MNB épületek távközlési szolgáltatások beszerzése

Magyar Nemzeti Bank

Ajánlatkérő által használt létesítményeket kiszolgáló távközlési szolgáltatások nyújtása 24 hónap időszakban a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, ami többek között magába foglalja az alábbiakat:
- az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel
- az Ügyfélszolgálat részére színes szám létesítése és működtetése
- biztonságtechnikai célokra használt bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése
- speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása.
Tekintettel arra, hogy a szerződés ideje alatt az ajánlatkérő által használt ingatlanok körében változás lehetséges, ezért új szolgáltatói összeköttetések létesítése eseti megrendelés alapján lehetséges vagy a fölöslegessé váló szolgáltatáselemek lemondásra kerülhetnek.
A teljesítés során a 2003. évi C. törvényben, a 23/2020. (XI. 21.) NMHH rendeletben és a 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-29.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-12-29 Ajánlati felhívás
2022-02-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-03-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-12-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Távközlési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001699452021
Rövid leírás:
Ajánlatkérő által használt létesítményeket kiszolgáló távközlési szolgáltatások nyújtása 24 hónap időszakban a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, ami többek között magába foglalja az alábbiakat: - az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel - az Ügyfélszolgálat részére színes szám létesítése és működtetése - biztonságtechnikai célokra használt bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése - speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása. Tekintettel arra, hogy a szerződés ideje alatt az ajánlatkérő által használt ingatlanok körében változás lehetséges, ezért új szolgáltatói összeköttetések létesítése eseti megrendelés alapján lehetséges vagy a fölöslegessé váló szolgáltatáselemek lemondásra kerülhetnek. A teljesítés során a 2003. évi C. törvényben, a 23/2020. (XI. 21.) NMHH rendeletben és a 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Távközlési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Távközlési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Nemzeti Bank
Postacím: Krisztina Körút 55.
Postai irányítószám: 1013
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mnb.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu 📧
Telefon: +36 142826001830 📞
Fax: +36 14298000 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001699452021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001699452021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-29 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 001-001090
HL-S szám: 1
További információk
Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját választja tekintette arra, hogy ajánlatkérő igényeinek konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelési szempontja szolgáltja azzal, hogy az ár a közbeszerzési eljárás tárgyát képező valamennyi szolgáltatás előre becsülhető költségét is tartalmazza. Figyelemmel a beszerzés tárgyára a részajánlattétel biztosítása gazdasági, műszaki, minőségi és a szerződés teljesítésével kapcsolatos más szempontokat figyelembe véve ésszerűtlen.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő által használt létesítményeket kiszolgáló távközlési szolgáltatások nyújtása 24 hónap időszakban a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, ami többek között magába foglalja az alábbiakat:
- az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel
- az Ügyfélszolgálat részére színes szám létesítése és működtetése
- biztonságtechnikai célokra használt bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése
- speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása.
Tekintettel arra, hogy a szerződés ideje alatt az ajánlatkérő által használt ingatlanok körében változás lehetséges, ezért új szolgáltatói összeköttetések létesítése eseti megrendelés alapján lehetséges vagy a fölöslegessé váló szolgáltatáselemek lemondásra kerülhetnek.
Többet mutasson
A teljesítés során a 2003. évi C. törvényben, a 23/2020. (XI. 21.) NMHH rendeletben és a 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.
II.2.3) pont folyt.:
1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. (Eiffel Palace Irodaház)
1133 Budapest, Váci út 76. (Capital Square Irodaház)
1014 Budapest, Úri utca 21. (Bölcs Vár)
További, a felsorolásban nem szereplő, Magyarország földrajzi határain belüli címek.
- az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel; 3 Budapesten elhelyezkedő irodaépületbe kell SIP szolgáltatói összeköttetést létesíteni, illetve telephelyenként a határfelület védelmet ellátó SBC berendezéseket üzemeltetni. Az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum és az MNB Logisztikai Központ épületek szolgáltatói összeköttetése 235 db hangcsatornából, az MNB Budai Központ épületé 175 db hangcsatornából kell álljon.
Többet mutasson
- biztonságtechnikai célokra használt beszélt célú bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése, 4 db dedikált BM-vonal biztosítása
- speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása, 3 db ISDN30 a faxszolgáltatáshoz, további 1 db pedig társközponti kapcsolat létesítése céljából.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
átmeneti időszakra, legfeljebb 3 hónappal, amennyiben a szolgáltatás folytonossága ezt szükségessé teszi
További információk:
Ajánlatkérő a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját választja tekintette arra, hogy ajánlatkérő igényeinek konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelési szempontja szolgáltja azzal, hogy az ár a közbeszerzési eljárás tárgyát képező valamennyi szolgáltatás előre becsülhető költségét is tartalmazza.
Többet mutasson
Figyelemmel a beszerzés tárgyára a részajánlattétel biztosítása gazdasági, műszaki, minőségi és a szerződés teljesítésével kapcsolatos más szempontokat figyelembe véve ésszerűtlen.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1122 Budapest, Krisztina krt. 6-8. (MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum)
1013 Budapest, Krisztina krt. 55. (MNB Budai Központ)
1238 Budapest, Forgalmas utca 1. (MNB Logisztikai központ)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében (8., 10., 12.-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) vonatkozásában a R. 8. §-a szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a R. 14. § (1) bekezdésében foglaltakra.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k) esetében ajánlatkérő a R. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazda-sági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárás-ban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a R. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrizheti.
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a alapján felhívja a figyelmet arra, hogy G1. alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolására ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell az ESPD kitöltésével úgy, hogy a R. 2. § (5) bekezdésének megfelelően a formanyomtatvány IV. részének „alfa” pontjában egyszerű nyilatkozatot tesz. A G1. alkalmassági követelmény teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolásokat az ajánlatkérő 69. § szerinti felhívására kell benyújtani.
Többet mutasson
G1. A R. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozata az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év a közbeszerzés tárgyából (vezetékes távközlési szolgáltatás nyújtása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezen az adat rendelkezésre áll.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő fenti G1. szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítésére alkalmas ajánlattevő, ha:
G1. a közbeszerzés tárgyából (vezetékes távközlési szolgáltatás nyújtása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen elérte az 50 millió HUF-ot.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az M1.-M2. alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkozni kell az ESPD kitöltésével úgy, hogy a R. 2. § (5) be-kezdésének megfelelően a formanyomtatvány IV. részének „alfa” pontjában egyszerű nyilatkozatot tesz. Az M1.-M2. alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolásokat az ajánlatkérő 69. § szerinti felhívására kell benyújtani.
Többet mutasson
M1. A R. 21. § (3) bekezdés a) pontja és 22. § (1)-(2) bekezdései alapján ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése, legalább az alábbi tartalommal:
- a szolgáltatás tárgya, olyan részletezettséggel, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen;
- a teljesítés mennyisége;
- a teljesítés ideje [kezdő és befejező időpontja (év, hó, nap részletezettséggel)];
- a szerződést kötő másik fél megnevezése;
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciák körében ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A R. 22. § (5) bekezdésében foglatlak fennállása esetén ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy hány százalékban részesült az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból.
M2. (M2.1.-M2.3.) A R. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük, illetve képzettségük ismertetése, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe - a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, valamint a szakemberek végzettségét, illetve képzettségét alátámasztó dokumentum(ok) (tanúsítvány) másolata.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. be tud mutatni az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított 3 évben teljesített összesen leg-alább 1 db, legalább 18 hónapig folyamatosan nyújtott vezetékes távközlési szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciát.
Többet mutasson
M2. be tud mutatni legalább 1 fő, az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes
ACIS-7130 - ACIS - Avaya Aura Communications Applications és
ACIS-6202 - ACIS - Avaya Aura Contact Center és
ACIS-6209 - ACIS - Avaya Aura ContactCenter CCT and Multimedia és
ACIS-7120 - ACIS - Avaya Aura Core Components és
ACSS-7220 - ACSS - Avaya Aura Core Components és
ACSS-7230 - ACSS - Avaya Aura Communication Applications és
ACSS-3305 - ACSS - Avaya Aura Experience Portal with Proactive Outreach Manager
jogosultsággal rendelkező, magyar nyelven felsőfokon beszélő, a teljesítésben (SIP-trunk szolgáltatásokra történő átálláskor, az SBC szolgáltatás éles üzembe állásánál, illetve a szerződéses terjedelembe tartozó szolgáltatások hibajavítása során) részt vevő szakembert.
Többet mutasson
Az előírt követelmények több szakember bevonásával is teljesíthetők.
A nyelvtudással kapcsolatos követelménynek ajánlattevő megfelelhet úgy is, hogy a teljesítés során a zavartalan magyar nyelvű kommunikációt a megfelelő szakkifejezéseket ismerő tolmács útján biztosítja.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes ajánlattevő a teljesítésigazolások kiállítását követően nyújthat be számlát.
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás kiegyenlítésére a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerül sor.
Az ellenszolgáltatás kifizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések: Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés; Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése.
Az elszámolás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF).
További részletes szabályokat a Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet ismerteti.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2022-03-02 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) (https://ekr.gov.hu)
További információk:
A bontásra a Kbt. 68. § (1), (1b) és (1c) bekezdéseiben foglaltak irányadók. Az ajánlatok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés]

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10011953244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth Éva
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001699452021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2023.10.30.
1. Az eljárást ajánlatkérő az Elektronikus közbeszerzési rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül folytatja le a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) szabályai szerint. Az EKR elérhetősége: https://ekr.gov.hu, használatához előzetes regisztráció szükséges.
Többet mutasson
Jelen eljáráshoz kapcsolódó dokumentumok az eljárás iránti „Érdeklődés jelzése”-t követően az EKR-ben az eljárás tárgya vagy az EKR001699452021 szám alatt érhetők el és tölthetők le.
A kapcsolattartásra az EKR-en keresztül elektronikus formában kerül sor.
2. A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő rendelkezzen a szerződés időtartama alatt érvényes és hatályos, a szerződés szerinti tevékenységre vonatkozó, káreseményenként és éves szinten minimum 10 000 000 Ft kártérítési összegre vonatkozó felelősségbiztosítással, amely ajánlatkérő részére biztosítási fedezetet jelent a nyertes ajánlattevő (beleértve annak munkavállalóit), a Kbt. szerinti valamennyi alvállalkozója és a Ptk. szerinti valamennyi teljesítési segédje által ajánlatkérőnek, illetve harmadik személynek okozott, valamint mulasztásából származó károkért.
Többet mutasson
Az érvényes és hatályos felelősségbiztosítás meglétére vonatkozó igazolást (biztosítási kötvény másolata vagy egyéb megfelelő dokumentum), melyből megállapítható a tevékenység, melyre a biztosítás vonatkozik, a káreseményenkénti és az éves maximális kifizetés mértéke, vagy a biztosítás megkötésére vagy adott esetben módosítására vonatkozó szándéknyilatkozatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
Amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés aláírásáig nem igazolja a közbeszerzési dokumentumokban foglaltaknak mindenben megfelelő felelősségbiztosítás meglétét, azt nyertes ajánlattevő visszalépésének kell tekinteni.
3. Ajánlattevő ajánlatához csatolja a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjai szerinti nyilatkozatát adott esetben nemleges tartalommal is.
4. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdésben meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő alkalmasságának feltételeit és igazolását.
5. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: a szerződéstervezetben rögzített késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér.
6. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.
7. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
8. Amennyiben valamely nyilatkozatra az EKR-ben elektronikus űrlap áll rendelkezésre, a nyilatkozatot az űrlap elektronikus kitöltésével kell megtenni. Az EKR-ben továbbított dokumentumokra és az ott megtett elektronikus nyilatkozatokra vonatkozó előírásokat a Kbt. 41/A. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
9. Az ajánlatok benyújtása elektronikus úton az e-Kr.-nek és a Kbt.-nek megfelelően az EKR-en keresztül történhet.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdésében foglaltakat alkalmazza, illetőleg jogosult a Kbt. 81. § (5) bekezdése szerint eljárni.
11. Ajánlatkérő a gazdasági szereplők által a közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával kapcsolatban keletkezett összes iratot és az azokban a gazdasági szereplők által megadott személyes adatokat a Kbt. rendelkezéseivel összhangban, kizárólag az eljárás lefolytatása érdekében a Kbt. 46. § (2) bekezdésében foglalt időtartamig kezeli.
Többet mutasson
12. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szerződéseit elsődlegesen elektronikus úton írja alá. A szerződések aláírásához minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás, minősített tanúsítványon alapuló elektronikus aláírás, illetve a Minősített Közigazgatási (Class QA) tanúsítványon alapuló elektronikus aláírás, vagy a Class Q tanúsítványon alapuló elektronikus aláírás szükséges, mert csak ezekkel hozható létre teljes bizonyító erejű magánokirat. Amennyiben valamely fél nem rendelkezik a fentiek szerinti elektronikus aláírással, jogvita esetén az MNB által elektronikus aláírással ellátott pdf formátumú dokumentum tartalma az irányadó.
Többet mutasson
Az MNB által elektronikusan megküldött pdf dokumentumot és annak mellékleteit papíron történő aláírást követően a Szerződő Partner pdf formátumban elektronikus úton és eredeti példányban (papír alapon) postai úton is megküldi az MNB-nek.
A szerződés hatályba lépése tekintetében valamely Fél általi későbbi aláírás napjának ebben az esetben az MNB által elektronikusan aláírt példány szerződéses partner által papír alapon aláírt példányának dátuma tekintendő.
13. Az eljárás tárgya és azonosító száma: MNB épületek távközlési szolgáltatások beszerzése (KBF/583/2021)
14. A további részletes feltételeket dokumentáció tartalmazza.
15. FAKSZ
neve: Horváth Éva, lajstromszáma: 00399
neve: Székely Márta, lajstromszáma: 00065
neve: dr. Szalay Eszter Ágnes, lajstromszáma: 01283

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 001-001090 (2021-12-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 61 796 778 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 043-112112
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 001-001090
HL-S szám: 43
További információk
ajánlattevők: Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison utca 4., HU, 25836965-2-44)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-22 📅
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965244
Postacím: Edison Utca 4.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18883888 📞
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.invitech.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 61 796 778 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
ajánlattevők:
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs, Edison utca 4., HU, 25836965-2-44)
Forrás: OJS 2022/S 043-112112 (2022-02-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: MNB épületek távközlési szolgáltatások beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001699452021
Rövid leírás:
Ajánlatkérő által használt létesítményeket kiszolgáló távközlési szolgáltatások nyújtása 24 hónap időszakban a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, ami többek között magába foglalja az alábbiakat: - az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel - az Ügyfélszolgálat részére színes szám létesítése és működtetése - biztonságtechnikai célokra használt bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése - speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása. Tekintettel arra, hogy a szerződés ideje alatt az ajánlatkérő által használt ingatlanok körében változás lehetséges, ezért új szolgáltatói összeköttetések létesítése eseti megrendelés alapján lehetséges vagy a fölöslegessé váló szolgáltatáselemek lemondásra kerülhetnek. A teljesítés során a 2003. évi C. törvényben, a 23/2020. (XI. 21.) NMHH rendeletben és a 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Távközlési szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 61 796 778 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001699452021/1
A beszerzés leírása:
II.2.3) pont folyt.: ... 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. (Eiffel Palace Irodaház) 1133 Budapest, Váci út 76. (Capital Square Irodaház) 1014 Budapest, Úri utca 21. (Bölcs Vár) További, a felsorolásban nem szereplő, Magyarország földrajzi határain belüli címek. Ajánlatkérő által használt létesítményeket kiszolgáló távközlési szolgáltatások nyújtása 24 hónap időszakban a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, ami többek között magába foglalja az alábbiakat: - az egyes épületekbe IP-alapú szolgáltatói összeköttetések létesítése határfelület védelemmel; 3 Budapesten elhelyezkedő irodaépületbe kell SIP szolgáltatói összeköttetést létesíteni, illetve telephelyenként a határfelület védelmet ellátó SBC berendezéseket üzemeltetni. Az MNB Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum és az MNB Logisztikai Központ épületek szolgáltatói összeköttetése 235 db hangcsatornából, az MNB Budai Központ épületé 175 db hangcsatornából kell álljon. - az Ügyfélszolgálat részére színes szám létesítése és működtetése - biztonságtechnikai célokra használt beszélt célú bérelt vonali összeköttetések létesítése és működtetése, 4 db dedikált BM-vonal biztosítása - speciális felhasználási célú ISDN30 típusú szolgáltatáselemek biztosítása, 3 db ISDN30 a faxszolgáltatáshoz, további 1 db pedig társközponti kapcsolat létesítése céljából. Tekintettel arra, hogy a szerződés ideje alatt az ajánlatkérő által használt ingatlanok körében változás lehetséges, ezért új szolgáltatói összeköttetések létesítése eseti megrendelés alapján lehetséges vagy a fölöslegessé váló szolgáltatáselemek lemondásra kerülhetnek. A teljesítés során a 2003. évi C. törvényben, a 23/2020. (XI. 21.) NMHH rendeletben és a 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendeletben foglaltak szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
További, a felsorolásban nem szereplő, Magyarország földrajzi határain belüli címek.
Postacím: Krisztina
körút
6-8.
Irányítószám: 1122
Város: Budapest
Postacím: 55.
Irányítószám: 1013
Postacím: Forgalmas
utca
1.
Irányítószám: 1239
Postacím: Bajcsy-Zsilinszky
út
78.
Irányítószám: 1055
Postacím: Váci
33.
Irányítószám: 1133
Postacím: Úri
21.
Irányítószám: 1014
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 24 hónap
További információk a megújításról:
átmeneti időszakra, legfeljebb 3 hónappal, amennyiben a szolgáltatás folytonossága ezt szükségessé teszi
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-02-22 📅
Cím: MNB épületek távközlési szolgáltatások beszerzése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 61 796 778 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001699452021/0487
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: SBC szolgáltatás üzemeltetése
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: SBC szolgáltatás üzemeltetése
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25836965244
Postacím: Edison Utca 4.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Telefon: +36 18883888 📞
Fax: +36 18011501 📠
URL: https://www.invitech.hu 🌏

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes ajánlattevő a teljesítésigazolások kiállítását követően nyújthat be számlát. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ellenszolgáltatás kiegyenlítésére a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerül sor. Az ellenszolgáltatás kifizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések: Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés; Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése. Az elszámolás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF).
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: A szerződéstervezetben rögzítve.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Magyar Nemzeti Bank
Nemzeti nyilvántartási szám: 10011953244
Postacím: Krisztina Körút 55.
Postai irányítószám: 1013
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Horváth Éva
E-mail: kozbeszerzes@mnb.hu 📧
Telefon: +36 142826001830 📞
Fax: +36 14298000 📠
URL: https://www.mnb.hu 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
További információk
A szerződés megkötésének dátuma: 2022.02.22. A szerződésmódosítás napja: 2024.02.28.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Figyelemmel arra, hogy a Megrendelőnél bevezetésre került néhány új fejlesztés (tv. kötelezettségnek eleget téve új Call Center szolgáltatást indítottunk, az informatikai szakterület igénye alapján integrálásra került a Webex videokonferencia rendszer a vezetékes telefon hálózattal, stb.) a telefonhálózatban mérhető forgalom kismértékű növekedést mutat. A szerződésmódosításban rögzített mennyiség változás a Kbt. 141.§ (4) bekezdés c) pontja szerinti jogalapnak feleltethető meg, és ezzel összefüggésben a szerződés időbeli hatályának változása – annak mértéke okán – a 141.§ (6) bekezdése szerinti nem lényeges módosításnak az abban foglalt feltételeket vizsgálata alapján. ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre; ca1.) Általános gazdasági helyzet A KSH elemzése alapján 2023 I. negyedévében megtört a gazdasági növekedés, a GDP volumene 0,9%-kal elmaradt az előző év azonos időszakától. A KSH 2023. január „Havi gazdasági monitor” szerinti elemzés hat pontot azonosított, amelyek érdemben hozzájárultak az általánosan kialakult, magas inflációs rátához: 1) A világgazdaság koronavírus-válság utáni újraindulásából adódó árnövelő hatások. 2) Az energiaárak drasztikus emelkedése. 3) A háború közelsége és a piacgazdaság érettsége. 4) A hazánkat különösen sújtó aszály. 5) Árfolyamhatás. 6) Piaci szereplők agresszív árazás ca2.) Telekommunikációs ágazatban bekövetkező változás Alapvetően a kiíráskor az előző szerződés teljesítésének mennyiségei alapján tervezünk. 2022-2024. vonatkozásában megkötött szerződéshez a 2020.-2021. év adatai álltak rendelkezésünkre, mely időszakban a COVID miatti zárás nagyon alacsony forgalmat generált. A tervezéskor ugyan tudatosan eltértünk a viszonylag alacsony tartalék képzéstől, de még így is a COVID utáni újra indulás nagyobb távközlési forgalmat generált a vártnál, amit előre nem láthattunk a Covid előtti igények alapján sem. Az elmúlt 24 hónapot elemezve további távközlési forgalmat eredményező hatások is kimutathatók, melyek nem várt forgalmat generáltak: A Megrendelő 2022. február 28-tól felügyeleti biztost küldött a Sberbank hitelintézethez, majd 2022.03.01-jén a Megrendelő visszavonta a SberBank tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. Az ügyfelek a kártalanítási lehetőségek miatt a Megrendelő Ügyfélszolgálatához fordultak, így a zöld szám forgalma jelentősen, előre nem várt mértékben megnövekedett. A zöld szám esetében a hívásdíjak a Megrendelőt terhelik. A SberBank működési engedélyének felfüggesztése, a jellemzően lakossági ügyfélkör kártalanítási eljárásában kiugró telefon forgalmunk volt ( átlagosan a telefonszámla nettó 300 eFt a SberBank felfüggesztés hónapjában nettó 1 MFt volt.) További forgalom növekedést okoztak a már II. pont első bekezdésében is említett új technológiai fejlesztések megjelenése, amik növelik a munkavégzés hatékonyságát (CISCO-videokonferencia rendszer integrálása a vezetékes telefonhálózattal hívások végződtetése céljából, illetve kb. 1 300 db otthoni munkavégzést támogató licencet használnak a kollegák, ezzel otthonról is el tudják érni a belső telefonhálózatot, tudnak mellék és kimenő hívásokat generálni, konferenciákon részt venni). A fenti hatások eredőjeként generálódott a közbeszerzésben kötött szolgáltatói szerződés tervezett keretét 10-15%-al meghaladó távközlési forgalom. Ezen hatások a folyamatban lévő kiírás tervezésekor már figyelembe vettük, de a 2022-2024-es időszakra megkötött szerződés tekintetében erre nem volt rálátásunk. A mennyiségi változást indokolták a fenti körülmények, melyek nem voltak előre láthatók. Mindezekre tekintettel és az Ajánlati felhívásban rögzített lehetőség szerint kerül sor a szerződés eredeti időbeli hatályának 4 hónapos hosszabbítására. cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét; Figyelemmel arra, hogy a jelen megállapodás nem eredményezi az alábbiak egyikét sem: - a szerződés fő tárgyának megváltozását, - sem a szerződéses konstrukció megváltozását, - a szerződéssel létrehozandó eredményt sem változtatja meg. így összességében a Felek kijelentik, hogy a jelen megállapodás nem eredményezi a szerződés általános jellegének megváltozását. cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Felek a Kbt. 141.§ (5) bekezdésében foglaltak alapján állapították meg az eredeti Szerződés értékét és a Kbt. 141.§ (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel határozták meg a módosítás mértékét is. Felek a szerződés értékét az alábbiak szerint állapítják meg: - Szerződés nettó értéke: 61 796 778 Ft+Áfa - Szerződés nettó értékének változása: 22,2 % Felek kijelentik, és szavatolják, hogy az időbeli hatály kiterjesztése vonatkozásában a jelen módosítás a) nem tartalmaz olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a Szerződés gazdasági egyensúlyát a Vállalkozó javára nem változtatja meg; c) a Szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki. A szerződés megkötésének napja: 2022.02.22.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A szerződés értéke - figyelemmel a BT-201 mezőben bemutatott forgalomnövelő tényezőkre is - 22,2%-kal 75 515 663 Ft-ra nő, a szerződés hatálya 24 hónapról 28 hónapra módosul. A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2024.02.28.
Forrás: OJS 2024/S 053-154690 (2024-03-12)