Szöveg
1) Ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő ajánlati biztosíték benyújtásának kötelezettségét.
2) Az ajánlattal szemben támasztott formai és tartalmi követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok (KD) tartalmazza.
3) Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan Ajánlatkérő (AK) nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor Ajánlattevőnek (AT) a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát nyújtják be az ajánlatuk részeként. Az ily módon az ajánlat részeként benyújtott minden dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) az erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak.
4) A gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban AT lehet, a megfelelő ajánlattétel érdekében az eljárás során rendelkezésre bocsátott KD-ban foglaltakkal kapcsolatban írásban, elektronikus úton kiegészítő tájékoztatást kérhet az EKR-en keresztül az ajánlatkérőtől. AK a kiegészítő tájékoztatás teljes tartalmát az EKR rendszer felületén (ekr.gov.hu) hozzáférhetővé teszi.
5) Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen szerepeltetni kell az AT (közös ajánlat esetén valamennyi AT) nevét és címét, továbbá a Kbt. 68. § (4) bekezdése alapján azokat a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek. (EKR űrlap) (Részenként benyújtandó!)
6) AK a felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 1 hónapos ajánlati kötöttség alatt 30 napot ért.
7) Értékelés valamennyi rész esetében: Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár. Értékelésre vonatkozó részletes leírást a KD tartalmazza.
A legalacsonyabb ár értékelési szempont alkalmazásának indokolása:
Ajánlatkérő pontos műszaki elvárásokat határozott meg, és azokon felül további értékelhető minőségi jellemzőt, szempontot már nem tud meghatározni. Ajánlatkérő további, számára nem releváns szempontokat nem kíván előírni, a teljesítés szempontjából irreleváns szempontokkal pedig nem akarja az értékelés sorrendjét befolyásolni.
Az Ajánlatkérő számára gazdaságilag legelőnyösebb, legkedvezőbb ajánlat az, amely megfelel a műszaki leírásnak, és a legalacsonyabb ellenszolgáltatást (ajánlati árat) tartalmazza.
Az ajánlati árat a Felolvasólapon pozitív egész szám formátumban szükséges megadni. Ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét okozza.
8) Valamennyi rész vonatkozásában irányadó: Ajánlattevőnek a műszaki leírásban rögzített követelményt figyelembe véve Ajánlata részeként csatolnia szükséges szakmai ajánlatát („ajánlati ár részletezőt”), melyben Ajánlattevőnek meg kell jelölnie az alábbi információkat:
— Megajánlott készítmény azonosítói: megnevezés, kiszerelése, gyártó/előállító,
— Megajánlott készítmény kiszerelésének, hatóanyag-tartalmának megfelelően ajánlott mennyiség, amellyel a teljes mennyiség kielégíthető (doboz)
— Megajánlott készítmény kiszerelésének, hatóanyag-tartalmának megfelelően ajánlott mennyiség, amellyel az alapmennyiség kielégíthető (doboz),
— Nettó ajánlati egységár (Ft/kiszerelés),
— Nettó ajánlati egységár (Ft / mennyiségi egység),
— Nettó ajánlati összár (Ft).
További részletes elvárás a Közbeszerzési Dokumentumokban és annak mellékleteiben (műszaki leírás, szakmai ajánlat sablon (ajánlati ár részletező)).
Amennyiben Ajánlattevő Magyarországon törzskönyvezett és forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező készítménnyel kíván ajánlatot tenni, úgy a megajánlott készítmény nevét és kiszerelését olyan formátumban, illetve pontossággal szükséges megadni, ahogyan az a Magyarországon forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerkészítményeket tartalmazó adatbázisban (
https://www.ogyei.gov.hu/listak/) szerepel. A szakmailag elfogadott rövidítések természetesen alkalmazhatók.
Ajánlatkérő továbbá felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a 321/2015. (X. 30.) Kr. rend. 46. §. (3) bekezdés alapján minden műszaki résznél, ahol esetleges utalás található konkrét gyógyszerkészítményre, ott a Kr. rend. 46. §. (3) bekezdés szerinti „azzal egyenértékű” megajánlott gyógyszerkészítmény is elfogadható.
A megadott műszaki feltételeknek megfelelő készítményre tehető ajánlat. Amennyiben szükséges az egyenértékűségre vonatkozó szakhatósági állásfoglalást az OGYÉI adhatja ki, melyet Ajánlattevőnek csatolnia szükséges ez esetben ajánlata részeként.
Az adott tételnél a szakmai ajánlat sablonban (ajánlat ár részletezőben), illetve műszaki leírásban meghatározott műszaki-szakmai tartalomtól való nem megengedett eltérés, így különösen eltérő hatóanyag vagy hatóanyag tartalom megajánlást sem fogadja el Ajánlatkérő.
Fentieken túl ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia szükséges az alábbi dokumentumokat, igazolásokat is:
Ajánlattevőnek rendelkeznie kell az ajánlattal érintett gyógyszerekre vonatkozó, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), vagy az Európai Bizottság által kiadott érvényes forgalomba hozatali engedéllyel, vagy ezzel egyenértékű engedéllyel /tanúsítvánnyal.
Amennyiben a megajánlott gyógyszer külföldi forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik, az esetben Ajánlattevőnek rendelkeznie szükséges ezen gyógyszerre vonatkozó, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által kiadott kontingens engedéllyel (import engedéllyel).
Ezen előírás figyelembe vételével Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia szükséges az ajánlattal érintett valamennyi megajánlott termék esetében érvényes forgalomba hozatali engedélyt, vagy ezzel egyenértékű érvényes engedélyt/tanúsítványt. Amennyiben a megajánlott gyógyszer külföldi forgalomba hozatali engedéllyel rendelkezik, az esetben Ajánlattevőnek csatolni szükséges ezen gyógyszerre vonatkozó, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által kiadott kontingens engedély (import engedély) egyszerű másolatát is.
Ezen iratok benyújtása nem szükséges, amennyiben ajánlatkérő az OGYÉI által vezetett adatbázisokba belépve, vagy az Európai Unió bármely tagállamában működő, - az adott tagállam által az e- Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett - ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül is hozzájuthat a kért adatokhoz, vagy az egyéb releváns információhoz. Erre a tényre azonban az ajánlatban Ajánlattevőnek utalni kell.
Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén egyértelműen meg kell jelölni azt az Európai Unió érintett tagállamában működtetett ingyenes elektronikus adatbázist, megadva a releváns információk közvetlen elérhetőségét (elektronikus címét). Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén ajánlatkérő kéri az igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításának a benyújtását.
Folytatás karakterkorlát miatt a felhívás III.1.2) pontjában.