Patológiai berendezések beszerzése 2021
Országos Kórházi Főigazgatóság
Adásvételi szerződés a Helyreállítási és Ellenállósági Terv (RRF) keretében Patológiai berendezések beszerzése 2021 tárgyban.
Valamennyi rész vonatkozásában:
1.Egyenértékűség
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
2.Szerviz, karbantartás
Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 36 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az Eladó(k) köteles(ek) a hibás teljesítéséből adódó hibaelhárítást elvégezni, szervizszolgáltatásával Vevő rendelkezésére állni, továbbá a gyártó által előírt karbantartást elvégezni. A gyártó által előírt karbantartás alatt Vevő azt a megelőző szerviztevékenységet érti, mely a készülék üzemszerű, üzembiztos működését biztosítja és tartalmazza a kiszállás díját, a munkadíjat és a felhasznált anyagok költségét.
A szerviz és gyártói előírt karbantartás nem tartalmazza a fogyó-, kopó alkatrészek javítását, melyre a Ptk. szerinti jótállást tekintik Felek irányadónak. A jótállás keretében nem érvényesíthető a kötelező időszakos felülvizsgálathoz kapcsolódó további szerviztevékenység.
A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a rendszerhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.
4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások
A szerződő felek a szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a jegyzőkönyvben rögzítik. Az átadott termékek hibásnak minősülnek, ha nem rendelkeznek az előírt meghatározott műszaki paraméterekkel vagy nem alkalmasak rendeltetésszerű használatra.
5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:
- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat, és ahol releváns, CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)
- Üzembe helyezési, ill. próbaüzemi jegyzőkönyv
- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv
- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában (CDROM).
- jótállási dokumentáció, eszközismertetők,
- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv.
6. Termékcsere:
Az Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szerződés hatálya alatt azon termékek esetében, ahol a piaci trendnek megfelelően rövid időn belül műszaki/technológiai változások mehetnek végbe, illetve nem elérhetőek ott lehetőséget biztosít az Ajánlatkérő a termékváltásra, annak érdekében, hogy a szerződés időtartama alatt az Ajánlatkérő kiszolgálása mindig magas színvonalon történhessen, az Ajánlattevőnek a termékek elavulása, megszűnése esetén is biztosítani kell az ellátását, az ajánlat tételkori termékválasztéknak megfelelő új termékkel.
A termékváltás során alkalmazandó szabályokat a közbeszerzés tárgya szerinti műszaki leírás részletesen tartalmazza.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-24.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • 3DHISTECH Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
- • AQUA-TERRA LAB Kémiai Kereskedelmi Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Auro-Science Consulting Kereskedelmi Kft.
- • Biomarker Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • FRANK Diagnosztika Korlátolt Felelősségű Társaság
- • VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Budapest › Budapest
- • Pest › Pest
- • Közép-Dunántúl › Fejér
- • Közép-Dunántúl › Komárom-Esztergom
- • Közép-Dunántúl › Veszprém
- • Nyugat-Dunántúl › Győr-Moson-Sopron
- • Nyugat-Dunántúl › Vas
- • Nyugat-Dunántúl › Zala
- • Dél-Dunántúl › Somogy
- • Dél-Dunántúl › Tolna
- • Észak-Magyarország › Borsod-Abaúj-Zemplén
- • Észak-Magyarország › Heves
- • Észak-Magyarország › Nógrád
- • Észak-Alföld › Jász-Nagykun-Szolnok
- • Észak-Alföld › Szabolcs-Szatmár-Bereg
- • Dél-Alföld › Bács-Kiskun
- • Dél-Alföld › Békés
- • Dél-Alföld › Csongrád
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2021-11-24 | Ajánlati felhívás |
| 2023-06-19 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek)
Hivatkozási szám: EKR001022502021
Rövid leírás:
“Adásvételi szerződés a Helyreállítási és Ellenállósági Terv (RRF) keretében Patológiai berendezések beszerzése 2021 tárgyban. Valamennyi rész...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek) 📦
További CPV-kód: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek) 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Országos Kórházi Főigazgatóság
Postacím: Diós árok 3
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://okfo.gov.hu/ 🌏
E-mail: varga.timea@okfo.gov.hu 📧
Telefon: +36 304445810 📞
Fax: +36 13757253 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001022502021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001022502021/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-24 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-07 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 231-608117
HL-S szám: 231
További információk
“II.2.3) A teljesítés helye: - Almási Balogh Pál Kórház - 3600 Ózd, Béke u. 1 -3. - Bács-Kiskun Megyei Kórház - 6300 Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. - Bajai...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi szerződés a Helyreállítási és Ellenállósági Terv (RRF) keretében Patológiai berendezések beszerzése 2021 tárgyban.”
“Valamennyi rész vonatkozásában:”
Többet mutasson (18)
“1.Egyenértékűség”
“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető...”
“2.Szerviz, karbantartás”
“Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 36 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az...”
“A szerviz és gyártói előírt karbantartás nem tartalmazza a fogyó-, kopó alkatrészek javítását, melyre a Ptk. szerinti jótállást tekintik Felek irányadónak....”
“A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a rendszerhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.”
“4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások”
“A szerződő felek a szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a...”
“5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:”
“- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat, és ahol releváns, CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)”
“- Üzembe helyezési, ill. próbaüzemi jegyzőkönyv”
“- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv”
“- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában (CDROM).”
“- jótállási dokumentáció, eszközismertetők,”
“- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv.”
“6. Termékcsere:”
“Az Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szerződés hatálya alatt azon termékek esetében, ahol a piaci trendnek megfelelően rövid időn...”
“A termékváltás során alkalmazandó szabályokat a közbeszerzés tárgya szerinti műszaki leírás részletesen tartalmazza.”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Mennyisége:”
“Félautomata rotációs mikrotóm 33 db”
Többet mutasson (25)
“Kriosztát 22 db”
“Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!”
“A szerződés szerinti alapmennyiséghez képest AK 30 %-ban térhet el pozitív irányban (az eltérés mennyiségre vonatkozik nem pedig értékre, egész darabszámra...”
“AK köteles a szerződés hatályba lépését követő 14. hónap végéig nyilatkozni, hogy kíván-e élni a + 30 %-os mennyiség lehívásával és amennyiben igen, mekkora...”
“AK előteljesítést elfogad a szerződésben foglaltak szerint.”
“Ajánlati ár alátámasztása: Meg kell adni az ajánlott termék (és adott esetben) tartozékai nettó egység- és nettó összárát (a benyújtandó dokumentumok között...”
“Szakmai ajánlat - Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban:”
“- Meg kell adni az ajánlott eszköz (és adott esetben) tartozékai pontos gyártóját, típusát, származási helyét, szervizét, vmint azon rendeletet, mely a...”
“- Amennyiben ajánlattevő látja el a szerviz tevékenységet, úgy ajánlattevő cégnevét, és székhelyét kell beírni a táblázatba.”
“- Az ajánlott eszköz ajánlott (teljesített) paramétereivel kitöltve kell benyújtani”
“- Az „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban” előírt minimum követelmények...”
“Megajánlott termékek vonatkozásában benyújtandó további dokumentumok:”
“- Értékelési szempontokra megadott paraméterek esetében az ajánlatban mellékelni kell azok gyártói adatlappal történő igazolását és/vagy a gyártó...”
“- Megajánlott termék, ajánlattevőre vonatkozó, gyártóműig visszavezethető forgalmazási jogosultságát igazoló engedélyét (amennyiben az ajánlott termék...”
“- Az ajánlattétel nyelve: magyar azzal, hogy a megajánlott termékek vonatkozásában a részletes gyártói termékismertető prospektusok angol és/vagy német...”
“- Valamennyi megajánlott eszköz vonatkozásában az orvostechnikai eszköz megfelelőségét az MDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben...”
“Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor...”
“A gyártói megfelelőségi nyilatkozatok (EC Conformity Declaration), CE tanúsítványok, termékismertetők fordítása elfogadott ajánlattevő fordításában....”
“- a berendezés(ek) és rendeltetésszerű használathoz szükséges tartozékai ajánlati árát, valamint a helyszínre szállításhoz”
“szükséges szolgáltatások díját”
“- minden az üzembe helyezéshez és műszaki csatlakozásokhoz szükséges alkatrészt, tartozékot”
“- szerelési munkálatokat, csatlakoztatást-telepítést”
“- beüzemelést-beszabályozást, próbaüzemeltetést”
“- induló készletet, azaz a próbaüzemeltetéshez szükséges fogyóanyag mennyiséget (adott esetben, ezt ajánlatkérő a specifikációban külön jelölte)”
“Karakterkorlátra tekintettel folyt. a II.2.14) pontban”
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Helyreállítási és Ellenállósági Terv (RRF)
További információk:
“II.2.3) A teljesítés helye:”
“- Almási Balogh Pál Kórház - 3600 Ózd, Béke u. 1 -3.”
Többet mutasson (33)
“- Bács-Kiskun Megyei Kórház - 6300 Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.”
“- Bajai Szent Rókus Kórház - 6500 Baja, Rókus u. 10.”
“- Bugát Pál Kórház - 3200 Gyöngyös, Dózsa György u. 20.”
“- Dr. Elek László Kórház és Rendelőintézet - 5900 Orosháza, Könd u. 59.”
“- Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet - 2660 Balassagyarmat, Rákóczi Fejedelem út 125-127.”
“- Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház - 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.”
“- Felső-Szabolcsi Kórház - 4600 Kisvárda, Árpád utca 26.”
“- Gróf Tisza István Kórház - 4100 Berettyóújfalu, Orbán B. tér 1.”
“- Kanizsai Dorottya Kórház - 8800 Nagykanizsa, Szekeres József u. 2.”
“- Karolina Kórház-Rendelőintézet - 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 2.”
“- Keszthelyi Kórház - 8360 Keszthely, Ady Endre u. 2.”
“- Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet - 3300 Eger, Markhot Ferenc út 1-3.”
“- Markusovszky Egyetemi Oktatókórház - 9700 Szombathely, Markusovszky u. 5.”
“- Petz Aladár Megyei Oktató Kórház - 9023 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.”
“- Siófoki Kórház Rendelőintézet - 8600 Siófok, Semmelweis u. 1.”
“- Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház - 7400 Kaposvár, Tallián Gyula u. 20-32.”
“- Szent Borbála Kórház - 2800 Tatabánya, Dózsa György út 77.”
“- Szent Lázár Megyei Kórház - 3100 Salgótarján, Füle út 54-56.”
“- Tolna Megyei Balassa János Kórház - 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7.”
“KMR:”
“- Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet - 1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.”
“- Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet - 1089 Budapest, Üllői út 86.”
“- Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház és Rendelőintézet - 1204 Budapest, Köves u. 1.”
“- Jávorszky Ödön Kórház - 2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3”
“- Károlyi Sándor Kórház - 1041 Budapest, Nyár utca 103.”
“- Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) - 1122 Budpest, Pihenő út 1.”
“- Országos Onkológiai Intézet (OOI) - 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9”
“- Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet - 1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 8-20.”
“- Szent Margit Kórház - 1032 Budapest, Bécsi út 132”
“- Uzsoki utcai Kórház - 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41”
“II.2.4) A közbeszerzés ismertetése pont folytatása:”
“- az üzemeltető képviselőinek magyar nyelven történő betanítását, magyar nyelvű használati utasításokat,”
“- Minden, teljes körű teljesítéshez szükséges járulékos költséget: termékek helyszínre szállítását, szerelési munkálatokat, műszaki csatlakozások...”
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Citocentrifuga 32 db”
“Metszet szárító 28 db”
Többet mutasson (1)
“Karakterkorlátra tekintettel folytatás a II.2.14) További információ pontban”
“II.2.3. Teljesítés fő helyszíne folytatás:”
“- Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet - 3000 Hatvan, Balassa Bálint út. 16.”
Többet mutasson (16)
“- Bács-Kiskun Megyei Kórház - 6000 Kecskemét, Nyíri út 38.”
“- Bács-Kiskun Megyei Kórház - 6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.”
“- BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.”
“- BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház - Semmelweis Tagkórház - 3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11.”
“- Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház - 5700 Gyula, Semmelweis u. 1.”
“- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet - 5000 Szolnok, Tószegi út 21.”
“- Kiskunhalasi Semmelweis Kórház - 6400 Kiskunhalas, Dr. Monszpart L. u. 1.”
“- Magyar Imre Kórház - 8400 Ajka, Korányi Frigyes út 1.”
“- Mátészalkai Kórház - 4700 Mátészalka, Kórház u. 2-4.”
“- Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház - 3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 9.”
“- Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet - 9400 Sopron, Győri u. 15.”
“- Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet - 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor u. 4-6.”
“- Vaszary Kolos Kórház - 2500 Esztergom, Petőfi S. u. 26-28.”
“- Zala Megyei Szent Rafael Kórház - 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1.”
“- Szent Imre Egyetemi Oktatókórház- 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.”
“II.2.4) A közbeszerzés ismertetése folytatása:”
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Hűtőlap 31 db”
“Zárt rendszerű víztelenítő automata 12 db”
További információk:
“- Csolnoky Ferenc Kórház - 8200 Veszprém, Kórház u. 1.”
“- Gróf Esterházy Kórház- és Rendelőintézeti Szakrendelő - 8500 Pápa, Jókai u. 5-9.”
Többet mutasson (11)
“- Jászberényi Szent Erzsébet Kórház - 5100 Jászberény, Szelei út 2.”
“- Kátai Gábor Kórház - 5300 Karcag, Zöldfa u. 48.”
“- Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház Rendelőintézet - 5000 Szolnok, Tószegi út 21.”
“Értékelési szempontok teljes szövege:”
“Ajánlati ár összesen (mennyiségi eltérés nélkül) - Súlyszám: 120”
“Hűtőlap/ A hűtőlap felületén elhelyezhető legalább 72 db standard kiágyazható csónak (IGEN/NEM, előny a megléte) - Súlyszám: 10”
“Hűtőlap/ Hűtőlap hőmérséklete szabályozható (IGEN/NEM, előny a megléte) - Súlyszám: 5”
“Hűtőlap/ Az Ajánlatkérő előnyben részesíti azon technikai megoldásokat, melyek segítnek megakadályozni a hőmérséklet különbségek miatt a peremen kialakuló...”
“Zárt rendszerű víztelenítő automata/ Körkörös kialakítású reakciókamra, melyben a kazetta tartó kosarakat mozgatva, vagy azzal egyenértékű szögletes...”
“Zárt rendszerű víztelenítő automata/ Automatikusan működő beépített elszívó rendszer, kálium permanganát és aktív szénszűrővel, vagy azzal egyenértékű, a...”
“Zárt rendszerű víztelenítő automata/ Mikrohullámozható kazettatartó kosár megléte (IGEN/NEM, előny a megléte) - Súlyszám: 5”
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“Kiágyazó asztal 11 db”
“Fedő automata 15 db”
Többet mutasson (3)
“Festő automata 17 db”
“Vízfürdő 38 db”
“Melegítőlap 34 db”
“- Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház - 5600 Békéscsaba, Gyulai út 18.”
“- Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó - 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2.”
A rész elnevezése: Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISHfestő automata
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata 20 db”
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata - reagens 110 000 db immunhisztokémiai reakció elvégzése (primer antitest nélkül)”
További információk:
“- induló készletet, azaz a próbaüzemeltetéshez szükséges fogyóanyag mennyiséget (adott esetben, ezt ajánlatkérő a specifikációban külön jelölte)”
“Immunhisztokémiai reakció elvégzéséhez szükséges reagensek, oldatok és fogyóanyagok meghatározása: Ajánlatkérő a nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő...”
Többet mutasson (18)
“Felhívja ajánlatkérő a figyelmet arra, hogy csak és kizárólag a listában szereplő reagensekkel, oldatokkal és fogyóanyagokkal szükséges kalkulálni az...”
“- Deparaffináló oldat”
“- Alacsony és magas pH-jú feltáró oldatok”
“- Mosópuffer”
“- DAB detektáló rendszer”
“- Különböző színvilágú ( a DAB-tól eltérő) detektáló rendszer”
“- Antitesthígító folyadék”
“- A metodika kivitelezése közben szükség szerint a metszetek védelmére szolgáló fogyóanyagok”
“- Címke és festék szalag (a lemezek jelölésére szolgáló, a nyomtatóhoz)”
“- Primer antitestek tárolására szolgáló különböző tartályok, tubusok”
“- Reakcióerősítő reagens/rendszerek”
“- Silanizált tárgylemezek”
“- Tisztító Kit (reagenseket a tárgylemezre felvivő pipetta időszakos tisztítására)”
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Különálló individuális metszetfestő állomások, melyek lehetővé teszik a festett lemezek egymástól...”
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Az automata reagenseinek gazdaságos használata (maximum 150 mikro/l. felhasználásával) és a metszetek...”
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Rendelkezik külön FISH egységgel, mely működése mellett folyamatosan adagolható az immun. FISH egység alatt...”
“Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Egynél több robotkar vagy olyan egyenértékű technikai megoldás, mely a reakció kivitelezésének idejét, a...”
“A 110 000 db immunhisztokémiai reakció elvégzéséhez szükséges fogyóanyagra vonatkozó teljesítési határidő az alábbiak szerint kerül meghatározásra....”
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Mikroszkóp társnézővel 28 db”
“Rutindiagnosztikai mikroszkóp kamerával 35 db”
További információk:
“- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház - 4400 Nyíregyháza, Szent István u. 68.”
A rész elnevezése: Metszet szkenner I.
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“Metszet szkenner 33 db”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Karakterkorlátra tekintettel a II.2.14) További információ pontban kerül megadásra.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész vonatkozásában”
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”
Többet mutasson (16)
“A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bek...”
“A Kbt. 74. § (1) Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki”
“a) a kizáró okok [62. §, és ha az ajánlatkérő előírta 63. §] hatálya alá tartozik;”
“b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.”
“Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:”
“Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési...”
“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőknek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62....”
“A Kbt. 67. § (4) bek alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §....”
“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz, köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet...”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d)...”
“Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése...”
“Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t)...”
“A 321/2015. (X. 30.) Kr1. § (2) bek alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására...”
“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...”
“A Kbt. 64. § (1) szerint a 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve...”
“A Kbt. 64. § (2) szerint, ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló...”
“Ajánlatkérő részéről gazdasági és pénzügyi alkalmassági kritérium nem kerül előírásra.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Ajánlatkérő részéről gazdasági és pénzügyi alkalmassági kritérium nem kerül előírásra.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Valamennyi rész vonatkozásában”
“A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való...”
Többet mutasson (11)
“Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bek. a) pontja, és 22. § szerint kell igazolniuk...”
“Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. §...”
“Igazolási mód:”
“A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító...”
“A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak tartalmaznia kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. szerint:”
“- a szerződést kötő másik fél megnevezését, szerződés tárgyát, és mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése...”
“321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a...”
“Ha megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az...”
“A releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más...”
“A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha...”
“Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak...”
“M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé...”
“1. rész vonatkozásában 6 db patológiai eszköz,”
Többet mutasson (15)
“2. rész vonatkozásában 6 db patológiai eszköz,”
“3. rész vonatkozásában 6 db patológiai eszköz,”
“4. rész vonatkozásában 6 db patológiai eszköz,”
“5. rész vonatkozásában 4 db patológiai eszköz,”
“6. rész vonatkozásában 6 db patológiai eszköz,”
“7. rész vonatkozásában 2 db patológiai eszköz.”
“Ajánlatkérő patológiai eszköz alatt az alábbi eszközök valamelyikét érti:”
“Az alábbi patológiai vagy patodiagnosztikai szakterületek bármelyikének vizsgálataihoz szükséges diagnosztikai eszközök összessége:”
“- Hisztopatológia/szövettani vizsgálatok”
“- Citopatológia/sejttani vizsgálatok”
“- Molekuláris patológia/genetikai vizsgálatok”
“- Autopszia/poszt-mortem vizsgálatok”
“Diagnosztikai eszközök összességének értelmezése: bármilyen Ajánlatkérő által felsorolt vizsgálatok valamelyikéhez kapcsolódó eszköz bemutatható.”
“Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelhet egy, vagy több referenciával is.”
“Amennyiben ajánlattevő több részajánlatra tesz ajánlatot, elegendő a fent felsorolt szállítások közül a legmagasabb számúnak megfelelnie.”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi rész esetében”
“1. Teljesítés igazolása, számlázás:”
Többet mutasson (18)
“Vevő a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb az Eladó(k) teljesítésétől vagy az erről szóló...”
“Eladó(k) a számla kiállítására a Vevő képviselője által aláírt teljesítésigazolás alapján jogosult(ak). Eladó(k) részenként 1 darab előleg-, 1 darab rész-...”
“A számlázás pénzneme: HUF. Finanszírozás módja: szállítói finanszírozás.Támogatás intenzitása: 100%”
“Az esetlegesen igénybe vett előleg összege teljesítésarányosan kerül levonásra a rész-, valamint végteljesítésből.”
“A kifizetés teljesítése a Vevő által elfogadott teljesítést követően az Eladó(k) által szabályszerűen kiállított számla alapján, a Ptk. 6: 130. § (1)-(2)...”
“Előleg: 30%. Az előleg-visszafizetési biztosíték mértéke az előleg összege, csökkentve a teljes ellenértékre eső elszámolható költség 10 %-ával.”
“Szerződés mellékkötelezettség:”
“Késedelmi kötbér:”
“Ha Eladó(k) olyan okból, melyért felelős(ek), megszegi(k) a Szerződést, és így a teljesítési határidőhöz képest késedelmesen teljesít (enek), a Vevőnek...”
“Vevő jogosult a kötbér összegét a Kbt. 135. § (6) bek. figyelembevételével,a Ptk.6:130. § (1)-(2) bek.-i szerinti törvényi határidőben az esedékes számla...”
“Meghiúsulási kötbér:”
“Amennyiben jelen szerződés teljesítése -olyan okból, amelyért Eladó(k) felelős(ek)- meghiúsul, úgy Eladó(k) teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbért...”
“Jótállás:”
“Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 36 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az...”
“A szerviz és gyártói előírt karbantartás nem tartalmazza a fogyó-, kopó alkatrészek javítását, melyre a Ptk. szerinti jótállást tekintik Felek irányadónak....”
“A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a rendszerhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.”
“Folytatás: VI.4.3. pontban”
“További részletes előírásokat lsd szerződéstervezetben.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. (Kbt. 68. § (1b) bek.) Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi, lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. (424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. ) www.ekr.gov.hu
További információk:
“Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, - amennyiben jogszabály azt előírja - jogszabályban meghatározott...”
“Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan -...”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Félautomata rotációs mikrotóm/ Összekapcsolható lamináris áramlású vízfürdővel (metszet továbbító rendszer), melynek segítségével hatékonyabban, kevesebb idő alatt készülhetnek a metszetek (IGEN/NEM, előny a megléte).
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Félautomata rotációs mikrotóm/ Opcionálisan kiegészíthető elektromosan hűtött mintabefogóval. (IGEN/NEM, előny a megléte)
Félautomata rotációs mikrotóm/ Szemetes tálca veszi teljesen körbe a pengetartót, pengebefogó alatt és körül (IGEN/NEM, előny a megléte)
Félautomata rotációs mikrotóm/ Minta vertikális mozgása min. 50 mm, max. 72 mm, így a legjobb minőségben lehetséges a nagyblokkok metszése (előny a nagyobb, 50 mm-72 mm, egész mm-ben megadva)
Kriosztát/ Felhasználóbarát grafikus színes érintőképernyős vezérlés megléte (IGEN/NEM, előny a megléte)
Kriosztát/ Aktív ezüst ionos bevonat a nagyobb higiéniai biztonság érdekében (IGEN/NEM, előny a megléte)
Kriosztát/ Rendelkezik egy nagy teljesítményű, legalább 36 Watt-os UV lámpa fertőtlenítéssel (IGEN/NEM, előny a megléte)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 120
Minőségi kritérium (név): Citocentrifuga/ Betekintő ablak (IGEN/NEM, előny a megléte)-
Citocentrifuga/ Gyorshűtő funkció (IGEN/NEM, előny a megléte)
Citocentrifuga/ Egykezes tetőnyitás-zárási mechanizmus (IGEN/NEM, előny a megléte)
Citocentrifuga/ Korábbi ShandonCytospin 1, 2, 3 citocentrifuga protokolljait elfogadja (IGEN/NEM, előny a megléte)
Citocentrifuga/ Minta-riasztási tulajdonságaival megelőzhető a minta kiszáradása (IGEN/NEM, előny a megléte)
Metszetszárító/ Rozsdamentes acél belső munkatér (IGEN/NEM, előny a megléte)
Metszetszárító/ Nyitva felejtett ajtó esetén azonnali riasztás (IGEN/NEM, előny a megléte)
Hűtőlap/ A hűtőlap felületén elhelyezhető legalább 72 db standard kiágyazható csónak (IGEN/NEM, előny a megléte)
Hűtőlap/ Hűtőlap hőmérséklete szabályozható (IGEN/NEM, előny a megléte)
Hűtőlap/ Az Ajánlatkérő előnyben részesíti azon technikai megoldásokat, melyek segítnek megakadályozni a hőmérséklet különbségek miatt a peremen kialakuló környezeti levegő kondenzációját. (IGEN/NEM, előny a megléte)
ZRVA/Körkörös kial.reakciókamra,melyben a kazetta tartó kosarakat mozgatva,v azzal 1enért.szögletes reakciókamra,melyben a foly-t vált.irányban áramoltatva bizt. az 1enletes hőm.elosztást a sarkokban s a beágyazó kazetta körül a tökél.foly.áraml.okán...
ZRVA/ Automatikusan működő beépített elszívó rendszer, kálium permanganát és aktív szénszűrővel, vagy azzal egyenértékű, a formaldehid eredményes megkötésére is alkalmas módosított (impregnált) aktív szénszűrővel.(IGEN/NEM, előny a megléte)
ZRVA/ Mikrohullámozható kazettatartó kosár megléte (IGEN/NEM, előny a megléte)
Kiágyazó asztal/ Gyorsfűtés funkció megléte, a paraffin minél hamarabb történő felolvasztásához (IGEN/NEM, előny a megléte)
Kiágyazó asztal/ Eltolható tetővel rendelkező kazetta és/vagy beágyazó forma tároló, mely egymással kicserélhető (IGEN/NEM, előny a megléte)
Kiágyazó asztal/ Minimum két részből álló moduláris felépítés, legalább 5,7” méretű, érintőképernyős kezelőfelület megléte (IGEN/NEM, előny a megléte)
Fedőautomata/ 22 mm széles fedőlemezek használatának lehetősége (IGEN/NEM, előny a megléte)
Fedőautomata/ 1,5-es (0.17 - 0.19 mm vastag) fedőlemezek alkalmazhatósága (IGEN/NEM, előny a megléte)
Fedőautomata/ Törött fedőlemezek automatikus kezelése (IGEN/NEM, előny a megléte)
Festőautomata/ Különböző színű CodeRack technológia megléte, a tárgylemeztartó keretek programozott, automatikus indításához (IGEN/NEM, előny a megléte)
Festőautomata/ Lemeztartó keret befogadóképessége minimum 30 db tárgylemez (IGEN/NEM, előny a megléte)
Festőautomata/ Színes beépített érintőképernyő (IGEN/NEM, előny a megléte)-
Vízfürdő/ Anti-mikrobiális felület megléte (IGEN/NEM, előny a megléte)
Melegítőlap/ Anti-mikrobiális felület (IGEN/NEM, előny a megléte)
Ár (súlyozás): 300
Minőségi kritérium (név): Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Különálló individuális metszetfestő állomások, melyek lehetővé teszik a festett lemezek egymástól függetlenül történő cseréjét. (IGEN/NEM, előny a megléte)
Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Az automata reagenseinek gazdaságos használata (max. 150 mikro/l. felhasználásával) és a metszetek védelmében fedőlemez technikavagy azzal egyenértékű technikai megoldás alkalmazása(IGEN/NEM,előny a megléte)
Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/Rendelkezik külön FISH 1séggel,mely műk. mellett foly. adagolható az immun. FISH 1ség alatt nem csak és kizárólag fizikailag különálló 1ség értendő,mivel a lényeg ebben az esetben a funkcionalitás,vagyis a...
Nagy teljesítményű IHC/ISH/FISH festő automata/ Egynél több robotkar vagy olyan egyenértékű technikai megoldás, mely a reakció kivitelezésének idejét, a reagens költségeket csökkenti (IGEN/NEM, előny a megléte)
Mikroszkóp társnézővel/ Ergonomikus tubus dőlés szög: legalább 10°-30° között állítható, teleszkópikusan legalább 35 mm-ig kihúzható komfortosabb, egyénre szabott használathoz (IGEN/NEM, előny a megléte)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Mikroszkóp társnézővel/ A fókusz gomb tetszőlegesen, egy mozdulattal elhelyezhető legyen a mikroszkóp mindkét oldalán jobb és bal kezes felhasználók számára is (IGEN/NEM, előny a megléte)
Mikroszkóp társnézővel/ Objektívek 60 mm-es parfokalitással a jobb képminőség elérése érdekében (több lencse van beépítve, ezért segít az abberáció korrigálásában) (IGEN/NEM, előny a megléte)
Mikroszkóp társnézővel/ Minimum 4 színre korrigáló 60x vagy 100x apochromát lencse bővítési lehetősége (IGEN/NEM, előny a megléte)
Rutindiagnosztikai mikroszkóp kamerával/ Magasságában állítható, 3 állású fókuszáló egység (IGEN/NEM, előny a megléte)
Rutindiagnosztikai mikroszkóp kamerával/ Fényintenzitás szinkronizált objektívek (4x, 10x, 20x) (IGEN/NEM, előny a megléte)
Metszetszkenner/ Rendelkezik Z fókuszú képrögzítési lehetőséggel vagy összerakott fókusz kép („extended fókusz”) előállításának lehetőségével (IGEN/NEM, előny a megléte)
Metszetszkenner/ A fluoreszcens tárgylemezek mintahelyének lokalizálására sötétlátómezős előkamera rendszer megléte, így az automatikus fluoreszcens szkennelés elvégezhető (IGEN/NEM, előny a megléte)
Metszetszkenner/ A fluoreszcens szkennelés esetén csatornákként váltható megvilágítás, négyszeres párhuzamos szűrők alkalmazásának lehetőségével (IGEN/NEM, előny a megléte)-
Metszetszkenner/ A szkennelések esetén 20x és 40x objektívek alkalmazásának lehetősége (IGEN/NEM, előny a megléte)-
Metszetszkenner/Fluoreszcens szkennelés esetén min.4 különböző fluoreszcens filter használatának lehetősége a genetikai státusz,genetikai anomáliák pontos meghatározásához,illetve a FISH vizsgálatok eredményeinek kiértékeléséhez (IGEN/NEM,előny a megléte)
Metszetszkenner/ 5 színű fluoreszcens megvilágítás alkalmazásának lehetősége (IGEN/NEM, előny a megléte)-
Ár (súlyozás): 90
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15845883243
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Varga Tímea
A vevő profiljának címe: https://okfo.gov.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001022502021/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
“1. Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzési eljárásként indította, tekintettel arra, hogy...”
“2. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Ponthatárok: 0-10”
Többet mutasson (37)
“Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) 1-7...”
“Minőségi értékelési szempontok:”
“Az 1. rész "Félautomata rotációs mikrotóm/ Minta vertikális mozgása min. 50 mm, max. 72 mm, így a legjobb minőségben lehetséges a nagyblokkok metszése...”
“A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a...”
“Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.”
“3. Az eljárásban való részvételt ajánlatkérő nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”
“4. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában kizárja annak...”
“5. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót...”
“6. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont...”
“7. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.”
“8. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.”
“9. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglalt korlátozást nem alkalmazza a hiánypótlás során.”
“10. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott hónapban megjelölt időtartam 60 napként értelmezendő.”
“11. Ajánlattevőnek (és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más félnek), az alábbi dokumentumokat kell az ajánlathoz csatolni:”
“Ajánlattevőnek az EKR rendszerben a következő űrlapokat kell kitöltenie:”
“Gazdasági szereplő adatai”
“Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólap a Kbt. 68 § (4) szerinti adatokkal”
“NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint”
“NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében”
“NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében”
“NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján”
“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat.”
“NYILATKOZAT Kbt. 66. § (6) bek.”
“NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek.”
“NYILATKOZAT üzleti titokról”
“Nyilatkozat fordításról”
“Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum”
“További benyújtandó dokumentumok:”
“Közös ajánlattétel esetén, közös ajánlattevők megnevezését kérjük a felolvasólapon, és egymás közötti jogviszonyát tanúsító együttműködési megállapodást...”
“A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti, szerződésben vagy előszerződésben, vagy más formába foglalt...”
“Képviselet igazolása:”
“- az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírásmintáját, azzal a...”
“- külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító...”
“- egyéni vállalkozó, vagy természetes személy ajánlattevő/alkalmasságot igazoló szervezet (személy) kapcsán Ajánlatkérő elfogadja a teljes bizonyító erejű...”
“További részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
“12. Amennyiben ajánlattevő nyújtott be olyan dokumentumot, mely nem magyar nyelven került benyújtásra, és csatolta a fordítást is, nyilatkoznia szükséges az...”
“Folyt. a VI.4.3. pontban”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148. § szerint.”
“III.2.22. pont folytatása”
Többet mutasson (18)
“A szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítéka”
“Eladó(k) a teljesítés elmaradásával kapcsolatos igényekre biztosítékot nyújt(anak). A biztosíték mértéke a szerződés szerinti teljes nettó vételár 5 (öt)...”
“A biztosítékot Eladó(k) választása szerint az alábbi biztosítéknyújtási formában nyújtja(ák) a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerint:”
“a) a pénzösszegnek óvadékként a Vevő 10032000-01490576-30005156 fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással), átutalásával, vagy”
“b) pénzügyi intézmény által vállalt garancia vagy készfizető kezességbiztosításával, vagy”
“c) biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy”
“d) biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.”
“A szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási igények biztosítéka”
“Eladó(k) a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igényekre biztosítékot nyújt(anak). A biztosíték mértéke a szerződés szerinti teljes nettó vételár 5...”
“Eladó(k) köteles(ek) a szerződést megerősítő mellékkötelezettségként kikötött jólteljesítési biztosítékot a Vevő részére bocsátani a végteljesítés...”
“a) a pénzösszegnek óvadékként a Vevő jelen szerződés 8.12.2. pontjában megjelölt fizetési számlájára történő befizetéssel (átutalással), átutalásával, vagy”
“b) pénzügyi intézmény által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával,”
“A Kbt. 134. § (2)-(3) bekezdés szerint előírt biztosíték rendelkezésre álló összege a Vevő követelésének kielégítésével csökken, nem írható elő a követelés...”
“A szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek a...”
“VI.3. pont folytatása”
“13.A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt.,valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017....”
“14. FAKSZ: dr. Varga Krisztián (FAKSZ - lajstromszám: 00087), Zsófi Tímea (FAKSZ - lajstromszám: 01153)”
“15. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését.”
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 231-608117 (2021-11-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 247 906 950 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-19 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 119-372057
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 231-608117
HL-S szám: 119
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-31 📅
Név: VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13215613241
Postacím: Krisztina Körút 39.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1013
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12250313 📞
E-mail: vmd@vmd.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.vmd.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 238 616 950 HUF 💰
Név: AQUA-TERRA LAB Kémiai Kereskedelmi Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11338550219
Postacím: Wartha Vince Utca 1/2.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 88568710 📞
E-mail: labor@aquaterra.hu 📧
Ország: Veszprém 🏙️
Internetcím: http://www.aquaterra.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 58 200 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-24 📅
Név: Frank Diagnosztika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10429879241
Postacím: Dereglye Utca 2.
Postai irányítószám: 1036
Telefon: +36 12501813 📞
E-mail: tender@frank-diagn.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 524 650 000 HUF 💰
Név: Auro-Science Consulting Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10483592241
Postacím: Drótos Utca 1.
Postai irányítószám: 1031
Telefon: +36 202650898 📞
E-mail: kozbeszerzes@auroscience.hu 📧
Internetcím: http://www.auroscience.hu 🌏
Név: BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12122066213
Postacím: Ipari Park, Moór János Utca 3-5.
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Telefon: +36 28419986 📞
E-mail: biomarker@biomarker.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.biomarker.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 291 900 000 HUF 💰
Név: 3DHISTECH Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10620386242
Postacím: Öv Utca 3
Postai irányítószám: 1141
Telefon: +36 14675600 📞
E-mail: info@3dhistech.com 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Internetcím: https://www.3dhistech.com/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 134 540 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
3
2
Hivatkozás
További információk
“3 - Zárt rendszerű víztelenítő automata és hűtőlap számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:”
“● a Kbt. 70. § (2a) bekezdés szerinti száznyolcvan napos ajánlati kötöttség lejártát követően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek...”
Többet mutasson (32)
“A tárgyi közbeszerzési eljárás 3. részében az értékelési szempontok alapján a legkedvezőbb érvényes ajánlatot a TS Labor Kereskedelmi és Szolgáltató...”
“Figyelmen kívül hagyott ajánlat:”
“3. rész:”
“A tárgyi közbeszerzési eljárás 3. részében az értékelési szempontok alapján a legkedvezőbb érvényes ajánlatot a TS Labor Kereskedelmi és Szolgáltató...”
“Indoklás:”
“Ajánlatkérő 2022. július 5. napján Ajánlati kötöttség fenntartására való felkérés küldött többek között ajánlattevőnek, melyben jelezte, hogy az...”
“A Kbt. 70. § (2) bekezdése az alábbiakat írja elő: „(2)(…) Ha valamelyik ajánlattevő az ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti...”
“Tekintettel arra, hogy ajánlattevő az ajánlati kötöttség meghosszabbításáról szóló felhívásban megjelölt határidőig benyújtotta nyilatkozatát, amelyben az...”
“4 - Fedő és festő automata, vízfürdő és melegítőlap számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:”
“● az eljárásban benyújtott minden ajánlat tekintetében lejárt az ajánlati kötöttség és egyetlen ajánlattevő sem tartotta fenn ajánlatát [Kbt. 75. § (1)...”
“A tárgyi közbeszerzési eljárás 4. részében az értékelési szempontok alapján a legkedvezőbb érvényes ajánlatot a VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Műküdő...”
“Az 1. 2. 6. és 7. részben megkötött szerződések forráshiány miatt nem léptek hatályba.”
“Ajánlatot az alábbi ajánlattevők nyújtottak be:”
“1. rész”
“- BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2100 Gödöllő, Ipari Park, Moór János utca 3-5.) Adószám, 12122066213.”
“- Immunotrin Külkereskedelmmi Korlátolt Felelősségü Társaság (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 53.) és FRANK Diagnosztika Korlátolt Felelősségü Társaság...”
“- TS Labor Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1047 Budapest, Attila u. 126.) Adószám, 12279144241”
“- VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Műküdő Részvénytársaság (1013 Budapest, Krisztina körút 39.) Adószám, 13215613241”
“2. rész”
“- AQUA-TERRA LAB Kémiai Kereskedelmi Gyártó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (8200 Veszprém, Wartha Vince utca 1/2.) Adószám, 11338550219”
“- VMD Kórházi Technológiai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Krisztina körút 39.) Adószám, 13215613241”
“3. rész”
“- FRANK Diagnosztika Korlátolt Felelősségü Társaság (1036 Budapest, Dereglye utca 2.) Adószám, 10429879241”
“- InnoLab Laboratóriumi Innovációs Betéti Társaság (2120 Dunakeszi, Munkácsy M. utca 41/a.) Adószám, 24557472207”
“4. rész”
“- SUMMAMED Kereskedelmi, Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2100 Gödöllő, Köztársaság út 8.) Adószám, 12644061213”
“5. rész”
“6. rész”
“- Auro-Science Consulting Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1031 Budapest, Drótos utca 1.) és BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt...”
“7. rész”
“- 3DHISTECH Fejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság (1141 Budapest, Öv utca 3.) Adószám, 10620386242”
“- MEDI-TERVILL Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1048 Budapest, Hargita utca 1. fszt. 2.) Adószám, 10664506241”
- Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek) (8 új beszerzések)
- Navigációs és meteorológiai műszerek
- Geológiai és geofizikai eszközök
- Mérőeszközök
- Fizikai jellemzők ellenőrzésére szolgáló műszerek (4)
- Ellenőrző és tesztelőkészülékek (5)
- Optikai műszerek
- Időpont-regisztráló és hasonló készülékek; parkolóórák
- Ipari folyamatirányítási készülékek és távirányító berendezések
- Különféle értékelő- vagy vizsgálóeszközök