Nyomdaipari termékek beszerzése (1 - 4. rész)

Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben különböző nyomdaiipari termékek valamint marketing eszközök beszerzése a jelen közbeszerzési eljárás célja, négy részben, az alábbiak szerint:
1. rész - Nyomdaipari termékek
2. rész - Marketing eszközök
3. rész - Design jegyzetfüzet
4. rész - Könyv gyártás

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-11-30 Ajánlati felhívás
2021-12-16 További információk
2022-04-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-11-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Papír irodaszerek és egyéb áruk
Hivatkozási szám: EKR001517352021
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. A programsorozat megvalósításával összefüggésben különböző nyomdaiipari termékek valamint marketing eszközök beszerzése a jelen közbeszerzési eljárás célja, négy részben, az alábbiak szerint: 1. rész - Nyomdaipari termékek 2. rész - Marketing eszközök 3. rész - Design jegyzetfüzet 4. rész - Könyv gyártás
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Papír irodaszerek és egyéb áruk 📦
További CPV-kód: Katalógus 📦
Papíráruk 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Óváros Tér 26.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: https://veszprembalaton2023.hu/ 🌏
E-mail: daniella.sey@veszprembalaton2023.hu 📧
Telefon: +36 301193474 📞
Fax: +36 301193474 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001517352021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001517352021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-30 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 235-616382
HL-S szám: 235
További információk
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
Többet mutasson
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben különböző nyomdaiipari termékek valamint marketing eszközök beszerzése a jelen közbeszerzési eljárás célja, négy részben, az alábbiak szerint:
1. rész - Nyomdaipari termékek
2. rész - Marketing eszközök
3. rész - Design jegyzetfüzet
4. rész - Könyv gyártás
Becsült összérték: 158 073 257 HUF 💰
A rész elnevezése: Nyomdaipari termékek
A rész száma: 1
Rövid leírás:
ssz Termék megnevezése típus/év db szám
1 Műsorfüzet 16 oldalas 15 20000
2 Műsorfüzet - A5 kihajtható borító + UV lakk (88+6 oldalas)1 3000
3 Műsorfüzet - 145*145 mm (32+4 oldalas) 2 3000
4 Leporelló - félbe-félbe kereszthajtással (plakát, program) 4+4 szín 50 3 000
5 Leporelló - Z hajtással 6 oldal 4+4 szín 50 4 000
6 Leporelló /LA4/ térképhajtás 4+4 szín 5 1 000
7 Műsorfüzet - A5 - fekvő (32+4 oldalas) 1 5 000
8 Leporelló LA4 20 10 000
9 Műsorfüzet - A6 - ragasztott (120+4 oldalas) 2 5 000
10 Szórólap LA4 - 2oldal 4+4 szín 20 30 000
11 Műsorfüzet - A6 - ragasztott, kihajtható borító, UV lakk
(76+6oldalas) 1 5 000
12 Szórólap A5 - 2oldal 4+4 szín 20 20 000
13 Belépő jegy 100 10 000
14 Névjegykártya 200 210 000
15 Névjegykártya 50 80 000
16 Műsorfüzet - 210*210 mm, UV lakk, ragasztott, kihajtható borítóval
(140+/ oldalas) 1 5 000
17 Kísérő kártya - 2 oldalas 20 10 000
18 Ajándékutalvány 20 1 500
19 Meghívó, UV lakk 50 1 500
20 Boríték - LA4 2 1 500
21 Boríték - TC4 2 1 500
22 Karszalag (sorszámozott) 20 20 000
23 Jegyzet füzet 5 10 000
24 Könyvjelző 3 5 000
25 Mappa sima 3 1 000
26 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) 3 2
27 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) 3 2
28 Mappa Gumis (A4 lap tárolásra) 3 1 000
29 Kreatív karton mappa 1 200
30 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) 1 2
31 Talpas irattartó 4 + 0 2 500
32 Ruhatár jegy 100 10000
33 Jegyzettömb 10 5 000
34 Térkép 3 5 000
35 Színező - A4 (16+4 oldalas) 10 2 000
36 Matrica 20 9 000
37 Matrica 20 9 000
38 Matrica - üvegre 5 2 000
39 Matrica - Boros nyaki matrica / matt 10 2 000
40 Címke - Lekvár/méz 5 1 000
41 Címke - Olaj 5 1 000
42 Matrica 10 2
43 InProgress kiadvány (32+4 oldalas) 6 10 000
44 InProgress kiadvány (48+4 oldalas) 6 20 000
45 Plakát 20 2 000
46 Plakát - Tábla 10 300
47 Plakát 30 300
48 Plakát 50 300
49 CityLight 4 + 0 szín 20 300
50 Tábla - Kültéri tábla 10 20
51 Tábla 10 50
52 Tábla 10 50
53 Tábla 10 10
54 Tábla 10 200
55 Oklevél A4 30 500
56 Matrica - Vágott fólia nyomtatás + applikálás Veszprém megyében 1 500
57 Matrica - Vágott fólia + applikálás Veszprém megyében 1 500
58 Matrica - One Way fólia + applikálás Veszprém megyében 1 500
59 Matrica - Frost fólia + applikálás Veszprém megyében 1 500
60 Puha táblás könyv - 4 + 4 szín (Borító Ofset 250gr, ragasztókötés
(44+4+4 oldalas) 5 1 000
61 Keménytáblás album 1 300
62 Söralátét - 2 + 0 szín 5 2 000
63 Plakát 20 2 000
64 Plakát 20 2 000
65 Plakát - Tábla 10 500
66 Valós térhatású 3D-s kép 1 400
A műsorfüzeteket, kiadványokat irkatűzött és / vagy gerincragasztott kivitelben szükséges elkészíteni.
Ajánlatkérő a teljes mennyiségben szereplő termékcsoportok 70 %-nak lehívására vállal kötelezettséget.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a Megrendelő által, teljesítés helyeként megjelölt helyszínre történő kiszállítással összefüggő költségeket is.
Az árubeszerzésre vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 128 557 910 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
Többet mutasson
További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
A rész elnevezése: Marketing eszközök
A rész száma: 2
Rövid leírás:
ssz Termék megnevezése típus/év db szám (összesen/év)
1 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
2 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
3 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
4 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
5 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
6 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
7 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
8 Kültéri molinó - 510gr keresztszálas frontlit banner 10 10
9 Épületháló 10 3
10 Színpad háttér / Reklámháló 10 10
11 Strandzászló - szerkezettel /Téglalap/ 20 20
12 Strandzászló - csak a zászló print /Téglalap/ 20 20
13 Roll Up - szerkezettel 30 40
14 Asztali zászló (téglalap alakú)
- tartó szerkezettel (csavart talp) 3 30
15 Kültéri molinó Faház nagy 20 10
16 Kültéri molinó Faház kicsi 20 20
17 Kültéri molinó Kerítés 20 20
18 Gyöngyvászon / Fényáteresztő / Molinó 10 20
19 Sajtófal egy oldalon textil nyomattal - szerkezettel 5 5
20 Sajtófal - egyenes pop up fal szerkezettel 5 5
21 Világító PopUp fal / Sajtófal
- szerkezettel, vászon fedéssel, körbe print 5 5
22 Világító PopUp fal / Sajtófal
- (szerkezet nélkül) Egy oldal nyomtatás 3 3
23 Világító PopUp fal- ÍVELT / Sajtófal
- szerkezettel, vászon fedéssel, 5 5
24 Karton kocka 1 30
Becsült érték héa nélkül: 14 446 147 HUF 💰
A rész elnevezése: Design jegyzetfüzet
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Speciális kivitelű, többféle kreatív kartonból készült, prégelt, dombornyomott, stancolt és hajtogatott egyedi borítós, újrahasznosított illusztrált belíveket tartalmazó és újrahasznosított karton előzékkel ellátott, ponthálós design jegyzetfüzet, egyedi színű cérnával kivitelezett, nyitott gerincű cérnafűzött könyvtesttel, kötészeti ragasztóval kent és préselt gerinccel, egyedi újrahasznosított zárószalaggal. Méret: 119x174,5 mm 2 típus / év 1680 db
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 5 275 200 HUF 💰
A rész elnevezése: Könyv gyártás
A rész száma: 4
Rövid leírás:
2000 db könyv gyártása Ajánlatkérő által biztosított tartalom alapján, 210 x 270 mm méretben
Belív nyomás: 400 oldal 4+4 szín + matt ofszet gépilakk Belív matéria: Pergraphica Rough 120 g-os papír Előzék nyomás: 8 oldal 4+4 szín + matt ofszet gépilakk Előzék matéria: Pergraphica Rough 150 g-os papír Borító nyomás: 4 oldal 4+4 szín + matt ofszet gépilakk Borító matéria: Geltex fehér 135 g + 2,5-es keménytábla Kötészet: vágva, cérnafűzve, 2,5-es keménytábla, fehér oromszegő, egyenes gerinc
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 9 794 000 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
8200 Veszprém
Ajánlatkérő mindenkori székhelye

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1 A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben
P.1.1. az 1. rész tekintetében a közbeszerzés tárgyából (azaz nyomdaipari termékek szállítása és / vagy forgalmazása) származó nettó árbevétele nem éri el a 90 000 000,- Ft összeget.
P.1.2. a 2. rész tekintetében a közbeszerzés tárgyából (azaz marketing eszközök szállítása és / vagy forgalmazása) származó nettó árbevétele nem éri el a 8 000 000,- Ft összeget.
P.1.3. a 3. rész tekintetében a közbeszerzés tárgyából (azaz design jegyzetfüzet szállítása és / vagy forgalmazása) származó nettó árbevétele nem éri el a 1 500 000,- Ft összeget.
P.1.4. a 4. rész tekintetében a közbeszerzés tárgyából (azaz könyv szállítása és / vagy forgalmazása) származó nettó árbevétele nem éri el a 1 500 000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. - M.2. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vi) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett,
szállításokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Többet mutasson
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. az 1. rész tekintetében (Nyomdaipari termékek) legalább 1 darab olyan, nyomdai termékek forgalmazására vonatkozó referenciával, amely legalább
­ 1000 db legalább 24 oldalas irkatűzött és/vagy gerincragasztott kiadvány és
­ 10000 db legalább 16 oldalas irkatűzött és/vagy gerincragasztott kiadvány
mint nyomdaipari termék forgalmazására ellátására vonatkozott.
M.1.2. a 2. rész tekintetében (Marketing eszközök) legalább 1 darab olyan, marketing eszközök, mint nyomdaipari termék szállítására forgalmazására vonatkozó referenciával, amely legalább
­ legalább 10 darab kültéri molinó és / vagy óriásplakát és
­ legalább 10 db roll-up
forgalmazására és / vagy értékesítésére vonatkozott.
M.1.3. a 3. rész tekintetében (Design jegyzetfüzet) legalább 800 darab design jegyzetfüzet, mint nyomdaipari termék forgalmazására és / vagy értékesítésére vonatkozott.
M.1.4. a 4. rész tekintetében (Könyv gyártás) legalább 1000 darab keménytáblás, cérnafűzött kiadványra, mint nyomdaipari termékre vonatkozott, értékesítéssel együtt.
Ajánlatkérő forgalmazás alatt azt érti, hogy az ajánlattevő a saját maga által gyártott végterméket eladja, értékesíti.
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését részenként maximum 2 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Többet mutasson
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. a 1. rész (Nyomdaipari termékek) tekintetében
M.2.1.1. 1 fő felsőfokú, közgazdász végzettségű ügyfélkapcsolattartó szakemberrel, aki legalább 36 hónap gyakorlattal rendelkezik nyomdai szolgáltatások ellátása terén, valamint
M.2.1.2. 1 fő, legalább gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkező, minimum 36 hónapos nyomdai gépmester és/vagy kiadványszerkesztő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel,
M.2.2. a 2. rész (Marketing eszközök) tekintetében
M.2.2.1. 1 fő felsőfokú, közgazdász végzettségű ügyfélkapcsolattartó szakemberrel, aki legalább 36 hónap gyakorlattal rendelkezik nyomdai szolgáltatások ellátása terén, valamint
M.2.2.2. 1 fő, legalább gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkező, minimum 36 hónapos nyomdai gépmester és/vagy kiadványszerkesztő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel,
M.2.3. a 3. rész (Design jegyzetfüzet) tekintetében
M.2.3.1. 1 fő felsőfokú, közgazdász végzettségű ügyfélkapcsolattartó szakemberrel, aki legalább 36 hónap gyakorlattal rendelkezik nyomdai szolgáltatások ellátása terén, valamint
M.2.3.2. 1 fő, legalább gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkező, minimum 36 hónapos nyomdai gépmester és/vagy kiadványszerkesztő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel,
M.2.4. a 4. rész (Könyv gyártás) tekintetében
M.2.4.1. 1 fő felsőfokú, közgazdász végzettségű ügyfélkapcsolattartó szakemberrel, aki legalább 36 hónap gyakorlattal rendelkezik nyomdai szolgáltatások ellátása terén, valamint
M.2.4.2. 1 fő, legalább gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkező, minimum 36 hónapos nyomdai gépmester és/vagy kiadványszerkesztő szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel,
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Teljesítési biztosíték (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 5 %)
- Jótállás (időtartama: 12 hónap)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.1.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Megrendelt termékek rendelkezésre bocsátásának időpontja a megrendelést követő első munkanaptól számítva (óra, minimum 72 óra, maximum 168 óra)
Ár (súlyozás): 75
Minőségi kritérium (név): A III.1.3-M.2.3.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Megrendelt termékek rendelkezésre bocsátásának időpontja a megrendelést követő első munkanaptól számítva (óra, minimum 168 óra, maximum 240 óra)
A III.1.3-M.2.4.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001517352021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az
1. rész tekintetében az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza
2. rész tekintetében az 1. és 3. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 1-4. rész tekintetében 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
3. rész tekintetében az 1. és 3. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 1-4. rész tekintetében 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
4. rész tekintetében az 1. és 3. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 1-4. rész tekintetében 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).
Többet mutasson
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
3. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
4. Az eljárásban való ajánlattétel nem kötött ajánlati biztosíték adásához.
5. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
6. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
7. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
Többet mutasson
8. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
9. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
11. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
12. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
13. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, arra, hogy a költségvetés mintaköltségvetésként szolgál, azaz a felolvasólapon feltüntetett ajánlati ár átlagárként funkcionál, az összehasonlíthatóság célját szolgálja. Ajánlatkérő az egyes egyedi megrendelések során az emblémázás kiválasztását követően az ahhoz tartozóan megadott árat fogja alkalmazni.
Többet mutasson
15. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Többet mutasson
16. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 235-616382 (2021-11-30)
További információk (2021-12-16)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Nyomtatott boríték 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-16 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-06 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 247-653210
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 235-616382
HL-S szám: 247
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat (műszaki leírás, szakmai ajánlat, árazatlan költségvetés) az 1. rész vonatkozásában. Az eljárást megindító felhívás módosítása során a II.2.4. pont, "A közbeszerzés mennyisége" rovatban szereplő megnevezések és mennyiségi adatok megegyeznek a Közbeszerzési Dokumentumokban már korábban is szereplő információkkal és adatokkal.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 247-653210 (2021-12-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 158 073 257 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 084-224469
HL-S szám: 84
További információk
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040 FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBÓL: 54 Tábla A3 1 Víztiszta plexi 5mm vastagság, Direkt UV nyomás 4 + 0 szín 10 50 150 200 55 Oklevél A4 A4 1 Perszonalizált, Dombornyomott (15X10 cm-en), Forma lakk (4×8 cm) 4+ 0 szín, mindegyiket ugyanazzal a klisével nyomva, 350 g matt műnyomó 30 100 200 500 56 Matrica - Vágott fólia nyomtatás + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500 57 Matrica - Vágott fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500 58 Matrica - One Way fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500 59 Matrica - Frost fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500 60 Puha táblás könyv - 4 + 4 szín (Borító Ofset 250gr, ragasztókötés 210*210mm 44+4+4 belív: 44 old. Ofset 120gr + 4 old. matt műnyomó 150gr + Borító 4 old. 250gr ofset 5 300 500 1 000 61 Keménytáblás album 210*210mm 120 4+4 szín, műnyomó borítás, 120 oldal 150gr belív, matt fólia a borítóra 1 50 100 300 62 Söralátét 90x90 mm köralakú 1 4+0 színnel nyomva 5 500 1 000 2 000 63 Plakát A3 1 BlueBack 4 + 0 szín 20 500 1 000 2 000 64 Plakát B2 1 BlueBack 4 + 0 szín 20 500 1 000 2 000 65 Plakát - Tábla A0 1 Matt fóliára nyomtatva, 4 + 0 szín 10 100 250 500 66 Valós térhatású 3D kép 8*16 cm fólia alapú valós térhatású, 3D kép 1 100 200 400 A műsorfüzeteket, kiadványokat irkatűzött és / vagy gerincragasztott kivitelben szükséges elkészíteni. Ajánlatkérő a teljes mennyiségben szereplő termékcsoportok 70 %-nak lehívására vállal kötelezettséget. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a Megrendelő által, teljesítés helyeként megjelölt helyszínre történő kiszállítással összefüggő költségeket is. Az árubeszerzésre vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található. Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
sorszám Termék megnevezése méret oldal paraméterek típus/év db szám 1 db szám 2 db szám 3
1 Műsorfüzet LA4 16 100 gr ofset, LA4 4+4 szín 15 5000 10 000 20 000
2 Műsorfüzet - A5 kihajtható borító + UV lakk A5 88 + 6 oldal A5 borító: 200gr matt műnyomó, belív 90 gr matt műnyomó papír, 4+4 szín; Formalakk 4×8 cm-en, a borító matt fólia; kötészet: ragasztókötve 1 500 1 500 3 000
3 Műsorfüzet - 145*145 mm 145*145 mm 32 + 4 oldal borító: 200gr matt műnyomó, belív 80gr matt műnyomót, 4+4 szín 2 500 1 500 3 000
4 Leporelló - félbe-félbe kereszthajtással (plakát, program) 4+4 szín A3 2 Matt műnyomó 115gr - A3 50 500 1 500 3 000
5 Leporelló - Z hajtással 6 oldal 4+4 szín A4 6 Matt műnyomó bígeléssel - 150gr - A4 50 500 2 000 4 000
6 Leporelló /LA4/ térképhajtás 4+4 szín A2 2 Matt műnyomó 90gr - A2 5 100 500 1 000
7 Műsorfüzet - A5 - fekvő A5 32 + 4 oldal A5 borító: 200gr matt műnyomó - belív 90gr ofset papír, 4+4 szín, 2 ponton irkatűzve 1 1000 3 000 5 000
8 Leporelló LA4 LA4 4 matt műnyomó 90gr 4+4 szín; Kötészet: 1x hajtva 20 4000 8 000 10 000
9 Műsorfüzet - A6 - ragasztott A6 120 + 4 oldal A6 borító: 300gr matt műnyomó belív 100gr ofset papír, 4+4 szín, matt fólia a borítóra 2 500 3 000 5 000
10 Szórólap LA4 - 2oldal 4+4 szín LA4 2 Matt műnyomó 130gr 20 10000 20 000 30 000
11 Műsorfüzet - A6 - ragasztott, kihajtható borító, UV lakk A6 76 + 6 oldal A6 borító: 200gr matt műnyomó belív 80gr ofset papír, 4+4 szín, Formalakk 4×8 cm-en, a borító matt fólia; A borítónál az első borító lesz dupla, az biegelve + hajtva. A hátsó borító normál. 1 1000 3 000 5 000
Többet mutasson
12 Szórólap A5 - 2oldal 4+4 szín A5 2 Matt műnyomó 130gr 20 5000 10 000 20 000
13 Belépő jegy 180*60 mm 200 db A rövidebbik oldalon perforált, fejben tömbösített - szigorú számadású (sorszámozva - VEB001-től induló sorszámmal, sötétkék színnel nyomva), Matt műnyomó 90gr; 20 2000 5 000 10 000
14 Névjegykártya 90*50 mm 2 4+4 szín, matt fóliázott - 350gr - a teljes mennyiséget kétszeri lehívással fogjuk megrendelni 200 100000 160 000 210 000
15 Névjegykártya 90*50 mm 2 4+4 szín, Matt fóliázott, egyik oldalon UV formalakkos 2×3 cm-en - 350gr - 350gr - a teljes mennyiséget kétszeri lehívással fogjuk megrendelni 50 20000 50 000 80 000
16 Műsorfüzet - 210*210 mm, UV lakk, ragasztott, kihajtható borítóval 210*210 mm 140 + 6 oldal borító: 300gr ofset, belív 120gr ofset, 4+4 szín, Formalakk 4×8 cm-en, a borító matt fólia; A borítónál az első borító lesz dupla, az biegelve + hajtva. A hátsó borító normál. 1 1000 3 000 5 000
Többet mutasson
17 Kísérő kártya - 2 oldalas 110*60 mm 2 Kraft karton 4 + 4 szín - 350gr 20 2000 5 000 10 000
18 Ajándékutalvány 210*100 mm 2 Kraft karton 4 + 4 szín - 350gr 20 200 1 000 1 500
19 Meghívó , UV lakk 130*130mm 4+4 borító: ofset 350gr, belív ofset: 120gr, irkatűzve, 4+4 szín 50 200 1 000 1 500
20 Boríték - LA4 LA4 1 4+0 2 200 1 000 1 500
21 Boríték - TC4 TC4 1 4+0 2 200 1 000 1 500
22 Karszalag (sorszámozott) 1 tyvek ¾ karszalag 1 oldalas, 4+0 színnel nyomva, 25 mm-es 20 5000 10 000 20 000
23 Jegyzet füzet A5 64 A5 méret irkafűzött, újrafelhasznált papír a borítóra és a belívekbe is. 1+1 szín (Környezettudatos) Belív: 120 g, Külső: 250 g 5 4000 8 000 10 000
24 Könyvjelző 50x150 mm 2 450 gr Kraft karton vagy Újra hasznosított karton. 4 + 4 szín 3 1000 3 000 5 000
25 Mappa sima 215x305 mm 2 2 oldal 4+0 szín. Műnyomó matt 350 g/m2. Kötészet: Stancolva. Matt fóliázva, nem hajtva, kiterített állapotban csomagolva; A4-es lapok tárolásához 3 100 500 1 000
26 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) Sima mappához Egyszeri költség ha nincs meglévő 3 0 1 2
27 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) Gumis mappához 3 0 1 2
28 Mappa Gumis (A4 lap tárolásra) A4 4 + 0 UMKA Color GD2 (Duplex) nem hajtva, ívben szállítva, Matt fóliával. 350gr 3 100 500 1 000
29 Kreatív karton mappa A4 Kreatív karton mappa nyomtatott mintával (anyagában színezett kék kartonra nyomott):
Méret: Kb. 215x305 mm,Terjedelem: 4 oldal 4+0 szín, elő oldalon nyomott színes kék karton, belül nyomatlan anyagában kék, bígelve, hajtva. RIVES Tradition kék 250 g/m2 1 50 100 200
30 Mappa stancszerszám (A4 lap tárolásra) Kreatív karton mappához 1 0 1 2
31 Talpas irattartó 4 + 0 Hajtott méret: 245x75x305mm
1F E~ fehér külső, barna belső + 150g-os műnyomó nyomat
1 oldalon kasírozott, stancolt, ragasztott, Kiterített méret: 663 mm*361 mm
Gerinc 8 cm
Anyag: mikrohullámú lemezből, 1 oldalon nyomva 2 100 200 500
32 Ruhatár jegy 140*50 mm 200 db A rövidebbik oldalon perforált, fejben tömbösített - egy tömb 200 lap, a tömbök ugyanazzal a grafikával (4+0) készülnek. (sorszámozva - VEB001-től induló sorszámmal, sötétkék színnel nyomva), ofset, 70gr 10 2000 5000 10000
Többet mutasson
33 Jegyzettömb 148x210 mm 30 lap + alátét karton 30 lap + alátét karton, 2 oldal 4+0 szín Ofset 80 gr, 2 oldal Nyomatlan műnyomó 300 g/m2, tömbösítve (fejben ragasztva), csomagolva 10 1000 3 000 5 000
34 Térkép 420x594 mm (A/2) 1 Ofset 100gr - 420x594 mm (A/2) D45- 105x148 mm-re hajtva, 4+4 szín 3 1000 3 000 5 000
35 Színező - A4 A4 16 + 4 oldal Ofset (Borító: 200gr ofset 4 + 4 szín, belívek: 100gr 1+1 szín 10 500 1 000 2 000
36 Matrica 40 mm körátmérő 1 40mm körátmérőjű, minden darab külön vágva, Laminált PVC matrica, 4 szín 20 3000 6 000 9 000
37 Matrica 60 mm körátmérő 1 40mm körátmérőjű, minden darab külön vágva, Laminált PVC matrica, 4 szín 20 3000 6 000 9 000
38 Matrica - üvegre A5 Belülről ragasztható üvegmatrica formára vágott, befoglaló méret A5, 4 szín, alapanyag: víztiszta fólia, tükörben nyomtatva 5 500 1 000 2 000
39 Matrica - Boros nyaki matrica / matt 130*30mm 1 matt, 4+0 szín, papír alapú öntapadó 10 500 1 000 2 000
40 Címke - Lekvár/méz 160*66 mm 1 1 oldalas nyomtatás, 4 szín (Papír alapú, ragasztó felületes hátoldal) 5 100 500 1 000
41 Címke - Olaj 35*90 mm 1 1 oldalas nyomtatás, 4 szín (Műanyag alapú, ragasztó felületes hátoldal) 5 100 500 1 000
42 Matrica 4 szín, m2 alapár, nyomtatva UV álló 10 0 1 2
43 InProgress kiadvány 210*210 mm 32 + 4 oldal Környezetbarát- Újrapapír irka tűzött(borító: 250gr , belív 120gr ofset papír, 4+4 szín) 6 2000 5 000 10 000
44 InProgress kiadvány 210*210 mm 48 + 4 oldal Omega kapcsos, Matt fólia(borító: 250gr , belív 120gr ofset papír, 4+4 szín) 6 5000 10 000 20 000
45 Plakát A3 1 BlueBack 4 + 0 szín 20 500 1 000 2 000
46 Plakát - Tábla A2 1 Direkt nyomással 5mm-es habkartonra 4 + 0 szín 10 50 100 300
47 Plakát 3400*2800mm 1 MAHÍR oszlopra 4 + 0 szín, blueback 30 50 100 300
48 Plakát 5040*2380mm 1 Óriás plakát 4 + 0 szín 50 50 100 300
49 CityLight 4 + 0 szín 1175*1760 1 CLP fényáteresztő anyagra 4+0 20 50 100 300
50 Tábla - Kültéri tábla 1500*750mm 1 3 mm Dibond , Direkt nyomott UV nyomtatással 4 + 0 szín 10 5 10 20
51 Tábla 3000x2000mm 1 5 mm Habosított PVC Direkt nyomott UV nyomtatással, 4 + 0 szín 10 10 20 50
52 Tábla A1 1 Farost lemez, 3mm vastagság, Direkt nyomás, 4+ 0 szín 10 10 20 50
53 Tábla 3000*2000mm 1 Víztiszta plexi 5mm vastagság, Direkt UV nyomás 4 + 0 szín 10 1 5 10
FOLYTATÁS A II.2.14.) PONTBAN
További információk:
FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBÓL:
54 Tábla A3 1 Víztiszta plexi 5mm vastagság, Direkt UV nyomás 4 + 0 szín 10 50 150 200
55 Oklevél A4 A4 1 Perszonalizált, Dombornyomott (15X10 cm-en), Forma lakk (4×8 cm) 4+ 0 szín, mindegyiket ugyanazzal a klisével nyomva, 350 g matt műnyomó 30 100 200 500
56 Matrica - Vágott fólia nyomtatás + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500
57 Matrica - Vágott fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500
58 Matrica - One Way fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500
59 Matrica - Frost fólia + applikálás Veszprém megyében általános m2 ár 1 100 200 500
60 Puha táblás könyv - 4 + 4 szín (Borító Ofset 250gr, ragasztókötés 210*210mm 44+4+4 belív: 44 old. Ofset 120gr + 4 old. matt műnyomó 150gr + Borító 4 old. 250gr ofset 5 300 500 1 000
61 Keménytáblás album 210*210mm 120 4+4 szín, műnyomó borítás, 120 oldal 150gr belív, matt fólia a borítóra 1 50 100 300
62 Söralátét 90x90 mm köralakú 1 4+0 színnel nyomva 5 500 1 000 2 000
63 Plakát A3 1 BlueBack 4 + 0 szín 20 500 1 000 2 000
64 Plakát B2 1 BlueBack 4 + 0 szín 20 500 1 000 2 000
65 Plakát - Tábla A0 1 Matt fóliára nyomtatva, 4 + 0 szín 10 100 250 500
66 Valós térhatású 3D kép 8*16 cm fólia alapú valós térhatású, 3D kép 1 100 200 400
A műsorfüzeteket, kiadványokat irkatűzött és / vagy gerincragasztott kivitelben szükséges elkészíteni.
Ajánlatkérő a teljes mennyiségben szereplő termékcsoportok 70 %-nak lehívására vállal kötelezettséget.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a Megrendelő által, teljesítés helyeként megjelölt helyszínre történő kiszállítással összefüggő költségeket is.
Az árubeszerzésre vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-21 📅
Név: Projektor RD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24335612241
Postacím: Sörétgyár Utca 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1047
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 206617638 📞
E-mail: info@projektorprint.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.projektorprint.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 128 557 910 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-20 📅
Név: Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10728350243
Postacím: Hunyadi János Út 7
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 306786967 📞
E-mail: kozbeszerzes@patria.hu 📧
Internetcím: http://www.patria.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 14 446 147 HUF 💰
5 275 200 HUF 💰
9 794 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
2
3

Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:
Többet mutasson
a) az eljárás 1., 2., 3., 4. része eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
1. rész:
Projektor RD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1047 Budapest, Sörétgyár Utca 2., adószáma: 24335612-2-41)
2. rész:
Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 7., adószáma: 10728350-2-43)
3. rész:
4. rész:
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
Projektor RD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1047 Budapest, Sörétgyár Utca 2., adószáma: 24335612-2-41), Zemplén-Vektor Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 3900 Szerencs, Csalogány köz 5., adószáma: 14637621-2-05), Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 7., adószáma: 10728350-2-43), OOK-PRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém, Pápai út 37/A., adószáma: 10393367-2-19)
Többet mutasson
Zemplén-Vektor Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 3900 Szerencs, Csalogány köz 5., adószáma: 14637621-2-05), Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 7., adószáma: 10728350-2-43), OOK-PRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém, Pápai út 37/A., adószáma: 10393367-2-19), BIGPRINT HUNGARY Nyomdai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1095 Budapest, Hídépítő utca 8-10., adószáma: 11787332-2-43)
Többet mutasson
Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 7., adószáma: 10728350-2-43), OOK-PRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém, Pápai út 37/A., adószáma: 10393367-2-19)
Többet mutasson
Projektor RD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 1047 Budapest, Sörétgyár Utca 2., adószáma: 24335612-2-41), Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1117 Budapest, Hunyadi János út 7., adószáma: 10728350-2-43), OOK-PRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém, Pápai út 37/A., adószáma: 10393367-2-19)
Többet mutasson
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont
Forrás: OJS 2022/S 084-224469 (2022-04-25)