1. rész: Ipari felhasználásra sósav beszerzése. 2. rész: Ipari felhasználásra citromsav beszerzése VI.3. pont folytatása: 26) Az 1817/2020. (XII.29.) és 1820/2020. (XII.29.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltak alapján az FKF Nonprofit Zrt. jogutódlással történő megszűnése és beolvadása a FŐTÁV Nonprofit Zrt-be folyamatban van. A hivatkozott Főv. Kgy. határozat a beolvadáshoz fűződő joghatások beállásának napjaként 2021. március 31. napját jelöli meg azzal, hogy amennyiben a beolvadás cégbírósági bejegyzése e napot követően történik meg, úgy a joghatások beállásának napja a cégbírósági bejegyzés napja lesz. A beolvadás napját követően a FŐTÁV Nonprofit Zrt., mint általános jogutód befogadó társaság BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság cégnéven (rövidített elnevezés: BKM Nonprofit Zrt.) működik tovább. A Ptk. 3:44. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a beolvadás cégbírósági bejegyzésével az FKF Nonprofit Zrt. általános jogutódja a BKM Nonprofit Zrt. lesz. Így a jogutódlás cégbírósági bejegyzését követően a közbeszerzési eljárás jogutódlást követő részében a közbeszerzési dokumentumokban, - beleértve az eljárás eredményeképpen megkötendő szerződést is -, ajánlatkérőként/szerződő félként a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: BKM Nonprofit Zrt.) kerül feltüntetésre/megnevezésre. 27) Ajánlatkérő 1. részben lehetőséget biztosít a Kbt. 56. § bekezdés alapján helyszíni bejárásra. Helyszíni bejárás időpontja: 2021. augusztus 25-én 10:00 órakor. Helyszíne: FKF Nonprofit Zrt. HHM, 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12. Ajánlatkérő a 2. rész vonatkozásában helyszíni bejárást nem biztosít. A koronavírus magyarországi terjedése miatti speciális, ajánlatkérőnél a helyszíni bejárással kapcsolatban a gazdasági szereplőkre irányadó szabályok: A gazdasági szereplők képviselőinek saját munkavédelmi sisakot kell hozni és viselni a helyszíni bejárás teljes időtartama alatt. A helyszíni bejárás teljes időtartama alatt a gazdasági szereplők képviselőinek szájat és orrot eltakaró maszkot kell viselniük. Ajánlatkérő a helyszíni bejárás megkezdése előtt testhőmérséklet mérést végezhet. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy lehetőség szerint a gazdasági szereplőket egy fő képviselje a helyszíni bejáráson. 28) AK jelen eljárást mindkét rész vonatkozásában a Kbt. 53. § (5) alapján folytatja le (feltételes közbeszerzés). A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 92/H. § (7) bekezdésében és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltétleiről szóló 385/2014.(XII.31.) Korm.r. 3/B-§-ában foglaltak értelmében a közszolgáltatók kizárólag a Hivatal jóváhagyásával köthetnek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítésével összefüggő szerződést, vagy vállalhatnak kötelezettséget. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítésével összefüggő szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy azt a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal jóváhagyja. (Kbt. 53. § (5), 75. § (2) a), 131. § (9)). 29.) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a II.2.7. pontban a szerződések kezdő napjaként részenként megjelölt nap, az eljárás ütemezésétől függő, tájékoztató jellegű.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-09-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-08-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-08-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hidrogén-klorid
Hivatkozási szám: EKR000942012021
Rövid leírás:
1. rész: Ipari felhasználásra sósav beszerzése.
2. rész: Ipari felhasználásra citromsav beszerzése
VI.3. pont folytatása:
26) Az 1817/2020. (XII.29.) és 1820/2020. (XII.29.) Főv. Kgy. határozatokban foglaltak alapján az FKF Nonprofit Zrt. jogutódlással történő megszűnése és beolvadása a FŐTÁV Nonprofit Zrt-be folyamatban van. A hivatkozott Főv. Kgy. határozat a beolvadáshoz fűződő joghatások beállásának napjaként 2021. március 31. napját jelöli meg azzal, hogy amennyiben a beolvadás cégbírósági bejegyzése e napot követően történik meg, úgy a joghatások beállásának napja a cégbírósági bejegyzés napja lesz. A beolvadás napját követően a FŐTÁV Nonprofit Zrt., mint általános jogutód befogadó társaság BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság cégnéven (rövidített elnevezés: BKM Nonprofit Zrt.) működik tovább. A Ptk. 3:44. § (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a beolvadás cégbírósági bejegyzésével az FKF Nonprofit Zrt. általános jogutódja a BKM Nonprofit Zrt. lesz. Így a jogutódlás cégbírósági bejegyzését követően a közbeszerzési eljárás jogutódlást követő részében a közbeszerzési dokumentumokban, - beleértve az eljárás eredményeképpen megkötendő szerződést is -, ajánlatkérőként/szerződő félként a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: BKM Nonprofit Zrt.) kerül feltüntetésre/megnevezésre.
27) Ajánlatkérő 1. részben lehetőséget biztosít a Kbt. 56. § bekezdés alapján helyszíni bejárásra. Helyszíni bejárás időpontja: 2021. augusztus 25-én 10:00 órakor. Helyszíne: FKF Nonprofit Zrt. HHM, 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12. Ajánlatkérő a 2. rész vonatkozásában helyszíni bejárást nem biztosít.
A koronavírus magyarországi terjedése miatti speciális, ajánlatkérőnél a helyszíni bejárással kapcsolatban a gazdasági szereplőkre irányadó szabályok:
A gazdasági szereplők képviselőinek saját munkavédelmi sisakot kell hozni és viselni a helyszíni bejárás teljes időtartama alatt.
A helyszíni bejárás teljes időtartama alatt a gazdasági szereplők képviselőinek szájat és orrot eltakaró maszkot kell viselniük.
Ajánlatkérő a helyszíni bejárás megkezdése előtt testhőmérséklet mérést végezhet. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy lehetőség szerint a gazdasági szereplőket egy fő képviselje a helyszíni bejáráson.
28) AK jelen eljárást mindkét rész vonatkozásában a Kbt. 53. § (5) alapján folytatja le (feltételes közbeszerzés). A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. 92/H. § (7) bekezdésében és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltétleiről szóló 385/2014.(XII.31.) Korm.r. 3/B-§-ában foglaltak értelmében a közszolgáltatók kizárólag a Hivatal jóváhagyásával köthetnek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítésével összefüggő szerződést, vagy vállalhatnak kötelezettséget. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítésével összefüggő szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy azt a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal jóváhagyja. (Kbt. 53. § (5), 75. § (2) a), 131. § (9)).
29.) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a II.2.7. pontban a szerződések kezdő napjaként részenként megjelölt nap, az eljárás ütemezésétől függő, tájékoztató jellegű.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hidrogén-klorid📦
További CPV-kód: Hidrogén-klorid📦 Szerves alapvegyületek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt
megjelenítő szempontok szerint értékeli. Az értékelés során adható pontszám: 0-10.
Az alkalmazott értékelési módszerek: Ajánlatkérő az ár szempont és az 1. minőségi szempont esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza.
Ajánlatkérő a II.2.5. pontban az „Ár” értékelési szempont alatt a következőket érti:
Nettó ajánlati egységár (HUF/tonna) / Súlyszám: 90
Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdés alapján az 1.minőségi értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél
kedvezőtlenebb az adott megajánlás nem lehet:
- amennyiben az Ajánlattevő az 1. minőségi értékelési szempont esetén 10 munkanapnál hosszabb teljesítési határidőt jelöl meg az 1. minőségi értékelési szempont tekintetében abban az esetben ajánlata érvénytelennek minősül.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: sósav beszerzése ipari felhasználásra
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az FKF Nonprofit Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére adásvételi szerződés keretében 880 tonna fix mennyiség + opció maximum 176 tonna sósav beszerzése ipari felhasználásra (HCl tartalom min: 30 %). Ajánlatkérő a fix mennyiség megvásárlására vállal kötelezettséget. A sósav tárolása 2 db felváltva üzemelő 5 m magasan lévő 20 m3 hasznos térfogatú ÜPE tartályban történik. A lefejtése hátsó kifolyó nyílású tartálykocsiból történik szivattyúval. A szállítási mennyiség szállítmányonként minimum 18 tonna. Amennyiben a megrendelő ennél kevesebb mennyiséget kér, a konkrét megrendeléskor ezt jelzi a szállító felé. A szivattyúhoz a tartálykocsi 50 mm belső átmérőjű Elaflex csatlakozóval ellátott flexibilis tömlővel kapcsolódik. A lefejtés megkezdése előtt a szívótömlőt vízzel kilégtelenítjük a tartálykocsi felé. A felhasználási technológia rövid ismertetése: A sósavat a teljes sótalanítási technológiában a kation cserélő gyanták regenerálásához használjuk. Követelmények az anyag minőségére vonatkozóan: Sósav tartalom HCl tartalom min. 30 %, vas tartalom max. 0,008 %, szerves anyag tartalom max. 100 ppm. Az anyag nem tartalmazhat fényre reagáló, fény hatására színét változtató, ill. szilárd, mechanikai szennyeződést.

A lehetőségek leírása:
A felhívás II.2.4) pontjában megadott alapmennyiségeken felül sósav (HCl tartalom min: 30 %) szállítása esetében további 176 tonna mennyiség megrendelése opcionális. Az opcionális mennyiségekre az alapmennyiségekre irányadó szabályok vonatkoznak. AK nem köteles az opcionális rész teljes vagy részleges lehívására.

További információk:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt
megjelenítő szempontok szerint értékeli. Az értékelés során adható pontszám: 0-10.
Az alkalmazott értékelési módszerek: Ajánlatkérő az ár szempont és az 1. minőségi szempont esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza.
Ajánlatkérő a II.2.5. pontban az „Ár” értékelési szempont alatt a következőket érti:
Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdés alapján az 1.minőségi értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél
kedvezőtlenebb az adott megajánlás nem lehet:
- amennyiben az Ajánlattevő az 1. minőségi értékelési szempont esetén 10 munkanapnál hosszabb teljesítési határidőt jelöl meg az 1. minőségi értékelési szempont tekintetében abban az esetben ajánlata érvénytelennek minősül.
A rész elnevezése: citromsav beszerzés
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Az FKF Nonprofit Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére adásvételi szerződés keretében 8 000 kg fix mennyiség + maximum 2000 kg opciós mennyiségben citromsav (min: 99,0% citromsav-monohidrát tartalmú) beszerzése 25 kg-os zsákos kiszerelésben. Ajánlatkérő a fix mennyiség megvásárlására vállal kötelezettséget. A felhasználási technológia rövid ismertetése: A Hulladékhasznosító Mű füstgáztisztítójában a füstgáz savas alkotóit mésztejjel kötjük meg. A mésztej rendszeren, és az abszorber tárcsán a kirakódott mész 10 %-os citromsav oldattal távolítható el a berendezések károsodása nélkül.

A felhívás II.2.4) pontjában megadott alapmennyiségeken felül további 2000 kg mennyiség megrendelése opcionális. Az opcionális mennyiségekre az alapmennyiségekre irányadó szabályok vonatkoznak. AK nem köteles az opcionális rész teljes vagy részleges lehívására.

Nettó ajánlati egységár (HUF/kg) / Súlyszám: 90
Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdés alapján az 1. minőségi értékelési szemponttal összefüggő ajánlati elemmel
kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél
- amennyiben az Ajánlattevő az 1. minőségi értékelési szempont esetén 30 munkanapnál hosszabb teljesítési határidőt jelöl meg az 1. minőségi értékelési szempont tekintetében abban az esetben ajánlata érvénytelennek minősül.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: FKF Nonprofit Zrt. Hulladékhasznosító Mű 1151 Budapest, Mélyfúró u. 10-12.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Mindkét rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában - a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. szerinti felhívás esetén -a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 8.§ és a 12- 16.§-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.

A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében -a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. szerinti felhívás esetén- az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót a nyilatkozat vonatkozásában EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap áll rendelkezésre.

A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró okok hiányának előzetes igazolása érdekében, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, azaz a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be.

A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a szerint a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A kizáró okok fenn nem állását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében szereplő gazdasági szereplők a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésében és 31. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével igazolhatják.
A Kbt. 64. § alapján élhet ajánlattevő az öntisztázás jogintézményével.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A kizáró okok tekintetében tett nyilatkozatok tekintetében a „Kr.” 1. § (7) bek. az irányadó.
A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (8) bekezdése alapján részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során, figyelemmel a Kbt. 69. § (10), (11a) bekezdésre figyelemmel is.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Mindkét rész tekintetében:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015 (X.30.) Korm.rendelet (Kr) 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz formanyomtatvány IV. részének α (alfa) szakaszának kitöltését. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
P.1/ Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 19. § (1) bek. b) pontja alapján ajánlattevő saját vagy jogelődje a jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részét kell benyújtania. Amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, úgy az eredménykimutatást ajánlatkérő ellenőrzi, mely esetben annak benyújtása nem kötelező.

Amennyiben ajánlattevő azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban beszámolóval, mert a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy a Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése alapján működési ideje alatt a közbeszerzés tárgya szerinti (1. rész: ipari felhasználású sósav szállítása (értékesítése); 2. rész: ipari felhasználású citromsav szállítása (értékesítése)) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozattal kell igazolni, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben ajánlattevő az előírt beszámolóval, vagy árbevétellel azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

A 321/2015. (X.30.) Kormány Rendelet 19. § (5) bekezdésének megfelelő irat benyújtására Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerint hívja fel az ajánlattevő(ke)t.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Mindkét rész tekintetében:
P.1/ Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy az adózás utáni eredménye több mint kettő évben negatív volt.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés szerinti esetben - azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését - az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (1. rész: ipari felhasználású sósav szállítása (értékesítése); 2. rész: ipari felhasználású citromsav szállítása (értékesítése)) származó - árbevétele nem éri el a 1. rész 12 500 000,- Ft; 2. rész 2 500 000,- Ft értéket.

A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmények igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Közös ajánlattétel esetén e gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek a közös Ajánlattevők közül legalább egynek meg kell felelnie
Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik.

Ajánlattevőnek a gazdasági és pénzügyi, alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia. Az alkalmasság igazolására irányadók a Kbt. 65. § (6)-(8) és (11) bekezdései is. Ajánlatkérő ezúton hívja fel a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdés rendelkezése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerinti korlátozások érvényesek a jogutódlás esetére.
Műszaki és szakmai képességek:
Mindkét rész tekintetében:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

A 321/2015. (X. 30.) Kr. 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés érdekében más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz egységes európai dokumentumot az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmény tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmény igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az AK Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek az alábbiak szerint:
M.1/ Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (1) bekezdés a) és (1a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított (megelőző) 3 év (3X365 nap)(vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (6X365 nap)belül megkezdett) legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti termékek (1. rész: ipari felhasználású sósav szállítása (értékesítése); 2. rész: ipari felhasználású citromsav szállítása (értékesítése)) szerződésszerűen teljesített referenciáit, amelyeknek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:

- a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontja év, hónap, nap megadásával),
- a szerződést kötő másik fél adatait (név, cím)
- a szállítás tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen),
- a szállítás mennyiséget (amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepeltetnie kell az ajánlattevő saját teljesítésének arányát is)
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (1) bek. alapján:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél a fenti a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) rendelet 21/A. §-ban foglaltakra.
M.2/ Ajánlattevőnek be kell nyújtania a Kbt.65.§(4) bek. és a 321/2015.(X.30.)Korm.rend.21.§(1) bek. c) pontja alapján közbeszerzés tárgyára vonatkozóan érvényes ISO 9001 minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítványát vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványát, vagy a 321/2015.(X.30.)Korm.rend.24.§(3) bek. szerint egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékát.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015.(X.30.)Korm.rend. 24.§(1) bek-ben foglaltakra.
Az Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban/eltérően határozta meg. A minősített ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (3) - (4) bekezdése alapján a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint.

M.1/ Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított (megelőző) 3 évben (3X365 nap)(vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (6X365 nap) belül megkezdett) összesen ,szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített, 1. rész legalább 660 tonna ipari felhasználású sósav; 2. rész legalább 6 000 kg ipari felhasználású citromsav szállítására (értékesítésére) vonatkozó referenciával.

M.2/ Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik közbeszerzés tárgyára vonatkozó érvényes ISO 9001 minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a 321/2015.(X.30.) Korm.rend. 24.§(3) bek. szerint egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékával.

Közös ajánlattétel esetén e műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Műszaki és szakmai alkalmasság igazolása esetében csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A fentiek szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Mindkét rész esetében irányadóak:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Kötbér:
Késedelmi kötbér: késedelmes szállítás esetén (részteljesítésenként) a késedelem minden megkezdett munkanapjára napi 2 %, melynek alapja a késedelemmel érintett teljesítéshez tartozó ellenszolgáltatás nettó értéke. A késedelmi kötbér maximális összege a teljesítéshez tartozó ellenszolgáltatás nettó értékének 20 %-a

A késedelmes teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a szerződés teljesítése alól.
Részleges meghiúsulási kötbér: a megkötendő szerződés részleges meghiúsulása esetén, így akkor, ha nyertes Ajánlattevő késedelme adott megrendelés esetén meghaladja a teljesítésre nyitva álló maximális időtartamot (10 munkanap), Ajánlatkérő a le nem szállított termék nettó értéke 20 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért érvényesíthet nyertes Ajánlattevővel szemben.

Meghiúsulási kötbér: a megkötendő szerződés további teljesítésének nyertes Ajánlattevő felelősségi körébe tartozó okból történő meghiúsulása esetén (vagyis amennyiben Vevő megállapítja a megkötendő szerződéstervezet 12.5. pontban taglalt súlyos szerződésszegés fennállását) Ajánlatkérő a meghiúsult teljesítéshez tartozó ellenszolgáltatás nettó összege 20 %- ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbérre válik jogosulttá, továbbá Ajánlatkérő érvényesítheti nyertes Ajánlattevővel szemben a kötbéren túli egyéb igényeit is (kárigények, többletköltségek).

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-09-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR)
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1)-(2), (4) valamint (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15. §-t alkalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő (min. 5 munkanap, max. 10 munkanap) munkanapban, egész számban megadva
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő (min. 7 munkanap, max. 30 munkanap) munkanapban, egész számban megadva
1) Az eljárás eredményéről a tájékoztatás, szerződéskötés: Kbt. 79. §, 131. § szerint.
2) Az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplő az, aki jelzést küld a jelen felhívás I.3. Kommunikáció pontban megadott elektronikus elérési úton.
3) Hiánypótlás: Kbt. 71.§ szerint. Ajánlatkérő élhet azzal a korlátozással, miszerint nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

4) Közös ajánlat benyújtása: a Kbt. 35. §-ban és a dokumentációban előírtak szerint lehetséges.
5) Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) bekezdés és a dokumentáció szerint Felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni.
6) Kiegészítő tájékoztatás kérése: Kbt. 56. § szerint.
7) Az eljárás nyelve kizárólag a magyar, így a közbeszerzési dokumentumokra vonatkozóan Ajánlatkérő a kérdéseket írásban, magyar nyelven fogadja és magyar nyelven is válaszolja meg.
8) Ajánlattevőnek ajánlatában ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k), az ajánlatban nyilatkozatot tevők aláírási címpéldányát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy adott esetben meghatalmazást, a dokumentációban előírt formában nyilatkoznia kell a Kbt. 65.§ (7) (abban az esetben, ha Ajánlattevő az előírt alkalmasságok igazolása érdekében igénybe kíván venni más szervezetet), a Kbt. 66.§ (2) bekezdés (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) és a (6) bekezdés a) és b) pontjai vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is benyújtandó.

9) Az ajánlattevőnek az ajánlatot a Kbt. 66.§ (1) bekezdés szerint a meghatározott tartalmi és formai követelményeknek és a Kbt. 41/A.§ (1) bekezdésnek megfelelően kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire.
10) Ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a jelen felhívás, III. 1.2), III.1.3) pontjaiban.
11) Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. A Kbt. 40. § (1) bekezdésben foglaltak alapján: „A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, EKR igénybevételével kell lebonyolítani. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerinti elektronikus kommunikáció - ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik.”

12) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő elektronikus úton az EKR rendszeren keresztül küldi meg az eljárás során.
13) Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját
14) Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
15) Ajánlattevőnek a dokumentációban előírtak szerint nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, amennyiben igen, a 321/2015. Korm. rendelet 13.§ szerinti iratokat csatolni kell. A nyilatkozat vonatkozásában EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap áll rendelkezésre.

16) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja.

17) A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Kbt. és végrehajtási rendeleti az irányadók
18) FAKSZ: Dinócsik Tünde (lajstromszám: 00472), Dr. Lukács Andrea (lajstromszám: 01295)
19) Ajánlatkérő jelen eljárásban ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
20) Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésben foglaltak alapján: nem teszi lehetővé nyertes közös ajánlattevőknek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződésteljesítése érdekében.
A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők közül az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejárta után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével.

21) Jelen felhívás IV.2.6) „Az ajánlati kötöttség minimális időtartama” pontjával kapcsolatban Ajánlatkérő előírja, hogy 1 hónap alatt 30 naptári napot ért.
22) Ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni a megajánlott termék tekintetében arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az általa megajánlott termékek megfelelnek a műszaki leírásban foglalt követelményeknek.
23) Nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjáig köteles AK részére megadni a szerződéssorán leszállítandó áruk REACH regisztrációs számát (16 számjegyű) és annak a cégnek a nevét, aki a regisztrációt kérte. A dokumentum bemutatásának elmaradását Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) alapján nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való elállásának tekinti.

24) Ajánlattevőnek ajánlatába csatolja nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy ismeri és betarja a REACH rendelet követelményeit.
25) Ajánlattevőnek ajánlatához csatolni köteles a Biztonságtechnikai adatlap érvényes és hatályos változatát.
Folytatás: II.1.4. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§-nak megfelelően.
Forrás: OJS 2021/S 156-411746 (2021-08-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-11-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1. rész: Ipari felhasználásra sósav beszerzése.
2. rész: Ipari felhasználásra citromsav beszerzése
A beszerzés teljes értéke: 35 904 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § alapján:
a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát: 1. rész: nem releváns; 2. rész: nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét):
1. rész: VINYL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, adószám: 11446970-2-05; 2. rész: nem releváns.
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:

d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezése: az eljárás során nem került figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-19 📅
Név: VINYL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11446970205
Postacím: Adler Károly Utca 19.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3524
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12826773📞
E-mail: racz.monika@vinyl.hu📧
Internetcím: http://www.vinyl.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 35 904 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Hivatkozás További információk