A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése a KD-ben részletezett adagszámok alapján. AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben - Révai Miklós Gimnázium - a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást. AK előírja, hogy az orvosi igazolással alátámasztott esetekben a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján nyertes AT biztosítsa a szükséges diétákat. Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000 Ft (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni. 2022. szeptember 1-től kezdődően minden naptári év szeptember 1-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon. Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800-1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre - a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt -, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást. Jelenleg csak 2 db konyhában biztosított a főzés lehetősége. Továbbá nyertesnek át kell vennie a konyhák üzemeltetésében közreműködő, a KD-ben részletezettek szerinti dolgozókat is oly módon, hogy azok munkaviszonya nem szüntethető meg az átvételt követő egy éven belül (rendkívüli felmondás esetét kivéve).
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-07.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-05-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Étkezdei szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000482792021
Rövid leírás:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése a KD-ben részletezett adagszámok alapján.
AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben - Révai Miklós Gimnázium - a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást.
AK előírja, hogy az orvosi igazolással alátámasztott esetekben a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján nyertes AT biztosítsa a szükséges diétákat.
Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000 Ft (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni.
2022. szeptember 1-től kezdődően minden naptári év szeptember 1-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon.
Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800-1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre - a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt -, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást.
Jelenleg csak 2 db konyhában biztosított a főzés lehetősége. Továbbá nyertesnek át kell vennie a konyhák üzemeltetésében közreműködő, a KD-ben részletezettek szerinti dolgozókat is oly módon, hogy azok munkaviszonya nem szüntethető meg az átvételt követő egy éven belül (rendkívüli felmondás esetét kivéve).

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Étkezdei szolgáltatások📦
További CPV-kód: Étkezdei szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. ésszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében HAVARIA konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Adagszámok 32 szállítási illetve tálalópont tekintetében összesen: óvoda (4-6 éves korcsoport): egész nap 1779 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 49 diétás, csak ebéd 45, ebből 2 diétás; kollégium 3 (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) és 312 felnőtt ebéd, ebből diétás 12;

Általános iskola: napi 650 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 9 diétás, csak ebéd 718, ebből 10 diétás, kollégium 30 adag (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), melyből 2 diétás; felnőtt ebéd 33
Középiskolai adagszámok: kollégium (reggeli, ebéd, vacsora) 230, ebből diétás 5; csak ebéd 908 ebből diétás 11; kollégium: (ebéd és vacsora) 9; felnőtt ebéd 62, melyből egy diétás;
A részletes adagszámokat a KD tartalmazza. Az adagszám a létszám esetleges változásához és a tényleges megrendelésekhez igazodik, így a mennyiségeket (adagszámokat) Ajánlatkérő csak a jelen ismeretei alapján határozta meg és az nem jelent kötelezettséget az ott megjelölt adagszám szerinti megrendelésre.

Amennyiben AK gyermek- és közétkeztetési ellátási kötelezettsége bővül és/vagy az ellátási kötelezettség alá vont intézmények száma változik, akkor az AK a Kbt. 98. § (3) bekezdése alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat intézményi gyermekétkeztetési és/vagy közétkeztetési szolgáltatások megrendelése, valamint adott esetben az ezekhez kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése tárgyában, a jelen eljárásban meghatározottakkal azonos feltételek szerint.

A közbeszerzési dokumentációban szereplő eszközlistán és törésnaplón nyilvántartott tételek tájékoztató jellegűek, az eszközállomány pontos felmérésére a konyhák vállalkozó részére történő átadásakor kerül sor, és az átadás - átvételről készített jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi.

A következő intézmények konyhái csak épületgépészeti berendezésekkel, konyhatechnológiai -és tálaló eszközök nélkül kerülnek átadásra:
O Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium tálalókonyhája
O Fekete István Általános Iskola főzőkonyhája
O Kossuth Lajos Technikum és Kollégium főzőkonyhája
Nyertes Vállalkozó vállalja, hogy minimum 30 napos időtartamra készít étlapokat (normál és diétás), ezeket a soron következő hónap első napját megelőző hónap 10. napjáig előre kiküldi a Megrendelő által megnevezett kapcsolattartó részére. Az étlap összeállításánál az Intézmények igényeit lehetőség szerint figyelembe veszi, étlap-összeállítást nevezett kapcsolattartóval egyeztet, kéréseket teljesít.

Az alábbi intézmények esetében a közüzemi díjakat az intézmény fenntartója és a vállalkozó között kötendő megállapodás alapján kell fizetni:
O Győri Tankerületi Központ:
— Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium
O Győri Szakképzési Centrum:
— Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum
— Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum
— Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
— Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
— Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum
— Gábor László Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szabóky Adolf Szakiskolai Intézményegysége
— Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
Időtartam: 60 hónap
További információk:
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. ésszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében HAVARIA konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. ésszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében HAVARIA konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A közétkeztetéssel érintett intézményeknek a közbeszerzési dokumentumokban pontosan megadott címei.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazd. szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bek. h)-k) és m) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll [Kbt. 114. § (1) bekezdés].
A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Az AT-nek - a Kbt. 114. § (2), és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) szerint - nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bek h)-k) és m) pontjának hatálya alá. Ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdése k) pont kb) alpontja hatálya alá nem tartozását a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonos megnevezésével kell igazolnia

Az alvállalkozók tekintetében a Kbt. 67. § (4) és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) szerinti nyilatkozat benyújtása szükséges.
Pénzügyi- gazdasági feltételek:
P/1. AT alkalmatlan, amennyiben jelen felhívás feladásától visszafelé számított három üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődjének számviteli törvény szerinti beszámolója szerint az üzemi (üzleti) eredménye az utolsó három lezárt üzleti évben egynél több évben negatív volt.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P/1. AT alkalmatlan, amennyiben jelen felhívás feladásától visszafelé számított három üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődjének számviteli törvény szerinti beszámolója szerint az üzemi (üzleti) eredménye az utolsó három lezárt üzleti évben egynél több évben negatív volt.
A KR 19. § (2) bek. esetben (ha Ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését) AT alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetési szolgáltatások nyújtásából) származó - árbevétele nem éri el összesen a nettó 800 000 000 Ft-ot.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A KR 19. § (2) bek. esetben (ha Ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését) AT alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetési szolgáltatások nyújtásából) származó - árbevétele nem éri el összesen a nettó 800 000 000 Ft-ot.
Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr.19.§ (1)bek b) pont és (2) bekezdés
P/2. AT alkalmatlan, amennyiben jelen felhívás feladásától visszafelé számított három, mérleg fordulónappal lezárt üzleti évben az ált. forg. adó nélkül számított közbeszerzés tárgya szerinti (közétkeztetési szolgáltatások nyújtásából származó) árbevétele a vizsgált években összesen nem éri el a 1 500 000 000 HUF-ot.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P/2. AT alkalmatlan, amennyiben jelen felhívás feladásától visszafelé számított három, mérleg fordulónappal lezárt üzleti évben az ált. forg. adó nélkül számított közbeszerzés tárgya szerinti (közétkeztetési szolgáltatások nyújtásából származó) árbevétele a vizsgált években összesen nem éri el a 1 500 000 000 HUF-ot.
Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr.19.§ (1)bek c) pont.
Műszaki - szakmai feltételek:
M/1. Alkalmassági követelmény: AT alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik jelen felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan teljesített legfeljebb összesen 4 db megrendelőtől származó, legalább az alábbi adagszámokat magában foglaló: 4-6 év korcsoport ebéd: 1300 adag/nap, és 7-14 év korcsoport ebéd: 1000 adag/nap; és 15-18 év korcsoport ebéd: 800 adag/nap elkészítését és legalább 20 szállítási, illetve tálalópont ellátását magában foglaló nevelési és oktatási intézmények részére jogszabály- és szerződésszerűen végzett közétkeztetési szolgáltatások nyújtására vonatkozó referenciával;

M/2. nem rendelkezik az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes:
M.2.1-2.4. pontoknál étkezési / közétkeztetési és diétás élelmezési alkalmazási területre vonatkozó nevezett MSZ vagy egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a leírt intézkedés részletes leírásával:
M/2.1. MSZ EN ISO 9001:2015 tanúsítvány, ill. nem csatolja a minőségbiztosítás megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását, és
M/2.2. MSZ EN ISO 22000:2005 tanúsítvány, ill. nem csatolja élelmiszer biztonság megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását, és
M/2.3 MSZ EN ISO 14001:2015 tanúsítvány, ill. nem csatolja a környezetvédelmi követelmények megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását, és
M/2.4. MSZ EN ISO 45001:2018 tanúsítvány, ill. nem csatolja a minőségbiztosítás megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását, vagy egyenértékű tanúsítvánnyal, ill. nem csatolja a munkahelyi egészségvédelem és biztonság megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását és
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/2.4. MSZ EN ISO 45001:2018 tanúsítvány, ill. nem csatolja a minőségbiztosítás megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását, vagy egyenértékű tanúsítvánnyal, ill. nem csatolja a munkahelyi egészségvédelem és biztonság megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek részletes leírását és
M/2.5. a HACCP vagy egyenértékű minőségbiztosítási rendszer meglétéről szóló tanúsítvánnyal, ill. nem csatolja az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek részletes leírását.
M/3. Ajánlattevő alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik legalább
a) 1 fő mester szakács végzettséggel rendelkező, legalább 36 hónap gyermekétkeztetési gyakorlattal rendelkező szakemberrel. A szakmai gyak. időtartama a végzettség megszerzésétől max. a jelen felhívás feladási napjáig terjedhet.
b) 1 fő diétás szakács végzettséggel rendelkező, legalább 36 hónap gyermekétkeztetési gyakorlattal rendelkező szakemberrel. A szakmai gyak. időtartama a végzettség megszerzésétől max. a jelen felhívás feladási napjáig terjedhet.
c) 1 fő felsőfokú dietetikai végzettséggel rendelkező, legalább 36 hónap gyermekétkeztetési gyakorlattal rendelkező szakemberrel. A szakmai gyak. időtartama a végzettség megszerzésétől max. a jelen felhívás feladási napjáig terjedhet.
Alkalmasság igazolása KD- I. ben részletezve: Irányadó: Kbt. 65.§ (6) bek. (együttes megfelelés); a Kbt. 65.§ (7);(9);(11) bek.; 67.§ (3) bek. Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr.21.§(3)bek. a),b,)c),d)
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, szerződés, kifizetések pénzneme: HUF.
AK az ellenszolgáltatást a Ptk. 6:130. §-ának (1)–(2) bek alapján a teljesítés igazolását követően a jogszabályoknak megfelelően havonta kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással egyenlíti ki. A havi elszámolás a ténylegesen nyújtott szolgáltatás alapján történik, a lemondások figyelembevételével. Alkalmazandó a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései.

A konyhák bérleti díját AT havonta előre, 30 napos fizetési határidővel fizeti meg az AK részére.
1.a) Nettó előállítási díj (%-ban meghatározva): Súlyszám 65 - nem lehet több az önkormányzat fenntartása alá tartozó költségvetési szerveknél folyó étkeztetésről 25/2001. (VI. 1.) Ök rendeletben meghatározott 140 %-nál,
1.b) Diétás étkezés felára (%-ban meghatározva): Súlyszám 5 - a nettó előállítási díj eltérési %-hoz képest megajánlott mérték %-ban kifejezve
2. Értékelési szempont: A szolgáltatás dietetikai szempontból való megfelelőségi foka (mintaétlap); Súlyszám: 30
a) Óvodás (4-6 éves), Általános iskolás (7-10 éves) korcsoport normál mintaétlapjának megfelelőségi foka; S.sz 20
b) Változatossági mutató számítása 4-6, 7-10, 11-14 és 15-18 éves korcsoportra bemutatott 20 napos mintaétrend tartalma, továbbá ugyanezek a korcsoportok gluténmentes étlapjai alapján Súlyszám: 10
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735595208
Ajánlatkérő neve: Gazdasági Működtető Központ Győr
Nemzeti nyilvántartási szám: 15802736208
Postacím: Szigethy Attila utca 109. 4722/5
Postai város: Győr,
Postai irányítószám: 9023
Ország: Győr-Moson-Sopron
🏙️ Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csapó Krisztina
Papp Lászlóné
Telefon: +36 96510680📞
E-mail: igazgato@4gmk.hu📧
Fax: +36 96510680 📠
Internetcím: http://www.gek.hu/🌏
Hivatkozás További információk
1. Ajánlatkérő helyszíni bejárást tart az alábbiak szerint: 2021. május 13. 9 óra, Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium 9023 Győr, Bárczi Gusztáv út 2. (épület bejáratánál)
2. Nyertes AT nek a szerződéskötésig rendelkeznie kell az élelmiszer biztonsági feltételeknek megfelelő szállítás biztosítása érdekében összesen legalább 2000 ebéd adag/nap főzőkap., bérelt, vagy saját tulajdonú, a működéshez szükséges érvényes engedélyekkel rendelkező olyan főzőkonyhával, vagy főzőkonyhákkal, amely a Megrendelő székhelyén vagy a székhelyétől számítva olyan távolságon belül található, ahonnan a vengéglátóipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI.30.) VM rendelet 19. §-ában foglaltaknak megfelelően a tálalás 3 órán belül elvégezhető (tartalékkonyha). Erről az ajánlatában nyilatkoznia kell, bemutatva a konyhát, mely a fenti feltételeknek megfelel.

3. Az alkalm. felt.és ennek igazolása a min. ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb a P/1.-P/2. és M/1-M/3. alkalmassági feltételek tekintetében.
4. Ajánlatkérő a Kbt. 54.§- alapján az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Az ajánlati biztosíték összege 2 000 000 Ft. Az ajánlati biztosíték befizetési (teljesítési) igazolásának módja: Átutalás esetén a 11737007-15466004- 06530000. számú számlájára való utalással teljesítendő az ajánlati biztosíték. A biztosíték teljesítésének igazolása: ajánlattevő bankjának hivatalos igazolása a terhelésről egyszerű másolatban, vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garancia-levél vagy készfizető kezességvállalást igazoló dokumentum, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény. Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat),

Elektronikus okiratként meg kell, hogy feleljen a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. A garancia szövegezésének a Kbt. 54.§(4) bekezdése szerinti felhasználás valamennyi esetét pontosan tartalmaznia kell..

Készpénz befizetés vagy banki átutalás esetén a befizetési bizonylaton vagy a banki átutalási igazolás megjegyzés (közlemény) rovatában fel kell tüntetni az "ajánlati biztosíték - „ Közétkeztetés Győr” - Ajánlati biztosíték" szövegezést.
5. AK a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-t alkalmazza.
6. Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 66. § (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatot.
7. Ajánlattevőnek az ajánlatában be kell mutatnia, hogy mely konyhá(k)ról biztosítja a teljes adagszám szerinti ellátást, továbbá azt is, hogy az étkezővel nem rendelkező iskolák esetében a diákok étkeztetését hol biztosítja, figyelemmel arra, hogy az adott intézmény és az étkezési helyszín távolsága, gyalogosan közlekedve nem haladhatja meg a Révai, Deák és Hild 800 métert és a Richter esetében 1600 méteres távolságot (https://www.google.hu/maps/dir///@47 4812134,19 130303,11z/data=!4m2!4m1!3e2, gyalogos beállítás). Az ajánlatban a távolség mérése érdekében a pontos helyszínt (GPS koordinátákkal) meg kell adni.

8. FAKSZ dr. Laczkó Katalin, lajstromszám: 00094
9. A bontás helye és ideje: EKR
10. Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell 50 millió Ft/kár összegű, és legalább 200 millió Ft/év összegű étkeztetési tevékenységre vonatkozó teljes körű szakmai felelősségbiztosítási kötvénnyel, melyről az ajánlatban nyilatkoznia kell.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
A Kbt. 148. § szerint.
VI.3) folyt:
9. Az ajánlatok értékelése a legjobb ár-érték arány alapján [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont] történik. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont.
Az értékelési módszer: Az ár esetén Fordított értékarányosítás, minőségi értékelési szempont esetén: egyenes arányosítás.
10. Az ajánlattételi határidőt a felhívás IV.2.2) pontja tartalmazza, melynek lejártáig kell az ajánlatot benyújtani.
11. Ajánlati kötöttség: ajánlattételi határidőtől számított 30 nap.
12. AT nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
13. AK gazdasági társaság (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé.
12. GYMJV Önk. az I.1) pontban megjelölt AK nevében és javára folytatja le az elj.-t. Kbt. 29. § (1) bek.alapján
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 092-239606 (2021-05-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése a KD-ben részletezett adagszámok alapján.
AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben – Révai Miklós Gimnázium – a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást.
AK előírja, hogy az orvosi igazolással alátámasztott esetekben a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján nyertes AT biztosítsa a szükséges diétákat.
Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000.HUF (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni.
2022. szeptember 1.-től kezdődően minden naptári év szeptember 1.-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon.
Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800–1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre – a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt –, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást.
Jelenleg csak 2 db konyhában biztosított a főzés lehetősége. Továbbá nyertesnek át kell vennie a konyhák üzemeltetésében közreműködő, a KD-ben részletezettek szerinti dolgozókat is oly módon, hogy azok munkaviszonya nem szüntethető meg az átvételt követő egy éven belül (rendkívüli felmondás esetét kivéve).
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése a KD-ben részletezett adagszámok alapján.
AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben – Révai Miklós Gimnázium – a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást.
AK előírja, hogy az orvosi igazolással alátámasztott esetekben a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján nyertes AT biztosítsa a szükséges diétákat.
Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000.HUF (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni.
2022. szeptember 1.-től kezdődően minden naptári év szeptember 1.-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon.
Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800–1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre – a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt –, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást.
Jelenleg csak 2 db konyhában biztosított a főzés lehetősége. Továbbá nyertesnek át kell vennie a konyhák üzemeltetésében közreműködő, a KD-ben részletezettek szerinti dolgozókat is oly módon, hogy azok munkaviszonya nem szüntethető meg az átvételt követő egy éven belül (rendkívüli felmondás esetét kivéve).
A beszerzés teljes értéke: 3 973 500 295 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. észszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében Havaria konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. észszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében Havaria konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben – Révai Miklós Gimnázium – a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást.
AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben – Révai Miklós Gimnázium – a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást.
Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000.HUF (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni.
2022. szeptember 1.-től kezdődően minden naptári év szeptember 1.-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon.
2022. szeptember 1.-től kezdődően minden naptári év szeptember 1.-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon.
Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800–1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre – a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt –, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást.
Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800–1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre – a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt –, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást.
Adagszámok 32 szállítási illetve tálalópont tekintetében összesen: óvoda (4–6 éves korcsoport): egész nap 1779 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 49 diétás, csak ebéd 45, ebből 2 diétás; kollégium 3 (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) és 312 felnőtt ebéd, ebből diétás 12;

A közbeszerzési dokumentációban szereplő eszközlistán és törésnaplón nyilvántartott tételek tájékoztató jellegűek, az eszközállomány pontos felmérésére a konyhák vállalkozó részére történő átadásakor kerül sor, és az átadás – átvételről készített jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi.

A következő intézmények konyhái csak épületgépészeti berendezésekkel, konyhatechnológiai és -tálaló eszközök nélkül kerülnek átadásra:
— Gábor László Építő -és Faipari Szakképző Iskola Szabóky Adolf Szakiskolai Intézményegysége
További információk:
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. észszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében Havaria konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
Részajánlattétel kizárásának indoka: A besz. tárgya összetett, részajánlattétel bizt. ellentétes a gazd. észszerűséggel és a hatékony, összehangolt munkavégzéssel. Az ételek elkészítése, szállítása és tálalása során felmerülő problémák esetén a felelősség egyértelmű megállapíthatósága érdekében nem lehetséges részajánlattétel. Az összehangolt megvalósítást optimálisan és szakszerűen kivitelezni egy felelősségi körbe tartozó AT tudja. A besz. igény egységesít és a szolgáltatási volumen nagyságára tekintettel kedvezőbb ajánlatokat eredményez. A részajánlat bizt. esetén ugyanazon szolgáltatási tartalomhoz eltérő egységárakat eredményezhet, amely a fenntartott intézmények között nem kezelhető. A szolg. egészének biztonsága érdekében Havaria konyha fenntartása is szükséges, mely nem megosztható, részajánlattétel esetén nem kezelhető.
Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
1.a) Nettó előállítási díj (%-ban meghatározva): Súlyszám 65 – nem lehet több az önkormányzat fenntartása alá tartozó költségvetési szerveknél folyó étkeztetésről 25/2001. (VI. 1.) Ök rendeletben meghatározott 140 %-nál,
1.b) Diétás étkezés felára (%-ban meghatározva): Súlyszám 5 – a nettó előállítási díj eltérési %-hoz képest megajánlott mérték %-ban kifejezve
a) Óvodás (4–6 éves), Általános iskolás (7–10 éves) korcsoport normál mintaétlapjának megfelelőségi foka; S.sz 20
b) Változatossági mutató számítása 4–6, 7–10, 11–14 és 15–18 éves korcsoportra bemutatott 20 napos mintaétrend tartalma, továbbá ugyanezek a korcsoportok gluténmentes étlapjai alapján Súlyszám: 10
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-31 📅
Név: Eatrend Arrabona Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11130967208
Postacím: Hunyadi utca 14. A. épület
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9024
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 706765776📞
E-mail: zsanett.gyura@eatrend.hu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 3 973 500 295 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Szigethy Attila utca 109. 4722/5.
Hivatkozás További információk
Eatrend Kft. 9024 Győr, Hunyadi u. 14.
(Adószám: 14893560-2-13);
Forrás: OJS 2021/S 112-294788 (2021-06-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 973 500 295 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Városház Tér 1
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-13 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 179-507470
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 112-294788
HL-S szám: 179
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 2022.09.01.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Győr
Rövid leírás:
általános iskola: napi 650 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 9 diétás, csak ebéd 718, ebből 10 diétás, kollégium 30 adag (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), melyből 2 diétás; felnőtt ebéd 33
középiskolai adagszámok: kollégium (reggeli, ebéd, vacsora) 230, ebből diétás 5; csak ebéd 908 ebből diétás 11; kollégium: (ebéd és vacsora) 9; felnőtt ebéd 62, melyből egy diétás;
o Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium tálalókonyhája
o Fekete István Általános Iskola főzőkonyhája
o Kossuth Lajos Technikum és Kollégium főzőkonyhája
o Győri Tankerületi Központ:
- Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium
o Győri Szakképzési Centrum:
- Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum
- Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum
- Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
- Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
- Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum
- Gábor László Építő -és Faipari Szakképző Iskola Szabóky Adolf Szakiskolai Intézményegysége
- Kossuth Lajos Technikum és Kollégium
A szerződés odaítélése
Postacím: Hunyadi Utca 14. A. épület
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-07-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Győr
Hivatkozási szám: EKR000482792021
Rövid leírás:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése a KD-ben részletezett adagszámok alapján. AK előírja, hogy Nyertes AT -nek a normál ebéd esetében vállalnia kell, jelenleg 1 intézményben - Révai Miklós Gimnázium - a szolgáltatást igénybe vevők részére választási lehetőséget „A” és „B” menü közül. Továbbá vállalnia kell, hogy abban az esetben, ha ennek a technikai feltételrendszerét AK a szerződés teljesítése során biztosítja, bármelyik intézményben lehetővé teszi az "A" és "B" menü közül történő választást. AK előírja, hogy az orvosi igazolással alátámasztott esetekben a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján nyertes AT biztosítsa a szükséges diétákat. Nyertes AT a konyhák (tálaló és főző) használatáért az AK-nek a szerződés hatálybalépésétől 886 000.Ft (konyhák bérleti díja áfa mentes) bérleti díjat köteles havonta megfizetni. 2022. szeptember 1-től kezdődően minden naptári év szeptember 1-jével a havi bérleti díj a KSH által megadott, előző évre vonatkozó fogyasztói árindex emelkedés mértéke szerint változik. Nyertes ajánlattevő köteles továbbá az üzemeltetésre átvett konyhák (főző és tálaló) után rezsi költséget fizetni a bérleti szerződéstervezetben meghatározott módon. Jelenleg 12 konyha üzemel, melyből 2 db tud főzőkonyhaként működni. Az óvodák esetében a tálalást az intézmények maguk végzik és van 4 iskola amely tálaló konyhával sem rendelkezik. Ezekben a diákok ellátását oly módon kell megszervezni, hogy nekik egyes intézmények esetén 800-1600 méter távolságon belül kell az étkezést biztosítani. Nyertes ajánlattevőnek valamennyi tálaló és főzőkonyhát át kell vennie üzemeltetésre – a birtokba adás során jegyzőkönyv alapján az eszközökkel együtt -, oly módon, hogy azok bevonásával kell ellátnia a szolgáltatást, azonban az a nyertes döntése, hogy hány és melyik főzőkonyháról végzi a feladatellátást. Jelenleg csak 2 db konyhában biztosított a főzés lehetősége. Továbbá nyertesnek át kell vennie a konyhák üzemeltetésében közreműködő, a KD-ben részletezettek szerinti dolgozókat is oly módon, hogy azok munkaviszonya nem szüntethető meg az átvételt követő egy éven belül (rendkívüli felmondás esetét kivéve).

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Étkezdei szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 973 500 295 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000482792021/1
A beszerzés leírása:
Adagszámok 32 szállítási illetve tálalópont tekintetében összesen: óvoda (4-6 éves korcsoport): egész nap 1779 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 49 diétás, csak ebéd 45, ebből 2 diétás; kollégium 3 (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) és 312 felnőtt ebéd, ebből diétás 12; általános iskola: napi 650 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 9 diétás, csak ebéd 718, ebből 10 diétás, kollégium 30 adag (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), melyből 2 diétás; felnőtt ebéd 33 középiskolai adagszámok: kollégium (reggeli, ebéd, vacsora) 230, ebből diétás 5; csak ebéd 908 ebből diétás 11; kollégium: (ebéd és vacsora) 9; felnőtt ebéd 62, melyből egy diétás; A részletes adagszámokat a KD tartalmazza. Az adagszám a létszám esetleges változásához és a tényleges megrendelésekhez igazodik, így a mennyiségeket (adagszámokat) Ajánlatkérő csak a jelen ismeretei alapján határozta meg és az nem jelent kötelezettséget az ott megjelölt adagszám szerinti megrendelésre. Amennyiben AK gyermek- és közétkeztetési ellátási kötelezettsége bővül és/vagy az ellátási kötelezettség alá vont intézmények száma változik, akkor az AK a Kbt. 98. § (3) bekezdése alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat intézményi gyermekétkeztetési és/vagy közétkeztetési szolgáltatások megrendelése, valamint adott esetben az ezekhez kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése tárgyában, a jelen eljárásban meghatározottakkal azonos feltételek szerint. A közbeszerzési dokumentációban szereplő eszközlistán és törésnaplón nyilvántartott tételek tájékoztató jellegűek, az eszközállomány pontos felmérésére a konyhák vállalkozó részére történő átadásakor kerül sor, és az átadás – átvételről készített jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi. A következő intézmények konyhái csak épületgépészeti berendezésekkel, konyhatechnológiai –és tálaló eszközök nélkül kerülnek átadásra: o Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium tálalókonyhája o Fekete István Általános Iskola főzőkonyhája o Kossuth Lajos Technikum és Kollégium főzőkonyhája Nyertes Vállalkozó vállalja, hogy minimum 30 napos időtartamra készít étlapokat (normál és diétás), ezeket a soron következő hónap első napját megelőző hónap 10. napjáig előre kiküldi a Megrendelő által megnevezett kapcsolattartó részére. Az étlap összeállításánál az Intézmények igényeit lehetőség szerint figyelembe veszi, étlap-összeállítást nevezett kapcsolattartóval egyeztet, kéréseket teljesít. Az alábbi intézmények esetében a közüzemi díjakat az intézmény fenntartója és a vállalkozó között kötendő megállapodás alapján kell fizetni: o Győri Tankerületi Központ: Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium o Győri Szakképzési Centrum: Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum Gábor László Építő -és Faipari Szakképző Iskola Szabóky Adolf Szakiskolai Intézményegysége Kossuth Lajos Technikum és Kollégium

Irányítószám: 9021
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 61 hónap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-05-31 📅
Cím: vállalkozási szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 973 500 295 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000482792021/7257 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Logisztikai szolg., Egyéb kiegészítő szakértői szolg.ok, Ételhulladék elszállítás, Közétkeztetési szolg. nyújtása, és annak keretében diétás szakács és dietetikus szerződés teljesítésében történő közreműködésének biztosítása, Közétkeztetési szolg. nyújtás.

A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 39735002.95 HUF 💰
Arány (%): 1.00
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Logisztikai szolg., Egyéb kiegészítő szakértői szolg.ok, Ételhulladék elszállítás, Közétkeztetési szolg. nyújtása, és annak keretében diétás szakács és dietetikus szerződés teljesítésében történő közreműködésének biztosítása, Közétkeztetési szolg. nyújtás.
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Logisztikai szolg., Egyéb kiegészítő szakértői szolg.ok, Ételhulladék elszállítás, Közétkeztetési szolg. nyújtása, és annak keretében diétás szakács és dietetikus szerződés teljesítésében történő közreműködésének biztosítása, Közétkeztetési szolg. nyújtás.
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Eatrend Arrabona Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11130967208
Postacím: Hunyadi Utca 14. A. épület
Postai irányítószám: 9024
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zsanett.gyura@eatrend.hu📧
Telefon: +36 706765776📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735595208
Postacím: Városház Tér 1
Postai irányítószám: 9021
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Csapó Krisztina
E-mail: csapo.krisztina@gyor-ph.hu📧
Telefon: +36 96500120📞
Fax: +36 96500189 📠
URL: https://www.gyor.hu🌏
Csoportvezető ✅ Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅
Kiegészítő információk További információk
A szerződésmódosítás aláírásnak napja: 2026. június 24. Az eljárás eredményéről szóló tájékoztató TED-es azonosító száma: 2021/S 112-294788
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő jelen Szerződés tárgyát képező intézmények érintettségét illetően 2026. május 7. illetve május 8. napján jelen külön az óvodai illetve külön az általános és középiskolák szerinti étkeztetésekre közbeszerzési eljárást indított, azonban annak eredményes befejezéséig is feltétlenül szükséges a szerződés tárgyát képező feladatok folyamatos ellátása, figyelemmel arra, hogy Megrendelő részére jogszabály írja elő annak kötelező biztosítását. Megrendelő erre tekintettel felhívta a Vállalkozót a Szerződés szerinti szolgáltatásnak a jelen szerződésmódosításban foglalt feltételek szerinti nyújtására a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásra figyelemmel, annak eredményes befejezését követően a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés aláírásának napjáig, de legfeljebb 2026. augusztus 15 napjáig, tekintettel arra, hogy a szolgáltatás biztosításának hiányában Megrendelő nem tud eleget tenni jogszabályban rögzített kötelezettségének és a szolgáltatással érintett intézmények rendeltetésszerű működése veszélybe kerül. A jogszabályi kötelezésre is figyelemmel a Szerződés tárgya szerint intézmények közül az óvodai illetve a nyári iskolai étkeztetés keretében - szünidei gyermekétkeztés - ellátás biztosítása érdekében további szolgáltatások megrendelése szükséges, figyelemmel a teljes Szerződéses előirányzott adagszám maximum 10%-a erejéig. Felek megvizsgálták a Kbt. 141. § (2) bekezdés a) és b) pontját, amely kimondja, hogy a szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt, valamint szolgáltatás esetén az eredeti szerződés értékének 10%-á; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződéshez. A Szerződés teljes – 60 hónapos – időtartamára számított nettó 3 973 500 295,000 HUF + ÁFA díjhoz képest a fentiekben részletezett indokok következtében felmerült mindösszesen – legfeljebb - nettó 42 552 297 Ft + ÁFA összegű díjnövekmény mértéke az eredeti szerződéses érték 1,07%-a, ezáltal az eredeti szerződéses összeg emelésével a Kbt. „de minimis” szabályának mindenben megfelel, figyelemmel arra, hogy az ellenérték növekedés nem éri el az uniós értékhatárt és az eredeti szerződéses érték 10%-át sem haladja meg. Ezzel összefüggésben Szerződő vizsgálat tárgyává tették a Kbt. 141. § (3) bekezdésében foglaltakat, mely rendelkezés szerint a 141. § (2) bekezdést arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Jelen esetben a vállalkozói díj növekedése a műszaki tartalom változásával függ össze, mely műszaki tartalom mennyisége tekintetében jelenik meg, és ezáltal a szerződés eredetileg 69 hónapos időtartamának módosítását teszi szükségessé. A legfeljebb 45 naptári napos hosszabbítás arányos és szükséges, annak mértéke az eredeti időtartam 2,46%-a. Fentiek alapján Szerződő felek a módosítás jogcímeként a Kbt. 141. § (2) bekezdés a) és b) pontját és a Kbt. 141. § (3) bekezdését jelölik meg. A szerződésmódosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, amely továbbra is a kötelezően ellátandó önkormányzati feladat teljesítését biztosítja a szerződésben eredetileg megfogalmazott feladatok mentén. Ezáltal a szerződésmódosításban foglalt változások jogalapja alátámasztott.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2026. június 24. Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: a szerződés időtartama a módosítást követően 61,47 hónap. 1. Megrendelő a szerződés keretében mindösszesen 2 562 888 adag ételt rendelt meg a Szerződés módosításának időpontjáig az alábbi bontásban: a. óvoda (3-7 éves korcsoport): egész nap 1 466 302 Adag (tízórai, ebéd, uzsonna) ebből 53 667 diétás, csak ebéd 14 321 adag, ebből 750 diétás, felnőtt étkezők száma: 1195 ebből diétás 496, óvodai kollégium (normál) 471 adag. b. általános iskola: napi 601 838 adag (tízórai, ebéd uzsonna) ebből 8 805 diétás, csak ebéd 814 118 , ebből 21 900 diétás, felnőtt ebéd: 45 271 adag, ebből 151 adag diétás; általános iskolai kollégium 7272 adag ebből 582 adag diétás, és 1295 adag normál tízórai+ebéd; c. középiskola kollégium 494 748 adag (ebéd) ebből 7418 adag diétás, kollégium 107 798 adag (reggeli), melyből 1817 diétás, 121 540 adag ( vacsora) ebből 1675 adag diétás; felnőtt 25 512 (ebéd) ebből 153 diétás Megrendelő jelen szerződésmódosítás keretében az alábbi adagokat rendeli meg: a. óvodai étkeztetés keretében: 23 378 adag normál TEU, 815 diétás TEU; b. iskolai étkeztetés keretében: 187 felnőtt ebéd normál, 106 középiskolai normál ebéd, 82 adag normál reggeli, 78 adag normál vacsora, mindösszesen 42 552 297 Ft értékben. 2. Szerződő Felek fentiekben rögzített indokok alapján a köztük létrejött vállalkozási szerződést, a szolgáltatás folyamatos biztosításához szükséges további adagszámok illetve időtartamra tekintettel az alábbiak szerint módosítják: a. A szerződésmódosítás mindkét fél általi aláírásától kezdődően további a fentiekben rögzített ételt rendelnek meg a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott köznevelési intézményekben alkalmazandó térítési díjak, valamint egyéb köznevelési feladatok ellátásával kapcsolatos térítési díjak megállapításának szabályairól szóló 18/2013. (IV. 18.) önkormányzati rendelet 1. számú melléklete és az önkormányzat fenntartása alá tartozó költségvetési szerveknél folyó étkeztetésről szóló 25/2001. (VI. 1.) önkormányzati rendelet szerinti, 2025. április 1-től hatályos étkezési térítési díjak ellenében. A nettó 42 552 297 Ft + ÁFA díjnövekmény mértéke az eredeti szerződés értékének 1,07%-a, ezáltal az eredeti szerződéses összeg emelésével a Kbt. „de minimis” szabályának mindenben megfelel, figyelemmel arra, hogy az ellenérték növekedés nem éri el az uniós értékhatárt és az eredeti szerződéses (éves) érték 10%-át sem haladja meg. b. Ezzel összefüggésben Szerződő vizsgálat tárgyává tették a Kbt. 141. § (3) bekezdésében foglaltakat, mely rendelkezés szerint a 141. § (2) bekezdést arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Jelen esetben a vállalkozói díj növekedése a műszaki tartalom változásával függ össze, mely műszaki tartalom mennyisége tekintetében jelenik meg, és ezáltal a szerződés eredetileg 60 hónapos időtartamának módosítását teszi szükségessé. Figyelemmel a további szükséges adagszámok szerinti teljesítésre és a kötelező feladatellátás miatti nyári időszakra eső ellátási kötelezettségre a Felek a Szerződés időtartamát a folyamatban lévő közbeszerzési eljárásra figyelemmel, annak eredményes befejezését követően a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződés aláírásának napjáig, de legfeljebb 2026. augusztus 15. napjáig meghosszabbítják. A legfeljebb 45 naptári napos hosszabbítás arányos és szükséges, annak mértéke az eredeti időtartam 2,46%-a.