Orvostechnikai eszközök SZTE RMI részére

Szegedi Tudományegyetem

Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett mennyiségű és minőségű orvostechnikai eszközre, 7 részajánlati körben, a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A nyertes ajánlattevő vállalja, hogy az eszközöket a szerződés hatályba lépésétől számított 90 napon belül leszállítja, teljes körűen beüzemeli és Ajánlatkérő részére rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadja. A teljesítési határidő a Felek közös megegyezésével legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható, amennyiben a késedelem oka a nyertes ajánlattevőnek nem felróható. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Ajánlatkérő az egyenértékűség tekintetében a műszaki leírásban megadott paramétereknek és funkcionalitásnak való megfelelést vizsgálja.
Az ellenszolgáltatás tartalmazza: a szállítási költséget, továbbá tartalmazza a behozatallal, forgalomba hozatallal, beüzemeléssel kapcsolatban felmerülő összes költséget (vám, adók, díjak, illetékek, szükséges hatósági engedélyek díja, próbaüzemhez, kalibráláshoz szükséges fogyóanyag, egyéb), valamennyi járulékos költséget, díjat, de nem tartalmazza az általános forgalmi adót.
Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo termék ajánlható meg.
Az ajánlatkérő által az eljáráshoz rendelt hivatkozási szám: 60/Ny/2021/SZAKK

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-02-01. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-29.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-12-29 Ajánlati felhívás
2022-06-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-12-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR001723492021
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett mennyiségű és minőségű orvostechnikai eszközre, 7 részajánlati körben, a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére. A nyertes ajánlattevő vállalja, hogy az eszközöket a szerződés hatályba lépésétől számított 90 napon belül leszállítja, teljes körűen beüzemeli és Ajánlatkérő részére rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadja. A teljesítési határidő a Felek közös megegyezésével legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható, amennyiben a késedelem oka a nyertes ajánlattevőnek nem felróható. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell. Ajánlatkérő az egyenértékűség tekintetében a műszaki leírásban megadott paramétereknek és funkcionalitásnak való megfelelést vizsgálja. Az ellenszolgáltatás tartalmazza: a szállítási költséget, továbbá tartalmazza a behozatallal, forgalomba hozatallal, beüzemeléssel kapcsolatban felmerülő összes költséget (vám, adók, díjak, illetékek, szükséges hatósági engedélyek díja, próbaüzemhez, kalibráláshoz szükséges fogyóanyag, egyéb), valamennyi járulékos költséget, díjat, de nem tartalmazza az általános forgalmi adót. Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo termék ajánlható meg. Az ajánlatkérő által az eljáráshoz rendelt hivatkozási szám: 60/Ny/2021/SZAKK
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦
További CPV-kód: Orvosi felszerelések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Csongrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Szegedi Tudományegyetem
Postacím: Dugonics Tér 13
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Kapcsolat
Internetcím: http://www.u-szeged.hu 🌏
E-mail: guthne.kiss.edina@gmf.u-szeged.hu 📧
Telefon: +36 62546481 📞
Fax: +36 62546481 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001723492021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001723492021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-29 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 001-000367
HL-S szám: 1
További információk
A II.2.5. ponthoz: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot /Kbt. 76. § (2) a) pont/. A II.2.7. ponthoz: Ajánlatkérő 3 hónapon 90 naptári napot ért.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett mennyiségű és minőségű orvostechnikai eszközre, 7 részajánlati körben, a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A nyertes ajánlattevő vállalja, hogy az eszközöket a szerződés hatályba lépésétől számított 90 napon belül leszállítja, teljes körűen beüzemeli és Ajánlatkérő részére rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban átadja. A teljesítési határidő a Felek közös megegyezésével legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható, amennyiben a késedelem oka a nyertes ajánlattevőnek nem felróható. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az egyenértékűség tekintetében a műszaki leírásban megadott paramétereknek és funkcionalitásnak való megfelelést vizsgálja.
Az ellenszolgáltatás tartalmazza: a szállítási költséget, továbbá tartalmazza a behozatallal, forgalomba hozatallal, beüzemeléssel kapcsolatban felmerülő összes költséget (vám, adók, díjak, illetékek, szükséges hatósági engedélyek díja, próbaüzemhez, kalibráláshoz szükséges fogyóanyag, egyéb), valamennyi járulékos költséget, díjat, de nem tartalmazza az általános forgalmi adót.
Többet mutasson
Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo termék ajánlható meg.
Az ajánlatkérő által az eljáráshoz rendelt hivatkozási szám: 60/Ny/2021/SZAKK
A rész elnevezése: ICSI/PGD munkaállomás
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett minőségű ICSI/PGD munkaállomásra: Inverz mikroszkóp, Mikromanipulátor és Lézer - tartozékokkal 1-1 db, összesen 7 db, a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
Időtartam: 3 hónap
A megújítások leírása:
A teljesítési határidő a Felek közös megegyezésével legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható, amennyiben a késedelem oka a nyertes ajánlattevőnek nem felróható.
További információk:
A II.2.5. ponthoz: Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot /Kbt. 76. § (2) a) pont/.
Többet mutasson
A II.2.7. ponthoz: Ajánlatkérő 3 hónapon 90 naptári napot ért.
A rész elnevezése: IVF munkaállomás mikroszkóppal
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett minőségű IVF munkaállomásra mikroszkóppal: Munkaállomás, Mikroszkóp, Fűthető tárgyasztal 1-1 db, összesen 3 db., a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A rész elnevezése: Andrológiai eszközök
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett minőségű Andrológiai eszközökre: Fáziskontraszt mikroszkóp 1 db, Számlálókamra 2 db, Centrifuga 1 db, összesen 4 db., a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A rész elnevezése: Inkubációhoz és hőntartáshoz szükséges eszközök
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett minőségű, Inkubációhoz és hőntartáshoz szükséges eszközökre: CO2, N2 gázos asztali inkubátor, CO2 inkubátor, Csőmelegítő, Szívó, LN2 tartály 1-1 db, összesen 5 db., a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Spermaanalizátor
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett minőségű, 1 db spermaanalizáló automatára, a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A rész elnevezése: Ultrahang készülékek és tartozékok
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett mennyiségű és minőségű ultrahang készülékre és tartozékaira, összesen 23 db (további 7 db opció), a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokban részletezett, összesen 7 db eszközre vételi jog opciót tart fenn, melyet legkésőbb 2022. december 31. napjáig jogosult lehívni. Az opciós tétel(ek) teljesítésének feltételei azonosak az alapmennyiségre vonatkozó szerződéses előírásokkal.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Rendelői és műtői felszerelés
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés a közbeszerzési dokumentumban részletezett mennyiségű és minőségű rendelői és műtői orvosi felszerelésre (Lámpa, kéziműszer-készlet, EKG, colposcop, vizsgálóágy stb), összesen 11 db (további 6 db opció), a SZTE Reprodukciós Medicina Intézet részére.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokban részletezett, összesen 6 db eszközre vételi jog opciót tart fenn, melyet legkésőbb 2022. december 31. napjáig jogosult lehívni. Az opciós tétel(ek) teljesítésének feltételei azonosak az alapmennyiségre vonatkozó szerződéses előírásokkal.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: SZTE Reprodukciós Medicina Intézet, 6723 Szeged, Csongrádi sgt. 21.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül azon ajánlattevő (közös ajánlattevő) és alvállalkozó, továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet, aki részéről a Kbt. 62.§ (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok valamelyike az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1-16. § rendelkezései szerint kell igazolni. A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján ajánlattevőnek ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdések hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonos nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (előzetes igazolás)
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésre tekintettel az ajánlattevőnek az ajánlatban előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát kell benyújtania a kizáró okoknak való megfelelés vonatkozásában, az igazolásokat az ajánlatban nem, csak a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra kell majd csatolni.
Többet mutasson
A Kbt. 64. §-ában foglalt esetben, amennyiben ajánlattevő élni kíván a lehetőséggel, úgy azt az egységes európai közbeszerzési dokumentumban meg kell jelölnie, valamint annak mellékleteként csatolni kell az ajánlatában a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti végleges határozatának, vagy közigazgatási per esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatának másolati példányát. (előzetes igazolás)
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A gazdasági szereplő (ajánlattevő és/vagy kapacitást nyújtó szervezet) a kizáró okok igazolására vonatkozó dokumentumot az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására köteles benyújtani.
Amennyiben ajánlattevő élni kíván a Kbt. 69. § (11a) bekezdésben foglalt lehetőséggel, úgy az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Csatoljon ajánlattevő referencianyilatkozatot/igazolást az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben teljesített, a közbeszerzés tárgya szerinti (az ajánlattétellel érintett részajánlati körben kért orvostechnikai eszközök) legjelentősebb szállításairól. /321/2015. Korm. rendelet 21. § (1) bek. a)/. A referencianyilatkozat/igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szállítás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. /321/2015. Korm. rendelet 22. § (2) bek./
Többet mutasson
A referenciaigazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Amennyiben a bemutatásra kerülő referencia a jelen beszerzés tárgyán kívüli szállításokról is tartalmaz adatot, úgy a referencia olyan megbontása szükséges, melyből elkülönülten látszódik a beszerzés tárgya szerinti áru(k)ra vonatkozó teljesítés. Igazolás benyújtása esetén, amennyiben ajánlattevő nem tud ilyen tartalmú igazolást csatolni, úgy külön nyilatkoznia szükséges az elkülönített tartalomról. Az előírt mennyiség több szerződéssel is igazolható.
Többet mutasson
Az előírt műszaki és szakmai alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát - IV. rész α pont kitöltésével - részletes információk kérése nélkül.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó részletes igazolásokat csak az ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik referencianyilatkozattal/igazolással az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafele számított 6 éven belül megkezdett, az ajánlattétellel érintett részajánlati körben kért orvostechnikai eszközök szerződésszerű szállításáról minimum az alábbi mennyiségben:
Többet mutasson
1. részajánlati kör: ICSI/PGD munkaállomás: 1 db.
2. részajánlati kör: IVF munkaállomás mikroszkóppal: 1 db.
3. részajánlati kör: Andrológiai eszközök: 2 db.
4. részajánlati kör: Inkubációhoz vagy hőntartáshoz szükséges eszközök: 3 db.
5. részajánlati kör: Spermaanalizátor: 1 db.
6. részajánlati kör: Ultrahang készülék vagy tartozék összesen 10 db.
7. részajánlati kör: Rendelői vagy műtői felszerelés: 5 db.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően, utólag, számla ellenében teljesíti átutalással. Alkalmazandó a Kbt. 27/A. § és a Kbt. 135. § (1), 6)
Fizetési határidő: a számla ajánlatkérőként szerződő fél általi kézhezvételének napját követő 30 nap.
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során előleg igénybevételének lehetőségét nem biztosítja.
Késedelmi kötbér: A késedelem minden naptári napjára a késedelemmel érintett áru nettó szerződéses ár 1%-a, de legfeljebb a teljes nettó ellenérték 30%-a.
Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó ellenérték 30%-a.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-02-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: A bontást az EKR automatikusan végzi.
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § hatályos rendelkezései szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308650206
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Guthné Kiss Edina
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001723492021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 41. § (2) bekezdés c) pontja, és (3) bekezdése alapján az eljárást elektronikus úton, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (továbbiakban: EKR) bonyolítja le, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (továbbiakban: e-Kr.).
Többet mutasson
2. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához és az ajánlattételhez az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (1) bekezdésének megfelelően az eljárás dokumentumait az EKR rendelet szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált Ajánlattevők részére biztosítja.
Többet mutasson
3. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
4. Közös ajánlattétel esetén a meghatalmazásra a Kbt. 35. § (2a) és Kbt. 41/A. § (5) bekezdései az irányadóak. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet esetében történő meghatalmazásokra a Kbt. 65. § (12) bekezdése az irányadó.
5. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM és 40/2017. (XII.27.) MvM rendeletek alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/ekr).
6. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
7. Az ajánlat benyújtásának formai követelményei: alkalmazandó fájlformátum: pdf., excel, word, fájlméret: az EKR által meghatározottak szerint.
8. Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket és igazolási módját (M/1.) a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
9.
10. Hiánypótlás 71. § (6) alapján biztosított;
11. Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányát/aláírás-mintáját az közbeszerzési dokumentumban rögzítettek szerint. Amennyiben az ajánlatot meghatalmazás alapján írják alá, úgy a meghatalmazás elkészítéséhez Ajánlattevő felhívja a figyelmet a Ptk. 3:30. § (3) és 6:15. §-ra.
Többet mutasson
12. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30) Korm.rend. 13. §-a is irányadó. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező.
13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) bekezdés a) és b) pontja szerinti nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá a Kbt. 67. § (4) bekezdés, és Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatokat.
14. A IV.2.6. pontban az "1 hónap" a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 30 napnak felel meg.
15. Az I.1) pontban feltüntetett fax-szám nem elérhető, csak a hirdetmény feladhatósága miatt került kitöltésre.
16. Ajánlatkérő nem alkalmazza a 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenséget.
17. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF).
18. Az ajánlatban csatolni kell a megajánlott termékek magyar nyelvű termékismertetőjét, amely alapján a műszaki leírásnak való megfelelőség igazolható. Amennyiben a műszaki leírásnak való megfelelőség igazolására alkalmas magyar és/vagy angol nyelvű termékismertető korlátozás és regisztráció nélkül, díjmentesen, online bárki számára hozzáférhető, úgy e tekintetben az online elérhetőség (pontos(!) URL) megadását is kérjük. Csatolni kell továbbá az ártáblázatot, cégszerű aláírással ellátva, pdf és szerkeszthető Excel formátumban egyaránt. Továbbá: Orvostechnikai eszközök esetén: a 16/2012. (II. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése alapján a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és a CE megfelelőség értékelési tanúsítványt. Figyelembe veendők az MDR 120. cikkében foglaltak.
Többet mutasson
In vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközök esetén: csatolni kell a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és az OGYÉI által kiadott, IVD nyilvántartásba vételről szóló igazolást vagy a bejelentést igazoló dokumentumot.
19. Az 1-6. részajánlati körben: Amennyiben Ajánlattevő nem az Ajánlatkérő által a Műszaki leírásban hivatkozott, meghatározott gyártmányú termékre tesz ajánlatot, akkor az ajánlatban csatolni kell a Műszaki leírásban részletezettek szerint a megajánlott termékek részletes műszaki leírását a csatolt táblázat kitöltésével, cégszerű aláírással ellátva, pdf és szerkeszthető word formátumban egyaránt, az egyenértékűség vizsgálata céljából. A 7. részajánlati körben a részletes műszaki leírás benyújtása kötelező.
Többet mutasson
20. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását nem teszi lehetővé.
21. FAKSZ: Dr. Koczkás Izabella 01208, Dr. Nagy Paulina 01043

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 001-000367 (2021-12-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-06-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 147 220 465 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-20 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 120-338725
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 001-000367
HL-S szám: 120

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-13 📅
Név: Auro-Science Consulting Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10483592241
Postacím: Drótos Utca 1.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1031
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202650898 📞
E-mail: kozbeszerzes@auroscience.hu 📧
Internetcím: http://www.auroscience.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 38 419 556 HUF 💰
20 274 615 HUF 💰
4 592 694 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-24 📅
Név: FertiCAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12206148243
Postacím: Késmárki Utca 6.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 306404314 📞
E-mail: info@ferticad.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 13 411 000 HUF 💰
20 147 600 HUF 💰
Név: SONARMED Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13265553243
Postacím: Nándorfejérvári Út 31 fsz 6-7
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 203215495 📞
E-mail: info@sonarmed.hu 📧
Internetcím: http://www.sonarmed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 32 622 000 HUF 💰
Név: TakTiMed Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27347162216
Postacím: Potyka Utca 4
Postai város: Jászberény
Postai irányítószám: 5100
Telefon: +36 309548104 📞
E-mail: info@taktimed.hu 📧
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Internetcím: https://taktimed.hu/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 17 753 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
Az V.2.4. ponthoz:
6. részajánlati kör: az opciós tételek nettó összértéke 44 057 000,- Ft,
7. részajánlati kör: az opciós tételek nettó összértéke 11 160 000,- Ft.
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
a) ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: nem releváns
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószáma és
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1., 2., 3. részajánlati kör - Auro-Science Consulting Kereskedelmi Kft. 1031 Budapest Drótos u. 1. Adószám: ‎10483592-2-41
4., 5. részajánlati kör - FertiCAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1118 Budapest Késmárki u. 6. Adószám: 12206148-2-43
6. részajánlati kör - SONARMED Kft., 1119 Budapest Nándorfejérvári út 31. fsz. 6-7. Adószám: 13265553-2-43
7. részajánlati kör - TakTiMed Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 5100 Jászberény, Potyka u. 4. Adószám: 27347162-2-16.
d) ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezése: nem releváns.
Forrás: OJS 2022/S 120-338725 (2022-06-20)