Korányi Frigyes utca- Csaló köz járda felújítása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

A projekttel érintett terület Nyíregyházán a Korányi Frigyes utca - Csaló köz körforgalmú csomópont keleti oldalán található, ahol a meglévő járdaburkolatok kerülnek felújításra aszfalt kopóréteg cserével, valamint helyenként, a kapubejárók előtti és utáni szükséges -min. 1m-es szakaszon- gyalogjárda akadálymentesítésével.
A felújítással érintett járdaszakasz több helyen kapubejárókkal van megszakítva, melyek a beruházásban szintén felújításra kerülnek a burkolat szélességében. Ezeknél a kapubejáróknál a járdaburkolat szélességén túl további 1,0m szélességben szükséges az aszfalt burkolat kifuttatása is. A beruházással érintett szakasz szelvényezés szerinti bal oldalán a járdaburkolat kertiszegélysorral határolt, mely cserére szorul. Az új kertiszegélysor mögött a padka rendezése is szükséges, mely magában foglalja 1,0m szélességben a lejtés 5%-kal kifelé történő kialakítását, az alkalmatlan fedőréteg eltávolítását 10cm vastagságban, valamint az azt követő humuszterítést és füvesítést.
Végleges forgalomtechnika (jelzőtáblák, útburkolati jelek):
A tervezéssel érintett területen forgalomtechnikai beavatkozás nem történik.
Közvilágítás:
A tervezési terület belterületen található, ahol jelenleg is ki van épülve a közvilágítás.
Vízelvezetés:
A tervezett járdaburkolat vízelvezetése a megfelelő keresztirányú esés kialakításával és a környező zöld felületen történő elszikkasztással történik majd.
Főbb mennyiségek:
- bal oldali járda hossza: 161,40 m
- jobb oldali járda hossza: 223,30 m
- meglévő aszfaltréteg visszamarása 0-5 cm vtg-ban 45,80 m3,
- meglévő aszfalt, beton járdaburkolat elbontása 34 m3,
- meglévő útszegélysor, kerti szegélysor elbontása 357 fm,
- alkalmatlan felső talajréteg leszedése 45 m3,
- padkarendezés tömörítéssel, termőföld terítéssel és füvesítéssel 45 m3,
- AC-8 kopó aszfalt kopóréteg építése járdaburkolathoz 41 m3,
- előregyártott beton kertiszegély építése 362 fm.
A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott dokumentáció meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaznak, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal Ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat elfogad. Az eredményhirdetés után az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak. A további információkat, a részletes és teljes műszaki tartalmat a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-28. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-09-22 Ajánlati felhívás
2022-02-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-09-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közút építése
Hivatkozási szám: EKR000976442021
Rövid leírás:
A projekttel érintett terület Nyíregyházán a Korányi Frigyes utca - Csaló köz körforgalmú csomópont keleti oldalán található, ahol a meglévő járdaburkolatok...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Közút építése 📦
További CPV-kód: Közút építése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth Tér 1.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nyiregyhaza.hu 🌏
E-mail: kovacs.adam@nyiregyhaza.hu 📧
Telefon: +36 42524524 📞
Fax: +36 42311041 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000976442021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000976442021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-28 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 187-485538
HL-S szám: 187
További információk
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlat tétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek jelen közbeszerzési eljárás tárgyát képező építési...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A projekttel érintett terület Nyíregyházán a Korányi Frigyes utca - Csaló köz körforgalmú csomópont keleti oldalán található, ahol a meglévő járdaburkolatok...  Többet mutasson
A felújítással érintett járdaszakasz több helyen kapubejárókkal van megszakítva, melyek a beruházásban szintén felújításra kerülnek a burkolat...  Többet mutasson
Többet mutasson (18) Végleges forgalomtechnika (jelzőtáblák, útburkolati jelek):
A tervezéssel érintett területen forgalomtechnikai beavatkozás nem történik.
Közvilágítás:
A tervezési terület belterületen található, ahol jelenleg is ki van épülve a közvilágítás.
Vízelvezetés:
A tervezett járdaburkolat vízelvezetése a megfelelő keresztirányú esés kialakításával és a környező zöld felületen történő elszikkasztással történik majd.
Főbb mennyiségek:
- bal oldali járda hossza: 161,40 m
- jobb oldali járda hossza: 223,30 m
- meglévő aszfaltréteg visszamarása 0-5 cm vtg-ban 45,80 m3,
- meglévő aszfalt, beton járdaburkolat elbontása 34 m3,
- meglévő útszegélysor, kerti szegélysor elbontása 357 fm,
- alkalmatlan felső talajréteg leszedése 45 m3,
- padkarendezés tömörítéssel, termőföld terítéssel és füvesítéssel 45 m3,
- AC-8 kopó aszfalt kopóréteg építése járdaburkolathoz 41 m3,
- előregyártott beton kertiszegély építése 362 fm.
A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott dokumentáció meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú...  Többet mutasson
Időtartam: 2 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.1.5-16-NY1-2017-00003
További információk:
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlat tétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek jelen közbeszerzési eljárás tárgyát képező építési...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes utca 2371/103 HRSZ

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....  Többet mutasson
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság...  Többet mutasson
Többet mutasson (12)
A kizáró okok fenn nem állásának igazolása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8.; 10., 12-16.§-ai alapján az alábbiak szerint történik:
I. ajánlatban: - a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, tekintetében az egységes európai
közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. (Kbt. 67. § (1) bekezdés), - ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más...  Többet mutasson
kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot (Kbt. 67. § (3) bekezdése), - továbbá az ajánlattevő...  Többet mutasson
II. ajánlatkérő felhívására (Kbt. 69. § (4) bekezdés): - az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának,...  Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani az ajánlatban. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont alapján az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők
vonatkozásában előírja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Az előírt követelmény tekintetében Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a...  Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha valamely építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari...  Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum...  Többet mutasson
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény igazolását.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot nem ír elő.
A VI.1.3) pont folytatása:
Többet mutasson (6)
14. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján kerül megindításra. Erre tekintettel a szerződés akkor lép hatályba, amikor a támogatási...  Többet mutasson
15. A „Korányi Frigyes utca- Csaló köz csomópont keleti ágán, a meglévő kétoldali járda felújítása a 2371/103 hrsz-ú kivett közterületen tárgyú beruházás a...  Többet mutasson
16. A felhívás IV.2.6) pontja tekintetében Ajánlatkérő rögzíteni kívánja, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlattételi határidő lejártától...  Többet mutasson
17. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.
18. Az 1. értékelési szempont : fordított arányosítás a 2.és 3. részszempont: egyenes arányosítás.
19. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem kíván tartani.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem...  Többet mutasson
Többet mutasson (24)
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény vonatkozásában előírt igazolást.
M.1. A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, a Kbt. 114. § (2) bekezdése, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontja alapján (a...  Többet mutasson
építési beruházásainak ismertetése az alábbi tartalommal:
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont; év/hó/naptól év/hó/napig) és helye
- sikeres műszaki átadás-átvétellel időpontja (év/hó/nap-ig):
- a szerződést kötő másik fél neve, címe
- az építési beruházás tárgya, mennyisége, az elvégzett munkarészek bemutatása olyan részletességgel, hogy annak alapján az
alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen.
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a referenciát konzorciumi formában teljesítették, a referencia igazolására a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 21/A.§-ára.
M.2. Az alkalmassági minimum követelményt ajánlattevő a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja
szerint köteles igazolni, azoknak a szakembernek - különösen a minőség ellenőrzésért felelőseknek - a megnevezése és M2. szerinti
pozíció megjelölésével, képzettségük, szakmai tapasztaltuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az alkalmassági
követelmény igazolására be kell nyújtani:
Az M2. tekintetében megajánlott szakember alkalmassága igazolható:
1. a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti, magyarországi kamarai nyilvántartásban (névjegyzék) szerepléssel. Ezen esetben az ajánlatban fel kell...  Többet mutasson
Amennyiben az elektronikus nyilvántartásban szereplés nem ellenőrizhető, úgy a jogosultság érvényességét igazoló dokumentumok (kamarai határozat) egyszerű...  Többet mutasson
2. amennyiben a megjelölt szakember az 1. pontban rögzített magyarországi kamarai nyilvántartásban nem szerepel, úgy csatolandó az előírt végzettséget vagy...  Többet mutasson
ajánlatában nyilatkoznia szükséges arról, hogy a jelen pontban meghatározott, és nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevonni kívánt szakember az...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a szakember időben párhuzamos tapasztalatai egyszer kerülnek figyelembe vételre.
A Kbt. 65. § (7) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy...  Többet mutasson
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy...  Többet mutasson
A 3. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat (szakmai önéletrajz) ajánlattevőknek már az...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben (60 hónapban) befejezett,...  Többet mutasson
Az elvárt referenciakövetelmény több szerződéssel is igazolható.
Többet mutasson (1)
M. 2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, a 266/2013. Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Felelős...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: A nettó vállalkozói díj 1 %-a naponta, maximális összege a nettó vállalkozói díj 20 %-a,ezt követően az Ajánlatkérő jogosult a...  Többet mutasson
Hibás teljesítés esetére kikötött kötbér mértéke: a hibás teljesítéssel érintett rész Ajánlatkérő műszaki ellenőre által megállapított nettó értékének az...  Többet mutasson
Többet mutasson (12)
A teljesítés elmaradása esetére kikötött (meghiúsulási) kötbér mértéke: a teljesítéssel nem érintett szolgáltatás ellenértékének 20,00%-a.
Jótállás: Ajánlatkérő által meghatározott 24 hónap kötelező jótállási időtartam. Az ezen felül vállalt jótállási időtartam értékelési szempont. A jótállási...  Többet mutasson
Teljesítési és jólteljesítési biztosíték mértéke nettó vállalkozói díj 5-5 %-a.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek és biztosítékok részletes szabályait a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A kötbér és a biztosítékok alapja vonatkozásában a nettó vállalkozói díj összegét kell figyelembe venni.
Előleg visszafizetési biztosíték: az előleg fizetését az ajánlatkérő nem teszi függővé a nyertes ajánlattevő részéről biztosíték nyújtásától. A biztosíték...  Többet mutasson
A teljesítés során az előlegszámlán kívül, 1 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására van lehetőség , 50 %, és 100 %-os készültségi fok elérését...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ra.
ELŐLEG: A Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a teljes nettó ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő összeg mértékben, de legfeljebb kétszázötvenmillió forintig...  Többet mutasson
Az előleg a végszámlából kerül levonásra.
Ajánlatkérő tartalékkeretet nem kíván kikötni.
Nyertes ajánlattevő előteljesítésre jogosult.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-28 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b) bekezdése alapján az EKR-ben történik. Az ajánlatok benyújtásának helye: EKR.
További információk:
A bontási eljárásra az EKRr. 15. §-ának (2) és (3) bekezdései és a Kbt. 68. § (1) (1b), (1c), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is
irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Kötelező jótállási időn felüli többletjótállás vállalt időtartama: (minimum 0 hó, maximum 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az AF III.1.3) M.2. szerinti (MV-KÉ) alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (min.0, max. 24 hó)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15731766215
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kovács Ádám László
A vevő profiljának címe: http://kozbeszerzes.nyiregyhaza.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000976442021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja. Indoka: A beszerzés tárgyának bontása szakmai szempontok alapján nem lehetséges, mert a kivitelezési...  Többet mutasson
1. Csatolandó nyilatkozatok, az EKR-ben:
Többet mutasson (55) - Felolvasólap
- NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint
- NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében (adott esetben csatolható)
- NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében (adott esetben csatolható)
- NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint
- NYILATKOZAT folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról
- NYILATKOZAT Kbt. 66. § (6) bek.
- NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek.
- NYILATKOZAT üzleti titokról
- Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
- Egységes európai közbeszerzési dokumentum - ESPD (ajánlatevő/közös ajánlattevők mindegyike/alkalmasság igazolásában részt
vevő alvállalkozó vonatkozásában)
- Nyilatkozat felelősségbiztosításról
- Nyilatkozat az értékelési részszempont körében megajánlott szakemberről
- Önéletrajz az értékelési részszempont körében megajánlott szakember vonatkozásában (adott
esetben)
- Árazott költségvetés (Szakmai ajánlat) cégszerűen aláírt formában, valamint elektronikus
formátumban (Microsoft Office Excel formátumban) is becsatolni)
- A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan előszerződés, szerződés vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, amely...  Többet mutasson
- Aláírási címpéldány (Ajánlattevőnek és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolnia kell: - ajánlatot aláírók hiteles...  Többet mutasson
dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes
bizonyító erejű magánokiratba vagy ügyvéd/közjegyző/kamarai jogtanácsos előtt tett okiratba
foglalt aláírás-minta)
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult
személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó - meghatalmazó és a meghatalmazott
aláírását is tartalmazó - írásos meghatalmazást.)
- Egyenértékű megajánlás esetén ajánlattevő köteles kétséget kizárólag igazolni azt, hogy az
általa megajánlott termék megfelel az ajánlatkérő által meghatározott szakmai
minimumkövetelményeknek (adott esetben)
- Nyilatkozat közös ajánlattételről (adott esetben)
- Együttműködési megállapodás (adott esetben)
- Meghatalmazás közös ajánlattétel esetén
- Nyilatkozat fordításról
- Fordítások (adott esetben)
- Cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság
által megküldött igazolás (adott esetben)
- Referenciaigazolás/ok - M.1.
- Nyilatkozat teljesítésbe bevonni kívánt szakemberről - M.2.
- Nyilatkozat kamarai nyilvántartásban (névjegyzék) szereplésről (adott esetben)
- M2. szakember végzettségét, képzettséget igazoló dokumentumok (adott esetben)
- M.2.szakember önéletrajza (adott esetben)
- M.2. szakember nyilatkozata rendelkezésre állásról
2. Az ajánlatnak a szakember nevét tartalmaznia kell tekintettel arra, hogy amennyiben a benyújtott ajánlat nem tartalmazza a szakember nevét, akkor az nem...  Többet mutasson
3. A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 71.§ szerint biztosított. Ha az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e...  Többet mutasson
4. Felelősségbiztosítás előírt kárérték limitje: 10 000 000 Ft/esemény, 15 000 000 Ft/év., Tárgya: felelősségbiztosítást is tartalmazó - építési-szerelési...  Többet mutasson
5. AK az alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
6. AK a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját alkalmazza.
7. Az ajánlatokat olvasható és nem szerkeszthető pdf. formátumban kell benyújtani. Az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenni az EKRr. 11. §-ában...  Többet mutasson
8. FAKSZ: dr. Kovács Ádám 0049910. Az ajánlati árat forintban (HUF) kell megadni az ajánlatban.
9. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági feltételt a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.
10. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat a https://ekr.gov.hu honlapon korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetővé teszi az...  Többet mutasson
11. A felhívás III.1.3) M2. pontjában meghatározott jogosultság meglétét a szerződéskötés időpontjában ajánlatkérő ellenőrzi. Ajánlattevő felelőssége, hogy...  Többet mutasson
12. Ajánlatkérő szakmai ajánlatnak tekinti az árazott költségvetést .
13. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
Folytatás III.1.2) pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148.§ szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 187-485538 (2021-09-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 893 366 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-15 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 035-086730
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 187-485538
HL-S szám: 35

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-11 📅
Név: KÖZMŰ GENERÁL Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13223490215
Postacím: Nádor U. 64.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303998941 📞
E-mail: info@kozmugeneral.hu 📧
Internetcím: http://www.kozmugeneral.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 9 893 366 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Hivatkozás
További információk
Nyertes Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: Közmű Generál Kft.
Többet mutasson (16) Ajánlattevő székhelye: 4400 Nyíregyháza, Nádor u. 64.
Ajánlattevő adószáma: 13223490-2-15
Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatokértékelését követően...  Többet mutasson
legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. A fentiekre tekintettel az eljárásban az alábbi ajánlattevő nyújtott be az értékelés...  Többet mutasson
Ajánlattevő neve: TBK-Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 4400 Nyíregyháza Kölcsey F. Utca 10/A. fszt. 1.
Nettó vállalkozói díj: 9 956 475
Kötelező jótállási időn felüli többletjótállás vállalt időtartama: (minimum 0 hó, maximum 24 hónap): 24
Az AF III.1.3) M.2. szerinti (MV-KÉ) alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (min.0, max. 24 hó): 24
Érvénytelen ajánlat:
Ajánlattevő neve: Octopus-M Generál Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Székehelye: Hajdúböszörmény, Téglási Utca 44.
Adószáma: 23063613209
Elkésett ajánlat:
Gazdasági szereplő neve: JBTRADE Kft.
Székhelye: 4300 Nyírbátor Károlyi út 9.
Forrás: OJS 2022/S 035-086730 (2022-02-15)