Mozgáselemző eszközök beszerzése két részben

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

A közbeszerzés a „Computerizált, interaktív (részben robottal végzett) rehabilitációs módszertani központ létrehozása az OORI-ban” című, EFOP-5.2.6-20-2020-00012. számú projekt keretében valósul meg.
A közbeszerzés során kizárólag új, lehetőség szerint MAGYARORSZÁGON eddig még nem használt, vagy nem bevezetett eszközök beszerzése a cél, mivel a projekt egyik fő mérföldköve új eszközök és ezáltal új rehabilitációs technikák és technológiák bevezetése és meghonosítása MAGYARORSZÁGON.
Minden eszközre vonatkozóan pályázati előírás az öt év kötelező jótállás biztosítása.
Valamennyi eszköz nettó vételárának tartalmaznia kell a beállítás és beüzemelés, az előírt jótállás, betanítás és ahhoz adott esetben szükséges tananyag költségeit is.
Mozgáselemző eszközök beszerzése a terápiás terv elkészítéséhez két részben:
Teljes mennyiség:
1. rész: 1 db Komplex futópados járásanalizáló rendszer izometriás erőmérővel és talpnyomásmérővel
2. rész: 1 db, legalább 3m-es járóplatformmal rendelkező, a járást és a testtartást diagnosztizáló eszköz beszerzése
Részenként adásvételi szerződés megkötése.
A szerződés időtartama valamennyi részben 90 + 30 nap (ebből 90 nap a szállítás, 30 nap a beüzemelés és a betanítás időtartama) + a kötelező 5 éves jótállás időtartama.
Ajánlatot részenként, a megadott teljes mennyiségre lehet tenni.
Valamennyi rész tekintetében a megajánlott eszközöknek meg kell felelni a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt követelményeknek, azoknak rendelkezniük kell gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és – ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges – CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal. A CE megfelelőségi tanúsítványokat, illetőleg a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat az ajánlathoz kereskedelmi ajánlatkért csatolni szükséges.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata
Valamennyi eszköz esetében az ajánlati ár tartalmazza az összes szükséges (kiegészítő) szoftver árát is.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés és a betanítás költségeit is.
A támogatás intenzitása: 100 %, melyből 100 % uniós forrás
A finanszírozás módja: utófinanszírozás.
A közbeszerzési eljárásban megkötött szerződésnek a teljesítés időtartama alatt mindvégig a Támogató Okiratban és mellékleteiben, valamint az ÁSZF-ben foglaltakkal kell összhangban lenniük, ezért a szerződő felek a szerződésben kötelesek vállalni, hogy a szerződésüket szükség esetén az összhang megteremtése érdekében módosítják.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-03.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-05-03 Ajánlati felhívás
2021-08-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-05-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök
Hivatkozási szám: EKR000355212021
Rövid leírás:
A közbeszerzés a „Computerizált, interaktív (részben robottal végzett) rehabilitációs módszertani központ létrehozása az OORI-ban” című, EFOP-5.2.6-20-2020-00012. számú projekt keretében valósul meg. A közbeszerzés során kizárólag új, lehetőség szerint MAGYARORSZÁGON eddig még nem használt, vagy nem bevezetett eszközök beszerzése a cél, mivel a projekt egyik fő mérföldköve új eszközök és ezáltal új rehabilitációs technikák és technológiák bevezetése és meghonosítása MAGYARORSZÁGON. Minden eszközre vonatkozóan pályázati előírás az öt év kötelező jótállás biztosítása. Valamennyi eszköz nettó vételárának tartalmaznia kell a beállítás és beüzemelés, az előírt jótállás, betanítás és ahhoz adott esetben szükséges tananyag költségeit is. Mozgáselemző eszközök beszerzése a terápiás terv elkészítéséhez két részben: Teljes mennyiség: 1. rész: 1 db Komplex futópados járásanalizáló rendszer izometriás erőmérővel és talpnyomásmérővel 2. rész: 1 db, legalább 3m-es járóplatformmal rendelkező, a járást és a testtartást diagnosztizáló eszköz beszerzése Részenként adásvételi szerződés megkötése. A szerződés időtartama valamennyi részben 90 + 30 nap (ebből 90 nap a szállítás, 30 nap a beüzemelés és a betanítás időtartama) + a kötelező 5 éves jótállás időtartama. Ajánlatot részenként, a megadott teljes mennyiségre lehet tenni. Valamennyi rész tekintetében a megajánlott eszközöknek meg kell felelni a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt követelményeknek, azoknak rendelkezniük kell gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és – ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges – CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal. A CE megfelelőségi tanúsítványokat, illetőleg a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat az ajánlathoz kereskedelmi ajánlatkért csatolni szükséges. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata Valamennyi eszköz esetében az ajánlati ár tartalmazza az összes szükséges (kiegészítő) szoftver árát is. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés és a betanítás költségeit is. A támogatás intenzitása: 100 %, melyből 100 % uniós forrás A finanszírozás módja: utófinanszírozás. A közbeszerzési eljárásban megkötött szerződésnek a teljesítés időtartama alatt mindvégig a Támogató Okiratban és mellékleteiben, valamint az ÁSZF-ben foglaltakkal kell összhangban lenniük, ezért a szerződő felek a szerződésben kötelesek vállalni, hogy a szerződésüket szükség esetén az összhang megteremtése érdekében módosítják.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök 📦
További CPV-kód: Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet
Postacím: Szanatórium utca 19.
Postai irányítószám: 1528
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.rehabint.hu 🌏
E-mail: i.csurke@rehabint.hu 📧
Telefon: +36 13911905 📞
Fax: +36 13911905 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000355212021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000355212021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-03 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-04 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 089-227671
HL-S szám: 89
További információk
A teljesítési határidő meghatározása során valamennyi hónap 30 napos hónapként kerül figyelembevételre. A rész teljes elnevezése karakterkorlátozás miatt került rövidítésre. A teljes cím a teljes mennyiségnél található.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés a „Computerizált, interaktív (részben robottal végzett) rehabilitációs módszertani központ létrehozása az OORI-ban” című, EFOP-5.2.6-20-2020-00012. számú projekt keretében valósul meg.
A közbeszerzés során kizárólag új, lehetőség szerint MAGYARORSZÁGON eddig még nem használt, vagy nem bevezetett eszközök beszerzése a cél, mivel a projekt egyik fő mérföldköve új eszközök és ezáltal új rehabilitációs technikák és technológiák bevezetése és meghonosítása MAGYARORSZÁGON.
Többet mutasson
Minden eszközre vonatkozóan pályázati előírás az öt év kötelező jótállás biztosítása.
Valamennyi eszköz nettó vételárának tartalmaznia kell a beállítás és beüzemelés, az előírt jótállás, betanítás és ahhoz adott esetben szükséges tananyag költségeit is.
Mozgáselemző eszközök beszerzése a terápiás terv elkészítéséhez két részben:
Teljes mennyiség:
1. rész: 1 db Komplex futópados járásanalizáló rendszer izometriás erőmérővel és talpnyomásmérővel
2. rész: 1 db, legalább 3m-es járóplatformmal rendelkező, a járást és a testtartást diagnosztizáló eszköz beszerzése
Részenként adásvételi szerződés megkötése.
A szerződés időtartama valamennyi részben 90 + 30 nap (ebből 90 nap a szállítás, 30 nap a beüzemelés és a betanítás időtartama) + a kötelező 5 éves jótállás időtartama.
Ajánlatot részenként, a megadott teljes mennyiségre lehet tenni.
Valamennyi rész tekintetében a megajánlott eszközöknek meg kell felelni a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt követelményeknek, azoknak rendelkezniük kell gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és – ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges – CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal. A CE megfelelőségi tanúsítványokat, illetőleg a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat az ajánlathoz kereskedelmi ajánlatkért csatolni szükséges.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata
Többet mutasson
Valamennyi eszköz esetében az ajánlati ár tartalmazza az összes szükséges (kiegészítő) szoftver árát is.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés és a betanítás költségeit is.
A támogatás intenzitása: 100 %, melyből 100 % uniós forrás
A finanszírozás módja: utófinanszírozás.
A közbeszerzési eljárásban megkötött szerződésnek a teljesítés időtartama alatt mindvégig a Támogató Okiratban és mellékleteiben, valamint az ÁSZF-ben foglaltakkal kell összhangban lenniük, ezért a szerződő felek a szerződésben kötelesek vállalni, hogy a szerződésüket szükség esetén az összhang megteremtése érdekében módosítják.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Mozgásanalizáló és erőmérő rendszer
A rész száma: 1
Rövid leírás:
1 db Komplex futópados járásanalizáló rendszer izometriás erőmérővel és talpnyomásmérővel:
Az eszköz alább felsorolt tulajdonságai mellőzhetetlen elvárások (ezen elvárásoknak meg nem felelő megajánlás érvénytelen):
1. A rendszer főbb elemei:
1.1.Egy db, az álló helyzetben, vagy járás közben talpnyomás eloszlás-mérést lehetővé tevő, nyomásérzékelő felülettel ellátott futószalag
1.2. Gerinc és járás vizsgáló oldalsó és hátsó kamerák
1.3. a beteg hátára működés közben vonal rácsot kivetítő sík projektor amelyet egy képalkotó egység rögzít
1.4. erőmérő rendszer
1.5. 3D szimulációs platform, melynek mindkét oldala minden irányban dönthető és külön-külön vezérelhető
1.6. egy db, a tartási aszimmetria kiegyenlítésére szolgáló elektromos 3D platform az alsó végtagok hossz-különbségének mérésére
2. A gerincoszlop analízisével kapcsolatos főbb műszaki elvárások a következők:
2.1. A gerinc 3D-s rekonstrukciója és a mérések fizikai kontaktus és sugárterhelés nélkül történnek
2.2. A rendszer képes a gerincoszlop 3D statikus és 4D dinamikus analízisére és
2.2.1. az alsó végtagok mozgásanalízisére
3. A rendszer automatikusan méri legalább a felsorolt gerinc paramétereket:
3.1.törzs hossz
3.2. törzsdőlés
3.3.medence csavarodás, rotáció
3.4. medence ferdeség/szimmetria vonal
3.5. Kyphosis szög
3.6. Lordosis szög
3.7. Inflexiós pont
3.8. Gerinc rotáció (min.–max. szög)
3.9. A C7-től az L4-es csigolyáig minden csigolya pozícióját (mm-ben), rotációjának szögét
3.10. A C7 csigolya mozgását a Romberg teszt alatt
3.11. Scoliosis szög
4. Az erőmérő rendszerrel kapcsolatos főbb műszaki elvárások a következők:
4.1. Az izomerő méréseket ülő helyzetben el lehet végezni, a különböző izomcsoportok vizsgálata között a betegnek nem kell felállnia.
4.2. Az izomerő mérő készülék része a visszajelző monitor és a mért értékeket feldolgozó szoftver.
4.3. Az izomerő mérő készülék legalább a felsorolt izomcsoportok mérésére képes:
4.3.1. törzs
4.3.2. váll
4.3.3. lábszár
4.3.4. kar
4.3.5. nyaki gerinc
5. A futópad/futófelület elvárt műszaki jellemzői minimum a következők:
5.1. Rendelkezik beépített biomechanikai járás és állás analízis érzékelőkkel és pc alapú kiértékelő szoftverrel
5.2. A futófelület alatt szenzoros nyomásérzékelő platform található
5.3. A platform dönthető, az állítható emelkedő legalább 24
5.4. A szenzoros érzékelő terület mérete legalább: 100 x 42 cm
5.5. Az érzékelő szenzorok száma legalább: 7 000
5.6. A futófelület minimum: 185 x 65 cm
5.7. A futópad sebessége állítható legalább: 1km/h és 24km/h között
5.8. Futópad terhelhetősége legalább 145 kg
6. A gerinc és a járás vizsgáló kamerák (hátsó és oldalsó kamerák) minimum 240fps módban képesek képeket rögziteni
Eladó kötelezettsége a szállítás mellett az eszközök szerelése, csatlakoztatása-telepítése, beüzemelése-beszabályozása, technikai-orvosszakmai próbaüzem elvégzése a kapcsolódó próbaüzemi jegyzőkönyv készítésével, a Vevő képviselőinek (kezelőszemélyzet) betanítása a beüzemelés helyén, eszközönként 6-6 fő, a beüzemelést követő 30 napon belül, munkaidőben, 6 munkaóra alatt (az Eladó által szállított termék adottságaitól, sajátosságaitól függően, a biztonságos üzemeltetés elsajátításához szükséges időben), a kezelőszemélyzet betanítását rögzítő jegyzőkönyv készítése, magyar nyelvű használati utasítások, felhasználói kézikönyvek átadása, az érvényes forgalomba hozatali engedély bemutatása.
Többet mutasson
Részletes műszaki leírás készült, mely tartalmazza az eszközökkel szembeni ajánlatkérői elvárásokat, jellemző műszaki tulajdonságokat.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (pl. műszaki leírás) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata.
Többet mutasson
Az egyenértékűség igazolása a megajánlott terméknek az előírt, vagy annál kedvezőbb elvárásoknak való megfelelés, továbbá az előírt, vagy annál kedvezőbb műszaki tulajdonságok, valamint a jogszabályoknak való megfelelés hitelt érdemlő igazolásainak csatolásával történik.
Többet mutasson
Időtartam: 4 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-5.2.6-20-2020-00012.
További információk:
A teljesítési határidő meghatározása során valamennyi hónap 30 napos hónapként kerül figyelembevételre.
A rész teljes elnevezése karakterkorlátozás miatt került rövidítésre. A teljes cím a teljes mennyiségnél található.
A rész elnevezése: Járást és testtartást diagnosztizáló eszköz
A rész száma: 2
Rövid leírás:
1 db, legalább 3m-es járóplatformmal rendelkező, járást és testtartást diagnosztizáló eszköz beszerzése.
A beszerezni kívánt eszköz moduláris platform a talpi nyomás mérésére.
Alkalmas a járás és a testtartás mérése és elemzése által azok javítására, a megfelelő talpbetét kiválasztására, egyes kórképek (pl. Parkinson, diabétesz) következményeinek részletesebb felderítésére, esetlegesen enyhítésére, az idős betegek esési kockázatainak felmérésére és ezáltal megelőzésre is.
Többet mutasson
1. A lépés, járás és testtartás analízise mind statikus és dinamikus fázisban lehetséges
2. Az eszköz része egy legalább 3m-es érzékelőkkel ellátott járófelület
3. Az eszköz mind statikus, mind dinamikus módban képes a talpnyomás mérésére és legalább az alábbi járásparaméterek meghatározására
3.1. felszíni maximális nyomás
3.2. átlagos nyomás
3.3. központi nyomás
4. A mérések kiértékelése automatikusan megtörténik
5. Az eszköz egy, vagy több – egymáshoz és a rendszerhez kapcsolható – platformon működtethető.
6. A statikus elemzéshez a talp mért és figyelembe vett adatai minimálisan a következők:
6.1. nyomás eloszlása,
6.2. érintkezési felületek
6.3. COP rezgések
7. A dinamikus elemzéshez a talp mért és figyelembe vett adatai minimálisan a következők:
7.1. A páros számú (2 vagy 4) platformon oda-vissza sétáló beteg 1.3. és 1.6. pontban felsorolt adatait összegyűjti, feldolgozza és megjeleníti a számítógépen
8. A platform elvárt hossza 3 m, ez több elemből is összerakható
9. Upgradelhető (frissíthető)
További információk:
Az ajánlati kötöttség és a teljesítési határidő meghatározása során valamennyi hónap 30 napos hónapként kerül figyelembevételre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet 1121 Budapest, Szanatórium utca 19.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárás egyik részében sem nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázásra a Kbt. 64. § szerint van mód. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasságigazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont]
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását mindkét részben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §–16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)–(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő/ nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
A nyilatkozatoknak a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésének kell megfelelnie.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész tekintetében: Az ajánlattevőnek a 321/2015.(X.30.) K.r. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. szakaszának „α” pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M1) A Kbt. 65. § (4) bekezdésének és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja és a 22. § alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapból származó, legkésőbb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szállításainak ismertetése. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem MAGYARORSZÁGI szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
● a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont, év, hó, nap),
● a szerződést kötő másik fél,
● a szerződés tárgya,
● a szállítás mennyisége,
● a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A fenti adatokat olyan részletesen kell ismertetni, hogy egyértelműen megállapítható legyen az alkalmassági feltételnek történő megfelelés. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést – konzorciumi, vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az Ajánlattevő az adott rész tekintetében, ha
Nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett,
— az 1. rész tekintetében legalább nettó 80 000 000 HUF értékű mozgáselemző orvosi eszköz-rendszer
— a 2. rész tekintetében összesen legalább nettó 15 000 000 HUF értékű mozgáselemző orvosi eszköz-rendszer
adásvételére vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával.
Az 1–2. részben egy referencia több részben is bemutatható, amennyiben megfelel az adott részben előírt követelményeknek.
A referencia-követelmény több szerződésből is teljesíthető.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §-át megfelelően alkalmazza. Az alkalmassági követelmények vonatkozásában közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés). Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (7) és (11) bekezdéseiben foglaltakra. Ajánlatkérő elfogadja a követelmények több szerződésből való teljesítését.
Többet mutasson
Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő (4) vagy (6)–(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. [Kbt. 69. § (11a) bekezdés]
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Mindkét részben:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme HUF. A kifizetés során a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:155 § az irányadók.
A szerződés biztosítékai:
Késedelmi kötbér, alapja a késedelemmel érintett eszköz nettó vételára, mértéke: napi 1 %, maximum: 20 %
Meghiúsulási kötbér: alapja a meghiúsulással érintett eszköz nettó vételára, mértéke 30 %
Hibás teljesítéssel összefüggő szavatossági igények 15 napon túli teljesítése esetén fizetendő késedelmi kötbér, alapja a hibás teljesítéssel érintett termék(ek) nettó vételára, mértéke: napi 2 %, kötbérmaximum: 15 nap
Az eszközökre előírt, teljes körű, kötelező jótállás: 60 hónap. Amennyiben az eszközre adott gyári garancia ennél hosszabb, úgy az ajánlattevő köteles a gyári jótállást a vevő részére biztosítani.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a KD rögzíti.
Vevő a Kbt. 135.§ (1) bek; és (5)–(6) bek., valamint a Ptk.6:130. § (1)–(2) bek alapulvételével fizeti meg a vételárat az Eladó részére, amely tartalmaz minden – e Szerződésben foglalt – szerződésszerű teljesítéshez szükséges díjat és költséget, valamint a beüzemelés és betanítás díját és költségét is.
Többet mutasson
Az eszközök birtokba adása beüzemelést és kipróbálást követően, átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele mellett történik.
Az átadás-átvétel részét képezi a Közbeszerzési Dokumentumban meghatározott további dokumentumok átadás-átvétele, valamint eszközönként 6 fő részére betanítás biztosítása legalább 6 óra időtartamban a Vevő által delegált kollégák részére.
A vételár részenként valamennyi eszköz sikeres átadás-átvételét követően a Vevő által kiállított teljesítési igazolás alapján kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül esedékes.
Fizetési késedelem esetén a Vevő a késedelembe esés napjától a Ptk. 6:155. § szerinti kamatnak megfelelő, a ki nem fizetett nettó teljes vételárra vetített késedelmi kamat érvényesítésére jogosult. Részletes feltételek a szerződéstervezetben találhatóak.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-04 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk: A bontás szabályait a 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15–18. § tartalmazza

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15309790243
Más típusú ajánlatkérő: Rehabilitációs Intézet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csürke Ildikó
A vevő profiljának címe: http://www.rehabint.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000355212021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.Ajánlathoz az alábbiakat is csatolni kell a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint:
— Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot
— Felolvasólapot, a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerint,
— Kbt. 66. § (6) bekezdés szerinti adatokat, nemleges nyilatkozat is csatolandó,
— Kbt. 67.§ (4) és 65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozatokat
— Azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § szerinti aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak valamely részét aláírták. Nem MAGYARORSZÁGI gazdasági szereplők esetében – ha aláírási címpéldány nem ismert – közjegyző által hitelesített aláírási minta,
Többet mutasson
— Adott esetben a cégjegyzésre jogosult személytől származó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely feljogosít az EKR felületén történő eljárásra is.
Közös ajánlattevők megállapodását a Kbt. 35. § szerint.
2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy a gazdasági szereplő EKR felületén érdeklődését jelezze.
3. Az eljárás nyelve a magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat. Amennyiben idegen nyelvű dokumentum, irat kerül csatolásra az ajánlathoz, annak az ajánlattevő által készített magyar nyelvű fordítása is benyújtandó a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint. Benyújtandó dokumentumok tekintetében alkalmazható a Kbt. 47. § (2) bekezdése, a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
Többet mutasson
4. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletek rendelkezései az irányadóak. Ajánlatkérő a Kbt. 74.§ (2) bekezdését nem alkalmazza.
5. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
6. A Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerint a legalacsonyabb ár az egyetlen értékelési szempont, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
Mindkét részben a felolvasólapon az orvosi eszköz(rendszer) nettó egységárát kell feltüntetni.
7. Részenként csatolandó a kereskedelmi ajánlat az alábbiak szerint:
7.1. vagy annak hitelt érdemlő igazolása, hogy a megajánlott termékek mindegyike el van látva a 4/2009. (III.17.) EüM rendelet 5.§ (1) bekezdése szerinti CE jelöléssel (pl. gyártói igazolások csatolása),
7.2. vagy amennyiben a megajánlott termékek bármelyike nincs ellátva az előző pontban részletezett CE jelöléssel, úgy az adott termékre vonatkozóan igazolást arról, hogy lefolytatták az 1./ pontban részletezett rendelet 13. § szerinti, az adott eszközre vonatkozó EK megfelelőség értékelési eljárást.
Többet mutasson
7.3. minden esetben a származás igazolása
7.4. minden esetben a forgalmazási jogosultság igazolása a gyártóig visszavezetve
8. Szakmai ajánlat részenként: a kitöltött megfelelőségi nyilatkozat (ld. excel melléklet)
9. Ajánlatkérő 321/2015. (X. 30.) Kr. 30. § (4) bekezdésre hivatkozva közli, hogy a III.1.2) és III.1.3) pontban az alkalmassági követelményeket a 28. § (3) bekezdés alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg.
10. Ajánlatkérő az ajánlattevők részére nem teszi lehetővé gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozását.
11. Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában 2 hónapban meghatározott ajánlati kötöttség időtartama alatt 60 napot ért.
12. Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában rögzített 4 hónapos időtartam alatt 120 napot ért.
13. AK a Kbt. 81. § (4)–(5) bekezdését valamennyi rész tekintetében alkalmazza.
14. Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 71. § alapján a hiánypótlás lehetőségét biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdését megfelelően alkalmazza.
15.Ajánlatkérő felhívja a t. Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben bármely részben a rendelkezésre álló fedezetet túllépő nyertes ajánlat alapján kerül megkötésre az adásvételi szerződés, úgy az Ajánlatkérő kezdeményezi a Támogató Okirat módosítását a pótfedezet biztosítása érdekében. A Kbt. 53. § (5) bek. szerinti ok, ha a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés pénzügyi fedezetét biztosító Támogatói Okirat módosítás nem kerül megkötésre, vagy a változásbejelentés nem kerül elfogadásra vagy pótlólagos hazai forrás nem kerül biztosításra és a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá. Ajánlatkérő a fent megjelölt feltételeket a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltételeként köti ki.
Többet mutasson
16. FAKSZ: dr. Miklós Katalin, 00442
17. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontban foglaltakat.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)–(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 089-227671 (2021-05-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-08-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés a „Computerizált, interaktív (részben robottal végzett) rehabilitációs módszertani központ létrehozása az OORI-ban” című, EFOP-5.2.6-20-2020-00012. számú projekt keretében valósul meg. A közbeszerzés során kizárólag új,- lehetőség szerint Magyarországon eddig még nem használt, vagy nem bevezetett eszközök beszerzése a cél, mivel a projekt egyik fő mérföldköve új eszközök és ezáltal új rehabilitációs technikák és technológiák bevezetése és meghonosítása Magyarországon. Minden eszközre vonatkozóan pályázati előírás az öt év kötelező jótállás biztosítása. Valamennyi eszköz nettó vételárának tartalmaznia kell a beállítás és beüzemelés,- az előírt jótállás,- betanítás és ahhoz adott esetben szükséges tananyag költségeit is. Mozgáselemző eszközök beszerzése a terápiás terv elkészítéséhez két részben: Teljes mennyiség: 1. rész: 1 db Komplex futópados járásanalizáló rendszer izometriás erőmérővel és talpnyomásmérővel 2. rész: 1 db, legalább 3m-es járóplatformmal rendelkező, a járást és a testtartást diagnosztizáló eszköz beszerzése Részenként adásvételi szerződés megkötése. A szerződés időtartama valamennyi részben 90 + 30 nap (ebből 90 nap a szállítás, 30 nap a beüzemelés és a betanítás időtartama) + a kötelező 5 éves jótállás időtartama. Ajánlatot részenként, a megadott teljes mennyiségre lehet tenni. Valamennyi rész tekintetében a megajánlott eszközöknek meg kell felelni a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt követelményeknek, azoknak rendelkezniük kell gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal. A CE megfelelőségi tanúsítványokat, illetőleg a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat az ajánlathoz kereskedelmi ajánlatként csatolni szükséges. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata Valamennyi eszköz esetében az ajánlati ár tartalmazza az összes szükséges (kiegészítő) szoftver árát is. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a beüzemelés és a betanítás költségeit is. A támogatás intenzitása: 100%, melyből 100% uniós forrás A finanszírozás módja: utófinanszírozás. A közbeszerzési eljárásban megkötött szerződésnek a teljesítés időtartama alatt mindvégig a Támogató Okiratban és mellékleteiben, valamint az ÁSZF-ben foglaltakkal kell összhangban lenniük, ezért a szerződő felek a szerződésben kötelesek vállalni, hogy a szerződésüket szükség esetén az összhang megteremtése érdekében módosítják.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 129 550 153 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Szanatórium Utca 19

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-08-31 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 171-445204
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 089-227671
HL-S szám: 171

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés során kizárólag új,- lehetőség szerint Magyarországon eddig még nem használt, vagy nem bevezetett eszközök beszerzése a cél, mivel a projekt egyik fő mérföldköve új eszközök és ezáltal új rehabilitációs technikák és technológiák bevezetése és meghonosítása Magyarországon.
Többet mutasson
Valamennyi eszköz nettó vételárának tartalmaznia kell a beállítás és beüzemelés,- az előírt jótállás,- betanítás és ahhoz adott esetben szükséges tananyag költségeit is.
Valamennyi rész tekintetében a megajánlott eszközöknek meg kell felelni a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt követelményeknek, azoknak rendelkezniük kell gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal. A CE megfelelőségi tanúsítványokat, illetőleg a gyártói megfelelőségi nyilatkozatokat az ajánlathoz kereskedelmi ajánlatként csatolni szükséges.
Többet mutasson
A támogatás intenzitása: 100%, melyből 100% uniós forrás
1.A rendszer főbb elemei:
1.5. 3D szimulációs platform, melynek mindkét oldala minden irányban dönthető és külön- külön vezérelhető
3.8. Gerinc rotáció (min. - max. szög)
5.3. A platform dönthető, az állítható emelkedő legalább 24°
Eladó kötelezettsége a szállítás mellett az eszközök szerelése, csatlakoztatása-telepítése, beüzemelése-beszabályozása, technikai-orvosszakmai próbaüzem elvégzése a kapcsolódó próbaüzemi jegyzőkönyv készítésével, a Vevő képviselőinek (kezelőszemélyzet) betanítása a beüzemelés helyén, eszközönként 6-6 fő, a beüzemelést követő 30 napon belül, munkaidőben, 6 munkaóra alatt ( az Eladó által szállított termék adottságaitól, sajátosságaitól függően, a biztonságos üzemeltetés elsajátításához szükséges időben), a kezelőszemélyzet betanítását rögzítő jegyzőkönyv készítése, magyar nyelvű használati utasítások, felhasználói kézikönyvek átadása, az érvényes forgalomba hozatali engedély bemutatása.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban ( pl. műszaki leírás) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata.
Többet mutasson
Az egyenértékűség igazolása a megajánlott terméknek az előírt,- vagy annál kedvezőbb elvárásoknak való megfelelés, továbbá az előírt,- vagy annál kedvezőbb műszaki tulajdonságok, valamint a jogszabályoknak való megfelelés hitelt érdemlő igazolásainak csatolásával történik.
Többet mutasson
Alkalmas a járás és a testtartás mérése és elemzése által azok javítására, a megfelelő tapbetét kiválasztására, egyes kórképek (pl. Parkinson, diabétesz ) következményeinek részletesebb felderítésére, esetlegesen enyhítésére, az idős betegek esési kockázatainak felmérésére és ezáltal megelőzésre is.
Többet mutasson
5. Az eszköz egy, vagy több - egymáshoz és a rendszerhez kapcsolható - platformon működtethető.
7.1. A páros számú (2 vagy 4 ) platformon oda-vissza sétáló beteg 1.3. és 1.6. pontban felsorolt adatait összegyűjti, feldolgozza és megjeleníti a számítógépen

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-25 📅
Név: Suppline Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23577336241
Postacím: Gazda Utca 53
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1028
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 308490224 📞
E-mail: info@suppline.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.suppline.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 109 187 000 HUF 💰
Név: Stargen EU s.r.o.
Nemzeti nyilvántartási szám: CZ28487150
Postacím: Malešická 2251 51
Postai város: Prague 3
Postai irányítószám: 13000
Ország: Csehország 🇨🇿
Telefon: +420 601328973 📞
E-mail: viktor.demin@stargen-eu.cz 📧
Ország: Hlavní město Praha 🏙️
Internetcím: http://www.stargen-eu.cz 🌏
A beszerzés teljes értéke: 20 363 153 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
1. rész: Suppline Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1028 Budapest Gazda Utca 53.), Adószám: 23577336241
2. rész: Consilior Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (2131 Göd Szabadságharcosok Utja 4/1.), Adószám: 13575072213
Stargen EU s.r.o. (Malešická 2251/51, 130 00, Prága 3- Žižkov ) HÉA Európai Uniós adószám: CZ28487150

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
Forrás: OJS 2021/S 171-445204 (2021-08-31)