Keretmegállapodás út- és mélyépítési munkákra

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák kivitelezésére irányuló keretmegállapodás megkötése, amely alapján Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerinti eljárásokat folytat le az egyedi vállalkozási szerződések megkötése céljából.
Az egyes megvalósuló kivitelezési tevékenységek konkrét műszaki tartalma a megkötött keretmegállapodás alapján lefolytatott Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közbeszerzési eljárásokban kerül meghatározásra, a tárgyi - keretmegállapodás megkötésére irányuló - közbeszerzési eljárás közbeszerzési dokumentumai, illetve a nyertes ajánlattevő által beárazott mintaköltségvetés tételei alapján a keretmegállapodásban foglaltak szerint.
Az egyedi vállalkozási szerződések tárgyát a következő kivitelezési munkák közül egynek vagy többnek az elvégzésére irányuló tevékenységek teljesítése képezi: - útépítés, - útfelújítás, - járdaépítés, - járda felújítása, - kerékpárút építés, - kerékpárút felújítása, - térburkolat építés, - parkoló építése, - csapadékvíz elvezetés, - útvíztelenítés, - csapadékvíz elvezető rendszerek felújítása, - műtárgyak létesítése, felújítása, - fakivágás, - növénytelepítés, - közvilágítás kiépítése, korszerűsítése, felújítása, - végleges és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, - gyalogos-átkelőhelyek létesítése, - lámpás csomópontok létesítése, - közművezetékek építése, kiváltása, - köztéri bútorok telepítése, - játszóterek létesítése, játszóeszközök elhelyezése, - sportparkok létesítése, - közterek, parkok építése, felújítása, - hídépítés, felújítás, - automata öntözőrendszerek létesítése, felújítása, - földutak, zúzottköves utak felületi zárása, - mérnöki szolgáltatás..
A keretmegállapodás időtartamára vonatkozóan megvalósítani tervezett főbb műszaki tartalom és mennyiségek (a megadott mennyiségek hozzávetőleges adatok, melyek a tervezés előrehaladásával kerülnek pontosításra, így nem jelentenek lehívási kötelezettséget):
— 1 000 m DN100 egybefüggő gravitációs csatorna építése,
— 10 000 m2 egybefüggő útpálya építése „E” forgalmi terhelési osztályra, teljes pályaszerkezeti rétegrenddel,
— 1 db közúti híd építése vízfolyás fölött 8,5 m szabadnyílással,
— 2 db csapadékvíz-késleltető tározó építése,
— 2 db vasút alatti áteresz építése sajtolással (DN120 cm),
— 2 db jelzőlámpás csomópont építése,
— 6 000 m távközlési optikai kábel kiváltása,
— 4 000 m távközlési réz kábel kiváltása,
— 30 000 m2 belterületi utca felújítása teljes pályaszerkezeti rétegrenddel,
— 2 000 m előregyártott mederelemes burkolt árok építés.
A tárgyi közbeszerzési eljárás tárgyának részletes leírását a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kitétel minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-07-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-06-16.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-06-16 Ajánlati felhívás
2021-07-15 További információk
2021-11-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-04-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-10-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-03-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-06-16)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735801242
Postacím: Pesti út 165.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1173
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Tiszáné dr. Szilágyi Judit
Telefon: +36 12533416 📞
E-mail: kozbeszerzes.onk@rakosmente.hu 📧
Fax: +36 12533541 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://www.rakosmente.hu/ 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000613422021/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000613422021/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Keretmegállapodás út- és mélyépítési munkákra EKR000613422021
Termékek/szolgáltatások: Közút építése 📦
Rövid leírás:
“Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák...”    Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: HUF 7 000 000 000 💰

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Mérnöki és építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Hídépítés 📦
További termékek/szolgáltatások: Szerkezetépítési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Parkolóhely, pihenőhely építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Csővezeték, hírközlési és villamos vezeték építése autópályák, közutak, repülőterek és vasutak számára; terepegyengetés 📦
További termékek/szolgáltatások: Gázvezetékek építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Csatornahálózat építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Vízelvezetés 📦
További termékek/szolgáltatások: Autópályák és közutak építése, alapozása és burkolása 📦
További termékek/szolgáltatások: Közút építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Gyalogút építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Különféle útburkolatok 📦
További termékek/szolgáltatások: Útburkolati jelek festése 📦
További termékek/szolgáltatások: Útkövezési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Úttest újraburkolása 📦
További termékek/szolgáltatások: Útjelző tábla szerelése 📦
További termékek/szolgáltatások: Köztéri bútorok szerelése 📦
További termékek/szolgáltatások: Közúti jelzések szerelése 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területe
A beszerzés leírása:
“Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. A felhívás III.1.3) M.2.1. pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (minimum 0, maximum 36 hónap)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név):
“3. A felhívás III.1.3) M.2.2. pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (minimum 0, maximum 36 hónap)”
Minőségi kritérium (név):
“4. A felhívás III.1.3) M.2.3. pontja szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata (minimum 0, maximum 36 hónap)”
Ár (súlyozás): 70
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték héa nélkül: HUF 7 000 000 000 💰
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 48

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“P.1/ Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele a felhívás feladásának...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M.1/ Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző öt évben (hatvan hónapban) műszaki...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: A Közbeszerzési Dokumentumokban részletezettek szerint: késedelmi kötbér; meghiúsulási kötbér; teljesítési és...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2021-07-19 11:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2021-07-19 13:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely):
“Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg a 424/2017 (XII.19.) Korm....”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt.40.§ (1) bekezdése alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdései szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 118-309086 (2021-06-16)
További információk (2021-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2021/S 118-309086

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-07-19 📅
Idő: 11:00
Új érték
Dátum: 2021-07-29 📅
Idő: 11:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-07-19 📅
Idő: 13:00
Új érték
Dátum: 2021-07-29 📅
Idő: 13:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő az ajánlati felhívással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat is módosítja.”
Forrás: OJS 2021/S 138-366195 (2021-07-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-11-03)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Pesti Út 165

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 7 000 000 000 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő út- és mélyépítési munkák...”    Többet mutasson

Eljárás
Tájékoztatás a keretmegállapodásról
A közbeszerzés keretmegállapodás létrehozását foglalja magában
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2021/S 118-309086

A szerződés odaítélése

1️⃣
Szerződés száma: 1
Cím: Keretmegállapodás út- és mélyépítési munkákra
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-10-26 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A vállalkozó neve és címe
Név: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10452556244
Postacím: Kenyérgyári Út 1/E.
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 28529050 📞
E-mail: vallalkozas@pentakft.hu 📧
Fax: +36 28529070 📠
Régió: Magyarország 🏙️
URL: http://www.pentakft.hu 🌏
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 7 000 000 000 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 7 000 000 000 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlattevők: I. Ajánlattevő neve: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1016 Budapest Mészáros Utca 13. Adószáma:...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 216-567571 (2021-11-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 965 678 865 💰
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén az Eötvös utca (Lőrinci út - 912,93 km szelvény között, 122398, 122486,...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“A Budapesti Útépítési Program 2021. évi I. ütem keretén belül az Eötvös utca (Lőrinci út - 912,93 km szelvény között, 122398, 122486, 122549, 123435, 123535...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata (min. 0, max. 36 hónap)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Vállalt többlet jótállás (min.0, max. 12 hónap)

A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: 1
Cím: Út- és mélyépítési munkák-1. írásbeli konzultáció
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-02-02 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 136 470 472 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 965 678 865 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Nyertes ajánlattevő: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E. Adószám: 10452556-2-44”
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2022/S 070-182446 (2022-04-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 21 585 062 💰
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén a Kiss János utcában a Vörösmarty utca - Bajza utca közötti; a Szenczi...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“A hiányzó vízvezetékek kiépítése a megvalósult állapot dokumentálásával együtt a Kiss János utcában a Vörösmarty utca - Bajza utca közötti; a Szenczi Molnár...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Cím: Út- és mélyépítési munkák-2. írásbeli konzultáció
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-06-24 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 20 000 000 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 21 585 062 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Nyertes ajánlattevő: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2100 Gödöllő Kenyérgyári Út 1/E.; adószáma: 10452556-2-44)”
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Forrás: OJS 2022/S 131-372454 (2022-07-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 240 707 338 💰
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén, Jókai utca (Szabadság utca - Szilárd utca között, 123948 hrsz.), Bem utca...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Budapesti Útépítési Program 2022. évi I. ütem keretén belül a Jókai utca (Szabadság utca - Szilárd utca között, 123948 hrsz.), Bem utca (Rákóczi utca -...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Cím: Út- és mélyépítési munkák-3. írásbeli konzultáció
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-09-02 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 254 511 143 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 240 707 338 💰
Forrás: OJS 2022/S 197-558073 (2022-10-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-31)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó személy: Nagy Lilla Judit
Telefon: +36 12533308 📞

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Út- és mélyépítési munkák-4. írásbeli konzultáció EKR001981162022
Rövid leírás:
“Budapest XVII. kerület Vidor utca útépítése a Keresztúri út és a Lokátor utca között a hozzá tartozó gyalogút építéssel, forgalomtechnikai kialakítással, a...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 1 807 928 232 💰
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata közigazgatási területén, Vidor utca, Cinkotai út, Határmalom utca, Keresztúri út.”
A beszerzés leírása:
“Budapest XVII. kerület Vidor utca útépítése a Keresztúri út és a Lokátor utca között a hozzá tartozó gyalogút építéssel, forgalomtechnikai kialakítással, a...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevont szakember szakmai tapasztalata (min. 0, max. 36 hónap)

A szerződés odaítélése
Cím: Út- és mélyépítési munkák-4. írásbeli konzultáció
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-03-23 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 632 121 236 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 1 807 928 232 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlattevő neve, székhelye: 1. Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2100 Gödöllő Kenyérgyári Út...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2023/S 068-204593 (2023-03-31)