Őshonosállat-tartó telepek üzemeltetése

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: KNPI) részenként megjelölt gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNPI saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, valamint a részenként megjelölt állattartó telepek működtetése vállalkozási szerződés keretében. A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett természeti terület működtetése, beleértve az állattartó telepek működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését. Az állatállományi létszám, a legeltetett területek nagysága és az ellátandó feladatok részletesen az egyes részeknél kerülnek meghatározásra illetve a műszaki leírásban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-02-01. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-12-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-12-30 Ajánlati felhívás
2022-05-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-12-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Állattenyésztési és -gondozói szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001578342021
Rövid leírás:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: KNPI) részenként megjelölt gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNPI saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, valamint a részenként megjelölt állattartó telepek működtetése vállalkozási szerződés keretében. A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett természeti terület működtetése, beleértve az állattartó telepek működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését. Az állatállományi létszám, a legeltetett területek nagysága és az ellátandó feladatok részletesen az egyes részeknél kerülnek meghatározásra illetve a műszaki leírásban.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Állattenyésztési és -gondozói szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Állattenyésztési és -gondozói szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️
Csongrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Postacím: Liszt Ferenc Utca 19.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: http://www.knp.hu 🌏
E-mail: nemetl@knp.hu 📧
Telefon: +36 76482611 📞
Fax: +36 76482611 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001578342021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001578342021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-30 📅
Benyújtási határidő: 2022-02-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-04 📅
Kezdeti időpont: 2022-05-01 📅
Végdátum: 2024-04-30 📅
Kezdeti időpont: 2022-06-01 📅
Végdátum: 2023-11-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 002-003293
HL-S szám: 2
További információk
Az összesen 24 hónapos időtartam 14 „nyári” legeltetési hónapot és 10 „téli” etetési hónapot tartalmaz. Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c)]. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 pont. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár): fordított arányosítás; 2. ért. szempont (szakember szakmai többlettapasztalata) egyenes arányosítás. (Részletesen KD-ban). A felhívás II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (84), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Az 1 hónap "téli” tartásra vonatkozó nettó egységár (havi díj) : (súlyszám: 35); 1.2.. Az 1 hónap "nyári” legeltetésre vonatkozó nettó egységár (havi díj) (súlyszám: 49)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: Bugacpusztaháza őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő (továbbiakban: KNP Igazgatóság) bugacpusztaházi gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, őshonosállat-tartó telep működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar szürke szarvasmarha tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő Bugacpusztaháza állattartó telep működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevőnek a felhívásban és dokumentációban meghatározott feladatait a KNPI által kijelölt állattartó telep vezetőjének irányítása, felügyelete alatt kell ellátnia.
Többet mutasson
Állatállományi létszám a legeltetett terület nagyságával:
Minimális egyedszáma: Bugacpusztaháza őshonosállat-tartó telep
200-300 ÁE magyar szürke szarvasmarha
1600 ha terület
A dokumentáció részét képezi a legeltetési terv, az állatállományról készített lista, valamint az építmények és berendezések leltára.
A nyertes ajánlattevővel, mint Vállalkozóval kötendő szerződés alapján a nyertes ajánlattevő, mint Vállalkozó feladata:
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Bugacpusztaháza külterülete) történő területkezelés védett, valamint fokozottan védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése.(tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás)
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Bugacpusztaháza területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett természeti területen található hodályoknak, szárnyékoknak, karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartása az ott tárolt takarmánynak és mezőgazdasági gépeknek az őrzése is feladat. Az állatok téli takarmányozása a Bugacpusztaháza őshonosállat-tartó telepen történik.
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar szürke szarvasmarha szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
A Vállalkozó a szerződés lejártakor köteles az állatokat - az évközi mozgásokat is figyelembe véve - hiánytalanul visszaadni. A tartás során a Vállalkozó működési körén kívül eső okból előforduló elhullást, kényszervágást kezelő állatorvosi igazolás alapján fogadja el az Igazgatóság, amelyet egy napon belül köteles írásban jelezni. A felmerülő költségek a Megrendelőt terhelik.
Többet mutasson
Vállalkozó köteles az állományváltozási bizonylatokat (állatállomány kiadási-, bevételi-, belső változási bizonylat), ATEV szállító jegyet, takarmányozási naplót napra készen vezetni, a KNPI által kijelölt állattartó telep vezetőjének egy napon belül elektronikus úton (e-mail) elküldeni.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
További információk:
Az összesen 24 hónapos időtartam 14 „nyári” legeltetési hónapot és 10 „téli” etetési hónapot tartalmaz. Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c)]. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 pont. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár): fordított arányosítás; 2. ért. szempont (szakember szakmai többlettapasztalata) egyenes arányosítás. (Részletesen KD-ban).
Többet mutasson
A felhívás II.2.5) pontban meghatározott Ár kritérium súlyszáma (84), az alábbi alszempontokból tevődik össze: 1.1.: Az 1 hónap "téli” tartásra vonatkozó nettó egységár (havi díj) : (súlyszám: 35); 1.2.. Az 1 hónap "nyári” legeltetésre vonatkozó nettó egységár (havi díj) (súlyszám: 49)
Többet mutasson
A rész elnevezése: Izsák-Páhi őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő izsáki és páhi gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, őshonosállat-tartó telep működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar szürke szarvasmarha és Furioso-North Star ló tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő Izsák-Páhi állattartó telep működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
Minimális egyedszáma: Izsák-Páhi őshonosállat-tartó telep
70-150 ÁE magyar szürke szarvasmarha
45-50 ÁE Furioso-North Star ló
40-60 ÁE magyar házi bivaly (csak téli tartás)
900 ha terület
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Izsák és Páhi külterülete) történő területkezelés védett, valamint fokozottan védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése.(tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás)
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Izsák és Páhi területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett természeti területen található hodályoknak, istállóknak, szárnyékoknak, karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, az ott tárolt takarmánynak és mezőgazdasági gépeknek az őrzése, a telep és a szérű rendben tartása is feladat.
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar szürke szarvasmarha és Furioso-North Star ló szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
Feladat még továbbá az istállózott lovak természetvédelmi területen történő mozgatása, valamint az istállók (lóboxok) napi szintű takarítása. További feladat az évjárati csikók (választástól három éves korig) egyedi kötött abrakolása, a három éves csikók alapképzése futószáron, fogatban. Vállalkozó köteles egy segédhajtót biztosítani a négyesfogat napi edző munkájához, két segédhajtót biztosítani a versenyeken (évente maximum hat verseny, versenyenként hat nap). Vállalkozó további feladata az állomány kezelések elvégzéséhez munkaerő biztosítása a telepvezetővel történő előzetes egyeztetés alapján (méneskörmölés, patkolás, csikóbélyegzés, állategészségügyi kezelések, kocsik, lószerszámok ápolása, rendben tartása). Az állatok téli takarmányozása az Izsák-Páhi őshonosállat-tartó telepen történik.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kunszentmiklós-Nagyállás őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő kunszentmiklós-nagyállási gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, őshonosállat-tartó telep működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar szürke szarvasmarha tenyészállatokkal és szaporulatukkal, valamint magyar házi bivallyal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett és Natura 2000, illetve ex-lege védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő Nagyállás állattartó telep működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
300-330 ÁE magyar szürke szarvasmarha és szaporulata (3 gulyában)
30-50 ÁE magyar házi bivaly (1 gulyában) - csak nyári legeltetés
1090 ha terület, 6 helyszínen
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Kunszentmiklós és Dunatetétlen külterületen) történő területkezelés védett, valamint fokozottan védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése (tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás).
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Kunszentmiklós-Nagyállás és Dunatetétlen területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett természeti területen található hodályoknak, szárnyékoknak, karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, az ott tárolt takarmánynak és mezőgazdasági gépeknek az őrzése is feladat, valamint az őshonosállat-tartó telep környezetének karbantartása, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartása.
Többet mutasson
Feladat továbbá minden a Nagyállási és Böddi-széki telephez köthető, külterületi legeltetéssel járó logisztika, különös tekintettel: mobil karámok, egyéb eszközök tájegységen belül történő szállítása, ideiglenes karám kialakítása (pl. szállításhoz).
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar szürke szarvasmarha és magyar házi bivaly szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
Kunszentmiklós és Szalkszentmárton külterületén az állatokat magyar szürke szarvasmarha esetében a legeltetés első 2 és fél hónapjában 2 külön gulyában, a bikák leválasztását követően 1 gulyában, a magyar házi bivalyokat 1 gulyában kell tartani.
Többet mutasson
Dunatetétlen (Böddi-szék, Maka-szék) külterületén a magyar szürke szarvasmarha állatokat 1 gulyában kell tartani, a magyar házi bivalyokat 1 gulyában kell tartani.
Többet mutasson
A magyar házi bivalyok összesen 1 gulyában legelnek, így egyidejű legeltetésük a két helyszínen nem merül fel.
Az állatok téli takarmányozása a Kunszentmiklós-Nagyállás őshonosállat-tartó telepen történik.
Téli állatlétszám: 300-330 egyed magyar szürke szarvasmarha tehén.
A Vállalkozó a szerződés lejártakor köteles az állatokat - az évközi mozgásokat is figyelembe véve - hiánytalanul visszaadni. A tartás során a Vállalkozó működési körén kívül eső okból előforduló elhullást, kényszervágást kezelő állatorvosi igazolás és fényképes dokumentáció alapján fogadja el az Igazgatóság, amelyet egy napon belül köteles írásban jelezni. A felmerülő költségek a Megrendelőt terhelik.
Többet mutasson
Vállalkozó feladatai továbbá:
1. Legelőn elhullott állatok telepre (ATEV felvevőhely) történő szállítása.
2. A legeltetéshez szükséges mobil épület (lakókocsi) biztosítása, valamint a legelőterületek és a telep között történő mozgatása.
3. A telepen történő közlekedés, szállítás biztosítása (járó felületek karbantartása), ami magában foglalja a gépi munkavégzést, de nem tartalmazza a közlekedés biztosításához szükséges útkarbantartási anyagköltséget.
Többet mutasson
4. Vállalkozó felel a legeltetéshez és a telep őrzéséhez használt kutyák ellátásáért és szakszerű tartásáért.
A rész elnevezése: Pusztaszer őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 4
Rövid leírás:
KNP Igazgatóság pusztaszeri gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, őshonosállat-tartó telep működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar szürke szarvasmarha és magyar házi bivaly tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő Pusztaszer állattartó telep működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
Minimális egyedszáma: Pusztaszer őshonosállat-tartó telep
300-350 ÁE magyar szürke szarvasmarha
250-300 ÁE magyar házi bivaly
1400 ha terület
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Pusztaszer külterülete) történő területkezelés védett, valamint fokozottan védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése.(tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás)
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Pusztaszer területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett természeti területen található karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartása, az ott tárolt takarmánynak az őrzése is feladat. Az állatok téli takarmányozása a Pusztaszer őshonosállat-tartó telepen történik.
Többet mutasson
A Vállalkozó a szerződés lejártakor köteles az állatokat - az évközi mozgásokat is figyelembe véve hiánytalanul visszaadni. A tartás során a Vállalkozó működési körén kívül eső okból előforduló elhullást, kényszervágást kezelő állatorvosi igazolás alapján fogadja el az Igazgatóság, amelyet egy napon belül köteles írásban jelezni. A felmerülő költségek a Megrendelőt terhelik.
Többet mutasson
További információk:
Az összesen 23 hónapos időtartam 13 „nyári” legeltetési hónapot és 10 „téli” etetési hónapot tartalmaz. Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c)]. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 pont. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár): fordított arányosítás; 2. ért. szempont (szakember szakmai többlettapasztalata) egyenes arányosítás. (Részletesen KD-ban).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Gátér őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő gátéri (Fehér-tó) gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű magyar házi bivaly állatállományának legeltetésével, vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar házi bivaly tenyész- és/vagy növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett természeti terület működtetése.
Többet mutasson
Minimális egyedszáma: Gátér Fehér-tó legeltetési blokk
100-200 ÁE magyar házi bivaly
300 ha terület
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Gátér külterülete - Fehér-tó) történő területkezelés védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése.(tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás)
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Gátér (Fehér-tó) területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett, és fokozottan védett természeti területen található karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, az ott tárolt takarmánynak az őrzése is feladat, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartása. Az állatok téli takarmányozása a pusztaszeri őshonosállat-tartó telepen történik.
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar házi bivaly szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
További információk:
Az összesen 19 hónapos időtartam 14 „nyári” legeltetési hónapot és NEM tartalmaz „téli” etetési hónapot . Értékelési szempont a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c)]. A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 pont. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár): fordított arányosítás; 2. ért. szempont (szakember szakmai többlettapasztalata) egyenes arányosítás. (Részletesen KD-ban)
Többet mutasson
A rész elnevezése: Izsák 100-as őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő izsáki és dunatetétleni gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű állatállományának legeltetésével, őshonosállat-tartó telep működtetése vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar tarka szarvasmarha tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett, valamint fokozottan védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő Izsák 100-as állattartó telep működtetését is. Az állattartó telephez kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
Minimális egyedszáma: Izsák 100-as őshonosállat-tartó telep
150-300 ÁE magyar tarka szarvasmarha
200 ha terület
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Izsák külterület, és Dunatetétlen külterülete) történő területkezelés védett, valamint fokozottan védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése (tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás).
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Izsák és Dunatetétlen területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett természeti területen található karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, az ott tárolt takarmánynak az őrzése is feladat. Az állatok téli takarmányozása az Izsák 100-as őshonosállat-tartó telepen történik. Vállalkozó köteles az izsáki 100-as telep nyári felügyeletéről, őrzéséről és rendben tartásáról gondoskodni, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartásáról. Az Izsák 100-as őshonosállat-tartó telep és a Dunatetétlen legelőegység közötti állatszállítást a KNPI végzi.
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar tarka szarvasmarha szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: „Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban” LIFE12 NAT/HU/001188 (2023. december 31-ig terjedő időszakra.)
A rész elnevezése: Hajós őshonosállat-tartó telep
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, mint ajánlatkérő hajósi gyepterületeinek természetvédelmi célú kezelése a KNP Igazgatóság saját vagyonkezelésű magyar házi bivaly állatállományának legeltetésével, vállalkozási szerződés keretében.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a részére átadásra kerülő magyar házi bivaly és / vagy magyar szürke tenyész- és növendékállatokkal történő legeltetéssel végzendő természetvédelmi kezelés, védett természeti terület működtetése, beleértve a szintén védett természeti területnek tekintendő hajósi nyári éjszakázó karám működtetését is. A karámhoz kapcsolódóan el kell látni a fent megjelölt állatok szakszerű gondozását, tartását és őrzését.
Többet mutasson
40-60 ÁE magyar házi bivaly és / vagy magyar szürke marha
70 ha terület
A Vállalkozó kötelezettsége a szakszerű legeltetéssel (Hajósi legelőterületek) történő területkezelés védett természeti területen, ill. a gondozás és tartás körében az állatok testsúlyának gyarapítása, kondíciójának megőrzése és javítása, szaporodóképességük elősegítése (tevékenységi kör: TEÁOR 91.04 Növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése, 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás).
Többet mutasson
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Hajós területén (továbbiakban: védett természeti területen, illetve területek), mint védett, és fokozottan védett természeti területen található karám építménynek, állatitató és villanypásztor berendezéseinek működtetése, az ott tárolt takarmánynak az őrzése is feladat, a telep és a szérű rendben, szemétmentesen tartása. Az állatok téli takarmányozása az Izsák-Páhi őshonosállat-tartó telepen történik.
Többet mutasson
A feladat védett, valamint fokozottan védett természeti területek kezelésére, gondozására irányul, melyet a fentiekben meghatározott egyed magyar házi bivaly és / vagy magyar szürke szakszerű legeltetésével kell megoldani, figyelembe véve a területeken megtalálható védett, illetve fokozottan védett természeti értékek ökológiai igényeit.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területe
(Különösen Bugacpusztaháza és környéke)
(Különösen Izsák illetve Páhi és környéke)
(Különösen Kunszentmiklós környéke)
(Pusztaszer külterülete)
(Gátér Fehér-tó legeltetési blokk)
(Különösen Dunatetétlen környéke)
( Hajós legelőterületek)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Igazolási mód: Az eljárásból az ajánlatkérő köteles kizárni azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés]
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (1) alapján az (közös) ajánlattevő(k)nek az ajánlatában - a Kbt. Második Része szerint lefolytatott jelen közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban:”Kr.”) 1.§ (1) bekezdése alapján a Kr. II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) -ben felsorolt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni.
Közös ajánlattétel esetén az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában külön formanyomtatványt kell benyújtani a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (5) bekezdés szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet(ek) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) bekezdés szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybe vételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát- azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában -, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés]
Többet mutasson
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek a Kbt. 62. § (1) - (2) -ben felsorolt kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1.§ (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.69. § (5)-(7) és (9)-(11), (11a), (13)-(14) bekezdésében foglaltakra, a Kbt. 35.§ (2) bekezdésében, a Kbt. 41/A.§ (1), (3) és (5) bekezdéseiben és a Kbt. 65.§ (12) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a 321/2015. (X.30.) Kr. 4. § (1a) és (1b) bekezdésére.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a jelen pontban előírtak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az Ajánlattevő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket egyik rész vonatkozásban sem.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az Ajánlattevő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket egyik rész vonatkozásban sem.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek (közös Ajánlattevőnek) a Kbt. 67.§ (1) bekezdése és a 321/2015. Korm. rendelet (Továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz Ajánlattevőnek e tekintetben elegendő az EEKD IV. rész α: („alfa”) pontját kell kitöltenie. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában külön formanyomtatványt kell benyújtani és alkalmazandó a 321/2015. (X.30.) Kr. 3.§ (5) bekezdésében foglaltak.
Többet mutasson
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.)Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia a megfelelést.
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőknek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelelnek a következőknek: M/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában ajánlattevő, adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet köteles bemutatni a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - Nyilatkozat, amely tartalmazza a szakember megnevezését (nevét), szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését és a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel adatokat, - a szakember szakmai tapasztalatát, végzettségét és képzettségét ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, amely alkalmas az alkalmassági követelménynek való megfelelés maradéktalan igazolására (a releváns szakmai tapasztalatra vonatkozó gyakorlati idő kezdő és befejező dátumát kell feltüntetni, év/hó bontásban) (szakmai tapasztalat számításánál az AK a párhuzamos feladat ellátás esetén (azonos időszakban végzett munka) csak egy munkát vesz figyelembe) - képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata, - a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy eljárásba történő bevonásáról tudomással bír és, hogy az AT nyertessége esetén rendelkezésre áll, közreműködik a teljesítésben az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmény(ek)! Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 69.§ (11) bekezdésében, a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben és az Kbt.69.§ (11a) bekezdésében foglaltak. Jelen pontban foglaltak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő - az szerződés teljesítésébe bevonni kívánt - szakemberrel, aki rendelkezik legalább 12 hónap, háziállatok legeltetésében és/vagy téli takarmányozásában szerzett szakmai gyakorlati idővel, valamint legalább az alábbi képzettségek egyikével: középfokú iskolai rendszerben vagy szakképzésben megszerzett aranykalászos gazda, ezüstkalászos gazda, OKJ-s állatgondozó, állattartó szakmunkás, állattenyésztő és állategészségügyi technikus, vagy a felsoroltakkal egyenértékű képzettség. A képzettség vonatkozásában az ajánlatkérő akkor is megállapítja a szakember alkalmasságát, ha a fentiek szerinti középfokú iskolai rendszerben vagy szakképzésben megszerzett képzettséggel nem rendelkezik, de rendelkezik magasabb, felsőfokú iskolai rendszerben megszerzett agrármérnök, állattenyésztő mérnök, természetvédelmi mérnök, gazdasági agrármérnök, biológus, biológia tanár, zoológus, vagy a felsoroltakkal egyenértékű képzettséggel. Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon szakemberrel több rész vonatkozásában is igazolható az alkalmasság. A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján, az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Jelen pontban foglaltak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi részre irányadó:
A kifizetésre vonatkozó feltételek: A szerződés(ek) utófinanszírozással, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2), a Kbt.135.§ (1), (5) (6) bek. alapján kerül kifizetésre.
Részszámlázás: A nyertes ajánlattevő- az ajánlatkérő által kiadott teljesítésigazolást követően - havonta jogosult részszámlát benyújtani. Előleget az eljárásban nem biztosított. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetések pénzneme: HUF. Meghiúsulási kötbér: Vállalkozót meghiúsulási kötbér-fizetési kötelezettség terheli, amennyiben a Szerződés teljesítése olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős (különösen ilyennek minősül a szerződés 6.13. pont a)-b) alpontjában foglaltak), meghiúsul, ill. amennyiben a Vállalkozó jogos ok nélkül megtagadja a teljesítést. Mértéke: a meghiúsult szolgáltatás, azaz szerződésből nem teljesített időszak nettó vállalkozói díjának 30%-a. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a kötbér rendelkezések vonatkozásában a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. Irányadó az eljárásban a Kbt. 27/A.§-a. A részletes feltételeket a Szerződés-tervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-02-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján az EKR-ben történik.
További információk:
A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (1b), (1c), (4) és (6) bekezdésében foglaltak és a 424/2017. (XII . 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. § (2) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az Ajánlattételi felhívás III.1.3) M/1. pontja szerinti alkalmassági feltételként előírt szakember szakmai többlettapasztalata (hónapban) (0-36 hónap) (36 hónap és azt meghaladó érték esetén egyaránt max. pont jár)
Minőségi kritérium (súlyozás): 16
Ár (súlyozás): 84

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15323888203
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Német László
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001578342021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatkérő (Továbbiakban: AK) a közbeszerzési eljárást a Kbt. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszer által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (Továbbiakban: EKR) folytatja le [Kbt.40.§(1)]. Erre figyelemmel az ajánlatokat (Továbbiakban: AJ) az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (Továbbiakban: EKRr.) 11. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra. Az ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájl formátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum.
Többet mutasson
2. Az AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történőregisztráció szükséges [EKRr.6.§(1)].
Többet mutasson
3. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők (Továbbiakban: AT) figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük az Kbt. 41/A. §-ának (1) és(3) bekezdéseiben foglaltakra.
Többet mutasson
4. Az ajánlattevő alkalmassági követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása az Kbt. 69. §-ának (11a) bekezdése alapján is történhet.
Többet mutasson
5. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét az Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek. alapján vizsgálja.
Többet mutasson
6. Ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni (Kbt.66.§(5)) az EKR-ban biztosított űrlap kitöltésével, figyelemmel az EKRr. 11.§ (1) bekezdésére.
7. AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában Kbt. 66.§ (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát (nemleges nyilatkozat esetén is). Továbbá AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában a Kbt. 65.§ (7) bekezdése (nemleges nyilatkozat esetén is) vonatkozásában. Az ajánlatnak tartalmaznia kell nyilatkozatot a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról. A Dokumentumok benyújtására irányadó: Kbt.47.§(2), (2a); Kbt. 41/A.§.
Többet mutasson
8.Több AT közösen is tehet ajánlatot (közös AT). Közös ajánlattevőknek csatolniuk kell a közös ajánlattételi megállapodást közbeszerzési dokumentumokban (Továbbiakban: KD) foglaltak szerint
Többet mutasson
9. AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.1.3) pont vonatkozásában a Kr. 28. § (3) bek.-hez képest szigorúbban állapítja meg.
10. AK jelen eljárásban - egyik részajánlati körben sem - nem alkalmazza a Kbt.75.§(2) e)-t.
11. Kbt.73.§(5): AK a KD-ben közli a szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek meg kell felelni.
Többet mutasson
12. Értékelési szempont minden rész esetében a legjobb ár-érték arány, Kbt. 76. § (2) bek. c) pont. Résszempontok és értékelési módszerek valamennyi rész esetében a KD-ben kerülnek részletesen meghatározásra és ismertetésre.
Többet mutasson
13.AK kizárja projekttársaság létrehozását AT és közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35.§ (9) bekezdés szerint.
14. AK a Kbt. 81. § (4) bekezdése alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el valamennyi rész vonatkozásban. AK a Kbt. 81. § (5) bek alapján az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el valamennyi rész vonatkozásban.
Többet mutasson
15.A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben jelen ajánlati felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni.
Többet mutasson
16.Nyertes AT-nek a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé kell tennie, a Kbt. 143.§(2)-(3) szerinti ügyletekről AK-t haladéktalanul értesítenie kell.
Többet mutasson
17.Hiánypótlás vonatkozásában irányadó a Kbt.71.§a. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza az AK.
18.Irányadó idő: közép-európai (CET) idő.
19. Kbt.54.§: az eljárásban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték adásához.
20.Üzleti titokra irányadó: Kbt.44.§(1)-(4). Az AJ-nak tartalmaznia kell az AT üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában (nemleges nyilatkozat esetén is).
Többet mutasson
21.Faksz: dr. Domján Ákos (lajstrom szám: 00075)
22.AK felhívja az AT-k figyelmét a 321/2015. (X. 30.) KR. 46. § (3) bek.-ben foglaltakra.
23. AK felhívja a figyelmet, hogy a jelen ajánlati felhívás II.1.5., II.2.6. pontjában meghatározott összeg kizárólag hirdetményfeladás technikai okból került megjelölésre.
Többet mutasson
24. Az EKR használatával kapcsolatban bővebb információ: https://ekr.gov.hu/portal /tamogatas.
25. Ajánlatkérő az egy hónap ajánlati kötöttség alatt 30 napot ért.
26. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplőnek az ajánlathoz csatolni kell: a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely tartalmazza a meghatalmazás körét is.
Többet mutasson
27. Kiegészítő tájékoztatás: EKR-n keresztül.
28. Ha AT vagy az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet - átalakulásra, egyesülésre vagy szétválásra hivatkozással és tekintettel - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen az átalakulási, szétválási, vagy egyesülési szerződést, vonatkozó cégiratokat.
Többet mutasson
29. A közbeszerzési eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar, idegen nyelvű dokumentum magyar nyelvű fordítását csatolni kell a KD-ban meghatározottak szerint.
30.Nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletei és a Ptk. szabályai irányadók.
21. Amennyiben az Ajánlatkérő a tervezett teljesítési időszak megkezdését megelőzően szerződést köt a nyertes ajánlattevő(k)kel, akkor a szerződés a jelen felhívásban feltüntetettek szerinti kezdés dátumának napján lép hatályba. Amennyiben ezen időpontot követően köti meg az Ajánlatkérő a szerződést, akkor a szerződés megkötésének napján lép hatályba a szerződés.
Többet mutasson
32. Jelen közbeszerzési eljárásban irányadó a Kbt. 27/A. §-a.
33. Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasság körében több szakembert is bemutat, ajánlatkérő az értékelés során azt a szakembert veszi figyelembe, akinek a nevét ajánlattevő a felolvasó lapon megadta.
Többet mutasson
34. További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§-ában rögzítetteknek megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 002-003293 (2021-12-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 340 910 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 090-248326
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 002-003293
HL-S szám: 90

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-28 📅
Név: Androvicz István e.v.
Nemzeti nyilvántartási szám: 43601178223
Postacím: Móricz Zsigmond Utca 20.
Postai város: Bugac
Postai irányítószám: 6114
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 704539100 📞
E-mail: istvan6107@gmail.com 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 52 800 000 HUF 💰
Név: Szilaj Gulya Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24789255203
Postacím: Daruhát Tanya 122.
Postai város: Kunbaracs
Postai irányítószám: 6043
Telefon: +36 302589850 📞
E-mail: balazs_markus@yahoo.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 88 800 000 HUF 💰
68 400 000 HUF 💰
Név: COMMERCIO CAVALLI DI SIMON LÁSZLÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14190018206
Postacím: Ede Utca 40
Postai város: Kistelek
Postai irányítószám: 6760
Telefon: +36 302280109 📞
E-mail: simonl731023@gmail.com 📧
Ország: Csongrád 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 34 270 000 HUF 💰
Név: Sztojcsovics Sándor Miklós egyéni vállalkozó
Nemzeti nyilvántartási szám: 78902123126
Postacím: IV. Körzet 217/A
Postai város: Szatymaz
Postai irányítószám: 6763
Telefon: +36 304697200 📞
E-mail: frankjulianna@citromail.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 16 800 000 HUF 💰
61 920 000 HUF 💰
Név: Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület
Nemzeti nyilvántartási szám: 19236067103
Postacím: Szigeti-fő Utca 47.
Postai város: Hajós
Postai irányítószám: 6344
Telefon: +36 304884587 📞
E-mail: orjegnp@gmail.com 📧
Internetcím: http://www.orjeginap.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 17 920 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
3
4

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő(k) adószáma részenként:
1 - Bugacpusztaháza őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Androvicz István e.v. (6114 Bugac Móricz Zsigmond Utca 20.), adószám: 43601178223;
2 - Izsák-Páhi őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Szilaj Gulya Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (6043 Kunbaracs Daruhát Tanya 122.), adószám: 24789255203;
Többet mutasson
3 - Kunszentmiklós-Nagyállás őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Szilaj Gulya Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (6043 Kunbaracs Daruhát Tanya 122.), adószám: 24789255203;
Többet mutasson
4 - Pusztaszer őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: COMMERCIO CAVALLI DI SIMON LÁSZLÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 6760 Kistelek Ede Utca 40.) adószám: 14190018206;
Többet mutasson
5 - Gátér őshonosállat-tartó telep: Sztojcsovics Sándor Miklós (Székhelye: 6763 Szatymaz IV. Körzet 217/A.),adószám: 78902123126;
6 - Izsák 100-as őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Szilaj Gulya Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (6043 Kunbaracs Daruhát Tanya 122.), adószám: 24789255203;
Többet mutasson
7 - Hajós őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület (6344 Hajós Szigeti-fő Utca 47.), adószám: 19236067103;
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma, részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
1 - Bugacpusztaháza őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Androvicz István e.v. (6114 Bugac Móricz Zsigmond Utca 20.) adószám: 43601178223;
4 - Pusztaszer őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Szabó Tamás E.V. (Székhelye: 6769 Pusztaszer Tanya 254.), adószám: 66800914226; Ajánlattevő neve: Pletikoszity István egyéni vállalkozó (Székhelye: 6769 Pusztaszer Tanya Tanya 95. A ép.) adószám:79054618226; Ajánlattevő neve: COMMERCIO CAVALLI DI SIMON LÁSZLÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 6760 Kistelek Ede Utca 40.), adószám: 14190018206;
Többet mutasson
5 - Gátér őshonosállat-tartó telep: Ajánlattevő neve: Szabó Tamás E.V. (Székhelye: 6769 Pusztaszer Tanya 254.), adószám: 66800914226; Ajánlattevő neve: Pletikoszity István egyéni vállalkozó (Székhelye: 6769 Pusztaszer Tanya Tanya 95. A ép.), adószám:79054618226; Ajánlattevő neve: COMMERCIO CAVALLI DI SIMON LÁSZLÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 6760 Kistelek Ede Utca 40.) adószám: 14190018206; Ajánlattevő neve: Sztojcsovics Sándor Miklós (Székhelye: 6763 Szatymaz IV. Körzet 217/A.), adószám: 78902123126
Többet mutasson
Az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontok: -.
Forrás: OJS 2022/S 090-248326 (2022-05-05)