Onkológiai Intézet-Onkodiagn. ép. építés-tervezés

Központi Humánfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Vállalkozási szerződés, Budapest, XI. Ráth György utca 7–9. szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ beruházás – új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére – tervezés és kivitelezés
Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-MAGYARORSZÁGI Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást.
Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 1–28.-as épület felújításra került.
A projekt célja egy Onko-Diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné.
A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület.
Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre.
Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két – engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is.
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek.
A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra.
Főbb tájékoztató mennyiségek:
Bontási munkák m 1284,00 0
F1 – Új épület m 13609,00 0
F2 – Épület felújítása (19,28 épület) m 1332,00 0
F3 – Ideiglenes épületek m 821,00 0
Út, járda, parkoló m 1997,00 0
Közművek m 1267,00 0
Környezetrendezés m 7932,00 0
Orvostechnikai infrastruktúra m 4115,00 0
Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-03-22.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-03-22 Ajánlati felhívás
2021-05-19 További információk
2021-06-10 További információk
2021-06-30 További információk
2021-09-07 További információk
2021-09-28 További információk
2021-10-12 További információk
2021-10-26 További információk
2021-11-10 További információk
2021-11-24 További információk
2022-08-01 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-03-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000300692021
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest, XI. Ráth György utca 7–9. szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ beruházás – új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére – tervezés és kivitelezés Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-MAGYARORSZÁGI Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 1–28.-as épület felújításra került. A projekt célja egy Onko-Diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné. A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület. Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre. Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két – engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek. A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra. Főbb tájékoztató mennyiségek: Bontási munkák m F1 – Új épület m F2 – Épület felújítása (19,28 épület) m F3 – Ideiglenes épületek m Út, járda, parkoló m Közművek m Környezetrendezés m Orvostechnikai infrastruktúra m Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Magasépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Központi Humánfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Hold utca 1.
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://humankozbeszerzes.emmi.gov.hu/ 🌏
E-mail: kpihumanfejlesztes@emmi.gov.hu 📧
Telefon: +36 17956656 📞
Fax: +36 13435521 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000300692021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000300692021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-05-20 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 060-148203
HL-S szám: 60
További információk
1. A beszerzés finanszírozása támogatásból valósul meg, a beszerzés forrása jelenleg nem ismert (hazai). 2. Hivatkozva a Kbt. 53. § (6) bekezdésére, Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy jelen közbeszerzési eljárás feltételesnek minősül.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest, XI. Ráth György utca 7–9. szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ beruházás – új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére – tervezés és kivitelezés
Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-MAGYARORSZÁGI Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást.
Többet mutasson
Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 1–28.-as épület felújításra került.
A projekt célja egy Onko-Diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné.
Többet mutasson
A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület.
Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre.
Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két – engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is.
A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek.
Többet mutasson
A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra.
Főbb tájékoztató mennyiségek:
Bontási munkák m
F1 – Új épület m
F2 – Épület felújítása (19,28 épület) m
F3 – Ideiglenes épületek m
Út, járda, parkoló m
Közművek m
Környezetrendezés m
Orvostechnikai infrastruktúra m
Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Az új onko-diagnosztikai épületben (az elbontott 6-os és 16-os helyén) a képalkotó diagnosztikában csúcstechnológiát jelentő PET-MR hibrid készülék kerülne telepítésre, amely országos szinten nyújtana szolgáltatást a daganatos betegek részére.
Az épület rendeltetése nem fekvőbeteg-ellátó egészségügy épület, funkcióját tekintve diagnosztikai, szövettani és kutató részlegeket tartalmaz.
Az épület két pinceszint + földszint + 3 emeleti szintet tartalmaz.
A földszinten található minden diagnosztikai részleg, ezek utcai és intézmény felöli kapcsolata szintben (terepszinten) megoldott.
Az első emeleten kapott helyet az OnkoTeam és a molekuláris pathológia, mert ezek alapterületi igénye kisebb, mint a fentebb elhelyezett funkciók, így az első emeleten kialakításra kerül átközlekedési lehetőség a jövőbeni nyugati és déli oldali bővítések között.
Többet mutasson
A második emeleten a daganat pathológia és a cytológia található, míg a harmadik emeleten a biomarker és a pathogenetika kap helyet.
A 19-es és a 28-as épületek jelenlegi funkcióinak jelentős része az új Onko-Diagnosztikai épületbe költözik. A 19-es épület belső átalakítása után ide költözik be a proszektúra és a raktár konténer- épületekből - végleges helyére - a proszektúra és a kórlaptár. Az átalakítás után itt kap új helyet a kontrolling, vendégszobák, fodrász, iktató és fotó labor. Az épületben lévő előadóterem a jelenlegi helyén marad, de belsőépítészeti és akusztikai értelemben újjászületik.
Többet mutasson
Az épületben kialakításra kerül - a bejárat közelében - két vendégszoba úgy, hogy az a többi funkció zavarása nélkül megközelíthető legyen. A vendégszobák vendégprofesszoroknak nyújtanak átmeneti szállást.
Az eredendően földszintes kialakítású 19-es épület az átalakítás után is földszintes marad. A 28-as épület kétszintes, az épület kubatúrája, szintszáma nem változik.
Az épület minden belső válaszfala bontásra kerül, az átalakítás során új, az igényeknek megfelelő válaszfalak készülnek. Az elbontandó válaszfalak jelenleg részt vesznek az épület merevítésben, így az új válaszfalak kialakításakor statikai szempontokat is figyelembe kell venni, ami esetenként vasbeton, esetenként szerelt válaszfalakat jelent a statika függvényében.
Többet mutasson
A statikai vizsgálatok alapján a tetőszerkezet cseréje szükséges, így gyakorlatilag a néhány éve hőszigetelt homlokzati falakon kívül az épület minden egyéb eleme bontásra kerül. Ennek megfelelően új acél te- tőszerkezet kell készüljön a hatályos statikai elvárásoknak megfelelően. Az acél szerkezet alatt új álmennyezet készül új - a kor hőtechnikai kívánalmainak megfelelő - hőszigeteléssel. Az új héjazat a jelenlegivel közel azonos tónusú palafedés. A jelenlegi hullámpala fedés szinte biztosan azbeszt tartalmú, erre fokozott figyelemmel kell lenni a bontás során.
Többet mutasson
Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két - engedélyezési eljárás szem- pontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A raktárépületet több konténer együttese alkotja. A konténerek 6.06 x 2.44 x 2.59 m külméretűek, ezekből a funkciók alapterületi szükségleteik szerinti darabszámot használva jönnek létre - belső konténerfalak nélküli - egybefüggő terek amelyek aztán a funkciónak megfelelően szerelt válaszfalakkal kerülnek felosztásra. Az ideiglenes épületek földszintes kialakításúak.
Többet mutasson
Az átmeneti konténerépületek az intézmény telkének nyugati végében, a teniszpályák közvetlen közelében helyezhetőek le, mert itt található olyan, közel vízszintes, összefüggő felület, ahol minimális alapozási költséggel telepíthetőek és gépjármű megközelítésük a belső úthálózatról biztosítható.
Többet mutasson
A parkolószintek (P1 és P2) térszín alatt kerülnek kialakításra. A parkolókon túl raktárakat, gépészeti helyiségeket és öltözőket (kerékpáros és külsős takarítók) tartalmaznak.
Főbb tájékoztató mennyiségek a II.1.4) pontban találhatóak.
Időtartam: 30 hónap
További információk:
1. A beszerzés finanszírozása támogatásból valósul meg, a beszerzés forrása jelenleg nem ismert (hazai).
2. Hivatkozva a Kbt. 53. § (6) bekezdésére, Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy jelen közbeszerzési eljárás feltételesnek minősül.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Országos Onkológiai Intézet
1122 Budapest, Ráth György u. 7–9.; Helyrajzi száma: 6998/13.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdése szerinti kizáró ok hatálya alá tartozik, továbbá ajánlatkérőnek ki kell zárnia azon ajánlattevőt, alvállalkozót és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Többet mutasson
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő̋ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1)-(5) bek., 2.§ (1) és (4) bek., 3.§, 4.§ (1), (3) és (4) bek., 6-8. §-ai és 10. §-a, valamint a 12-16.§-ai szerint kell igazolnia, ennek során:
Többet mutasson
— a Kr. 1. § (1) bek. alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá,
Többet mutasson
— majd a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti vizsgálat során - az ajánlatkérő felhívására - az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állásáról a Kr. 8. §-a és 10. §-a szerint kell nyilatkozatokat, igazolásokat benyújtania. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (5)-(7) és (9) -(11), (13)-(14) bekezd-ben foglaltakra.
Többet mutasson
Az EEKD-t a Kr. 3.-7. §-ai szerint kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján minden ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, függetlenül attól, hogy az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról is, hogy tekintetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [Kr.13. §]. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nemleges tartalommal is nyilatkozni szükséges.
Többet mutasson
— Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Sz/1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
(i) az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző és Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. 39. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, illetve
(ii) az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző és nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában, vagy ha nem rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Sz/2.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
(i) az ajánlatban megjelölt, építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében történő regisztrációval, illetve
(ii) a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában, vagy ha nem rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Igazolás mód:
SZ/1. A Kr. 1. § (1) bek. és 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az SZ/1. számú alkalmassági követelmény előzetes igazolására. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi; nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre vonatkozó igazolást, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezésre vonatkozó igazolást kell benyújtani.
Többet mutasson
SZ/2. A Kr. 1. § (1) bek. és 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az SZ/2. számú alkalmassági követelmény előzetes igazolására. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján utólagos igazolásként Ajánlattevő köteles csatolni annak igazolását, hogy szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő szerepel a Kbt. 69. § (11) bek szerinti olyan nyilvántartásban, melyből Ajánlatkérő ingyenesen, közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz szükséges információkhoz, úgy a nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi.
Nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. és a 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az P/1. alkalmassági követelmény előzetes igazolására.
Többet mutasson
A Kr. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
P/1.) A Kbt. 69. § (4) bekezdésének alkalmazása esetén ajánlattevő csatolja a Korm. rendelet 19. § (1) bek. c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának a napját megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben közbeszerzés tárgyából (magasépítési tervezési és kivitelezési, felújítási feladatok vagy magasépítési kivitelezési/felújítási feladatok) származó ÁFA nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a P/1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P/1. ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az eljárást megindító felhívás feladásának a napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tervezési és kivitelezési/felújítási feladatok vagy magasépítési kivitelezési/felújítási feladatok) származó áfa nélkül számított árbevétele nem érte el összesen a 7 000 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
A P/1. pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek
Műszaki és szakmai képességek:
M/1-M/2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. és a 5. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni e tekintetben, figyelemmel arra, hogy a Kr. 2. § (5) bek. alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1.-M/2. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására.
Többet mutasson
A Kr. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M/1.: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a Kr. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek az ajánlatkérő felhívására meg kell küldenie a felhívás feladásától visszafelé számított 8 éven (96 hónap) teljesített [a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 11 éven (132 hónap) belül megkezdett] vonatkozó szerződés(ei)nek ismertetését.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívására a Kr. 22. § (3) bekezdésében meghatározott szervezet által írásban kiadott referenciaigazolás másolati
Példányát kell megküldeni. A referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét,
— a szerződés tárgyának rövid leírását is tartalmazó ismertetését, valamint mennyiségét (olyan részletességgel, melyből az
Alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható)
— a teljesítés helyét,
— a teljesítés időtartamát (a kezdés és befejezés időpontját év-hónap-nap bontásban),
— nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt,
— a szerződést kötő másik fél nevében referenciát adó személy nevét, és elérhetőségét.
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 21/A. §-ára és 22. § (5) bekezdésében foglaltakra is.
M/2.: A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja, valamint a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek az ajánlatkérő felhívására be kell nyújtania ajánlattevőnek
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereinek megnevezését tartalmazó nyilatkozatát a betölteni kívánt pozíció megjelölésével,
— a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, olyan tartalommal, melyből az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható (amennyiben a szakember rendelkezik kamarai nyilvántartással, illetve szakértői névjegyzéki nyilvántartásba vétellel úgy az érintett szakember nyilvántartási számát az önéletrajzban feltüntetni szükséges, valamint a bejegyzésének az időpontját).
Többet mutasson
Az önéletrajzban meg kell jelölni a feladat és/vagy tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint - az ajánlattétel időpontjában annak a személynek/szervezetnek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe az alkalmassági követelménynek történő megfelelés igazolásakor.
Többet mutasson
— a szakemberek végzettségét/képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolatát,
— az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni.
Az M/2.2-M/2.4 pontok: Kamarai névjegyzéki nyilvántartásba vétellel rendelkező szakember esetében a végzettséget, képzettséget igazoló dokumentumok csatolása nem szükséges. Kamarai névjegyzéki nyilvántartásba vétellel nem rendelkező szakember esetében csatolandó a végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata, illetve a szakmai önéletrajznak olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy a kamarai nyilvántartásba és a szakmai nyilvántartásban vételhez szükséges szakmai gyakorlati idő megléte egyértelműen, elkülönítetten megállapítható legyen.
Többet mutasson
Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban ajánlatkérő hivatkozik továbbá a Kr. 24. § (2) bekezdésében, a
Kbt. 65. § (7), (9) és (12) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 67. § (3)-(4) bekezdéseiben foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának a napjától visszafelé számított 8 éven (96 hónap) belül befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 11 éven (132 hónap) belül megkezdett alábbi feltételeket teljesítő referenciával/referenciákkal:
Többet mutasson
M/1.1 Egy szerződés keretén belül összesen min. 3000 m2 hasznos alapterületű egészségügyi intézmény épületének/épületegyüttesének kivitelezése, vagy meglévő egészségügyi intézmény épületének/épületegyüttesének összesen min. 3000 m2 hasznos alapterületű bővítése (mindkét esetben orvostechnikai infrastruktúra kialakításával).
Többet mutasson
M/1.2. Egy szerződés keretén belül egészségügyi intézmény épületének legalább részleges felújítása/átalakítása, amely munka az egészségügyi intézmény területén végzett bontási munkákat is magában foglalt.
M/1.3. Egy szerződés keretén belül összesen min. 1 000 m2 út és/vagy járda és/vagy parkoló kivitelezése, amely munka közműépítési, továbbá környezetrendezési feladatokat is magában foglalt.
Egészségügyi intézmény alatt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § g) pontja szerinti fogalom értendő.
Épület alatt az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 10. pontja szerinti fogalom értendő.
A fenti referenciakövetelményeknek az ajánlattevők megfelelhetnek egy vagy több, de legfeljebb 3 db referenciával - azaz egy ponton belül meghatározott minimumkövetelmények igazolására legfeljebb egy referencia használható fel.
M/2. Alkalmatlan ajánlattevő - adott esetben kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet - a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik
M/2.1. legalább 1 fő projektvezető szakemberrel, aki minimum 24 hónap egészségügyi intézmény kivitelezése és/vagy bővítése során szerzett projektvezetői szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Projektvezetői gyakorlat a projektcélok megvalósulásáért felelős szakember olyan gyakorlata, amely kiterjed a projekt teljes körű megvalósulásának az összefogására.
M/2.2. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013 Kormányrendelet 1. sz. melléklet VI. Felelős műszaki vezetés 1. rész általános építmények felelős műszaki vezetői szakterületek 2. pont építési szakterület „MV-É” jelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy ennek hiányában, aki megfelel az építésügyi és az építéssel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013 (VII.11.) Kormányrendelet szerinti „MV-É” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, valamint gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013 Kormányrendelet 1. sz. melléklet VI. Felelős műszaki vezetés 2. rész szakági felelős műszaki vezetői szakterületek, 5. pont, építményvillamossági szakterület „MV-ÉV” jelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy ennek hiányában, aki megfelel az építésügyi és az építéssel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013 (VII.11.) Kormányrendelet szerinti „MV-ÉV” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, valamint gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.4. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet II. Építészeti - műszaki tervezés 2. pont Építészeti tervezési szakterület „É” (Építészeti tervezési terület) jelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy ennek hiányában, aki megfelel az építésügyi és az építéssel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013 (VII.11.) Kormányrendelet szerinti „É” kategóriájú tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, valamint gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
Az M/2.1 és M/2.2. pontokban előírt szakemberek között átfedés megengedett, a további pontokban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés alátámasztására külön-külön szakember bemutatása szükséges.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A számla/számlák benyújtása, az ellenérték kifizetése:
Előleg: teljes nettó – tartalékkeret nélküli – vállalkozói díj 10 %,
Az előleg 5 %-on felüli mértékére (5 %) előleg-visszafizetési biztosíték nyújtandó. Az esetlegesen igénybe vett előleg a részszámlák és a végszámla értékébe (egységesen az igénybe vett előleg és a teljes ellenszolgáltatás arányában) számítandó be.
Ajánlattevő a szerződés teljesítése során 6 db részszámlát és 1 db végszámlát jogosult kiállítani. A részszámlák benyújtására a kivitelezési munka szerződéstervezetben rögzített készültségi foka elérését követően, igazolt teljesítés mellett van lehetőség. A számlák kiállítása a 322/2015. Kr. 32. § (3)–(5) bekezdése figyelembe vétele mellett történik.
Többet mutasson
Tartalékkeret: 5 %
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a teljesítésigazolásnak és a jogszabályoknak megfelelően kiállított számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésben, a 322/2015. Kr. 32/A. § – 32/B. §-ban foglaltak szerint, a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül banki átutalással egyenlíti ki a Kbt. 135. § (3) bekezdésben foglaltak alapján. Fizetési késedelem esetén a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerinti késedelmi kamat érvényes. A pénznem: HUF. A fizetési feltételekre vonatkozó részletes szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A finanszírozás feltételeire vonatkozó jogszabályok:
— 2017. évi CL. tv,
— 2007. évi CXXVII. tv,
— 2011. évi CXCV. tv,
— 2013. évi V. tv 6:130. § (1)–(2) bekezdései, 6:155. §,
— 2015. évi CXLIII. tv. 27/A. §, 135. § (1)–(3), (5)–(6) bekezdései,
— 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet 32/A. §, 32/B §.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbér, teljesítési és jótállási biztosíték, előleg-visszafizetési biztosíték
Részletek a szerződéstervezetben.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk: Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M/2.1) megjelölt szakember egészségügyi intézmény kivitelezése és/vagy bővítése során szerzett projektvezetői szakmai tapasztalatán felüli többletszakmai gyakorlata (hónap) (min 0, max 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): M/2.2) megjelölt szakember egészségügyi intézmény kivitelezésében és/vagy bővítésében és/vagy felújításában/átalakításában szerzett szakmai gyakorlata (hónap) (min 0, max 24 hónap)
M/2.3) megjelölt szakember egészségügyi intézmény kivitelezésében és/vagy bővítésében és/vagy felújításában/átalakításában szerzett szakmai gyakorlata (hónap) (min 0, max 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): M/2.4) pontra megjelölt szakember egészségügyi intézmény tervezése során szerzett szakmai gyakorlati idő (hónap) (min 0, max 24 hónap, egész hónapban megadva)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10476077241
Más típusú ajánlatkérő: Állami tulajdonban lévő jogképes szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóvizi Attila
A vevő profiljának címe: http://humankozbeszerzes.emmi.gov.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000300692021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.) Az ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel biztosításának lehetőségét és azt nem tartja sem műszakilag, sem jogilag, sem gazdaságilag, sem munkaszervezési okokból támogathatónak, ezért az ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt tekintettel arra, hogy a szerződés olyan komplex beruházás megvalósítására irányul, amelyeket célszerű és indokolt egy szerződés keretein belül és ugyanazon gazdasági szereplő által megvalósítani. A rész-ajánlattétel lehetősége gazdaságossági, munkaszervezési és időtakarékossági okból sem célszerű.
Többet mutasson
2) Ajánlatkérő a TED karakterkorlátozására tekintettel az egyéb információkat részletesen a közbeszerzési dokumentumokban (KD) adja meg.
3) Jelen közbeszerzés az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával.
Többet mutasson
4) Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók.
5) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 71.§-ban meghatározottak szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor Ajánlatkérő kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni.
Többet mutasson
6) Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg valamennyi előírt alkalmassági követelmény kapcsán.
7) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
8) Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontot alkalmazza. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100. Az értékelési szempontok esetében adható pontszámok módszerének meghatározása: 1.) ár - fordított arányosítás, 2.) az M2/1. szakember tapasztalata, 3.) az M2/2. szakember tapasztalata, 4.) az M2/3. szakember többlettapasztalata és 5.) az M2/4. szakember többlettapasztalata - arányosítás. Részletek a közbeszerzési dokumentációban. Az értékelési módszerek részletes ismertetését a KD tartalmazza.
Többet mutasson
9) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/
Többet mutasson
10) Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték adásához kötött. Mértéke: 70 000 000,- HUF Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) alapján AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az Ajánlatkérő (Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00338903-00000017 számlaszámú) fizetési számlájára történő befizetéssel, VAGY pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia VAGY készfizető kezesség biztosításával, VAGY biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátására vonatkozó információkat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Többet mutasson
11) Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
12) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
13) Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdése szerint jár el.
14) FAKSZ: dr. Kovács Péter Balázs (lajstromszám: 00323).
15) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (elektronikus kérelem) és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítványt, igazolást) is (adott esetben). A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
Többet mutasson
16) Ajánlattevő köteles nyilatkozni a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában (nemleges tartalommal is meg kell tenni a nyilatkozatot).
17.) Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára legalább 500 000 000,- HUF/káresemény és legalább 1 000 000 000 HUF /év limitű, „all risk” típusú építés-szerelési biztosítási összegű, valamint legalább 25 000 000,- HUF/káresemény és legalább 50 000 000,- HUF /év limitű tervezői felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni. Ajánlatban csatolni kell erre vonatkozó nyilatkozatát.
Többet mutasson
18.) Ajánlatkérő a IV.2.6 pont alatt 60 napot ért.
19.) A ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy amennyiben az M/2.2 - M/2.4) alkalmasság körében bemutatott szakember kamarai és/vagy szakmai nyilvántartással az érintett szakember az ajánlattétel időpontjában nem rendelkezik, úgy ajánlattevő gondoskodik az érintett szakember nyilvántartásba vételről a szerződéskötés időpontjára, továbbá tudomásul veszi és elfogadja, hogy a kamarai illetve a szakértői nyilvántartásba vétel, illetve annak igazolásának elmaradását az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő szerződés megkötésétől való visszalépésének, illetve a szerződéskötés meghiúsulása ajánlattevő érdekkörében felmerült okának tekinti és a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a második legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
20. Az eljárás eredményeként megkötni kívánt szerződés a mindkét fél általi cégszerű aláírást követő napon lép hatályba, kivéve abban az esetben, amennyiben Ajánlatkérő a támogatási forrással nem rendelkezik, nem került megítélésre részére, VAGY a Vállalkozó által a közbeszerzési eljárásban tett ajánlati ár meghaladja a Megrendelő rendelkezésére álló fedezet mértékét, ezért a Megrendelőnek költség-növekmény igényt (támogatási szerződés módosítást vagy változás-bejelentést) kell benyújtania a hiányzó forrás biztosítására.
Többet mutasson
Ebben az esetben a Kbt. 135.§ (12) bekezdése alapján a szerződés hatályba lépése felfüggesztő feltételhez kötött, amelynek értelmében a szerződés azon a napon lép hatályba, amikor a Megrendelő által a fedezet rendelkezésre áll, vagy a benyújtott kérelem (támogatási igény, támogatási szerződés módosítás vagy változás-bejelentés) pozitív elbírálására sor került és erről a Megrendelő írásos értesítést kap. VAGY Amennyiben a Megrendelő támogatásra irányuló igényét nem vagy az igényeltnél kisebb összegben fogadják el a Megrendelő fenntartójának írásbeli hozzájárulását követően dönthet a plusz hiányzó forrás biztosításáról.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 060-148203 (2021-03-22)
További információk (2021-05-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet - Onko-Diagnosztikai Központ beruházás - új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére - tervezés és kivitelezés Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19-28-as épület felújításra került. A projekt célja egy Onko - diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné. A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület. Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre. Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két - engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek. A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra. Főbb tájékoztató mennyiségek: Bontási munkák m F1 - Új épület m F2 - Épület felújítása (19,28 épület) m F3 - Ideiglenes épületek m Út, járda, parkoló m Közművek m Környezetrendezés m Orvostechnikai infrastruktúra m Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Egészségügyi épületek kivitelezése 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-19 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-17 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 098-253186
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 060-148203
HL-S szám: 98

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet - Onko-Diagnosztikai Központ beruházás - új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére - tervezés és kivitelezés
Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást.
Többet mutasson
Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19-28-as épület felújításra került.
A projekt célja egy Onko - diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné.
Többet mutasson
Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két - engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is.
F1 - Új épület m
F2 - Épület felújítása (19,28 épület) m
F3 - Ideiglenes épületek m
Forrás: OJS 2021/S 098-253186 (2021-05-19)
További információk (2021-06-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet - Onko-Diagnosztikai Központ beruházás - új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére - tervezés és kivitelezés Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19-28-as épület felújításra került. A projekt célja egy Onko - diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné. A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület. Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre. Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két - engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek. A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra. Főbb tájékoztató mennyiségek: Bontási munkák m F1 - Új épület m F2 - Épület felújítása (19,28 épület) m F3 - Ideiglenes épületek m2 821,00 0 Út, járda, parkoló m Közművek m Környezetrendezés m Orvostechnikai infrastruktúra m Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-10 📅
Benyújtási határidő: 2021-07-01 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 114-298702
HL-S szám: 114

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: F3 - Ideiglenes épületek m2 821,00 0
Forrás: OJS 2021/S 114-298702 (2021-06-10)
További információk (2021-06-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7–9. szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ beruházás – új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére – tervezés és kivitelezés Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-MAGYARORSZÁGI Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19–28-as épület felújításra került. A projekt célja egy Onko-diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné. A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület. Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre. Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két – engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek. A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra. Főbb tájékoztató mennyiségek: Bontási munkák m F1 – Új épület m F2 – Épület felújítása (19,28 épület) m F3 – Ideiglenes épületek m Út, járda, parkoló m Közművek m Környezetrendezés m Orvostechnikai infrastruktúra m Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-30 📅
Benyújtási határidő: 2021-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 127-335818
HL-S szám: 127
További információk
A módosítás érinti a közbeszerzési dokumentumokat, műszaki anyagokat és szerződéstervezetet is.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7–9. szám alatti Országos Onkológiai Intézet – Onko-Diagnosztikai Központ beruházás – új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére – tervezés és kivitelezés
Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19–28-as épület felújításra került.
A projekt célja egy Onko-diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 127-335818 (2021-06-30)
További információk (2021-09-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés, Budapest XI. Ráth György utca 7-9 szám alatti Országos Onkológiai Intézet - Onko-Diagnosztikai Központ beruházás - új onkodiagnosztikai épület építésére, udvartéri feladatok elvégzésére - tervezés és kivitelezés Az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást. Meglévő épület állomány korszerűsítése érdekében a KEHOP-5.6.0/12-2014-0001 Épületenergetikai korszerűsítés pályázat keretén belül 19-28-as épület felújításra került. A projekt célja egy Onko - diagnosztikai Központ létesítése az Országos Onkológiai Intézetben, amely a diagnosztikai eljárások elvégzését logisztikailag egy épületbe koncentrálná, és ily módon a daganatos betegek egy napos diagnosztizálását is lehetővé tenné. A fejlesztések során két épület kerülne elbontásra, a régi Gyógyszertár (16-os épület) és a 6-os számú romos épület. Felújításra kerül a 19-es és 28-as számú épület, ahová a lebontásra kerülő épületekben jelenleg megtalálható funkciók kerülnének áttelepítésre. Az intézménynek ezen építési folyamat alatt is folyamatosan működnie kell, ezért a beruházás részét képezi két - engedélyezési eljárás szempontjából végleges, de a beruházás tekintetében ideiglenes jelleggel üzemelő konténerépület is. A nyertes ajánlattevő feladata a Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott tervekben, előírásokban, műszaki irányelvekben és a szerződésben foglaltak alapján az építési beruházás megvalósításához szükséges, még hiányzó tervek és egyéb dokumentumok elkészítése, illetve megszerzése, továbbá valamennyi szükséges hozzájárulás és engedély beszerzése, majd a kivitelezés megvalósítása. Erre tekintettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy az alábbi mennyiségek csupán tájékoztató jellegűek. A részletes műszaki leírást, a műszaki irányelveket a közbeszerzési dokumentáció (Közbeszerzési Dokumentumok) tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra. Főbb tájékoztató mennyiségek: Bontási munkák m2 1284,00 0 F1 - Új épület m2 13609,00 0 F2 - Épület felújítása (19,28 épület) m2 1332,00 0 F3 - Ideiglenes épületek m2 821,00 0 Út, járda, parkoló m2 1997,00 0 Közművek m2 1267,00 0 Környezetrendezés m2 7932,00 0 Orvostechnikai infrastruktúra m2 4115,00 0 Megújuló energiaforrásokhoz szükséges infrastruktúra klt 1,00 0
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Hold Utca 1

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-07 📅
Benyújtási határidő: 2021-09-28 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 176-455920
HL-S szám: 176
További információk
A módosítás kizárólag a felhívásban szereplő ajánlattételi határidőt érinti. Egyéb dokumentum módosítására nem kerül sor.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bontási munkák m2 1284,00 0
F1 - Új épület m2 13609,00 0
F2 - Épület felújítása (19,28 épület) m2 1332,00 0
Út, járda, parkoló m2 1997,00 0
Közművek m2 1267,00 0
Környezetrendezés m2 7932,00 0
Orvostechnikai infrastruktúra m2 4115,00 0
Forrás: OJS 2021/S 176-455920 (2021-09-07)
További információk (2021-09-28)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-28 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-14 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 191-493843
HL-S szám: 191
Forrás: OJS 2021/S 191-493843 (2021-09-28)
További információk (2021-10-12)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-12 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-29 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 201-521542
HL-S szám: 201
További információk
A módosítás a hirdetmény esetében csak a határidőt érinti. A módosítás érinti továbbá a műszaki dokumentációt is.
Forrás: OJS 2021/S 201-521542 (2021-10-12)
További információk (2021-10-26)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-26 📅
Benyújtási határidő: 2021-11-12 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 211-549965
HL-S szám: 211
Forrás: OJS 2021/S 211-549965 (2021-10-26)
További információk (2021-11-10)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-10 📅
Benyújtási határidő: 2021-11-25 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 221-581481
HL-S szám: 221
További információk
A módosítás csak a határidőt érinti.
Forrás: OJS 2021/S 221-581481 (2021-11-10)
További információk (2021-11-24)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-24 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-09 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 231-607746
HL-S szám: 231
Forrás: OJS 2021/S 231-607746 (2021-11-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-08-01)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 150-425790
HL-S szám: 150

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.; Helyrajzi száma: 6998/13

Hivatkozás
További információk
A szerződés nem került aláírása a Kbt. 131. (9) bekezdése alapján az alábbi indokok miatt:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárással érintett projektet RRF, illetve hazai költségvetési forrás igénybevételével kívánta megvalósítani, azonban az RRF megítélése az eredményhirdetés óta eltelt időszakban még bizonytalanabbá vált Magyarország számára a következők miatt: Magyarország 2021. május 12. napján nyújtotta be a hivatalos Helyreállítási és Rezilienciaépítési tervét, amelyet azonban az Európai Bizottság még nem hagyott jóvá.
Többet mutasson
A Kormány az 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozatban döntött az állami beruházások felülvizsgálatáról és 2022. és 2023. évekre jelentős megtakarítási célkitűzéseket fogalmazott meg, mely arra enged következtetni, hogy az állami forrás megítélése sem várható tárgyi projekt kapcsán.
Többet mutasson
A forrás oldal bizonytalansága mellett, illetve azon túlmenően Felek ellenőrzési körén kívül eső körülményként jelentkeznek az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai, mely 2022. májusától jelentős építőipari anyagár emelkedést, az ellátási láncban történő bizonytalanságot, a forint árfolyamának jelentős gyengülését, munkaerőhiányt és ezáltal a teljesítési határidők bizonytalanságát idézte elő, melyek együttesen a projekt közbeszerzési eljárásban meghatározott feltételek szerinti megvalósítását ellehetetlenítik.
Többet mutasson
A VI.3) pontban kérem, adja meg a 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18.§-a szerinti ajánlattevők adatai:
1. STRABAG Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
adószáma: 10776456-4-43
2. LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1095 Budapest, IX. Hídépítő Utca 1-12
adószáma: 25098367-2-43
3. WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2051 Biatorbágy Vendel Park Huber Utca 1
adószáma: 11469830-2-44
EB Hungary Invest Kft. (közös ajánlattevő)
Székhelye: 1107 Budapest Fogadó utca 4.
adószáma: 13240567-2-42
System Bau Trade Korlátolt Felelősségű Társaság (közös ajánlattevő)
Székhelye: 1117 Budapest Nádorliget Utca 5/A/603
adószáma: 23135969-2-43

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § -a szerint.
Forrás: OJS 2022/S 150-425790 (2022-08-01)