A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás. A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa. Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt. A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről. A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza. Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-11-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-10-01.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-10-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001207442021
Rövid leírás:
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás.
A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza.
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
A II.2.7 pontban rögzített szerződéses időtartam részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: RDF 2022 - Csér
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A beszerzés mennyisége: 10 140 tonna
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő közvetlen megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.

A feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás, a keretmegállapodás és az annak alapján kiadásra kerülő megrendelések tartalmazzák.
További információk:
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
A II.2.7 pontban rögzített szerződéses időtartam részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza.
A rész elnevezése: RDF 2022 - Győr
A rész száma: 2
Rövid leírás: A beszerzés mennyisége: 25 350 tonna
A rész elnevezése: RDF 2022 - Székesfehérvár
A rész száma: 3
Rövid leírás: A beszerzés mennyisége: 11 018 tonna
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ajánlatkérő által megjelölt telephely
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Tárgyi eljárás valamennyi része vonatkozásában:
Nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. a)-b) pontjai irányadók.
Kizáró okok igazolása:
A kizáró okok fenn nem állását (közös) AT, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentummal (EEKD) köteles igazolni a 321/2015.(X.30.) Korm.r. (Kr.) II. fejezetében foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bek. rendelkezéseire.

Azon AV-k vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) bek., ill. a Kr. 15. § (2) bek. alapján AT-nek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap).

AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott AT-nek a Kr. 8-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) -(11a) bek. és a Kr. 1. § (7)-(8) bek. rendelkezéseire.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ.1.)
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerint és hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv alapján az RDF haszonanyag hulladék hasznosítása engedélyköteles tevékenység, ezért ajánlattevőnek HAK 19 12 10 hulladék azonosító szerint előállított és osztályba sorolt RDF haszonanyag hulladék hasznosítására vonatkozó engedéllyel kell rendelkeznie.

SZ.2.)
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerint és hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv alapján az RDF haszonanyag hulladék szállítása engedélyköteles tevékenység, ezért ajánlattevőnek HAK 19 12 10 hulladék azonosító szerint előállított és osztályba sorolt RDF haszonanyag hulladék szállítására vonatkozó engedéllyel kell rendelkeznie.

Igazolási mód:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt.67. § (1)-(3) bek., valamint a Kr.1.§(1) bek. és 2. § (5) bek. megfelelően - AK elfogadja a gazd-i szereplő (AT, közös AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4) bek. alapján. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.

SZ.1.) igazolása a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívás alapján: ajánlatkérő a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban (környezetvédelmi hatóság) ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő az OKIR-ban (Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer) ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bek.-e szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

SZ.2.) igazolása a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívás alapján: ajánlatkérő a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban (környezetvédelmi hatóság) ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő az OKIR-ban (Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer) ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bek.-e szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot.
Műszaki és szakmai képességek:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bek-nek megfelelően - AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése.

Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján kötelező:
M.1) A Kr.21. § (3) bek. a) pontja alapján AT csatolja az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon belül) megkezdett referenciái (ref.) ismertetését, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat:

- teljesítés ideje: kezdő és befejező időpont (év, hónap, nap);
- szerződést kötő másik fél neve, címe;
- a szolgáltatás tárgya és mennyisége (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen),
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A ref.-át a Kr. 22.§ (1), (5) bek. szerint kell igazolni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1) Alkalmatlan AT, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített
az 1. részben legalább 6084 tonna RDF haszonanyag hasznosítására és szállítására,
a 2. részben legalább 15210 tonna RDF haszonanyag hasznosítására és szállítására,
a 3. részben legalább 6611 tonna RDF haszonanyag hasznosítására és szállítására vonatkozó referenciával.
Egy referencia több szerződéssel is igazolható.
AK a Kbt. 65. § (10) bek. alapján előírja, hogy az RDF haszonanyag hasznosítás feladatokat kizárólag az AT végezheti el, azaz a teljesítés során e feladatokat alvállalkozó nem végezheti, illetve e feladatokra vonatkozó, M.1) pont szerinti alkalmassági követelmény igazolásához AT nem támaszkodhat más szervezet kapacitására.

A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alk.-i köv.-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A közbeszerzés saját forrásból kerül finanszírozásra.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az eseti megrendelések ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti. A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155. § az irányadó.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 10
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-11-04 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: ekr.gov.hu
További információk:
Az Kr. 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § alapján. Az EKR a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később kezdi meg. A Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve az AT-k részére elérhetővé teszi.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
Minőségi kritérium (súlyozás): 0,5
Minőségi kritérium (név): 2.2 2022. év február havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna)
Ár (súlyozás): 94
Minőségi kritérium (név): 2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.2 2022. év február havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna)
2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.2 2022. év február havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna)
1.) Az ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani, az EKR használatához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges. Mindennemű, az AK és a gazdasági szereplők közötti kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. Az AK által létrehozott dokumentumokkal kapcsolatban az EKR rendszer kizárólag a regisztrált elérhetőség(ek)re fogja küldeni az értesítést.

2.) AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. § (2a) bek., Kbt. 65. § (12) bek. alapján vizsgálja.
3.) Értékelés valamennyi részben: az adható pontszám az értékelési részszempont esetén 0,00-10,00 pont. Ért. módszere: 1. - ár: fordított arányosítás, 2.- Összes átvételi mennyiség (tonna) 2.1-2.12. alszemponton esetében: egyenes arányosítás
4.) Ajánlattevőnek az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó(ka)t az ajánlatban előzetesen nem kell megjelölnie.
A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében.

5.) AK a IV.2.6) pont esetében 1 hónap alatt 30 napot ért.
6.) Az eljárás nyelve a magyar. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK AT általi fordítást elfogadja.
7.) AK nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem közös AT, sem önálló AT vonatkozásában.
8.) FAKSZ: Dr. Pete Judit (lsz:00353), Dr. Nagy Szilárd (lsz:00216)
9.) Nem köteles AK újabb hiánypótlást elrendelni, ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
10.) Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul.
A közvetlen megrendelések a következők szerint kerülnek meghatározásra valamennyi részben: Megrendelő közvetlen megrendelést elsősorban annak a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnek küld, amely a keretmegállapodás 1. rész szerinti értékelési szempontrendszer felállított sorrendben előrébb szerepel. Amennyiben a sorrendben előrébb álló ajánlattevő által hasznosításra átvett haszonanyag mennyiségén felül a telephely további szabad kapacitással rendelkezik, úgy a fennmaradó haszonanyag hasznosítására a sorrendben következő ajánlattevő részére közvetlen megrendelés megküldésére kerülhet sor. Megrendelő közvetlen megrendelést a felmerülő mennyiség elfogyásáig jogosult a fenti kiosztási szempontnak megfelelően küldeni ajánlattevőknek.

A Keretmegállapodás időtartama: 2022.01.01-2022.12.31-ig tart, azzal, hogy a Vállalkozó legkésőbb ezen időpontig köteles a haszonanyag elszállítására, ezt követő legkésőbb 90 napon belül a hasznosítására. Részletesen lásd: Kertemegállapodás IX.pontja.

11.) AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.1.1 és III.1.3) pont vonatkozásában a Kr. 28. § (3) bek.-hez képest szigorúbban állapítja meg.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 194-505642 (2021-10-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 146 025 015 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-10 📅
Név: Danucem Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24083621244
Postacím: Váci Út 144-150
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1138
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309799328📞
E-mail: robert.uveg@danucem.com📧
Név: Ecorec Slovensko s.r.o.
Nemzeti nyilvántartási szám: SK 2020301657
Postacím: Glejovka Utca 15
Postai város: Pezinok
Postai irányítószám: 902 03
Ország: Szlovákia 🇸🇰
Telefon: +36 209697525📞
E-mail: gabriella.pucsok@hu.crh.com📧
Név: Danucem (Slovensko) a.s.
Nemzeti nyilvántartási szám: SK7120000041
Postacím: 906 38 906 38
Postai város: Rohoznik
Postai irányítószám: 906 38
A beszerzés teljes értéke: 335 965 015 HUF 💰
Név: GEOSOL Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13714789210
Postacím: Külterület hrsz. 07/130
Postai város: Halmajugra
Postai irányítószám: 3273
Telefon: +36 709333144📞
E-mail: sari.peter@geosol.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
Név: ST-Logistic Szállítmányozási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13874072241
Postacím: Népfürdő Utca 22 B.5.em
Telefon: +36 302390600📞
E-mail: vegera.bence@stlogistic.hu📧
Név: Veolia Waste Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25016844220
Postacím: Posta Utca 65. 1484/10
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Telefon: +36 307301822📞
E-mail: hukeinfo@veolia.com📧
Ország: Zala
🏙️
Internetcím: http://www.huke.hu🌏
Név: GV Holding Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24668053213
Postacím: Szabadság Út 76.
Postai város: Biatorbágy
Postai irányítószám: 2051
Telefon: +36 204544205📞
E-mail: office@globusviridis.hu📧
Ország: Pest
🏙️
Internetcím: http://www.gvholdingkft.hu🌏
Név: Sylvestris Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 23398283213
Postacím: Tsz Major 1
Postai város: Újlengyel
Postai irányítószám: 2724
Telefon: +36 304103888📞
E-mail: gyenei.csilla@sylvestriskft.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 663 960 000 HUF 💰
146 100 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
3
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
1.rész:
Lafarge Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (7953 Királyegyháza Cement Utca 1; adószám: 65788494)
1. Nettó Ajánlati ár (nettó Ft/tonna):
47 680
2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna) :
15
2.2 2022. év február havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
0
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 845 tonna):
A Danucem Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 144-150; 24083621-2-44), az Ecorec Slovensko s.r.o. (SK 2020301657)és a Danucem (Slovensko) (SK7120000041) a.s. közös ajánlattevők:
39 043
500
845
2.rész:
GEOSOL Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3273 Halmajugra Külterület hrsz. 07/130; adószám: 13714789210), az STLogistic Szállítmányozási Kft. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 22. B. lház. 5. em. ; adószám:13874072-2-41) közös ajánlattevők

25 300
2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
600
2.2 2022. év febuár havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna):
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 2112 tonna) :
A Veolia Waste Hungary Kft. (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Posta Utca 65. 1484/10; adószám: 25016844220), a Belvard Power Kft., (székhely: 2040 Budaörs, Szabadság utca 301.; adószám:26092027-2-13), a Sylvestris Szolgáltató Kft., (székhely: 2724 Újlengyel, Tsz Major 1.; adószám: 23398283-2-13) a GV Holding Kft. (székhely: 2051 Biatorbágy, Szabadság út 76.; adószám: 24668053-2-13) közös ajánlattevők:

33 000
1 000
1 800
A Danucem Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 144-150; 24083621-2-44), az Ecorec Slovensko s.r.o. (SK 2020301657)és a Danucem (Slovensko) a.s. (SK7120000041)közös ajánlattevők:
37 220
Folyatás a VI.4) Jogorvoslati eljárás pontban!
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
VI.3) További információk pont folytatása:
3.rész:
GEOSOL Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3273 Halmajugra Külterület hrsz. 07/130; adószám: 13714789210), az STLogistic Szállítmányozási Kft. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 22. B. lház. 5. em. ; adószám:13874072-2-41) közös ajánlattevők
GEOSOL Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3273 Halmajugra Külterület hrsz. 07/130; adószám: 13714789210), az STLogistic Szállítmányozási Kft. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő utca 22. B. lház. 5. em. ; adószám:13874072-2-41) közös ajánlattevők
1. Nettó Ajánlati ár (nettó Ft/tonna):
25 000
2.1 2022. év január havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna):
487
2.2 2022. év február havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.3 2022. év március havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.4 2022. év április havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.5 2022. év május havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.6 2022. év június havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.7 2022. év július havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.8 2022. év augusztus havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.9 2022. év szeptember havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.10 2022. év október havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.11 2022. év november havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
2.12 2022. év december havi átvételi mennyiség (tonna) (min.0 tonna - max. 918 tonna) :
A Danucem Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 144-150; 24083621-2-44), az Ecorec Slovensko s.r.o. (SK 2020301657) és a Danucem (Slovensko) a.s. (SK7120000041) közös ajánlattevők:
39 340
500
0
918
A II.1.7) pontban rögzített összeg az alábbiak szerint került kiszámításra:
1. rész : Nettó ajánlati Ár összesen: 335 965 015,- Ft (Nettó Ajánlati ár (nettó Ft/tonna): 39 043,-Ft; Tonna (mennyiség): 8605 tonna) 39 043 x 8605=335 965 015
2. rész: Nettó ajánlati Ár összesen: 481 800 000,- Ft (Nettó Ajánlati ár (nettó Ft/tonna): 33 000,-Ft; 14 600 Tonna (mennyiség): 33 000 x 14 600 = 481 800 000,-Ft + Nettó ajánlati Ár összesen: 182 160 000,- Ft (Nettó Ajánlati ár (nettó Ft/tonna): 25 300,-Ft; 7 200 Tonna (mennyiség): 25 300 x 7 200 = 182 160 000
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás.
A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza.
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás.
A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza.
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
A beszerzés teljes értéke: 134 883 000 HUF 💰
Eljárás Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Veolia Waste Hungary Kft. (székhely: 8900 Zalaegerszeg, Posta Utca 65. 1484/10; adószám: 25016844220)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 1.hó - 1. rész - DM
Rövid leírás:
A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 500 t.
A nyertes ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon hasznosítás útján történő kezeléséről.

A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 1.hó - 2. rész - GS
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 600 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 1.hó - 3. rész - GS
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 487 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2.hó - 2. rész - GS
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2.hó - 2. rész - VW
A rész száma: 5
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 1000 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2.hó - 3. rész - GS
A rész száma: 6
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 100 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 3.hó - 1. rész - DM
A rész száma: 7
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 3.hó - 2. rész - GS
A rész száma: 8
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 3.hó - 3. rész - GS
A rész száma: 9
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 105 t.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ajánlatkérő által megjelölt telephely.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 19 521 500 HUF 💰
Postacím: Külterület hrsz. 07/130
A beszerzés teljes értéke: 15 180 000 HUF 💰
12 175 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 33 000 000 HUF 💰
2 500 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-09 📅
2022-03-07 📅
2022-02-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 625 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
A vevő profiljának címe: https://nhkv.hu/🌏
Hivatkozás További információk
Danucem Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 144-150; 24083621-2-44)
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 4.hó - 1. rész - DM
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 845 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 4.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 4.hó - 3. rész - GS
Közvetlen megrendelés 5.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 5.hó - 3. rész - GS
Közvetlen megrendelés 5.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 6.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 6.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 6.hó - 2. rész - VW
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 1800 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 6.hó - 3. rész - GS
A rész száma: 10
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 200 t.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 32 991 335 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-21 📅
2022-05-23 📅
Internetcím: http://www.veolia.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 59 400 000 HUF 💰
5 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csordás László Máté
Forrás: OJS 2022/S 135-386027 (2022-07-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 334 889 005 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 7.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 7.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 7.hó - 2. rész - VW
Közvetlen megrendelés 7.hó - 3. rész - GS
Közvetlen megrendelés 8.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 8.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 8.hó - 2. rész - VW
Közvetlen megrendelés 9.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 9.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 9.hó - 2. rész - VW
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-01 📅
Postai város: Vác
Postai irányítószám: 1136
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-21 📅
2022-08-22 📅
Forrás: OJS 2022/S 195-553698 (2022-10-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 322 714 005 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 10.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 10.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 10.hó - 2. rész - VW
Közvetlen megrendelés 11.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 11.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 11.hó - 2. rész - VW
Közvetlen megrendelés 12.hó - 1. rész - DM
Közvetlen megrendelés 12.hó - 2. rész - GS
Közvetlen megrendelés 12.hó - 2. rész - VW
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-10-03 📅
2022-10-21 📅
2022-11-22 📅
Forrás: OJS 2023/S 008-018464 (2023-01-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-01-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 663 960 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-16 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-20 📅
Kezdeti időpont: 2022-01-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 015-036274
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 026-066996
HL-S szám: 15
További információk
A 2. rész tekintetében megkötött keretmegállapodás módosításának időpontja 2022. december 30. napja.
Forrás: OJS 2023/S 015-036274 (2023-01-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás.
A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan
keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza.
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) rendelkezései értelmében az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása körében ajánlatkérő feladata a közszolgáltatás során elkülönítetten gyűjtött és a vegyes hulladék kezelése során keletkezett hasznosítható hulladék hasznosításának megszervezéséről való gondoskodás.
A Ht. rendelkezései értelmében Ajánlatkérő a közszolgáltatás körébe tartozó hulladék tulajdonosa.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan
keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A nyertes Ajánlattevő feladata, amellyel az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, hogy az ajánlatkérő egyedi közvetlen
megrendeléseiben foglalt mennyiség és minőség szerinti anyagot a megrendelőben foglaltak szerint a megjelölt telephelyről átvegye és elszállítsa vagy elszállíttassa, valamint az átvételtől számított 90 napon belül gondoskodjon a hasznosítás útján történő kezeléséről.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok mellékletét képző Műszaki leírás és a Keretmegállapodás tervezete tartalmazza.
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Mindezekkel összhangban Ajánlatkérő a közszolgáltatás során 2016. július 01. után gyűjtött hulladékból származó folyamatosan
keletkező RDF haszonanyag hasznosításáról a jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő keretmegállapodás(ok) és az azok alapján meghatározott havi közvetlen megrendelések útján gondoskodik a keretmegállapodás időtartama alatt.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 1.hó - 2. rész - VW
Rövid leírás:
A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség:…
… 1500 t.
… 1200 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 3.hó - 2. rész - VW
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 1600 t.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 49 500 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 39 600 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 52 800 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 4.hó - 2. rész - VW
Rövid leírás: A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség: 1240 t.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 5.hó - 2. rész - VW
Rövid leírás:
A közvetlen megrendelés alapján hasznosítandó mennyiség:…
… 1400 t.
… 2222 t.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-04-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 40 920 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-04-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 46 200 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 73 326 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 134-428841 (2023-07-10)