Mátrav.-Szentkút Kegyhely fejl. II. üt. (megism.)

Fons Sacer belső egyházi jogi személy

Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely működése mellett, azzal párhuzamosan kell megvalósítani, igazodva a Kegyhely liturgikus és búcsúrendjéhez, továbbá a közbeszerzési dokumentumok részét képező organizációs követelményekhez.
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. A kivitelezési munkákat a Kegyhely működése mellett, azzal párhuzamosan kell megvalósítani, igazodva a Kegyhely liturgikus és búcsúrendjéhez, továbbá a közbeszerzési dokumentumok részét képező organizációs követelményekhez. Ezen felül a kivitelezés részelemeinek egymásra épültsége is fennáll (pl. közös vagy külön közművek egyes részelemeken haladnak át). E körülményekre is tekintettel az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemek, a munkavégzés időbeli feltételei alapján a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszíneken ellehetetlenítené a kivitelezést és a Kegyhely működését, mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-29. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-14.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-09-14 Ajánlati felhívás
2022-02-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-05-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-09-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001004542021
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Napelemek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Nógrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Fons Sacer belső egyházi jogi személy
Postacím: Margit Körút 23.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.ferencesek.hu/ 🌏
E-mail: gazdasag@ferencesek.hu 📧
Telefon: +36 13361689 📞
Fax: +36 13361689 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001004542021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001004542021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-14 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-29 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-17 📅
Kezdeti időpont: 2021-12-01 📅
Végdátum: 2023-08-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 181-467680
HL-S szám: 181
További információk
Ajánlatkérő (AK) a II.2.7) pont szerinti kezdődátumot a szerződéskötés tervezett időpontjaként tüntette fel, a nyertes ajánlattevő (AT) későbbi (vagy...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely...  Többet mutasson
A felhívás II.1.6) pontjának kiegészítése: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. A kivitelezési munkákat a Kegyhely működése mellett, azzal...  Többet mutasson
Többet mutasson (49) Az építési beruházás főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
közműfejlesztés
földmunka (földvisszatöltés) 782 m3
földmunka (tükörkészítés) 18774 m2
földmunka (rézsűképzés) 18848 m2
vasbeton árok- és mederburkoló 778 m
alapozás 136 m2
betonacél helyszíni szerelése 20 t
acél tartógerendák elhelyezése 118 t
falazás 538 m2
ácsmunka 1423 m2
vakolás 1319 m2
padlóburkolás 231 m2
nyílászárók 98 db
felületképzés (festés) 877 m2
felületképzés (acélfelületek festése) 1188 m2
talajvíz/talajnedvesség elleni szigetelés 337 m2
kerítés/kerítésrendszer 1065 m
kerítéskapuk 7 db
futball kapuk 2 db
kültéri bevonatkészítés, sportpálya felfestés, sportpályaburkolat 968 m2
útburkolatalap 639 m2
erősáramú vezetékek 42400 m
gyengeáramú vezetékek 3130 m
termelői vezeték 480 m
lámpatestek 350 db
napelem panel 720 db (névleges összteljesítmény: 345 kW /345 kWp/)
játszótéri elemek, berendezések 12 db
növények, fák telepítése 642 db
játszószoba elemek, berendezések 7 db
ívóvíz vezeték 296 m
tűzrakók 7 db
padok 63 db
hulladékgyűjtők 191 db
pillér alaptestek négyoldalas zsaluzása 421 m2
pilléralapok földkiemelése 127 m3
elválasztó oszlopsor 142 db
táblák 3 db
kockakő burkolat 1330 m2
szegélyelemek 4264 m
sorompó 2 db
közúti jelzőtáblák 22 db
kukák 12 db
kapuk 5 db
térburkolat 1039 m2
középső oszlopos árnyékoló 3 db
A fentiekben ismertetett adatok, információk tájékoztató jellegűek, a részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a nettó vállalkozói díjra vetített 5% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező...  Többet mutasson
A II.2.3) ponthoz a főbb helyszínek helyrajzi számai: 3077 Mátraverebély-Szentkút hrsz.: 1604, 1605, 1614/23, 1614/24, 1614/34, 1614/35, 1614/39, 1614/40,...  Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...  Többet mutasson
- 17) Szolgálati lakások felújítása a kapcsolódó közműfejlesztésekkel együtt (Opciós Tételek I. Ütem)
Többet mutasson (25) - 1) Sportpálya világítás kivitelezése (Opciós Tételek II. Ütem)
- 5) Déli kempinghez tartozó út kivitelezése (Opciós Tételek III. Ütem)
Az Opciós Tételek főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
földmunka (földvisszatöltés) 958 m3
földmunka (tükörkészítés) 240 m2
alapozás 3,5 m3
falazás 57 m2
ácsmunka 1037 m2
vakolás 866 m2
padlóburkolás 174 m2
nyílászárók 34 db
felületképzés (festés) 156 m2
talajvíz/talajnedvesség elleni szigetelés 171 m2
gyengeáramú vezetékek 300 m
lámpatestek 28 db
ívóvíz vezeték 51 m
pillér alaptestek négyoldalas zsaluzása 3 m2
pilléralapok földkiemelése 16 m3
kockakő burkolat 240 m2
szegélyelemek 129 m
sorompó 1 db
kapuk 2 db
térburkolat 15 m2
Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni,...  Többet mutasson
A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.
További információk:
Ajánlatkérő (AK) a II.2.7) pont szerinti kezdődátumot a szerződéskötés tervezett időpontjaként tüntette fel, a nyertes ajánlattevő (AT) későbbi (vagy...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3077 Mátraverebély-Szentkút

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben...  Többet mutasson
Többet mutasson (14) B) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:
SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési...  Többet mutasson
Igazolási módok:
A.1) Előzetes igazolás
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A.2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be...  Többet mutasson
B.1) Előzetes igazolás
Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes...  Többet mutasson
B.2.) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
SZ/1. Amennyiben Ajánlattevő szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara építőipari kivitelező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerében...  Többet mutasson
Ajánlattevő csatolja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési...  Többet mutasson
[Kbt. 65. § (1) bek. c) pont és 69.§ (11) bek.; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek.]
Gazdasági és pénzügyi helyzet: A) Előzetes igazolás
P/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a...  Többet mutasson
Többet mutasson (3) B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
P/1. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes -...  Többet mutasson
[Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pont]
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti...  Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek: A) Előzetes igazolás
M/1.-M/3. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a...  Többet mutasson
Többet mutasson (19) B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti építési beruházásainak...  Többet mutasson
- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a teljesítés helye,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pont és 22. § (3) bekezdés]
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - az:
- ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát (utóbbi csak az előírt jogosultság fennállása esetén),
- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara...  Többet mutasson
elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és
- a szakember(ek) saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő...  Többet mutasson
- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata sajátkezűleg aláírt...  Többet mutasson
aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont és 69. § (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pont]
M/3. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - az:
- ajánlattevő általi megnevezését,
- a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata sajátkezűleg aláírt önéletrajzban történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek)...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban teljesített...  Többet mutasson
M/1.1. új épület(ek) építésére és/vagy meglévő épület(ek) felújítási munkáira vonatkozó referenciával, mely megfelel az alábbi követelményekből legalább nyolcnak:  Többet mutasson
Többet mutasson (26) a) legalább 12 500 m2 földmunka (pl. rézsűképzés) teljesítése;
b) legalább 80 t acél tartógerendák elhelyezése;
c) legalább 200 m2 talajvíz és/vagy -nedvesség elleni szigetelés kivitelezése;
d) legalább 10 t betonacél szerkezet kivitelezése;
e) legalább 750 m2 ácsmunka és/vagy tetőfedés kivitelezése;
f) legalább 1 000 m2 felületképzés kivitelezése;
g) legalább 300 m2 falazás kivitelezése;
h) legalább 150 m2 melegburkolási munka (pl. padlóburkolás) kivitelezése;
i) legalább 250 db lámpatest cseréje és/vagy beépítése kivitelezése;
j) legalább 500 m2 sportpályaburkolat kivitelezése;
k) legalább 70 db nyílászáró cseréje és/vagy beépítése kivitelezése;
l) legalább 700 m2 kültéri burkolási munka (pl. térburkolat) kivitelezése;
m) legalább 20 000 m erősáramú kábelezés kivitelezése.
M/1.2. legalább 500 db napelempanelből álló vagy min. 250 kW névleges összteljesítményű napelempark kivitelezésére vonatkozó referenciával.
M/1.3. tájépítészeti és/vagy kertépítészeti munka kivitelezésre vonatkozó referenciával, melynek része volt legalább 200 db növény és/vagy fa telepítése (ültetése).  Többet mutasson
Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de...  Többet mutasson
Az M/1.1. alkalmassági követelmény több, de legfeljebb 3 db referenciával igazolható, azonban a több referenciának ugyanazon alpontok együttes igazolása...  Többet mutasson
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához az alábbi szakemberekkel:
M/2.1. legalább 1 fő, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-É felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy az annak...  Többet mutasson
M/2.2. legalább 1 fő, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy az annak...  Többet mutasson
M/2.3. legalább 1 fő, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy az annak...  Többet mutasson
M/3. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább 1 fő építésvezető szakemberrel, aki megfelel az...  Többet mutasson
a) minimum középfokú végzettség;
b) építőipari kivitelezések területén minimum 3 éves szakmai tapasztalat.
Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében az ott rögzített jogosultságokkal és/vagy végzettségekkel egyenértékű jogosultságokat...  Többet mutasson
Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett (1 fő szakember több alkalmassági követelmény is...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: A) Ellenszolgáltatás
Az ajánlattétel, elszámolás, illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
Többet mutasson (5)
A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, -...  Többet mutasson
Ajánlatkérő előleget fizet [max. 5%; a 9), 12) és 19) jelű projektelemek, továbbá az Opciós Tételek I. Ütem kivételével, melyek esetében 10%]. A nyertes...  Többet mutasson
B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér, továbbá előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték.  Többet mutasson
A részletes feltételeket a közb. dok.-k tartalmazzák.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-29 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001004542021/reszletek
További információk: A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás vállalt időtartama - naptári hónap (min. 36 hónap; max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. alk. követelményre megajánlott szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (kivitelezési tapasztalat; min. 0 hónap; max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az M/2.3. alk. követelményre megajánlott szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai tapasztalata (napelem telepítési tapasztalat; min. 0 hónap; max. 36 hónap)
Hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazása (min. 0 fő; max. 10 fő ajánlható meg)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 18272839241
Más típusú ajánlatkérő: Támogatott szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szili Attila
A vevő profiljának címe: https://www.ferencesek.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001004542021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le.
2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell
Többet mutasson (38) - a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is);
- a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra;
- a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is);
- C.A.R.-rendszerű összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítási szerződésről szóló nyilatkozatát (felelősségbiztosítás esetében min. 500 000 000 Ft/év és...  Többet mutasson
AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges továbbá
- az ESPD-t (kitöltve);
- a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot;
- az árazatlan költségvetés(ek)et kitöltve (beárazva);
- az M/2.1. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 3. sz. értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául;
- az M/2.3. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 4. sz. értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául;
- a hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazására vonatkozó 5. sz. értékelési részszempontra tett megajánláshoz kapcsolódó dokumentumokat a közb. dok....  Többet mutasson
- az ajánlati biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentumot;
- az ajánlattevő, illetve az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult)...  Többet mutasson
- meghatalmazott eljárása esetén a meghatalm. aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást.
3) AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
4) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
5) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a...  Többet mutasson
6) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban:...  Többet mutasson
7) A IV.2.6) pontra tekintettel AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 60 nap.
8) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint...  Többet mutasson
9) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: ár szempontnál fordított arányosítás, a további minőségi szempontoknál arányosítás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
10) Nem konzultációs jellegű helyszíni bejárás: 2021. október 1. 11:00; Találkozó: 3077 Mátraverebély-Szentkút 14. szám alatt a buszforduló előtt.
11) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek....  Többet mutasson
12) AK az ajánlattételt a Kbt. 54. § (1) bek. alapján 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti az alábbiak szerint:
- a biztosítékot az ajánlattételi határidőig kell az AK rendelkezésére bocsátani;
- a biztosíték az AT választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek. szerinti formák valamelyikében;
- az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva legalább az ajánlati kötöttség lejártáig érvényesnek kell lennie,...  Többet mutasson
- közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk;
- az AK fizetési számlájára történő befizetés (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei:
a) számlaszám: 11600006-00000000-52306053;
b) közleményben feltüntetendő beazonosítható módon (szükség szerint rövidítésekkel) az eljárás tárgya és az ajánlati biztosíték kifejezés;
c) ezen biztosítéki forma esetén a biztosíték összege az ajánlattételi határidő lejártáig kell jóváírásra kerüljön AK bankszámláján;
- garancia/kezességvállalás/kötelezvény (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei:
a) közös ajánlattétel esetén a benyújtásra kerülő dokumentum tartalmából egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy az ajánlati kötöttségnek bármelyik...  Többet mutasson
b) garancia/kezességvállalás/kötelezvény bármelyikének alkalmazása esetén a benyújtásra kerülő dokumentumnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bek.-nek.
13) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kozma Róbert (00466).

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 181-467680 (2021-09-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 2 741 670 100 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 045-113400
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 181-467680
HL-S szám: 45
További információk
1) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma: - Confector Mérnök Iroda Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 11.; adószám: 10491496-2-41) és Sampo Consult Kft. (2071...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...  Többet mutasson
- 17) Szolgálati lakások felújítása a kapcsolódó közműfejlesztésekkel együtt (Opciós Tételek I. Ütem)
Többet mutasson (25) - 1) Sportpálya világítás kivitelezése (Opciós Tételek II. Ütem)
- 5) Déli kempinghez tartozó út kivitelezése (Opciós Tételek III. Ütem)
Az Opciós Tételek főbb munkanemei és mennyiségei (tájékoztató jelleggel):
földmunka (földvisszatöltés) 958 m3
földmunka (tükörkészítés) 240 m2
alapozás 3,5 m3
falazás 57 m2
ácsmunka 1037 m2
vakolás 866 m2
padlóburkolás 174 m2
nyílászárók 34 db
felületképzés (festés) 156 m2
talajvíz/talajnedvesség elleni szigetelés 171 m2
gyengeáramú vezetékek 300 m
lámpatestek 28 db
ívóvíz vezeték 51 m
pillér alaptestek négyoldalas zsaluzása 3 m2
pilléralapok földkiemelése 16 m3
kockakő burkolat 240 m2
szegélyelemek 129 m
sorompó 1 db
kapuk 2 db
térburkolat 15 m2
Ajánlatkérő az opciós jog gyakorlására a szerződés teljes időtartama alatt jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni,...  Többet mutasson
A részletes feltételek az ajánlattételi dokumentációban (a szerződéstervezetben és a közbeszerzési műszaki leírásban) kerültek rögzítésre.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-24 📅
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14400276243
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1112
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305307709 📞
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.pestiepito.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 741 670 100 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7

Hivatkozás
További információk
1) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
- Confector Mérnök Iroda Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 11.; adószám: 10491496-2-41) és Sampo Consult Kft. (2071 Páty, Körtés utca 3.; adószám:...  Többet mutasson
Többet mutasson (12)
- EURO CAMPUS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt (3300 Eger, Árpád Út 64.; adószám: 13646925-2-10)
- LAK-ÉP-KER 1998 Kft. (3170 Szécsény, Varsányi út 4/a.; adószám: 11212920-2-12) és Nógrád kas Épületfelújító és Szigetelő Kft. (3100 Salgótarján, Nagymező...  Többet mutasson
- PEKU AGRO Építő és Szolgáltató Kft. (3300 Eger, Kiskanda út 5. 2. em. 4.; adószám: 22622426-2-10)
- Pesti Építő Zrt. (1112 Budapest, Rózsatő Utca 10.; adószám: 14400276-2-43)
- R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István Út 59.; adószám: 14813719-2-12)
- "VARIABAU" Vegyesprofilú Építőipari és Kereskedelmi Kft. (3300 Eger, Trinitárius Utca 2.; adószám: 11160452-2-10)
2) Az V.2.4) pont kifejtése, vagyis a Pesti Építő Zrt. nyertes ajánlattevő ajánlati árának megoszlása:
2.1) Alap műszaki tartalom nettó vállalkozói díja (tartalékkeret nélkül) - nettó 2 444 586 956,- Ft
2.2) Opciós műszaki tartalom nettó vállalkozói díja (tartalékkeret nélkül) - nettó 174 853 796,- Ft
2.3) Opciós tételekkel együtt számított nettó vállalkozói díj (tartalékkeret nélkül!) - nettó Ft 2 619 440 752,- Ft
2.4) Alap műszaki tartalom tartalékkerete - nettó 122 229 348,- Ft
2.5) Szerződés teljes összértéke - nettó 2 741 670 100,- Ft
Forrás: OJS 2022/S 045-113400 (2022-02-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mátrav.-Szentkút Kegyhely fejl. II. üt. (megism.)
Hivatkozási szám: EKR001004542021
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 741 670 100 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001004542021/1
Mennyiség: 1 négyzetkilométer
A beszerzés leírása:
Kivitelezési szerződés alapján a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely fejlesztésének II. ütemének kivitelezése. A kivitelezési munkákat a Kegyhely...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Postacím: 1604, 1605, 1614/23, 1614/24, 1614/34, 1614/35, 1614/39, 1614/40, 1614/41, 1617, 1621, 1625, 1626, 1629/1, 1629/2, 1629/3, 1629/4, 1629/5, 1629/6, 1629/9, 1634, 1640/2
Irányítószám: 3077
Város: Mátraverebély-Szentkút
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam
Kezdeti időpont: 2022-02-24 📅
Végdátum: 2023-08-31 📅
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a dokumentáció részét képező közbeszerzési műszaki leírásban meghatározottak tekintetében opciós jogot köt ki. Az opciós jog - összefoglaló és...  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-02-24 📅
Cím: Kivitelezési Szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 741 670 100 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001004542021/9879
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
építészeti munkák egyes részei, gépészeti munkák egyes részei, elektromos munkák egyes részei, napelemszerelési munkák
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
építészeti munkák egyes részei, gépészeti munkák egyes részei, elektromos munkák egyes részei, napelemszerelési munkák
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14400276243
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Telefon: +36 305307709 📞
Fax: +36 12675244 📠
URL: https://www.pestiepito.hu 🌏

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A) Ellenszolgáltatás Az ajánlattétel, elszámolás, illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet)...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Fons Sacer belső egyházi jogi személy
Nemzeti nyilvántartási szám: 18272839241
Postacím: Margit Körút 23.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szili Attila
E-mail: gazdasag@ferencesek.hu 📧
Telefon: +36 13361689 📞
Fax: +36 13361689 📠
URL: https://www.ferencesek.hu/ 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
További információk
D) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI [A BT-202 (KÖZZÉTEENDŐ HIRDETMÉNY 7.1. PONT) SZAKASZ FOLYTATÁSA]: 20) Kitelepülési pontok kiépítése és berendezése – Kivitelező...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A) AZ EREDETI SZERZŐDÉS KELTE: 2022.02.24. B) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS KELTE: 2024.05.06. C) A SZERZŐDÉS ELLENÉRTÉKÉNEK VÁLTOZÁSA A MÓDOSÍTÁS ALAPJÁN: C.1. A...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
D) A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS OKAI [ELŐZŐ SZAKASZ FOLYTATÁSA] 2.13 (...) A tárgyi Kivitelezési Szerződés különösen érintett volt az ukrajnai háborús helyzet miatt...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 095-289402 (2024-05-14)