Járóbeteg irányítási IT rendszer kialakítása

Országos Kórházi Főigazgatóság

EFOP-1.9.6-16 Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések kiemelt projekt – Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése a járási szintű betegútszervezés, valamint a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása érdekében:
I. Rész: Hardverkörnyezet és hozzá kapcsolódó implementációs feladatok
II. Rész: Szoftverfejlesztési és hozzá kapcsolódó integrált hardverkörnyezet implementációs feladatok
AK előírja mindkét részben, hogy a szállított eszközök rendelkezzenek az Európai Unió – a szállítás időpontjában érvényes – előírásainak megfelelő CE (Conformité Européenne) vagy azzal egyenértékű megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet a szállított eszközökkel együtt át kell adni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-04-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-04-09 Ajánlati felhívás
2021-11-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-04-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000137962021
Rövid leírás:
EFOP-1.9.6-16 Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések kiemelt projekt – Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése a járási szintű betegútszervezés, valamint a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása érdekében: I. Rész: Hardverkörnyezet és hozzá kapcsolódó implementációs feladatok II. Rész: Szoftverfejlesztési és hozzá kapcsolódó integrált hardverkörnyezet implementációs feladatok AK előírja mindkét részben, hogy a szállított eszközök rendelkezzenek az Európai Unió – a szállítás időpontjában érvényes – előírásainak megfelelő CE (Conformité Européenne) vagy azzal egyenértékű megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet a szállított eszközökkel együtt át kell adni.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás 📦
Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Országos Kórházi Főigazgatóság
Postacím: Diós árok 3.
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.okfo.gov.hu 🌏
E-mail: rakoczy.zsuzsanna@okfo.gov.hu 📧
Telefon: +36 203601311 📞
Fax: +36 13757253 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000137962021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000137962021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-09 📅
Benyújtási határidő: 2021-05-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 072-183639
HL-S szám: 72
További információk
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempont szerint értékeli. Pontozás: 0–10 között. A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: — Az 1. részszempont (többletszakember bevonása) abszolút pontozás, — A 2. részszempont (nettó ajánlati összár) estében fordított arányosítás.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
EFOP-1.9.6-16 Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések kiemelt projekt – Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése a járási szintű betegútszervezés, valamint a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása érdekében:
Többet mutasson
I. Rész: Hardverkörnyezet és hozzá kapcsolódó implementációs feladatok
+ még 2
II. Rész: Szoftverfejlesztési és hozzá kapcsolódó integrált hardverkörnyezet implementációs feladatok
AK előírja mindkét részben, hogy a szállított eszközök rendelkezzenek az Európai Unió – a szállítás időpontjában érvényes – előírásainak megfelelő CE (Conformité Européenne) vagy azzal egyenértékű megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet a szállított eszközökkel együtt át kell adni.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hardverkörnyezet és kapcsolódó implementáció
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése projekt célja a járóbeteg irányítás hatékonyságának növelése a járási szintű betegútszervezés, a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a kórházak együttműködésének támogatásával. Az országos kiterjesztés két irányú: 27 intézményben az EESZT-vel integrált Komplex Intézményi Járóbeteg Előjegyzési Rendszer, további 63 intézményben az EESZT központi szolgáltatásaira épülő, azt lokálisan kiszolgáló Standardizált Intézményi Járóbeteg Előjegyzési Rendszer valósul meg, össz. min. 265 telephelyen, min. 133 település közigazgatási területén. Minimális tervezett felhasználószám: 12 500 fő.
Többet mutasson
Nyertes AT feladata a Komplex és Standard modell bevezetéséhez szükséges hardverelemek szállítása, teljes körű üzembe helyezése, szükség esetén az infrastrukturális feltételek megvalósítása.
Többet mutasson
+ még 32 Hardverelemek (alap és opciós mennyiség):
— BFI munkaállomás (PC) + opr. rendszer + monitor + billentyűzet + egér - helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
— BFI munkaállomáshoz PSTN telefon + helyszíni implementáció (300 darab, opció 60 darab)
— BFI munkaállomáshoz VoIP telefon + helyszíni implementáció (60 darab,opció 12 darab)
— BFI munkaállomáshoz headset (360 darab, opció 72 darab)
— BFI sorszámnyomtató + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
— Szünetmentes tápegység (BFI munkaállomáshoz) + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
— WiFi AP + szerelési anyagok + erősáramú (230V) túlfeszültségvédő + helyszíni implementáció (705 darab, opció 141 darab)
— Szerver konfigurációk + szerver menedzsment licenc + helyszíni implementáció (81 darab, opció 16 darab)
— Szünetmentes tápegység (szerverhez) + helyszíni implementáció (251 darab, opció 50 darab)
— Hardveres tűzfal + helyszíni implementáció (295 darab, opció 59 darab)
— Hálózati switch + helyszíni implementáció (265 darab, opció 53 darab)
— Szerver rack szekrény + PDU + polc + ventilátor + helyszíni implementáció (27 darab, opció 5 darab)
— USB modem + SIM kártya + helyszíni implementáció (160 darab, opció 32 darab)
— Patch panel + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
— Kábelrendező + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
— Hőpapírtekercs induló csomag 50-70 mm sorszámnyomtatóhoz, kioszkhoz (4420 darab, opció 884 darab)
— Festékszalag induló csomag színes beléptető kártya nyomtatóhoz (1030 darab, opció 206 darab)
— Chipes plasztikkártya (chip kártya) (3124 darab, opció 625 darab)
— Rendelési idő kivetítő + Kábel HDMI-miniHDMI +szerelési anyagok + helyszíni implementáció (464 darab, opció 93 darab)
— Páciensbehívó kijelző (normál) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (1814 darab, opció 363 darab)
— Páciensbehívó kijelző (kicsi) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (3585 darab, opció 717 darab)
— Páciens elégedettségmérő szerelési anyagok + helyszíni implementáció (582 darab, opció 116 darab)
— Dolgozói be- és kiléptető kártya olvasó - szerelési anyagok + helyszíni implementáció (760 darab, opció 152 darab)
— Dolgozói be- és kiléptető kártya író-olvasó - helyszíni implementáció (103 darab, opció 21 darab)
— Dolgozói belépőkártya nyomtató - Komplex modell (103 darab, opció 21 darab)
— Mini PC + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
— Mini PC memóriakártya a Mini PC-khez (min. 16 GB) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
— Betegirányító táblák + helyszíni implementáció (428 darab, opció 86 darab)
A hardverelemekre vonatkozó műszaki és dokumentációs követelményeket, valamint mérföldköveket részletesen a Műszaki Leírás tartalmazza.
Nyertes AT feladata továbbá a Kiemelt Támogatási Időszakban rendelkezésre állás és helyszíni javítás biztosítása a Műszaki leírásban részletezettek szerint.
Felhívjuk a figyelmet, hogy AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani és azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
Többet mutasson
Időtartam: 19 hónap
A lehetőségek leírása: Opció mértéke (alap+ opciós mennyiség szerint):
— BFI munkaállomás (PC) + opr. rendszer + monitor + billentyűzet + egér - helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
+ még 28
— BFI munkaállomáshoz PSTN telefon + helyszíni implementáció (300 darab, opció 60 darab)
— BFI munkaállomáshoz VoIP telefon + helyszíni implementáció (60 darab,opció 12 darab)
— BFI munkaállomáshoz headset (360 darab, opció 72 darab)
— BFI sorszámnyomtató + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
— Szünetmentes tápegység (BFI munkaállomáshoz) + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
— WiFi AP + szerelési anyagok + erősáramú (230V) túlfeszültségvédő + helyszíni implementáció (705 darab, opció 141 darab)
— Szerver konfigurációk + szerver menedzsment licenc + helyszíni implementáció (81 darab, opció 16 darab)
— Szünetmentes tápegység (szerverhez) + helyszíni implementáció (251 darab, opció 50 darab)
— Hardveres tűzfal + helyszíni implementáció (295 darab, opció 59 darab)
— Hálózati switch + helyszíni implementáció (265 darab, opció 53 darab)
— Szerver rack szekrény + PDU + polc + ventilátor + helyszíni implementáció (27 darab, opció 5 darab)
— USB modem + SIM kártya + helyszíni implementáció (160 darab, opció 32 darab)
— Patch panel + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
— Kábelrendező + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 dara, opció 32 darab)
— Hőpapírtekercs induló csomag 50-70 mm sorszámnyomtatóhoz, kioszkhoz (4420 darab, opció 884 darab)
— Festékszalag induló csomag színes beléptető kártya nyomtatóhoz (1030 darab, opció 206 darab)
— Chipes plasztikkártya (chip kártya) (3124 darab, opció 625 darab)
— Rendelési idő kivetítő + Kábel HDMI-miniHDMI +szerelési anyagok + helyszíni implementáció (464 darab, opció 93 darab)
— Páciensbehívó kijelző (normál) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (1814 darab, opció 363 darab)
— Páciensbehívó kijelző (kicsi) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (3585 darab, opció 717 darab)
— Páciens elégedettségmérő szerelési anyagok + helyszíni implementáció (582 darab, opció 116 darab)
— Dolgozói be- és kiléptető kártya olvasó - szerelési anyagok + helyszíni implementáció (760 darab, opció 152 darab)
— Dolgozói be- és kiléptető kártya író-olvasó - helyszíni implementáció (103 darab, opció 21 darab)
— Dolgozói belépőkártya nyomtató - Komplex modell (103 darab, opció 21 darab)
— Mini PC memóriakártya a Mini PC-khez (min. 16 GB) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
— Betegirányító táblák + helyszíni implementáció (428 darab, opció 86 darab)
AK az opció részben vagy egészben való lehívására nem vállal kötelezettséget, az opció nem teljes mértékű lehívásából eredő bevételkiesés nyertes AT kockázata, mellyel kapcsolatban semmilyen jogcímen kártérítési-, kártalanítási vagy egyéb igénnyel fellépni nem jogosult. AK az opciós részre azonos díjszabásokon, azonos szerződéses feltételek mellett élhet megrendeléssel. További szabályok a Közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező szerződéstervezetben.
Többet mutasson
Kiegészítés a II.2.7. ponthoz: a teljesítési határidőket részletesen a Műszaki Leírás tartalmazza, azzal, hogy a szerződés szerinti valamennyi feladat végteljesítésének határideje: legkésőbb 2022.12.31. napja. Amennyiben a Támogatási szerződés módosítása alapján a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a Műszaki leírás és szerződéstervezet szerinti 19 hónapos időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban ez a teljes időtartam (szerződés hatálybalépésétől számított 19 hónap) a projekthatáridő meghosszabbítása esetén sem növekedhet.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.9.6-16-2017-00001 azonosítószámú, Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések, utófinanszírozás, támogatás intenzitása: 100 %.
További információk:
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempont szerint értékeli.
Pontozás: 0–10 között. A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot:
+ még 2 — Az 1. részszempont (többletszakember bevonása) abszolút pontozás,
— A 2. részszempont (nettó ajánlati összár) estében fordított arányosítás.
A rész elnevezése: Szoftverfejlesztés és integrált hardver implement.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése projekt célja a járóbeteg irányítás hatékonyságának növelése a járási szintű betegútszervezés, a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a kórházak együttműködésének támogatásával. A projekt során az országos kiterjesztés két irányban valósul meg: 27 intézményben az EESZT-vel integrált Komplex Intézményi Járóbeteg Előjegyzési Rendszer, míg további 63 intézmény esetében az EESZT központi szolgáltatásaira épülő, azt lokálisan kiszolgáló Standardizált Intézményi Járóbeteg Előjegyzési Rendszer valósul meg össz. min. 265 telephelyen, min. 133 település közigazgatási területén. Minimális tervezett felhasználószám: 12 500 fő.
Többet mutasson
Nyertes AT feladata a járóbetegirányítási rendszer két modelljének (Standard és Komplex) a korábbi pilotprogram alapján történő megtervezése, módszertani dokumentáció elkészítése, szoftveres hátterének megvalósítása, üzembe helyezése (két ütemben, több mint 200 munkafolyamat), a fejlesztéshez szorosan kapcsolódó hardverelemek szállítása és üzembe helyezése, valamint oktatási és támogatási szolgáltatások biztosítása az alábbiak szerint:
Többet mutasson
+ még 12 1. Szoftverfejlesztés
— Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési KOMPLEX MODELL rendszer (járóbetegellátás folyamatfejlesztés oldali megvalósítása) tervezése, fejlesztése
— Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési KOMPLEX MODELL rendszer (központi alkalmazás és interfészek) tervezése, fejlesztése, tesztelése, üzembehelyezése, rendszerintegrációja (EESZT szolgáltatások, HIS integráció)
Többet mutasson
— Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési STANDARD MODELL rendszer (JBR alkalmazás és interfészek) tervezése, fejlesztése, tesztelése, üzembehelyezése, rendszerintegrációja (EESZT-JBR szolgáltatások)
Többet mutasson
2. Hardverek (alap+ opciós mennyiség)
— Páciensérkeztető automata (kioszk) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (415 darab, opció 83 darab)
— Páciensérkeztető végpontvezérlő automata (kioszk) és szerver + szerver menedzsment licensz + helyszíni implementáció (132 darab, opció 26 darab)
3. Egyéb támogatási feladatok
— Kulcsfelhasználói oktatás lebonyolítása (2 oktatási alkalom intézményenként) KOMPLEX MODELL esetén
— Kiemelt Támogatási Időszakban rendelkezésre állás és helyszíni javítás biztosítása
A részletes műszaki és dokumentációs követelményeket, valamint mérföldköveket a Műszaki Leírás tartalmazza.
Felhívjuk a figyelmet, hogy Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani és azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
— Páciensérkeztető automata (kioszk) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (415 darab, opció 83 darab)
— Páciensérkeztető végpontvezérlő automata (kioszk) és szerver + szerver menedzsment licensz + helyszíni implementáció (132 darab, opció 26 darab)
További információk:
Pontozás: 0-10 között. A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Közbeszerzési dokumentáció Műszaki leírás fejezetében tételesen meghatározott egészségügyi intézmények MAGYARORSZÁG területén.
A Közbeszerzési dokumentáció Műszaki leírás fejezetében tételesen meghatározott egészségügyi intézmények Magyarország területén.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet Részvételre jelentkező/ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2), valamint a 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll, továbbá, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson
Az igazolás módja:
+ még 18
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) K. r. 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
Részvételre jelentkező vonatkozásában:
Részvételre jelentkezőnek részvételre jelentkezésében a 321/2015. (X. 30.) K. r. II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2), és 63. § (1) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. Ajánlatkérő az előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére; e tekintetben Ajánlatkérő nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb - nem a 321/2015. (X.30.) K. r.4. § (1) bekezdésének megfelelő - nyilatkozatot, dokumentumot.
Többet mutasson
Alvállalkozó és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában:
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Részvételre jelentkezőnek részvételre jelentkezésében - amennyiben az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozót vesz igénybe - a Kbt. 67. § (4) szerinti nyilatkozatot is köteles benyújtani arra vonatkozóan, hogy - az érintett részek tekintetében - nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § (1)-(2) és 63. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának
Ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Utólagos igazolás a Kbt. 69. § (4) szerint:
A kizáró okokra vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 8. §, 9. §, 10. §, 11. §, 14. § és 16. §-aiban meghatározottak szerint.
Többet mutasson
A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az AT-nek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pmt. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő az igazolások benyújtására kötelezett ajánlattevő ajánlata vonatkozásában ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázisok adatait is.
AK a Kr. 13 §-a alapján előírja, hogy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a részvételre jelentkező csatolja a
Cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégszolgálati igazolást, nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ban foglaltakra (öntisztázás).
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján Ajánlattevőknek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az ajánlattevőknek Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell arról, hogy a kizáró okok fenn nem állásának és az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása során kívánják-e valamely Ajánlatkérő által lefolytatott közbeszerzési eljárásban korábban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő valamely korábbi igazolás figyelembevételét kívánja, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatóak legyenek.
Többet mutasson
Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Felhívjuk továbbá a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltakra.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: P/1.
A 321/2015.(X.30.) korm.rend. (KR) 1. § (1)bek. alapján Részvételi jelentkezőnek/Ajánlattevőnek az EKR-ben található EEKD űrlap kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a 2. § (5)bek. alapján AK elfogadja az érintett gazd. szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész: „alfa” pontjában), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Többet mutasson
+ még 3
A felhívott ajánlattevőnek az AK Kbt. 69. § (4)bek. szerinti felhívására kell csatolnia az alábbiakat:
Csatolni kell a 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (1) bek. c) pontja alapján a felhívás feladásának napját megelőző legfeljebb 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, az ajánlattevő teljes – áfa nélkül számított – árbevételét tartalmazó nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65. § (5), (6), (7), (8) és (11) bekezdései alapján kell eljárnia.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Részvételre jelentkező/Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele a részvételi felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben eléri
Többet mutasson
Az 1. rész tekintetében az összesen a nettó 3 milliárd HUF összeget,
+ még 2 A 2. rész tekintetében az összesen a nettó 3 milliárd HUF összeget,
Az igazolásra felhívott ajánlattevőnek a felhívás feladásának napját megelőző, három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül elegendő azon üzleti év/évek árbevételéről nyilatkoznia amellyel/amelyekkel a minimumkövetelménynek való megfelelést igazolni tudja.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak irányadók.
A 321/2015.(X.30.) korm.rend. (KR) 1. § (1)bek. alapján Részvételi jelentkezőnek/Ajánlattevőnek az EKR-ben található EEKD űrlap kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a 2. § (5)bek. alapján AK elfogadja az érintett gazd. szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész: „alfa” pontjában).
Többet mutasson
+ még 26
A felhívott ajánlattevőnek az AK Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására kell csatolnia az alábbiakat:
M.1.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe
— kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (cím és telefonszám és/vagy e-mail és/vagy fax),
— a szolgáltatás tárgyának és mennyiségének ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek
Történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen);
— a teljesítés kezdésének és befejezésének idejét (nap/hónap/év)
— a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy szerződésszerűen teljesített szolgáltatásokra vonatkozzanak. Ajánlatkérő az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be.
Többet mutasson
Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók.
M.2.
A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja valamint 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket AT be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek Ajánlatkérő felhívására be kell nyújtania:
a) a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről szóló nyilatkozatot (EKR űrlap) az alábbi adattartalommal:
— a bevonni kívánt szakember neve,
— szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése
— szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel
— alkalmassági követelmény megjelölése, melyre igénybe kívánja venni a szakembert.
b) a bevonni kívánt szakember végzettségét és képzettségeit igazoló okirat(ok) egyszerű másolatát,
c) a teljesítésbe bevonni kívánt és a fentiek szerinti módon bemutatott szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot,
d) valamennyi bevont szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát az alábbi adattartalommal:
— a szakember neve, beosztása
— a bevonni kívánt szakember végzettsége,
— alkalmasság megítélése szempontjából releváns szakmai gyakorlat megnevezése és időtartama (év/hónapban megadva).
Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján, mivel az ajánlatkérő az eljárásban olyan értékelési szempontot alkalmaz, ahol az ajánlatban foglalt megajánlás ellenőrzése feltételezi valamely alkalmassági követelménynek történő megfelelés egyidejű ellenőrzését, az ajánlatkérő már az ajánlatok Kbt. 69. § (2) bekezdés szerinti bírálata keretében felhívja az ajánlattevőket az érintett alkalmassági követelményhez kapcsolódó igazolások, azaz a részvételi felhívás III.1.3) pontjának M.2. 1. b) és M.2.2.a. pontjához kapcsolódó igazolások benyújtására. Ennek megfelelően az ajánlat részeként a részvételi felhívás III.1.3) pontjának M.2. 1. b) és M.2.2.a. pontjához kapcsolódó szakemberek bemutatására vonatkozó dokumentumok benyújtása is szükséges. Elegendő az érintett szakemberek bemutatását (nevét) tartalmazó irat benyújtása az ajánlatban, az adott szakemberre vonatkozó további, alkalmasság igazolása körében szükséges iratokat elegendő az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) szerinti felhívására csatolni. (Részletes előírásokat az ajánlattételi felhívás és dokumentáció fog ezzel kapcsolatban tartalmazni.)
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.
Alkalmatlan a Részvételre jelentkező/Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített, az alábbiaknak megfelelő referenciával:
Többet mutasson
+ még 29 1. rész vonatkozásában:
a) legalább 180 db hálózati switch szállítása és üzembe helyezése;
b) legalább 100 db ügyféltájékoztató végponti berendezés (azaz legalább egy PC alapú adatfeldolgozó egységből, egy kijelzőből és az összeépítéshez, rögzítéshez szükséges szerelvényezésből álló egység) szállítása, összeállítása és üzembe helyezése;
Többet mutasson
c) legalább 10 db hardveres tűzfal szállítása, üzembe helyezése és konfigurálása, egységes hálózatba szervezése;
d) legalább 100 db munkaállomás (PC) és/vagy szerver számítógép üzembe helyezése minimum 100 önálló megvalósítási helyszínen, amelyek összesen minimum 3 különböző település közigazgatási területén helyezkednek el;
Többet mutasson
e) legalább 1 db intézmény/szervezet ügyféltájékoztató tábláinak tervezése és fizikai kihelyezése.
Az 1. rész esetében az M.1. a)-e) pont szerinti alkalmassági követelmények legfeljebb alpontonként egy szerződéssel igazolhatóak, egy szerződéssel több alpont is igazolható.
Többet mutasson
2. rész vonatkozásában:
a) legalább 1 db, minimum 4 helyszínen bevezetett, és a bevezetése után legalább összesen 400 felhasználóval működő ügyfélirányítási rendszer tervezését és fejlesztését megvalósító projekt;
Többet mutasson
b) legalább 10 db szervezet/intézmény munkafolyamatainak fejlesztésére vonatkozó módszertani dokumentáció elkészítését célzó, összesen legalább 30 munkafolyamatot feldolgozó projekt;
Többet mutasson
c) legalább 1 db szervezetre/intézményre vonatkozó ügyfélirányítási rendszer és azzal integráltan működő hardvereszközök szállítása.
A 2. rész esetében az M.1. a)-c) pont szerinti alkalmassági követelmények legfeljebb alpontonként egy szerződéssel igazolhatóak, egy szerződéssel több alpont igazolható.
Többet mutasson
A referenciakövetelményekkel kapcsolatos egyes fogalmak alatt AK az alábbiakat érti:
Hálózati switch: Informatikai hálózat végpontjainak összekapcsolásához és a rácsatlakoztatott eszközök közötti adatáramlás biztosításához szükséges eszköz.
Tájékoztató tábla: Egy közös használatú épületen, létesítményen belüli eligazodást segítő térképes és útbaigazító grafikai megoldás, fizikai hordozón elhelyezett nyomat, amely egyaránt lehet beltéren és kültéren.
Többet mutasson
Ügyfélirányítási rendszer: Olyan szoftveres megoldás, amely egy intézmény vagy szervezet ügyfeleinek hatékony kiszolgálását támogatja, segítve őket a megfelelő szolgáltatások kényelmes igénybevételében, egyben az Intézmény számára tervezhető, áttekinthető és mérhető informatikai hátteret biztosít a feladatai elvégzéséhez.
Többet mutasson
Módszertani dokumentáció: Egy szervezet vagy Intézmény működését érintő külső és belső szabályozásokat, a kialakult működésmódot és munkafolyamatokat áttekintő, rögzítő, elemző dokumentum, amely egyben rávilágít a működésben rejlő tartalékokra, kockázatokra, és ezekkel kapcsolatosan konkrét javaslatokat fogalmaz meg.
Többet mutasson
Munkafolyamat: Egy adott probléma megoldása érdekében meghatározott tevékenységek rendezett összessége.
M.2.
Alkalmatlan a Részvételre jelentkező/Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt alábbi szakemberekkel, akik a teljes szerződés időtartamában rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
a) 1 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki rendelkezik legalább 60 hónap projektvezetőként és/vagy logisztikai vezetőként szerzett tapasztalattal, melynek során részt vett legalább egy olyan projektben, amely legalább 20 önálló megvalósítási helyszínen több hardverkomponensből álló rendszerek implementációját valósította meg;
Többet mutasson
b) 1 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki rendelkezik legalább 60 hónap IT hálózati architektúra tervezésre és/vagy IT hálózatbiztonsági követelmények kialakítására és/vagy szerver és szervermenedzsment megoldások telepítésére és integrációjára irányuló tervezési és/vagy kivitelezési szakmai tapasztalattal, melynek során részt vett legalább egy olyan projektben, amely legalább 20 önálló megvalósítási helyszínre vonatkozó fentiek szerinti tapasztalatot foglalt magában;
Többet mutasson
c) 1 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki rendelkezik legalább 60 hónap rendszerbiztonsági és/vagy architekt szakmai tapasztalattal, melynek során részt vett legalább egy olyan projektben, amely legalább 20 önálló megvalósítási helyszínen több hardverkomponensből álló rendszerek implementációját valósította meg.
Többet mutasson
a) 2 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki informatikai rendszerek fejlesztésében és/vagy tervezésében szerzett min. 60 hónap rendszertervezői és/vagy szoftver architekt tapasztalattal rendelkezik;
Többet mutasson
b) 2 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki informatikai rendszerek bevezetésében szerzett min. 60 hónap projektmenedzseri tapasztalattal rendelkezik;
c) 1 fő felsőfokú végzettségű szakember, aki informatikai rendszer rendszerbiztonsági tervezésében szerzett min. 60 hónap információbiztonsági szakértői tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
Informatikai rendszer alatt az alábbi fogalmat érti AK: az adatok feldolgozását, kezelését, tárolását, továbbítását biztosító berendezés vagy az egymással kapcsolatban lévő ilyen berendezések összessége.
Többet mutasson
Önálló megvalósítási helyszín alatt érti AK: egy vagy több szervezet önálló közigazgatási címmel rendelkező telephelye (cégjegyzéki vagy egyéb bejegyzés nélkül is).
Többet mutasson
A szakemberek közötti átfedés mindkét részben megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az ellenértéket az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenében, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti a Kbt. 135.§ (1), (5), (6) bekezdései, a 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:130.§ (1)–(2) bekezdései szerint, a Közbeszerzési dokumentumok és a szerződéstervezetnek megfelelő pénzügyi mérföldkövek szerint. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). Az Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Többet mutasson
Szerződéses biztosítékok: késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbér, garanciális és szavatossági kötelezettség nem teljesítése esetére kikötött kötbér a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Többet mutasson
+ még 4 Jótállás:
1. rész: a Termékek tekintetében a sikeres üzembe helyezéstől számított 24 hónap általános jótállás.
2. rész: a Termékek tekintetében a Termék üzembe helyezésétől számított 24 hónap, a Fejlesztések tekintetében az éles üzembe állítástól számított 24 hónap általános jótállás.
Többet mutasson
2. rész esetében Jóteljesítési biztosíték: a szerződésnek az opcionálisan lehívható szolgáltatások értéke nélkül számított nettó ellenértéke 5 %-ának megfelelő jóteljesítési biztosíték nyújtására köteles nyertes AT.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.2. 1. b) pontjában előírt alkalmassági követelményeknek megfelelő plusz szakember bevonása a teljesítésbe (fő, legfeljebb további 5 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Minőségi kritérium (név): III.1.3. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.2. 2. a) pontjában előírt alkalmassági követelményeknek megfelelő plusz szakember bevonása a teljesítésbe (fő, legfeljebb további 5 fő)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15845883243
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Rákóczy Zsuzsanna
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000137962021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen és részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg.
2. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az
+ még 24
Elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet)
Rendelkezései alkalmazandóak.
3. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt. hu/tamogatas
Többet mutasson
4. A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése valamint az 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Többet mutasson
5. A részvételi jelentkezéshez (RJ) csatolandó: Kbt.68.§(5)felolvasólap, Kbt. 66.§(6) nyilatkozat, Kbt.67.§(4)nyilatkozat, Kbt.65.§(7)nyilatkozat, egységes európai közbeszerzési dokumentum(EEKD), cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldánya vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája, meghatalmazás(adott esetben), nyilatkozat és indoklás üzleti titokról(adott esetben), nyilatkozat fordításról(adott esetben). Közös részvételi jelentkezés esetében csatolni kell Kbt.35.§(2)szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot, illetve együttműködési megállapodást egyszerű elektronikus másolat formában,melynek ki kell terjednie arra,hogy a közös részvétei jelentkezők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében, az EKR rendszerben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös részvételi jelentkezők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
6. Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában szigorúbban határozza meg [321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30. § (4)].
Többet mutasson
7. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 13. §-ra tekintettel a Részvételre jelentkező nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és a cégszolgálat által megküldött igazolást a beérkezésről
Többet mutasson
8. Az ajánlatok értékelésének szempontja: Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja, a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört alkalmazza.
10. A RJ érvénytelen, ha a részvételre jelentkező ajánlatot tesz.
11. AK az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti.
12. Tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcíme: Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja alapján a szerződések jellegével, összetettségével, valamint jogi és pénzügyi kialakításával kapcsolatos sajátos körülmények, illetőleg az ezekhez kötődő kockázatok miatt előzetes tárgyalások nélkül nem választható ki a legkedvezőbb ajánlat egyik rész tekintetében sem. Részletes indoklás: Részvételi dokumentáció I.A) 1. pontjában.
Többet mutasson
13. AK a Kbt. 87. § (1) bekezdése alapján az alábbi tájékoztatást adja: AK nem kíván tárgyalni az alábbiakról:
— az érintett egészségügyi intézmények köréről, számáról, személyéről,
— a szerződés „Fizetési feltételek” pontjában a teljesítésigazolás, valamint a számla kiállításával, illetve a kifizetéssel kapcsolatos, jogszabályon alapuló előírásokról,
Többet mutasson
— arról, hogy a nyertes Ajánlattevő a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót,
Többet mutasson
— a szerződésmódosítási jogalapokra (Kbt. 141. §) és a szerződésmódosítás alakiságára vonatkozó előírásokról,
— az ellenérték és a kifizetés pénzneméről,
— a szerződéstervezet szerinti teljesítési véghatáridőről.
14. Nyertes AT az eljárás 2. részében köteles a szerződés teljes hatálya alatt a szerződés teljesítésére is kiterjedő módon a tevékenységével kapcsolatos károk csökkentésére felelősségbiztosítást fenntartani. A Felelősségbiztosítás kártérítési értékhatára káreseményenként min. 100 000 000,- (százmillió) Ft, éves keretként pedig 200 000 000,- (kettőszázmillió) Ft.
Többet mutasson
15. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Domokos Janka (01230)
16. AK az ajánlattételi szakaszban szakmai ajánlat benyújtását írja elő az RD-ben részletezett tartalommal.
17. AK nem teszi lehetővé a nyerteseknek gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság)létrehozását.
A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2021/05/10 12:00

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 072-183639 (2021-04-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-11-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
EFOP-1.9.6-16 Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések kiemelt projekt - Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése a járási szintű betegútszervezés, valamint a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása érdekében: I. RÉSZ: HARDVERKÖRNYEZET ÉS HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ IMPLEMENTÁCIÓS FELADATOK II. RÉSZ: SZOFTVERFEJLESZTÉSI ÉS HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ INTEGRÁLT HARDVERKÖRNYEZET IMPLEMENTÁCIÓS FELADATOK AK előírja mindkét részben, hogy a szállított eszközök rendelkezzenek az Európai Unió - a szállítás időpontjában érvényes - előírásainak megfelelő CE (Conformité Européenne) vagy azzal egyenértékű megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet a szállított eszközökkel együtt át kell adni.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 7 858 348 546 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Diós árok 3

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-24 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 231-609429
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 072-183639
HL-S szám: 231
További információk
AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempont szerint értékeli. Pontozás: 0-10 között. A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: - Az 1. részszempont (többletszakember bevonása) abszolút pontozás; - A 2. részszempont (nettó ajánlati összár) estében fordított arányosítás.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
EFOP-1.9.6-16 Elektronikus egészségügyi ágazati fejlesztések kiemelt projekt - Járóbeteg Irányítási Rendszerek korszerűsítése a járási szintű betegútszervezés, valamint a háziorvosi körzetek, a praxisközösségek és a városi kórházak együttműködésének támogatása érdekében:
Többet mutasson
I. RÉSZ: HARDVERKÖRNYEZET ÉS HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ IMPLEMENTÁCIÓS FELADATOK
+ még 2
II. RÉSZ: SZOFTVERFEJLESZTÉSI ÉS HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ INTEGRÁLT HARDVERKÖRNYEZET IMPLEMENTÁCIÓS FELADATOK
AK előírja mindkét részben, hogy a szállított eszközök rendelkezzenek az Európai Unió - a szállítás időpontjában érvényes - előírásainak megfelelő CE (Conformité Européenne) vagy azzal egyenértékű megfelelőségi tanúsítvánnyal, melyet a szállított eszközökkel együtt át kell adni.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hardverkörnyezet és kapcsolódó implementáció
Rövid leírás:
- BFI munkaállomás (PC) + opr. rendszer + monitor + billentyűzet + egér - helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- BFI munkaállomáshoz PSTN telefon + helyszíni implementáció (300 darab, opció 60 darab)
+ még 26
- BFI munkaállomáshoz VoIP telefon + helyszíni implementáció (60 darab,opció 12 darab)
- BFI munkaállomáshoz headset (360 darab, opció 72 darab)
- BFI sorszámnyomtató + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- Szünetmentes tápegység (BFI munkaállomáshoz) + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- WiFi AP + szerelési anyagok + erősáramú (230V) túlfeszültségvédő + helyszíni implementáció (705 darab, opció 141 darab)
- Szerver konfigurációk + szerver menedzsment licenc + helyszíni implementáció (81 darab, opció 16 darab)
- Szünetmentes tápegység (szerverhez) + helyszíni implementáció (251 darab, opció 50 darab)
- Hardveres tűzfal + helyszíni implementáció (295 darab, opció 59 darab)
- Hálózati switch + helyszíni implementáció (265 darab, opció 53 darab)
- Szerver rack szekrény + PDU + polc + ventilátor + helyszíni implementáció (27 darab, opció 5 darab)
- USB modem + SIM kártya + helyszíni implementáció (160 darab, opció 32 darab)
- Patch panel + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
- Kábelrendező + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
- Hőpapírtekercs induló csomag 50-70 mm sorszámnyomtatóhoz, kioszkhoz (4420 darab, opció 884 darab)
- Festékszalag induló csomag színes beléptető kártya nyomtatóhoz (1030 darab, opció 206 darab)
- Chipes plasztikkártya (chip kártya) (3124 darab, opció 625 darab)
- Rendelési idő kivetítő + Kábel HDMI-miniHDMI +szerelési anyagok + helyszíni implementáció (464 darab, opció 93 darab)
- Páciensbehívó kijelző (normál) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (1814 darab, opció 363 darab)
- Páciensbehívó kijelző (kicsi) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (3585 darab, opció 717 darab)
- Páciens elégedettségmérő szerelési anyagok + helyszíni implementáció (582 darab, opció 116 darab)
- Dolgozói be- és kiléptető kártya olvasó - szerelési anyagok + helyszíni implementáció (760 darab, opció 152 darab)
- Dolgozói be- és kiléptető kártya író-olvasó - helyszíni implementáció (103 darab, opció 21 darab)
- Dolgozói belépőkártya nyomtató - Komplex modell (103 darab, opció 21 darab)
- Mini PC + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
- Mini PC memóriakártya a Mini PC-khez (min. 16 GB) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
- Betegirányító táblák + helyszíni implementáció (428 darab, opció 86 darab)
A lehetőségek leírása:
- BFI munkaállomás (PC) + opr. rendszer + monitor + billentyűzet + egér - helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- BFI munkaállomáshoz PSTN telefon + helyszíni implementáció (300 darab, opció 60 darab)
+ még 25
- BFI munkaállomáshoz VoIP telefon + helyszíni implementáció (60 darab,opció 12 darab)
- BFI munkaállomáshoz headset (360 darab, opció 72 darab)
- BFI sorszámnyomtató + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- Szünetmentes tápegység (BFI munkaállomáshoz) + helyszíni implementáció (360 darab, opció 72 darab)
- WiFi AP + szerelési anyagok + erősáramú (230V) túlfeszültségvédő + helyszíni implementáció (705 darab, opció 141 darab)
- Szerver konfigurációk + szerver menedzsment licenc + helyszíni implementáció (81 darab, opció 16 darab)
- Szünetmentes tápegység (szerverhez) + helyszíni implementáció (251 darab, opció 50 darab)
- Hardveres tűzfal + helyszíni implementáció (295 darab, opció 59 darab)
- Hálózati switch + helyszíni implementáció (265 darab, opció 53 darab)
- Szerver rack szekrény + PDU + polc + ventilátor + helyszíni implementáció (27 darab, opció 5 darab)
- USB modem + SIM kártya + helyszíni implementáció (160 darab, opció 32 darab)
- Patch panel + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 darab, opció 32 darab)
- Kábelrendező + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (159 dara, opció 32 darab)
- Hőpapírtekercs induló csomag 50-70 mm sorszámnyomtatóhoz, kioszkhoz (4420 darab, opció 884 darab)
- Festékszalag induló csomag színes beléptető kártya nyomtatóhoz (1030 darab, opció 206 darab)
- Chipes plasztikkártya (chip kártya) (3124 darab, opció 625 darab)
- Rendelési idő kivetítő + Kábel HDMI-miniHDMI +szerelési anyagok + helyszíni implementáció (464 darab, opció 93 darab)
- Páciensbehívó kijelző (normál) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (1814 darab, opció 363 darab)
- Páciensbehívó kijelző (kicsi) Kábel HDMI-miniHDMI + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (3585 darab, opció 717 darab)
- Páciens elégedettségmérő szerelési anyagok + helyszíni implementáció (582 darab, opció 116 darab)
- Dolgozói be- és kiléptető kártya olvasó - szerelési anyagok + helyszíni implementáció (760 darab, opció 152 darab)
- Dolgozói be- és kiléptető kártya író-olvasó - helyszíni implementáció (103 darab, opció 21 darab)
- Dolgozói belépőkártya nyomtató - Komplex modell (103 darab, opció 21 darab)
- Mini PC memóriakártya a Mini PC-khez (min. 16 GB) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (7005 darab, opció 1401 darab)
- Betegirányító táblák + helyszíni implementáció (428 darab, opció 86 darab)
További információk: - Az 1. részszempont (többletszakember bevonása) abszolút pontozás;
- A 2. részszempont (nettó ajánlati összár) estében fordított arányosítás.
Rövid leírás:
- Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési KOMPLEX MODELL rendszer (járóbetegellátás folyamatfejlesztés oldali megvalósítása) tervezése, fejlesztése
- Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési KOMPLEX MODELL rendszer (központi alkalmazás és interfészek) tervezése, fejlesztése, tesztelése, üzembehelyezése, rendszerintegrációja (EESZT szolgáltatások, HIS integráció)
Többet mutasson
+ még 5
- Járóbeteg irányítási és folyamatszervezési STANDARD MODELL rendszer (JBR alkalmazás és interfészek) tervezése, fejlesztése, tesztelése, üzembehelyezése, rendszerintegrációja (EESZT-JBR szolgáltatások)
Többet mutasson
- Páciensérkeztető automata (kioszk) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (415 darab, opció 83 darab)
- Páciensérkeztető végpontvezérlő automata (kioszk) és szerver + szerver menedzsment licensz + helyszíni implementáció (132 darab, opció 26 darab)
- Kulcsfelhasználói oktatás lebonyolítása (2 oktatási alkalom intézményenként) KOMPLEX MODELL esetén
- Kiemelt Támogatási Időszakban rendelkezésre állás és helyszíni javítás biztosítása
A lehetőségek leírása:
- Páciensérkeztető automata (kioszk) + szerelési anyagok + helyszíni implementáció (415 darab, opció 83 darab)
- Páciensérkeztető végpontvezérlő automata (kioszk) és szerver + szerver menedzsment licensz + helyszíni implementáció (132 darab, opció 26 darab)

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): III.1.3. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.2. 1. b) pontjában előírt alkalmassági követelményeknek megfelelő plusz szakember bevonása a teljesítésbe (fő, legfeljebb további 5 fő)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-11 📅
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778243
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1118
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 16663700 📞
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.tigra.hu/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 4 018 527 403 HUF 💰
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
Telefon: +36 303519110 📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
Internetcím: http://www.t-systems.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 839 821 143 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Rákóczy Zsuzsanna

Hivatkozás
További információk
1. rész: Nyertes AT: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest Budaörsi út 64., képviseli: Vertán György, ügyvezető cégjegyzékszám: 01-09-566107, adószám: 12218778-2-43;
Többet mutasson
Ajánlattevő: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1097 Budapest Könyves Kálmán körút 36., képv: Gonda Gábor és Kroó Győző cégjegyzékszám: 01-10-044852, adószám: 12928099-2-44;
Többet mutasson
+ még 2
2. rész: Nyertes AT: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1097 Budapest Könyves Kálmán körút 36., képv: Gonda Gábor és Kroó Győző cégjegyzékszám: 01-10-044852, adószám: 12928099-2-44;
Többet mutasson
Ajánlattevő: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest Budaörsi út 64., képviseli: Vertán György, ügyvezető cégjegyzékszám: 01-09-566107, adószám: 12218778-2-43.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 231-609429 (2021-11-24)