Adásvételi szerződés - EFOP-5.2.6-20 pályázat keretében beszerzendő orvostechnikai eszközökre A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Közép-Európa egyik legnagyobb őssejt- és sejtterápiás kezelési tapasztalattal rendelkező felnőtt és gyermek transzplantációs központja. Intézményünkben ez évben a legkorszerűbb sejtterápiás eljárás, a CAR-T kezelés meghonosítása indult el az „Országos Intézetek transznacionális és innovációs fejlesztései” elnevezésű EFOP-5.2.6-20 program keretében. Az Európai Unió által támogatott, nemzetközi együttműködésben megvalósuló kétéves program keretén belül a CAR-T technológiához szükséges világszínvonalú eszközbeszerzést és speciális szakmai továbbképzéseket valósítunk meg. Célunk, hogy a hazai, hagyományos kezeléssel nem gyógyítható, hematológiai daganatos betegségben szenvedők a közeli jövőben, régiótól függetlenül hozzájuthassanak gyógyulási esélyeiket növelő innovatív, személyre szabott terápiához. A közbeszerzés kiírásában szereplő eszközök a fent megjelölt célok teljesítéséhez szükséges, speciális eszközök.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-10.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-04.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-05-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR000251752021
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés - EFOP-5.2.6-20 pályázat keretében beszerzendő orvostechnikai eszközökre
A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és...
Többet mutasson
Rövid leírás
Adásvételi szerződés - EFOP-5.2.6-20 pályázat keretében beszerzendő orvostechnikai eszközökre
A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Közép-Európa egyik legnagyobb őssejt- és sejtterápiás kezelési tapasztalattal rendelkező felnőtt és gyermek transzplantációs központja.
Intézményünkben ez évben a legkorszerűbb sejtterápiás eljárás, a CAR-T kezelés meghonosítása indult el az „Országos Intézetek transznacionális és innovációs fejlesztései” elnevezésű EFOP-5.2.6-20 program keretében.
Az Európai Unió által támogatott, nemzetközi együttműködésben megvalósuló kétéves program keretén belül a CAR-T technológiához szükséges világszínvonalú eszközbeszerzést és speciális szakmai továbbképzéseket valósítunk meg.
Célunk, hogy a hazai, hagyományos kezeléssel nem gyógyítható, hematológiai daganatos betegségben szenvedők a közeli jövőben, régiótól függetlenül hozzájuthassanak gyógyulási esélyeiket növelő innovatív, személyre szabott terápiához.
A közbeszerzés kiírásában szereplő eszközök a fent megjelölt célok teljesítéséhez szükséges, speciális eszközök.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések📦
További CPV-kód: Orvosi felszerelések📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
A közbeszerzés tárgyát képező orvostechnikai berendezés a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II....
Többet mutasson
További információk
A közbeszerzés tárgyát képező orvostechnikai berendezés a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó orvostechnikai eszköz, melyre vonatkozóan a Kr. 6. § (3) bekezdés alapján Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját választja.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés - EFOP-5.2.6-20 pályázat keretében beszerzendő orvostechnikai eszközökre
A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Közép-Európa egyik legnagyobb őssejt- és sejtterápiás kezelési tapasztalattal...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Közép-Európa egyik legnagyobb őssejt- és sejtterápiás kezelési tapasztalattal rendelkező felnőtt és gyermek transzplantációs központja.
Többet mutasson (4)
Intézményünkben ez évben a legkorszerűbb sejtterápiás eljárás, a CAR-T kezelés meghonosítása indult el az „Országos Intézetek transznacionális és innovációs...
Többet mutasson
Rövid leírás
Intézményünkben ez évben a legkorszerűbb sejtterápiás eljárás, a CAR-T kezelés meghonosítása indult el az „Országos Intézetek transznacionális és innovációs fejlesztései” elnevezésű EFOP-5.2.6-20 program keretében.
Az Európai Unió által támogatott, nemzetközi együttműködésben megvalósuló kétéves program keretén belül a CAR-T technológiához szükséges világszínvonalú...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az Európai Unió által támogatott, nemzetközi együttműködésben megvalósuló kétéves program keretén belül a CAR-T technológiához szükséges világszínvonalú eszközbeszerzést és speciális szakmai továbbképzéseket valósítunk meg.
Célunk, hogy a hazai, hagyományos kezeléssel nem gyógyítható, hematológiai daganatos betegségben szenvedők a közeli jövőben, régiótól függetlenül...
Többet mutasson
Rövid leírás
Célunk, hogy a hazai, hagyományos kezeléssel nem gyógyítható, hematológiai daganatos betegségben szenvedők a közeli jövőben, régiótól függetlenül hozzájuthassanak gyógyulási esélyeiket növelő innovatív, személyre szabott terápiához.
A közbeszerzés kiírásában szereplő eszközök a fent megjelölt célok teljesítéséhez szükséges, speciális eszközök.
A rész elnevezése: Áramlási citométer - 1db
A rész száma: 1
Rövid leírás: 1 db Áramlási citrométer beszerzése
A beszerezni kívánt készülék az áramlási citometria alapelvén működő nagy teljesítményű klinikai rendszer, mely az egyszerűség és standardizált...
Többet mutasson
Rövid leírás
A beszerezni kívánt készülék az áramlási citometria alapelvén működő nagy teljesítményű klinikai rendszer, mely az egyszerűség és standardizált automatizálás ötvözetével képes következetesen azonosítani, megszámolni és jellemezni, különböző populációkba sorolt sejtet (biogén részecskét), támogatva ezzel a legmagasabb szintű sejtelemzést és biztosítva megfelelő hatékonyságot a klinikai applikációkat.
Többet mutasson (35)
1 db gyárilag új készüléket kell szállítani, üzembe helyezni.
Előírt műszaki paraméterek, követelmények
1. A készülék paraméterei
Tartalmazzon 3 gerjesztő lézert:
405 nm +/- 5 nm
488 nm +/- 5 nm
640 nm +/5 nm
Rendelkezzen minimum 12 fluoreszcens csatornával
Rendelkezzen 2 fényszórás paraméterrel
Az áramlási cella anyaga saválló acél vagy kvarc legyen
Legyen <20 MESF érzékenység a PE csatornán
Legyen <110 MESF érzékenység az FITC csatornán,
A carryover legyen < 0,10 % az alapértelmezett beállítással
Képes legyen 25 000 esemény analízisére másodpercenként
Rendelkezzen az alábbi mintatartók befogadására alkalmas mintaadagolók mindegyikével:
— 5ml-es (12x75 mm) mintacső
— 96 lyukú plate
A beépített mintaadagoló rendszer,mely használatakor legyen képes párhuzamosan, átépítés nélkül 12x75mm mintacsőből történő mintavételezésre
Beépített vonalkód olvasó a minta azonosításhoz
A mintacső adagoló rendszer min. 32 mintacső férőhellyel rendelkezzen
A maximum mintaáramlási sebesség érje el a 80 μL/min értéket
Rendelkezzen legalább 3 választható mintaáramlási sebességgel
Rendelkezzen High sensitivity - < 15 ul/perc - sebességmóddal
A minimum mintaholttérfogat legyen ≤30 μl
Rendelkezzen beépített automatikus Minőségellenőrző rendszerrel
A készülék szoftveresen tegye lehetővé a kétirányú online adatkommunikációt kórházi informatikai rendszerrel
Rendelkezzen „tracking” lehetőséggel a minta feldolgozási folyamatának visszakövethetősége és a felhasználó azonosítás érdekében
2.Szállítás, üzembe helyezés, jótállás, szerviz
Az ajánlatadónak biztosítani kell 1 év teljeskörű jótállást.
EFOP-5.2.6-20. számon jegyzett pályázat felhívásának 3.4.1.1./ d./ 5./ pontja szerint az eszközök beszerzése során biztosítani kell a szállító feladatai...
Többet mutasson
Rövid leírás
EFOP-5.2.6-20. számon jegyzett pályázat felhívásának 3.4.1.1./ d./ 5./ pontja szerint az eszközök beszerzése során biztosítani kell a szállító feladatai között az eszközök 5 éves karbantartási kötelezettségét, amelyet a szerződés 9) pontja tartalmaz.
Angol és magyar nyelvű felhasználói kézikönyv
Helyszínre történő szállítás, installálás, üzembehelyezés és oktatás, próbaüzem
Ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell jelölnie az eszköz típusát, származási helyét, valamint a gyártót és a termék cikkszámát.
Oktatás: legfeljebb két alkalommal, alkalmanként legfeljebb öt fő részvételével kerül sor legfeljebb 2-4 naptári nap időtartamban
A részletes műszaki követelményeket és az ára vonatkozó információkat a műszaki leírás, a szerződéstervezet és a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Időtartam: 3 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-5.2.6-20-2020-00010 - Kiméra antigén receptor T-sejt (CAR-T) sejtterápia meghonosítása Magyarországon gyermekkori akut limfoblasztos leukémia (ALL) és felnőttkori diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) kórképekben
További információk:
A közbeszerzés tárgyát képező orvostechnikai berendezés a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II....
Többet mutasson
További információk
A közbeszerzés tárgyát képező orvostechnikai berendezés a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó orvostechnikai eszköz, melyre vonatkozóan a Kr. 6. § (3) bekezdés alapján Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját választja.
A rész elnevezése: Real Time PCR - 2db
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2 db Real Time PCR beszerzése
Valós idejű polimeráz-láncreakción alapuló nukleinsav-kimutatásra és mennyiségi meghatározásra szolgáló molekuláris munkaállomás, mely lehetővé teszi egy...
Többet mutasson
Rövid leírás
Valós idejű polimeráz-láncreakción alapuló nukleinsav-kimutatásra és mennyiségi meghatározásra szolgáló molekuláris munkaállomás, mely lehetővé teszi egy teljesen automatizált és integrált munkafolyamat végrehajtását, egy olyan készülékkel, amely fizikailag integrált - a minták, reagensek és fogyóanyagok betöltésétől az eredmények interpretálásáig semmilyen felhasználói beavatkozást nem igényel.
Többet mutasson (45)
2 db gyárilag új készüléket kell szállítani, üzembe helyezni.
Reagens tartalmazza a preanalitikai folyamat során bekerülő amplikon szennyeződés megszüntetésére szolgáló rendszert a vonatkozó jogszabályi előírási szerint.
A munkaállomáshoz az alábbi CE IVD minőségű diagnosztikai tesztek legyenek elérhetők:
# HIV 1 kvantitatív teszt vérplazmából
# HIV-1,2 kvalitatív teszt vérplazmából
# HCV Vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HBV vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# CMV - vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HIV 1-2, HCV, HBV egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
A munkaállomáshoz elérhetők az alábbi diagnosztikai és szűrőtesztek (Vérszűrés):
# HPV
# SARS-COV-2 kimutatás légúti mintából
# SARS-COV-2 + Influenza A/B kimutatás légúti mintából
# HAV, Parvovírus B19 egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
# WNV
# HEV
# Zika
# CHIKV/DENV
# EBV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# ADV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# BKV - vérplazmából és vizeletből történő mennyiségi meghatározása
A munkaállomás teljesítményadatai:
Feldolgozható mintakapacitás: minimum 340 minta/8óra
Rendszerindítás ideje max. 30 perc
A rendszer tartalmazzon vonalkód olvasót a mintacsövek vonalkód azonosításához
Felhasználó által megadható munkamenet lehetősége (nyitott csatorna)
Sürgősségi minta lehetősége
Működés alatti mintaadagolás lehetősége
Működés alatti fogyóanyag pótlás lehetősége
A készülék tartalmazzon reagenstárolót, mely legalább 8 óra működéshez szükséges reagenst tárol.
A készülék működtethető legyen érintőképernyőn keresztül
A rendszer tartalmazzon szünetmentes tápegységet
Reagensjellemzők:
A készülék tegye lehetővé több mikrobiológiai teszt egyidejű izolálását és amplifikációját
Legyen lehetőség reagens utánpótlásra működés közben
A reagensek nyomonkövetése RFID chip, vagy barkód használatával történjen
Folyadékszint figyelés
Pozitív, negatív, és belső kontroll használata
Adatkezelési jellemzők:
Távoli elérés lehetősége
Adatok biztonsági mentésének lehetősége
Automatizált adat- és mintakövetés
Szállítás, üzembe helyezés, jótállás, szerviz
Az ajánlatadónak biztosítani kell 1 év jótállás
Oktatás: legfeljebb egy alkalommal, alkalmanként legfeljebb öt fő részvételével kerül sor legfeljebb 2 naptári nap időtartamban.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematolóigai és Infektológiai Intézet, Székhely: 1097 Budapest, Albert Flórián Út 5-7 (Központi Labor)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, - akivel szemben a Kbt. 62. §...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, - akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében és a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevőnek be kell nyújtania...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében és a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevőnek be kell nyújtania nyilatkozatát.
Többet mutasson (11)
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 8. -10. §, 12. § - 16. § szerint.
A Kbt. 66. § (2) bekezdés alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 66. § (2) bekezdés alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján Ajánlattevő ajánlatában köteles benyújtani az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát.
A Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlattevőnek és a kapacitást nyújtó szervezetnek, ajánlattételkor az ESPD dokumentum benyújtásával,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlattevőnek és a kapacitást nyújtó szervezetnek, ajánlattételkor az ESPD dokumentum benyújtásával, kizárólag nyilatkoznia kell arról, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
A kizáró okok igazolására vonatkozó dokumentumokat a Kbt. 69. § (4) -(7) és a (11) - (12) bekezdésre figyelemmel kell benyújtani.
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására, ajánlattevőnek, valamint a kapacitást nyújtó szervezetnek ajánlatuk benyújtásakor elegendő az EEKD IV....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására, ajánlattevőnek, valamint a kapacitást nyújtó szervezetnek ajánlatuk benyújtásakor elegendő az EEKD IV. részében szereplő α (alfa) nyilatkozatot megtenni az EKR rendszeren keresztül.
A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók, mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az Ajánlatkérő a Kbt 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Öntisztázás a Kbt. 64. § (1) bek. alapján.
Az előírt követelmények valamennyi rész vonatkozásában irányadók.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség előzetes igazolására az ajánlatban be kell nyújtani az egységes európai közbeszerzési dokumentumot.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. rész α...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. rész α pontjának kitöltésével az alkalmassági követelmények előzetes igazolására, nem kéri a formanyomtatvány IV. rész A-D pontjában szereplő részletes információk megadását.
Többet mutasson (26)
M1.1.
Valamennyi részben - az orvostechnikai eszközre
Ajánlattevőnek csatolnia kell a megajánlott orvostechnikai eszközökre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek csatolnia kell a megajánlott orvostechnikai eszközökre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány, és/vagy megfelelőségi nyilatkozat másolatát, mely szerint az orvostechnikai eszközök megfelelnek a 8/2003. (III.13) ESZCSM. rendeletben, vagy a 98/79 /EK irányelvben előírt CE IVD minőségi megfelelőségi követelményeknek.
M1.2
Kizárólag a 2.rész esetén - az alábbi tesztekre
Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbiakban meghatározott tesztekre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbiakban meghatározott tesztekre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány, és/vagy megfelelőségi nyilatkozat másolatát, mely szerint a tesztek megfelelnek a 8/2003. (III.13) ESZCSM. rendeletben, vagy a 98/79/EK irányelvben előírt CE IVD minőségi megfelelőségi követelményeknek.
Tesztek:
# HIV 1 kvantitatív teszt vérplazmából
# HIV-1,2 kvalitatív teszt vérplazmából
# HCV Vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HBV vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# CMV - vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HIV 1-2, HCV, HBV egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
M.1.3.
Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbiakban meghatározott tesztekre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek csatolnia kell az alábbiakban meghatározott tesztekre, bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány, és/vagy megfelelőségi nyilatkozat másolatát, mely szerint a tesztek megfelelnek a 93/42 /EKG tanácsi irányelvben és /vagy a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben előírt CE minőségi megfelelőségi követelményeknek.
# HPV
# SARS-COV-2 kimutatás légúti mintából
# SARS-COV-2 + Influenza A/B kimutatás légúti mintából
# HAV, Parvovírus B19 egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
# WNV
# HEV
# Zika
# CHIKV/DENV
# EBV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# ADV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# BKV - vérplazmából és vizeletből történő mennyiségi meghatározása
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1.1. valamennyi rész -orvostechnikai eszköz
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben a megajánlott orvostechnikai eszközök nem rendelkeznek a 8/2003....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben a megajánlott orvostechnikai eszközök nem rendelkeznek a 8/2003. (III.13) ESZCSM. rendeletben és/vagy 98/79/EG irányelvben előírt CE IVD vagy azzal egyenértékű minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal és/vagy megfelelőségi nyilatkozattal a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja szerint.
Többet mutasson (30)
M.1.2
Kizárólag 2. rész - az alábbi tesztekre
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben az alábbi tesztek nem rendelkeznek a 8/2003. (III.13) ESZCSM....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben az alábbi tesztek nem rendelkeznek a 8/2003. (III.13) ESZCSM. rendeletben és/vagy 98/79/EK irányelvben előírt CE IVD vagy azzal egyenértékű minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal és/vagy megfelelőségi nyilatkozattal a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja szerint:
Tesztek:
# HIV 1 kvantitatív teszt vérplazmából
# HIV-1,2 kvalitatív teszt vérplazmából
# HCV Vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HBV vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# CMV - vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# HIV 1-2, HCV, HBV egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
M.1.3
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben az alábbi tesztek nem rendelkeznek a 93/42 /EKG tanácsi irányelvben és...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az ajánlattevő (közös Ajánlattevő) alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben az alábbi tesztek nem rendelkeznek a 93/42 /EKG tanácsi irányelvben és /vagy a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben előírt CE vagy azzal egyenértékű minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal és/vagy megfelelőségi nyilatkozattal a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja szerint:
# HPV
# SARS-COV-2 kimutatás légúti mintából
# SARS-COV-2 + Influenza A/B kimutatás légúti mintából
# HAV, Parvovírus B19 egyidejű kimutatásra szolgáló szűrőteszt
# WNV
# HEV
# Zika
# CHIKV/DENV
# EBV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# ADV- vérplazmából történő mennyiségi meghatározása
# BKV - vérplazmából és vizeletből történő mennyiségi meghatározása
A műszaki, szakmai alkalmassági feltételeknek az ajánlattevők (közös ajánlattevőnek) együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés). A műszaki és...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A műszaki, szakmai alkalmassági feltételeknek az ajánlattevők (közös ajánlattevőnek) együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés). A műszaki és szakmai alkalmasság igazolása a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint kapacitást nyújtók bevonása esetén a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján történik.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. [Kbt. 65. § (7) bekezdés]
A Kbt. 65. §. (7) bekezdésének első mondata szerinti esetben a Kbt. 65. §. (7), (9) és (11) bekezdése előírásait be kell tartani, a hivatkozott...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 65. §. (7) bekezdésének első mondata szerinti esetben a Kbt. 65. §. (7), (9) és (11) bekezdése előírásait be kell tartani, a hivatkozott bekezdésekben foglalt nyilatkozatokat, dokumentumokat be kell nyújtani.
Ha az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, az ajánlatban be kell...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ha az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevő más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (vagy személy) részéről [több szervezet vagy személy igénybevétele esetén ezek mindegyike részéről külön-külön] a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentumot kitöltött és aláírt formában.
Kapacitásnyújtó szervezet igénybevétele esetén a Kbt. 65. § (7)-(8),(12), 69. § (4) -(7) és a (11) - (12) és a 321/2015. (X. 30.) Kr 3. § (2) bekezdése irányadó.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Kapacitásnyújtó szervezet igénybevétele esetén a Kbt. 65. § (7)-(8),(12), 69. § (4) -(7) és a (11) - (12) és a 321/2015. (X. 30.) Kr 3. § (2) bekezdése irányadó.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az Ajánlatkérő a Kbt 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdés alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdés alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 21. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A fizetési feltételeket az szerződés tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás is HUF-ban történik. Az elszámolás a 272/2014. (XI. 5.)...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A fizetési feltételeket az szerződés tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás is HUF-ban történik. Az elszámolás a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló jogszabályban foglaltak alapján utófinanszírozással történik. A projekt támogatásának intenzitása: 100 %. Ajánlatkérő a termékek ellenértékét a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseiben foglaltak alapján, a teljesítésigazolás alapján kiállított számla kézhezvételétől számított 60 napos átutalással egyenlíti ki a Ptk. 6:130 § (1) - (2) bekez. szerint. Ajánlattevő, fizetési késedelme esetén, a szerződés időtartama alatt a Ptk. 6: 155. § -ban foglaltak alapján kiszámított mértékű késedelmi kamat megfizetésére lesz köteles.A késedelmi kötbér mértéke késedelemmel érintett naptári naponként 1 %, felső határa 20 naptári napi kötbér mérték lehet. A meghiúsulási kötbér alapja a szerződés nettó ellenértéke, mértéke 20 %. Jótállás 12 hónap. Ajánlatkérő nem biztosít előleget. Ajánlattevő egy számla benyújtására jogosult.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése értelmében az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan...
Többet mutasson
További információk
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése értelmében az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 68. §-ban foglaltakra.
Ajánlatkérő nem ír elő a Kbt. 50. § (2) bek. u) pontja alapján ajánlati biztosítékot. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §. szerint biztosítja.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. §. (5) bek. szerinti felolvasólapot, az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek.,valamint a 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatát.
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. §. (5) bek. szerinti felolvasólapot, az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek.,valamint a 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatát.
Többet mutasson (11)
A Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot nemleges esetben is bekell nyújtani.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm.r. 13. §-ban szereplő iratokat vagy, ha változásbejegyzési eljárás nincs...
Többet mutasson
További információk
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm.r. 13. §-ban szereplő iratokat vagy, ha változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban a nemleges nyilatkozatot az ajánlatban be kell nyújtani.
IV.2.6) pontban 2 hóban megadott időtartam = 60 nap. A tárgyi közbeszerzési eljárás a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból...
Többet mutasson
További információk
IV.2.6) pontban 2 hóban megadott időtartam = 60 nap. A tárgyi közbeszerzési eljárás a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 101. § alapján folyamatba épített ellenőrzés alá tartozik.
A közös ajánlattételre a Kbt. 35. §. előírásait kell alkalmazni.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 30. § (4) bek. alapján az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit és igazolását szigorúbban állapította meg a...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 30. § (4) bek. alapján az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit és igazolását szigorúbban állapította meg a III.1.3 pontja vonatkozásában.
Ajánlatkérő az ajánlatok bírálata és értékelése során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-t, nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodószervezetet hozzon/hozzanak létre a szerződés...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodószervezetet hozzon/hozzanak létre a szerződés teljesítése érdekében.
Minden kommunikáció és dokumentum benyújtása az EKR rendszeren keresztül történik. Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy bármilyen az EKR felület...
Többet mutasson
További információk
Minden kommunikáció és dokumentum benyújtása az EKR rendszeren keresztül történik. Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy bármilyen az EKR felület használatával, ill. üzemeltetésével kapcsolatos kérdéssel, a www.nekszt.hu címen, a felület üzemeltetőjéhez kell fordulni. Kizárólag az EKR felület üzemeltetője által küldött hivatalos válasz az irányadó.
Valamennyi részben a szakmai ajánlat részeként csatolandó a kitöltött Ártábla és kitöltendő műszaki adatokat tartalmazó tábla, a termékleírás és/vagy...
Többet mutasson
További információk
Valamennyi részben a szakmai ajánlat részeként csatolandó a kitöltött Ártábla és kitöltendő műszaki adatokat tartalmazó tábla, a termékleírás és/vagy gyártói adatlap. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy Ajánlattevő a műszaki leírásban meghatározott paramétereknek megfelelő terméket ajánlhat meg vagy azzal egyenértékű terméket, figyelemmel a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 46. § (3) bekezdésben foglaltakra. Ajánlattevőnek az egyenértékűséget igazolnia szükséges alátámasztó dokumentumokkal.
A szakmai ajánlat főszabályként nem hiánypótolható, amennyiben nem kerülnek e dokumentumok benyújtásra az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kh.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 089-228046 (2021-05-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-09-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 257 880 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Nagyvárad Tér 1.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: A carryover legyen < 0,10% az alapértelmezett beállítással
- 5ml-es (12x75 mm) mintacső
Többet mutasson (1)
- 96 lyukú plate
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-31 📅
Név: Diagon Diagnosztikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10831050241
Postacím: Baross Utca 48-52.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1047
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13696500📞
E-mail: tender@diagon.com📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.diagon.com🌏
A beszerzés teljes értéke: 67 880 000 HUF 💰
Név: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12176780244
Postacím: Edison Utca 1
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 23446784📞
E-mail: katalin.ban@roche.com📧
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 190 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Nyertes ajánlattevő:
1. rész
Többet mutasson (7)
Ajánlattevő neve: Diagon Diagnosztikai Kft.
Székhely: 1047 Budapest, Baross u. 48-52.
Adószám: 10831050-2-41
2. rész
Ajánlattevő neve: Roche (Magyarország) Kft.
Székhely: 1112 Budapest, Balatoni út 2/a., közbeszerzési eljárásban megjelölt korábbi székhely: 2040 Budaörs, Edison utca 1.
Adószám: 12176780-2-44
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 182-473169 (2021-09-15)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-11-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 190 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt