Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. A programsorozat megvalósításával összefüggésben médiavásárlási és tervezési szolgáltatás beszerzése, a feladatok ellátása a jelen közbeszerzési eljárás tárgya
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-15.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-12-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hirdetési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001639562021
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben médiavásárlási és tervezési szolgáltatás beszerzése, a feladatok ellátása a jelen közbeszerzési eljárás tárgya

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hirdetési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Hirdetési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben médiavásárlási és tervezési szolgáltatás beszerzése, a feladatok ellátása a jelen közbeszerzési eljárás tárgya
Becsült összérték: 580 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő az alábbi feladatokat látja el:
Nettó 580 000 000,- Ft keretösszeg erejéig médiavásárlási és tervezési szolgáltatás:
A nyertes ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) program - általános ismeretség növelését segítő, valamint a programévet megelőző és a programévben megvalósuló egyes projektek kapcsán felmerülő - kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes ajánlatevő köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket.

A nyertes ajánlattevő köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás Ajánlatkérővel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az Ajánlatkérővel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az Ajánlatkérő igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete.

A nyertes ajánlattevő feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban.

- A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása.
- Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is.
- Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához.
- Folyamatos, heti konzultáció az Ajánlatkérővel (írásbeli Emlékeztető felvételével).
- Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás.
- Beszámoló készítése az Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról.
- A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések az Ajánlatkérővel.
- A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan - az Ajánlatkérő által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő - ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása.

- Nyertes ajánlattevő feladata az ártáblázatban részletezett médiaportfólióba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása.
- A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak soksínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban Ajánlatkérő részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva.
Nyertes ajánlattevő feladata a VEB2023 EKF folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és vásárlási feladatainak magas szintű ellátása, azaz médiatervek készítése a szükséges megrendelési vagy kommunikációs egységekre a Ajánlatkérő felhívására; az elfogadott terv alapján a médiavásárlási feladatok ellátása; valamint a számlázással és dokumentációval kapcsolatos teendők ellátása.

Médiamegjelenések tervezése és optimalizálása, a megjelenési felületek befoglalása és megvásárlása különféle hirdetési felület típus tekintetében (országos, és regionális terjesztésű napi,- heti,- kétheti és print havilapok, közterületi, rádiós, televíziós, online hirdetési felületek)

Nyertes ajánlattevő feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként.

A médiatervezéshez a következő - vagy ezekkel egyenértékű - szoftverek használata kötelező:
Nielsen Audience Mesaurement: TV nézettségi és reklám adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL
Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
A tevékenység célja a EKF kommunikációs üzeneteinek hatékony és széleskörű továbbítása a konkrét Brief alapján és a célok függvényében a következő csatornák valamelyikén keresztül:
országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi…
közterületi és járműreklám felületek - outdoor felületek
online médiacsoportok portfóliói
PPC kampányok és közösségi média
Ajánlatkérő tervezetten az alábbi kampányokat kívánja megvalósítani:
Integrált - több médiatípuson futó kampány - tervezetten 1 db - Facebook, Instagram/Linkedin, Google ads, youtube, helyi sajtó, szaklap, közterület, online display /szponzoráció/natív hirdetés/ televíziós reklámmegjelenés, rádiós reklámmegjelenés
Komplex - néhány médiatípuson futó kampány - tervezetten 2 db - Facebook, Instagram/Linkedin, Google ads, lokális sajtó, szaklap, online display /szponzoráció/natív hirdetés / televíziós reklámmegjelenés, rádiós reklámmegjelenés
Egyszerű tematizált kampány - tervezetten 26 db - Facebook, Instagram/Linkedin, Google ads, szórólap, online display /szponzoráció/natív hirdetés / rádiós reklámmegjelenés
Média tervek készítése: tervezetten 24 db
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Becsült érték héa nélkül: 580 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Veszprém, Ajánlatkérő mindenkori székhelye
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1 A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz médiavásárlási feladatok ellátása) származó nettó árbevétele nem éri el a 300 000 000,- Ft összeget.

Műszaki és szakmai képességek:
M.1. - M.4. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett,
szállításokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
M.3. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerinti utólagos igazolás keretében köteles csatolni a teljesítéshez rendelkezésre álló iparági médiatervezési szoftverek és adatbázisok leírását (nyilatkozatát).

A leírásban (nyilatkozatban) meg kell adni legalább:
(i) szoftverek és adatbázisok megnevezése,
(ii) műszaki paraméter (felhívásban előírtaknak megfelelően),
(iii) használat jogcíme.
A nyilatkozat alátámasztásához be kell nyújtani a szoftverek és adatbázisok használatára való jogosultság igazolását, amelyből az alkalmassági minimumkövetelménynek történő megfelelés egyértelműen megállapítható.
M.4. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő ismertesse a független tanúsító által tanúsított érvényes minőségbiztosítási rendszer megfelelőségéről kiállított tanúsítvánnyal vagy az azzal egyenértékű dokumentum egyszerű másolatával.
M.4. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő ismertesse a független tanúsító által tanúsított érvényes minőségbiztosítási rendszer megfelelőségéről kiállított tanúsítvánnyal vagy az azzal egyenértékű dokumentum egyszerű másolatával.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. a közbeszerzés tárgya szerint legalább 2 db, minimum 6 hónapon átívelő, integrált kampányhoz kapcsolódó médiavásárlás referenciával, amiben a következő kategóriájú médiumok vásárlása történt meg: tv, rádió, online, print, közterület; továbbá
M.1.2. legalább 2 db legalább 3 hónap időtartalmú PPC kampány médiavásárlási tevékenységre vonatkozó referenciával a
Ajánlatkérő a PPC médiavásárlás alatt az alábbiakat érti: Google, Facebook, Instagram, TikTok, Twitter, LinkedIn, YouTube, Waze, Spotify
Médiavásárlás alatt Ajánlatkérő az alábbi tevékenységet érti: amely során valamely médiumban a kialkudott feltételekkel reklámfelületet foglal le és tölt meg hirdetéssel. A médiavásárlásnak három fő területe van. Időrendi sorrendben az első a médiatárgyalás, amelynek során a reklámhelyek, fogyasztói kontaktusok megszerzésének feltételeiben állapodik meg az ügynökség a médiatulajdonos képviselőjével egy adott időszakra egyes ügyfelei számára. A második terület a végrehajtás, amely során a médiaügynökség reklámhelyet foglal ügyfeleinek a médiatulajdonos értékesítéssel megbízott képviselőjénél, azt megrendeli, majd a visszaigazolást és azután a reklám megjelenését ellenőrzi. A harmadik terület a kampány utóértékelése, amely a megvalósult kampány hatékonyságának elemzését jelenti.

Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több, de maximum 4 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.

Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 2 fő, közgazdasági vagy bölcsész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik közül
M.2.1.1. legalább 1 fő szakember, legalább 36 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és média tervező - médiavásárló területen szerzett tapasztalatot
M.2.1.2. legalább 1 fő szakember, legalább 36 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és ügyfélkapcsolati menedzser területen szerzett tapasztalatot
M.2.2. legalább 1 fő középiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező, legalább 36 hónap online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező médiatervező - vásárló (online account manager) szakemberrel
A szakemberek között az átfedés megengedett.
M.3. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában az alábbi - vagy az ezekkel egyenértékű - iparági médiatervezési szoftverekkel és adatbázisokkal egyszerre, egy időben:
Nielsen Audience Mesaurement: TV nézettségi és reklám adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL
Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
M.4. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a reklámügynöki, reklámügynökségi és/vagy médiaügynökségi tevékenységet lefedő alkalmazási területre kiterjedő, független tanúsító által tanúsított érvényes ISO 9001 jelű szabvány szerinti megfelelőségéről, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszertanúsítvánnyal (vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival).

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) vagy (3) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.

Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.1.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.1. pontban meghatározott legalább 4 fő szakember feletti megajánlások száma (fő, minimum 0 fő, maximum 6 fő)
Ár (súlyozás): 80
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001639562021/reszletek🌏
Hivatkozás További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.

A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).

Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, továbbá az eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan.

3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 5 800 000,- Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel teljesíthető

További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.

9. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
10. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

11. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
13. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
14. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
15. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

17. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 246-650467 (2021-12-15)
További információk (2022-01-18) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hirdetésszervezési szolgáltatások📦
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívás mellékletét képező közbeszerzési dokumentumokat, és azt az eredetivel megegyező helyen közzétette.
Forrás: OJS 2022/S 015-035801 (2022-01-18)
További információk (2022-01-25) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 020-049674
HL-S szám: 20
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokat.
Forrás: OJS 2022/S 020-049674 (2022-01-25)
További információk (2022-02-07) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-07 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-18 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 030-077310
HL-S szám: 30
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumenumokat.
Forrás: OJS 2022/S 030-077310 (2022-02-07)
További információk (2022-02-17) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-17 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 037-096485
HL-S szám: 37
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat.
Forrás: OJS 2022/S 037-096485 (2022-02-17)
További információk (2022-02-25) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-03-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 043-112398
HL-S szám: 43
További információk
Ajánlatkérő módosította az ajánlattételi határidőt, továbbá a felbontás időpontját.
Forrás: OJS 2022/S 043-112398 (2022-02-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 580 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.1. pontban meghatározott legalább 2 fő szakember feletti megajánlások száma (fő, minimum 0 fő, maximum 6 fő)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-25 📅
Név: MyAd Marketing Kommunikációs és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24710239241
Postacím: Szentendrei Út 95.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1033
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 19201668📞
E-mail: kozbeszerzes@myad.hu📧
Internetcím: http://www.myad.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 580 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:

a) az eljárás eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
MyAd Marketing Kommunikációs és Tanácsadó Kft., (székhelye: Magyarország 1033 Budapest, Szentendrei Út 95., adószáma: 24710239-2-41)
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
Media Dynamics Kft., (székhelye: Magyarország 1023 Budapest, Bécsi Út 33., adószáma: 25597598-2-41)
Mindshare Médiaügynökség Kft., (székhelye: Magyarország 1123 Budapest, Alkotás Utca 53. B. ép. II. em., adószáma: 12644449-2-43)
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont