Ajánlattevő feladata a Veszprém -Balatonfüred-Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozat (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű, és határidőre történő megvalósítása az alábbi részfeladatok tekintetében: I. Rendezvényszervezési szolgáltatások II. Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások III. Kommunikációs szolgáltatások HÁTTÉR A filmes- és mozgóképes szakma és a közönség kapcsolata erősítésének fontosságát szem előtt tartva, valamint Veszprém városa televíziós fesztiválja hagyományához kapcsolódva a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a kulturális rendezvénysorozat adta lehetőségeket kihasználva megteremtik a magyar nemzeti filmfesztivál új otthonát Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi régiójában. A programban tv-produkciók szerepelnek, részben szabadtéri vetítési helyszíneken, műfaj szerint nagyjátékfilmek, televíziós produkciók, kisjátékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek. A legtöbb filmet a jelenlévő alkotók vezetik be, és a vetítések után beszélgetésekre, közönségtalálkozókra kerül sor. A szakmai programokon aktuális és fontos témák kerülnek terítékre, ugyanakkor a magyar filmes örökség népszerűsítése is fontos cél. Gyermek- és ifjúsági programokkal a jövő filmnézői nevelése és igényesen történő szórakoztatása a cél, megismertetve velük a legjobb kortárs és klasszikus magyar filmeket. Több célcsoportban kerülnek megrendezésre programok, az általános iskolásoktól az egyetemistákig. Ezen kívül fontos cél a Balaton és Veszprém filmes bemutatása, részben régi filmek, játékfilmrészletek, itt készült dokumentumfilmek bemutatásával, kontextusba helyezésével, előadásokkal, részben akár szuper 8-as, 16 mm-es házi felvételek szerkesztett bemutatásával, részben fiatal helyi alkotók, friss tehetségek támogatásával, bemutatásával. Itt a cél az élményszerűség, a régi ritkaságok előbányászása és vetítése, de a legfiatalabbak megszólítása is. A fesztivál zárónapján a magyar filmdíjak átadására kerül sor. A 4 napos rendezvénysorozat várható látogatószáma: 10000 fő.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-02-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-12-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendezvényszervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001694882021
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata a Veszprém -Balatonfüred-Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozat (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű, és határidőre történő megvalósítása az alábbi részfeladatok tekintetében:
I. Rendezvényszervezési szolgáltatások
II. Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások
III. Kommunikációs szolgáltatások
HÁTTÉR
A filmes- és mozgóképes szakma és a közönség kapcsolata erősítésének fontosságát szem előtt tartva, valamint Veszprém városa televíziós fesztiválja hagyományához kapcsolódva a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a kulturális rendezvénysorozat adta lehetőségeket kihasználva megteremtik a magyar nemzeti filmfesztivál új otthonát Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi régiójában.
A programban tv-produkciók szerepelnek, részben szabadtéri vetítési helyszíneken, műfaj szerint nagyjátékfilmek, televíziós produkciók, kisjátékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek.
A legtöbb filmet a jelenlévő alkotók vezetik be, és a vetítések után beszélgetésekre, közönségtalálkozókra kerül sor.
A szakmai programokon aktuális és fontos témák kerülnek terítékre, ugyanakkor a magyar filmes örökség népszerűsítése is fontos cél.
Gyermek- és ifjúsági programokkal a jövő filmnézői nevelése és igényesen történő szórakoztatása a cél, megismertetve velük a legjobb kortárs és klasszikus magyar filmeket. Több célcsoportban kerülnek megrendezésre programok, az általános iskolásoktól az egyetemistákig.
Ezen kívül fontos cél a Balaton és Veszprém filmes bemutatása, részben régi filmek, játékfilmrészletek, itt készült dokumentumfilmek bemutatásával, kontextusba helyezésével, előadásokkal, részben akár szuper 8-as, 16 mm-es házi felvételek szerkesztett bemutatásával, részben fiatal helyi alkotók, friss tehetségek támogatásával, bemutatásával.
Itt a cél az élményszerűség, a régi ritkaságok előbányászása és vetítése, de a legfiatalabbak megszólítása is.
A fesztivál zárónapján a magyar filmdíjak átadására kerül sor.
A 4 napos rendezvénysorozat várható látogatószáma: 10000 fő.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Rendezvényszervezési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Rendezvényszervezési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata a Veszprém -Balatonfüred-Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozat (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű, és határidőre történő megvalósítása az alábbi részfeladatok tekintetében:
Ajánlattevő feladata a Veszprém -Balatonfüred-Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozat (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű, és határidőre történő megvalósítása az alábbi részfeladatok tekintetében:
I. Rendezvényszervezési szolgáltatások
II. Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások
III. Kommunikációs szolgáltatások
HÁTTÉR
A filmes- és mozgóképes szakma és a közönség kapcsolata erősítésének fontosságát szem előtt tartva, valamint Veszprém városa televíziós fesztiválja hagyományához kapcsolódva a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a kulturális rendezvénysorozat adta lehetőségeket kihasználva megteremtik a magyar nemzeti filmfesztivál új otthonát Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi régiójában.
A filmes- és mozgóképes szakma és a közönség kapcsolata erősítésének fontosságát szem előtt tartva, valamint Veszprém városa televíziós fesztiválja hagyományához kapcsolódva a Veszprém - Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a kulturális rendezvénysorozat adta lehetőségeket kihasználva megteremtik a magyar nemzeti filmfesztivál új otthonát Veszprém-Balatonfüred-Balatonalmádi régiójában.
A programban tv-produkciók szerepelnek, részben szabadtéri vetítési helyszíneken, műfaj szerint nagyjátékfilmek, televíziós produkciók, kisjátékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek.
A programban tv-produkciók szerepelnek, részben szabadtéri vetítési helyszíneken, műfaj szerint nagyjátékfilmek, televíziós produkciók, kisjátékfilmek, animációs filmek, dokumentumfilmek.
A legtöbb filmet a jelenlévő alkotók vezetik be, és a vetítések után beszélgetésekre, közönségtalálkozókra kerül sor.
A szakmai programokon aktuális és fontos témák kerülnek terítékre, ugyanakkor a magyar filmes örökség népszerűsítése is fontos cél.
Gyermek- és ifjúsági programokkal a jövő filmnézői nevelése és igényesen történő szórakoztatása a cél, megismertetve velük a legjobb kortárs és klasszikus magyar filmeket. Több célcsoportban kerülnek megrendezésre programok, az általános iskolásoktól az egyetemistákig.
Gyermek- és ifjúsági programokkal a jövő filmnézői nevelése és igényesen történő szórakoztatása a cél, megismertetve velük a legjobb kortárs és klasszikus magyar filmeket. Több célcsoportban kerülnek megrendezésre programok, az általános iskolásoktól az egyetemistákig.
Ezen kívül fontos cél a Balaton és Veszprém filmes bemutatása, részben régi filmek, játékfilmrészletek, itt készült dokumentumfilmek bemutatásával, kontextusba helyezésével, előadásokkal, részben akár szuper 8-as, 16 mm-es házi felvételek szerkesztett bemutatásával, részben fiatal helyi alkotók, friss tehetségek támogatásával, bemutatásával.
Ezen kívül fontos cél a Balaton és Veszprém filmes bemutatása, részben régi filmek, játékfilmrészletek, itt készült dokumentumfilmek bemutatásával, kontextusba helyezésével, előadásokkal, részben akár szuper 8-as, 16 mm-es házi felvételek szerkesztett bemutatásával, részben fiatal helyi alkotók, friss tehetségek támogatásával, bemutatásával.
Itt a cél az élményszerűség, a régi ritkaságok előbányászása és vetítése, de a legfiatalabbak megszólítása is.
A fesztivál zárónapján a magyar filmdíjak átadására kerül sor.
A 4 napos rendezvénysorozat várható látogatószáma: 10000 fő.
Becsült összérték: 234 284 366 HUF 💰
A rész elnevezése: Rendezvényszervezési szolgáltatások
A rész száma: 1
Rövid leírás:
MMF Rendezvény keretén belül nyertes Ajánlattevő által ellátandó feladatok, melyek részletes műszaki leírását a közbeszerzési dokumentum tartalmazza:
- Az MMF díjátadó eseményrére a kategóriákban átadandó díjak legyártása (legalább 20db, legfeljebb 35db)
- Az MMF díjátadó eseményén átadásra kerülő díjak tárolására szolgáló dobozok legyártása, illetve a helyszínre juttatása (díjanként 1db doboz, azaz legalább 20 db, legfeljebb 35 db)

- Az MMF díjátadó eseményén átadott díjak (legalább 20db, legfeljebb 35 db) névre szóló helyszíni gravírozása (minden kategória díjazottja számára). A szolgáltatónak szükséges a helyszínen biztosítani a fémgravírozáshoz használt eszközt.

- MMF 2022.év zsűrije és a fesztivál programigazgatója által a műsortervbe beválogatott film kópiák beszerzése (legalább 70, legfeljebb 120 film), koordinálása, amely tartalmazza a kapcsolódó jogdíj lejelentéseket

- Film, és videókészítési szolgáltatás biztosítása kópia logisztika, kapcsolódó formátumok gyártása, kópiatesztelés (legalább 70, legfeljebb 120 film)
A lebonyolításhoz szükséges alább felsorolt üzemeltető személyek biztosítása az MMF megjelölt helyszínein Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi városokban 2022.06.09-06.12 időszakban, illetve az előkészítési időszakban és az utómunkálatok ideje alatt. A részletes feladatleírást a teljes műszaki leírás tartalmazza:

- 1 fő Fesztiváligazgató
- 1 fő Operatív igazgató
- 2 fő Koordinátor (szakmai közreműködőket és filmes programokat segítő személyzet) feladatai
- 10 fő Színpadmester
- 2 fő Programszervező
- 2 fő Műsorvezető
- 2 fő Moderátor
- 2 fő Bemondó
- 1 fő Zeneszerző
- 1 fő Koreográfus
- 1 fő Rendező
- 1-3 fő Rendező asszisztens
- 1-2 fő Ügyelő
- 1 fő Senior rendezvényszervező
- 10 fő Hostess
- 1 fő Hostess supervisor
- 1-3 fő Sminkes
- 1-3 fő Fodrász
Egyéb - a rendezvényszervezéshez kapcsolódó feladatok ellátása:
1. Ajánlatkérő által biztosított, a vendégek beléptetésére szolgáló QR-kód alapú jegyrendszer és online beléptetőrendszer és webapplikáció használata, kezelése a rendezvény teljes ideje alatt. A rendszer főbb jellemzőit, és a beléptetéssel kapcsolatot nyertes Ajánlattevő által elvégzendő feladatok leírását a műszaki leírás tartalmazza.

2. Beérkező nevezések (legalább 100, legfeljebb 250 film nevezése) ellenőrzése, hiánypótlások kérése a műszaki leírás szerint
3. IT rendszer a versenyprogramhoz (legalább 100, legfeljebb 250 film nevezésének nyilvántartására, kezelésére, tárolására)
4. Regisztrációs irodai - legalább 100, legfeljebb 250 nevezett filmmel és legalább 200, legfeljebb 700 vendéggel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása 2 fő biztosításával

5. Beléptető pontok és regisztrációs folyamat kialakítása 10 rendezvényhelyszínen
6. Zsűri feladatok ellátása (legalább 15 fő, legfeljebb 20 fős zsűri)
7. Helyszíni jegyértékesítés Ajánlatkérő által meghatározott 10 rendezvényhelyszínen
8. Díjátadók felkérése (díjanként 2 személy, azaz legalább 40, legfeljebb 70 fő)
Ajánlatkérő tervezetten 2022.06.09. dátumtól 2022.06.12. dátumig terjedően, Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi városokban, 10 rendezvényhelyszínen megvalósuló legalább 70, legfeljebb 120 darab filmvetítés és ahhoz kapcsolódó filmes események / rendezvény (megnyitó, vetítések utáni beszélgetések, közönségtalálkozók, díjátadó gála. A megnyitó és a díjátadó gála 1-1db rendezvényt jelentenek, a további rendezvények száma nem számszerűsíthető, de legalább 6 db rendezvény, és legalább 6ezer fő látogatószám) megvalósítását tervezi megvalósítani. A teljes 4 napos rendezvénysorozat látogató száma legalább 10000 fő.

Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Becsült érték héa nélkül: 68 040 000 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
További információk:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
A rész elnevezése: Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások
A rész száma: 2
Rövid leírás:
HANGTECHNIKA szolgáltatás:
1. Balatonalmádi: 3 nap, 14h-24h, 200 fő
2. Balatonfüred: 2 nap, 20h-24h, 300 fő
3. Balatonfüred: 3 nap, 09h-20h, 80 fő
4. Balatonfüred: 1 nap, 10h-22, 150 fő
5. Balatonfüred: 1 nap 18h-22h, nap 10h-24h, 400 fő
6. Veszprém: 2 nap, 10h-24h, 1000 fő
7. Veszprém: 4 nap, 20h-24h, 500 fő
8. Veszprém: 1 nap, 18h-21h, 300 fő
9. Veszprém- Expresszó: 1. nap 6 óra, 4 nap 12 óra/nap
10. Veszprém- Hangvilla: 1. nap 6 óra, 4 nap 12 óra/nap
11. Veszprém- Agóra: 1. nap 6 óra, 4 nap 12 óra/nap
FÉNYTECHNIKA szolgáltatás:
1. Balatonalmádi 3 nap, 14h-24h/nap, 200 fő
2. Balatonfüred 2 nap, 20h-24h/nap, 300 fő
3. Balatonfüred 1 nap, 10h-22h, 150 fő
4. Balatonfüred 1 nap 18h-22h, nap 10h-22h, 400 fő
5. Veszprém 2 nap, 10h-24h, 1000 fő
6. Veszprém 4 nap, 20h-24h, 500 fő
7. Veszprém 1 nap, 18h-21h, 300 fő
8. Veszprém 4 nap: Expresszó - 4 nap 12 óra/nap
9. Veszprém 4 nap: Hangvilla - 4 nap 12 óra/nap
10. Veszprém: 4 nap: Agóra - 4 nap 12 óra/nap
SZÍNPADTECHNIKA szolgáltatás:
3. Balatonfüred 3 nap, 09h-20h/nap, 80 fő
4. Balatonfüred 1 nap, 10h-22h, 150 fő
5. Balatonfüred 1 nap, 18h-22h, nap 10h-22h, 400 fő
6. Veszprém 2 nap, 10h-24h, 1000 fő
7. Veszprém 4 nap, 20h-24h, 500 fő
8. Veszprém 1 nap, 18h-21h, 300 fő
9. Veszprém Agóra 3 nap
10. Veszprém Hangvilla 4 nap
VIDEOTECHNIKA szolgáltatás:
9. helyszín Veszprém Expresszó 4 nap, 12 óra/nap
10. helyszín Veszprém Hangvilla 4 nap, 12 óra/nap
11. helyszín Veszprém Agóra 4 nap, 12 óra/ nap
RENDEZVÉNYESZKÖZ BÉRLET:
1. helyszín Balatonalmádi 3 nap, 14h-24h/nap, 200 fő
2. helyszín Balatonfüred 2 nap, 20h-24h/nap, 300 fő
3. helyszín Balatonfüred 3 nap, 09h-20h/nap, 80 fő
4. helyszín Balatonfüred 1 nap, 10h-22h, 150 fő
5. helyszín Balatonfüred 1 nap, 18h-22h, nap 10h-22h, 400 fő
6. helyszín: Veszprém 2 nap, 10h-24h, 1000 fő
7. helyszín Veszprém 4 nap, 20h-24h, 500 fő
8. helyszín Veszprém 1 nap, 18h-21h, 300 fő
9. helyszín Veszprém Hangvilla 4 nap, 12 óra/nap
10. helyszín Veszprém Agóra 4 nap, 12 óra/ nap
11. általános: 15 db - 3 oldalú infobox, útbaigazító tábla, 15 db porraloltó készülék
RENDEZVÉNYBÚTOR BÉRLET
1. Balatonalmádi: 3 nap, 14h-24h/nap, 200 fő
2. Balatonfüred 2 nap, 20h-24h/nap 300 fő
3. Balatonfüred 1 nap, 10 h-22h, 150 fő
4. Balatonfüred 1 nap, 18h-22h, nap 10h-22h, 400 fő
8. Sajtótájékoztató
RENDEZVÉNYDEKORÁCIÓ
Épületek, fák fényfestése: 5 napra Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban
Virágdekoráció készítése
Virágdekoráció biztosítása Balatonfüred 2 rendezvényhelyszínen. A díjátadó rendezvényen 28 virágcsokor.
Dekoráció gyártás helyszínenként az alábbiak szerint:
- helyszín BALATONFÜRED 2 fő 4 óra/nap, összesen 2 nap
- Őrzés-védelem:
1. Balatonalmádi 3 nap, 14h-24h/nap, 200 férőhely
2. Balatonfüred 2 nap, 20h-24h/nap, 300 férőhely
3. Balatonfüred 3 nap, 09h-20h/nap, 80 férőhely
4. Balatonfüred 1 nap, 10h-22h, 150 férőhely
5. Balatonfüred 1 nap, 18h-22h, nap 10h-24h, 400 férőhely
6. Veszprém 2 nap, 10h-24h, 1000 férőhely
7. Veszprém 4 nap; 20h-24h, 500 férőhely
8. Veszprém 1 nap, 18h-21h, 300 férőhely
9. Veszprém:
- Parkoltatás: összesen 192 óra: 2 fő/nap,4 nap, napi 24 óra
Technikai tervezés, előkészítés, dokumentációkészítés:
A részletes műszaki leírás szerinti kivitelezéssel kérjük megvalósítani a technikai hátteret.
Helyszínrajzok, látványtervek, helyszíndokumentáció 5 db rendezvényhelyszín esetében. Kalkulált óraszám: 150 óra
Logisztikai szolgáltatás
A rendezvényre vonatkozóan szállítási és rakodási feladatok ellátása, MMF helyszíneken.
Zenés-táncos rendezvény engedélyeztetése
A zenés-táncos rendezvények engedélyezési eljárása, 1500 főre, Veszprém szabadtéri rendezvényhelyszínen.
Területfoglalás
Hivatalos helyszínfoglalás, ha szükséges, hatósági bejelentés. Területfoglalás vendéglátó egységek számára, parkolók lefoglalása
Áram- és vízfogyasztás
Rendezvényhelyszíneken ideiglenesen kiépített áram- és vízfogyasztás után fizetendő mindenkori szolgáltatói díjak
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK
A részletes műszaki leírás szerinti kivitelezéssel kérjük megvalósítani a technikai hátteret
Rendezvény és felelősségbiztosítás
Általános rendezvénybiztosítás MMF helyszínekre, teljes időtartamra, és felelősségbiztosítás 70 főre 4 nap
Catering:
1. Anna Grand Hotel, Balatonfüred - Díjátadó gála 400 fő
2. Anna Grand Hotel, Balatonfüred - Életműdíj díjátadó gála 100 fő
3. Veszprém Agóra - állófogadás 50 fő
4. Stábétkezés 1. - 150 fő
5. Vaszary szakmai ebéd 70 fő
6. Stáb reggeli 60 fő
7. Szakmai ebéd - Veszprém 30 fő
8. Megnyitó, História Kert - Veszprém 250 fő
9. Stábétkezés 2. - Veszprém 55 fő
10. Sajtótájékoztató - Veszprém 50 fő
11. Szakmai állófogadás - Veszprém 70 fő
12. Sajtó ebéd - Veszprém 30 fő
Szállás: 1 - 4 kategória
Személyszállítás:
1. kategória 20-49 fő
2. kategória 1-8 fő
3. kategória 9 fő
4. kategória Taxi szolgáltatás
A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása tartalmazza.
FOLYTATÁS: II.2.14) PONTBAN
Becsült érték héa nélkül: 114 125 633 HUF 💰
További információk:
FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBÓL:
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
A rész elnevezése: Kommunikációs szolgáltatások
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Fotózás- eseményfotózás: fényképezőgéppel és drónnal, 2022. 06.09-06.12, 175 óra, 8 fős csapattal, Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi vonzáskörzetében.
Film, és videókészítési szolgáltatás - MMF ideje alatt és helyszínein
TV reklám - Promo spot vágás: 1 db 30 mp-es és 1 db 45 mp-es promó spot vágása meglévő anyagokból, hang és képi utómunkájával, narrációval, 1920x1080 pixel, 25 fps.

Esemény beszámoló videó rögzítés, vágás: Esemény beszámoló videó rögzítése, vágása, 3 fős stábbal. 3 perc, 4K, de min. full HD.
Életműdíj átadó gála videó rögzítés, vágás: Beszámoló videó készítése, 2 fős stábbal. 3 perc, 4K, de min. full HD.
In memoriam slideshow készítése: A 2021.06-2022.06. között elhunyt filmes alkotókat bemutató slideshow, kb. 5-6 perces, full HD, zenei aláfestéssel, feliratozással.

Rádió spot és narrációs spot gyártás: Stúdióbérlet és utómunka szolgáltatás: 8 óra. 4 db rádió spot, 2 db reklámfilmes, 2 db egyéb videós spot narrációi. WAV 44kHz/16Bit Stereo, vagy 320kBit/Sec Stereo mp3.

Fesztivál hangja: 4 db rádió spot, 2 db promóciós videó spot, 2 db helyszíni hangosbemondó spot narrációs feladatai.
Film díj forgatás: A Filmdíj átadó gálára készített mozgóképes bejátszó anyag, 30 mp, full HD.
Animált wish díj: Meglévő MMF arculati elemekből 20 mutációban, HD.
Grafikai tervezés
Art director: Grafikai csapat vezetője, felügyeli az MMF design tervezési feladatait (programismerettő felületek, hirdetések, műsorfüzet típus oldalak, közösségi média grafika, online felületek, irányító rendszerek, plakátok, oklevelek, eseménydekorációk, hirdetések, bannerek), elkészíti a key visual (kampány arculat) anyagokat, jóváhagyja a leadásra szánt anyagokat. 60 óra, 4 hónap alatt. Rendelkezésre állás az előkészítési időszakban napi 8 óra, reagálási idő 2 óra. Rendelkezésre állási idő 8 óra, reagálási idő, 1 óra.

Grafikus: Dolgozik eseménykommunikációs feladatokon és elkészítik az MMF vizuális anyagait. A munka mennyisége 125 óra, 4 hónap alatt. Rendelkezésre állás az előkészítési időszakban napi 8 óra, reagálási idő 2 óra. Az esemény ideje alatt rendelkezésre állási idő 8 óra, reagálási idő, 1 óra.

Operátor: Mutációkat, tördelési és nyomdai felkészítési feladatokat lát el. A munka mennyisége 80 óra, 4 hónap alatt. Rendelkezésre állás az előkészítési időszakban napi 8 óra, reagálási idő 2 óra. Az esemény ideje alatt rendelkezésre állási idő 8 óra, reagálási idő, 1 óra.

Honlapfejlesztési szolgáltatások
Weboldal és webapplikáció fejlesztése: A mozgokepfesztival.hu és a hozzá kapcsolódó online felületek karbantartása, design frissítése, fejlesztése. A rendszer jellemzőit és a kapcsolódó feladatokat a részletes műszaki leírás tartalmazza.

Médiavásárlás és médiaügynökségi feladatok
Közösségi média és PPC hirdetés kampány: Google AdWords+Display, YouTube, Facebook, Instagram felületeken, 1,5 hónapon keresztül, változó intenzitással, célokkal. Keretösszeg 4000000Ft.

Online banner és kampány: Bannerek és display hirdetések megjelentetése a hirdetési céloknak megfelelő szisztéma szerint és a leghatékonyabb felületeken (turisztikai, film-mozi, programajánló életmód területeken), az esemény előtt, 4 héten keresztül, változó intenzitással. Keretösszeg 2000000 Ft.

Offline megjelenések: Print hirdetések napilapokban és magazinokban az esemény előtti hónapban 1/1 hirdetési felületekre, valamint tartalmi megjelenések (PR cikk) formájában, 2022 májusában és júniusában. Keretösszeg 1000000 Ft.

Rádió megjelenés: Rádió spot kampány Veszprém-Balaton fókuszú (helyi és regionális) csatornákon, 30 sec spotokkal, 3-4 hetes időtartamra. Keretösszeg 2000000 Ft.

TV megjelenés: TV spot kampány, országos sugárzású csatornákon 30 sec spottal 2 héten keresztül. Keretösszeg 7600000 Ft.
Programfüzet: Szerkesztés, lektorálás, tördelés, javítás, nyomdai leadás meglévő key visual (kampány arculat) alapján, jogosított képi és szöveges anyagból, valamint a nyomdai gyártása és terjesztése, összesen 30 000 pld a részletes műszaki leírás szerint.

PR ügynökségi szolg.
Sajtókommunikációs szolgáltatás: Független szakértő, feladata a részletes műszaki leírásban foglaltak szerint az esemény kommunikáció megvalósítása.
Szerkesztői feladatok: Az esemény szerkesztői, szövegírói munkáinak felelős szakértője, feladata a részletes műszaki leírásban foglaltak szerint szövegek elkészítése és a meglévő anyagok szerkesztése, valamint lektorálás.

Kommunikációs Manager: Kommunikációs vezetői munkát ellátó független szakértő, akinek feladata a részletes műszaki leírás alapján az esemény kommunikációs stratégiájának elkészítése.

Kommunikációs asszisztens: Az esemény kommunikációs vezetőjét támogató kommunikációs asszisztens, feladatát a részletes műszaki leírásban tartalmazza.
Filmfesztivál weboldal szerkesztése és közösségi média Manager feladat: Az esemény közösségi média kommunikációját ellátó szakértő, akinek feladata a részletes műszaki leírás alapján a közösségi média stratégia megalkotása.

Kommunikáció nyomda - Műszaki paraméterek a részletes műszaki leírás szerint
- 14 db roll up - szerkezet nélkül
- 10 db karton kocka
- 10 db strandzászló - szerkezettel /Téglalap/
- 6 db asztali zászló (téglalap alakú) - tartó szerkezettel (csavart talp)
- 2 db sajtófal egy oldalon textil nyomattal - szerkezettel
- 5000 db matrica
- 14000 db karszalag (sorszámozott)
- 25 db plakát MAHÍR oszlopra
- 25 db óriásplakát
- 25 db cityLight 4 + 0 szín
- 100 db plakát
- 30 db program QR kód vinyl
- 18 db kültéri megállító táblába való nyomat változó kreatívval
- 18 db beltéri megállító táblába való nyomat, változó kreatívval
- 900 db belépőkártya
Becsült érték héa nélkül: 52 118 733 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
P.1 A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.

FOLYTATÁS A IV.1.11.) PONTBAN.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:

- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
FOLYTATÁS A VI.4.3. PONTBÓL:
M.2.2.3. legalább 1 fő középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, aki 36 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó háttértechnikai kivitelezésben szerzett tapasztalattal rendelkezik

M.2.3. a 3. rész vonatkozásában legalább
M.2.3.1. legalább 1 fő reklámszakközgazdász felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap hazai vagy nemzetközi filmes eseményeken vagy filmbemutatókon szerzett sajtókommunikációs tapasztalattal rendelkezik

M.2.3.2. legalább 1 fő újságíró vagy kommunikáció szakos bölcsész felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap kulturális, filmes újságírás és szerkesztés terén szerzett szerkesztői és/vagy korrektori tapasztalattal rendelkezik

M.2.3.3. legalább 1 fő okleveles filmelmélet és filmtörténet szakos bölcsész (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, minimum 12 hónap mozi vagy filmes esemény vagy filmes szakmai szervezet vagy kulturális eseményen szerzett közösségi média kommunikációs és szerkesztői feladatok elvégzésében szerzett tapasztalattal rendelkezik.

A szakemberek között az átfedés megengedett.
M.3. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha a 2. rész tekintetében nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában az alábbi - vagy az ezekkel egyenértékű technikai felszereltséggel:

dekorációs szolgáltatok ellátására alkalmas dekorációs telephellyel
dekorációs eszközök nyomtatására alkalmas nyomtatóval (PVC alapú nyomtatási technológiával működő nyomtató)
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
FOLYTATÁS A III.1.4.) PONTBÓL:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a
P.1.1. az 1. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvényszervezési feladatok) származó nettó árbevétele nem éri el a 35 000 000,- Ft összeget.
P.1.2. az 2. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvénytechnikai szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 50 000 000,- Ft összeget.

P.1.2.3 a 3. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz kommunikációs szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 25 000 000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.

Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
M.1. - M.3. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.

M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.

Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),

(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.

A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:

a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett,
szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.

Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.

M.3. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerinti utólagos igazolás keretében köteles csatolni a teljesítéshez rendelkezésre álló

M.3.1. dekorációs szolgáltatások ellátására alkalmas dekorációs telephely és
M.3.2. dekorációs eszközök nyomtatására alkalmas nyomtató
való rendelkezésre vonatkozó nyilatkozatát.
A leírásban (nyilatkozatban) meg kell adni legalább:
(i) telephely és a nyomtató megnevezése,
(ii) műszaki paraméter (felhívásban előírtaknak megfelelően),
(iii) használat jogcíme.
A nyilatkozat alátámasztásához be kell nyújtani a telephely és a nyomtató használatára való jogosultság igazolását, amelyből az alkalmassági minimumkövetelménynek történő megfelelés egyértelműen megállapítható.
A nyilatkozat alátámasztásához be kell nyújtani a telephely és a nyomtató használatára való jogosultság igazolását, amelyből az alkalmassági minimumkövetelménynek történő megfelelés egyértelműen megállapítható.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.

FOLYTATÁS A VI.3. PONTBAN.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/🌏
Hivatkozás További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.

A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.

Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).

Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő a részajánlatétel lehetőségét biztosítja, valamennyi rész tekintetében.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).

4. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárást feltételes közbeszerzési eljárásként folytatja le.
A támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az Ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat.

További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
5. Az eljárásban való ajánlattétel nem kötött ajánlati biztosíték adásához.
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.

7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).

8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.

9. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
10. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

11. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
13. Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei: Dátum: (2022/02/04) Helyi idő: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.

14. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: (ajánlati felhívás esetében): 1 hónap, mely időtartam 30 napként értelmezendő.
15. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.

16. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

17. Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: HU
18. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat.
19. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

FOLYTATÁS A IV.1.11) PONTBÓL:
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
FOLYTATÁS A VI.4.3) PONTBAN.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
FOLYTATÁS A VI.3. PONTBÓL:
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
M.1.1.1. az 1. rész tekintetében minimum 2, minimum 1000 fős látogatószámú filmes esemény/rendezvény lebonyolításával; vagy
M.1.1.2. az 1. rész tekintetében minimum 1 mozgófilmes, vagy színházi esemény vetítéséhez kapcsolódó kópiatesztelési, kópiagyártási, feliratkezelési feladatok ellátásával.

M.1.2.1. a 2. rész tekintetében minimum 3 kiállításon vagy rendezvényen dekorációs gyártási és installálási feladatok ellátásával és
M.1.2.2. a 2. rész tekintetében minimum 3, minimum 3000 fős látogatószámú rendezvényen rendezvénybútorzat vagy rendezvényeszközök biztosításában és kihelyezésében szerzett referenciával

M.1.3.1. a 3. rész tekintetében minimum 1 filmfesztivál vagy 1 filmbemutató sajtófeladatainak ellátásával; vagy
M.1.3.2. a 3. rész tekintetében minimum 1 filmes vagy kulturális eseményen szerkesztői és lektorálási tevékenység ellátásával vagy
M.1.3.3. a 3. rész tekintetében minimum 1 filmfesztivál, vagy mozi vagy más mozgóképes esemény, vagy filmes szakmai szervezet számára közösségi média kommunikációs feladatainak ellátása és weboldal szerkesztése.

Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését részenként több, de maximum 3 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.

M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. az 1. rész vonatkozásában legalább
M.2.1.1. legalább 1 fő bölcsész és / vagy társadalomtudományi felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 36 hónap filmművészeti projektek tervezésében és megvalósításában szerzett fesztiválvezetési vagy programigazgatási tapasztalattal rendelkezik

M.2.1.2. legalább 1 fő bölcsész és / vagy társadalomtudományi felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 36 hónap filmművészeti projektek tervezésében és megvalósításában szerzett operatív vezetői tapasztalattal rendelkezik

M.2.1.3. legalább 1 fő kulturális és vizuális antropológiai felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, filmművészeti projektekben minimum 36 hónap kópia koordinátori vagy vágói vagy feliratgyártási feladatokban szerzett tapasztalattal rendelkezik

M.2.2. a 2. rész vonatkozásában legalább
M.2.2.1. legalább 1 fő középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, aki 36 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó rendezvénytechnikai tervezésében és kivitelezésében szerzett tapasztalattal rendelkezik

M.2.2.2. legalább 1 fő középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, aki 36 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó dekorációs gyártási- és installálási feladatok elvégzésében szerzett tapasztalattal rendelkezik

FOLYTATÁS A III.2.2.) PONTBAN.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 002-003964 (2021-12-30)
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumot, és azt az eredetivel megegyező helyen közzétette.
Forrás: OJS 2022/S 023-058685 (2022-01-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 234 284 366 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-19 📅
Név: Sensation Event & Congress Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22704654241
Postacím: Attila Út 133. 3. em. 3a.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1012
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203752221📞
E-mail: szilvassy.marta@sensationevent.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 68 040 000 HUF 💰
Név: BERILL Reklámstúdió Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13454382219
Postacím: Vörösmarty Tér 1.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 303820859📞
E-mail: info@berillreklam.hu📧
Név: EVENTGALLOP Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23326518219
Postacím: Dózsa György Utca 7/A
Postai város: Nemesvámos
Postai irányítószám: 8248
Telefon: +36 206118021📞
E-mail: lsulyok@gmail.com📧
A beszerzés teljes értéke: 114 125 633 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-20 📅
Név: AMV Reklámügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23892213219
Postacím: Stadion Utca 24. B. ép. 1. em. 3.
Telefon: +36 703854769📞
E-mail: vezerd@gmail.com📧
Ország: Veszprém🏙️
A beszerzés teljes értéke: 52 118 733 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:

a) az eljárás 1., 2., 3. része eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
1. rész:
BERILL Reklámstúdió Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém, Vörösmarty tér 1., adószáma: 134543822-1-19)
2. rész:
Sensation Event & Congress Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1012 Budapest, Attila út 133. 3. em. 3.a. adószáma: 22704654-2-41)
3. rész:
AMV Reklámügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8200 Veszprém, Stadion utca 24. B. ép. 1. em. 3., adószáma: 23892213-2-19)
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont
Forrás: OJS 2022/S 084-227856 (2022-04-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 114 125 633 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: Veszprém, 2022. május 16.
FOLYTATÁS A VII.2.1.) PONTBÓL:
Felek a Keretszerződés 2. számú mellékletét képező műszaki leírás „Egyéb szolgáltatások” Fejezet „Catering” Alfejezet „Catering1” című pontjában a szöveget az alábbiak szerint pontosítják (a módosítások félkövér, dőlt betűvel szedve):
„5 féle sós sütemény, 5 féle kanapészendvics, 6 féle hidegétel, 5 sajtból készített sajttál biztosítása büfé jellegű állófogadással. 4 féle desszert, étel- intoleranciák figyelembevételével továbbá korlátlan italfogyasztással (5 féle - minőségi Balaton felvidéki palackos bor, 2 féle - középkategóriás (min. Hungária, vagy ezzel egyenértékű) pezsgő, 3 féle sör, 5 féle alkoholmentes ital és kávé biztosítása 400 fő részére, állófogadás jelleggel, 3 órás időtartamra, Veszprémben.”
Felek a Keretszerződés 2. számú mellékletét képező műszaki leírás „Egyéb szolgáltatások” Fejezet „Catering” Alfejezet „Catering2” című pontjában a címet az alábbiak szerint pontosítják (a módosítások félkövér, dőlt betűvel szedve):
„Catering 2. Veszprémi Petőfi Színház - Életműdíj díjátadó gála (100 fő) I. Kategória”
Felek a Keretszerződés 2. számú mellékletét képező műszaki leírás „Egyéb szolgáltatások” Fejezet „Catering” Alfejezet „Catering2” című pontjában a szöveget az alábbiak szerint pontosítják (a módosítások félkövér, dőlt betűvel szedve):
„5 féle sóssütemény, 5 féle kanapészendvics, 6 féle hidegétel, 5 féle sajtból készített sajttál, 4 féle desszert biztosítása büfé jellegű állófogadással, korlátlan italfogyasztással 5 féle - minőségi Balaton felvidéki palackos bor, 2 féle - középkategóriás (min. Hungária vagy azzal egyenértékű) pezsgő, 3 féle sör, 5 féle alkoholmentes ital és kávé biztosítása 100 fő részére, állófogadás jelleggel, 3 órás időtartamra, Veszprémben.
A menüsorok összeállításán figyelembe kell venni a különböző ételintoleranciákat.”
MÓDOSÍTÁS JOGSZABÁLYI ALÁTÁMASZTÁSA:
Felek a Keretszerződés 4. pontját a Kbt. 141. § (6) bekezdés alapján módosítják tekintettel arra, hogy a módosítás nem lényeges, mivel
az nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a Keretszerződés megkötést megelőző Közbeszerzési Eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (tekintettel arra, hogy tárgyi Közbeszerzési Eljárás jellegéből adódóan, Megrendelő döntötte el, hogy közvetlen felhívással kit hív fel ajánlattételre);
a módosítás a Keretszerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg a Vállalkozó (azaz nyertes ajánlattevő) javára (tekintettel arra, hogy sem az ellenérték, sem a Keretszerződést biztosító mellékkötelezettségek nem kerülnek módosításra); illetve
a módosítás a Keretszerződés tárgyát az eredeti Keretszerződésben foglalt Vállalkozói (azaz ajánlattevői) kötelezettséghez képest nem terjeszti ki új elemre (tekintettel arra, hogy a Keretszerződés módosítása során annak tárgya és az ellátandó feladatok nem változnak).

EGYÉB TECHNIKAI SZOLGÁLTATÁSOK: Hatóságilag megfelelő vízmintavétel; Egészségügyi szolgáltatás; Meteorológiai szolgáltatás; Áramkiépítés; Vízkiépítés; Hulladékkezelés, hulladékedényzet; Takarítás; VESZPRÉM - 2 db: 2 fő/nap 8 óra/nap, összesen 4 nap; BALATONFÜRED 2 fő 4 óra/nap, összesen 2nap

Parkoltatás: összesen 192 óra: 2fő/nap,4nap, napi 24óra
Technikai tervezés, előkészítés, dokumentációkészítés: A részletes műszaki leírás szerinti kivitelezéssel kérjük megvalósítani a technikai hátteret. Helyszínrajzok, látványtervek, helyszíndokumentáció 5db rendezvényhelyszín esetében. Kalkulált óraszám: 150óra

Logisztikai szolgáltatás: A rendezvényre vonatkozóan szállítási és rakodási feladatok ellátása, MMF helyszíneken. Zenés-táncos rendezvény engedélyeztetése. A zenés-táncos rendezvények engedélyezési eljárása, 1500főre, Veszprém szabadtéri rendezvényhelyszínen. Területfoglalás: Hivatalos helyszínfoglalás, ha szükséges, hatósági bejelentés. Területfoglalás vendéglátó egységek számára, parkolók lefoglalása.

Áram- és vízfogyasztás: Rendezvényhelyszíneken ideiglenesen kiépített áram- és vízfogyasztás után fizetendő mindenkori szolgáltatói díjak
EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: A részletes műszaki leírás szerinti kivitelezéssel kérjük megvalósítani a technikai hátteret. Rendezvény és felelősségbiztosítás. Általános rendezvénybiztosítás MMF helyszínekre, teljes időtartamra, és felelősségbiztosítás 70főre 4nap

Catering: Anna Grand Hotel, Bfüred - Díjátadó gála 400fő; Anna Grand Hotel, Bfüred - Életműdíj díjátadó gála 100fő; Veszprém Agóra - állófogadás 50fő; Stábétkezés1 150fő; Vaszary szakmai ebéd 70fő; Stáb reggeli 60fő; Szakmai ebéd-Veszprém 30fő; Megnyitó, História Kert-Veszprém 250fő; Stábétkezés2 - Veszprém 55fő; Sajtótájékoztató - Veszprém 50fő;
Ajánlatkérő tervezetten 2022.06.09.-2022.06.12.között, Veszprém,Bfüred,Balmádi városokban, 10rendezvényhelyszínen megvalósuló min.70, max.120darab filmvetítés és ahhoz kapcsolódó filmes események/rendezvény (megnyitó, vetítések utáni beszélgetések, közönségtalálkozók, díjátadó gála. A megnyitó és a díjátadó gála 1-1db rendezvényt jelentenek, a további rendezvények száma nem számszerűsíthető, de min.6db rendezvény, és min.6ezer fő látogatószám) megvalósítását tervezi megvalósítani. A teljes 4napos rendezvénysorozat látogató száma min.10000 fő.A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása tartalmazza.Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6.pontjában rögzített összeg 70%-ának lehívására vállal kötelezettséget.Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.