiájának megvalósításának támogatását célzó tanácsadói keretszerződés KBF/77/2023” Jelen eljárás tárgya szolgáltatásmegrendelés. Nyertes ajánlattevő feladata hosszútávú együttműködési témákban a tanácsadási szolgáltatás nyújtása: Statisztikai igazgatóság stratégiai céljai eléréséhez kidolgozott Adattárház fejlesztési stratégiájának megvalósításához, az MNB adattárház és a kapcsolódó IT rendszerek és folyamatok tervezéséhez kapcsolódó specifikus tanácsadói kompetenciák és többlet erőforrások bevonása: komplex projektek szakmai koordinációja, fejlesztési feladatok szakmai előkészítése, tervezése, végrehajtásuk, bevezetésük támogatása, folyamatszabályozása, betanítása. A keretmegállapodás tárgya szerinti, az Ajánlatkérőtől elvárt szakértő típusok és mennyisége: Szerződés azonosító / Cikkszám / Megnevezés / Mennyiségi egység / Igényelt mennyiség DKM01ITSZ21 / ITSZ-VIT / Vezető informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 479 DKM01ITSZ21 / ITSZ-SZIT / Szenior informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 1239 DKM01ITSZ21 / ITSZ-JIT / Junior informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 540 DKM01ITSZ22 / ITSZ-RSZ / Rendszerszervező szakértő 1x8 óra / nap / 276 DKM01ITSZ22 / ITSZ-SZOLG1 / Dokumentáció készítés* / nap / 282 *Dokumentáció készítő erőforrás órában számolva: 2256 óra
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 384 988 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Krisztina Körút 55

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 144-457472
HL-S szám: 144
További információk
II.1.7) ponthoz: a szerződés értéke: Mindösszesen ajánlati ár: 384 988 000 Ft Cikkszám Termék név Mértékegység Mennyiség Nettó egységár Termék összesített ára ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő 1x8 óra nap 479 164 000 Ft 78 556 000 Ft ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő 1x8 óra nap 1 239 160 000 Ft 198 240 000 Ft ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő 1x8 óra nap 540 96 000 Ft 51 840 000 Ft ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő 1x8 óra nap 276 102 000 Ft 28 152 000 Ft ITSZ-SZOLG1 Dokumentáció készítés óra 2 256 12 500 Ft 28 200 000 Ft Ajánlat összesített ára (nettó Ft): 384 988 000
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„MNB adattárház fejlesztési stratégiájának megvalósításának támogatását célzó tanácsadói keretszerződés KBF/77/2023”
Nyertes ajánlattevő feladata hosszútávú együttműködési témákban a tanácsadási szolgáltatás nyújtása: Statisztikai igazgatóság stratégiai céljai eléréséhez kidolgozott Adattárház fejlesztési stratégiájának megvalósításához, az MNB adattárház és a kapcsolódó IT rendszerek és folyamatok tervezéséhez kapcsolódó specifikus tanácsadói kompetenciák és többlet erőforrások bevonása: komplex projektek szakmai koordinációja, fejlesztési feladatok szakmai előkészítése, tervezése, végrehajtásuk, bevezetésük támogatása, folyamatszabályozása, betanítása.
Többet mutasson
+ még 13
Szerződés azonosító / Cikkszám / Megnevezés / Mennyiségi egység / Igényelt mennyiség
DKM01ITSZ21 / ITSZ-VIT / Vezető informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 479
DKM01ITSZ21 / ITSZ-SZIT / Szenior informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 1239
DKM01ITSZ21 / ITSZ-JIT / Junior informatikai szakértő 1x8 óra / nap / 540
DKM01ITSZ22 / ITSZ-RSZ / Rendszerszervező szakértő 1x8 óra / nap / 276
DKM01ITSZ22 / ITSZ-SZOLG1 / Dokumentáció készítés* / nap / 282
*Dokumentáció készítő erőforrás órában számolva: 2256 óra
Szerződés azonosító, Cikkszám, Megnevezés, Mennyiségi egység, Igényelt mennyiség
DKM01ITSZ21, ITSZ-VIT, Vezető informatikai szakértő 1x8 óra, nap, 479
DKM01ITSZ21, ITSZ-SZIT, Szenior informatikai szakértő 1x8 óra, nap, 1239
DKM01ITSZ21, ITSZ-JIT, Junior informatikai szakértő 1x8 óra, nap, 540
DKM01ITSZ22, ITSZ-RSZ, Rendszerszervező szakértő 1x8 óra, nap, 276
DKM01ITSZ22, ITSZ-SZOLG1, Dokumentáció készítés*, nap, 282
További információk: II.1.7) ponthoz: a szerződés értéke: Mindösszesen ajánlati ár: 384 988 000 Ft
Cikkszám Termék név Mértékegység Mennyiség Nettó egységár Termék összesített ára
+ még 6 ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő 1x8 óra nap 479 164 000 Ft 78 556 000 Ft
ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő 1x8 óra nap 1 239 160 000 Ft 198 240 000 Ft
ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő 1x8 óra nap 540 96 000 Ft 51 840 000 Ft
ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő 1x8 óra nap 276 102 000 Ft 28 152 000 Ft
ITSZ-SZOLG1 Dokumentáció készítés óra 2 256 12 500 Ft 28 200 000 Ft
Ajánlat összesített ára (nettó Ft): 384 988 000
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1013_Budapest_Krisztina_körút_55

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-17 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 13012252241
12735345242
Név: Collectivo Szakértői Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22618227202
Postacím: Mátyás király Utca 23
Postai irányítószám: 7621
Nemzeti nyilvántartási szám: 12715244244
Postacím: Váci út 20.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11698816207
24209746213
14540767241
Név: ViVeTech Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27936030243
Telefon: +36 309558405 📞
A beszerzés teljes értéke: 384 988 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
1./
Field Consulting Services Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: Field Consulting Services Zrt.)
+ még 16
Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Clarity Consulting Kft)
1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b.
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: Königsberg Consulting Kft.)
1037 Budapest, Montevideo utca 14.
2./
3./
eNET Magyarország Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: eNET Magyarország Kft.)
1134 Budapest, Váci út 33. A ép. IV. em.
4./
KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság (rövidített név: KÜRT Zrt.)
VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: VIR Vezetői Információs Rendszerek Zrt.)
12849675-2-42
5./
eGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített név: eGOV Kft.)
DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített név: DX Digital Transformation Solutions Zrt.)
1204 Budapest, Török Flóris utca 72.
Forrás: OJS 2023/S 144-457472 (2023-07-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-09-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001645482023
Rövid leírás:
Tétel Cikkszám Megnevezés Keretmennyiség Rendelési mértékegység 1. ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 750 nap/fő 2. ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 190 nap/fő 3. ITSZ-SZOLG3 Tesztelési szolgáltatás - 1 óra 550 óra 4. ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 175 nap/fő A Magyar Posta Zrt. a teljes keretmennyiség (azaz a 1115 nap/fő, illetve 550 óra) 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget, a fennmaradó 30% opciós mennyiségnek minősül.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 184 900 500 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Dunavirág Utca 2-6
Postai irányítószám: 1138
Kapcsolat
Internetcím: http://www.posta.hu 🌏
E-mail: major.rita@posta.hu 📧
Telefon: +36 307710349 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-29 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 191-596676
HL-S szám: 191
További információk
Nyertes Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt. 1118 Budapest, Kelenhegyi út 25. 2/1. 25445525-2-43 Nyertes Közös Ajánlattevők: Field Consulting Services Zrt.; 1118 Budapest, Kelenhegyi út 25. 2/1. (25445525-2-43) AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.; 1133 Budapest, Váci út 76. (13012252-2-41) Clarity Consulting Kft.;1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b. (12735345-2-42) Collectivo Szakértői Kft.; 7621 Pécs, Mátyás király u. 23. (22618227-2-02) Ernst & Young Tanácsadó Kft., 1132 Budapest, Váci út 20. (12715244-2-44) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42. (11698816-2-07) Magnasoft Kft.; 2100 Gödöllő, Korona tér 7. (24209746-2-13) VITAL MANAGEMENT Kft.; 1037 Budapest, Montevideo u. 14. (14540767-2-41) ViVeTech Nyrt.;1118 Budapest, Szüret u. 15. (27936030-2-43) További Ajánlattevők: eNET Magyarország Kft.; 1095 Budapest, Ipar utca 5. (12669789-2-43) eGOV Kft.; 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1. (12870491-2-41) Érvénytelen ajánlatot tevők: KÜRT Zrt.; 1118 Budapest, Rétköz utca 5. (11780359-2-43) Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041735 A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM01ITSZ21 A DKÜ Zrt. jelen közbeszerzési eljárást központi beszerző szervként járulékos közbeszerzési szolgáltatás keretében, a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. §. (1) bek. a) pontja szerinti döntés alapján bonyolította le. A szerződést (1-67804) a verseny újranyitás eredményeként kötötte meg Ajánlatkérő.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Tétel Cikkszám Megnevezés Keretmennyiség Rendelési mértékegység
1. ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 750 nap/fő
+ még 6 2. ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 190 nap/fő
3. ITSZ-SZOLG3 Tesztelési szolgáltatás - 1 óra 550 óra
4. ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 175 nap/fő
A Magyar Posta Zrt. a teljes keretmennyiség (azaz a 1115 nap/fő, illetve 550 óra) 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget, a fennmaradó 30% opciós mennyiségnek minősül.
Többet mutasson
A Magyar Posta Zrt. több informatikai érintettségű projektjének a megvalósításához informatikai támogató szakemberek munkáját kívánja igénybe venni, a projektek teljeskörű megvalósítása érdekében.
Többet mutasson
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. által kötött DKM01ITSZ21 azonosító számú keretmegállapodásból („Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása”), a Kbt. 105.§ (2) bekezdés c) pontja szerint, verseny újranyitással történt a közbeszerzés lefolytatása az alábbi cikkszámok tekintetében:
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: Tétel Cikkszám Megnevezés Keretmennyiség Rendelési mértékegység
1. ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 750 nap/fő
+ még 4 2. ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 190 nap/fő
3. ITSZ-SZOLG3 Tesztelési szolgáltatás - 1 óra 550 óra
4. ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 175 nap/fő
A Magyar Posta Zrt. a teljes keretmennyiség (azaz a 1115 nap/fő, illetve 550 óra) 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget, a fennmaradó 30% opciós mennyiségnek minősül.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1138_Budapest

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-08 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 25445525243
Postacím: Kelenhegyi Út 25. 2/1.
Montevideo Utca 14.
A beszerzés teljes értéke: 184 900 500 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10901232244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Major Rita

Hivatkozás
További információk
Nyertes Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt.
1118 Budapest, Kelenhegyi út 25. 2/1.
+ még 15 25445525-2-43
Nyertes Közös Ajánlattevők: Field Consulting Services Zrt.; 1118 Budapest, Kelenhegyi út 25. 2/1. (25445525-2-43)
AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.; 1133 Budapest, Váci út 76. (13012252-2-41)
Clarity Consulting Kft.;1145 Budapest, Erzsébet királyné útja 29/b. (12735345-2-42)
Collectivo Szakértői Kft.; 7621 Pécs, Mátyás király u. 23. (22618227-2-02)
Ernst & Young Tanácsadó Kft., 1132 Budapest, Váci út 20. (12715244-2-44)
Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; 8000 Székesfehérvár, Nyitrai u. 42. (11698816-2-07)
Magnasoft Kft.; 2100 Gödöllő, Korona tér 7. (24209746-2-13)
VITAL MANAGEMENT Kft.; 1037 Budapest, Montevideo u. 14. (14540767-2-41)
ViVeTech Nyrt.;1118 Budapest, Szüret u. 15. (27936030-2-43)
További Ajánlattevők:
eNET Magyarország Kft.; 1095 Budapest, Ipar utca 5. (12669789-2-43)
eGOV Kft.; 1054 Budapest, Zoltán utca 8. félemelet 1. (12870491-2-41)
Érvénytelen ajánlatot tevők: KÜRT Zrt.; 1118 Budapest, Rétköz utca 5. (11780359-2-43)
A szerződést (1-67804) a verseny újranyitás eredményeként kötötte meg Ajánlatkérő.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdése alapján.
Forrás: OJS 2023/S 191-596676 (2023-09-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 2 246 785 520 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: barta.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578884 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-09 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 198-621311
HL-S szám: 198
További információk
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez
Többet mutasson
- Digitális Magyarország Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
+ még 2 - Díjbeszedő Holding Zrt.
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk: Szállító1:
MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113.
Rövid leírás: - MVM Démász Áramhálózati Kft.
- Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 2 - Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab
További információk: Szállító3:
Szállító4:
Rövid leírás: Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk: Szállító5:

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 872 025 000 HUF 💰
Postacím: Szabadság Tér 7
Kisavas I Sor 4.
Ország: Alföld és Észak 🏙️
Postacím: Vágóhíd utca 2.
A beszerzés teljes értéke: 517 788 000 HUF 💰
Név: Field Consulting Services Zrt.
Postacím: Vihorlát Utca 33.
Szüret Utca 15.
Név: Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Rókusalja Utca 14.
Nyitrai Utca 42.
Korona Tér 7.
Ország: Dunántúl 🏙️
Postacím: Váci Út 76.
A beszerzés teljes értéke: 510 406 020 HUF 💰
Postacím: Budafoki Út 15. IV.em 2/B.
Szépvölgyi Út 139.
A beszerzés teljes értéke: 41 980 000 HUF 💰
Postacím: Zoltán Utca 8.
Név: iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft.
Postacím: Bokor Utca 15-21.
Név: EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 304 586 500 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Barta Viktória
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2023.07.01-2023.09.30. között megkötött szerződéseket tartamazza.
Forrás: OJS 2023/S 198-621311 (2023-10-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Informatikai projektek szakértői támogatása
Hivatkozási szám: SZER23/001511-0002
Rövid leírás:
Tárgy: Szolgáltatás megrendelés „Informatikai projektek, fejlesztési feladatok szakértői támogatása” Keretmennyiség: Cikkszám: ITSZ-VIT Szolgáltatás megnevezése: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 740 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Szolgáltatás megnevezése: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 1140 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Szolgáltatás megnevezése: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 1500 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Szolgáltatás megnevezése: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 380 Mennyiségi egység: nap/fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretennyiség 70% -áig vállal lehívási kötelezettséget valamennyi tételsor tekintetében. A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza. CPV-kód: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások A közbeszerzési dokumentumokban a konkrét termékekre történő utalás kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt, ajánlatot az előírt, vagy az azzal – a műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékekre lehet tenni. Az utalás mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben odaértendő. A részajánlattétel kizárása: Ajánlatkérő megvizsgálta a részekre történő ajánlattétel biztosításának lehetőségét és megállapította, hogy annak biztosítása nem lehetséges az alábbi indok miatt: A beszerzés tárgyát képező szakértői szolgáltatások különböző, de egymással összefüggő, adott esetben egymásra épülő és – a stratégiai célkitűzésekké bontott- párhuzamosan folyó alcélok és projektek előkészítése, megvalósítása, informatikai rendszerek tervezése, megvalósítása és bevezetése kapcsán ellátandó tevékenységek teljesítésére irányulnak, amelyek során az egyes szakértői szolgáltatások különböző szolgáltatók által történő nyújtása esetén problémát okozna a különböző szolgáltatók közötti felelősség meghatározása, elhatárolása. Erre tekintettel jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: SZER23/001511-0002/1
Cím: projektek, fejlesztési feladatok szakértői támogat
A beszerzés leírása:
Keretmennyiség: Cikkszám Szolgáltatás megnevezése Mennyiség Mennyiségi egység ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra 740 nap/fő ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 1140 nap/fő ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 1500 nap/fő ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 380 nap/fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretennyiség 70% -áig vállal lehívási kötelezettséget valamennyi tételsor tekintetében.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
Időtartam: 24 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Keretmennyiség: Cikkszám Szolgáltatás megnevezése Mennyiség Mennyiségi egység ITSZ-VIT Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra 740 nap/fő ITSZ-SZIT Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra 1140 nap/fő ITSZ-JIT Junior informatikai szakértő - 1x8 óra 1500 nap/fő ITSZ-RSZ Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra 380 nap/fő A beszerzés alapmennyisége a teljes mennyiség 70%-a, opció pedig 30%-a.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-09-18 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 507 870 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001378292023/1234
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Vezető informatikai szakértő, szenior informatikai szakértő, junior informatikai szakértő, rendszerszervező szakértő feladatok ellátása és szükséges kompetencia biztosítása a műszaki leírásban részletezettek szerint. - Mobilapplikáció IT tervezés, bevezetés IT támogatása - Adatvezérelt ügyfélkiszolgálás és integrált hűségprogram (CRM2) koncepció és kapcsolódó folyamatok IT szempontú validálása - Sportfogadási alaprendszer bevezetésének IT szempontú validációja (Hercules) - Middleware implementáció és architektúra tervezése - IT fejlesztéssel járó feladatok igénykezelési folyamat módosításának, illetve a módosítások implementálásának támogatása, IT projektek szakértői támogatása - IT HR rendszerekkel kapcsolatos fejlesztési akciótervének kidolgozása ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók neve és székhelye: Még nem ismert. Alvállalkozói teljesítés várható százalékos aránya: 90 %
Többet mutasson
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Vezető informatikai szakértő, szenior informatikai szakértő, junior informatikai szakértő, rendszerszervező szakértő feladatok ellátása és szükséges kompetencia biztosítása a műszaki leírásban részletezettek szerint. - Mobilapplikáció IT tervezés, bevezetés IT támogatása - Adatvezérelt ügyfélkiszolgálás és integrált hűségprogram (CRM2) koncepció és kapcsolódó folyamatok IT szempontú validálása - Sportfogadási alaprendszer bevezetésének IT szempontú validációja (Hercules) - Middleware implementáció és architektúra tervezése - IT fejlesztéssel járó feladatok igénykezelési folyamat módosításának, illetve a módosítások implementálásának támogatása, IT projektek szakértői támogatása - IT HR rendszerekkel kapcsolatos fejlesztési akciótervének kidolgozása ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók neve és székhelye: Még nem ismert. Alvállalkozói teljesítés várható százalékos aránya: 90 %
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: eNET Magyarország Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12669789243
Postacím: Ipar utca 5.
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: beszerzes@enet.hu 📧
Telefon: +36 13730779 📞
URL: https://www.enet.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10580204244
Postacím: Csalogány Utca 30-32.
Postai irányítószám: 1015
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Tóth Elvira
E-mail: dkubeszerzes@szerencsejatek.hu 📧
Telefon: +36 12010580 📞
URL: https://www.szerencsejatek.hu 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
4.2. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki. 4.3. Az előbbiekre tekintettel a Felek megállapítják, hogy a módosítás nem lényeges, figyelemmel arra, hogy: - Megrendelő a szerződésben a Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra tekintetében meghatározott alapmennyiséget pontosítja, úgy hogy a teljes keretmennyiségből levonásra kerül az alapmennyiségen felüli részt alkotó szolgáltatásmennyiség. Megrendelő a 3.1 pontban foglaltak szerint a Kbt. 141. § (6) bekezdésére hivatkozva módosítja a Keretszerződést, tekintettel arra, hogy a Keretszerződés 2.2. pontjában alapmennyiségként megjelölt mennyiség tartalmazta a teljes keretmennyiséget, abból nem került levonásra az alapmennyiségen felüli részt alkotó szolgáltatás mennyisége, mely jelen esetben adminisztratív hiba okán történt. A módosításra a Keretszerződés 2.2. pontjában rögzített alapmennyiség és a Műszaki leírás 1. pontjában, az Ajánlattételi felhívás 5. pontjában, továbbá a Keretszerződés 2.3. pontjának negyedik franciabekezdésében foglalt alapmennyiség összhangja érdekében kerül sor; - Továbbá figyelemmel arra a körülményre, hogy a Keretszerződés megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást a Korm. rendelet 13.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján a Beszerző folytatta le központosított beszerzés keretében a Megrendelő, mint érintett szervezet javára eljárva, Megrendelő a Keretszerződésben a Szolgáltató által benyújtandó számlán szerepeltethető tételeket módosítja, úgy hogy azon kizárólag a Keretszerződés hatálya alá tartozó szolgáltatás szerepelhet. Megrendelő a 3.2 pontban foglaltak szerint a Kbt. 141. § (6) bekezdésére hivatkozva módosítja a Keretszerződést, tekintettel arra, hogy jelen esetben a Szolgáltató által a számlán feltüntethető tételek között adminisztratív hiba okán került rögzítésre a beszerzési díj, melyet a Megrendelő közvetlenül köteles megfizetni a Beszerző részére. A módosításra a Korm. rendelet 13-14.§-ainak, továbbá az ÁEF 9., 61. 62. és 119. pontjaiban foglalt rendelkezések érvényesülése és a Keretszerződésnek a Korm. rendelettel és az ÁEF-el való összhangja érdekében került sor. - Jelen módosítások nem határoznak meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; - Jelen módosítások a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg a nyertes ajánlattevő javára, tekintettel arra, hogy a Keretszerződésben rögzített ár módosítására nem került sor, így a szerződés gazdasági egyensúlya nem változik a nyertes ajánlattevő javára; - Jelen módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.10.24. 3.1. Felek közös megegyezéssel -a Keretszerződés 2. sz. mellékletét képező Műszaki leírás 1. pontjában, és a 21967 azonosító számú verseny újranyitás keretében közzétett Ajánlattételi felhívás 5. pontjában, továbbá a Keretszerződés 2.3. pontjának negyedik franciabekezdésében foglaltakkal összhangban - a szerződés 2.2. pontját, az alábbiak szerint módosítják (módosítás): Eredeti rendelkezés: „2.2. A Felek rögzítik, hogy a teljes keretmennyiség a – Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 740 nap/fő, amelyből alapmennyiség 518 nap/fő – Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 1140 nap/fő, amelyből alapmennyiség 798 nap/fő – Junior informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 1500 nap/fő, amelyből alapmennyiség 1050 nap/fő – Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra tekintetében 380 nap/fő, amelyből alapmennyiség 380 nap/fő.” Módosított rendelkezés félkövér dőlt betűvel jelölve: „2.2. A Felek rögzítik, hogy a teljes keretmennyiség a – Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 740 nap/fő, amelyből alapmennyiség 518 nap/fő – Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 1140 nap/fő, amelyből alapmennyiség 798 nap/fő – Junior informatikai szakértő - 1x8 óra tekintetében 1500 nap/fő, amelyből alapmennyiség 1050 nap/fő – Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra tekintetében 380 nap/fő, amelyből alapmennyiség 266 nap/fő.” 3.2. Felek közös megegyezéssel a Korm. rendelet 13-14.§-ainak értelmében és az ÁEF beszerzési díj megfizetésére vonatkozó rendelkezéseivel összhangban - a szerződés 9.3. pontját, az alábbiak szerint módosítják (módosítás): Eredeti rendelkezés: „9.3. A számlán csak a keretmegállapodás és a Keretszerződés hatálya alá tartozó szolgáltatás, valamint a beszerzési díj szerepelhet. Megrendelő a számlát nem köteles befogadni, és a Szolgáltató értesítése mellett a számlát a fizetési határidő szempontjából be nem nyújtottnak tekintheti, ha a számla nem felel meg a keretmegállapodásban foglalt követelményeknek és/vagy a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, és/vagy ha az teljesítésigazolás hiányában kerül benyújtásra. Erről Megrendelő a számla kézhezvételét követő 8 (nyolc) munkanapon belül értesíti a Szolgáltatót.” Módosított rendelkezés félkövér dőlt betűvel jelölve: „9.3. A számlán csak a keretmegállapodás és a Keretszerződés hatálya alá tartozó szolgáltatás szerepelhet. Megrendelő a számlát nem köteles befogadni, és a Szolgáltató értesítése mellett a számlát a fizetési határidő szempontjából be nem nyújtottnak tekintheti, ha a számla nem felel meg a keretmegállapodásban foglalt követelményeknek és/vagy a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, és/vagy ha az teljesítésigazolás hiányában kerül benyújtásra. Erről Megrendelő a számla kézhezvételét követő 8 (nyolc) munkanapon belül értesíti a Szolgáltatót.”
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 001-001865 (2023-12-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: IT szakértői szolgáltatások nyújtása (ITSZ)
Hivatkozási szám: EKR001298082020
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 832 280 600 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR001298082020/1
Cím: DKM01ITSZ21 alapján megvalósított közbeszerzések
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. - Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara - Pénzügyminisztérium Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105- 113.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 60 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl, további vezető informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl, további szenior informatikai szakértők bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Ár
Ár (súlyozás): 90

2️⃣
Belső azonosító: EKR001298082020/2
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító2: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5. 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001298082020/3
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság - Volánbusz Zrt. - MÁV Szolgáltató Központ Zrt. - MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító3: Field Consulting Services Zrt., 1025 Budapest, Vihorlát Utca 33 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2)
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR001298082020/4
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság - Magyar Államkincstár - MÁV Szolgáltató Központ Zrt. - NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító4: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5. 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.)
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001298082020 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 737 896 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001298082020/6412
Az ajánlattevő fél vezetője
A vállalkozó neve és címe
Név: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12965580
Postacím: Bartók Béla út 105-113.
Postai irányítószám: 1115
E-mail: info@multicontact.eu 📧
Telefon: +36 16663750 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 206 076 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001298082020/6388
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12669789
E-mail: info@enet.hu 📧

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 583 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001298082020/6436
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A vállalkozó neve és címe
Név: Field Consulting Services Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_25445525
Postacím: Vihorlát Utca 33.
Postai irányítószám: 1025
E-mail: iroda@fieldconsulting.hu 📧
Telefon: +36 16159458 📞

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 304 508 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001298082020/6596
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Név: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11780359
Postacím: Rétköz Utca 5.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: ajanlat@kurt.hu 📧
Telefon: +36 707787543 📞

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44899914
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Kapcsolattartó pont: Barta Viktória
E-mail: barta.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578884 📞
Fax: +36 303423536 📠
URL: https://www.dkuzrt.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda

Kiegészítő információk
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti további információk: Ajánlattevők: 1. Ajánlattevő MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. 12965580243 2. Ajánlattevő ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5. 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09 3. Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt., 1025 Budapest, Vihorlát Utca 33 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2) 4. Ajánlattevő: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5. 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.) 5. Ajánlattevő: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1. 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.) Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2023.10.01-2023.12.31. között megkötött szerződéseket tartalmazza.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15827186241
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15827186241
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 011-030770 (2024-01-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: DTP támogató szakrendszer tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: VEZ-45/1-2024
Rövid leírás:
A Díjbeszedő Holding Zrt. 2021. novemberében kidolgozta 2022-25-ös időszakra vonatkozó üzletfejlesztési koncepcióját, amelynek részeként célul tűzte ki a jelenlegi alapfolyamatok újratervezését és az ezeket támogató, korszerű digitális platformon épített informatikai szakrendszerek kialakítását. A célok elérését a Díjbeszedő Holding Zrt. Digitális Transzformációs Programja (DTP) támogatja. A Programban kezelt alapfolyamatok köre a fogyasztás leolvasásra, számlázásra, díjbeszedésre, fogyasztói folyószámla vezetésre, ügyfélszolgálati folyamatokra, követeléskezelésre, behajtásra terjed ki. A DTP elsődleges célja a szolgáltatások újraszervezésével magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás elérése és ezzel párhuzamosan az alapfolyamatokat támogató informatikai szakrendszerek technológiai megújítása. Ajánlatkérő jelen beszerzés keretében beszerezni kívánt külső szakértői erőforrást elsődlegesen az alábbi feladatok (lásd részletesen a műszaki leírásban) tekintetében kívánja igénybe venni: 1. Helyzetelemzés 2. A helyzetfelmérés eredményeképpen a DTP hatókörének felülvizsgálata és Koncepcióterv összeállítása 3. Informatikai rendszerek tervezéséhez, kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása 4. Az új szakrendszerek kiépítésére irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása 5. A megvalósítás szakaszban szakértői feladatokban való közreműködés A fenti 1.-4. pontban sorolt tevékenységeket Nyertes Ajánlattevő a szerződéskötéstől számított 5 hónapon belül köteles megvalósítani. Ajánlattevő akként köteles megadni ajánlatát, hogy meg kell határozza az 1-4. pont szerinti eredménytermékek előállításához szükséges szakértői típusokat és mennyiségeket. A megvalósítási fázisban biztosítandó szakértői tevékenységeket (műszaki leírás „beszerzés terjedelme” című fejezet 5. pont) a projekt ütemezéshez igazodóan, de legfeljebb a szerződéskötést követő 29 hónapig szükséges biztosítani. Az egyes szakértői feladatok és az azokhoz rendelt eredménytermékek elkészítésének konkrét határideje az Egyedi megrendelőkben kerülnek meghatározásra. Az Ajánlatkérő a megvalósítási (implementációs) szakaszhoz köthető szakértői közreműködésre az alábbi keretmennyiséget határozza meg: Cikkszám: ITSZ-VIT Szolgáltatás megnevezése: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 265 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Szolgáltatás megnevezése: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 504 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Szolgáltatás megnevezése: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 120 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Szolgáltatás megnevezése: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 240 Mértékegység: nap/fő A megvalósítási szakaszban nyújtandó szakértői közreműködés vonatkozásában Ajánlatkérő nem vállal – az előbbiekben meghatározott szakértői napokra – lehívási kötelezettséget. A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza. CPV-kód: • 72221000 – Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások • 722221000 – Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával kapcsolatos szolgáltatások • 72222300 -Információs technológiával kapcsolatos szolgáltatások • 79421200 – Projektvezetési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 591 050 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: VEZ-45/1-2024/1
A beszerzés leírása:
A Díjbeszedő Holding Zrt. 2021. novemberében kidolgozta 2022-25-ös időszakra vonatkozó üzletfejlesztési koncepcióját, amelynek részeként célul tűzte ki a jelenlegi alapfolyamatok újratervezését és az ezeket támogató, korszerű digitális platformon épített informatikai szakrendszerek kialakítását. A célok elérését a Díjbeszedő Holding Zrt. Digitális Transzformációs Programja (DTP) támogatja. A Programban kezelt alapfolyamatok köre a fogyasztás leolvasásra, számlázásra, díjbeszedésre, fogyasztói folyószámla vezetésre, ügyfélszolgálati folyamatokra, követeléskezelésre, behajtásra terjed ki. A DTP elsődleges célja a szolgáltatások újraszervezésével magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás elérése és ezzel párhuzamosan az alapfolyamatokat támogató informatikai szakrendszerek technológiai megújítása. Ajánlatkérő jelen beszerzés keretében beszerezni kívánt külső szakértői erőforrást elsődlegesen az alábbi feladatok (lásd részletesen a műszaki leírásban) tekintetében kívánja igénybe venni: 1. Helyzetelemzés 2. A helyzetfelmérés eredményeképpen a DTP hatókörének felülvizsgálata és Koncepcióterv összeállítása 3. Informatikai rendszerek tervezéséhez, kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása 4. Az új szakrendszerek kiépítésére irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása 5. A megvalósítás szakaszban szakértői feladatokban való közreműködés A fenti 1.-4. pontban sorolt tevékenységeket Nyertes Ajánlattevő a szerződéskötéstől számított 5 hónapon belül köteles megvalósítani. Ajánlattevő akként köteles megadni ajánlatát, hogy meg kell határozza az 1-4. pont szerinti eredménytermékek előállításához szükséges szakértői típusokat és mennyiségeket. A megvalósítási fázisban biztosítandó szakértői tevékenységeket (műszaki leírás „beszerzés terjedelme” című fejezet 5. pont) a projekt ütemezéshez igazodóan, de legfeljebb a szerződéskötést követő 29 hónapig szükséges biztosítani. Az egyes szakértői feladatok és az azokhoz rendelt eredménytermékek elkészítésének konkrét határideje az Egyedi megrendelőkben kerülnek meghatározásra. Az Ajánlatkérő a megvalósítási (implementációs) szakaszhoz köthető szakértői közreműködésre az alábbi keretmennyiséget határozza meg: Cikkszám: ITSZ-VIT Szolgáltatás megnevezése: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 265 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Szolgáltatás megnevezése: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 504 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Szolgáltatás megnevezése: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 120 Mértékegység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Szolgáltatás megnevezése: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 240 Mértékegység: nap/fő A megvalósítási szakaszban nyújtandó szakértői közreműködés vonatkozásában Ajánlatkérő nem vállal – az előbbiekben meghatározott szakértői napokra – lehívási kötelezettséget. A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza. CPV-kód: • 72221000 – Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások • 722221000 – Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával kapcsolatos szolgáltatások • 72222300 -Információs technológiával kapcsolatos szolgáltatások • 79421200 – Projektvezetési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését
Többet mutasson
További információk:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a BT-161-es mezőben az eredeti szerződés értéke helyesen került feltüntetésre, az eredeti szerződés ellenértéke ugyanis 591 050 000,-Ft. Az eredményhirdetményben feltüntetett 872 025 000,-Ft a teljes negyedévben, Ajánlatkérővel megkötött szerződések összértékét rögzíti, azonban tárgyi szerződésmódosítás vonatkozásában releváns eredeti szerződés nettó ellenértéke 591 050 000,-Ft volt.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: Budafoki
út
107-109.
Irányítószám: 1117
Város: Budapest
Időtartam: 29 hónap
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlattevőnek részletes ajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat és műszaki-szakmai ajánlat kitöltésével akként, hogy a Műszaki leírás 1-4. pontja szerinti tevékenységek kapcsán önállóan meg kell határoznia és megadnia az eredménytermékek előállításához szükséges szakértői típusokat és mennyiségeket, valamint ezek egységárait; a Műszaki leírás 5. pontja szerinti, opcionális tételnek minősülő keretmennyiségek tekintetében pedig csak az egységárakat kell megadnia. Mind az átalánydíjas elszámolású alap, mind pedig a tételes elszámolású opcionális tételek esetében azonos egységárakat kell megadnia Ajánlattevőknek. Műszaki leírás 5. pontja szerinti Opcionális szakértői keret: Cikkszám: ITSZ-VIT Megnevezés: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 265 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Megnevezés: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 504 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Megnevezés: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 120 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 240 Mennyiségi egység: nap/fő
Többet mutasson

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus fizetést használnak

A szerződés odaítélése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=107734 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 591 050 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000249922024/0000
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12965580243
Postacím: Bartók Béla Út 105-113.
E-mail: kozbeszerzes@multicontact.eu 📧

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Díjbeszedő Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10805246243
Postacím: Budafoki Út 107-109.
Postai irányítószám: 1117
Kapcsolattartó pont: Kaizer Balázs
E-mail: kaizer.balazs@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578895 📞
Fax: +36 305636003 📠
URL: https://www.dbrt.hu/ 🌏

Kiegészítő információk
További információk
A VII.2.2) A módosítás oka pont folytatása: Az eredeti Szerződés szerinti, az Alapfeladatokra eső Vállalkozói díj nettó 414 400 000,-Ft volt, míg a tárgyi Szerződésmódosítás kapcsán felmerülő, az Alapfeladatokra eső, műszaki tartalom változásra tekintettel felmerülő többlet költség nettó 1 765 000,-Ft. Az Alapfeladatokra eső ellenérték növekedésre tekintettel az eredeti Vállalkozói díj teljes összege nettó 591 050 000,-Ft-ról nettó 592 815 000,-Ft-ra emelkedett. Megállapítható tehát, hogy a műszaki tartalom módosítása kapcsán az eredeti Szerződésben rögzített Vállalkozói díj teljes ellenértéke 1 765 000-Ft-tal (0,299%) növekedett, mely ellenérték növekedés nem éri el a Kbt. 141. § (2) bekezdés a) pontja szerinti uniós értékhatárt, továbbá nem éri el a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott, 10%-os korlátot. A Szerződés vonatkozásában első alkalommal kerül sor a Vállalkozói díj módosítására. A Szerződésmódosítás keretében megváltozó műszaki tartalom nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. A módosítás a projekt eredeti célját nem változtatja meg, sőt az elősegíti a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény rendelkezéseinek való megfelelést, melyre tekintettel a módosítás mindenben megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésében rögzített jogalapnak. Felek a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény kihirdetését követően egyeztetésekbe kezdtek az 5-9-. számú egyedi megrendeléseket érintő feladatok pontosítása, valamint a műszaki tartalom erre tekintettel történő átdolgozása és a módosított Vállalkozói díj meghatározása tekintetében. Tekintettel arra, hogy az 5-9. számú egyedi megrendelések teljesítése 2023. december 11. napján felfüggesztésre került, a 2023. évi CIII. törvény kihirdetését követően szükségessé vált módosítások, illetve a törvény rendelkezéseinek figyelembe vétele miatt a Vállalkozó időráfordítása növekszik, Felek a Szerződés 2.2. pontjában rögzített, Szerződés hatálybalépésétől számított 5 hónapos határidőt 2024. április 20. napjáig hosszabbítják meg. Tekintettel a Szerződés 2.2. pontjában rögzített határidő hosszabbításra Felek megállapodtak továbbá az 5-9. számú egyedi megrendelésekben rögzített teljesítési határidőknek a módosított teljesítési határidővel történő összhangba hozatalában és azok 2024. április 20. napjában történő meghatározásában is. A tárgyi Szerződésmódosítás keretében kezelt, a teljesítési határidő meghosszabbítása a Vállalkozói díj műszaki tartalomváltozásra tekintettel bekövetkezett változáshoz kapcsolódik, így annak tekintetében megállapítható a Kbt. 141. § (3) bekezdése szerinti jogalap fennállása.
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Felek rögzítik, hogy a Szerződés módosítására az alábbi indokok alapján kerül sor: A Szerződés 2.2. pontjában rögzített, tervezési fázishoz kapcsolódó szakértői tevékenységek (Alapfeladatok) részét képező, a Műszaki leírásban foglalt 5-9. eredménytermékek (Folyamatmodell; Üzleti követelmény specifikáció; Nem-funkcionális igények specifikációja; Implementációs pályázat Műszaki melléklete; Projektvezetés dokumentumai) vonatkozásában az egyedi megrendelések kibocsátására 2023. november 24. napján, az alábbi teljesítési határidőkkel került sor: - 5. sz. egyedi megrendelés (Folyamatmodell eredménytermék megvalósítása): 2024. január 25. - 6. sz. egyedi megrendelés (Üzleti követelmény specifikáció eredménytermék megvalósítása): 2024. január 25. - 7. sz. egyedi megrendelés (Nem-funkcionális igények specifikációja eredménytermék megvalósítása): 2024. január 25. - 8. sz. egyedi megrendelés (Implementációs pályázat Műszaki melléklete eredménytermék megvalósítása): 2024. február 8. - 9. sz. egyedi megrendelés (Projektvezetés dokumentumai eredménytermék megvalósítása): 2024. február 8. A Digitális Magyarország Ügynökség által 2022. decemberében közétett Nemzeti Digitális Állampolgárság Program (továbbiakban: NDÁP) - amely iránymutatást tartalmazott a jövőben történő digitális szolgáltatások fejlesztésével szemben támasztott elvárások kapcsán – az eljárás lefolytatásakor ismert volt, melyre tekintettel a Műszaki leírás a helyzetelemzés (Helyzetfelmérés eredményét összegző dokumentum) feladatai között rögzítette a NDÁP-ban megfogalmazott célokhoz való illeszkedés-, valamint az abban megfogalmazott célok elérését támogató, a Digitális Transzformációs Programba illeszthető új szolgáltatások kialakítási lehetőségeinek vizsgálatát. Ennek eredményeit az elfogadott „Helyzetelemzés” (Helyzetfelmérés eredményét összegző dokumentum) című eredménytermék tartalmazza. A Műszaki leírás a fentiekben rögzítetteken kívül az NDÁP vonatkozásában egyéb feladatot a többi, így az 5-9. eredménytermék vonatkozásában sem határozott meg. 2023. november 14-én, T/6076 irományszámon előterjesztésre került "A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól" szóló törvénytervezet, melynek tartalma szervesen kapcsolódik az 5-9. számú egyedi megrendelésekben rögzített szakértői tevékenységekhez és azok eredménytermékeihez is. Fentiekre tekintettel Vállalkozó 2023. november 27. napján írt levelében tájékoztatta Megrendelőt, hogy álláspontja szerint a hivatkozott eredménytermékek elkészítéséhez kapcsolódó feladatok megkezdésének előfeltétele a kihirdetésre kerülő szabályozás részletes hatásvizsgálata, az eredménytermékek törvénnyel való összhangjának biztosítása, melyre tekintettel javasolta a műszaki tartalom törvénytervezetnek megfelelő felülvizsgálatát és a Szerződés módosítását. Megrendelő a Vállalkozó tájékoztatása nyomán az 5-9. számú egyedi megrendelésben foglalt feladatok teljesítését 2023. december 11. napján felfüggesztette, figyelemmel arra, hogy az érintett eredménytermékek tekintetében a műszaki tartalom felülvizsgálata vált szükségessé. A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény 2023. december 22. napján került a Magyar Közlönyben kihirdetésre. Felek a törvény kihirdetését követően egyeztetésekbe kezdtek az érintett eredménytermékek a törvénnyel való összhangjának biztosítása, a Műszaki leírás ennek megfelelő módosítása vonatkozásában. A törvény rendelkezésre állására tekintettel a Műszaki leírás módosításra kerül, melyre tekintettel Felek felülvizsgálták és módosítják a Szerződés 7.2a. pontjában rögzített, Alapfeladatokra eső Vállalkozói díjat és erre tekintettel a Vállalkozói díj teljes összegét, továbbá az Alapfeladatok elvégzésének határidejét. A Kbt. 141. § (2) bekezdés alapján a szerződés – a Kbt. 141. § (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt; valamint szolgáltatásmegrendelés esetén az eredeti szerződéses érték 10%-át, továbbá a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a fenti szabályokat arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. A Kbt. 141. § (2) bekezdésében szereplő mértékig tehát egyéb körülmény vizsgálata nélkül módosítható a szerződés, feltéve, ha a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez. A Szerződés 7.2.a. pontjában rögzített, Alapfeladatokra eső Vállalkozói díj összege, valamint erre tekintettel a Szerződés 7.2 pontjában rögzített Vállalkozói díj teljes összege módosításának oka a Műszaki leírás 5-9. számú eredménytermékekre vonatkozó feladatoknak a 2023. december 22. napján kihirdetett 2023. évi CIII. törvény szerinti felülvizsgálata és módosítása. Az ellenszolgáltatás megnövelése tehát összefüggésben van a műszaki tartalom változással. Folytatás az V.3.10) pontban. A szerződés szerinti, eredeti ellenszolgáltatás összege: 591 050 000 HUF A szerződésmódosítás utáni ellenszolgáltatás összege: 592 815 000 HUF Az eredeti szerződés aláírásának dátuma: 2023.09.08. A szerződésmódosítás dátuma: 2024.02.08.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1. A műszaki tartalom a módosított műszaki leírásban (1. sz. melléklet) foglaltaknak megfelelően módosul. 2. Az Alapfeladatokra meghatározott teljesítési határidő (a Szerződés 2.2. pontja) az alábbiak szerint módosul: Eredeti szerződéses feltétel: 2. A Szerződés tárgya, mennyisége, ütemezés 2.2. A Szerződés tárgyát képező Feladatokat Vállalkozó az Egyedi megrendelőkben meghatározott ütemezés, illetve határidők szerint teljesíti. Megrendelő Egyedi megrendelő kibocsátására a Szerződés időtartama alatt jogosult, az Egyedi megrendelőben a Feladat elvégzésére a Szerződés időtartamán (hatályba lépéstől számított 29 hónap) túlmutató határidő nem állapítható meg. A Szerződés 1. sz. mellékletét képező műszaki leírás „beszerzés terjedelme” című fejezetének 1.-4. pontjába sorolt tervezés fázishoz kapcsolódó szakértői tevékenységek (továbbiakban: Alapfeladatok) tekintetében Megrendelő vállalja, hogy a Vállalkozó mint nyertes ajánlattevő ajánlatában szereplő szakértői napokat teljeskörűen lehívja. AzAlapfeladatok elvégzésére vonatkozó Egyedi megrendelőben meghatározható határidő nem lehet későbbi, mint a Szerződés hatályba lépésétől számított 5 hónap. Módosított szerződéses feltétel: 2. A Szerződés tárgya, mennyisége, ütemezés 2.2. A Szerződés tárgyát képező Feladatokat Vállalkozó az Egyedi megrendelőkben meghatározott ütemezés, illetve határidők szerint teljesíti. Megrendelő Egyedi megrendelő kibocsátására a Szerződés időtartama alatt jogosult, az Egyedi megrendelőben a Feladat elvégzésére a Szerződés időtartamán (hatályba lépéstől számított 29 hónap) túlmutató határidő nem állapítható meg. A módosított műszaki leírás „beszerzés terjedelme” című fejezetének 1.-4. pontjába sorolt tervezés fázishoz kapcsolódó szakértői tevékenységek (továbbiakban: Alapfeladatok) tekintetében Megrendelő vállalja, hogy a Vállalkozó, mint nyertes ajánlattevő ajánlatában szereplő szakértői napokat teljeskörűen lehívja. Az Alapfeladatok elvégzésére vonatkozó Egyedi megrendelőben meghatározható határidő nem lehet későbbi, mint 2024. április 20. napja. 3. A Vállalkozói díj (a Szerződés 7.2. és 7.2. a. pontja) az alábbiak szerint módosul: Eredeti szerződéses feltétel: 7. Díjazás 7.2 A Vállalkozó Díj teljes összege hiánytalan teljesítés és az opcionálisan lehívható tételek 100%-ának lehívása esetén: nettó 591 050 000,- forint + Áfa, azaz nettó ötszázkilencvenegymillió-ötvenezer forint + Áfa, amely tartalmazza: a. a Szerződés 1. sz. mellékletét képező műszaki leírás „Beszerzés terjedelme” című fejezet 1 4. pontjában meghatározott szakértői tevékenységek (2.2. pont szerinti Alapfeladatok) ellátásához szükséges alábbi szakértői erőforrásokat: Cikkszám: ITSZ-VIT Megnevezés: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 650 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 178 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 115 700 000 Cikkszám: ITSZ-SZIT Megnevezés: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 1160 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 175 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 203 000 000 Cikkszám: ITSZ-JIT Megnevezés: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 300 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 94 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 28 200 000 Cikkszám: ITSZ-RSZ Megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 540 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 125 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 67 500 000 A Vállalkozó nyertes ajánlata alapján az Alapfeladatokra eső Vállalkozói díj összesen nettó 414 400 000 forint + Áfa, azaz nettó négyszáztizennégymillió-négyszázezer forint + Áfa. Módosított szerződéses feltétel: 7. Díjazás 7.2 A Vállalkozó Díj teljes összege hiánytalan teljesítés és az opcionálisan lehívható tételek 100%-ának lehívása esetén: nettó 592 815 000,- forint + Áfa, azaz nettó ötszázkilencvenkettőmillió-nyolcszáztizenötezer forint + Áfa, amely tartalmazza: a. a módosított műszaki leírás „Beszerzés terjedelme” című fejezet 1 4. pontjában meghatározott szakértői tevékenységek (2.2. pont szerinti Alapfeladatok) ellátásához szükséges alábbi szakértői erőforrásokat: Cikkszám: ITSZ-VIT Megnevezés: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 655 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 178 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 116 590 000 Cikkszám: ITSZ-SZIT Megnevezés: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 1165 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 175 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 203 875 000 Cikkszám: ITSZ-JIT Megnevezés: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 300 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 94 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 28 200 000 Cikkszám: ITSZ-RSZ Megnevezés: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 540 Mennyiségi egység: nap/fő Nettó egységár (nettó Ft): 125 000 Nettó ár összesen /Nettó egységár * Mennyiség/: 67 500 000 A Vállalkozó nyertes ajánlata alapján az Alapfeladatokra eső Vállalkozói díj összesen nettó 416 165 000 forint + Áfa, azaz nettó négyszáztizenhatmillió-százhatvanötezer forint + Áfa. Az eredeti szerződés aláírásának dátuma: 2023.09.08. A szerződésmódosítás dátuma: 2024.02.08.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 038-110625 (2024-02-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 498 346 600 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105- 113
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság - Nemzeti Választási Iroda - Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara - Magyar Államkincstár - Magyar Államkincstár - Volánbusz Zrt. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 7 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
+ még 1
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap - Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson

5️⃣
Belső azonosító: EKR001298082020/5
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: - MVM Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság - Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító5: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1. 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.)
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 92 718 000 HUF 💰
23 805 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14110968242
Postacím: Aradi Utca 8.
Postai irányítószám: 1062
E-mail: info@bluefield.hu 📧
Név: Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14544060243
Postacím: Andor Utca 21/C.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 15507557 📞
Név: Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25599617241
Postacím: Szabadság Tér 7.
Postai irányítószám: 1054
E-mail: iroda@teqtos.com 📧
Név: COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10500109205
Postacím: Kisavas I Sor 4.
Postai irányítószám: 3530
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: comtrans@comtrans.hu 📧
Telefon: +36 46411877 📞
Név: Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12560264209
Postacím: Vágóhíd utca 2. 8.ép.2.em
Postai irányítószám: 4034
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
E-mail: iroda@kiruly.hu 📧
Telefon: +36 13463500 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 807 162 600 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14540767241
Postacím: Szépvölgyi Út 39.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: info@v-m.hu 📧
Név: ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27936030243
Postacím: Szüret Utca 15.
E-mail: info@vivetech.com 📧
Név: Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment
Nemzeti nyilvántartási szám: 12735345242
Postacím: Erzsébet királyné Útja 29/b.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: info@clarity.hu 📧
Telefon: +36 14223030 📞
Név: Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22618227202
Postacím: Rókusalja Utca 14.
Postai irányítószám: 7624
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: hello@collectivo.hu 📧
Név: Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11698816207
Postacím: Nyitrai Utca 42.
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: office@konigsberg.hu 📧
Telefon: +36 16217418 📞
Név: Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12715244244
Postacím: Váci út 20.
Postai irányítószám: 1132
Telefon: +36 14518100 📞
Név: MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24209746213
Postacím: Korona tér 7.
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest 🏙️
Név: AAM Tanácsadó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13012252241
Postacím: Váci Út 76. 25685/2.
Postai irányítószám: 1133
E-mail: aam@aam.hu 📧
Telefon: +36 14652070 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 403 675 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 11780359243
E-mail: info@virzrt.hu 📧
Telefon: +36 14246666 📞
Név: VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23477827243
Postacím: Budafoki Út 15. IV.em 2/B.
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 302530889 📞
Név: Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12849675243
Postacím: Maros Utca 19-21.
Postai irányítószám: 1122
E-mail: info@vialto.hu 📧
Telefon: +36 14124455 📞
Név: Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11782454241
Postacím: Szépvölgyi Út 139.
E-mail: info@stratis.hu 📧
Telefon: +36 14541900 📞
Név: 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12631186217
Postacím: Keselyűsi Út 22.
Postai irányítószám: 7100
Postai város: Szekszárd
Régió: Tolna 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@dussergroup.hu 📧
Telefon: +36 204632008 📞
Név: I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24376451241
Postacím: Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.
Postai irányítószám: 1053
E-mail: i-track@i-track.hu 📧
Telefon: +36 16118674 📞

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 170 986 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001298082020/6604
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12870491241
Postacím: Zoltán Utca 8. fe. 1
E-mail: kozbeszerzes@egov.hu 📧
Telefon: +36 204111668 📞
Név: DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26679028243
Postacím: Ady Endre Út 28-30
Postai irányítószám: 1191
E-mail: info@dxsolutions.hu 📧
Név: KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12691908244
Postacím: Váci Út 31.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: info@kpmg.hu 📧
Telefon: +36 18877100 📞
Név: IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10304491243
Postacím: Buda-part Tér 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: company@horvath-partners.com 📧
Telefon: +36 13828888 📞
Név: Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14387591241
Postacím: Bécsi Út 95. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1032
E-mail: info@boostit.hu 📧
Telefon: +36 703918736 📞
Név: iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14720787241
Postacím: Bokor Utca 15-21.
E-mail: info@icontest.hu 📧
Név: EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13841106209
Postacím: Köntösgát Sor 1-3.
Postai irányítószám: 4031
E-mail: ekozig@ekozig.hu 📧
Telefon: +36 52505075 📞

Kiegészítő információk
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti további információk: Ajánlattevők: 1. Ajánlattevő MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. 12965580243 2. Ajánlattevő ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., 1095 Budapest, Ipar utca 5. 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09 3. Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt., 1025 Budapest, Vihorlát Utca 33 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2) 4. Ajánlattevő: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, 1118 Budapest, Rétköz Utca 5. 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.) 5. Ajánlattevő: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1. 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.) Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2024.01.01-2024.03.31. között megkötött szerződéseket tartalmazza.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 074-219312 (2024-04-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya szerinti szervezetek részére informatikai rendszerek tervezéséhez, megvalósításához és bevezetéséhez kapcsolódó szakértői szolgáltatások nyújtása. Az eljárás tárgya szerinti szakértő típusok listáját 4 féle különböző szakértő képez.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 753 478 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: MVM Energetika Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító1: MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, a.sz: 12965580-2-43, 1115 Budapest Bartók Béla út 105-113.
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító2: ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., (1095 Budapest, Ipar utca 5.) 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Állami Operaház Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító3: Field Consulting Services Zrt., (1025 Budapest, Vihorlát Utca 33.) 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2)
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság Magyar Nemzeti Levéltár Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító4: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, (1118 Budapest, Rétköz Utca 5.) 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.)
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító5: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, (1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1.) 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.)
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-28 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 100 159 500 HUF 💰
114 559 500 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Vágóhíd utca 2. 8.ép. 2.em.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 77 790 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
AAM Tanácsadó Zrt
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 341 490 000 HUF 💰
119 479 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Zoltán Utca 8. fe. 1.
Ady Endre Út 28-30.

Kiegészítő információk
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti további információk: Ajánlattevők: 1. Ajánlattevő MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, (1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.) 12965580243 2. Ajánlattevő ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., (1095 Budapest, Ipar utca 5.) 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09 3. Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt., (1025 Budapest, Vihorlát Utca 33.) 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2) 4. Ajánlattevő: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, (1118 Budapest, Rétköz Utca 5.) 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.) 5. Ajánlattevő: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország (1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1.) 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.) Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2024.04.01-2024.06.30. között megkötött szerződéseket tartalmazza.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_4066453
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
EKRSZ_4066453
Forrás: OJS 2024/S 133-411580 (2024-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Díjpolitikai feladatok szakértői támogatása
Hivatkozási szám: 4800000439
Rövid leírás:
Szolgáltatás megrendelés „Díjpolitikai feladatok szakértői támogatása” Mennyiség: Cikkszám: ITSZ-VIT Szolgáltatás megnevezése: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 125 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Szolgáltatás megnevezése: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 125 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Szolgáltatás megnevezése: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 40 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Szolgáltatás megnevezése: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 75 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZOLG1 Szolgáltatás megnevezése: Dokumentáció készítés Mennyiség: 75 Mennyiségi egység: óra A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza. Fő CPV-kód: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások További CPV-kód: 72221000 Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások 72222200 Információs rendszer és technológia tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 72222300 Információs technológiával kapcsolatos szolgáltatások 72223000 Információs technológia követelményeinek áttekintésével kapcsolatos szolgáltatások 79421200 Projekttervezési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését. A közbeszerzési dokumentumokban a konkrét szolgáltatásokra történő utalás kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt, ajánlatot az előírt, vagy az azzal – a műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű szolgáltatásokra lehet tenni. Az utalás mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben odaértendő. A részajánlattétel kizárása: Ajánlatkérő megvizsgálta a részekre történő ajánlattétel biztosításának lehetőségét és megállapította, hogy annak biztosítása nem lehetséges az alábbi indok miatt: A beszerzés tárgyát képező szakértői szolgáltatások az Ajánlatkérő által kezelt, EUROVIGNETTA irányelv hatálybalépését követően bevezetett HUGO rendszerfejlesztése vonatkozásában elvégzendő feladatok teljesítésére irányulnak, amelyek során a rendszeren belüli összefüggések miatt az egyes szakértői szolgáltatások különböző szolgáltatók által történő nyújtása esetén problémát okozna a különböző szolgáltatók közötti felelősség meghatározása, elhatárolása. Erre tekintettel jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 753 478 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: 4800000439/1
A beszerzés leírása:
Szolgáltatás megrendelés „Díjpolitikai feladatok szakértői támogatása” Mennyiség: Cikkszám: ITSZ-VIT Szolgáltatás megnevezése: Vezető informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 125 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZIT Szolgáltatás megnevezése: Szenior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 125 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-JIT Szolgáltatás megnevezése: Junior informatikai szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 40 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-RSZ Szolgáltatás megnevezése: Rendszerszervező szakértő - 1x8 óra Mennyiség: 75 Mennyiségi egység: nap/fő Cikkszám: ITSZ-SZOLG1 Szolgáltatás megnevezése: Dokumentáció készítés Mennyiség: 75 Mennyiségi egység: óra A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza. Fő CPV-kód: 72222000 Információs rendszer és technológia stratégiai felülvizsgálatával és tervezésével kapcsolatos szolgáltatások További CPV-kód: 72221000 Üzleti elemzési tanácsadó szolgáltatások 72222200 Információs rendszer és technológia tervezésével kapcsolatos szolgáltatások 72222300 Információs technológiával kapcsolatos szolgáltatások 72223000 Információs technológia követelményeinek áttekintésével kapcsolatos szolgáltatások 79421200 Projekttervezési szolgáltatások, kivéve az építési munkák tervezését. A közbeszerzési dokumentumokban a konkrét szolgáltatásokra történő utalás kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt, ajánlatot az előírt, vagy az azzal – a műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű szolgáltatásokra lehet tenni. Az utalás mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben odaértendő. A részajánlattétel kizárása: Ajánlatkérő megvizsgálta a részekre történő ajánlattétel biztosításának lehetőségét és megállapította, hogy annak biztosítása nem lehetséges az alábbi indok miatt: A beszerzés tárgyát képező szakértői szolgáltatások az Ajánlatkérő által kezelt, EUROVIGNETTA irányelv hatálybalépését követően bevezetett HUGO rendszerfejlesztése vonatkozásában elvégzendő feladatok teljesítésére irányulnak, amelyek során a rendszeren belüli összefüggések miatt az egyes szakértői szolgáltatások különböző szolgáltatók által történő nyújtása esetén problémát okozna a különböző szolgáltatók közötti felelősség meghatározása, elhatárolása. Erre tekintettel jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
Többet mutasson
Időtartam: 36 hónap

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 4800000439
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-18 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 59 150 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: I-Track Consulting Kft.
URL: https://www.i-track.hu 🌏

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: Nincsenek

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12147715244
Postacím: Váci Út 45/B.
E-mail: toth.elvira@nemzetiutdij.hu 📧
Telefon: +36 203874095 📞
URL: https://nemzetiutdij.hu/hu 🌏

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
EKRSZ_40664534_2
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.-a szerint.

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Megrendelő, mint Ajánlatkérő, beszerzési igényének megvalósítása érdekében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) Második Rész 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján Egyedi Eljárást (a továbbiakban: „Egyedi Eljárás”) folytatott le „Díjpolitikai feladatok szakértői támogatása” tárgyban. Az Egyedi Eljárás eredményeként a Felek 2024. június 18. napján szerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötöttek. Az időközben a használatidíj-rendszerben és az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2025. évi LVI. törvénnyel hatályba lépett jogszabályváltozások miatt a Műszaki leírásban a HU-GO rendszer üzleti modelljére vonatkozó szakmai tartalmat a még meg nem valósult tevékenységek tekintetében – részben érdekmúlás, részben pedig fontosságukban előrébb sorolt szempontok alapján – módosítani szükséges. A Műszaki leírás módosítása magával vonja a Szerződés 2., 4.1. és 5.3. pontjainak módosítását is. A Szerződésben rögzített díjazás összege nem változik, azonban a jogszabályi változásra tekintettel a feladatok és a teljesítésükre vonatkozó határidők, valamint az óraszámok átstrukturálása szükséges. Fentiek alapján a módosítás összhangban áll a Kbt. 141. § (4) bekezdésének c) pontjában foglaltakkal, mivel a Szerződés módosítását olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő (Megrendelő) kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre, a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, továbbá a szerződéses ellenérték nem változik. A módosítás biztosítja a felelős pénzgazdálkodást, elkerülve a felesleges költségeket és az új eljárással járó többletterheket, miközben támogatja a feladatok hatékony és gazdaságos megvalósítását. A Szerződés 9.2. pontja rögzíti, hogy a Felek a Kbt. 141. §-ában rögzítetteknek megfelelően módosíthatják a Szerződést. Fentiekre tekintettel Felek a Szerződés 2., 4.1. és 5.3. pontjait, valamint a Szerződés 2. számú mellékletét képező Műszaki leírást közös megegyezéssel az alábbiak szerint módosítják. A szerződés módosítása előtti nettó értéke: 59.150.000 Ft A szerződés módosítása utáni nettó értéke: 59.150.000 Ft
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.10.30 Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés 2., 4.1. és 5.3. pontjai helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „2. A Szerződés hatálya A Szerződés a hatálybalépéstől kezdődően 2026. május 4. napjáig hatályos. A Szerződés az aláírása napján lép hatályba, azzal, hogy amennyiben a felek általi aláírás napja egymástól különböző, a hatálybalépés napja a későbbi keltezés napja.” „4.1. Teljesítési ütemezés a szerződés 1. sz. mellékletét képező Megrendelt szolgáltatás- és árlista szerint nevesített szolgáltatáselemek szerint. „5.3. Megrendelő a részszámlázás lehetőségét Szolgáltató számára az alábbi feladatok szerződésszerű teljesítését követően biztosítja: I. Második és harmadik széndioxid kibocsátási osztályba sorolás meghatározásának támogatása ( 1. részszámla) II. Eurovignetta irányelv notifikációs eljárásának szakmai támogatása (2. részszámla) III. Infrastruktúradíj-szintek újraértékelési módszertanának megvalósítása, utókövetése (3. részszámla) IV. Külsőköltségdíj számításának frissítése, visszamérése, külsőköltség díjszintek megfelelőségi vizsgálata (4. részszámla) V. Leterelődés-vizsgálat forgalmi modellezéssel (5. részszámla) VI. Digitális viszonylati jegy kialakításának szakértői támogatása (6. részszámla) VII. Az infrastruktúra díjszintek fedezeti mutatóinak figyelemmel kísérése (7. részszámla) 2. 2. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés 2. számú mellékletét képező Műszaki leírás helyébe a jelen szerződésmódosítás 1. sz. mellékletét képező dokumentum (Műszaki leírás) lép.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 215-739221 (2025-11-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 14 984 750 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01ITSZ21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: Magyar Államkincstár Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Szállító3: Field Consulting Services Zrt., (1025 Budapest, Vihorlát Utca 33.) 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2)
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100

Eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 984 750 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Váci Út 35.
Kapcsolattartó pont: Bűrös-Csiki Mária Kinga
E-mail: buros-csiki.kinga@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 706426099 📞

Kiegészítő információk
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti további információk: Ajánlattevők: 1. Ajánlattevő MultiContact Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, (1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.) 12965580243 2. Ajánlattevő ENET Internetkutató és Tanácsadó Kft., (1095 Budapest, Ipar utca 5.) 12669789243 Bluefield Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság - 14110968242 (1062 Budapest Aradi Utca 8.) Alverad Technology Focus Korlátolt Felelősségű Társaság - 14544060243 (1119 Budapest Andor Utca 21/C.) Teqtos Korlátolt Felelősségű Társaság - 25599617241 (1054 Budapest Szabadság Tér 7.) COMTRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. - 10500109-2-05 (3530 Miskolc Kisavas I Sor 4) Kiruly Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12560264-2-09 3. Ajánlattevő: Field Consulting Services Zrt., (1025 Budapest, Vihorlát Utca 33.) 25445525241 VITAL MANAGEMENT Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 14540767241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 39.) ViVeTech Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 27936030243 (1118 Budapest Szüret Utca 15.) Clarity Consulting Informatikai és Menedzsment Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság - 12735345242 (1145 Budapest Erzsébet királyné Útja 29/b.) Collective-Intelligence Korlátolt Felelősségű Társaság - 22618227202 (7624 Pécs Rókusalja Utca 14.) Königsberg Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11698816207 (8000 Székesfehérvár Nyitrai Utca 42.) Ernst & Young Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12715244244 (1132 Budapest Váci út 20.) MAGNASOFT Korlátolt Felelősségű Társaság - 24209746-2-13 (2100 Gödöllő Korona Tér 7.) AAM Tanácsadó Zrt. - 13012252-2-41 (1133 Budapest Váci Út 76. 25685/2) 4. Ajánlattevő: KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő "zártkörű" Részvénytársaság, (1118 Budapest, Rétköz Utca 5.) 11780359243 VIR Vezetői Információs Rendszerek Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 23477827243 (1111 Budapest Budafoki Út 15. IV.em 2/B) Vialto Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 12849675243 (1122 Budapest Maros Utca 19-21.) Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 11782454241 (1037 Budapest Szépvölgyi Út 139) 4Sales Systems Üzleti Rendszerfejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12631186217 (7100 Szekszárd Keselyűsi Út 22.) I-Track Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság - 24376451241 (1053 Budapest Reáltanoda Utca 19. 2. em. 18.) 5. Ajánlattevő: EGOV Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország (1054 Budapest, Zoltán Utca 8. fe. 1.) 12870491241 DX Digital Transformation Solutions Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 26679028243 (1191 Budapest, Ady Endre Út 28-30) KPMG Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság - 12691908244 (1134 Budapest Váci Út 31.) IFUA HORVÁTH & PARTNERS Vezetési és Informatikai Tanácsadó Kft. - 10304491243 (1117 Budapest Buda-part Tér 2.) Boost IT Korlátolt Felelősségű Társaság - 14387591241 (1032 Budapest Bécsi Út 95. fszt. 2.) iCONTEST Informatikai és Tanácsadó Kft. - 14720787-2-41 (1037 Budapest Bokor Utca 15-21) EKÖZIG Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. - 13841106-2-09 (4031 Debrecen Köntösgát Sor 1-3.) Jelen tájékoztató a DKM01ITSZ21 keretmegállapodás alapján 2026.01.01-2026.03.31. között megkötött szerződéseket tartalmazza.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 071-248508 (2026-04-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 753 478 000 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 59 150 000 HUF 💰

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Megrendelő jogelődje, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (1134 Budapest, Váci út 45/B.) mint Ajánlatkérő, beszerzési igényének megvalósítása érdekében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) Második Rész 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján Egyedi Eljárást (a továbbiakban: „Egyedi Eljárás”) folytatott le „Díjpolitikai feladatok szakértői támogatása” tárgyban. Az Egyedi Eljárás eredményeként a Felek 2024. június 18. napján szerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötöttek. Felek rögzítik, hogy a használatidíj-rendszerben és az útdíjrendszerben ellátott egyes közfeladatok átadásáról szóló 404/2025. (XII. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Jogutódlási rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján „A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NÚSZ Zrt.) útdíjszolgáltatási gazdasági társasági, útdíjszedői, egyetemes útdíjszolgáltatói, valamint útdíjellenőrzés-támogatói közfeladatait (a továbbiakban együtt: közfeladatok) 2026. január 1-jével a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MK NZrt.) részére ingyenes üzletág-átruházás keretében átadja. A közfeladatok tekintetében az MK NZrt. a NÚSZ Zrt. jogutódja.” A 2025. év során végrehajtott jogszabályi keretek jelentős módosítása, a notifikációs eljárások nagyobb arányú támogatását vetítették előre. Az év végén azonban a 2013. évi LXVII. törvény „az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról”, továbbá a 209/2013. (VI. 18.) Korm. rendelet „az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény végrehajtásáról” notifikációt indukáló módosításainak lényegi részei visszavonásra kerültek, továbbá az infrastruktúra díjak differenciált, és nagy arányú emelése is elmaradt, így a notifikációs tevékenységek végrehajtásának indokai megváltoztak, a feladat végrehajtása a szerződés véghatáridejéig nem valószínűsíthető, így a Műszaki leírást módosítani szükséges. Fentiek alapján a módosítás összhangban áll a Kbt. 141. § (4) bekezdésének c) pontjában foglaltakkal, mivel a Szerződés módosítását olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő (Megrendelő) kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre, a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, továbbá a szerződéses ellenérték nem változik. A módosítás biztosítja a felelős pénzgazdálkodást, elkerülve a felesleges költségeket és az új eljárással járó többletterheket, miközben támogatja a feladatok hatékony és gazdaságos megvalósítását. A szerződés módosítása előtti nettó értéke: 59.150.000 Ft A szerződés módosítása utáni nettó értéke: 59.150.000 Ft
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2026.03.13 A Szerződés 9.2. pontja rögzíti, hogy a Felek a Kbt. 141. §-ában rögzítetteknek megfelelően módosíthatják a Szerződést. Fentiekre tekintettel Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés 2. számú mellékletét képező Műszaki leírás helyébe a jelen szerződésmódosítás 1. sz. mellékletét képező dokumentum (Műszaki leírás) lép. A fent rögzített indokok alapján a Műszaki leírás 2. pontja szerinti feladat [Az Eurovignetta irányelv notifikációs eljárásának szakmai támogatása] helyett a jelen módosító okirathoz mellékelt műszaki leírás 2. pontja szerinti feladat [Külső költség díjelem tényezőinek felülvizsgálata] elvégzése vált szükségessé.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 078-275675 (2026-04-21)