Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan: — menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése, — az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat. A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-04-12.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000053112021
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
— menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése,
— az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK a szóló autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: Komárom-Esztergom megye helyi feladatok
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 163 754 000,-Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 1. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.

AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 2 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
A megújítások leírása:
AK jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 6 hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t. VI.3) 18. pontban folytatás.
További információk:
A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK a szóló autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
A rész elnevezése: Székesfehérvár helyi feladatok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 2. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 290 909 000,-Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 2. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű…
A csuklós autóbuszokra vonatkozó díjelszámolás a szóló autóbuszra megajánlott nettó Ft/km 120 %-ában történik.
A rész elnevezése: Dél-Fejér megyei helyközi feladatok
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 3. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 947 171 000,-Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 3. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 13 darab.
A rész elnevezése: Esztergom környéki helyközi feladatok
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 4. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 514 887 000,- Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 4. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A rész elnevezése: Heves, Jász-Nagyk.-Szol. megyei helyi és helyközi
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 5. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 872 649 000,-Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 5. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló…
… (M3/II. osztály)” kategóriából 21 darab.
… (M3/I. osztály)” kategóriából 4 darab.
A rész elnevezése: Hatvani helyi feladatok
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 6. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 78 849 000,- Ft keretösszegben.

AK jelen közbeszerzési eljárás 6. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.

Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 1 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Komárom-Esztergom megye
A teljesítések pontos helyszínei az eljárása második részeként, a közvetlen megrendelés során kerülnek meghatározásra.
Fejér megye, Székesfehérvár
Fejér megye
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részenként, a közvetlen megrendelések során kerülnek meghatározásra.
Komárom-Esztergom megye, Esztergom
Heves megye; Jász-Nagykun-Szolnok megye
Heves megye, Hatvan
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
— A keretmegállapodás sem az 1. szakaszában, sem a 2. szakaszában nem lehet AT, vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll,

— A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.

AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll)

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
— a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. §-a alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményeket nem kíván előírni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Műszaki és szakmai képességek:
Utólagos igazolás valamennyi rész vonatkozásában:
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
A gazdasági szereplő által ajánlatában az AK Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az AK figyelmen kívül hagyhatja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon AT-k tekintetében vonja be a bírálatba, amely AT-ket AK az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az AT az igazolásokat korábban benyújtotta, AK nem hívja fel az AT-t az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az AK felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.

Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:
M/1.
Igazolási mód valamennyi rész vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapra vonatkozó referencia igazolást/nyilatkozatot, minimálisan az alábbi tartalommal kell benyújtani:
— A szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme),
— Kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— A szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),
— A teljesítés ideje (év, hónap, nap pontossággal), [amennyiben a teljesítés folyamatosan valósult meg, a teljesítés kezdő és befejezés időpontja (év, hónap, nap pontossággal)],
— A teljesített szolgáltatás mennyisége (Ft értékben meghatározva),
— Amennyiben AT a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mennyiséggel vett részt,
— Nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) -(2) bekezdése szerint kell igazolni.
Felhívjuk az AT-k figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az AK az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelőség vizsgálata során a vizsgált időszak - azaz a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap (azaz 3 év) - alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon (azaz hat év) belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.

AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három (3) évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 72 hónapon (azaz hat év) belül megkezdett szerződésszerűen teljesített referenciával az alábbiak szerint:

1. rész tekintetében: összesen legalább nettó 30 897 200,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával,
2. rész tekintetében: összesen legalább nettó 229 821 600,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával,
3. rész tekintetében: összesen legalább nettó 198 482 000,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával,
4. rész tekintetében: összesen legalább nettó 95 572 000,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával,
5. rész tekintetében: összesen legalább nettó 360 000 000,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával,
6. rész tekintetében: összesen legalább nettó 12 160 000,- Ft értékű autóbusszal történő személyszállítási szolgáltatásra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a referencia több, maximum három (3) referencia bemutatásával is teljesíthető. AK rögzíti, hogy több részre történő ajánlattétel esetén elegendő, ha AT a magasabb referencia-követelményt teljesíti.
A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az M/1 pontban előírt alk. köv.nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65.§ (7) bek. alapján az előírt alk. köv.nek az AT-k bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Tekintettel a kötbérre vonatkozó részletes leírás terjedelmére, a feltételek teljességét a Szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglaltak alapján történik.
Ajánlatkérő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad nyertes ajánlattevő részére, és egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek nem terhelik.
Nyertes ajánlattevő havonta 2 db számlát jogosult kiállítani.
A megfelelő tartalommal kiállított és mellékletekkel együtt benyújtott számla ellenértéke a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel, átutalással kerül kiegyenlítésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. §-a alapján, összhangban a Kbt. rendelkezéseivel a nyertes ajánlattevő számlájában megjelölt bankszámlára.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A megfelelő tartalommal kiállított és mellékletekkel együtt benyújtott számla ellenértéke a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel, átutalással kerül kiegyenlítésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. §-a alapján, összhangban a Kbt. rendelkezéseivel a nyertes ajánlattevő számlájában megjelölt bankszámlára.
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a Kbt. előírása szerint alkalmazza a Kbt. 135. § (6) bekezdésében előírtakat.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF).
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a Szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
A szerződés teljesítésének feltételei: A szerződés teljesítése kapcsán alkalmazandó a Ptk. 6:155. §-a.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68.§-sa tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megajánlott autóbuszok mindegyike EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): A megajánlott autóbuszok közül legalább 6 db EURO-III-nál korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
A megajánlott autóbuszok közül legalább 8 db EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
A megajánlott autóbuszok közül legalább 4 db EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
A megajánlott autóbuszok közül legalább 15 db EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
A megajánlott autóbusz EURO-III-nál korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkezik (Igen/Nem)
1. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljeskörűen a KD-ban adja meg.
2. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezései alkalmazandóak.
3. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas

4. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: Hazafi Gergely (Lajstromszám: 01108).
5. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
6. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok bírálatát - az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el valamennyi részben.
7. Ajánlattevő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatában köteles megjelölni:
— a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni,
— az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. (Az ajánlatban a nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell.)
8. AK előírja, AT mutassa be a szerződés teljesítésbe bevonni kívánt autóbuszokat. Szakmai ajánlatnak minősül a megajánlott autóbuszok gyártmánya, típusa és rendszáma. Ajánlatkérő jogosult az ajánlattevő által tett nyilatkozat tartalmát az elektronikusan elérhető nyilvántartás (magyarorszag.hu Jármű Szolgáltatási Platform) adatai alapján ellenőrizni és ellentmondás esetén hiánypótlást vagy felvilágosítást kérni. Több részre történő ajánlattétel esetén az egyes részek tekintetében nem lehet átfedés a bemutatott autóbuszok vonatkozásában. AT alvállalkozók igénybevételével is megfelelhet az előírt követelményeknek. Részletes leírást a Közbeszerzési dokumentum 1.14.15. pontja tartalmazza.

9. AK előírja, AT nyilatkozzon, hogy a „Műszaki leírás”-ban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbuszvezetőket alkalmaz a járatüzemeltetés során. Ajánlattevőnek a jelen pontban foglaltakról EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott nyilatkozatot kell ajánlata részeként benyújtania, valamennyi részajánlat tekintetében.

10. AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint ezúton tájékoztatja az AT-ket, hogy jelen eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.

11. AK a hiánypótlást a Kbt. 71.§-ban meghatározottak szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor AK kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni.

12. AK a Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmazza valamennyi rész tekintetében. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész vonatkozásában: 0-10. A módszerek, amelyekkel a pontok kiosztásra kerülnek:

1. értékelési részszempontok - fordított arányosítás,
2. értékelési részszempont - abszolút értékelési módszer - pontkiosztás módszere
A módszerek részletes leírását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
13. IV.2.6) pont kiegészítése: AK 1 hónap alatt 30 napot ért.
14. AK a közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetése alatt a menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatást érti.
15. A Vállalkozói díj a szerződéstervezet 9.5. pontja alapján módosulhat.
16. Tekintettel arra, hogy közúti személyszállítási tevékenység csak a 261/2011. (XII. 7.) Korm.rendelet szerinti engedély birtokában végezhető, Ajánlatkérő az 1-6. részek esetében a teljesítés megkezdésének feltételéül szabja (Szerződéstervezet 2.2 pontja alapján), hogy:

— - az érintett terület ellátásáért felelős a szerződés keretébe tartozó menetrend szerinti vonalak, illetve járatok üzemeltetését közszolgáltatási szerződés keretében AK-nek engedélyezze,
— - a területileg illetékes közlekedési hatóság a 261/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet alapján a menetrend szerinti autóbusz közlekedés végzésére szóló tevékenységi - „alvállalkozói” - engedélyt AT részére jogerősen kiadja, továbbá AT a közlekedési hatóságtól származó, a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 8. §-ában foglaltak szerint kiadott engedélyt („az autóbusszal díj ellenében közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási tevékenységre jogosító közúti személyszállítási engedélyt”) a szerződés megkötését követő 20 napon belül bemutatja AK részére.

17. Nyertes ajánlattevőnek a teljesítés során rendelkeznie kell a keretmegállapodás 12. pontja szerinti biztosításokkal a keretmegállapodás 12. pontja szerinti feltételekkel.
18. Az eljárás második része eredményeképpen egyedi szerződéskötés a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2023. 12. 31-ig terjedő időszakban történhet. (A keretmegállapodás meghosszabbítása esetén további 6 hónap). A nyertes ajánlattevő a hosszabbítás időtartama alatt köteles a szolgáltatást változatlan tartalommal és változatlan díj ellenében nyújtani (vállalkozói díj a szerződéstervezet 9.5. pontja alapján módosulhat). Szerződés hosszabbítására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a rendelkezésre álló keretösszeg nem merül ki. A szerződés hosszabbítása nem vonja maga után a keretösszeg növekedését.

19. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2. rész tekintetében a teljesítés során, csuklós autóbuszokra vonatkozó díjelszámolás a szóló autóbuszra megajánlott nettó Ft/km 120 %-ában történik.
20. Ajánlatkérő az ajánlattételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
21. AK az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú (GDPR) rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében tájékoztatja gazdasági szereplőket, hogy az Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat a következő linken érhető el: http://www.volanbusz.hu/hu/adatvedelem

22. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK a II.1.1) pontban feltüntetett elnevezést rövidítve adta meg, a közbeszerzési eljárás tárgya: Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 074-189977 (2021-04-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-09-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
- menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése;
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
- menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése;
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
A beszerzés teljes értéke: 2 048 399 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Üllői Út 131.
- menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése;
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
További információk:
A csuklós autóbuszokra vonatkozó díjelszámolás a szóló autóbuszra megajánlott nettó Ft/km 120%-ában történik.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-03 📅
Név: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató
Nemzeti nyilvántartási szám: 25292004211
Postacím: Szamos Utca 22
Postai város: Komárom
Postai irányítószám: 2900
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309897753📞
E-mail: faterkft@gmail.com📧
Ország: Komárom-Esztergom🏙️
A beszerzés teljes értéke: 163 754 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-09 📅
Név: INTER TAN-KER Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14025336241
Postacím: Istvántelki Utca 8
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1045
Telefon: +36 14221650📞
E-mail: bauer.ferenc@intertanker.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 1 290 909 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-02 📅
A beszerzés teljes értéke: 514 887 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-04 📅
Név: Egaltrans Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13686567210
Postacím: Dembinszky Utca 24
Postai város: Hatvan
Postai irányítószám: 3000
Telefon: +36 704229635📞
E-mail: hrncsar.palne@gmail.com📧 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
2
Hivatkozás További információk
3 - Dél-Fejér megyei helyközi feladatok számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
5 - Heves, Jász-Nagyk.-Szol. megyei helyi és helyközi számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
Ajánlattevők:
1. rész:
Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató (2900 Komárom, Szamos Utca 22. adószáma: 25292004211)
INTER TAN-KER Zrt. (1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. adószáma: 14025336241)
Obusz Travel Szállítási és Szolgáltató Kft. (2040 Budaörs, Avar utca 4. adószáma: 25092079213)
2. rész:
ArrivaBus Kft. (1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. adószáma: 11604213207)
3. rész:
PANNON BUSZ-RENT Kft. (7761 Kozármisleny, Nárcisz utca 33. adószáma: 14055223202)
4. rész:
5. rész:
PANORÁMA TOURIST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok Szapáry Utca 18. adószáma:10663017216)
6. rész:
Egaltrans Kft. (3000 Hatvan Dembinszky Utca 24. adószáma: 13686567210)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 181-472136 (2021-09-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 148 248 961 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 1 - Komárom-Esztergom megye helyi feladatok
2 - Székesfehérvár helyi feladatok
4 -Esztergom környéki helyközi feladatok
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-23 📅
Postacím: Szamos Utca 22.
A beszerzés teljes értéke: 63 122 870 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-22 📅
Postacím: Istvántelki Utca 8.
A beszerzés teljes értéke: 85 035 159 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 90 932 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kecskeméthy Zoltán Manó
Hivatkozás További információk
2021. IV. negyedéves tájékoztató.
Nyertes ajánlattevő
1. részben: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató Kft., 2900 Komárom, Szamos Utca 22. 25292004211
2. részben: INTER TAN-KER Zrt., 1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. 14025336241
4. részben: INTER TAN-KER Zrt., 1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. 14025336241
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § alapján.
Forrás: OJS 2022/S 010-022294 (2022-01-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 422 320 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 072-193667
HL-S szám: 72
További információk
A II.2.5) pont: Ár értékelési szempont alatt AK a szóló autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
A csuklós autóbuszokra vonatkozó díjelszámolás a szóló autóbuszra megajánlott nettó Ft/km 120%-ában történik.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 422 320 000 HUF 💰
Hivatkozás
2022. I. negyedéves tájékoztató.
Többi rész tekintetében nem történt megrendelés.
Forrás: OJS 2022/S 072-193667 (2022-04-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 284 291 312 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 7 493 000 HUF 💰
248 981 135 HUF 💰
101 740 525 HUF 💰
Hivatkozás További információk
2023. II. negyedéves tájékoztató.
Forrás: OJS 2023/S 152-485281 (2023-08-04)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 163 754 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 6 883 000 HUF 💰
119 678 686 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 305 786 HUF 💰
Hivatkozás További információk
2023. III. negyedéves tájékoztató.
Forrás: OJS 2023/S 198-618585 (2023-10-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-10-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 290 909 000 HUF 💰
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közforgalmú autóbuszjáratok üzemeltetése
Hivatkozási szám: EKR000053112021
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
- menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése;
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyban az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi részre vonatkozóan:
- menetrendszerinti közforgalmú autóbuszjáratok autóbuszokkal és személyzettel történő teljes körű üzemeltetése;
- az előző feladathoz kapcsolódó menetjegy- és bérletértékesítési, számlaadási és poggyászkezelési tevékenység ellátása; valamint az utazási jogosultság ellenőrzése. A teljesítésbe bevont autóbuszvezetőknek menetrend szerinti autóbuszjáratok vezetéséhez szükséges érvényes dokumentumokkal kell rendelkeznie, teljesíteniük kell a rájuk vonatkozó képzési, pályaalkalmassági jogszabályi előírásokat.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, szerződés tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 167 773 767 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000053112021/1
Cím: 1 - Komárom-Esztergom megye helyi feladatok
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 163 754 000,-Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 1. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 2 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 163 754 000,-Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 1. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 2 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
További információk:
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 0
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 0
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
A teljesítések pontos helyszínei az eljárása második részeként, a közvetlen megrendelés során kerülnek meghatározásra.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Komárom-Esztergom🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2021-08-03 📅
Végdátum: 2023-12-31 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
AK jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 6 hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megajánlott autóbuszok mindegyike EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000053112021/2
Cím: 2 - Székesfehérvár helyi feladatok
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 2. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 290 909 000,-Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 2. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 7 darab.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „helyi csuklós (M3/I. osztály)” kategóriából 3 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 2. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 290 909 000,-Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 2. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 7 darab.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „helyi csuklós (M3/I. osztály)” kategóriából 3 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
További információk:
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 0
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 0
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
A teljesítés helye: Fejér🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2021-09-09 📅
Leírás
További információk a megújításról:
AK jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 6
hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megajánlott autóbuszok közül legalább 6 db EURO-III-nál korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000053112021/3
Cím: 4 -Esztergom környéki helyközi feladatok
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 4. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 514 887 000,- Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 4. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás 4. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 514 887 000,- Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 4. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részenként, a közvetlen megrendelések során kerülnek meghatározásra.
Időtartam
Kezdeti időpont: 2021-08-02 📅
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megajánlott autóbuszok közül legalább 4 db EURO-IV-nél korszerűbb környezetvédelmi besorolással rendelkeznek (Igen/Nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 14815/001-SZ
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-01 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000053112021🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 434 990 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000053112021/4805
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺 A vállalkozó neve és címe
Név: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató
Nemzeti nyilvántartási szám: 25292004211
Postacím: Szamos Utca 22.
Postai irányítószám: 2900
Postai város: Komárom
Régió: Komárom-Esztergom🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: faterkft@gmail.com📧
Telefon: +36 309897753📞
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 117 868 777 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000053112021/4909
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: INTER TAN-KER Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14025336241
Postacím: Istvántelki Utca 8.
Postai irányítószám: 1045
Postai város: Budapest
Régió: Pest🏙️
E-mail: bauer.ferenc@intertanker.hu📧
Telefon: +36 14221650📞
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 43 470 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000053112021/4573
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10824346244
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kecskeméthy Zoltán Manó
E-mail: zoltanmano.kecskemethy@volanbusz.hu📧
Telefon: +36 202671425📞
Fax: +36 000000000 📠
URL: http://www.volanbusz.hu🌏
Csoportvezető ✅ Fő tevékenység
Városi/helyiérdekű vasúti szolgáltatások, metró-, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz-szolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
2023. IV. negyedéves tájékoztató.
Nyertes ajánlattevő
1. részben: Fa-Ter Személyszállító Fuvarozó és Szolgáltató Kft., 2900 Komárom, Szamos Utca 22. 25292004211
Nyertes ajánlattevő
2. részben: INTER TAN-KER Zrt., 1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. 14025336241
Nyertes ajánlattevő
4. részben: INTER TAN-KER Zrt., 1045 Budapest, Istvántelki Utca 8. 14025336241
A szolgáltatás beszerzése nem tartozik a 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet hatálya alá.

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2024/S 017-047572 (2024-01-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 048 399 000 HUF 💰
Leírás
További információk:
Ár értékelési szempont alatt AK a szóló autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
A csuklós autóbuszokra vonatkozó díjelszámolás a szóló autóbuszra megajánlott nettó Ft/km 120%-ában történik.
Időtartam
Kezdeti időpont: 2021-07-01 📅
Végdátum: 2024-06-30 📅
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Szerződés száma: 14816/001-SZ
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-09-09 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 710 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Istvántelki Utca 8
Régió: Budapest🏙️
Fax: +36 14221651 📠
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Kecskeméthy Zoltán
URL: https://www.volanbusz.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
Eredeti ajánlatban megajánlott összeg: 710 HUF
Eredeti szerződés megkötésének dátuma: 2021.09.09.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma 2023.12.20. napja.
Szerződés eredeti értéke: 1.290.909.000 HUF
Szerződés módosítás utáni értéke: 1.419.000.000 HUF

URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő a szerződést a 2.1. pontja alapján 2023. november 29. napján egyoldalú nyilatkozatával 6 hónappal, azaz 2024. június 30. napjáig meghosszabbította.
A szerződés 9.1. pontja alapján a Megrendelő a Közvetlen Megrendelésben foglalt forgalom lebonyolítási terv mindenkor hatályos változata szerint teljesített futott km alapján meghatározott nettó összegű vállalkozói díjat fizet a Vállalkozó részére, amelyhez kapcsolódóan a mindenkor hatályos Áfa törvény szerinti általános forgalmi adót kell felszámítani.
Felek a szerződés 9.5.1. pontjában a 9.1. pontban meghatározott kilométerdíjat akként bontották meg, hogy annak 80%-a nettó alapdíj, míg 20%-a nettó üzemanyagdíj.
A szerződés 9.5.2. pontja értelmében Vállalkozó a szerződés hatálya alatt évente legfeljebb egy alkalommal és legfeljebb a KSH által a tárgyévet megelőző évre vonatkozóan kiadott éves összesített fogyasztói árindexnek megfelelő mértékű áremelésre jogosult, a nettó alapdíj tekintetében. Vállalkozó az alapdíjat minden év február 28. napjáig Megrendelőnek postai úton írásban megküldött nyilatkozatával, a KSH közzétételre hivatkozással jogosult egyoldalúan módosítani. A módosított alapdíjat a tárgyév január 1. napjától jogosult Vállalkozó érvényesíteni.
A 9.5.3. pont alapján a nettó üzemanyagdíj hathavonta, január és július hónapokban módosítható a NAV (vagy annak jogutódja) által közzétett alkalmazható üzemanyagár változásának függvényében, az ott meghatározott képlet szerint.
A 9.5.4. pont szerint a Vállalkozó az üzemanyagdíj mértékét minden év január 31., illetve július 31. napjáig Megrendelőnek postai úton írásban megküldött nyilatkozatával jogosult egyoldalúan módosítani.
A 9.5.5. pont értelmében a vállalkozói díj évente történő, az előzőek szerinti indexálása, vagy az üzemanyagár változás miatti módosítása a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján nem minősül szerződésmódosításnak.
A 2022. év február hónapban bekövetkezett világpolitikai események és azok jelentős gazdasági hatásai következtében az üzemanyagárak, illetve összességében a fogyasztói árak nem várt mértékben növekedtek meg, amelyek a nettó kilométerdíjakra is jelentős felhajtó hatással bírtak.
Az INTER TAN-KER Zrt. Vállalkozóval fennálló szerződésben meghatározott 1.290.909.000 Ft keretösszeg a nem várt gazdasági körülmények eredményeként megnövekedett nettó kilométerdíjak hatására, a szerződés lejártát megelőzően, várhatóan december közepén ki fog merülni. A közszolgáltatás ellátását biztosító, új közbeszerzési eljárás időbeli bizonytalanságai miatt szükséges a szerződésben meghatározott keretösszeg de minimis jogalapon történő megemelése a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint. Az emelés mértéke 128.091.000 Ft, azaz százhuszonnyolcmillió-kilencvenegyezer forint.
A Felek a fenti körülményekre tekintettel a szerződés alábbiak szerinti módosítását határozták el.
A szerződésmódosítás időbeli hatálya
A jelen módosítás annak valamennyi fél általi aláírása napján lép hatályba és kizárólag az alapmegállapodással együtt érvényes. Amennyiben Felek általi aláírás nem ugyanazon a napon történik, úgy a módosító okirat aláírásának napja az utolsó aláíró aláírásának napja.
Vegyes és záró rendelkezések
A szerződés jelen módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Jelen szerződésmódosítás aláírására és az abban foglalt kötelezettségek teljesítésére mindegyik Fél a megfelelő és szükséges jogosultsággal rendelkezik és az a Felek részéről semminemű egyéb intézkedést, jóváhagyást nem igényel. E szerződésmódosítást a Felek cégszerűen, teljes joghatállyal aláírták, így az érvényes és kötelező a Felekre nézve, kikötéseinek megfelelően bármelyik, illetve valamennyi Féllel szemben kikényszeríthető.
4.3. A jelen szerződésmódosításban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Kbt., és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A Felek minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a szerződésmódosítással kapcsolatos bármely nézeteltérést vagy jogvitát békés tárgyalások útján, közvetlenül rendezzenek. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a jelen szerződésből eredő jogviták tekintetében a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben foglalt szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jogosult eljárni.
A jelen szerződésmódosítás hat [6], egymással mindenben megegyező eredeti példányban készült, melyből kettő [2] példány a Vállalkozót, négy [4] példány a Megrendelőt illeti.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0002
Új érték
Szöveg:
1. A szerződésmódosítás tárgya, tartalma
Felek a szerződést, annak 14.1. pontja szerint, a fenti Előzményekben foglaltakra tekintettel, kölcsönös megegyezésük alapján, az alábbiak szerint módosítják:
1.1. A szerződés 1.2. pontjának első fordulatát az alábbiak szerint módosítják:
„1.2. Szerződő felek jelen keretmegállapodásukat nettó 1.419.000.000 Ft, azaz nettó egymilliárd-négyszáztizenkilencmillió forint keretösszegű szolgáltatás teljesítéséig kötik…”
1.2. A szerződés 10.1. pontjának utolsó két bekezdése a következők szerint módosul:
„10.1.
…Vállalkozó köteles a számlát Megrendelő nevére és címére kiállítani (VOLÁNBUSZ Zrt., 1091 Budapest, Üllői út 131.) A számlát és mellékleteit a következő postázási címre kell megküldeni: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. – 6001 Kecskemét Pf. 287.
…Megrendelő, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. jogosult jogi előírásoktól és a jelen megállapodástól eltérően kiállított számlát a késedelmes fizetés jogkövetkezménye és pénzügyi teljesítés nélkül visszaküldeni.”
1.3. A szerződés 10.6. pontja a következők szerint változik (módosítás vastagítva), valamint a szerződés kiegészül a jelen szerződésmódosítás 3. számú mellékletével: jelölve):
„10.6. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. által kezelt számlák elektronikus címe: eszamlafogadas@mav-szk.hu
Az elektronikus számla befogadás feltételeit a Szerződés 9. számú melléklete tartalmazza.”
2. A szerződésmódosítás jogalapja
2.1. A szerződés 1.2. pontja módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (2) bekezdése:
„(2) A szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.”
A módosítás eredményeként az ellenérték változása 9,9%, mely nem éri el sem a szerződés eredeti értékének 10%-át, sem a közbeszerzési eljárás megindításának napján irányadó uniós értékhatárt (amely közszolgáltató ajánlatkérők szolgáltatásmegrendelése esetén 2023. évben 431.000 euró, azaz 150.841.380 Ft), továbbá a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
2.2. A szerződés 10.1. és 10.6. pontjai módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (6) bekezdése:
„(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha
a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy
c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.”
A fenti módosítások nem minősülnek lényeges módosításnak, ugyanis az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét nem befolyásolja, továbbá a gazdasági egyensúlyt nem módosítják a nyertes ajánlattevő javára, valamint a módosítás nem terjed ki az eredeti szerződésben nem szereplő új elemre.

Forrás: OJS 2024/S 038-109902 (2024-02-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 048 399 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000053112021/4
További információk:
Ár értékelési szempont alatt AK a szóló autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-08-02 📅
Cím: 14818/001-SZ
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 358 HUF 💰
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződésben foglalt teljesítés megkezdésének feltétele, hogy
- az érintett terület ellátásáért felelős az e szerződés keretébe tartozó menetrend szerinti vonalak, illetve járatok üzemeltetését közszolgáltatási szerződés keretében a Megrendelőnek engedélyezze, és
- a területileg illetékes közlekedési hatóság a 261/2011. (XII. 7.) Kormányrendelet alapján a menetrend szerinti autóbusz közlekedés végzésére szóló tevékenységi – „alvállalkozói” – engedélyt Vállalkozó részére jogerősen kiadja, továbbá a Vállalkozó a közlekedési hatóságtól származó, a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 8. §-ában foglaltak szerint kiadott engedélyt („az autóbusszal díj ellenében közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási tevékenységre jogosító közúti személyszállítási engedélyt”) jelen Szerződés megkötését követő 20 napon belül bemutatja Megrendelő részére.

Eredeti ajánlatban megajánlott összeg: 358 HUF
Eredeti szerződés megkötésének dátuma: 2021.08.02.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma 2023.12.20. napja.
Szerződés eredeti értéke: 514.887.000, - HUF
Szerződés módosítás utáni értéke: 566.000.000 HUF
Eredeti ajánlatban megajánlott összeg: 358 HUF
Eredeti szerződés megkötésének dátuma: 2021.08.02.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma 2023.12.20. napja.
Szerződés eredeti értéke: 514.887.000, - HUF
Szerződés módosítás utáni értéke: 566.000.000 HUF
Változások Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő a szerződést a 2.1. pontja alapján 2023. november 29. napján egyoldalú nyilatkozatával 6 hónappal, azaz 2024. június 30. napjáig meghosszabbította.
A szerződés 9.1. pontja alapján a Megrendelő a Közvetlen Megrendelésben foglalt forgalom lebonyolítási terv mindenkor hatályos változata szerint teljesített futott km alapján meghatározott nettó összegű vállalkozói díjat fizet a Vállalkozó részére, amelyhez kapcsolódóan a mindenkor hatályos Áfa törvény szerinti általános forgalmi adót kell felszámítani.
Felek a szerződés 9.5.1. pontjában a 9.1. pontban meghatározott kilométerdíjat akként bontották meg, hogy annak 80%-a nettó alapdíj, míg 20%-a nettó üzemanyagdíj.
A szerződés 9.5.2. pontja értelmében Vállalkozó a szerződés hatálya alatt évente legfeljebb egy alkalommal és legfeljebb a KSH által a tárgyévet megelőző évre vonatkozóan kiadott éves összesített fogyasztói árindexnek megfelelő mértékű áremelésre jogosult, a nettó alapdíj tekintetében. Vállalkozó az alapdíjat minden év február 28. napjáig Megrendelőnek postai úton írásban megküldött nyilatkozatával, a KSH közzétételre hivatkozással jogosult egyoldalúan módosítani. A módosított alapdíjat a tárgyév január 1. napjától jogosult Vállalkozó érvényesíteni.
A 9.5.3. pont alapján a nettó üzemanyagdíj hathavonta, január és július hónapokban módosítható a NAV (vagy annak jogutódja) által közzétett alkalmazható üzemanyagár változásának függvényében, az ott meghatározott képlet szerint.
A 9.5.4. pont szerint a Vállalkozó az üzemanyagdíj mértékét minden év január 31., illetve július 31. napjáig Megrendelőnek postai úton írásban megküldött nyilatkozatával jogosult egyoldalúan módosítani.
A 9.5.5. pont értelmében a vállalkozói díj évente történő, az előzőek szerinti indexálása, vagy az üzemanyagár változás miatti módosítása a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján nem minősül szerződésmódosításnak.
A 2022. év február hónapban bekövetkezett világpolitikai események és azok jelentős gazdasági hatásai következtében az üzemanyagárak, illetve összességében a fogyasztói árak nem várt mértékben növekedtek meg, amelyek a nettó kilométerdíjakra is jelentős felhajtó hatással bírtak.
Az INTER TAN-KER Zrt. Vállalkozóval fennálló szerződésben meghatározott 514.887.000 Ft keretösszeg a nem várt gazdasági körülmények eredményeként megnövekedett nettó kilométerdíjak hatására, várhatóan a szerződés lejártát megelőzően, december közepén ki fog merülni. A közszolgáltatás ellátását biztosító, új közbeszerzési eljárás időbeli bizonytalanságai miatt szükséges a szerződésben meghatározott keretösszeg de minimis jogalapon történő megemelése a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint. Az emelés mértéke 51.113.000 Ft, azaz ötvegymillió-száztizenháromezer forint.
A Felek a fenti körülményekre tekintettel a szerződés alábbiak szerinti módosítását határozták el.
3. A szerződésmódosítás időbeli hatálya
3.1. A jelen módosítás annak valamennyi fél általi aláírása napján lép hatályba és kizárólag az alapmegállapodással együtt érvényes. Amennyiben Felek általi aláírás nem ugyanazon a napon történik, úgy a módosító okirat aláírásának napja az utolsó aláíró aláírásának napja.
4. Vegyes és záró rendelkezések
4.1. A szerződés jelen módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak.
4.2. Jelen szerződésmódosítás aláírására és az abban foglalt kötelezettségek teljesítésére mindegyik Fél a megfelelő és szükséges jogosultsággal rendelkezik és az a Felek részéről semminemű egyéb intézkedést, jóváhagyást nem igényel. E szerződésmódosítást a Felek cégszerűen, teljes joghatállyal aláírták, így az érvényes és kötelező a Felekre nézve, kikötéseinek megfelelően bármelyik, illetve valamennyi Féllel szemben kikényszeríthető.
4.3. A jelen szerződésmódosításban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a Kbt., és a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A Felek minden erőfeszítést megtesznek azért, hogy a szerződésmódosítással kapcsolatos bármely nézeteltérést vagy jogvitát békés tárgyalások útján, közvetlenül rendezzenek. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a jelen szerződésből eredő jogviták tekintetében a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényben foglalt szabályok szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság jogosult eljárni.
4.4. A jelen szerződésmódosítás hat [6], egymással mindenben megegyező eredeti példányban készült, melyből kettő [2] példány a Vállalkozót, négy [4] példány a Megrendelőt illeti.

Szekciószám: CON-0004
Új érték
Szöveg:
Felek a szerződést, annak 14.1. pontja szerint, a fenti Előzményekben foglaltakra tekintettel, kölcsönös megegyezésük alapján, az alábbiak szerint módosítják:
1.1. A szerződés 1.2. pontjának első fordulatát az alábbiak szerint módosítják
„1.2. Szerződő felek jelen keretmegállapodásukat nettó 566.000.000 Ft, azaz nettó ötszázhatvanhatmillió forint keretösszegű szolgáltatás teljesítéséig kötik…”
1.2. A szerződés 10.1. pontjának utolsó két bekezdése a következők szerint módosul:
„10.1.
…Vállalkozó köteles a számlát Megrendelő nevére és címére kiállítani (VOLÁNBUSZ Zrt., 1091 Budapest, Üllői út 131.) A számlát és mellékleteit a következő postázási címre kell megküldeni: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. – 6001 Kecskemét Pf. 287.
…Megrendelő, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. jogosult jogi előírásoktól és a jelen megállapodástól eltérően kiállított számlát a késedelmes fizetés jogkövetkezménye és pénzügyi teljesítés nélkül visszaküldeni.”
1.3. A szerződés 10.6. pontja a következők szerint változik, valamint a szerződés kiegészül a jelen szerződésmódosítás 3. számú mellékletével):
„10.6. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. által kezelt számlák elektronikus címe: eszamlafogadas@mav-szk.hu
Az elektronikus számla befogadás feltételeit a Szerződés 9. számú melléklete tartalmazza.”
2. A szerződésmódosítás jogalapja
2.1. A szerződés 1.2. pontja módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (2) bekezdése:
„(2) A szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.”
A módosítás eredményeként az ellenérték változása 9,9%, mely nem éri el sem a szerződés eredeti értékének 10%-át, sem a közbeszerzési eljárás megindításának napján irányadó uniós értékhatárt (amely közszolgáltató ajánlatkérők szolgáltatásmegrendelése esetén 2023. évben 431.000 euró, azaz 150.841.380 Ft), továbbá a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
2.2. A szerződés 10.1. és 10.6. pontjai módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (6) bekezdése:
„(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha
a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy
c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.”
A fenti módosítások nem minősülnek lényeges módosításnak, ugyanis az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét nem befolyásolja, továbbá a gazdasági egyensúlyt nem módosítják a nyertes ajánlattevő javára, valamint a módosítás nem terjed ki az eredeti szerződésben nem szereplő új elemre.
Felek a szerződést, annak 14.1. pontja szerint, a fenti Előzményekben foglaltakra tekintettel, kölcsönös megegyezésük alapján, az alábbiak szerint módosítják:
1.1. A szerződés 1.2. pontjának első fordulatát az alábbiak szerint módosítják
„1.2. Szerződő felek jelen keretmegállapodásukat nettó 566.000.000 Ft, azaz nettó ötszázhatvanhatmillió forint keretösszegű szolgáltatás teljesítéséig kötik…”
1.2. A szerződés 10.1. pontjának utolsó két bekezdése a következők szerint módosul:
„10.1.
…Vállalkozó köteles a számlát Megrendelő nevére és címére kiállítani (VOLÁNBUSZ Zrt., 1091 Budapest, Üllői út 131.) A számlát és mellékleteit a következő postázási címre kell megküldeni: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. – 6001 Kecskemét Pf. 287.
…Megrendelő, illetve a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. jogosult jogi előírásoktól és a jelen megállapodástól eltérően kiállított számlát a késedelmes fizetés jogkövetkezménye és pénzügyi teljesítés nélkül visszaküldeni.”
1.3. A szerződés 10.6. pontja a következők szerint változik, valamint a szerződés kiegészül a jelen szerződésmódosítás 3. számú mellékletével):
„10.6. A MÁV Szolgáltató Központ Zrt. által kezelt számlák elektronikus címe: eszamlafogadas@mav-szk.hu
Az elektronikus számla befogadás feltételeit a Szerződés 9. számú melléklete tartalmazza.”
2. A szerződésmódosítás jogalapja
2.1. A szerződés 1.2. pontja módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (2) bekezdése:
„(2) A szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke – nem éri el az alábbi értékek egyikét sem
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.”
A módosítás eredményeként az ellenérték változása 9,9%, mely nem éri el sem a szerződés eredeti értékének 10%-át, sem a közbeszerzési eljárás megindításának napján irányadó uniós értékhatárt (amely közszolgáltató ajánlatkérők szolgáltatásmegrendelése esetén 2023. évben 431.000 euró, azaz 150.841.380 Ft), továbbá a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
2.2. A szerződés 10.1. és 10.6. pontjai módosításának jogalapja a Kbt. 141. § (6) bekezdése:
„(6) A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha
a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy
c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.”
A fenti módosítások nem minősülnek lényeges módosításnak, ugyanis az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét nem befolyásolja, továbbá a gazdasági egyensúlyt nem módosítják a nyertes ajánlattevő javára, valamint a módosítás nem terjed ki az eredeti szerződésben nem szereplő új elemre.
Forrás: OJS 2024/S 049-144541 (2024-03-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 87 282 272 HUF 💰
Leírás
További információk a megújításról:
AK jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 6 hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t.
BT-536 pontban olvasható hatály, már a meghosszabbított szerződéses hatályra vonatkozik.

Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a „Közforgalmú autóbuszjáratok alvállalkozók által történő üzemeltetése” tárgyú eljárás…
… 2. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 1 290 909 000,-Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 2. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/I. osztály)” kategóriából 7 darab.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „helyi csuklós (M3/I. osztály)” kategóriából 3 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Szerződésmódosítás során a keretösszeg 1.419.000.000, - Ft-ra módosult.
… 4. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 514 887 000,- Ft keretösszegben.
AK jelen közbeszerzési eljárás 4. részének eredményeként a Kbt. 104. § (3) bekezdésében foglaltak alapján egy Ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. A keretmegállapodásban részes ajánlattevőket ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződések megkötése útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelések során a KM-ben részes ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.
AK a KM megkötésével nem köteles sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a feltüntetett keretösszeg lehívására, megrendelési kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.
Egyidőben maximálisan igénybevételre kerülő buszok száma: alacsonypadlós vagy alacsony belépésű „szóló (M3/II. osztály)” kategóriából 6 darab.
A további, részletes feltételeket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Szerződésmódosítás során a keretösszeg 566.000.000, - Ft-ra módosult.
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-01 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 398 838 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅ A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 61 165 567 HUF 💰
22 717 867 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
E-mail: kecskemethy.zoltan.mano@mav-szk.hu📧 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
2024. I. negyedéves tájékoztató.