Pécs Diána téri piac rekonstrukció - tervezés
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervezési feladat akcióterületét Pécs egyik legforgalmasabb piactere a Diána téri piac, illetve a közvetlen a környezetében lévő zöldfelületek alkotják. A tárgyi fejlesztések megvalósítására két pályázat benyújtásával van lehetőség: egyrészt a Diána téri piac fejlesztése a TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003-as konstrukció keretében, mint helyi gazdaságfejlesztési projekt lehetséges, a kapcsolódó közterületek, zöldfelületek fejlesztésére pedig a TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004 zöld város pályázati felhívás keretében lehetséges.
Tervezőnek a tervezést ezért, a tervdokumentációk összeállítását az alábbi megbontásban szükséges elkészíteni:
1. A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója, TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004
2. A Diána téri piac rekonstrukciója, TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003
1.A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója, TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004
A Diána téri piac területének fejlesztése mellett fontos feladat a környező területek komplex fejlesztése. E beavatkozások célja, hogy a korábbiakban fejlesztésekkel nem érintett, de központi funkcióval rendelkező városi területeken a jobb lakossági életminőséget célzó fejlesztések valósuljanak meg. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a területet komplexen kívánja fejleszteni olyan formában, hogy a területen a jelenlegi elvárásoknak megfelelő parkok, esetleg további parkolók, közlekedő és pihenő zónák kerüljenek kialakításra. A tervezés során szükséges a zöldfelületek állagának megújítását és területének bővítését, a lakók és a környék gazdasági - kiszolgáló létesítményeinek parkolási igényeit, a tömbbelsők modernizációját megoldani.
2. A Diána téri piac rekonstrukciója, TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003
Az akcióterület északi részén található a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. tulajdonban lévő piacépület. Az épület korának látható jelei mutatkoznak az épületrészek külső és belsőépítészeti kialakításán. A piac épülete együttese rendezetlen, a pavilonok magasságbeli eltérése különböző műszaki problémát eredményeznek. A fák gyökerei által okozott feltüremkedések, egyenleten aszfalt eredményeznek balesetveszélyes felületűek. Csapadékvíz elvezetés nem megoldott, az ingatlanon lévő épületek korszerűtlenek, felújításra szorulnak. Általánosságban elmondható, hogy az épületek könnyűszerkezetes, a pavilonok pedig acélvázas kialakításúak. Az épületeken és az árusító pavilonokon hullámpala és hullámlemez fedés található. Egységes megjelenés nem jellemző a kialakult épületállományra. Megtalálható itt a zöldség-gyümölcs árun kívül, hús-hentesáru, pékáruk, vegyes élelmiszer, tej- és tejtermékek, iparcikk jellegű vegyes kereskedelem.
A piacépület 20840/3 hrsz.-ú központi belterületen található, nagyvárosias lakózónába tartozik. Tulajdoni lap szerint „kivett piactér” besorolású 1840 m2 alapterületű ingatlan. Fejlesztés során funkcióját megtartja, környezetrendezése és épületállománya kerül megújításra.
Területen 4 db saját tulajdonú pavilon van összesen 128,8 m2, illetve 10 db idegen tulajdonú pavilon összesen 274 m2. Pavilonok kihasználtsága 100%-os.
A piac felújítására, megújítására kerül sor, melynek fő célja, a helyi gazdaságfejlesztési célokhoz illeszkedve a baranyai kistermelőktől a pécsi fogyasztókhoz történő friss élelmiszer eljutásának megkönnyítése a rövid ellátási lánc pécsi végpontjának minőségi fejlesztése.
A fejlesztések megvalósításához szükséges terveit a pályázati forma kötöttségeihez igazodva az építési engedélyezési tervdokumentáció formai és tartalmi követelményeinek megfelelő terveket szükséges elkészíteni.
Az engedélyezési és kiviteli dokumentációs terveket pályázatonként 8-8 példány papír alapú és 1-1 db digitális pdf. és szerkeszthető példányban szükséges átadni.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-13.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az? Hol?- • Dél-Dunántúl › Baranya
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2021-09-13 | Ajánlati felhívás |
| 2021-10-18 | További információk |
| 2022-03-25 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2022-09-22 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk
Hivatkozási szám: EKR000806172021
Rövid leírás:
“Tervezési feladat akcióterületét Pécs egyik legforgalmasabb piactere a Diána téri piac, illetve a közvetlen a környezetében lévő zöldfelületek alkotják. A...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk 📦
További CPV-kód: Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi tér 1.
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Kapcsolat
Internetcím: http://gov.pecs.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@pvfzrt.hu 📧
Telefon: +36 308161441 📞
Fax: +36 72514810 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000806172021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000806172021/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-13 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-20 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 181-470073
HL-S szám: 181
További információk
“ATnek az AF III.1.3) M.1./ pontjában előírt SZEk szakmai önéletrajzát, rend állási nyilatkozatát, végzettséget ig. okiratát az ajánlathoz csatolni kell a MK...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tervezési feladat akcióterületét Pécs egyik legforgalmasabb piactere a Diána téri piac, illetve a közvetlen a környezetében lévő zöldfelületek alkotják. A...”
“Tervezőnek a tervezést ezért, a tervdokumentációk összeállítását az alábbi megbontásban szükséges elkészíteni:”
Többet mutasson (74)
“1. A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója, TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004”
“2. A Diána téri piac rekonstrukciója, TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003”
“1.A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója, TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004”
“A Diána téri piac területének fejlesztése mellett fontos feladat a környező területek komplex fejlesztése. E beavatkozások célja, hogy a korábbiakban...”
“Az akcióterület északi részén található a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. tulajdonban lévő piacépület. Az épület korának látható jelei mutatkoznak az...”
“A piacépület 20840/3 hrsz.-ú központi belterületen található, nagyvárosias lakózónába tartozik. Tulajdoni lap szerint „kivett piactér” besorolású 1840 m2...”
“Területen 4 db saját tulajdonú pavilon van összesen 128,8 m2, illetve 10 db idegen tulajdonú pavilon összesen 274 m2. Pavilonok kihasználtsága 100%-os.”
“A piac felújítására, megújítására kerül sor, melynek fő célja, a helyi gazdaságfejlesztési célokhoz illeszkedve a baranyai kistermelőktől a pécsi...”
“A fejlesztések megvalósításához szükséges terveit a pályázati forma kötöttségeihez igazodva az építési engedélyezési tervdokumentáció formai és tartalmi...”
“Az engedélyezési és kiviteli dokumentációs terveket pályázatonként 8-8 példány papír alapú és 1-1 db digitális pdf. és szerkeszthető példányban szükséges átadni.”
“Az előzetes igényfelmérések alapján a projekt keretében az alábbi beavatkozásokat tervezzük:”
“1.A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója, TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004 - 20840/3 hrsz.”
“- Zöldterületek megújítása, új zöldfelületek létrehozása, virágos, illatos növények telepítése”
“- Szükség esetén tereprendezés (focipálya)”
“- Kereskedelmi/vendéglátási célra alkalmas építmény kialakítása”
“- Egyéb rekreációs célú fejlesztések, utcabútorok elhelyezése”
“- Közvilágítás fejlesztése”
“- Jelenleg focipályaként használt zöldfelület, funkció megtartása mellett újra gondolni a kialakítását”
“- Jelenlegi focipálya fizikai leválasztása a közlekedő felületektől, játszótértől pl.: telepített növényzettel”
“- Meglévő kutyafuttató helyének a felülvizsgálata, környezetbe illő új kerítés elhelyezése”
“- Térfigyelő rendszer kiépítése különös tekintettel a játszóterek környékére”
“- Meglévő szökőkutak felülvizsgálata, felújítása (Barátság-szökőkút), újak létrehozása”
“- Kerékpártárolók elhelyezése”
“- Közlekedési felületek újragondolása, pergolákkal, napvitorlákkal történő lefedése”
“- Meglévő játszótér korszerűsítése, bővítése”
“2. A Diána téri piac rekonstrukciója, TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 - 20840/6 hrsz.”
“- pavilonok bontása és új, egységes arculatú korszerű pavilonok kialakítása”
“- központi árusítóhely fejlesztése (tetőszerkezet, árusító asztalok, központi mosdók, termék bevizsgáló)”
“- a jogszabályban előírt működéshez szükséges egyéb kiszolgáló területek”
“- piac területének burkolatcseréje”
“- közmű bekötések felújítása, vízvételi helyek kialakítása”
“- akadálymentesítés.”
“- pavilonok számának növelése”
“- árusító - raktározási felületek optimalizálása”
“- árusító asztalok feletti tetőszerkezet kialakítása”
“- piac területén lévő fák állapotának a felülvizsgálata, rendezése”
“- megközelítési irányok bejáratok optimalizálása”
“Tervezés és tervkészítés során az alábbi jogszabályokat/szabványokat/felhívásokat kell alkalmazni a Diána tér környezetének komplex zöldterületi...”
“- Komplett építési engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció - építészet, statika (talajmechanikai vizsgálattal készítésével együtt), épületgépészet,...”
“- A tervdokumentációnak szükséges tartalmazni a közműegyeztetési jegyzőkönyveket, engedélyeket - minden, a kivitelezéshez szükséges szakági munkarészt.”
“- A tervdokumentációknak meg kell felelnie a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről,...”
“- Tételes árazott és árazatlan költségvetés elkészítése excel formátumban (főösszesítővel), a szükséges szakági költségvetésekkel együtt (Építőipari...”
“- A tervező feladata az engedélyező hatóság illetve az összes érintett szakhatóságokkal történő egyeztetések lefolytatás és a hozzájáruló nyilatkozatuk beszerzése.”
“- Meglévő épület és terület teljes körű felmérése, meglévő állapotról szóló tervdokumentáció (fotódokumentációval együtt) elkészítése.”
“- A tervezés során a tervezőnek folyamatos egyeztetési kötelezettsége van a Megrendelő felé.”
“- A tervdokumentációk az EU-s pályázat részét képezik, annak mellékletei. A tervdokumentációt a TOP-6.3.2-16 „Zöld város kialakítása„ és a TOP-6.1.3 „Helyi...”
“- Minden, a tervezéshez szükséges anyagot, felmérést a tervezőnek kell elkészíttetnie.”
“Az engedélyek beszerzésében való közreműködés és a szükséges egyeztetések lefolytatása a Tervező feladata, a szakhatósági és engedélyezéssel kapcsolatos...”
“Az engedélyezési tervfázis részét képezi az illetékes építési hatóságokkal és szakhatóságokkal, szolgáltatókkal történő egyeztetések lefolytatása, valamint...”
“Tervdokumentációk elkészítése során betartandó a Magyar Mérnök Kamara vonatkozó irányelve, az Építési engedélyezési-építési műszaki kivitelezési...”
“Az érintett építmények (épület és műtárgy), valamint közlekedési létesítmények felmérése + geodézia, esetleges feltárása, rétegrendjének az ellenőrzése a...”
“Ahol út-terv készítése szükséges, ott engedélyezési és kivitelezési dokumentáció elkészítése az adott szakaszra, melynek tartalmát egyeztetni szükséges az...”
“Közterületeken lévő építmények esetén szükséges megtervezni valamennyi szakág tekintetében: kapcsolódó csapadékvíz elvezetést és közvilágítás (amennyiben...”
“Változási vázrajzok készítése az esetlegesen felmerülő idegen tulajdonok érintettsége esetén.”
“Minden szakágra kiterjedő Tervezői művezetés biztosítása a beruházás megvalósítása esetén.”
“Tervezés és tervkészítés során az alábbi jogszabályokat/szabványokat/felhívásokat kell alkalmazni:”
“-253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről”
“-312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről”
“-191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről”
“- „Segédlet a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésének megteremtéséhez - Komplex akadálymentesítés” című segédlet”
“-A TOP-6.3.2-16 „Zöld város kialakítása„ felhívás és általános útmutató”
“-TOP-6.1.3 „Helyi gazdaság fejlesztései” felhívás és általános útmutató”
“Az építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentációk fő szakági elemei: minden szakági tervezési feladatban a jogszabályban rögzített kötelező műszaki...”
“-Építészet szakág;”
“-Tartószerkezet szakág;”
“-Épületgépészet szakág;”
“-Épületvillamosság szakág: erős- és gyengeáramú rendszerek;”
“-Közművek;”
“-Szükség esetén konyhatechnológia szakág;”
“-Tűzvédelem szakág;”
“-Környezetrendezés szakág:”
“-Közlekedéstervezés szakág:”
“-Táj és kerttervezés”
“- Projektet bemutató, Önkormányzat részéről a sajtóban közzétehető látványtervek elkészítése”
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 és TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004
További információk:
“ATnek az AF III.1.3) M.1./ pontjában előírt SZEk szakmai önéletrajzát, rend állási nyilatkozatát, végzettséget ig. okiratát az ajánlathoz csatolni kell a MK...”
“Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár:fordított arányosítás. MK 1-3. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb szint 0 hónap(jótállás 0...”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“7621 Pécs, Mária u. 9.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok (KO): Eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalk., és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ) ,akivel...”
“A Kbt. 69. § (11 ) bek. alapján az EEKD-ban tett nyilatkozatban, a 69. § (4) bek. szerint benyújtandó igazolások vonatkozásában a GSZ-nek ezen adatbázisok...”
Többet mutasson (11)
“A KO-k fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott GSZ-nek a KR. 8-14. § és 16. § szerint kell igazolnia.A GSZ-nek...”
“Az eljárásban a Kbt .64. § (1)-(2),(4) bek. és a KR. 4.-5. §-8.§; 10. § 12.-14 § és 16.§ rendelkezései alkalmazandók.”
“AK a KOk előzetes ellenőrzése során elfogadja az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot. [KR 4-5.§] A dok.-ok, igazolások benyújtása KR. 1.§ (7) bek. és 7. §...”
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:”
“Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös Ajánlattevők), ha nem rendelkezik (együttesen nem rendelkeznek):”
“SZ.1./ a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt szervezeti, kamarai tagsággal.”
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:”
“Ajánlattevők a szakmai tevékenység végzésére való alkalmasságot - ide nem értve a Kbt. 69. § szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a...”
“SZ.1./ A Kr. 26. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevőnek (közös Ajánlattevőnek) az ajánlatához csatolnia kell a szervezeti, kamarai tagságról szóló...”
“A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§ (2) bek-e alkalmazandó a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő tekintetében.”
“Ha Ajánlattevő a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás szerint a felhívás adott pontjában előírt jogosultsággal rendelkezik, akkor...”
“AT-knek a műszaki, illetve szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt. 69. § szerinti utólagos igazolási kötelezettség (UIK)”
“teljesítését - az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK”
Többet mutasson (8)
“felhívja AT-k figyelmét, hogy a KR. 2 .§ (1) bek c) pontja és az (5) bek rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes”
“igazolására elfogadja érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel AT az EEKD IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.”
“Kbt. 69. § (4) adott esetben a Kbt. 69. § (6) bek. alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb AT által az UIK körében,a...”
“M.1./ Nyilatkozatát azoknak a szakembereknek (szervezetnek) felelősöknek a megnevezésével, végzettsége, vagy képzettsége, szakmai tapasztalata...”
“A szakemberek bemutatása során a képzettséget és szakmai többlettapasztalatot alátámasztó, a szakember saját kezű aláírását tartalmazó önéletrajza, valamint...”
“Ha a megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás szerint a felhívás adott pontjában előírt jogosultsággal...”
“AK a KR. 24. § (1) bek. szerinti igazolásokat is elfogad az M.1./ pontokban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett. AT az előírt...”
“A Kbt. 69. § (11a) bek. rendelkezései alkalmazandóak.”
“M.1./ legalább az alábbi végzettséggel, képzettséggel rendelkező szakemberekkel:”
“M.1.1./ legalább 1 fő a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. melléklet II. Szakma Építészeti-műszaki tervezés 2. E) pontjában meghatározott (É - Építészeti...”
Többet mutasson (4)
“M.1.2./ legalább 1 fő a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. melléklet II. Szakma Építészeti-műszaki tervezés 4. E) pontjában meghatározott (K - Táj- és...”
“Egy szakember több pozícióra is jelölhető.”
“A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára (ezt követően a szerződés időtartama alatt) az M.1./...”
“A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M1./pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Jótállás: Minimum 12 hónap, többletvállalás Ajánlattevő ajánlata szerint.”
“Hibás teljesítés, kellékszavatosság: Hibás teljesítés esetén Tervező köteles a hiba tudomására jutásától, Megrendelő általi kifogás közlésétől számított 5...”
Többet mutasson (12)
“Kötbér: Tervező a Ptk. 6:186.§ (1) bekezdése alapján pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amiért felelős megszegi a szerződést....”
“Alapja: az adott tervezési feladathoz tartozó tervezési díj nettó értéke.”
“Hibás teljesítési kötbér: mértéke: 0,5%/nap, maximum mértéke legfeljebb a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 10 %-a.”
“Megrendelő az általa elvégzett, vagy általa megbízott más tervező javítási költségeinek kötbért meghaladó összegét Tervezővel szemben érvényesíti. A kötbér...”
“A kellékszavatossági igényeket Megrendelő a jótállás időtartama alatt a jótállásra vonatkozó szabályok szerint érvényesítheti.”
“Késedelemi kötbér: Tervezőt a kötbérkötelesnek meghatározott bármely kötelezettségének, tervezési részfeladatának késedelmes teljesítése esetén késedelmi...”
“A Megrendelő csak abban az esetben tarthat igényt a késedelmi kötbérre, amennyiben a késedelemért kizárólag a Tervező felelős. Abban az esetben, ha a...”
“Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a késedelem - melyért Tervező felelős - az VI.1. pontban megállapított határidőkhöz képest meghaladja a 20 napot és a...”
“Kártérítés: A munkavégzésből származó vétkes magatartással okozott károkért Tervező felelős, a károk rendezése az ő feladata. A munkavégzéssel, vagy a munka...”
“Részletesen KD.”
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. A tervezési díj az igazolt szerz.szerű teljesítést követően a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek-ben és a Ptk. 6:130. § (1)-(2)...”
“AK 4 db részszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja. Részletesen a KD-ban.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
“Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A többletjótállás vállalt időtartama (min. 0, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.1.1./ pontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min.0, max.36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Az M.1.2./ pontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min.0, max.36 hónap)
Ár (súlyozás): 50
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735612202
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Eötvös Gábor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000806172021/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
“1. A Közbeszerzési Dokumentum rendelkezésre bocsátása: Az Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdése szerint közbeszerzési”
“dokumentumot készít a jelen közbeszerzéshez kapcsolódóan.”
Többet mutasson (55)
“Az Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokat az http://ekr.gov.hu elektronikus felületen teszi hozzáférhetővé.”
“2. A kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)-(5) bekezdéseiben, valamint a Közbeszerzési Dokumentumban foglaltak az irányadók.”
“A gazdasági szereplők kiegészítő tájékoztatást az EKR rendszeren keresztül kérhetik.”
“Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlattételi határidőt megelőző megelőző tizedik napnál később nyújtották be, és az Ajánlatkérő úgy ítéli...”
“3. Részajánlattétel kizárása: A beszerzés tárgyának jellege, műszaki és gazdasági funkciójának egysége és egyéb sajátosságai nem teszik lehetővé a beszerzés...”
“4. Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatoknak az ajánlattételi határidő lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan”
“beérkeznie.”
“5. Az ajánlat formai feltételei: Az ajánlatnak Acrobat Reader programmal olvasható pdf kiterjesztésűnek kell lennie. Az elektronikus”
“formában benyújtott ajánlatnak jelszó nélkül olvashatónak, de nem módosíthatónak kell lennie.”
“6. Közös ajánlattétel: Ha több ajánlattevő közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a Közbeszerzési Dokumentumban...”
“A közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.”
“Felhívjuk a T. gazdasági szereplők figyelmét:”
“- az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet”
“be,”
“- az Ajánlatkérő kiköti, hogy a közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdasági társaságot, illetve jogi személyt (projekttársaságot).”
“7. AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni:”
“a) Felolvasólap”
“b) Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozat”
“c) Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja szerinti nyilatkozat”
“d) Nyilatkozat a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról”
“e) EEKD”
“f) Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozat”
“g) Kbt. 66. § (6) bek a) és b) pont szerinti nyilatkozat;”
“h) Kbt. 65. § (7) bek szerinti nyilatkozat (AT vagy közös AT számára - amennyiben alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt”
“vevő szervezet bevonására nem kerül sor - a Kbt. 66. § (6) bek a)-b) pontja és/vagy a Kbt. 65. § (7) bek. tekintetében nemleges”
“tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező.)”
“i) nyil.-ot üzleti titokról (adott esetben);”
“j) nyil.-ot a bemutatott szakemberekről.”
“8. Minősített AT-k: Kr.30. § (3)-(4) bek-e alapján III.1.1) SZ.1./ és III.1.3) M.1./ pont.”
“9. AK az eljárásban a Kbt. 105.§ (6) bekezdését alkalmazza. AK az eljárást eredménytelennek nyilvánítja, ha csak egy érvényes”
“ajánlatot nyújtottak be.”
“10. A IV.2.6) pontban írt ajánlati kötöttség időtartama a Kbt. 81.§ (11) bekezdésével összhangban - 60 nap - kell értelmezni.”
“A II.2.7) pontban írt időtartamot az alábbiak szerint kell értelmezni:”
“Tervezési határidő:”
“Engedélyezési terv: Szerződéskötéstől számított 2 hónap”
“Kiviteli terv: Engedélyezési terv leadásától számított 2 hónap”
“11. AK előírja, a nyertes ATnek a szerz.kötés időpontjában rendelkeznie kell:”
“legalább 10 000 000,- HUF/év és 5 000 000,- HUF/kár összegű tervezési munkára vonatkozó - az altervezői keresztfelelősségre is kiterjedő tervezői...”
“12.Vállalkozó dok-ai: AK jelen eljárás keretében megkötendő szerződés telj-e során keletkező, szerzői jogvédelme alá eső”
“alkotásokon területi korl. nélküli, kizárólagos és 3. személy számára átadható felhasználói jogot szerez, valamint jogot szerez az”
“alkotások átdolg-ára is.”
“13. Irányadó jog: Kbt.,figyelemmel a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásaira. A megkötött szerz-re aKbt-ben foglalt”
“eltérésekkel a Ptk.”
“14.Fordítás KD I.2.”
“15.Hiánypótlás a Kbt. 71. § és a Kbt. 69. § (5) bek alapján”
“16.Elektronikus adatbázisok a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. alapján”
“17.Eljárás nyertese az az AT, aki az AK részére az EMFben és a KDben meghatározott feltételek alapján a gazdaságilag legelőnyösebb érvényes ajánlatot tette.”
“18.GSZ a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.”
“19.Az eljárásban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő”
“20.AK az eljárásban a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját és a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza”
“21.Támogatás: TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 és TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004, utófinanszírozás, tám. intenzitás 100,000000 % uniós forrásból”
“22. Feltételes eljárás: Tárgyi projekt Támogatási Szerződésének aláírására még nem került sor, melyre figyelemmel amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem...”
“amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a Támogatási Szerződés megkötését és a...”
“23. Ajánlatkérő előleget nem fizet.”
“FAKSZ: dr. Tóth Levente lajstrsz: 00234”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148 § rendelkezései alapján.”
“Részajánlattétel kizárásának részletes indoka:”
Többet mutasson (1)
“A Diána téri piac 20840/3 hrsz.-ú területe úszótelekként helyezkedik a „Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója,...”
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 181-470073 (2021-09-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-18 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-29 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 206-539273
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 181-470073
HL-S szám: 206
További információk
“Ajánlatkérő a 2.sz. kiegészítő tájékoztatás tartalmára, az Ajánlati felhívás IV.2.2.) pontjában meghatározott ajánlattételi határidőre - mely 2021. október...”
Forrás: OJS 2021/S 206-539273 (2021-10-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 13 400 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 063-166590
HL-S szám: 63
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-18 📅
Név: Pécsépterv Stúdió Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11001036202
Postacím: Rákóczi Út 1
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7621
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305001486 📞
E-mail: pecsepterv@pecsepterv.hu 📧
Ország: Baranya 🏙️
Internetcím: http://www.pecsepterv.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 13 400 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Hivatkozás
További információk
“Nyertes Ajánlattevő: Pécsépterv Stúdió Szolgáltató Kft., 7621 Pécs Rákóczi Út 1. 11001036-2-02”
“További Ajánlattevők:”
Többet mutasson (8)
“I. AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Kft., 7621 Pécs Majorossy Imre Utca 4. 26128072-2-02”
“II. Csatai Építész Iroda Kft., 7623 Pėcs Atléta Utca 11. 14570197-2-02”
“III. Studiobazaar Építész és Design Műhely Kft., 7622 Pécs, Jókai Utca 47. 3. emelet 14. 25566459-2-02”
“IV. TOP-KVALITÁS Tervező és Szolgáltató Kft., 2800 Tatabánya Bakony Utca 1/1. 11474762-2-11”
“V. Ajánlattevő neve, székhelye: Masszi Építész Iroda Kft., 7625 Pécs Aradi Vértanúk Útja 8. 23023851-2-02”
“VI. Ajánlattevő neve, székhelye: MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft., 1125 Budapest Szarvas Gábor Út 42/a. al. 1. 13079909-2-43”
“VII. Ajánlattevő neve, székhelye: VIKÖTI Mérnök Iroda Kft., 6000 Kecskemét Ceglédi Út 2. 12308161-2-03”
“VIII. Ajánlattevő neve, székhelye: MAGYAR ENERGIA CENTRUM Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Kft., 1223 Budapest Nagytétényi Út 190 B. ép. 1. em....”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 13 400 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 186-527682
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 063-166590
HL-S szám: 186
További információk
“Szerződésmódosítás dátuma: 2022. szeptember 14.”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Pécs Diána téri piac rekonstrukció - tervezés
Forrás: OJS 2022/S 186-527682 (2022-09-22)
- Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások (20 új beszerzések)
- Építészeti és ezzel kapcsolatos szolgáltatások (11)
- Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások (6)
- Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés
- Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés (1)
- Előzetes tervek (rendszerek és integráció)
- Költségszámítás, költségfelügyelet (1)
- Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk (3)
- Építkezéshez szükséges mennyiségek meghatározása és jegyzékbe vétele (1)
- Építési munka felügyelete
- Projektfelügyelet és dokumentáció (1)