Multifunkcionális sportcsarnok építése Pátyon

Páty Község Önkormányzata

2071 Páty, belterület 631/2. hrsz alatt többcélú tornacsarnok épül, melynek területe a város meglévő sportpályájánál helyezkedik el, közel a városközponthoz, a Füzes patak mellett, Pátykert határán. Az épület két egymástól karakterében eltérő épülettömegből áll, egy alacsony tetőhajlással kialakított lapostetős épületrész és egy magasabb csarnokrész. A magasabb tömeget körülölelő épületrészben helyezkednek el a kiszolgáló funkciók, míg a magasabb tömegben található a küzdőtér és a hozzá tartozó nézőtér. A főbejáraton keresztül a szélfogón át az előtérbe érkezünk, itt található a ruhatár és a földszinti vizesblokk. Innen lépcsőn juthatunk el a büfébe és a hozzá tartozó fogyasztói térbe. Az előtérből közvetlenül tudunk a küzdőtérbe jutni igény esetén továbbá a büféből jó rálátás nyílik a sportpályára. Az megérkezés után szembe található a ruhatár, mely mögött vannak a közönség mosdók. A lefelé vezető lépcsőn egy zárt folyósón keresztül jutunk a 4 csapatöltözőhöz, az irodához, valamint a lelátórész alatt elhelyezkedő további öltözőkhöz, az orvosi szobához, az akadálymentes öltözőhöz és a raktárhoz. A felfelé vezető lépcsőn jutunk fel a nézőtérhez, amely 4 szektorra van osztva és összesen 285 ülőhely található. A nézőtér mögött található a büfé és a fogyasztótér. A földszinten a küzdőtérhez tartozik egy nagyobb alapterületű fitness terem és szertár / székraktár. Az alsó szinten helyezkedik el a gépészeti helyiség, a küzdőtér mögött pedig a szellőzőgépek.
Karakter-korlátozás miatt bővebb leírás a műszaki dokumentációban található.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-12-22 Ajánlati felhívás
2022-01-25 További információk
2022-02-04 További információk
2022-02-11 További információk
2022-05-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-11-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-12-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001651302021
Rövid leírás:
2071 Páty, belterület 631/2. hrsz alatt többcélú tornacsarnok épül, melynek területe a város meglévő sportpályájánál helyezkedik el, közel a városközponthoz, a Füzes patak mellett, Pátykert határán. Az épület két egymástól karakterében eltérő épülettömegből áll, egy alacsony tetőhajlással kialakított lapostetős épületrész és egy magasabb csarnokrész. A magasabb tömeget körülölelő épületrészben helyezkednek el a kiszolgáló funkciók, míg a magasabb tömegben található a küzdőtér és a hozzá tartozó nézőtér. A főbejáraton keresztül a szélfogón át az előtérbe érkezünk, itt található a ruhatár és a földszinti vizesblokk. Innen lépcsőn juthatunk el a büfébe és a hozzá tartozó fogyasztói térbe. Az előtérből közvetlenül tudunk a küzdőtérbe jutni igény esetén továbbá a büféből jó rálátás nyílik a sportpályára. Az megérkezés után szembe található a ruhatár, mely mögött vannak a közönség mosdók. A lefelé vezető lépcsőn egy zárt folyósón keresztül jutunk a 4 csapatöltözőhöz, az irodához, valamint a lelátórész alatt elhelyezkedő további öltözőkhöz, az orvosi szobához, az akadálymentes öltözőhöz és a raktárhoz. A felfelé vezető lépcsőn jutunk fel a nézőtérhez, amely 4 szektorra van osztva és összesen 285 ülőhely található. A nézőtér mögött található a büfé és a fogyasztótér. A földszinten a küzdőtérhez tartozik egy nagyobb alapterületű fitness terem és szertár / székraktár. Az alsó szinten helyezkedik el a gépészeti helyiség, a küzdőtér mögött pedig a szellőzőgépek. Karakter-korlátozás miatt bővebb leírás a műszaki dokumentációban található.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Páty Község Önkormányzata
Postacím: Kossuth Lajos Út 83.
Postai irányítószám: 2071
Postai város: Páty
Kapcsolat
Internetcím: http://www.paty.hu 🌏
E-mail: szekely.laszlo@paty.hu 📧
Telefon: +36 23555534 📞
Fax: +36 23344540 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001651302021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001651302021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-22 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 251-665638
HL-S szám: 251
További információk
Aj.kérő az ajánlatokat a Kbt.76.§(2)bek.c)pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempont szerint értékeli. Az 1.ért. szempont értékelésének módszere a pontozás, mely során az aj.kérő szakmai szempontok alapján kialakított értékelési skála alapján, az egyes ajánlati elemekhez közvetlenül rendeli hozzá az előre meghatározott alsó vagy felső pontértékek közötti megfelelő pontszámot, akként, hogy az Építéstechnológia terv (1.1.) és Munkaerőterv (1.2.) alszempontok külön kerülnek értékelésre. Ha az aj.tevő valamelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem tekintetében nem tesz megajánlást, ajánlata vállalást/bemutatást nem tartalmaz (teljes figyelmen kívül hagyást követ el), abban az esetben az ajánlata érvényesként nem értékelhető, az ilyen eset érvénytelenséget eredményez, továbbá az ajánlata érvénytelenségét eredményezi, ha a vállalás, bármelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem esetében nem felel meg a jogszabályoknak, valamint a közbeszerzési dokumentációban, annak műszaki mellékleteiben, tervdokumentációban, illetve a kiadott szerződéstervezetben, annak mellékleteiben foglalt feltételeknek egyértelműen megállapíthatóan ellentmond. A pontlevonást a közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint objektív indokok mentén végezhet a bírálóbizottság, mely levonás okát bírálat anyagában pontosan indokolnia kell. A viszonyítás alapja a megállapításokhoz a dokumentáció műszaki leírása, az árazatlan költségvetési kiírás, illetve a szerződéstervezet, továbbá a feladat elvégzésére vonatkozó jogszabályi előírások. A dokumentáció műszaki leírását az aj.tevők részére rendelkezésre bocsátott tervek, azokhoz tartozó szöveges műszaki leírások és kiadott hatósági engedélyek, határozatok képezik. A bírálóbizottság ezt követően azt vizsgálja meg, hogy az ajánlatban található vállalások alapján az adott alszempontra az aj.tevő megkaphatja-e az ott megjelölt maximális pontot vagy pedig vannak olyan körülmények, amelyek miatt pontszámlevonásra kerül sor. Aj.kérő minden egyes alszempont esetében meghatározta, hogy mely körülmények fennállása vagy hiánya esetén értékeli kedvezőtlenül az ajánlatot és eszközöl pontszámlevonást. A pontlevonás a tervek átvizsgálását követően a megjelölt konkrét hiányosságok esetén áll fenn, mely hiányosságokat a bírálóbizottság elfogulatlanul és pártatlanul vizsgálja és alátámasztott indok mentén dönt a pontlevonás alkalmazásáról. A 2. ért. szempont, a környezet építési és bontási törmelékkel való terhelések mérésére (m3) vonatkozó megajánlás esetében az Aj.kérő a fordított arányosságot alkalmazza, amelynél alacsonyabb érték a kedvezőbb. A 3. ért. szempont esetén a 266/2013.(VII.11.) Korm.rendelet 1.sz.melléklet VI.felelős műszaki vezetés fejezet 1.rész 2.sor szerinti építési szakterület, azaz MV-É jogosultság megszerzéséhez, a végzettségétől függő (okleveles építészmérnök,okleveles építőmérnök:36 hónap, építészmérnök,építőmérnök: 48 hónap), vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges kötelező szakmai gyakorlaton felüli, jogosultság megszerzéséhez elfogadható többlettapasztalattal rendelkezik. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében maximum pontot (100 pont) kap, ha 36hónap többlettapasztalattal rendelkezik, ha nem rendelkezik további szakmai tapasztalattal, azaz 0 hónap a megajánlás, abban az esetben az ajánlat nem érvénytelen, hanem az Aj.tevő 0 pontot kap. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében az egyenes arányosítás módszerével a két szélső, legkedvezőbb (36 hónap) és a legkedvezőtlenebb érték (0 hónap) közötti távolság értékelésére kerül sor. Az értékelés körében bemutatott szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, annak hiánya nem hiánypótolható hibának minősül, az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!Több szakember megajánlására nincs mód, az többváltozatú (alternatív) ajánlatnak minősül és ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Aj.kérő a 4. ért.szempont (ár megajánlás, súlyszám:70) esetében fordított arányosítást alkalmaz. Aj.kérő felhívja az aj.tevők figyelmét, hogy a beárazásra kerülő árazott költségvetések a szakmai ajánlat részét képezik, így e dokumentum benyújtásának elmaradása a Kbt.71.§(8)bek. b pontja alapján nem hiánypótoltatható hibának minősül, tehát az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. A kiosztható pontok alsó és felső határa szempontonként: 0-100. Az ért. szempontok pontos számítási módja a közbeszerzési dokumentációban megtalálható. Az építési beruházás tárgyára, összetettségére tekintettel a részekre történő aj.tétel nem biztosítható a kivitelezés biztonságos megvalósítása mellett, továbbá a gazdasági ésszerűséggel sem lenne összeegyeztethető az alábbiakra figyelemmel: A közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, mely során kivitelezendő épület 2071 Páty,belterület, 631/2 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanon kerül megvalósításra. A tervezett létesítmény műszakilag egybe tartozik, egy egységet képez, mind funkcionálisan, mind szerkezetileg, mind gépészetileg, mind épületvillamossági szempontból. Erre való tekintettel a kivitelezés során az építési tevékenységek szétbontása műszakilag nem lehetséges, az épület építés folyamatai nem elválaszthatók egymástól szakágak szerint, azt egy vállalkozó szervezésében, tevékenységében kell megvalósítani. A fentieken túl az ingatlan fizikai adottságai miatt sem biztosítható több kivitelező egyidejű munkavégzése. Több kivitelező esetén technológiai sorrendek betartása nem biztosított, a műszaki folyamatok időben eltolódhatnak, ami a befolyásolja a projekt megvalósíthatóságát, annak fizikai befejezésének határidejét indokolatlanul késleltetné, valamint indokolatlan többletköltségeket okozna(pl. többszöri felvonulási költség). AK meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra,illetve konkrét eljárásra csak annak érdekében hivatkozik, hogy a szerződés tárgyának az ajánlattételhez szükséges, kellően pontos és érthető leírását megadhassa,AK elfogadja az azzal egyenértékű dolog, eljárás szerepeltetését az ajánlatban.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
2071 Páty, belterület 631/2. hrsz alatt többcélú tornacsarnok épül, melynek területe a város meglévő sportpályájánál helyezkedik el, közel a városközponthoz, a Füzes patak mellett, Pátykert határán. Az épület két egymástól karakterében eltérő épülettömegből áll, egy alacsony tetőhajlással kialakított lapostetős épületrész és egy magasabb csarnokrész. A magasabb tömeget körülölelő épületrészben helyezkednek el a kiszolgáló funkciók, míg a magasabb tömegben található a küzdőtér és a hozzá tartozó nézőtér. A főbejáraton keresztül a szélfogón át az előtérbe érkezünk, itt található a ruhatár és a földszinti vizesblokk. Innen lépcsőn juthatunk el a büfébe és a hozzá tartozó fogyasztói térbe. Az előtérből közvetlenül tudunk a küzdőtérbe jutni igény esetén továbbá a büféből jó rálátás nyílik a sportpályára. Az megérkezés után szembe található a ruhatár, mely mögött vannak a közönség mosdók. A lefelé vezető lépcsőn egy zárt folyósón keresztül jutunk a 4 csapatöltözőhöz, az irodához, valamint a lelátórész alatt elhelyezkedő további öltözőkhöz, az orvosi szobához, az akadálymentes öltözőhöz és a raktárhoz. A felfelé vezető lépcsőn jutunk fel a nézőtérhez, amely 4 szektorra van osztva és összesen 285 ülőhely található. A nézőtér mögött található a büfé és a fogyasztótér. A földszinten a küzdőtérhez tartozik egy nagyobb alapterületű fitness terem és szertár / székraktár. Az alsó szinten helyezkedik el a gépészeti helyiség, a küzdőtér mögött pedig a szellőzőgépek.
Többet mutasson
Karakter-korlátozás miatt bővebb leírás a műszaki dokumentációban található.
Beépítési paraméterek: Az ingatlan címe: 2071 Páty belterület, az ingatlan helyrajzi száma: 631/2, Telekterület: 22 205 m2, a terület övezeti besorolása: KSP/01, beépítési mód: szabadonálló. Beépített terület (földszinti bruttó): 2 291,98 m2, Beépítettség: 10,32 %, Építménymagasság: 6,42 m, Zöldfelület (kialakított) 17 287,81 m2, Zöldfelületi mutató: 77,86 %, Beépítési mód: szabadonálló, Előkert: 45m, Parkolási mérleg: 72 db
Többet mutasson
Kivitelezendő épület fő funkciói: SPORTCSARNOK: Többrendeltetésű tér a tornasport, labdajátékok, küzdősportok, sporttevékenységeinek - edzés, verseny - lebonyolításához. A küzdőtér 24 x 44 m befoglaló méretű, multi funkciós sportpálya, amelyben az alábbi pályák helyezhetők és alakíthatók ki felfestéssel: kézilabda pálya: 20 x 40 m, kosárlabda pálya: 15 x 28 m. Ide tartoznak még a sportcsarnok kiegészítő helyiségei: Sporteszköz szertár, Széktároló, Öltözők: Csapat öltözők, bírói / edzői/ tanári öltöző, Sportorvosi elsősegély helyiség és Ügyeletes orvosi szoba
Többet mutasson
KÖZÖNSÉG-KISZOLGÁLÓ LÉTESÍTMÉNYEK: ruhatár, wc-csoportok (előcsarnokhoz, közlekedőkhöz):az előírások szerint méretezett, igényes kialakítású férfi-női wc csoportok, akadálymentes vizesblokk, kávézó, büfé, előcsarnok (nézők részére).
ÜZEMELTETÉSI TERÜLETEK (Igazgatási és fenntartási helyiségek): iroda, takarítószer tároló, kukatároló
Az épület alapozása vegyes rendszerű. A küzdőtér alatt 20 cm vastag lemezalappal történik, a körülötte lévő helyiségek alatt sávalapozással.
Vízszigetelések, lapostetők hőszigetelése: Mélyépítési szigetelések, Csapadékvíz elleni tetőszigetelések Használati víz elleni szigetelések.
Födémszerkezet: Az épület közbenső födémszerkezete 20 cm vastag monolit vasbeton födém.
Tetőszerkezetek, tetőfedések, tetők hőszigetelése, bádogos szerkezetek: Csarnok tetőszerkezet: A csarnok felett az előregyártott fióktartókon 15 cm magas, míg az alacsonyabb épületrészeken mind a fűtött belső térben, mind külső területeken 8,5 cm magas trapézlemez készül. A hőszigetelést 16 cm + 8 cm műgyanta kötésű, teljes keresztmetszetében víztaszító, kétrétegű (inhomogén) csupasz kőzetgyapot lemez hőszigetelés adja. A vízszigetelés 1,5 mm vastag UV álló, lágyított PVC csapadékvíz elleni szigetelés mechanikai rögzítéssel, gyártói előírások szerint.
Többet mutasson
Lapostető hőszigetelése: Az alacsonyabb épületrész felett készülő lapostetőre 15 + 15 cm kőzetgyapot hőszigetelő lemez kerül, melynek lejtését a tetőszerkezet kialakítása adja.
A csapadékvizet a csarnoktetőn pontralejtéssel összegyűjtjük és elvezetjük, a lapostetős részeken gravitációsan levezetjük és elszikkasztjuk
A külső falak alkalmassági ideje 20 év. A falaknak 301-600 Pa szélnyomásnak és 1 liter/perc/m2 mennyiségű csapóesőnek kell ellenállnia. A falaknak meg kell felelniük a vonatkozó tűzvédelmi szabályokban rögzített tűzállósági értéke
Könnyűszerkezet: Szendvicspanel:A küzdőtér kiemelkedő tömegét a tartószerkezeti vázra szerelt szendvicspanellel burkoljuk. A burkolatot helyenként kiegészítő acél vázra kell szerelni.
Külső Nyílászárók: Aluminium nyílászárók
BELSŐ NYÍLÁSZÁRÓK: Általános igényszintű ajtók, Magas igényszintű ajtók, Alumínium belső nyílászárók.
Belső falak: várható élettartama 50 év, alkalmassági ideje pedig 20 év legyen. A válaszfalaknak a mindenkori hatályos tűzvédelmi előírásokban rögzített tűzállóságúnak kell lenniük. Minden fal meg kell feleljen a Magyar Szabványok és jogszabályok tűzvédelmi előírásainak. A falaknak 75 kg-os tömeg lökőerejét, illetve 90 J értékű lengőterhet kell elviselniük repedés, törés, behorpadás megjelenése nélkül. A falaknak nedvesség okozta káros alakváltozásokkal szemben ellenállónak kell lenniük 20 fok Celsius környezeti hőmérséklet és 75-90 %-os páratartalom mellett. A falak hangszigetelésének az akusztikai követelményekben leírt követelményeket kell teljesítenie.
Többet mutasson
Belső padlószerkezetek és padlóburkolatok: Hőszigetelések, hangszigetelések, Technológiai szigetelés, Aljzatok, Aljzatkiegyenlítés, Sportpadló, Padlóburkolatok: Kőporcelánlap burkolatok.
Festés, mázolás, falburkolatok mennyezetképzés: Minden falfestési munkát a vonatkozó Magyar szabványoknak megfelelően, a gyártó utasításával összhangban kell elvégezni. Az anyagokat az eredeti gyári kiszerelésben, a külső - ill. belső munkáknak megfelelő minőségben kell a helyszínre szállítani. Az anyagokat az eredeti gyári összetételben kell felhasználni, száradásgyorsító vagy más anyag hozzáadása semmilyen körülmények között nem engedhető meg. A hibás vagy nem kielégítő állapotú festékeket nem lehet felhasználni. Az anyagok minősége és alkalmazása feleljen meg a helyi környezeti viszonyoknak.
Többet mutasson
Falburkolatok: Kerámia, Faburkolat, Külső, belső fémfelületek festése
Külső burkolatok: A telken belüli, de épületen kívüli burkolatok általában jó minőségű beton lapokból készülnek, megfelelően tömörített kavicságyazaton. Ezen felül különböző fa, terméskő és egyéb felületek jelennek meg. Külső burkolatok az útterven és kapcsolódó tervein szerepelnek
Többet mutasson
A sportcsarnok hőigényét többek között 5 db 35,5 kw-os gázbázisú abszorpciós hőszivattyú látja el, melynek kiépítése, telepítése is az ajánlattevő(k) feladata.
Időtartam: 16 hónap
További információk:
Aj.kérő az ajánlatokat a Kbt.76.§(2)bek.c)pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempont szerint értékeli.
Az 1.ért. szempont értékelésének módszere a pontozás, mely során az aj.kérő szakmai szempontok alapján kialakított értékelési skála alapján, az egyes ajánlati elemekhez közvetlenül rendeli hozzá az előre meghatározott alsó vagy felső pontértékek közötti megfelelő pontszámot, akként, hogy az Építéstechnológia terv (1.1.) és Munkaerőterv (1.2.) alszempontok külön kerülnek értékelésre.
Többet mutasson
Ha az aj.tevő valamelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem tekintetében nem tesz megajánlást, ajánlata vállalást/bemutatást nem tartalmaz (teljes figyelmen kívül hagyást követ el), abban az esetben az ajánlata érvényesként nem értékelhető, az ilyen eset érvénytelenséget eredményez, továbbá az ajánlata érvénytelenségét eredményezi, ha a vállalás, bármelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem esetében nem felel meg a jogszabályoknak, valamint a közbeszerzési dokumentációban, annak műszaki mellékleteiben, tervdokumentációban, illetve a kiadott szerződéstervezetben, annak mellékleteiben foglalt feltételeknek egyértelműen megállapíthatóan ellentmond.
Többet mutasson
A pontlevonást a közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint objektív indokok mentén végezhet a bírálóbizottság, mely levonás okát bírálat anyagában pontosan indokolnia kell. A viszonyítás alapja a megállapításokhoz a dokumentáció műszaki leírása, az árazatlan költségvetési kiírás, illetve a szerződéstervezet, továbbá a feladat elvégzésére vonatkozó jogszabályi előírások. A dokumentáció műszaki leírását az aj.tevők részére rendelkezésre bocsátott tervek, azokhoz tartozó szöveges műszaki leírások és kiadott hatósági engedélyek, határozatok képezik.
Többet mutasson
A bírálóbizottság ezt követően azt vizsgálja meg, hogy az ajánlatban található vállalások alapján az adott alszempontra az aj.tevő megkaphatja-e az ott megjelölt maximális pontot vagy pedig vannak olyan körülmények, amelyek miatt pontszámlevonásra kerül sor. Aj.kérő minden egyes alszempont esetében meghatározta, hogy mely körülmények fennállása vagy hiánya esetén értékeli kedvezőtlenül az ajánlatot és eszközöl pontszámlevonást. A pontlevonás a tervek átvizsgálását követően a megjelölt konkrét hiányosságok esetén áll fenn, mely hiányosságokat a bírálóbizottság elfogulatlanul és pártatlanul vizsgálja és alátámasztott indok mentén dönt a pontlevonás alkalmazásáról.
Többet mutasson
A 2. ért. szempont, a környezet építési és bontási törmelékkel való terhelések mérésére (m3) vonatkozó megajánlás esetében az Aj.kérő a fordított arányosságot alkalmazza, amelynél alacsonyabb érték a kedvezőbb.
A 3. ért. szempont esetén a 266/2013.(VII.11.) Korm.rendelet 1.sz.melléklet VI.felelős műszaki vezetés fejezet 1.rész 2.sor szerinti építési szakterület, azaz MV-É jogosultság megszerzéséhez, a végzettségétől függő (okleveles építészmérnök,okleveles építőmérnök:36 hónap, építészmérnök,építőmérnök: 48 hónap), vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges kötelező szakmai gyakorlaton felüli, jogosultság megszerzéséhez elfogadható többlettapasztalattal rendelkezik. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében maximum pontot (100 pont) kap, ha 36hónap többlettapasztalattal rendelkezik, ha nem rendelkezik további szakmai tapasztalattal, azaz 0 hónap a megajánlás, abban az esetben az ajánlat nem érvénytelen, hanem az Aj.tevő 0 pontot kap. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében az egyenes arányosítás módszerével a két szélső, legkedvezőbb (36 hónap) és a legkedvezőtlenebb érték (0 hónap) közötti távolság értékelésére kerül sor. Az értékelés körében bemutatott szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, annak hiánya nem hiánypótolható hibának minősül, az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!Több szakember megajánlására nincs mód, az többváltozatú (alternatív) ajánlatnak minősül és ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Többet mutasson
Aj.kérő a 4. ért.szempont (ár megajánlás, súlyszám:70) esetében fordított arányosítást alkalmaz.
Aj.kérő felhívja az aj.tevők figyelmét, hogy a beárazásra kerülő árazott költségvetések a szakmai ajánlat részét képezik, így e dokumentum benyújtásának elmaradása a Kbt.71.§(8)bek. b pontja alapján nem hiánypótoltatható hibának minősül, tehát az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Többet mutasson
A kiosztható pontok alsó és felső határa szempontonként: 0-100.
Az ért. szempontok pontos számítási módja a közbeszerzési dokumentációban megtalálható.
Az építési beruházás tárgyára, összetettségére tekintettel a részekre történő aj.tétel nem biztosítható a kivitelezés biztonságos megvalósítása mellett, továbbá a gazdasági ésszerűséggel sem lenne összeegyeztethető az alábbiakra figyelemmel:
A közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, mely során kivitelezendő épület 2071 Páty,belterület, 631/2 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanon kerül megvalósításra. A tervezett létesítmény műszakilag egybe tartozik, egy egységet képez, mind funkcionálisan, mind szerkezetileg, mind gépészetileg, mind épületvillamossági szempontból. Erre való tekintettel a kivitelezés során az építési tevékenységek szétbontása műszakilag nem lehetséges, az épület építés folyamatai nem elválaszthatók egymástól szakágak szerint, azt egy vállalkozó szervezésében, tevékenységében kell megvalósítani. A fentieken túl az ingatlan fizikai adottságai miatt sem biztosítható több kivitelező egyidejű munkavégzése. Több kivitelező esetén technológiai sorrendek betartása nem biztosított, a műszaki folyamatok időben eltolódhatnak, ami a befolyásolja a projekt megvalósíthatóságát, annak fizikai befejezésének határidejét indokolatlanul késleltetné, valamint indokolatlan többletköltségeket okozna(pl. többszöri felvonulási költség).
Többet mutasson
AK meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra,illetve konkrét eljárásra csak annak érdekében hivatkozik, hogy a szerződés tárgyának az ajánlattételhez szükséges, kellően pontos és érthető leírását megadhassa,AK elfogadja az azzal egyenértékű dolog, eljárás szerepeltetését az ajánlatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 2071 Páty, belterület 631/2 hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
1. Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) (2) bekezdéseiben rögzített kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Az igazolási módok felsorolása, rövid leírása:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-7. §-aiban foglaltak alapján ajánlattevő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az eljárás további részében a kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kbt. 69. § (4) - (7) bekezdései alapján az Ajánlatkérő felhívására az alábbiak szerint kerülhet sor: A Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 8. §-a szerint nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) bekezdés a), e) pontja, valamint bizonyos esetekben a d.) pont (Korm. rendelet 8. § c) pontja) továbbá k) pont kb) és kc) alpontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 10. §-a szerint nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A 321/2015(X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Alkalmazandók továbbá a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 12-14. §-ai. Öntisztázás a Kbt. 64. § (1)-(2) bek. szerint lehetséges.
Többet mutasson
2. Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben valamely építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén pedig − amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges − a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Sz.1.A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan az ajánlatkérő előírhatja, hogy az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő szerepeljen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26.§) Az előírt követelmény tekintetében Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Kétség esetén az ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint felvilágosítást kérhet az ajánlattevőtől vagy részvételre jelentkezőtől arra vonatkozóan, hogy az ajánlatban megjelölt gazdasági szereplők közül melyik végez, illetve melyik nem végez olyan építőipari kivitelezési tevékenységet, amely alapján az Étv. szerinti építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szerepelnie kell. A Kbt. 65. § (9) bek.-re tekintettel az alkalmassági követelmények igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A Kbt. 65. § (6) alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes információk (A-D szakasz kitöltésének mellőzésével) megadása nélkül. A Kbt. 67. § (3) bekezdése szerint ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ezen esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet a Ptk. 6: 419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Kbt. 69. § (4) -(8) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
Többet mutasson
P1. Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolja be valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított nyilatkozatát az alábbi tartalommal:
- a pénzügyi intézmény által részére vezetett számlák, pénzforgalmi jelzőszáma(i);
- a pénzügyi intézmény mióta vezeti az ajánlattevő bankszámláját(it);
- az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 2 évben (24 hónapban) volt-e 15 naptári napot meghaladó időtartamú sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A megszűnt számlák esetében Ajánlatkérő bármely, a megszűnést követően kelt nyilatkozatot elfogad a minimumkövetelmény alátámasztására.
A Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. §-a irányadó.
Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében foglalt lehetőségekre.
P2. A Kbt. 65. § (1) a) pontja és a Kr. 19. § (1) c) pontja alapján ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a minimumkövetelmény szerinti közbeszerzési tárgyból származó - ÁFA nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az AT nem rendelkezik a felhívás feladását közvetlenül megelőző utolsó 3 - mérlegfordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek. Amennyiben AT nyilatkozatában kevesebb, mint 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évet mutat be, azonban a nyilatkozatból megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 35. § (2a), 65. § (7)-(9), (11)-(12)., 67. § (3) bekezdések a Kbt. 69. §-a, és a Kr. 1. § (6) - (8) bekezdései irányadók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 2 évben (24 hónapban) a meglévő vagy megszüntetett számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat szerint számláján előfordult 15 napon túli sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Sorbaállítás alatt ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
P2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési beruházásra vonatkozó felújítás és/vagy bővítés és/vagy építés) származó nettó árbevétele nem éri el összesen 2 300 000 000,- Ft-ot.
Többet mutasson
Ajánlattevő és - amennyiben Ajánlattevő valamely alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában más szervezet vagy személy kapacitására kíván támaszkodni, úgy adott alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban előírt dokumentumokat az ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdése szerinti felhívására kötelesek benyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak alapján, amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek (AT) az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bek, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 1. § (1) bek szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő (AK) az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes információk (A-D szakasz kitöltésének mellőzésével) megadása nélkül. A Kbt. 67. § (3) bek szerint ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban - vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben - be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Többet mutasson
AT és - amennyiben AT valamely alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában más szervezet vagy személy kapacitására kíván támaszkodni, úgy adott alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban előírt dokumentumokat az ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) és (6) bek szerinti felhívására kötelesek benyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bek foglaltak alapján amennyiben az AT az igazolásokat korábban benyújtotta, az AK nem hívja fel az ATt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az AK felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(8) bek alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az
alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M1. AT-nek a Kbt. 65. § (1) bek b) pontja és a Kr. 21. § (2) bek a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított, öt évben (60 hónapban) befejezett, de legfeljebb nyolc éven (96 hónapon) belül megkezdett, a közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb teljesítéseinek ismertetését, amelyet a Kr. 22. § (3) bekezdése alapján, a szerződést kötő másik fél által adott igazolással kell igazolni. A referenciaigazolásnak minimálisan tartalmaznia kell a következőket:
Többet mutasson
- az igazolást nyújtó nevét, elérhetőségét
-az építési beruházás tárgyát
-az építési beruházás mennyiségét
-a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap bontásban) és helyét
-nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciában a teljesítésre vonatkozó adatokat olyan részletességgel kell megadni, hogy a referenciával szemben támasztott valamennyi követelménynek való megfelelés megállapítható legyen.
A Kr. 22.§ (5)bek szerint: A Kr. 21. § (2) bek a) pontja, valamint (3) bek a) pontja szerinti esetben, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra, vagy szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás vagy szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bek.-ben foglaltak alapján az M1. alkalmassági feltétel esetében az együttes megfelelés megengedett.
M2. Az EEKD-n túlmenően az 3. értékelési szempontra figyelemmel, a Kbt. 69.§ (7) bek harmadik mondatának megfelelően, az AK előírja, hogy AT az ajánlatában nyújtsa be az M2.1. alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolásához szükséges, továbbá az M2.2. alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolásához, AK Kbt. 69. § (4) és (6) bek szerinti felhívására, az alábbiak szerinti dokumentumokat.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (4) bek. és a 321 Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelős(ök)nek - a megnevezését, és a képzettség, szakmai tapasztalat ismertetését, aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe, az alábbiak szerint.
Többet mutasson
E körben csatolandó dokumentumok:
- a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat,
- a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza olyan részletezettséggel, mely az évet és a hónapot is tartalmazza, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M2. pontban előírt alkalmassági feltételek teljesülése
- a szakemberek által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat tárgyi eljárásra vonatkozóan
- M2.2. alkalmassági követelmény tekintetében csatolni kell a szakember végzettségét igazoló dokumentum(ok) másolatát
Amennyiben a M2.1. alkalmassági követelmény tekintetében szakember az előírt felelős műszaki vezetői jogosultsággal az aj.tételkor még nem rendelkezik, csatolni kell a szakember végzettségét igazoló dokumentum(ok) másolatát is.
AK felhívja ATk figyelmét, hogy a nyertes AT által az M2.1.-re bemutatott szakembernek a 266/2013.(VII.11.) Korm. r.-hez kiadott mellékletben meghatározottak szerint MV-É vagy azzal egyenértékű regisztrációval (névjegyzékbe vétellel) kell rendelkezni a szerződéskötés időpontjára. Amennyiben a bemutatott szakember az aj.tételkor már rendelkezik kamarai nyilvántartásba vétellel, az előírt érvényes jogosultság meglétének igazolására csatolhatja a 266/2013.(VII.11.)Korm.r. szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát, de elegendő feltüntetni a szakmai önéletrajzban a szakember kamarai számát, a jogosultság megszerzésének első időpontját és az elérési útvonalát. A 266/2013.(VII.11.) Korm. r.-ben előírt feltételek teljesülését AK a Magyar Építész Kamara vagy Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Amennyiben a bemutatott szakember aj.tételkor még nem rendelkezik kamarai nyilvántartásba vétellel, akkor AT-nek nyilatkoznia kell arról, hogy a szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog. A nyilvántartásba vétel elmaradása az AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt.131. §(4)bek.alapján. AK ebben az esetben a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval kötheti meg a szerződést, amennyiben az eljárást lezáró összegezésben azt megjelölte.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a., 65. § (7)-(9), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. §, és a 321 Kr. 1. § (6)-(8) bek is irányadó. Közös AT-k esetében a Kbt. 65.§ (6) és a Kbt. 35. § (2a) bek bekezdés alkalmazandó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított öt évben (60 hónap) összességében a közbeszerzési eljárás tárgyára figyelemmel
M1.1. legalább 88,75 kW összteljesítményű, abszorpciós hőszivattyús rendszer beépítésére, telepítésére irányuló referenciával.
M1.2. legalább 1700 m2 alapterületű, magasépítéssel járó épület építése és/vagy felújítása és/vagy átépítése tárgyú referenciával, amely tartalmazott lapostető szigetelési munkákat.
A referenciáknak a több szerződésből történő igazolása lehetséges.
M2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, a 266/2013. Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. felelős műszaki vezetés fejezet 1. rész 2. sor szerinti Általános építmények építésére, átalakítására, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, lebontására, elmozdítására irányuló építési-szerelési munkák felelős műszaki vezetése (MV-É) szakterületi jogosultsággal, vagy azzal egyenértékű más jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
M2.2. nem rendelkezik legalább 1 fő építőmester szakmérnök végzettséggel, vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező szakemberrel, akinek a végzettség megszerzését követően legalább 12 hónap magasépítési kivitelezési területen szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M2. tekintetében a párhuzamos szakmai gyakorlati időket Ajánlatkérő csak egyszer veszi figyelembe, ugyanazon szakemberrel több alkalmassági követelmény is igazolható.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: forint (HUF). Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A leigazolt vállalkozási díjat Ajánlatkérő átutalással, 30 napos fizetési határidővel egyenlíti ki, a dokumentációban meghatározott ütemezés szerint - a Kbt. 135. § (1), (3), (5), (6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései, és az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet figyelembevétele mellett. Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján az általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás 15%-ának megfelelő előleget biztosít, előleg bekérő ellenében. Az előleg a végszámlából levonásra kerül, és a végszámla a levonással kerül kifizetésre. Az előleg bekérőt a szerződés hatálybalépését követő 10. naptári napig kell benyújtani. Az előleg bekérő nem minősül részszámlának. Az előleg fizetését e kötelezően biztosítandó mértékben az ajánlatkérő nem teszi függővé a szerződő fél részéről biztosíték nyújtásától. Az előleg kizárólag a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződésben meghatározott feladatok megvalósítására használható fel. Ajánlattevő a 10 %-ot, 20 %-ot; 30%-ot 40%-ot 50%-ot 60%-ot 70%-ot és 80 %-ot elérő készültségi fok elérése esetén részszámla benyújtására jogosult. A részszámla a műszaki ellenőr által igazolt 10 %-ot, 20 %-ot; 30%-ot 40%-ot 50%-ot 60%-ot 70%-ot és 80 %-os műszaki készültséget elérő teljesítés esetén nyújtható be. A végszámla benyújtásának feltétele a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárása, és a szerződés teljesítésére vonatkozó jegyzőkönyv (a továbbiakban teljesítési jegyzőkönyv) aláírása. Ajánlatkérő a vállalkozói díjat az igazolt szerződésszerű teljesítést követően átutalással teljesíti. A számla kézhezvételének napja nem képezheti a Szerződő Felek között megállapodás tárgyát. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy jelen építési beruházás építési engedélyköteles tevékenység. illetve az ÁFA tv. rendelkezései alapján, a törvényben rögzített esetekben, fordított általános forgalmi adó fizetési kötelezettség áll fenn. Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésben meghatározott mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot köteles fizetni. Ajánlatkérő utal a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. §-ra, 32/A. §-ra.
Többet mutasson
A szerződés biztosítékai: Késedelmi kötbér fizetendő, ha a nyertes Ajánlattevő (Vállalkozóként) szerződő fél a szerződésben vállalt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget. Mértéke: a késedelem minden napjára a nettó vállalkozói díj alapján számított napi 1 %, melynek összege nem haladhatja meg a nettó vállalkozói díj 15 %-át. Meghiúsulási kötbér: mértéke 15 %, alapja a nettó vállalkozói díj. Jótállás: A jótállás időtartama 60 hónap. Jólteljesítési biztosíték: A Kbt. 134. § (2) és (4) bekezdése szerinti határidőben (átadás-átvétel) a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerinti formában, a nettó ajánlati ár 3 %-a. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes szabályozást a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását előírja, melynek mértékét 25 000 000, -Ft.-ban határozza meg. Ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54.§(2)bek. szerint formák valamelyikében. Fizetési számlára történő befizetés esetén az előírt pénzösszegnek az Aj.kérő számlájára történő befizetéssel, az OTP Bank Nyrt. 11742001-15390235-06530000 számú számlára, a közlemény rovatban: „Multifunkcionális sportcsarnok építése Pátyon - ajánlati biztosíték”.Bank vagy biztosító által vállalt garancia esetében a biztosíték és a biztosítási szerződés alapján kiállított-készfizető kezességvállalást tartalmazó-kötelezvény esetén a kötelezvény tartalmát a közbesz.dok.tartalmazza. Az ajánlati biztosítékot legkésőbb az ajánlattételi határidőre kell rendelkezésre bocsátani az ajánlati kötöttség ideje alatt érvényben kell maradnia.Folyt.VI.3. pontban
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a Kbt.68.§; 424/2017.(XII.19) Korm.rend.15.§-a tartalmazza.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Építésszervezési terv
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 1.1. Építésszervezési terv alszempontja: Építéstechnológia terv
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 1.2. Építésszervezési terv alszempontja: Munkaerőterv
A környezet építési és bontási hulladékkal való terhelésének mértéke (m3)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): M2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15730208213
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Székely László
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001651302021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
-AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be.AK ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:A Kbt. 53. (6)bek.-e alapján AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.A Kbt.135.§(12) alapján a feltétel a megkötendő szerződés hatálybalépésének is felfüggesztő feltétele.AK tájékoztatja AT-ket, hogy jelen közbeszerzési eljárást állami támogatásból kívánja megvalósítani, az AK támogatási igényt nyújtott be a beruházás megvalósítása érdekében. A Kormány 1746/2021.(X.20.)Korm.határozatával döntött jelen eljárás szerinti beruházásról, a támogatás függ jelen közbeszerzési eljárás eredményétől és a feladat felelőseként kijelölt emberi erőforrások miniszterének előterjesztésétől, amennyiben a Kormány nem biztosítja a megvalósításhoz szükséges forrást, valamint, ha egyéb forrás bevonása nem eszközölhető, úgy AK fedezethiány miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Többet mutasson
-AK felhívja az AT-k figyelmét, hogy a szerződéskötés feltétele: Nyertes AT köteles legkésőbb a szerződés megkötése napjáig igazolni, hogy a szerződés szerinti munkálatokhoz igénybe vesz legalább 1 fő, a 42/2017. (XII.11) NGM rendelet 1. számú melléklet 2.és 4.pontja szerinti vagy azokkal egyenértékű képesítésű és végzettségű gázszerelő szakembert, aki rendelkezik a gázbázisú abszorpciós hőszivattyú(k) gyártója által kiállított - a beépítendő berendezésekre vonatkozó - érvényes tanúsítvánnyal, amely tanúsítványban a készülék(ek) gyártója igazolja, hogy az adott szakember telepítheti / szerelheti az ajánlatban szereplő készüléket/készülékeket továbbá a nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a szerződés szerinti munkálatokhoz igénybe vesz legalább 1 fő kamarai nyilvántartásban szereplő MV-ÉV jogosultsággal, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező szakembert. Az előírt szakemberek szerződéskötéskori hiánya az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131.§(4)bek alapján, amely esetben AK-amennyiben kihirdetésre került-a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést.
Többet mutasson
-AK-a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében - közbeszerzési dokumentumot készít, melyet a Kbt.39.§(1) bekezdése alapján, elektronikus úton, közvetlenül, korlátlanul és teljeskörűen, térítésmentesen AT-k rendelkezésre is bocsát, a 424/2017.(XII.19.)Korm.rend.„Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól”2.§(1)alapján az EKR-ben.
Többet mutasson
-A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy AT-nek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie.
-Részajánlattétel lehetősége nem biztosított, a többváltozatú ajánlattétel lehetősége kizárt.
-AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
-A Nyertes AT-nek a szerződés hatálybalépését követően, legkésőbb a munkaterület átadásig rendelkeznie kell legalább 1 000 000 000,-Ft/káresemény és 2 000 000 000,-Ft/év építési/szerelési munkákra vonatkozó felelősségbiztosítással.
-Az ajánlati kötöttség időtartama alatt a Kbt.81.§(11) alapján a IV.2.6)pontban meghatározott 2 hónap alatt 60 nap értendő.
- AT ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelése előzetes igazolása érdekében EEKD-ját benyújtani.
-Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát a Kbt. 66.§(2)bek, Kbt.66.§(6)bek a) és b) pontjára, Kbt.65.§(7) bek.-ére, valamint 321/2015. (X.30.) Korm.r.13.§-ra vonatkozóan. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni, és az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson
-Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (321/2015. (X. 30.) Korm. r.13.§); amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, ajánlattevőnek a nemleges nyilatkozatot is csatolnia kell.
Többet mutasson
-Formai előírások: az ajánlatot ajánlattevőknek az EKR-en keresztül, elektronikus úton kell a mellékelt felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi, és a formai követelményeknek megfelelően elkészítenie és benyújtania.
-Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban bármilyen nyilatkozatot tett jogi személy cégjegyzésre jogosult személy aláírási címpéldányát vagy aláírásmintáját, egyéni vállalkozó esetén adott esetben a vállalkozói igazolványt egyszerű másolatban vagy más, aláírást tartalmazó azonosító okmány (pl. személyazonosító igazolvány) másolati példányát.
Többet mutasson
-Ahol AK valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum- ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja.
-AKa hiánypótlásra a Kbt. 71. §-ában foglaltak figyelembevételével teljes körben lehetőséget biztosít
-Az eljárás nyertese: az eljárás nyertese az az Ajánlattevő, aki az AK által az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott értékelési szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. AK csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésben megjelölte.
Többet mutasson
-Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ában foglalt feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell az AT-k együttműködéséről szóló (konzorciumi) megállapodást, melyben megjelölik a képviseletre jogosult személyt. A közös AT-knek nyilatkozniuk kell továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.
Többet mutasson
-AK nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdasági szervezet (projekttársaság) létrehozását.
-Az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített AT-k hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg az AK. (321/2015.§(X.30.)Korm.rend.30.§(4))
-Ajánlati biztosíték folyt. III.2.2)pont:Ajánlatban csatolni kell az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának igazolására:előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetése esetén a befizetésről szóló igazolás; pü-i intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosítása esetén a garancia, készfizető kezességvállaló okirat; biztosítási szerződés alapján kiállított-készfizető kezességvállalást tartalmazó-kötelezvény esetén a kötelezvény
Többet mutasson
-FAKSZ:Dr.Illés Levente ügyvéd(lajstromszáma:00240)Illés Levente Ügyvédi Iroda, 1136 Budapest, Tátra utca 6. I/6.Tel:+361788022
Bővebben a közbeszerzési dokumentációban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szabályai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 251-665638 (2021-12-22)
További információk (2022-01-25)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 020-045944
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 251-665638
HL-S szám: 20
Forrás: OJS 2022/S 020-045944 (2022-01-25)
További információk (2022-02-04)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-04 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 028-070597
HL-S szám: 28
További információk
A Kbt. 55. § (1) bekezdésében foglaltak alapján ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a felhívás fentebb jelölt pontjain kívül a a műszaki dokumentáció, az árazatlan költségvetés, a közbeszerzési dokumentáció és a szerződés-tervezet is módosult jelen korrigendummal összhangban.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 028-070597 (2022-02-04)
További információk (2022-02-11)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-11 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 033-083740
HL-S szám: 33
További információk
A Kbt. 55. § (1) bekezdésében foglaltak alapján ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a felhívás fentebb jelölt pontjain kívül az építész árazatlan költségvetés is módosult jelen korrigendummal egyidejűleg.
Forrás: OJS 2022/S 033-083740 (2022-02-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 998 618 003 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 104-290927
HL-S szám: 104
További információk
Aj.kérő az ajánlatokat a Kbt.76.§(2)bek.c)pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempont szerint értékeli. Az 1.ért. szempont értékelésének módszere a pontozás, mely során az aj.kérő szakmai szempontok alapján kialakított értékelési skála alapján, az egyes ajánlati elemekhez közvetlenül rendeli hozzá az előre meghatározott alsó vagy felső pontértékek közötti megfelelő pontszámot, akként, hogy az Építéstechnológia terv (1.1.) és Munkaerőterv (1.2.) alszempontok külön kerülnek értékelésre. Ha az aj.tevő valamelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem tekintetében nem tesz megajánlást, ajánlata vállalást/bemutatást nem tartalmaz (teljes figyelmen kívül hagyást követ el), abban az esetben az ajánlata érvényesként nem értékelhető, az ilyen eset érvénytelenséget eredményez, továbbá az ajánlata érvénytelenségét eredményezi, ha a vállalás, bármelyik 1.1.-1.2. alszempontok szerinti tartalmi elem esetében nem felel meg a jogszabályoknak, valamint a közbeszerzési dokumentációban, annak műszaki mellékleteiben, tervdokumentációban, illetve a kiadott szerződéstervezetben, annak mellékleteiben foglalt feltételeknek egyértelműen megállapíthatóan ellentmond. A pontlevonást a közbeszerzési dokumentációban foglaltak szerint objektív indokok mentén végezhet a bírálóbizottság, mely levonás okát bírálat anyagában pontosan indokolnia kell. A viszonyítás alapja a megállapításokhoz a dokumentáció műszaki leírása, az árazatlan költségvetési kiírás, illetve a szerződéstervezet, továbbá a feladat elvégzésére vonatkozó jogszabályi előírások. A dokumentáció műszaki leírását az aj.tevők részére rendelkezésre bocsátott tervek, azokhoz tartozó szöveges műszaki leírások és kiadott hatósági engedélyek, határozatok képezik. A bírálóbizottság ezt követően azt vizsgálja meg, hogy az ajánlatban található vállalások alapján az adott alszempontra az aj.tevő megkaphatja-e az ott megjelölt maximális pontot vagy pedig vannak olyan körülmények, amelyek miatt pontszámlevonásra kerül sor. Aj.kérő minden egyes alszempont esetében meghatározta, hogy mely körülmények fennállása vagy hiánya esetén értékeli kedvezőtlenül az ajánlatot és eszközöl pontszámlevonást. A pontlevonás a tervek átvizsgálását követően a megjelölt konkrét hiányosságok esetén áll fenn, mely hiányosságokat a bírálóbizottság elfogulatlanul és pártatlanul vizsgálja és alátámasztott indok mentén dönt a pontlevonás alkalmazásáról. A 2. ért. szempont, a környezet építési és bontási törmelékkel való terhelések mérésére (m3) vonatkozó megajánlás esetében az Aj.kérő a fordított arányosságot alkalmazza, amelynél alacsonyabb érték a kedvezőbb. A 3. ért. szempont esetén a 266/2013.(VII.11.) Korm.rendelet 1.sz.melléklet VI.felelős műszaki vezetés fejezet 1.rész 2.sor szerinti építési szakterület, azaz MV-É jogosultság megszerzéséhez, a végzettségétől függő (okleveles építészmérnök,okleveles építőmérnök:36 hónap, építészmérnök,építőmérnök: 48 hónap), vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges kötelező szakmai gyakorlaton felüli, jogosultság megszerzéséhez elfogadható többlettapasztalattal rendelkezik. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében maximum pontot (100 pont) kap, ha 36hónap többlettapasztalattal rendelkezik, ha nem rendelkezik további szakmai tapasztalattal, azaz 0 hónap a megajánlás, abban az esetben az ajánlat nem érvénytelen, hanem az Aj.tevő 0 pontot kap. Ezen minőségi értékelési szempont tekintetében az egyenes arányosítás módszerével a két szélső, legkedvezőbb (36 hónap) és a legkedvezőtlenebb érték (0 hónap) közötti távolság értékelésére kerül sor. Az értékelés körében bemutatott szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, annak hiánya nem hiánypótolható hibának minősül, az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után!Több szakember megajánlására nincs mód, az többváltozatú (alternatív) ajánlatnak minősül és ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Aj.kérő a 4. ért.szempont (ár megajánlás, súlyszám:70) esetében fordított arányosítást alkalmaz. Aj.kérő felhívja az aj.tevők figyelmét, hogy a beárazásra kerülő árazott költségvetések a szakmai ajánlat részét képezik, így e dokumentum benyújtásának elmaradása a Kbt.71.§(8)bek. b pontja alapján nem hiánypótoltatható hibának minősül, tehát az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. A kiosztható pontok alsó és felső határa szempontonként: 0-100. Az ért. szempontok pontos számítási módja a közbeszerzési dokumentációban megtalálható. Az építési beruházás tárgyára, összetettségére tekintettel a részekre történő aj.tétel nem biztosítható a kivitelezés biztonságos megvalósítása mellett, továbbá a gazdasági ésszerűséggel sem lenne összeegyeztethető az alábbiakra figyelemmel: A közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, mely során kivitelezendő épület 2071 Páty,belterület, 631/2 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanon kerül megvalósításra. A tervezett létesítmény műszakilag egybe tartozik, egy egységet képez, mind funkcionálisan, mind szerkezetileg, mind gépészetileg, mind épületvillamossági szempontból. Erre való tekintettel a kivitelezés során az építési tevékenységek szétbontása műszakilag nem lehetséges, az épület építés folyamatai nem elválaszthatók egymástól szakágak szerint, azt egy vállalkozó szervezésében, tevékenységében kell megvalósítani. A fentieken túl az ingatlan fizikai adottságai miatt sem biztosítható több kivitelező egyidejű munkavégzése. Több kivitelező esetén technológiai sorrendek betartása nem biztosított, a műszaki folyamatok időben eltolódhatnak, ami a befolyásolja a projekt megvalósíthatóságát, annak fizikai befejezésének határidejét indokolatlanul késleltetné, valamint indokolatlan többletköltségeket okozna(pl. többszöri felvonulási költség).
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M2.1. alkalmassági követelményre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-20 📅
Név: Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25516416220
Postacím: Ady Endre Utca 4.
Postai város: Hévíz
Postai irányítószám: 8380
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 205753716 📞
E-mail: possibuildkft@gmail.com 📧
Ország: Zala 🏙️
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25575158202
Postacím: Szentkút Utca 34.
Postai város: Siklós
Postai irányítószám: 7800
Telefon: +36 72510327 📞
E-mail: kozbeszerzes@vivapalazzo.hu 📧
Ország: Baranya 🏙️
Internetcím: http://www.vivapalazzo.hu 🌏
Név: Fenstherm Kontakt Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12408553242
Postacím: Kun Utca 4. fsz. 7.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1081
Telefon: +36 204200414 📞
E-mail: kivitelezes@fensthermkontakt.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 2 998 618 003 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Hivatkozás
További információk
VI.3) További információk:
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § -a alapján az alábbi adatokat rögzítjük:
- Az eljárás eredményes volt, a szerződéskötésére 2022. május 20. napján került sor.
- a nyertes ajánlattevői konzorcium neve és adószáma:
Név: Possibuild Kft. (konzorcium vezető)
adószáma: 25516416-2-20
Név: Fenstherm Kontakt Korlátolt Felelősségű Társaság
adószáma: 12408553-2-42
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
adószáma: 25575158-2-02
- Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1. Konzorcium.
2. Nemes Bau Plusz Építési, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
adószáma: 14292990-2-08
3. Atryum Invest Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
adószáma: 13635516-2-43
4. 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
adószáma: 13103581-2-42
- Az eljárás során környezetvédelmi és szociális szempontok nem kerültek figyelembevételre.
Forrás: OJS 2022/S 104-290927 (2022-05-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 998 618 003 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-24 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 230-664156
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 104-290927
HL-S szám: 230
További információk
Az 1. számú szerződésmódosításra 2022. november 17. napján került sor.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Multifunkcionális sportcsarnok építése Pátyon
Forrás: OJS 2022/S 230-664156 (2022-11-24)