A beruházás pontos címe, helyrajzi száma: 3910 Tokaj külterület, 098/1 hrsz, Tokaj belterület 142/1 hrsz. Ajánlatkérő az ingatlan megosztását kezdeményezte, így a megvalósítási helyszín hrsz megjelölése változhat. Tervezés tárgya: A tervezés során összesen 601 m2 közhasználatú nettó hasznos alapterület kerül kialakításra. 1. Kétszintes fogadóépület kialakítása 277 m2 nettó területű használaton kívüli irodaépületből - átalakítás és bővítés, szükség esetén bontás 2. Zöldfelületek fejlesztése, belső közlekedő utak kialakítása, csapadékvíz elvezetés, hasznosítás; melléképületek bontása, amennyiben szükséges 3. Kiállítótér és kiszolgáló helyiségek kialakítása meglévő, használaton kívüli, 181 m2 nettó alapterületű adóépület első emeletén 4. Különálló, kb. 50 méter magas panorámalift kialakítása, összekötő híd tervezése 5. Meglévő, 1960-as években épült TV-torony 84 m2 nettó alapterületű kilátórész („gomba”) felújítása, meglévő „gomba” területével megegyező külső kilátórész kialakítása, panorámalépcső 6. 59 m2 hasznos alapterületű raktárépület felújítása 7. Közműfejlesztés, közműkapcsolatok tervezése, közműkiváltás A meglévő épületek az 1960-as években épültek. Adott esetben a II.2.11. szerinti opciós feladatok elvégzése. További részletes adatokat és leírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki-szakmai tartalom, valamint az épületegyüttesre vonatkozó műszaki dokumentumok is tartalmaznak.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-13.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-11-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001038972021
Rövid leírás:
A beruházás pontos címe, helyrajzi száma: 3910 Tokaj külterület, 098/1 hrsz, Tokaj belterület 142/1 hrsz. Ajánlatkérő az ingatlan megosztását kezdeményezte, így a megvalósítási helyszín hrsz megjelölése változhat.
Tervezés tárgya: A tervezés során összesen 601 m2 közhasználatú nettó hasznos alapterület kerül kialakításra.
1. Kétszintes fogadóépület kialakítása 277 m2 nettó területű használaton kívüli irodaépületből - átalakítás és bővítés, szükség esetén bontás
2. Zöldfelületek fejlesztése, belső közlekedő utak kialakítása, csapadékvíz elvezetés, hasznosítás; melléképületek bontása, amennyiben szükséges
3. Kiállítótér és kiszolgáló helyiségek kialakítása meglévő, használaton kívüli, 181 m2 nettó alapterületű adóépület első emeletén
4. Különálló, kb. 50 méter magas panorámalift kialakítása, összekötő híd tervezése
5. Meglévő, 1960-as években épült TV-torony 84 m2 nettó alapterületű kilátórész („gomba”) felújítása, meglévő „gomba” területével megegyező külső kilátórész kialakítása, panorámalépcső
6. 59 m2 hasznos alapterületű raktárépület felújítása
7. Közműfejlesztés, közműkapcsolatok tervezése, közműkiváltás
A meglévő épületek az 1960-as években épültek.
Adott esetben a II.2.11. szerinti opciós feladatok elvégzése.
További részletes adatokat és leírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki-szakmai tartalom, valamint az épületegyüttesre vonatkozó műszaki dokumentumok is tartalmaznak.
A beruházás pontos címe, helyrajzi száma: 3910 Tokaj külterület, 098/1 hrsz, Tokaj belterület 142/1 hrsz. Ajánlatkérő az ingatlan megosztását kezdeményezte, így a megvalósítási helyszín hrsz megjelölése változhat.
Tervezés tárgya: A tervezés során összesen 601 m2 közhasználatú nettó hasznos alapterület kerül kialakításra.
1. Kétszintes fogadóépület kialakítása 277 m2 nettó területű használaton kívüli irodaépületből - átalakítás és bővítés, szükség esetén bontás
2. Zöldfelületek fejlesztése, belső közlekedő utak kialakítása, csapadékvíz elvezetés, hasznosítás; melléképületek bontása, amennyiben szükséges
3. Kiállítótér és kiszolgáló helyiségek kialakítása meglévő, használaton kívüli, 181 m2 nettó alapterületű adóépület első emeletén
4. Különálló, kb. 50 méter magas panorámalift kialakítása, összekötő híd tervezése
5. Meglévő, 1960-as években épült TV-torony 84 m2 nettó alapterületű kilátórész („gomba”) felújítása, meglévő „gomba” területével megegyező külső kilátórész kialakítása, panorámalépcső
Adott esetben a II.2.11. szerinti opciós feladatok elvégzése.
További részletes adatokat és leírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki-szakmai tartalom, valamint az épületegyüttesre vonatkozó műszaki dokumentumok is tartalmaznak.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A IV.2.6.) pontban meghatározott 2 hónap ajánlati kötöttség időtartamán Ajánlatkérő 60 napt ért. A II.2.7 pontban megadott időtartam a kivitelezési beruházás előreláthatólag becsült befejezési időpontja alapján került meghatározásra. A szerződéses teljesítési /részteljesítési határidőket részletesen a szerződés-tervezet tartalmazza.
A II.2.5. értékelési szempontok (É , G , T-É, K szakterület) esetében az alkalmassági minimumfeltételeknél megjelölt szakemberek szakmai tapasztalata kerül értékelésre. Az alkalmassági feltételnél az ajánlattevő csak a szakember meglétét kell, hogy alátámassza, míg a minőségi értékelési szempont keretében ezen szakember tapasztalata kerül értékelés alá. Minél több szakterületet érintő tervezési projektben vett részt az adott szakember, annál magasabb pontszám érhető el a minőségi szempont pontozásánál.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beruházás pontos címe, helyrajzi száma: 3910 Tokaj külterület, 098/1 hrsz, Tokaj belterület 142/1 hrsz. Ajánlatkérő az ingatlan megosztását kezdeményezte, így a megvalósítási helyszín hrsz megjelölése változhat.
Tervezés tárgya: A tervezés során összesen 601 m2 közhasználatú nettó hasznos alapterület kerül kialakításra.
1. Kétszintes fogadóépület kialakítása 277 m2 nettó területű használaton kívüli irodaépületből - átalakítás és bővítés, szükség esetén bontás
2. Zöldfelületek fejlesztése, belső közlekedő utak kialakítása, csapadékvíz elvezetés, hasznosítás; melléképületek bontása, amennyiben szükséges
3. Kiállítótér és kiszolgáló helyiségek kialakítása meglévő, használaton kívüli, 181 m2 nettó alapterületű adóépület első emeletén
4. Különálló, kb. 50 méter magas panorámalift kialakítása, összekötő híd tervezése
5. Meglévő, 1960-as években épült TV-torony 84 m2 nettó alapterületű kilátórész („gomba”) felújítása, meglévő „gomba” területével megegyező külső kilátórész kialakítása, panorámalépcső
Adott esetben a II.2.11. szerinti opciós feladatok elvégzése.
További részletes adatokat és leírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki-szakmai tartalom, valamint az épületegyüttesre vonatkozó műszaki dokumentumok is tartalmaznak.
Időtartam: 3 hónap
A lehetőségek leírása:
Opció 1: Az Antenna Hungária tulajdonában álló, jelenleg nem használt vízellátórendszer szakaszonkénti hibafeltárása, nyomásfokozók közötti vízvezeték szakaszos és hálózati nyomáspróbája vízzel; nyomásfokozó berendezések átvizsgálása annak megállapítása érdekében, hogy a rendszer legalább ideiglenesen használható-e vízellátásra (induló állomás: Tokaj belterület 142/1 hrsz). Vízellátás felmérés (opció 1): kötbérköteles határideje Megbízó opcióról történő döntésének kézhezvételétől számított 25 munkanap.

Opció 2 és 3 : Közbeszerzésben való közreműködés a kiviteli tervek elkészítésére és a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárásának napja (összegezés megküldése). Tervező járulékos szolgáltatása a kivitelezés tárgyában lefolytatandó közbeszerzési eljárás során a felmerülő tervezői feladatokat érintő szakmai vonatkozású ajánlattevői kérdésekre történő válaszok megadása, ( közbeszerzési eljárás során történő közreműködés).

Ajánlatkérő az opciók megrendeléséről legkésőbb 2022. december 15-ig nyilatkozik. Ilyen nyilatkozat hiányában a szerződés megszűnik, egyébként a kivitelezés lezárásáig tart. Az opciók ellenértékére azok lehívása és szerződésszerű teljesítése alapján jogosult a nyertes ajánlattevő. Amennyiben az opció lehívásra kerül, úgy a szerződéses időtartam 12 hónap lehet.

További információk:
A IV.2.6.) pontban meghatározott 2 hónap ajánlati kötöttség időtartamán Ajánlatkérő 60 napt ért. A II.2.7 pontban megadott időtartam a kivitelezési beruházás előreláthatólag becsült befejezési időpontja alapján került meghatározásra. A szerződéses teljesítési /részteljesítési határidőket részletesen a szerződés-tervezet tartalmazza.
A IV.2.6.) pontban meghatározott 2 hónap ajánlati kötöttség időtartamán Ajánlatkérő 60 napt ért. A II.2.7 pontban megadott időtartam a kivitelezési beruházás előreláthatólag becsült befejezési időpontja alapján került meghatározásra. A szerződéses teljesítési /részteljesítési határidőket részletesen a szerződés-tervezet tartalmazza.
A II.2.5. értékelési szempontok (É , G , T-É, K szakterület) esetében az alkalmassági minimumfeltételeknél megjelölt szakemberek szakmai tapasztalata kerül értékelésre. Az alkalmassági feltételnél az ajánlattevő csak a szakember meglétét kell, hogy alátámassza, míg a minőségi értékelési szempont keretében ezen szakember tapasztalata kerül értékelés alá. Minél több szakterületet érintő tervezési projektben vett részt az adott szakember, annál magasabb pontszám érhető el a minőségi szempont pontozásánál.
A II.2.5. értékelési szempontok (É , G , T-É, K szakterület) esetében az alkalmassági minimumfeltételeknél megjelölt szakemberek szakmai tapasztalata kerül értékelésre. Az alkalmassági feltételnél az ajánlattevő csak a szakember meglétét kell, hogy alátámassza, míg a minőségi értékelési szempont keretében ezen szakember tapasztalata kerül értékelés alá. Minél több szakterületet érintő tervezési projektben vett részt az adott szakember, annál magasabb pontszám érhető el a minőségi szempont pontozásánál.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő székhelye, illetőleg 3910 Tokaj külterület, 098/1 hrsz, 142/1 hrsz. Ajánlatkérő az ingatlan megosztását kezdeményezte, így a megvalósítási helyszín hrsz megjelölése változott.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) - o) pontja vagy (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alá tartozik. A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy (adott esetben) az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a) a kizáró okok [Kbt. 62. §, és ha az ajánlatkérő előírta 63. §] hatálya alá tartozik; b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A Kbt. 74. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárhatja az eljárásból a) azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdés], b) azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl , amely számára

nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdés].
Kizáró okok igazolása:
Előzetes igazolás:
Ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdés szerinti, Kr. 2. § -7. § szerint kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD). Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására ajánlattevő köteles a Kr. 8.§,10. §, 12.-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja tekintetében benyújtandó az ajánlattevő nyilatkozata EKR űrlap formájában. A Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró ok vonatkozásában közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat benyújtása szükséges. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása : Sz. 1. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és

mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§ (1) bekezdése alapján a tervezési feladatot ellátó gazdasági szereplőnek szerepelnie kell a Magyar Építész Kamara névjegyzékében (Építészeti-műszaki tervezési ún. MÉK cégregisztráció) vagy a mérnöki szolgáltatások területén illetékes Magyar Mérnök Kamara (MMK) névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Sz.1 Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek ajánlatához be kell nyújtania a 321/ 2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés szerinti, kitöltött EEKD-t. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz kitöltése). Utólagos igazolás: A nyilvántartásokban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a Kbt. 69.§ (4) bekezdése alapján Ajánlatkérő felhívására a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával kell igazolni.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1. Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés szerinti, kitöltött EEKD-t. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz kitöltése). Utólagos igazolás: A P.1 pontban előírt alkalmassági követelmény igazolására, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az Ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani a felhívás feladását megelőző előző három mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés a) pontja alapján alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha az előző három mérlegforduló nappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri összesen legalább a 45 millió forintot (HUF). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdése is alkalmazandó adott esetben az alkalmasság megítélése során.

Műszaki és szakmai képességek:
M.1. Előzetes igazolás:
Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés szerinti, kitöltött EEKD-t. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz kitöltése). Utólagos igazolás: A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21.§ (3) bekezdés a) pontja, 21.§ (3a) bekezdésének a) pontja, illetőleg a 22.§-a, továbbá a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az Ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani a szerződést kötő másik fél által adott igazolást (korábbi megrendelőtől származó referencia igazolás) , melyben meg kell adni legalább az alábbi adatokat: " a korábbi szolgáltatást végző gazdasági szereplő(k) neve, székhelye; " a szerződést kötő másik fél megnevezése, képviselőjének neve, elérhetőségei; " a korábbi szolgáltatás tárgya, mennyisége, illetőleg az elvégzett munkák felsorolása, melyből megállapítható az alkalmasság minimum követelményeinél előírt feltételeknek történő megfelelés; " teljesítés ideje a kezdési és befejezési időpont pontos (év/hónap/nap) megjelölésével; " nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. M2. Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés szerinti, kitöltött EEKD-t. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz kitöltése). Utólagos igazolás: A Kbt. 65. § (1)bekezdés b) pontja, valamint a Kbt. 65. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30. ) Korm . rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevő cégszerű nyilatkozattal ismertesse annak a szakembernek nevét, adott esetben az előírt jogosultságának számát, akit Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt jogosultság megléte esetén szükséges az ajánlatban feltüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság fennállása ellenőrizhető. A szakmagyakorlási jogosultságot - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a jogosultság érvényességét igazoló dokumentum(ok) egyszerű másolatban történő benyújtásával köteles a gazdasági szereplő igazolni. Csatolni kell továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát. A szakmai önéletrajzban vagy ajánlattevői nyilatkozatban ismertetni kell, hogy az ajánlattételi határidő időpontjában a szakembernek ki a munkáltatója, illetőleg ismertetni kell azt a szervezetet, amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. Amennyiben a szakember az előírt jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy csatolnia kell: - a végzettségét igazoló okiratot, valamint a gyakorlati időt (havi részletezettséggel) igazoló szakember által aláírt szakmai önéletrajzot. Egy szakemberrel több alkalmassági feltétel is igazolható (több pozícióban is bemutatható). Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (3a) bekezdés a) pontja alapján a legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az ajánlattevők a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.

M.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja alapján alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha rendelkezik az eljárást
megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített legalább 420 m2 nettó közhasználatú épület tervezése referenciával, melynek teljesítése az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. A referencia legfeljebb 5 korábbi szerződésből igazolható.

M .2. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja alapján alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha rendelkezik/rendelkeznek M.2.1. legalább 1 fő felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik a 266/ 2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti II. Szakma: Építészeti műszaki-tervezés területén É szakterületi jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idővel.

M.2.2. legalább 1 fő felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik a 266/ 2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti II. Szakma: Szakági műszaki tervezés területén G szakterületi jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idővel.

M.2.3. legalább 1 fő felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik a 266/ 2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti II. Szakma: Szakági műszaki tervezés területén T-É szakterületi jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idővel.

M.2.4. legalább 1 fő felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik a 266/ 2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete szerinti II. Szakma: Szakági műszaki tervezés területén K szakterületi jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idővel.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az ellenértéket a szabályszerűen kiállított és igazolt számla ellenében a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítést követően a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseiben, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, Ptk. 6:155.§-ában előírtakra figyelemmel, banki átutalással teljesíti. Az ajánlattétel és az elszámolás pénzneme: forint (HUF). Az ellenérték kifizetése hazai támogatási forrásból történik, a finanszírozás módja: utófinanszírozás (közvetlen ajánlatkérői kifizetés). Ajánlatkérő előleget nem fizet.

Teljesítési, részteljesítés határidők:
1. Vízellátás felmérés (opció 1): kötbérköteles határideje Megbízó opcióról történő döntésének kézhezvételétől számított 25 munkanap.
2.Engedélyezési tervek I. ütem elkészítésének, és a Megrendelő részére ellenőrzésre történő átadásának (engedélyezési építészeti-műszaki tervdokumentáció, építészeti és szakági műszaki leírásokkal, ÉTDR-be való felöltés) kötbérköteles határideje a szerződés aláírásától számított 2 hónap; a teljesítési határidő nem tartalmazza az engedélyezési, tervtanácsi eljárások időigényét.

3.Engedélyezési tervek II. ütem elkészítésének, és a Megrendelő részére ellenőrzésre történő átadásának (engedélyezési építészeti-műszaki tervdokumentáció, építészeti és szakági műszaki leírásokkal, ÉTDR-be való felöltés) kötbérköteles határideje a szerződés aláírásától számított 3 hónap; a teljesítési határidő nem tartalmazza az engedélyezési, tervtanácsi eljárások időigényét.

4.Közbeszerzésben való közreműködés (opció 2 és 3): a kiviteli tervek elkészítésére és a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárások lezárásának napja (összegezés megküldése).
A részletes finanszírozási feltételeket a szerződés-tervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő támogatási okirat iránti módosítási kérelmet nyújtott be, melyhez a támogatási jogviszony vége, azaz 2021. december 31. előtt eredményes közbeszerzési eljárás dokumentumait nyújtja be. A terület tulajdonosa jeladó antennákat működtet, melynek tervezés szempontjából történő vizsgálata időszakhoz kötött.

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-13 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az ajánlatok bontása elektronikus úton történik. https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok
EKR001038972021
További információk:
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A bontási eljárás tekintetében irányadó a Kbt. 68.§-a és a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15.§-a.

1. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot Ajánlattevő viseli.
2. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében
eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A közös ajánlattevők együttműködési megállapodását az ajánlathoz kell csatolni, melyben a
meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő ezen eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.

3. Ajánlatkérő az ajánlattevő, illetőleg a közös ajánlatot tevő nyerteseknek nem köti ki, illetőleg kizárja
gazdálkodó szervezet létrehozását ( projekttársaság).
4. A közbeszerzési dokumentumokban megadott valamennyi határidő közép-európai ( CET) idő szerint értendő.
5. A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben a felhívás feladásának napján érvényes Magyar
Nemzeti Bank által meghatározott HUF/deviza árfolyamokat kell alkalmazni. Az ajánlatban szereplő, nem HUF-ban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot az ajánlathoz kell csatolni.
6. Az ajánlattétel nyelve: magyar. Amennyiben az ajánlatban idegen nyelvű dokumentum kerül becsatolásra, az ajánlattevő köteles
annak ajánlattevő általi fordítását is az ajánlathoz csatolni.
7. Ajánlatkérő a Kbt . 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
8. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben előírt tervezői felelősségbiztosítás
mértéke: legalább 50 millió HUF/év és legalább 20 millió HUF/káresemény. A felelősségbiztosítás igazolása kizárólag a nyertes ajánlattevő feladata. Az előírt felelősségbiztosítás megléte szükség feltételes közbeszerzés esetén a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig. Az ajánlatadó köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni az ajánlatkérő által ezen pontban előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra. A szerződés megkötésének feltétele, annak elmaradása szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. A biztosítási fedezetnek legkésőbb a szerződéshatályba lépésének időpontjáig rendelkezésre kell állnia.

9. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy a 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerinti szakmai ajánlat benyújtása kötelező. A szakmai ajánlat fogalmát a Kbt. 3. § 37. pontja határozza meg. A szakmai ajánlat tartalmi elemei: felolvasólap szerinti megajánlásokat alátámasztó dokumentumok (árajánlat; töblettapasztalat alátámasztása; vezető mérnökök bemutatása). A szakmai ajánlat hiánya a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.

10. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben az alábbi szerződést megerősítő biztosítékokat és egyéb szerződési
biztosítékokat köti ki: - késedelmi kötbér (nettó díj 1%-a/késedelmes nap; max: 20 késedelmes nap szerinti ellenérté),- meghiúsulási kötbér (nettó díj 20%-a) , Az ezekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
11. A tervezési szolgáltatás a Kopasz-Hegyre vonatkozik, a tervezési szolgáltatások összessége funkcionális-műszaki
egységet képez, ezért annak részekre bontása nem indokolt, illetőleg nem is lehetséges.
12. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1 000 000 HUF
Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: Államkincstárnál vezetett 10027006-00334837-00000093
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az
előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az igazolás módja: banki utalási igazolás másolatának, egyéb esetben elektronikus okirat csatolása. Az ajánlati biztosíték nyújtására vonatkozó részletes feltételeket karakterkorlát miatt a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.

13. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám:
0-100 ; A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül: ajánlati ár esetében fordított
arányosítás; szakemberek létszáma és tapasztalata esetében egyenes arányosítás; karakterkorlát miatt a módszerek leírását a
közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
14. Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (III.1.1., III.1.2.,
III.1.3) a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.
15. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét a Kbt. 53.§ (5) bekezdésére tekintettel, hogy a szerződés fedezetét támogatásból kívánja biztosítani. Ajánlatkérő felhívja továbbá Ajánlattevő figyelmét, hogy Tokaj Város Önkormányzata, mint az Ajánlatkérő által megrendelt tervek felhasználója, valamint a tervezési és a későbbi kivitelezési helyszínt biztosító Antenna Hungária Zrt. a tervezési terület felhasználására vonatkozó megállapodást (konzorciumi megállapodás) megkösse még folyamatban van, ezért ezen körülményt a Kbt. 135.§ (12) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként is kiköti.

16. A jelen felhívásban nem szabályozott esetekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény,
annak végrehajtási rendeletei, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól
szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásai az irányadóak.
Technikai hiba miatt az eredeti IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2021.12.13.12:00, IV.2.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama 1 hónap IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei 2021.12.13.14:00 . A közbeszerzési dokumentáció-felolvasólap összeállító a felhívásban és a közbeszerzési dokumentációhoz szereplő információk összhangba hozatala.

Forrás: OJS 2021/S 245-647447 (2021-12-13)
További információk (2021-12-20) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-20 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-05 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 250-664225
HL-S szám: 250
További információk
A közbeszerzési dokumentumok közül az Iratminta c. dokumentum és a szerződés tervezet c. dokumentum került pontosításra a "vezető mérnök és a vezető tervező" fogalmát tekintve valamint a műszaki dokumentációban az alábbi szövegrész került be: A terület tervezése magában foglalja a szükséges bontási tevékenységek "(pl. 3 db melléképület, lásd
1_Helyszinrajz.pdf, meglévő szennyvízgyűjtő)".

Forrás: OJS 2021/S 250-664225 (2021-12-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 49 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-28 📅
Név: TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24084794208
Postacím: Dunakapu Tér 7.
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9022
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18009191📞
E-mail: info@tspc.hu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Internetcím: http://www.tspc.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 49 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
A szerződés végleges összértéke nettó 49 000 000-forint, mely a becsült érték szerinti összeghez képest reális, mivel az ajánlatkérő a becsült érték megállapításakor a Kbt. 28.§ 2)bekezdés a) pontjára vonatkozó indikatív ajánlatok bekérése alapján egy átlagot számított.

A 44/2015.( XI.2) MvM rendelet 18.§ szerint:
- a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét): 24084794-2-08
- az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét):
1.TOP-KVALITÁS Tervezés és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság , 2800 Tatabánya Bakony utca 1/1., 21079375-2-43
2. Hadas Építész Mérnöki Művészeti Korlátolt felelősségű Társaság , 3530 Miskolc Hunyadi János Utca 13 1805/A/2, 14168992-2-05
3. TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft., 9022 Győr Dunakapu Tér 7., 24084794-2-08
4. Global Terv Korlátolt Felelősségű Társaság, 1143 Budapest Stefánia út 81., 14541744-2-42
Forrás: OJS 2022/S 052-136019 (2022-03-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 49 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt