Labordiagnosztikumok beszerzése

Uzsoki Utcai Kórház

Adásvételi keretszerződés keretén belül Ajánlatkérő (AK) részére a műszaki leírásban részletezett vizsgálatokhoz szükséges különféle laboratóriumi reagensek és egyéb kiegészítő anyagok beszerzése 19 részben az alábbiak szerint:
a) AK az I., III., IV.,V.,VI. VIII., X., XVII., és XIX. részek tekintetében AK a saját tulajdonában lévő laboratóriumi készülékek működtetéséhez szükséges anyagokat kívánja beszerezni, tehát magát az anyagokat kell ajánlattevőnek megajánlania.
b) AK az I., III., IV., V.,VI. VIII., X., XVII.,. és XIX részek tekintetében lehetővé teszi azt is, hogy a fenti a) pont helyett Ajánlattevő (AT) a saját maga által megajánlott - de a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő - laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt szállítsa a kért anyagokat úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet.
c) AK II., VII,. IX és XVIII részek tekintetében a kért anyagok szállítását a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt kéri úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet.
d) AK a XI., XII., és XIII., XIV., XV., XVI.,. rész tekintetében a kért anyagok szállítását kéri.
e) AK az I.-XIX. részek tekintetében kéri megadni mennyiségként és beárazni az adott részben megjelölt vizsgálatokhoz szükséges egyéb kiegészítő anyagokat is a Műszaki Leírásban foglaltak szerint (pl: kontrollok, kalibrátorok, rendszeroldatok).
f) Az I.-X, XVII-XIX. részek tekintetében AT feladata a megajánlott készülékekhez szükséges víztisztító készülék, valamint a szünetmentes tápegység biztosítása, annak folyamatos karbantartásával, javításának biztosításával.
AK a fenti b) és c) pont tekintetében 3 évnél régebbi gépeket nem fogad el, azaz a legöregebb megajánlott gép legfeljebb 2018. évi gyártmányú gép lehet. A készülékek kizárólag új vagy gyári felújított (maximum 3 éves) készülékek lehetnek, de a nyertes AT-nek a szerződés teljes időtartama alatt biztosítaniuk kell azok működőképességét. A készüléket AK, mint idegen tulajdont, állományba veszi és arra vagyonbiztosítást köt.
I.-XIX. részek esetén:
A reageneseknek az előírt kiszállítástól számított felhasználhatósági ideje legalább 3 hónap.
I., II., III., IV., V., VI.; VII., VIII., IX., X., XVII. XVIII., és XIX részek tekintetében irányadó:
AT csak olyan használt készülék ajánlhat meg, amelyre gyártói garancia van, vagyis a szerződés teljes időtartamára jótállási idővel rendelkezik a megajánlott készülék, valamint meghibásodás esetén 24 órán belül, ha szükséges megkezdi az esetleges javításokat. Ha AT a készüléket nem tudja megjavítani, cserekészülék biztosítása szükséges 72 órán belül.
Teljes, térítésmentes szervíz biztosítása, a szerződés érvényessége alatt végig (12 hónapra), 24 órás rendelkezésre állási idővel, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező!
72 kieső óra esetén cserekészülék biztosítása, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező!
A fentieket karakterkorlát miatt AK nem ismétli meg az egyes részeknél.
ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK ABBAN AZ ESETBEN, HA AJÁNLATTEVŐ HASZNÁLATBA ADANDÓ GÉPET IS MEGAJÁNL:
1. AT-nek biztosítania kell a megajánlott készülékek leszállítását, üzembe helyezését, a felhasználók oktatását valamint a tesztek applikációját a használatba adásra kerülő készülékek vonatkozásában is.
2. A szerződés időtartama alatt az ajánlattevő által megajánlott készülékek teljes körű jótállása, szerviz és karbantartás elvégzése ajánlattevő feladata és költsége
Folytatás a VI.4.3) II. pontban

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-09-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-08-16.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-08-16 Ajánlati felhívás
2021-09-13 További információk
2021-09-22 További információk
2022-04-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-11-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-08-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi reagensek
Hivatkozási szám: EKR000699482021
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretén belül Ajánlatkérő (AK) részére a műszaki leírásban részletezett vizsgálatokhoz szükséges különféle laboratóriumi reagensek és egyéb kiegészítő anyagok beszerzése 19 részben az alábbiak szerint: a) AK az I., III., IV.,V.,VI. VIII., X., XVII., és XIX. részek tekintetében AK a saját tulajdonában lévő laboratóriumi készülékek működtetéséhez szükséges anyagokat kívánja beszerezni, tehát magát az anyagokat kell ajánlattevőnek megajánlania. b) AK az I., III., IV., V.,VI. VIII., X., XVII.,. és XIX részek tekintetében lehetővé teszi azt is, hogy a fenti a) pont helyett Ajánlattevő (AT) a saját maga által megajánlott - de a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő - laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt szállítsa a kért anyagokat úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet. c) AK II., VII,. IX és XVIII részek tekintetében a kért anyagok szállítását a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt kéri úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet. d) AK a XI., XII., és XIII., XIV., XV., XVI.,. rész tekintetében a kért anyagok szállítását kéri. e) AK az I.-XIX. részek tekintetében kéri megadni mennyiségként és beárazni az adott részben megjelölt vizsgálatokhoz szükséges egyéb kiegészítő anyagokat is a Műszaki Leírásban foglaltak szerint (pl: kontrollok, kalibrátorok, rendszeroldatok). f) Az I.-X, XVII-XIX. részek tekintetében AT feladata a megajánlott készülékekhez szükséges víztisztító készülék, valamint a szünetmentes tápegység biztosítása, annak folyamatos karbantartásával, javításának biztosításával. AK a fenti b) és c) pont tekintetében 3 évnél régebbi gépeket nem fogad el, azaz a legöregebb megajánlott gép legfeljebb 2018. évi gyártmányú gép lehet. A készülékek kizárólag új vagy gyári felújított (maximum 3 éves) készülékek lehetnek, de a nyertes AT-nek a szerződés teljes időtartama alatt biztosítaniuk kell azok működőképességét. A készüléket AK, mint idegen tulajdont, állományba veszi és arra vagyonbiztosítást köt. I.-XIX. részek esetén: A reageneseknek az előírt kiszállítástól számított felhasználhatósági ideje legalább 3 hónap. I., II., III., IV., V., VI.; VII., VIII., IX., X., XVII. XVIII., és XIX részek tekintetében irányadó: AT csak olyan használt készülék ajánlhat meg, amelyre gyártói garancia van, vagyis a szerződés teljes időtartamára jótállási idővel rendelkezik a megajánlott készülék, valamint meghibásodás esetén 24 órán belül, ha szükséges megkezdi az esetleges javításokat. Ha AT a készüléket nem tudja megjavítani, cserekészülék biztosítása szükséges 72 órán belül. Teljes, térítésmentes szervíz biztosítása, a szerződés érvényessége alatt végig (12 hónapra), 24 órás rendelkezésre állási idővel, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező! 72 kieső óra esetén cserekészülék biztosítása, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező! A fentieket karakterkorlát miatt AK nem ismétli meg az egyes részeknél. ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK ABBAN AZ ESETBEN, HA AJÁNLATTEVŐ HASZNÁLATBA ADANDÓ GÉPET IS MEGAJÁNL: 1. AT-nek biztosítania kell a megajánlott készülékek leszállítását, üzembe helyezését, a felhasználók oktatását valamint a tesztek applikációját a használatba adásra kerülő készülékek vonatkozásában is. 2. A szerződés időtartama alatt az ajánlattevő által megajánlott készülékek teljes körű jótállása, szerviz és karbantartás elvégzése ajánlattevő feladata és költsége Folytatás a VI.4.3) II. pontban
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Laboratóriumi reagensek 📦
További CPV-kód: Laboratóriumi reagensek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Uzsoki Utcai Kórház
Postacím: Uzsoki Utca 29-41.
Postai irányítószám: 1145
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.uzsoki.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@uzsoki.hu 📧
Telefon: +36 14673744 📞
Fax: +36 12506770 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000699482021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000699482021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-08-16 📅
Benyújtási határidő: 2021-09-17 📅
Közzététel dátuma: 2021-08-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 161-422406
HL-S szám: 161
További információk
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretén belül Ajánlatkérő (AK) részére a műszaki leírásban részletezett vizsgálatokhoz szükséges különféle laboratóriumi reagensek és egyéb kiegészítő anyagok beszerzése 19 részben az alábbiak szerint:
a) AK az I., III., IV.,V.,VI. VIII., X., XVII., és XIX. részek tekintetében AK a saját tulajdonában lévő laboratóriumi készülékek működtetéséhez szükséges anyagokat kívánja beszerezni, tehát magát az anyagokat kell ajánlattevőnek megajánlania.
b) AK az I., III., IV., V.,VI. VIII., X., XVII.,. és XIX részek tekintetében lehetővé teszi azt is, hogy a fenti a) pont helyett Ajánlattevő (AT) a saját maga által megajánlott - de a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő - laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt szállítsa a kért anyagokat úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet.
Többet mutasson
c) AK II., VII,. IX és XVIII részek tekintetében a kért anyagok szállítását a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt kéri úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet.
Többet mutasson
d) AK a XI., XII., és XIII., XIV., XV., XVI.,. rész tekintetében a kért anyagok szállítását kéri.
e) AK az I.-XIX. részek tekintetében kéri megadni mennyiségként és beárazni az adott részben megjelölt vizsgálatokhoz szükséges egyéb kiegészítő anyagokat is a Műszaki Leírásban foglaltak szerint (pl: kontrollok, kalibrátorok, rendszeroldatok).
f) Az I.-X, XVII-XIX. részek tekintetében AT feladata a megajánlott készülékekhez szükséges víztisztító készülék, valamint a szünetmentes tápegység biztosítása, annak folyamatos karbantartásával, javításának biztosításával.
AK a fenti b) és c) pont tekintetében 3 évnél régebbi gépeket nem fogad el, azaz a legöregebb megajánlott gép legfeljebb 2018. évi gyártmányú gép lehet. A készülékek kizárólag új vagy gyári felújított (maximum 3 éves) készülékek lehetnek, de a nyertes AT-nek a szerződés teljes időtartama alatt biztosítaniuk kell azok működőképességét. A készüléket AK, mint idegen tulajdont, állományba veszi és arra vagyonbiztosítást köt.
Többet mutasson
I.-XIX. részek esetén:
A reageneseknek az előírt kiszállítástól számított felhasználhatósági ideje legalább 3 hónap.
I., II., III., IV., V., VI.; VII., VIII., IX., X., XVII. XVIII., és XIX részek tekintetében irányadó:
AT csak olyan használt készülék ajánlhat meg, amelyre gyártói garancia van, vagyis a szerződés teljes időtartamára jótállási idővel rendelkezik a megajánlott készülék, valamint meghibásodás esetén 24 órán belül, ha szükséges megkezdi az esetleges javításokat. Ha AT a készüléket nem tudja megjavítani, cserekészülék biztosítása szükséges 72 órán belül.
Többet mutasson
Teljes, térítésmentes szervíz biztosítása, a szerződés érvényessége alatt végig (12 hónapra), 24 órás rendelkezésre állási idővel, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező!
72 kieső óra esetén cserekészülék biztosítása, a kihelyezett készülékekre vonatkozóan kötelező!
A fentieket karakterkorlát miatt AK nem ismétli meg az egyes részeknél.
ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK ABBAN AZ ESETBEN, HA AJÁNLATTEVŐ HASZNÁLATBA ADANDÓ GÉPET IS MEGAJÁNL:
1. AT-nek biztosítania kell a megajánlott készülékek leszállítását, üzembe helyezését, a felhasználók oktatását valamint a tesztek applikációját a használatba adásra kerülő készülékek vonatkozásában is.
2. A szerződés időtartama alatt az ajánlattevő által megajánlott készülékek teljes körű jótállása, szerviz és karbantartás elvégzése ajánlattevő feladata és költsége
Folytatás a VI.4.3) II. pontban
A rész elnevezése: Kémiai és immunkémiai vizsgálatok
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Kémiai és immunkémiai vizsgálatokhoz:
a) reagensek beszerzése saját tulajdonú készülékhez vagy
b) reagensek és hozzá tartozó készülék(ek) biztosítása
A használatba adandó készülékekre vonatkozó előírásokat a Műszaki Leírás tartalmazza.
Elvégzendő vizsgálatok, ahhoz szükséges reagensek és a 12 havi vizsgálati szám (alapmennyiség):
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat +kontroll darab/év
I. Klinikai kémiai és immunkémiai vizsgálatok készülékek és reagens biztosításával
ERRE A FEJEZETRE RÉSZENKÉNT ÖNÁLLÓ AJÁNLAT IS ADHATÓ
1. Összfehérje meghatározása szérumban és liquorban 36 634
2. Albumin meghatározása szérumban 26 188
3. C reaktív fehérje (CRP) ultraszenzitív meghatározása 84 404
4. Karbamid meghatározása szérumban és vizeletben 110 584
5. Húgysav meghatározása szérumban és vizeletben 48 393
6. Kreatinin meghatározása szérumból és vizeletből, kinetikus Jaffé módszerrel 113 947
7. Összes bilirubin meghatározása szérumban 85 792
8. Konjugált bilirubin meghatározása szérumban 39 051
9. Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel szérumban és vizeletben 88 463
10. Trigliceridek meghatározása 50 063
11. Összkoleszterin meghatározása 50 180
12. LDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 3 055
13. HDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 30 538
14. Nátrium meghatározása szérumban és vizeletben 105 349
15. Kálium meghatározása szérumban és vizeletben 105 349
16. Összes kalcium meghatározása szérumban és vizeletben 49 118
17. Foszfor meghatározása szérumban és vizeletben 21 671
18. Klorid meghatározása szérumban 10 515
19. Magnézium meghatározása 27 878
20. Albumin meghatározása immun módszerrel vizeletben 2 613
21. Összes fehérje meghatározása vizeletben és egyéb testnedvben 1 341
22. Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása 36 941
23. Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása 89 973
24. Alanin-amino-traszferáz (ALAT, SGPT) meghatározása 89 804
25. Kreatin-kináz (CK) meghatározása 14 584
26. Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása 79 249
27. Alfa-amiláz meghatározása szérumban, vizeletben és egyéb testnedvben 14 905
28. Lipáz meghatározása 9 358
29. Alkalikus foszfatáz meghatározása 71 997
30. Pszeudo-kolineszteráz meghatározása 1 133
31. CK-MB meghatározása immungátlással 5 738
32. Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása 3 812
33. Rheuma faktor kvantitatív meghatározása, immunkémiai módszerrel 1 731
34. IgG meghatározása 1 316
35. IgA meghatározása 1 593
36. IgM meghatározása 1 250
37. Vaskötő kapacitás meghatározása 22 683
38. Vas meghatározása 45 467
39. Totál transzferrin meghatározása 29 710
40. Ferritin meghatározása 7 386
41. Digoxin meghatározása 663
42. Inzulin meghatározása 1 979
43. Parathormon meghatározása 1 424
44. Tireoglobulin meghatározása 842
45. T4 szabad frakció meghatározása 11 573
46. T3 szabad frakció meghatározása 10 787
47. Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása 41 080
48. Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása 1 386
49. Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása 1 350
50. Prolaktin meghatározása 1 516
51. Kortizol meghatározása testnedvekből 1 124
52. Ösztradiol meghatározása 1 337
53. Szabad Human Chorio-Gonadotropin meghatározása szérumban 550
54. Progeszteron meghatározása 1 340
55. DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása 819
56. Totál tesztoszteron meghatározása 2 206
57. Sexual Hormon Binding Globulin (SHBG) meghatározás 925
58. Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása 4 304
59. Thyreoglobulin AAT meghatározása 1 103
60. Karbamazepin meghatározása 559
61. 25-hydroxy-D vitamin meghatározása ligand assay-vel 3 040
62. Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása 5 384
63. CA 15-3 2 096
64. CA 125 2 893
65. CA 19-9 4 132
66. Prostata specifikus antigén (PSA) 7 256
67. AFP meghatározása szérumban 3 543
68. Folsav meghatározása plazmából, immunoassay-vel 2 325
69. B12-vitamin meghatározása 2 860
70. Homocisztein meghatározása 714
71. SARS-Cov-2 IgG at meghatározás 3 600
ÖSSZESEN: 1 744 466
Saját tulajdonú gép paraméterei:
Abbott Architect i2000SR:
Saját tulajdonú gép paraméterei: CMIA Chemiflex, teljesítmény: 200 immunkémiai minta/óra, 25 hűtött reagens pozíció, egyszerre 135 minta tölthető be, mintatérfogat: 10-150 μl, automatikus rerun, reflex vizsgálat, hígítási képesség, folyamatos minta hozzáférés, alvadék, buborék érzékelés.
Többet mutasson
Készülék típusa, megnevezése: Abbott Architect i2000SR
Gyártó: Abbott GmbH.
Származási ország: USA
Időtartam: 12 hónap
A lehetőségek leírása:
A fenti mennyiségtől - soronként külön - felfelé maximum + 20%-os eltérés lehetséges.
Amennyiben a %-os eltérés tört számot eredményez, úgy Ajánlatkérő minden esetben lefelé kerekít.
A rész elnevezése: Speciális Immunkémiai vizsgálatok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Speciális Immunkémiai vizsgálatokhoz reagensek beszerzése készülékek biztosításával.
II. Speciális Immunkémiai vizsgálatok készülékek és reagens biztosításával
1. Ultraszenzitív kardiális troponin T meghatározása 6 097
2. Natriuretikus peptid meghatározása 1 811
3. TSH receptor elleni antitest meghatározása 556
4. Prokalcitonin (PCT) meghatározása 2 955
5. Human Chorio-Gonadotropin meghatározás szérumban 550
6. HE4 meghatározása 1 019
ÖSSZESEN: 12 988
A rész elnevezése: Hematológiai vizsgálatok
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Hematológiai vizsgálatokhoz
b) reagensek és hozzá tartozó készülék biztosítása
III. Hematológiai vizsgálatok saját tulajdonú (ABBOTT Cell-Dyn Sapphire) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Vérkép IV. 75000
2. Vérkép IV. 51964
3. Retikulocyta számlálás automatával 1 466
4. Minőségi vérkép festése, manuális 271
ÖSSZESEN: 128 701
Abbott Cell-Dyn Sapphire:
Saját tulajdonú gép paraméterei: 105 minta / óra kapacitású 5 part diff hematológiai automata
Készülék típusa, megnevezése: 5 part diff hematológiai automata Abbott Cell-Dyn Sapphire
A rész elnevezése: Véralvadási vizsgálatok
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Véralvadási vizsgálatokhoz
IV. Véralvadási vizsgálatok saját tulajdonú (Coag XL, Sysmex CS-2000i) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Thrombin idő meghatározása 1 841
2. Prothrombin meghatározása 42 005
3. Aktivált parciális thromboplasztin idő 5 834
4. Fibrinogén meghatározása 3 531
5. D-dimer kvantitatív meghatározása 4 138
ÖSSZESEN: 57 349
Coag XL
Saját tulajdonú gép paraméterei: 300 PT teszt / óra kapacitású hemosztázis automata
Készülék típusa, megnevezése: hemosztázis automata Coag XL
Gyártó: Diagon Kft.
Származási ország: Magyarországszág
Sysmex CS-2000i-
Saját tulajdonú gép paraméterei: Sysmex CS-2000i automata koagulométer
Készülék típusa, megnevezése: Sysmex CS-2000i automata koagulométer
Gyártó: Sysmex Corporation
Származási ország: Japán
A rész elnevezése: Vizeletanalitikai vizsgálatok
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Vizeletanalitikai vizsgálatokhoz
V. Vizeletanalitikai vizsgálatok saját tulajdonú (Dirui H-800 és FUS-200) készüléken, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Általános vizeletvizsgálat, 10 paraméter 66 847
2. Vizelet alakos elemek meghatározása áramlásos citometriával 65 797
ÖSSZESEN: 132 644
Dirui H-800 FUS-200:
Saját tulajdonú gép paraméterei: 240 minta / óra kapacitású vizelet szárazkémia és 120 minta / óra kapacitású vizelet üledék automata
Készülék típusa, megnevezése: vizelet szárazkémia és vizelet üledék automata Dirui H-800 FUS-200
Gyártó: Dirui Ltd.
Származási ország: Kína
A rész elnevezése: HbA1c vizsgálatok
A rész száma: 6
Rövid leírás:
HbA1cvizsgálatokhoz
VI. HbA1c vizsgálatok saját tulajdonú (Arkray Adams HA 8180) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Haemoglobin A1c meghatározás HPLC-vel tömegspektrometriával 20 952
ÖSSZESEN: 20 952
Arkray Adams HA 8180:
Készülék típusa, megnevezése: Adams HA 8180 automata HPLC berendezés HbA1c vérmintából történő meghatározása
Gyártó: Arkay Factory, Inc.
A rész elnevezése: Elektroforézis vizsgálatok
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Elektroforézis vizsgálatokhoz reagensek beszerzése készülékek biztosításával.
VII. Elektroforézis vizsgálatok, reagens és készülék biztosítással
1. Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben 345
2. Fehérjék azonosítása immunfixációval 42
ÖSSZESEN: 387
A rész elnevezése: Vércsoport vizsgálatok
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Vércsoport vizsgálatokhoz
VIII. Vércsoport vizsgálatok saját tulajdonú (Grifols) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Laboratóriumi vércsoport meghatározás (AB0, Rh) 38 050
2. Ellenanyagszűrés (pLISS) 72 600
3. Coombs-teszt - direkt - polivalens savóval 19 315
4. Coombs-teszt - indirekt - minőségi, polivalens savóval 72 600
ÖSSZESEN: 202 565
Grifols Wadiana:
Saját tulajdonú gép paraméterei: vércsoport szerológiai automata
Készülék típusa, megnevezése: vércsoport szerológiai automata Grifols Wadiana
Gyártó: Grifols Diagnostics
Származási ország: Spanyolország
A rész elnevezése: Specifikus IgE (allergia) vizsgálatok
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Specifikus IgE (allergia) vizsgálatokhoz reagensek beszerzése készülékek biztosításával.
IX. Specifikus IgE (allergia) vizsgálatok, reagens és készülék biztosítással
1. Allergenspecifikus IgE meghatározás panelben (inhalativ, minimum 20 allergén/minta, vizsgálatszám minta számként megadva) 180
2. Allergenspecifikus IgE meghatározás panelben (nutritív, minimum 20 allergén/minta, vizsgálatszám minta számként megadva) 620
ÖSSZESEN: 800
A rész elnevezése: Hemocultura és mikrobiológiai vizsgálatok
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Hemocultura és mikrobiológiai vizsgálatokhoz
X. Hemokultura és mikrobiológiai vizsgálatok saját tulajdonú (Vitec 2 Compact 30, BacT/alert 3D 120) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
0 BacT/alert 3D 120 haemocultura automata:
1. Aerob palack a/b megkötővel (1x100) 14
2. Anaerob palack a/b megkötővel (1x100) 15
3. Aerob palack (1x100) 1
4. Gyerek palack (1x100) 2
5. BD FOS Culture Supplement (1x50) 1
Biomerieux VITEK 2 automata:
1. VITEK 2 ID GN (1x20 db) 50
2. VITEK 2 ID GP (1x20 db) 40
3. VITEK 2 ID YST (1x20 db) 6
4. VITEK 2 ID ANC (1x20 db) 16
5. VITEK 2 ID ANC NH (1x20 db) 3
6. VITEK 2 AST P644 (1x20 db) 4
7. VITEK 2 AST P586 (1x20 db) 8
8. VITEK 2 AST N249 (1x20 db) 27
9. VITEK 2 AST GN332 (1x20 db) 5
10. VITEK 2 AST YS08 (1x20 db) 10
11. VITEK 2 AST-N195 (1x20 db) 8
12. VITEK 2 AST N248 (1x20 db) 8
13. VITEK 2 AST-ST03 AB Strep (1x20 db) 5
14. VITEK 2 AST-654 AB Staph (1x20 db) 23
15. VITEK AST-ST01 (1x20 db) 1
Összesen: 247
Vitec 2 Compact 30, BacT/alert 3D 120:
Saját tulajdonú gép paraméterei: mikrobiológiai identifikáló és rezisztencia vizsgáló rendszer
Készülék típusa, megnevezése: Vitek 2 Compact 30 automata mikrobiológiai identifikáló és rezisztencia vizsgáló rendszer
Gyártó: bioMérieux S.A.
Származási ország: Franciaország
A rész elnevezése: Mikrobiológiai MIC tesztek
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Mikrobiológiai vizsgálatokhoz Mikrobiológiai MIC tesztek beszerzése.
XI. Mikrobiológiai MIC tesztek és antibiotikum korongok
MIC tesztek:
1. Penicillin G 256 1x100 2
2. Meropenem 1x100 2
3. Ertapenem 1x100 1
4. Colistin 1x100 1
5. Amoxicillin Clavulánsav 1x100 3
6. Metronidazole 1x100 2
7. Clindamycin 1x100 2
8. Cefoxitin 1x100 2
9. Teicoplanin 1x100 3
10. Imipenem 1x100 3
11. Vancomycin 1x100 2
12. Ampicillin*-sulbactam (2/1) AMS 0 016-256 MIC Test 1x100 3
13. Fluconazole MIC Test 1x100 3
14. COLISTIN MIC meghatározásra alkalmas leveshígitásos teszt (EUCAST szerint) 1
Összesen 30
A rész elnevezése: Mikrobiológiai antibiotikum korongok
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Mikrobiológiai vizsgálatokhoz Mikrobiológiai antibiotikum korongok beszerzése.
XII. Mikrobiológiai antibiotikum korongok
1. Gentamycin 30 ug 1 250
2. Imipenem 10 ug 3 750
3. Levofloxacin 5 ug 275
4. Meropenem 10 ug 2 500
5. Metronidazole 5 ug 6 750
6. Moxifloxacin 5 ug 2 000
7. Mupirocin 200 ug 500
8. Nalidixsav 30 ug 250
9. Netilmicin 30 ug 5 000
10. Nitrofurantoin 100 ug 3 750
11. Norfloxacin 10 ug 34
12. Novobiocin 30 ug 250
13. Oxacillin 100
14. Penicillin 10 ug 4 500
15. Piperacillin 30 ug 1 500
16. Piperacillin/tazobactam 36 ug 2 000
17. Polymyxin B 300 ug 5 500
18. Rifampicin 5 ug 2 500
19. Sumetrolim 25 ug 13 500
20. Tetracycline 30 ug 4 250
21. Tigecyclin 15 ug 2 250
22. Tobramycin 10 ug 25 023
23. Vancomycin 5 ug 2 750
24. Gentamycin 30 ug 1 250
25. Imipenem 10 ug 3 750
26. Levofloxacin 5 ug 275
27. Meropenem 10 ug 2 500
28. Metronidazole 5 ug 6 750
29. Moxifloxacin 5 ug 2 000
30. Mupirocin 200 ug 500
31. Nalidixsav 30 ug 250
32. Netilmicin 30 ug 5 000
33. Nitrofurantoin 100 ug 3 750
34. Norfloxacin 10 ug 34
35. Novobiocin 30 ug 250
36. Oxacillin 100
37. Penicillin 10 ug 4 500
38. Piperacillin 30 ug 1 500
39. Piperacillin/tazobactam 36 ug 2 000
40. Polymyxin B 300 ug 5 500
41. Rifampicin 5 ug 2 500
42. Sumetrolim 25 ug 13 500
43. Tetracycline 30 ug 4 250
Összesen: 170 482
A rész elnevezése: Mikrobiológiai petricsészés, csöves táptalajok
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Mikrobiológiai vizsgálatokhoz Mikrobiológiai petricsészés, csöves táptalajok beszerzése.
XIII. Mikrobiológiai petricsészés, csöves táptalajok
1. Csokoládé agar+PVX 1 300
2. Csokoládé Haemophylus Agar 2 580
3. Columbia CNA Agar 1 300
4. Columbia Agar with Sheep Blood 39 200
5. Eosin Methylene Blua Agar 27 200
6. Müller-Hinton Agar 25 600
7. Müller-Hinton Agar with Sheep Blood 1 460
8. Müller Hinton with 5% Horse Blood 2 120
9. MRSA ID chromogén Agar 420
10. Schaedler Neo. Vanco.+5% birkavér 1 340
11. Sabouraud Agar with GCH 1 240
12. Strepto B chromogén Agar 1 040
13. Chromogenic Candida Agar 1 370
14. Ureum-indol 6 450
15. Eszkulin 1 330
16. Russel 2 210
17. Citrát 2 210
18. Aerob húsos bouillon Holman táptalaj 3 400
19. Anaerob húsos bouillon Holman 2 600
20. Nutrien Agar csöves egyenes 80
21. Todd-Hewitt 1 050
22. Rodanidos dúsító 250
23. Saline Solution (3X500 ml) 36
Összesen: 125 786
A rész elnevezése: Mikrobiológiai identifikáló kiegészítők
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Mikrobiológiai identifikáló kiegészítők beszerzése.
XIV. Mikrobiológiai identifikáló kiegészítők
1. STRIP API Coryne (10x1) 20
2. STRIP API 20 ANA (25x1) 2
3. Strep kit (1x60) 4
4. API NH (12x1) 13
5. Kovács féle indol reagens (1x100 ml) 14
6. Strepto B latex kit (1x50 ) 2
7. Genbag anaerob (20x1 db) 28
8. Indikator anaerob (50x1 db) 17
9. Optochin (1x50) 5
10. Staph Plus kit 4 500
Összesen: 4 605
A rész elnevezése: Manuális vizsgálatok 1
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Manuális vizsgálatokhoz reagensek beszerzése 1
XV. Manuális vizsgálatok 1.
1. Vesekő kémiai analízise 200
2. Széklet vér kimutatása 4 000
3. Széklet vér kimuttása immunkémiai módszerrel 2 250
4. Rapid Plasma Reagin (RPR) vizsgálat 326
5. TPHA vizsgálat 700
6. EBV aspecifikus AT kimutatás 330
7. Antinukleáris antitest kimutatás 410
8. Terhességi próba immunológiai módszerrel 620
ÖSSZESEN: 8 836
A rész elnevezése: Manuális vizsgálatok 2
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Manuális vizsgálatokhoz reagensek beszerzése 2
XVI. Manuális vizsgálatok 2.
1. Helicobacter AT meghatározás 580
2. Clostridium difficile GDH teszt 890
3. Clostridium difficile toxin teszt 890
4. 10 paraméteres multidrog teszt 30
5. Norovírus teszt 200
6. Rota/Adenovírus teszt 200
7. Legionella (vizelet) 200
8. S. Pneumoniae (vizelet) 200
ÖSSZESEN: 3 190
A rész elnevezése: PoCT vizsgálatok 1
A rész száma: 17
Rövid leírás:
PoCT 1. vizsgálatokhoz
A készülékekre vonatkozó előírásokat a Műszaki Leírás tartalmazza.
XVII. PoCT vizsgálatok saját tulajdonú (ABL825FLEX, ABL80FLEX BASIC) készülékkel, további készülék biztosítással
1. Vérgáz analízis 15 000
ÖSSZESEN: 15 000
Saját tulajdonú gép paraméterei
ABL825FLEX:
Saját tulajdonú gép paraméterei: minta mennyiség 35-195µL, mérési idő 80-135 sec, ciklusidő 150-200 sec, minta/óra 18-24
Készülék típusa, megnevezése: ABL825 FLEX
Gyártó: Radiometer
Származási ország: Dánia
ABL80FLEX BASIC:
Saját tulajdonú gép paraméterei: mintamennyiség 70µL, mérési idő 100-115 sec, ciklusidő 100-115 sec, minta/óra 31-36
Készülék típusa, megnevezése: ABL80 FLEX Basic
A rész elnevezése: PoCT vizsgálatok 2.
A rész száma: 18
Rövid leírás:
PoCT 2 vizsgálatokhoz reagensek beszerzése készülékek biztosításával.
XVIII. PoCT vizsgálatok IT 1000 informatikai rendszerhez csatlakoztatható készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Vérgáz analízis 5 000
ÖSSZESEN: 5 000
A rész elnevezése: PoCT vizsgálatok 3.
A rész száma: 19
Rövid leírás:
PoCT 3 vizsgálatokhoz
XIX. PoCT vizsgálatok saját tulajdonú (ACI II vércukormérő, IT 1000) készülékkel, vagy reagens és hozzá tartozó készülék biztosításával
1. Vércukor mérés 70 250
ÖSSZESEN: 70 250
Saját tulajdonú gép paraméterei ACI II:
Készülék típusa, megnevezése: AccuChek Inform II vércukormérő
Gyártó: Roche Diagnostics Gmbh.
Származási ország: Németország
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ajánlatkérő székhelye

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Öntisztázás: Kbt. 64. § (1)-(2) bek. irányadó.
1.) Kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolás:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá.
Többet mutasson
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
2.) Kizáró okok fenn nem állásának igazolás:
A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet 8.§, 10.§, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Rendelet 1. § (4) bekezdése alapján a Rendelet III. Fejezetben említett igazolási módok a Rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
A Rendelet 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a Rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A közös ajánlattevők külön-külön EEKD-t kötelesek készíteni, és a meghatalmazott AT által benyújtani figyelemmel a Kbt. 35.§ (2a) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, mely esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó más szervezet vagy személy külön EEKD-t kötelesek benyújtani.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Rendelet 1. § (7) bek.ben, valamint a Kbt. 69. § (11a) bek.ben foglaltakra.
Felhívjuk a figyelmet a Rendelet 13. §-ra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem kíván gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt előírni.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság igazolása két szakaszban zajlik:
1.) Előzetes igazolás:
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplő szorítkozhat az EEKD IV. rész alfa szakaszának kitöltésére anélkül, hogy az EEKD IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie. (azaz elég kitöltetnie az EEKD IV. rész alfa szakaszát.)
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A közös ajánlattevők külön-külön EEKD-t kötelesek benyújtani.
Többet mutasson
2) Igazolás:
A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet 22. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
a) Csatolni kell a Rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja és a 22. § szerint, a felhívás feladásától visszafelé számított három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, az ajánlati felhívás III.1.3) a) pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szállításainak ismertetését. Az ismertetés(ek)nek tartalmaznia kell:
Többet mutasson
- a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét
- a szállítás tárgyát, olyan részletezettséggel, hogy abból a felhívás III.1.3 a) pontjában foglaltak egyértelműen kiderüljenek (I.-XIX. rész esetében tartalmazza a vizsgálatszámot)
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont, év és hónap és nap megjelöléssel)
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e
A Rendelet 21./A§-a és a 22. § (2) - (4) bekezdései irányadók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be a felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, de legfeljebb a felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett egy vagy több szerződés alapján teljesített
aa) - az I. rész tekintetében legalább 1 300 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ab) - a II. rész tekintetében legalább 9 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ac) - a III. rész tekintetében legalább 90 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ad) - a IV. rész tekintetében legalább 40 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ae) - az V. rész tekintetében legalább 90 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
af) - a VI. rész tekintetében legalább 15 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ag) - a VII. rész tekintetében legalább 250 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ah) - a VIII. rész tekintetében legalább 145 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ai) - a IX. rész tekintetében legalább 20 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
aj) - a X. rész tekintetében legalább 150 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ak) - a XI. rész tekintetében legalább 20 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
al) - a XII. rész tekintetében legalább 110 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
am) - a XIII. rész tekintetében legalább 90 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
an) - a XIV. rész tekintetében legalább 3 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ao) - XV. rész tekintetében legalább 6 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ap) - XVI. rész tekintetében legalább 2 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
aq) - XVII. rész tekintetében legalább 10 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
ar) - XVIII. rész tekintetében legalább 3 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
as) - XIX. rész tekintetében legalább 50 000 vizsgálathoz szükséges mennyiségű labordiagnosztikumok és/vagy labordiagnosztikai eszközök szállítására vonatkozó referenciát
Az I.-XIX. részek tekintetében irányadó:
Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részek közül a legmagasabb vizsgálatszámra vonatkozó fenti referencia követelményt kell ajánlattevőnek teljesítenie.
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
Többet mutasson
A referencia egy vagy több szállításból származó szerződéssel igazolható.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében irányadó:
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: Forint. Ajánlatkérő előleget nem fizet.
A részteljesítésekről a havi elszámolásokat követően az Ajánlattevő által kiállított számla - annak kézhezvételétől számított 60 napon belül egyenlíti ki az AK, figyelemmel a Ptk. 6:130.§. (1) - (2) bek,.-ben, az 1997. évi LXXXIII törvény 9/A.§-ban írtakta és a Kbt. 135.§. (1) (5) (6) bekezdésben foglaltakra.
Többet mutasson
Fizetési késedelem esetén nyertes ajánlattevő késedelmi kamat felszámítására jogosult, melynek mértéke - a Ptk.6:155.§ (1)bek. rendelkezéseire figyelemmel - a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értéke.
Többet mutasson
Kötbérekre vonatkozó rendelkezéseket lásd a szerződéstervezetben.
A Kbt. 27/A. §-a irányadó.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-09-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik.
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15492674242
Más típusú ajánlatkérő: Kórház
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ficzere Andrea
A vevő profiljának címe: http://www.uzsoki.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000699482021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
I.
1. Az ajánlat részeként be kell nyújtani:
a) az EKR rendszerben kiadott ŰRLAPOKAT (Felolvasólap, Kbt. 62. § (1) bek. k) kb), Kbt. 62. § (1) bek. k) kc), EEKD, Kbt. 66. § (2) bek., Kbt. 67. § (4) bek. Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról) továbbá változásbejegyzési eljárás esetében a Kr. 13. §-ban meghatározott iratokat.
Többet mutasson
b) Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat (nemleges nyilatkozat is csatolandó). AK a Kr. 2.§(3)bek. alapján előírja, hogy AT az EEKD-ban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
c) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában
d) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 25.§ (3)-(4) bekezdései vonatkozásában
e) - amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani.
f1) - valamennyi rész esetében csatolni kell az AT által cégszerűen aláírt részletes árajánlatot és a kiegészítő anyagokra vonatkozó ártáblázatot. Amennyiben ajánlattevő megítélése szerint az ajánlatával érintett rész vonatkozásában kiegészítő anyagok egyáltalán nem szükségesek és ezért hagyja kitöltetlenül a kiegészítő anyagokra/termékekre vonatkozó ártáblázatot, úgy ajánlattevőnek ajánlatába csatolnia kell erre vonatkozó nyilatkozatát annak indokával együtt. Ajánlattevőnek a részletes árajánlatában meg kell adni a megajánlott reagens:
Többet mutasson
- megnevezését és gyártóját és típusát
- és/vagy cikkszámát
- és az ajánlott kiszerelést
- és a mennyiségét
f2) - amennyiben az ajánlattevő használatba adandó készüléket is megajánl úgy az ezen ajánlatával érintett rész esetében csatolnia kell:
f2.1) a kitöltött és az AT által cégszerűen Tenderlapot a megajánlott használatba adandó készülék paraméterei vonatkozásában, melyben ajánlattevő megjelöli a használatba adandókészülék gyártóját és típusát és/vagy cikkszámát és gyártási évét is
f2.2) a kihelyezésre kerülő készülék(ek) magyar nyelvű leírását oly módon, olyan részletezettséggel, hogy abból a kívánt paraméterek megléte ellenőrizhető legyen.
f3) A részletes árajánlatban ajánlattevőnek meg kell adnia valamennyi rész esetében:
- az ajánlott termék megnevezését (gyártó és típus és/vagy cikkszám)
- ajánlott kiszerelést
- mennyiségét
g) valamennyi rész esetében, valamennyi megajánlott termék vonatkozásában és azon részek esetén (I.-XIX. közbeszerzési részek), mely részek kiegészítő tételeket is tartalmaznak ott a kiegészítő tételek vonatkozásában is a 98/79/EC irányelvben vagy az azt honosító, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III.13.) ESzCsM rendeletben foglaltak szerinti megfelelőség-értékelési eljárás lefolytatásáról készült, legalább az ajánlattétel időpontjában érvényes CE tanúsítványt vagy gyártói CE megfelelőségi nyilatkozatot.
Többet mutasson
h) Nyertes ajánlattevő részéről legkésőbb a szerződéskötésig csatolandó a használatba adásra megajánlott készülék magyar nyelvű használati útmutatóját.
2. Ajánlatkérő az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi pontok esetében: III.1.3).
II.
1. AK jelen közbeszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.) rendelkezései alkalmazandóak. Az EKR-el kapcsolatos rendelkezéseket részletesen a KD II. Fejezetének II. fejezete tartalmazza.
Többet mutasson
2. Az értékelési szempont szerinti megajánlást az EKR.r. 11. § (1) bekezdése szerint az AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell ajánlattevőnek az ajánlat részeként kitölteni.
3. Az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolása körében AK nem kéri olyan igazolás benyújtását, melyet AT korábbi közbeszerzési eljárásban elektronikus úton AK részére már benyújtott a Kbt. 69.§ (11a) bek. szerint.
Többet mutasson
4. Közös ajánlattétel esetén a Korm. r. 3. § (3) bekezdése és a Kbt. 35.§ (2)-(2a) pontja irányadó.
III.
1. Az ajánlatban előforduló különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó.
Többet mutasson
2. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban a közép-európai idő az irányadó.
3. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§. (2) bekezdés e) pontjában írt eredménytelenségi okot.
4. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
5. Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei (különös tekintettel a 321/2015.(X.30.) Korm.r. és a 424/2017. (XII.19.) Korm. r. szerint kell eljárni.
6. AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: Dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám: 00861, helyettese: Dr. Bábosik Roland Ottó Lajstromszám: O1011,
7. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális - illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért AK a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki:
Többet mutasson
AK szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárásban vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keret megállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
Többet mutasson
8. Az AK nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását. AK kizárja a nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
9. Valamennyi közbeszerzési rész esetén irányadó: A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint ajánlatkérő igényeinek a dokumentációban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
I.
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. §-a szerint.
II.
A II.1.4) pont folytatása:
ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK:
1. A szerződés időtartama alatt AK tulajdonában lévő, illetve a használatba adásra kerülő készülékek on-line csatlakozásának biztosítása AK informatikai rendszeréhez (jelenleg: Integramed/Andromeda) nyertes AT feladata és költsége.
2. Az ártáblában részletezett vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek, kontrollok, kalibrátorok, valamint a saját tulajdonú és a megajánlott készülékekhez szükséges működtető oldatok és segédanyagok megajánlását kérjük.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 161-422406 (2021-08-16)
További információk (2021-09-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-13 📅
Benyújtási határidő: 2021-09-27 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 181-469572
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 161-422406
HL-S szám: 181
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. évi törvény (továbbiakban: Kbt.) 55. § alapján, módosítja az eljárást megindító felhívás - IV.2.2) pontját - IV.2.7) pontját.
Forrás: OJS 2021/S 181-469572 (2021-09-13)
További információk (2021-09-22)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-15 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 187-486521
HL-S szám: 187
További információk
Ajánlatkérő módosította - felhívásban jelölt módosításokon túl - továbbá a "1.3. 1.4. Műszaki Leírás, Részletes árajánlat, Reagens MÓD 1 210909 210920" elnevezésű excel táblázatot: a) a kiegészítő tájékoztatásokra adott válaszokban pontosan megjelölve piros színnel a módosított rendelkezéseket b) valamint ugyancsak piros színnel jelölve az egyéb pontosításra kerülő műszaki tartalmat.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 187-486521 (2021-09-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretén belül Ajánlatkérő (AK) részére a műszaki leírásban részletezett vizsgálatokhoz szükséges különféle laboratóriumi reagensek és egyéb kiegészítő anyagok beszerzése 19 részben az alábbiak szerint: a) AK az I., III., IV.,V.,VI. VIII., X., XVII., és XIX. részek tekintetében AK a saját tulajdonában lévő laboratóriumi készülékek működtetéséhez szükséges anyagokat kívánja beszerezni, tehát magát az anyagokat kell ajánlattevőnek megajánlania. b) AK az I., III., IV., V.,VI. VIII., X., XVII.,. és XIX részek tekintetében lehetővé teszi azt is, hogy a fenti a) pont helyett Ajánlattevő (AT) a saját maga által megajánlott - de a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő - laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt szállítsa a kért anyagokat úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet. c) AK II., VII,. IX és XVIII részek tekintetében a kért anyagok szállítását a Tenderlapokon szereplő követelményeknek megfelelő laboratóriumi készülékek használatba adásával együtt kéri úgy, hogy ajánlatkérő a laboratóriumi készülékek használatáért az AT által megajánlott bérleti díjat fizet. d) AK a XI., XII., és XIII., XIV., XV., XVI.,. rész tekintetében a kért anyagok szállítását kéri. e) AK az I.-XIX. részek tekintetében kéri megadni mennyiségként és beárazni az adott részben megjelölt vizsgálatokhoz szükséges egyéb kiegészítő anyagokat is a Műszaki Leírásban foglaltak szerint (pl: kontrollok, kalibrátorok, rendszeroldatok). f) Az I.-X, XVII-XIX. részek tekintetében AT feladata a megajánlott készülékekhez szükséges víztisztító készülék, valamint a szünetmentes tápegység biztosítása, annak folyamatos karbantartásával, javításának biztosításával.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 324 287 718 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-04 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 070-184030
HL-S szám: 70
További információk
Ajánlattevők: 1. közbeszerzési rész Beckman Coulter Kft. 1038 Budapest, Papírgyár utca 58-59. adószám: 14735358-2-41. Diagon Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 2. közbeszerzési rész ROCHE Kft. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. 3. közbeszerzési rész REAGENS Kft. 1155 Budapest, Wysocki utca 1. adószám: 10446795-2-42. Beckman Coulter Magyarország Kft. 1038 Budapest, Papírgyár utca 58-59. adószám: 14735358-2-41. Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 4. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41 Pannonlog Invest Zrt. 1192 Budapest, Kós Károly tér 8. adószám: 14381904-2-43. 5. közbeszerzési rész Beckman Coulter Kft. 1038 Budapest, Papírgyár utca 58-59. adószám: 14735358-2-41. Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 6. közbeszerzési rész REAGENS Kft. 1155 Budapest, Wysocki utca 1. adószám: 10446795-2-42. KVMED Kft. 2360 Gyál, Dobó Katica utca 43. adószám: 14914717-2-13. DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. 7. közbeszerzési rész Pannon Diagnosztika Kft. 1193 Budapest, Komjáti Utca 31/a. adószám: 12996708-2-43 LABORDIAGNOSZTIKA Kft. 1106 Budapest, Keresztúri út 208. adószám: 24274548-2-42 8. közbeszerzési rész Biotest Hungaria Kft. 2045 Törökbálint, Torbágy utca 15/a. adószám: 10938164-2-13 Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 9. közbeszerzési rész SYRINX DIAGNOSTIC SYSTEMS Kft. 1116 Budapest, Mohai út 53/B 2. em. 8. adószám: 12138597-2-43 Pannonlog Invest Zrt. 1192 Budapest, Kós Károly tér 8. adószám: 14381904-2-43. MEDI-LAB Kft. 2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a. adószám: 10875397-2-13. 10. közbeszerzési rész DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. 11. közbeszerzési rész FRANK Diagnosztika Kft. 1036 Budapest, Dereglye utca 2. adószám: 10429879-2-41. DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. BIOLAB Zrt. 1141 Budapest, Öv utca 43. adószám: 11838658-2-42. 12. közbeszerzési rész BIOLAB Zrt. 1141 Budapest, Öv utca 43. adószám: 11838658-2-42. Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. FRANK Diagnosztika Kft. 1036 Budapest, Dereglye utca 2. adószám: 10429879-2-41. 13. közbeszerzési rész DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. BIOLAB Zrt. 1141 Budapest, Öv utca 43. adószám: 11838658-2-42. Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. Pannonlog Invest Zrt. 1192 Budapest, Kós Károly tér 8. adószám: 14381904-2-43. 14. közbeszerzési rész DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 15. közbeszerzési rész MEDI-LAB Kft. 2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a. adószám: 10875397-2-13. DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. 16. közbeszerzési rész Pannon Diagnosztika Kft. 1193 Budapest, Komjáti Utca 31/a. adószám: 12996708-2-43 MEDI-LAB Kft. 2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a. adószám: 10875397-2-13. DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. BIOLAB Zrt. 1141 Budapest, Öv utca 43. adószám: 11838658-2-42. 17. közbeszerzési rész ROCHE KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. 18. közbeszerzési rész ROCHE KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. 19. közbeszerzési rész ROCHE KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. Nyertes Ajánlattevők: 1. közbeszerzési rész Beckman Coulter Kft. 1038 Budapest, Papírgyár utca 58-59. adószám: 14735358-2-41. 2. közbeszerzési rész ROCHE (MAGYARORSZÁG) GYÓGYSZER- ÉS VEGYIANYAGKERESKEDELMI KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. Alvállalkozó: ADR Logistics Kft. 2360 Gyál, Gorcsev Iván u. 5. 12566947-2-13 3. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41 4. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41 5. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 6. közbeszerzési rész DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. 7. közbeszerzési rész Pannon Diagnosztika Kft. 1193 Budapest, Komjáti Utca 31/a. adószám: 12996708-2-43 8. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 9. közbeszerzési rész MEDI-LAB Kft. 2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a. adószám: 10875397-2-13. 10. közbeszerzési rész DIAGNOSTICUM Zrt. 1047 Budapest, Attila u. 126. adószám: 10824487-2-41. 11. közbeszerzési rész FRANK Diagnosztika Kft. 1036 Budapest, Dereglye utca 2. adószám: 10429879-2-41. 12. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 13. közbeszerzési rész BIOLAB Zrt. 1141 Budapest, Öv utca 43. adószám: 11838658-2-42. 14. közbeszerzési rész Diagon Diagnosztikai Kft. 1047 Budapest, Baross utca 48-52. adószám: 10831050-2-41. 15. közbeszerzési rész MEDI-LAB Kft. 2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a. adószám: 10875397-2-13. 16. közbeszerzési rész Pannon Diagnosztika Kft. 1193 Budapest, Komjáti Utca 31/a. adószám: 12996708-2-43 17. közbeszerzési rész ROCHE (MAGYARORSZÁG) GYÓGYSZER- ÉS VEGYIANYAGKERESKEDELMI KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. Alvállalkozó: ADR Logistics Kft. 2360 Gyál, Gorcsev Iván u. 5. 12566947-2-13 18. közbeszerzési rész ROCHE (MAGYARORSZÁG) GYÓGYSZER- ÉS VEGYIANYAGKERESKEDELMI KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. Alvállalkozó: ADR Logistics Kft. 2360 Gyál, Gorcsev Iván u. 5. 12566947-2-13 19. közbeszerzési rész ROCHE (MAGYARORSZÁG) GYÓGYSZER- ÉS VEGYIANYAGKERESKEDELMI KFT. 1112 Budapest, Balatoni út 2/a. adószám: 12176780-2-44. Alvállalkozó: ADR Logistics Kft. 2360 Gyál, Gorcsev Iván u. 5. 12566947-2-13
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
53. Human Chorio-Gonadotropin meghatározása szérumban 550
Grifols Erytra:
Készülék típusa, megnevezése: vércsoport szerológiai automata Grifols
1. Amikacin 30ug 5 250
2. Amoxicillin/clavulanic acid 30ug 5 000
3. Ampicillin 2ug 2 000
4. Ampicillin 10ug 5 500
5. Ampicillin/ sulbactam 20ug 2 250
6. Aztreonam 30ug 1 250
7. Cefepime 30ug 3 000
8. Cefixime 5ug 3 500
9. Cefotaxim 30 ug 500
10. Cefoxitin 30 ug 1 250
11. Ceftazidim 10 ug 6 000
12. Ceftriaxon 30 ug 4 500
13. Cefuroxim 30 ug 4 750
14. Ciprofloxacin 5 ug 7 750
15. Clindamycin 2 ug 5 250
16. Cotrimoxazole 23,75/1,25 50
17. Ertapenem 10 ug 5 250
18. Erythomycin 15ug 3 500
19. Fosfomycin 50 ug 4 250
20. Gentamycin 10 ug 9 500
21. Gentamycin 30 ug 1 250
22. Imipenem 10 ug 3 750
23. Levofloxacin 5 ug 275
24. Meropenem 10 ug 2 500
25. Metronidazole 5 ug 6 750
26. Moxifloxacin 5 ug 2 000
27. Mupirocin 200 ug 500
28. Nalidixsav 30 ug 250
29. Netilmicin 30 ug 5 000
30. Nitrofurantoin 100 ug 3 750
31. Norfloxacin 10 ug 34
32. Novobiocin 30 ug 250
33. Oxacillin 1µg 100
34. Penicillin 10 ug 4 500
35. Piperacillin 30 ug 1 500
36. Piperacillin/tazobactam 36 ug 2 000
37. Polymyxin B 300 ug 5 500
38. Rifampicin 5 ug 2 500
39. Sumetrolim 25 ug 13 500
40. Tetracycline 30 ug 4 250
41. Tigecyclin 15 ug 2 250
42. Tobramycin 10 ug 25 023
43. Vancomycin 5 ug 2 750
ÖSSZESEN: 170 482
1.Vérgáz analízis ABL825FLEX típusú készülék 10 000
2.Vérgáz analízis ABL80FLEX BASIC típusú készülékek 5 000

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-10 📅
Név: Beckman Coulter Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14735358241
Postacím: Papírgyár Utca 58-59.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1038
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12509344 📞
E-mail: kozbeszerzes@beckman.com 📧
Internetcím: http://www.beckmancoulter.com 🌏
A beszerzés teljes értéke: 123 431 040 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-08 📅
Név: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12176780244
Postacím: Balatoni Út 2/a.
Postai irányítószám: 1112
Telefon: +36 12794500 📞
E-mail: katalin.ban@roche.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 37 265 549 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-28 📅
Név: Diagon Diagnosztikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10831050241
Postacím: Baross Utca 48-52.
Postai irányítószám: 1047
Telefon: +36 13696500 📞
E-mail: tender@diagon.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.diagon.com 🌏
A beszerzés teljes értéke: 16 474 155 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 113 423 HUF 💰
7 963 917 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-29 📅
Név: Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10824487241
Postacím: Attila Utca 126
Telefon: +36 209675203 📞
E-mail: tender@diagnosticum.hu 📧
Internetcím: http://www.diagnosticum.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 851 510 HUF 💰
Név: Pannon Diagnosztika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12996708243
Postacím: Komjáti Utca 31/a
Postai irányítószám: 1193
Telefon: +36 13470715 📞
E-mail: info@pdkft.hu 📧
Internetcím: http://www.pdkft.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 567 211 HUF 💰
53 138 391 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-03 📅
Név: MEDI-LAB Egészségügyi Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10875397213
Postacím: Fiastyúk Utca 1/A
Postai város: Szentendre
Postai irányítószám: 2000
Telefon: +36 26505325 📞
E-mail: bartucz@medi-lab.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.medi-lab.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 4 093 914 HUF 💰
10 723 100 HUF 💰
Név: Frank Diagnosztika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10429879241
Postacím: Dereglye Utca 2.
Postai irányítószám: 1036
Telefon: +36 12501813 📞
E-mail: tender@frank-diagn.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 2 183 359 HUF 💰
2 694 105 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-16 📅
Név: BIOLAB Diagnosztikai Laboratórium Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11838658242
Postacím: Öv Utca 43
Postai irányítószám: 1141
Telefon: +36 12219614 📞
E-mail: biolab@biolab.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 15 077 700 HUF 💰
1 712 864 HUF 💰
1 939 860 HUF 💰
4 575 145 HUF 💰
13 200 000 HUF 💰
4 900 000 HUF 💰
5 382 475 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1
3
4

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
1. közbeszerzési rész
Beckman Coulter Kft.
1038 Budapest, Papírgyár utca 58-59.
adószám: 14735358-2-41.
Diagon Kft.
1047 Budapest, Baross utca 48-52.
adószám: 10831050-2-41.
2. közbeszerzési rész
ROCHE Kft.
1112 Budapest, Balatoni út 2/a.
adószám: 12176780-2-44.
3. közbeszerzési rész
REAGENS Kft.
1155 Budapest, Wysocki utca 1.
adószám: 10446795-2-42.
Beckman Coulter Magyarország Kft.
Diagon Diagnosztikai Kft.
4. közbeszerzési rész
adószám: 10831050-2-41
Pannonlog Invest Zrt.
1192 Budapest, Kós Károly tér 8.
adószám: 14381904-2-43.
5. közbeszerzési rész
6. közbeszerzési rész
KVMED Kft.
2360 Gyál, Dobó Katica utca 43.
adószám: 14914717-2-13.
DIAGNOSTICUM Zrt.
1047 Budapest, Attila u. 126.
adószám: 10824487-2-41.
7. közbeszerzési rész
Pannon Diagnosztika Kft.
1193 Budapest, Komjáti Utca 31/a.
adószám: 12996708-2-43
LABORDIAGNOSZTIKA Kft.
1106 Budapest, Keresztúri út 208.
adószám: 24274548-2-42
8. közbeszerzési rész
Biotest Hungaria Kft.
2045 Törökbálint, Torbágy utca 15/a.
adószám: 10938164-2-13
9. közbeszerzési rész
SYRINX DIAGNOSTIC SYSTEMS Kft.
1116 Budapest, Mohai út 53/B 2. em. 8.
adószám: 12138597-2-43
MEDI-LAB Kft.
2000 Szentendre, Fiastyúk utca 1/a.
adószám: 10875397-2-13.
10. közbeszerzési rész
11. közbeszerzési rész
FRANK Diagnosztika Kft.
1036 Budapest, Dereglye utca 2.
adószám: 10429879-2-41.
BIOLAB Zrt.
1141 Budapest, Öv utca 43.
adószám: 11838658-2-42.
12. közbeszerzési rész
13. közbeszerzési rész
14. közbeszerzési rész
15. közbeszerzési rész
16. közbeszerzési rész
17. közbeszerzési rész
ROCHE KFT.
18. közbeszerzési rész
19. közbeszerzési rész
Nyertes Ajánlattevők:
ROCHE (MAGYARORSZÁG) GYÓGYSZER- ÉS VEGYIANYAGKERESKEDELMI KFT.
Alvállalkozó:
ADR Logistics Kft.
2360 Gyál, Gorcsev Iván u. 5.
12566947-2-13
Forrás: OJS 2022/S 070-184030 (2022-04-04)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 37 265 549 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 225-648656
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 070-184030
HL-S szám: 225
További információk
Szerződésmódosítás kelte: 2022. 10. 20.
Forrás: OJS 2022/S 225-648656 (2022-11-17)