Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez. Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges. A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés. Tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint: Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével: a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e, b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e, c) a tervezési kimenő információ teljes-e, d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk, e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat, f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat, g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják, h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából, i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek. Az eljárás egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerint és a keretmegállapodás alapján beszerzés megvalósítására az EKR rendszeren keresztül lefolytatott írásbeli konzultációt követő egyedi megbízási szerződés megkötésével kerülhet sor. Ennek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt Ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-08-13.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-07-12.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-07-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000749662021
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011....
Többet mutasson
Rövid leírás
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges.
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés.
Tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft
Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint:
Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével:
a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e,
b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e,
c) a tervezési kimenő információ teljes-e,
d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk,
e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat,
f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat,
g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják,
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából,
i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek.
Az eljárás egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerint és a keretmegállapodás alapján beszerzés megvalósítására az EKR rendszeren keresztül lefolytatott írásbeli konzultációt követő egyedi megbízási szerződés megkötésével kerülhet sor. Ennek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt
Ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások📦
További CPV-kód: Mérnöki szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Tárgyalásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1./ II.2.5.) szerinti ár értékelési szempontok:
1.1. Nukleáris szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.1. alpont): 20...
Többet mutasson
További információk
1./ II.2.5.) szerinti ár értékelési szempontok:
1.1. Nukleáris szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.1. alpont): 20 súlyszám
1.2. Építész szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.2. alpont): 20 súlyszám
1.3. Többi szakember napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.3. alpont): 20 súlyszám
2./ A II.2.7.) pont szerinti kezdés dátuma csak tervezett dátum, a kezdés időpontját a közbeszerzési eljárás befejezése befolyásolja.
3./ Értékelés: a legjobb ár-érték arány szerint.
Az 1. (ajánlati ár) értékelési szempont: fordított arányosítás, a 2. értékelési szempont (A szerződésteljesítésében résztvevő személyi állomány szakmai tapasztalata): egyenes arányosítás. A dokumentációbanrészletezettek szerint. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges.
Többet mutasson (16)
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény...
Többet mutasson
Rövid leírás
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés.
Tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft
Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint:
Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével:
a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e,
b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e,
c) a tervezési kimenő információ teljes-e,
d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk,
e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat,
f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat,
g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják,
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség,...
Többet mutasson
Rövid leírás
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából,
i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek.
Az eljárás egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerint és a keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az eljárás egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerint és a keretmegállapodás alapján beszerzés megvalósítására az EKR rendszeren keresztül lefolytatott írásbeli konzultációt követő egyedi megbízási szerződés megkötésével kerülhet sor. Ennek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt
Ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
Becsült összérték: 1 936 000 000 HUF 💰
Becsült érték héa nélkül: 1 936 000 000 HUF 💰
A megújítások leírása:
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben 2024.12.31. napjáig a keretösszeg nem merül ki, a keretmegállapodást 1 alkalommal a keretösszeg...
Többet mutasson
A megújítások leírása
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy amennyiben 2024.12.31. napjáig a keretösszeg nem merül ki, a keretmegállapodást 1 alkalommal a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítsa, amennyiben a keretösszeg fedezete a meghosszabbított időbeli hatály alatt is ajánlatkérő rendelkezésére áll.
További információk: 1./ II.2.5.) szerinti ár értékelési szempontok:
1.1. Nukleáris szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.1. alpont): 20 súlyszám
Többet mutasson (5)
1.2. Építész szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.2. alpont): 20 súlyszám
1.3. Többi szakember napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.3. alpont): 20 súlyszám
2./ A II.2.7.) pont szerinti kezdés dátuma csak tervezett dátum, a kezdés időpontját a közbeszerzési eljárás befejezése befolyásolja.
3./ Értékelés: a legjobb ár-érték arány szerint.
Az 1. (ajánlati ár) értékelési szempont: fordított arányosítás, a 2. értékelési szempont (A szerződésteljesítésében résztvevő személyi állomány szakmai...
Többet mutasson
További információk
Az 1. (ajánlati ár) értékelési szempont: fordított arányosítás, a 2. értékelési szempont (A szerződésteljesítésében résztvevő személyi állomány szakmai tapasztalata): egyenes arányosítás. A dokumentációbanrészletezettek szerint. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező/ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező/ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Többet mutasson (6)
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a részvételre jelentkező a jelentkezésében köteles a kizáró okok fenn nem állása és alkalmassága...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a részvételre jelentkező a jelentkezésében köteles a kizáró okok fenn nem állása és alkalmassága tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fenn nem állását a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet) 8, 10.§, 12-16. § szerint kell igazolnia.
A részvételre jelentkező köteles benyújtani továbbá arra vonatkozó nyilatkozatát is, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62.§ (1)-(2)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A részvételre jelentkező köteles benyújtani továbbá arra vonatkozó nyilatkozatát is, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62.§ (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67.§ (4) bekezdés).
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon részvételre jelentkezőt/ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon részvételre jelentkezőt/ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben a kizáró ok az eljárás során következik be.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő erre vonatkozó felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdésének, valamint a 8., 10.§, 12-16. §-ban foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Ajánlatkérő az igazolások benyújtása helyett köteles elfogadni a gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken történő szereplését.
Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt öntisztázás lehetőségére.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1. Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. c) pontja szerint ajánlatkérő felhívására csatolja cégszerű nyilatkozatát a részvételi...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P.1. Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek. c) pontja szerint ajánlatkérő felhívására csatolja cégszerű nyilatkozatát a részvételi felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan ajánlattevő közbeszerzés tárgya (mérnöki szolgáltatás) szerinti árbevételéről, üzleti évenkénti bontásban attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson (2)
Ha egy ajánlattevő/részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha egy ajánlattevő/részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött külön, EEKD formanyomtatványokat is benyújtja.
Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az EEKD-ban a gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az EEKD-ban a gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, másrészt megadja az eljárásban kért információkat, köztük az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó adatokat. Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése értelmében elfogadja a részvételre jelentkező egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében, tehát részvételre jelentkezőnek csak arról kell nyilatkozni az EEKD-ban, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha
P.1. a részvételi felhívás feladásától visszafelé számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évének az általános forgalmi adó nélkül számított...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.1. a részvételi felhívás feladásától visszafelé számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évének az általános forgalmi adó nélkül számított közbeszerzés tárgya (mérnöki szolgáltatás) árbevétele nem éri el összesen a nettó 200 millió Ft-ot.
Többet mutasson (3)
Az ajánlattevő/részvételre jelentkező az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat a Kbt. 65. § (7) és (8)...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az ajánlattevő/részvételre jelentkező az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat a Kbt. 65. § (7) és (8) bek. szerint: Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő/részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők/részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők/részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. Ajánlatkérő felhívására csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezését, képzettségének és szakmai tapasztalatának ismertetését a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. Ajánlatkérő felhívására csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezését, képzettségének és szakmai tapasztalatának ismertetését a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján, az alábbi dokumentumok benyújtásával:
— ajánlattevő nyilatkozata, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra mutatja be,
Többet mutasson (11)
— a szakemberek végzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata,
— a megkívánt szakmai gyakorlatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példánya. Az önéletrajznak tartalmaznia kell...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
— a megkívánt szakmai gyakorlatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példánya. Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlati megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen az adott szakember által a bemutatott releváns projektben ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a projekt kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll,
— a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát.
A szakmai tapasztalat igazolására bemutatott projektek időtartamai esetében fellépő esetleges időintervallum átfedés esetén az ugyanazon időszak alatt...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A szakmai tapasztalat igazolására bemutatott projektek időtartamai esetében fellépő esetleges időintervallum átfedés esetén az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősül többszörös szakmai tapasztalati időnek.
M.2. Ajánlatkérő felhívására csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti referenciák ismertetését, igazolását a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.2. Ajánlatkérő felhívására csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti referenciák ismertetését, igazolását a 22. § (1) bekezdésének megfelelően. Ennek megfelelően ajánlattevő a becsatolt referenciákkal kapcsolatban a referenciaigazolásban és/vagy nyilatkozatban adja meg a teljesítés idejét (kezdés és befejezés megjelölésével; év, hónap, nap pontossággal), a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét, elérhetőségét, a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (mérnöknapok száma) (olyan részletességgel, hogy abból kiderüljön az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Kérjük, hogy a referenciaigazolásban vagy nyilatkozatban jelölje meg a felvilágosítást adó személy nevét, és telefonszámát. A bemutatásnál elegendő kitérni az alkalmassági előírásoknak megfelelő számú referenciákra.
Közös ajánlattevőként teljesített referencia tekintetében alkalmazandó a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése.
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat a Kbt. 65. § (7) és (9) bek. szerint:
Szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Szakemberek - azok végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania. A (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők/részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Ha egy ajánlattevő/ részvételre...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők/részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Ha egy ajánlattevő/ részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött EEKD formanyomtatványokat is benyújtja.
Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése értelmében elfogadja a részvételre...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése értelmében elfogadja a részvételre jelentkező egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében, tehát részvételre jelentkezőnek csak arról kell nyilatkozni az EEKD-ban, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha:
M.1. nem rendelkezik, az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
Többet mutasson (2)
Legalább 4 fő mérnök, vagy fizikus, vagy vegyész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik a végzettség megszerzését követően legalább 3 éves (36 hónapos)...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Legalább 4 fő mérnök, vagy fizikus, vagy vegyész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik a végzettség megszerzését követően legalább 3 éves (36 hónapos) atomenergia alkalmazása körében szerzett szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek.
M.2. nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített mérnöki tevékenységre vonatkozó (Építészeti tervezési és/vagy...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített mérnöki tevékenységre vonatkozó (Építészeti tervezési és/vagy Építésügyi műszaki szakértői és/vagy Építészeti műszaki tervezési és/vagy Ipari folyamatirányító rendszer tervezési és/vagy Geológiai, geofizikai szolgáltatási és/vagy Felelős műszakivezetési és/vagy Ipari tevékenységhez kapcsolódó mérnöki tervezési, szakértési és/vagy Építési műszakiellenőrzési és/vagy Tűzvédelmi tervezői és/vagy Műszaki vizsgálati, elemzési, tesztelési tevékenységre (az önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 36/2011. (XII.23.) KIMrendelet besorolása alapján) referenciákkal, amelyek során összesen minimum 400 mérnöknap munkavégzés igazolható, és amelyek között legalább egy nukleáris mérnökszolgáltatásra vonatkozó (fent felsorolt mérnöki tevékenységek közül azok, amelyek egyben atomenergia alkalmazása körében kerültek elvégzésre) referencia is szerepel. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdésének megfelelően azajánlatkérő a vizsgált három éves időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásmegrendeléseket veheti csak figyelembe.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett feladat egyedi szerződés szerinti nettó értékének 20 %-a
Késedelmi kötbér: az eseti lehívásokban meghatározott határidőkhöz képest minden egyes késedelemmel érintett napra az egyedi szerződés szerinti nettó érték 0,5 %-a.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Késedelmi kötbér: az eseti lehívásokban meghatározott határidőkhöz képest minden egyes késedelemmel érintett napra az egyedi szerződés szerinti nettó érték 0,5 %-a.
Többet mutasson (1)
Meghiúsulási kötbér: az eseti lehívás szerinti nettó ellenérték 10 %-a.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az egyedi megbízási szerződések (EMSZ) ellenszolgáltatási összegének kifizetése a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az egyedi megbízási szerződések (EMSZ) ellenszolgáltatási összegének kifizetése a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalással történik, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdése és a Ptk. 6:130. § (1) - (2) bekezdései szerint, figyelemmel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) szerinti rendelkezésekre a keretmegállapodásban és az EMSZ-ben részletezettek szerint.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Projekttársaság nem hozható létre, sem a közös ajánlattevők, sem az önálló ajánlattevők esetében.
A szerződés teljesítésének feltételei:
8./ A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában az alábbi szakemberekkel kell rendelkeznie:
8.1. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
8.1. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt bármely mérnök, vagy fizikus, vagy vegyész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik a végzettség megszerzését követően legalább 3 éves (36 hónapos), atomenergia alkalmazása körében az alább felsorolt bármely szakterületen szerzett szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek.
Többet mutasson (40)
Az atomenergia alkalmazása körében eljáró szakemberek:
1. Reaktorfizika, neutronfizika és a nukleáris üzemanyag viselkedése nukleáris szakember,
10. Építészet, statika, épületszerkezetek, épületszerkezeti anyagok nukleáris szakember,
11. Villamos technológia - erősáramú villamos technológia nukleáris szakember,
12. Villamos technológia - gyengeáramú villamos technológia nukleáris szakember,
13. Mérés- és irányítástechnika nukleáris szakember,
14. Mérés- és irányítástechnika-technológia komputerbiztonsági szakember,
15. Vegyészet - vízkémia nukleáris szakember,
16. Vegyészet - radiokémia nukleáris szakember,
17. Vegyészet - nukleáris kémiai technológia nukleáris szakember,
18. Sugárvédelem nukleáris szakember,
19. Proliferáció-állóság nukleáris szakember,
20. Nukleáris védettség nukleáris szakember,
21. Nukleáris és más radioaktív anyagok szállítása nukleáris szakember,
22. Nukleárisbaleset - elhárítás nukleáris szakember,
23. Minőségügy, irányítási rendszerek nukleáris szakember,
24. Atomerőmű üzemeltetése nukleáris szakember.
8.2. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
8.2. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt bármely mérnök, vagy fizikus, vagy vegyész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik a végzettség megszerzését követően legalább 3 éves (36 hónapos) szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek az alábbi szakterületeken.
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakemberekkel:
1. Közlekedési építmények szakember,
2. Hírközlési építmények szakember,
3. Vízgazdálkodási építmények szakember,
4. Gáz- és olajipari építmények szakember,
5. Energetikai építmények szakember.
6. Geotechnikai szakértő
8.3. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
8.3. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez a szerződéskötés (keretmegállapodás megkötésének) időpontjában rendelkeznie kell az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt bármely mérnök, vagy fizikus, vagy vegyész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik a végzettség megszerzését követően legalább 3 éves (36 hónapos) szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek az alábbi szakterületeken:
Továbbá rendelkeznie kell az alábbi szakemberekkel:
1. Erdőmérnöki szakember
2. Nagy- és kisfeszültségű kábelhálózat szakember
3. Villamosenergia-rendszer védelme és automatikája szakember
A megajánlott szakemberek vonatkozásában egy szakember esetében több szakterületet is megjelölhet az ajánlattevő a szerződésben, de 10 főnél kevesebb...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A megajánlott szakemberek vonatkozásában egy szakember esetében több szakterületet is megjelölhet az ajánlattevő a szerződésben, de 10 főnél kevesebb szakember nem nevezhető meg azzal, hogy az összes szakterületet lefedő szakértővel kell rendelkezzen a nyertes ajánlattevő.
A szerződéskötéskor a nyertes ajánlattevőnek a fent felsorolt személyek tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban részletezett igazolásokat szükséges benyújtania.
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződéskötéskor a nyertes ajánlattevőnek a fent felsorolt személyek tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban részletezett igazolásokat szükséges benyújtania.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány szakmai tapasztalata
Minőségi kritérium (súlyozás): 40
Minőségi kritérium (név): 2.1. M.1. pont szerinti első szakember felsőfokú mérnök, fizikus, vegyész végzettség megszerzését követő 3 éven (36 hónapon) felüli atomenergia alkalmazása területén szerzett szakmai tapasztalata hónapokban megadva (min. további 0 hónap, max. további 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.2. M.1. pont szerinti második szakember felsőfokú mérnök, fizikus, vegyész végzettség megszerzését követő 3 éven (36 hónapon) felüli atomenergia alkalmazása területén szerzett szakmai tapasztalata hónapokban megadva (min. további 0 hónap, max. további 24 hónap)
2.3. M.1. pont szerinti harmadik szakember felsőfokú mérnök, fizikus, vegyész végzettség megszerzését követő 3 éven (36 hónapon) felüli atomenergia alkalmazása területén szerzett szakmai tapasztalata hónapokban megadva (min. további 0 hónap, max. további 24 hónap)
2.4. M.1. pont szerinti negyedik szakember felsőfokú mérnök, fizikus, vegyész végzettség megszerzését követő 3 éven (36 hónapon) felüli atomenergia alkalmazása területén szerzett szakmai tapasztalata hónapokban megadva (min. további 0 hónap, max. további 24 hónap)
Ár (súlyozás): 60
Részekre történő ajánlattétel az alábbi indokokra tekintettel nem megengedett: Egymásra épülő és/vagy egymással összefüggő dokumentumok független műszaki...
Többet mutasson
További információk
Részekre történő ajánlattétel az alábbi indokokra tekintettel nem megengedett: Egymásra épülő és/vagy egymással összefüggő dokumentumok független műszaki szakértői véleményezése, amelyek egy – nem osztható – rendszer elemeit képezik, egymással szoros, szakmai összefüggésben állnak. Az atomerőmű megvalósítását akadályozná a szakmai összhang hiánya.
1./ A szerződéskötéskor a nyertes ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike) köteles rendelkezni érvényes, a Paksi Atomerőmű...
Többet mutasson
További információk
1./ A szerződéskötéskor a nyertes ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike) köteles rendelkezni érvényes, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti telephely-biztonsági tanúsítvánnyal, amelynek érvényességét a nyertes ajánlattevő a szerződés hatályának teljes időtartama alatt köteles fenntartani. Amennyiben a részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezők mindegyike) nem rendelkezik érvényes „Bizalmas!”, vagy annál magasabb minősítési szintű nemzeti telephely-biztonsági tanúsítvánnyal, akkor annak megszerzését a részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően kezdeményeznie kell az illetékes eljáró hatóságnál. A részvételi jelentkezésben szükséges annak igazolását benyújtani, hogy a telephely-biztonsági tanúsítvány megszerzésére irányuló eljárást megindította. Az előírt érvényes, „Bizalmas!”minősítési szintű nemzeti telephely-biztonsági tanúsítvány megszerzésének és bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
Többet mutasson (16)
2./ A részvételi jelentkezéshez csatolni kell a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumokat aláíró, részvételre jelentkező vagy az alvállalkozó vagy...
Többet mutasson
További információk
2./ A részvételi jelentkezéshez csatolni kell a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumokat aláíró, részvételre jelentkező vagy az alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját, amely a digitális aláírás részvételi jelentkezésben történő alkalmazása esetén tartalmazza a digitális aláíró tanúsítvány tulajdonságait. Amennyiben a részvételi jelentkezésben szereplő digitális aláírás vonatkozásában Ajánlatkérő a cégkivonatból ellenőrizni tudja a digitális aláíró tanúsítvány tulajdonságait, úgy nem szükséges az aláírási címpéldány, vagy aláírási minta csatolása. Amennyiben a részvételi jelentkezést nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek a részvételi jelentkezés aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni.
3./ A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát, továbbá a részvételi...
Többet mutasson
További információk
3./ A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát, továbbá a részvételi jelentkezéshez felolvasólapot is csatolni kell a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően.
4./ Részvételre jelentkező csatolja nyilatkozatát a Kbt. 66. § (6) bekezdése szerint (nemlegesség esetén is).
5./ Az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről...
Többet mutasson
További információk
5./ Az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell a nukleáris létesítmények nukleáris biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 118/2011. (VII. 11.) Korm. rendelet 30. § szerinti, a Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. PA2-FU-6001 Nukleáris Minősítések Tervezése és Végrehajtása című folyamatutasítása szerint kiadott nukleáris szállítói minősítéssel. A nukleáris szállítói minősítés megszerzésének elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
6./ A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a részvételre jelentkező/ az ajánlattevő, a...
Többet mutasson
További információk
6./ A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a részvételre jelentkező/ az ajánlattevő, a részvételi jelentkezéshez / az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
7./ A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés megkötésekor a beszerzés tárgyára (nukleáris létesítményekkel összefüggő mérnökszolgálati...
Többet mutasson
További információk
7./ A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés megkötésekor a beszerzés tárgyára (nukleáris létesítményekkel összefüggő mérnökszolgálati tevékenységekre) vonatkozó ISO 9001, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal rendelkezni vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását bemutatni. A tanúsítványok vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedések bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
8./ A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában a felhívás III.2.2) pontjában meghatározott szakemberekkel kell rendelkeznie. Az ezen pont...
Többet mutasson
További információk
8./ A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjában a felhívás III.2.2) pontjában meghatározott szakemberekkel kell rendelkeznie. Az ezen pont szerint előírt szakemberek közbeszerzési dokumentumok szerinti igazolásai bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
9./ A részvételi jelentkezés benyújtásakor a részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a szerződés aláírásakor rendelkezni...
Többet mutasson
További információk
9./ A részvételi jelentkezés benyújtásakor a részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a szerződés aláírásakor rendelkezni fog érvényes mérnöki felelősségbiztosítással, amely biztosításnál az éves kártérítési limit eléri, vagy meghaladja az éves 50 millió HUF összeget, és a káreseményenkénti minimum érték legalább 10 millió HUF. Az előírt felelősségbiztosítás megkötésének és a biztosítási kötvény, továbbá a díjigazolás bemutatásának elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
10./ Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
11./ Ajánlatkérő a Kbt. 87. § (6) bekezdése alapján fenntartja annak a lehetőségét, az első ajánlatok beérkezését követően dönthet úgy, hogy nem tart...
Többet mutasson
További információk
11./ Ajánlatkérő a Kbt. 87. § (6) bekezdése alapján fenntartja annak a lehetőségét, az első ajánlatok beérkezését követően dönthet úgy, hogy nem tart tárgyalást, hanem a benyújtott ajánlatok bírálatával és értékelésével befejezi az eljárást.
12./ Nem köteles az ajánlatkérő újabb hiánypótlást elrendelni, ha a hiánypótlással az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az ajánlatban vagy a...
Többet mutasson
További információk
12./ Nem köteles az ajánlatkérő újabb hiánypótlást elrendelni, ha a hiánypótlással az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az ajánlatban vagy a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
13./ Ajánlatkérő a műszaki és pénzügyi alkalmassági követelményeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
15./ Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Túri Renáta, lajstromszám: 00928. Elérhetősége I.1.) pont szerint. Helyettes felelős akkreditált...
Többet mutasson
További információk
15./ Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Túri Renáta, lajstromszám: 00928. Elérhetősége I.1.) pont szerint. Helyettes felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Szokolainé Papp Klára, lajstromszám: 00066. Elérhetősége: szokolaine.papp.klara@paks2.hu, +36 205152342.
16./ A IV.2.6.) pontban megadott ajánlati kötöttség: 1 hónap = 30 nap, az ajánlattételi határidő lejártától = a tárgyalások befejezésétől.
A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2021.8.13. 15:00
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslat a Kbt. 148. § szerint nyújtható be.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 136-363292 (2021-07-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011....
Többet mutasson
Rövid leírás
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges.
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés.
Tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft
Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint:
Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével:
a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e,
b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e,
c) a tervezési kimenő információ teljes-e,
d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk,
e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat,
f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat,
g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják,
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából,
i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek.
Az eljárás egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerint és a keretmegállapodás alapján beszerzés megvalósítására az EKR rendszeren keresztül lefolytatott írásbeli konzultációt követő egyedi megbízási szerződés megkötésével kerülhet sor. Ennek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt
ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A beszerzés teljes értéke: 1 936 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Gagarin Utca 1. 3. em. 302/B.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-03 📅
Név: SOM System Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12206894217
Postacím: Vadász Utca 40.
Postai város: Paks
Postai irányítószám: 7030
Ország: Magyarország 🇭🇺
A beszerzés teljes értéke: 1 936 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
a) -
Többet mutasson (4)
b) A nyertes ajánlattevő adószáma: 12206894-2-17
c) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
SOM System Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 7030 Paks, Vadász Utca 40. Adószáma: 12206894-2-17
d) az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi vagy szociális szempontok megnevezése: -
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 248-658163 (2021-12-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011....
Többet mutasson
Rövid leírás
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges.
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés.
A keretmegállapodással érintett tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft
Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint:
Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével:
a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e,
b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e,
c) a tervezési kimenő információ teljes-e,
d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk,
e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat,
f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat,
g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják,
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából,
i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek.
A 2022.1. negyedévben az 1. egyedi megbízási szerződés (EKR001145122021) és a 2. egyedi megbízási szerződés (EKR000259002022) került megkötésre a keretmegállapodásból történő lehívás (konzultáció) keretében. Az egyedi megbízási szerződések részletes ismertetése a feladatspecifikációban található.
Az 1. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 400 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 250 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 100 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 50 mérnöknap
A 2. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 1290 mérnöknap
A 2.1 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 585 mérnöknap
A 2.2 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 550 mérnöknap
A 2.3 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 80 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 45 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 30 mérnöknap
A beszerzés teljes értéke: 403 865 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 072-193679
HL-S szám: 72
További információk
II.2.5.) pontban megadott ár szempont alszempontjai:
1.1. Nukleáris szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.1. alpont): 20...
Többet mutasson
További információk
II.2.5.) pontban megadott ár szempont alszempontjai:
1.1. Nukleáris szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.1. alpont): 20 súlyszám
1.2. Építész szakemberek napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.2. alpont): 20 súlyszám
1.3. Többi szakember napidíja (Részvételi felhívás III.2.2.) pont 8./ pont 8.3. alpont): 20 súlyszám
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: A keretmegállapodással érintett tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A 2022.1. negyedévben az 1. egyedi megbízási szerződés (EKR001145122021) és a 2. egyedi megbízási szerződés (EKR000259002022) került megkötésre a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 2022.1. negyedévben az 1. egyedi megbízási szerződés (EKR001145122021) és a 2. egyedi megbízási szerződés (EKR000259002022) került megkötésre a keretmegállapodásból történő lehívás (konzultáció) keretében. Az egyedi megbízási szerződések részletes ismertetése a feladatspecifikációban található.
Többet mutasson (13)
Az 1. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 400 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 250 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 100 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 50 mérnöknap
A 2. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 1290 mérnöknap
A 2.1 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 585 mérnöknap
A 2.2 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 550 mérnöknap
A 2.3 Feladathoz kapcsolódóan:
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 80 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 45 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 30 mérnöknap
A rész elnevezése: 1.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
A rész száma: 1
Rövid leírás: Az új blokkok létesítéshez szükséges EB-EBJ véleményezésében való közreműködés
A feladat részletezése a felhívás 1. sz. mellékletét képező Feladatspecifikációban található.
Többet mutasson (1)
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 400 mérnöknap
További információk: II.2.5.) pontban megadott ár szempont alszempontjai:
A rész elnevezése: 2.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele az EBJ P2-VE0137 számú OAH végzés szerinti felülvizsgálatában
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 1290 mérnöknap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest vagy Paks
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-22 📅
Telefon: +36 205673495📞
E-mail: mihaly.kunner@somsystem.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 93 500 000 HUF 💰
310 365 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 072-193679 (2022-04-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011....
Többet mutasson
Rövid leírás
Mérnökszolgáltatás igénybevétele nukleáris biztonsági felügyeleti rendszer működtetéséhez.
Ajánlatkérő - mint engedélyes - jogszabályban (118/2011. (VII.11.) Korm. rendelet) foglalt kötelezettsége, hogy szervezetén belül a nukleáris biztonság felügyeletének ellátására egy független, megfelelő szakértelemmel, erőforrásokkal, információval és döntési jogkörrel rendelkező szervezeti egységet hozzon létre. Feladatai közé tartozik többek között a hatóság részére benyújtandó dokumentumok és kérelmek független felülvizsgálata és jóváhagyása, melynek megtörténtét egyértelmű és ellenőrizhető módon igazolni szükséges.
A külső mérnökszolgálat bevonása segítségével működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti (szuperkontroll) rendszernek a létesítmény szintű dokumentációk, így a LEK és annak részeként az EBJ ellenőrzési feladatai után, a továbbiakban a felügyeleti tevékenység meghatározó részét 2022-2024. időszakban az építési, beszerzési, gyártási és szerelési engedély kérelmek dokumentációi adják majd. A külső mérnökszolgálat feladata lesz továbbá az esetlegesen felmerülő tisztázandó kérdések engedélyező hatósággal, vagy szakhatósággal történő egyeztetése az eljárást megelőzően és az eljárás során is, valamint az eljárás során felmerülő adatkérés, tényállás tisztázás, hiánypótlási felhívás megválaszolásában a mérnöki közreműködés.
Tervezett mérnöknap mennyiség: 8800 mérnöknap
A keretmegállapodás keretösszege: nettó 1 936 000 000,- Ft
Az engedélyesi tervellenőrzési tevékenység alapvető szempontjai - OAH N9.2. számú útmutató szerint:
Fő feladat a jogszabályi megfelelőségek ellenőrzése, teljességi vizsgálat az adott beadvány szerinti terjedelemben az alábbiak figyelembevételével:
a) a tervezési alapot helyesen választották-e meg és helyesen alkalmazták-e,
b) az eredeti tervezési követelményeket kielégítették-e,
c) a tervezési kimenő információ teljes-e,
d) éltek-e feltételezésekkel, azokat pontosan megfogalmazták-e, mi volt az alapjuk,
e) megfelelő, verifikált tervezési módszereket használtak-e, és követték-e az előírt tervezési szabványokat,
f) betartották-e a tervezési kézikönyvben megfogalmazottakat,
g) elfogadható-e a tervezési eredmény, ha a tervezési bemenetekkel összehasonlítják,
h) az elkészült tervdokumentáció figyelembe veszi-e és megfelelő megoldást biztosít-e a nukleáris biztonság, rendszer megfelelőség, üzemeltethetőség, karbantarthatóság, üzembiztonság, rendelkezésre állás és költséghatékonyság szempontjából,
i) a vizsgált dokumentumok megfelelnek-e a Megbízó, továbbá az NBSZ és a vonatkozó hatályos jogszabályok által támasztott követelményeknek.
A 2022.4. negyedévben a 3. egyedi megbízási szerződés (EKR001926222022) és a 4. egyedi megbízási szerződés (EKR001927702022) került megkötésre a keretmegállapodásból történő lehívás (konzultáció) keretében. Az egyedi megbízási szerződések részletes ismertetése a feladatspecifikációban található.
A 3. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 60 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 60 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
A 4. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 85 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 60 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 10 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 15 mérnöknap
A 2022.4. negyedévben a 3. egyedi megbízási szerződés (EKR001926222022) és a 4. egyedi megbízási szerződés (EKR001927702022) került megkötésre a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 2022.4. negyedévben a 3. egyedi megbízási szerződés (EKR001926222022) és a 4. egyedi megbízási szerződés (EKR001927702022) került megkötésre a keretmegállapodásból történő lehívás (konzultáció) keretében. Az egyedi megbízási szerződések részletes ismertetése a feladatspecifikációban található.
A 3. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 60 mérnöknap
Többet mutasson (6)
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 60 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
A 4. Egyedi Megbízási Szerződés szerinti mennyiség tervezetten: 85 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 10 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 15 mérnöknap
A rész elnevezése: 3.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
Rövid leírás:
Az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködés
A feladat részletezése a jelen felhívás 1. sz. mellékletét képező Feladatspecifikációban található.
Többet mutasson (1)
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 60 mérnöknap
A rész elnevezése: 4.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
Rövid leírás:
Rendszer szintű engedélyezési, illetve engedélyköteles megalapozó dokumentációk független engedélyezési véleményezésében való közreműködés
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 85 mérnöknap
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 14 520 000 HUF 💰
19 800 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 010-022319 (2023-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 72 490 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 5.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
Rövid leírás: Tervezett mérnöknapok száma összesen: 100 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 100 mérnöknap
A rész elnevezése: 6.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
Rövid leírás:
Rendszer szintű engedélyezési, illetve engedélyköteles megalapozó dokumentációk független engedélyezési véleményezésében, illetve a véleményezést megalapozó...
Többet mutasson
Rövid leírás
Rendszer szintű engedélyezési, illetve engedélyköteles megalapozó dokumentációk független engedélyezési véleményezésében, illetve a véleményezést megalapozó eljárások, követelmények készítésében való közreműködés
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 205 mérnöknap
Többet mutasson (3)
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 160 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 20 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 25 mérnöknap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_7030_Paks|Magyarország_1054_Budapest
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 24 200 000 HUF 💰
48 290 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele) valamennyi rész tekintetében:
SOM System Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság, 7030 Paks, Vadász u. 40., 12206894217
Többet mutasson (1)
A tájékoztató a keretmegállapodás alapján 2023. III. negyedévben lefolytatott írásbeli konzultációkat követően megkötött egyedi szerződésekre vonatkozik a...
Többet mutasson
További információk
A tájékoztató a keretmegállapodás alapján 2023. III. negyedévben lefolytatott írásbeli konzultációkat követően megkötött egyedi szerződésekre vonatkozik a Kbt. 37. § (4) bekezdésének megfelelően.
Forrás: OJS 2023/S 201-630657 (2023-10-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: 5.EMSZ Mérnökszolg. nukleáris bizt. felügyeleti r.
Hivatkozási szám: 4500006544
Rövid leírás:
Az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködés
A feladat részletezése a felhívás 1. sz. mellékletét képező...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködés
A feladat részletezése a felhívás 1. sz. mellékletét képező Feladatspecifikációban található.
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 100 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 100 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 24 200 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: 4500006544/1
Mennyiség: 800 LH
A beszerzés leírása:
Az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködés
A feladat részletezése a jelen felhívás 1. sz. mellékletét...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködés
A feladat részletezése a jelen felhívás 1. sz. mellékletét képező Feladatspecifikációban található.
Tervezett mérnöknapok száma összesen: 100 mérnöknap
2.1. Nukleáris szakember mérnöknapok száma: 100 mérnöknap
2.2. Építész szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
2.3. Többi szakember mérnöknapok száma: 0 mérnöknap
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki szolgáltatások📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Tolna🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-07-07 📅
Végdátum: 2024-06-30 📅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 4500006544 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 24 200 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001133602023/1427
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés...
Többet mutasson
Leírás
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés technológiai és szervezeti szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés külső emberi eredetű veszélyek szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés építészeti szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés üzemanyag- és radioaktív hulladékkezelés szakterületen
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 4 840 000 HUF 💰
Arány (%): 20
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés technológiai és szervezeti szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés külső emberi eredetű veszélyek szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés építészeti szakterületen
Engedélyezési dokumentációk készítésével, véleményezésével és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos
feladatokban való közreműködés üzemanyag- és radioaktív hulladékkezelés szakterületen
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: SOM System Mérnöki Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12206894217
Postacím: Vadász Utca 40.
Postai irányítószám: 7030
Postai város: Paks
Régió: Tolna🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: mihaly.kunner@somsystem.hu📧
Telefon: +36 205673495📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24086954217
Postacím: 8803/16
Postai irányítószám: 7030
Postai város: Paks
Régió: Tolna🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Sipos Péter
E-mail: siposp@paks2.hu📧
Telefon: +36 205152564📞
URL: https://www.paks2.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.06.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
Tekintettel arra, hogy az Egyedi Megbízási Szerződés (EMSZ) teljesítése során annak időbeli hatályának lejárta (2024.06.30.) előtt láthatóvá vált, hogy a...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Tekintettel arra, hogy az Egyedi Megbízási Szerződés (EMSZ) teljesítése során annak időbeli hatályának lejárta (2024.06.30.) előtt láthatóvá vált, hogy a Megbízott közreműködésére az engedélyezésekkel és az engedélyezések jogszabályi hátterével kapcsolatos feladatokban való közreműködésre 2024.06.30. napját követően is szükség van, és az EMSZ-ben szereplő 24.200.000,- Ft-os keretösszeg az eredeti határidőben nem kerül felhasználásra, abban jelenleg még 20.812.000,- Ft nyitott tételként szerepel, ezért szükséges az EMSZ-ben szereplő befejezési időpont 2024.12.31-re történő meghosszabbítása.
A közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése és a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerint a szerződés közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás nem lényeges.
A Kbt. 141. § (6) bekezdésének megfelel az EMSZ jelen módosítása, tekintettel arra, hogy az EMSZ-ben szereplő keretösszeg nem kerül módosításra, így a szerződés gazdasági egyensúlya nem változik a nyertes ajánlattevő javára. A Módosítással nem kerül olyan feltétel meghatározásra, amelynek ismeretében más ajánlattevő közbeszerzési eljárásban történő részvétele vagy nyertessége valószínűsíthető, figyelemmel arra, hogy a keretmegállapodás egy ajánlattevővel került megkötésre és a keretmegállapodás feltételeiben nem történik változás. Továbbá a Módosítással Felek új elemre sem terjesztik ki a szerződés tárgyát, figyelemmel arra, hogy a szerződés tárgyát a Módosítás nem érinti. A fentiekre tekintettel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében írt szerződésmódosítási feltételek fennállnak.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.06.21.
Az EMSZ 3. pontja az alábbira módosul:
„A szolgáltatás kezdő időpontja: az EMSZ mindkét fél általi...
Többet mutasson
Szöveg
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.06.21.
Az EMSZ 3. pontja az alábbira módosul:
„A szolgáltatás kezdő időpontja: az EMSZ mindkét fél általi aláírásának napja. A szolgáltatás befejező időpontja: 2024.12.31."
Az EMSZ 1. sz. mellékletének (Feladatspecifikáció) 2. pontja az alábbira módosul:
„2. Az engedélykérelmek, hatóságnak benyújtandó dokumentációk összeállításának és benyújtásának előkészítésével kapcsolatos feladatokban való közreműködés, a felmerülő kérdések tisztázásában való részvétel, mind az Engedélyes saját szervezeti egységei, mint a dokumentációk, beadványok készítésért felelős szervezeti egységek folyamatainak véleményezésében, mind a hatósági egyeztetések terjedelmében való részvétel tekintetében, és ezek során az Engedélyes független szervezeti egysége által végzendő felülvizsgálat szempontjainak képviselete és érvényesítése. A Megbízott feladata, hogy részt vegyen meghatározó, vagy befolyásoló engedélyesi és hatósági egyeztetéseken, véleményezze az azok során készülő anyagokat, amelyek lehetnek a beadvány részét képező előzetes anyagok, vagy azok készítését meghatározó dokumentációk, jegyzőkönyvek, előterjesztések stb., valamint részt vegyen az engedélyezésekkel és annak jogszabályi hátterével kapcsolatos munkacsoport és projekt értekezletein. Továbbá közreműködik az engedélyes által működtetett engedélyesi nukleáris biztonsági és szakmai felügyeleti rendszer előírt felügyeleti tevékenységének ellátásában.
Az Egyedi Megbízási Szerződés szerinti szolgáltatás befejezésének időpontja: 2024.12.31.
Az Egyedi Megbízási Szerződés szerinti szolgáltatás teljesítésének helye: Budapest, vagy Paks.