Települési hulladékkezelési közszolgáltatás Szigetvár Város közigazgatási területén. Szigetvár Város lakosainak száma a 2019. évi adatok alapján 10 450 fő. A közszolgáltatási szerződés alapján Közszolgáltató feladata Szigetvár Város Önkormányzat közigazgatási területén keletkező települési hulladék rendszeres átvétele, szállítása és kezelőnek történő átadása, az alábbiak szerint. - Kommunális hulladék 3467,33 t/év - Vegyes szelektív hulladék 230,845 t/év - Üveg 44,225 t/év - Lom 167,135 t/év - Zöldhulladék 24,93 t/év Települési hulladék összesen: 3934,465 t/év. Szigetvár Város közigazgatási területén (Szigetvár, Zsibót, Becefa) a rendszeres hulladékszállításba bevont ingatlanok tulajdonosaira, birtokosaira vagy használóira, együttesen használt tárolóedény esetén a tulajdonosi lakóközösségekre, társasházakra, az önkormányzati intézményekre, gazdálkodó szervezetekre és költségvetési szervekre vonatkozóan a települési szilárd hulladék begyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését, valamint a hulladék elkülönített gyűjtésével kapcsolatos tevékenységet szervezett közszolgáltatás útján kell biztosítani. A rendszeres hulladékszállításba bevont területek utcajegyzékét Szigetvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről melléklete tartalmazza. A hulladékkezelési közszolgáltatás az alábbiakra terjed ki: - az ingatlantulajdonos által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített edénytípusokban, az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres, illetve alkalmi elszállítására; - az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente kettő - négy alkalommal - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén - történő begyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására; - az összegyűjtött, begyűjtött és a közszolgáltató által közzétett járatprogram szerint elszállított települési szilárd hulladék ártalmatlanítására; - a települési szilárd hulladék egyes összetevőinek más összetevőktől elkülönített, szelektív begyűjtésére. A települési szilárd hulladékok begyűjtését és ártalmatlanításra történő elszállítását Szigetvár Városában heti 2 alkalommal, Zsibót és Becefa településrészeken heti 1 alkalommal Közszolgáltató végzi. Az összegyűjtött települési szilárd hulladék elhelyezése az erre a célra kijelölt - a szükséges környezetvédelmi engedélyekkel, műszaki védelemmel ellátott, valamint a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő - hulladéklerakó telepen, hulladék udvarban történik. Közszolgáltató feladata (részletes leírás a "II.2.4) A közbeszerzés ismertetése" rovatban): Lomtalanítás Zöldhulladékok gyűjtés A szelektív hulladékgyűjtés Hulladékudvar
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-15.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-15.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-11-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001277722021
Rövid leírás:
Települési hulladékkezelési közszolgáltatás Szigetvár Város közigazgatási területén.
Szigetvár Város lakosainak száma a 2019. évi adatok alapján 10 450 fő.
A közszolgáltatási szerződés alapján Közszolgáltató feladata Szigetvár Város Önkormányzat közigazgatási területén keletkező települési hulladék rendszeres átvétele, szállítása és kezelőnek történő átadása, az alábbiak szerint.
- Kommunális hulladék 3467,33 t/év
- Vegyes szelektív hulladék 230,845 t/év
- Üveg 44,225 t/év
- Lom 167,135 t/év
- Zöldhulladék 24,93 t/év
Települési hulladék összesen: 3934,465 t/év.
Szigetvár Város közigazgatási területén (Szigetvár, Zsibót, Becefa) a rendszeres hulladékszállításba bevont ingatlanok tulajdonosaira, birtokosaira vagy használóira, együttesen használt tárolóedény esetén a tulajdonosi lakóközösségekre, társasházakra, az önkormányzati intézményekre, gazdálkodó szervezetekre és költségvetési szervekre vonatkozóan a települési szilárd hulladék begyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését, valamint a hulladék elkülönített gyűjtésével kapcsolatos tevékenységet szervezett közszolgáltatás útján kell biztosítani.
A rendszeres hulladékszállításba bevont területek utcajegyzékét Szigetvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2012. (III.28.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatásról és annak kötelező igénybevételéről melléklete tartalmazza.
A hulladékkezelési közszolgáltatás az alábbiakra terjed ki:
- az ingatlantulajdonos által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített edénytípusokban, az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési szilárd hulladék begyűjtésére és rendszeres, illetve alkalmi elszállítására;
- az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente kettő - négy alkalommal - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén - történő begyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására;
- az összegyűjtött, begyűjtött és a közszolgáltató által közzétett járatprogram szerint elszállított települési szilárd hulladék ártalmatlanítására;
- a települési szilárd hulladék egyes összetevőinek más összetevőktől elkülönített, szelektív begyűjtésére.
A települési szilárd hulladékok begyűjtését és ártalmatlanításra történő elszállítását Szigetvár Városában heti 2 alkalommal, Zsibót és Becefa településrészeken heti 1 alkalommal Közszolgáltató végzi.
Az összegyűjtött települési szilárd hulladék elhelyezése az erre a célra kijelölt - a szükséges környezetvédelmi engedélyekkel, műszaki védelemmel ellátott, valamint a vonatkozó környezetvédelmi előírásoknak megfelelő - hulladéklerakó telepen, hulladék udvarban történik.
Közszolgáltató feladata (részletes leírás a "II.2.4) A közbeszerzés ismertetése" rovatban):
Lomtalanítás
Zöldhulladékok gyűjtés
A szelektív hulladékgyűjtés
Hulladékudvar

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A II.2.5 pontban Értékelési szempontként megadott "Ár szempont" technikai okból került megjelölésre, Ajánlatkérő az ajánlati árat a Kbt. 76. § (4) bekezdés szerint a 317/2013. (VIII.28.) Kormányrendelet 1.§ (11) bekezdésére tekintettel nem értékeli. A szolgáltatási díj rögzített mértéke a Ht. 88. § (3) bekezdés c) pont szerinti miniszteri rendeletben előírtak szerinti.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Települési hulladékkezelési közszolgáltatás Szigetvár Város közigazgatási területén.
Szigetvár Város lakosainak száma a 2019. évi adatok alapján 10 450 fő.
+ még 29

- az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente 2 alkalommal - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén - történő begyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására;

Közszolgáltató feladata:
Évente 2 alkalommal (tavasz - ősz) vállalja azon - az életvitelhez szükséges tevékenységek során keletkező - nagyméretű hulladékok térítésmentes elszállítását, amelyek méretüknél/jellegüknél fogva nem férnek el a szabványos gyűjtőedényekben (kukában), illetve amelyek a gyűjtőszigeteken nem helyezhetők el.

A közszolgáltatás keretében a kertes lakóterületeken évente …. alkalommal [értékelési szempont] kell elvégezni a házhoz menő zöldhulladék gyűjtést.
A zöldhulladék elkülönített gyűjtésének előnye, hogy ily módon ez a fajta hulladék nem foglalja el a helyet a kommunális hulladéktól a háztartások hulladékgyűjtő edényeiben, a begyűjtött anyag pedig nem a hulladéklerakót terheli, hanem komposztálásra kerül a Közszolgáltató komposztáló telepén.

A hasznosítható hulladékok esetében papír, műanyag, üveg és zöldhulladék szelektív gyűjtését kell elvégezni.
A lakosság részére az életvitelhez szükséges tevékenységek során keletkező, előre szelektált hulladékok elhelyezését kell biztosítani a lakossági hulladékudvarokban.

A lakosság mindennapi életvitelében pozitív irányba fejlődő környezettudatosság vehető észre, csökken az illegálisan lerakott hulladékok mennyisége. Ennek oka nagymértékben vezethető vissza a korszerű, egyszerűen igénybe vehető lakossági hulladékudvarok megjelenésére.

További információk:
A II.2.5 pontban Értékelési szempontként megadott "Ár szempont" technikai okból került megjelölésre, Ajánlatkérő az ajánlati árat a Kbt. 76. § (4) bekezdés szerint a 317/2013. (VIII.28.) Kormányrendelet 1.§ (11) bekezdésére tekintettel nem értékeli. A szolgáltatási díj rögzített mértéke a Ht. 88. § (3) bekezdés c) pont szerinti miniszteri rendeletben előírtak szerinti.
A II.2.5 pontban Értékelési szempontként megadott "Ár szempont" technikai okból került megjelölésre, Ajánlatkérő az ajánlati árat a Kbt. 76. § (4) bekezdés szerint a 317/2013. (VIII.28.) Kormányrendelet 1.§ (11) bekezdésére tekintettel nem értékeli. A szolgáltatási díj rögzített mértéke a Ht. 88. § (3) bekezdés c) pont szerinti miniszteri rendeletben előírtak szerinti.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Szigetvár Város közigazgatási területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§(1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak.

Az Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akinek részéről a fent meghatározott kizáró ok valamelyike az eljárás során következik be. [Kbt. 74.§ (1) bekezdése b) pont]. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. §-ában foglaltakra.

+ még 9
Ajánlattevő, alvállalkozó, és alkalmasságot igazoló gazdasági szereplő a Kbt.64. §-ban foglaltaknak megfelelően élhet az öntisztázás lehetőségével. Ebben az esetben a gazdasági szereplő a megbízhatóságát alátámasztó jogerős határozatot az egységes európai közbeszerzési dokumentummal (továbbiakban EEKD) egyidejűleg köteles benyújtani.

A kizáró okok igazolásának módja és folyamata:
1. Az ajánlattevőnek az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdése, valamint a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról (továbbiakban Kr.) 2.§ (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§(1) és (2) bekezdésének a hatálya alá.

A kizáró okok igazolásának módja tekintetében irányadó: a Kbt. 67.§ (1)-(3) bekezdése, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (3), (3a) és (4) bekezdése, és alkalmazandó az 1. § (9) bekezdés.

A gazdasági szereplőnek az adott eljárásban alkalmazott szabályoknak megfelelően az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felhívására vagy az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. és IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá, és megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő felhívására a legkedvezőbb ajánlatottevőnek, valamint ha ajánlatkérő felhívja, akkor az őt követő ajánlattevő(k)nek a Kbt. 69.§(4)-(7) bekezdése szerint be kell nyújtania Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetében a Kr.8.§-a, nem Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetében a Kr.10.§-a szerinti iratokat/igazolásokat a Kr.12.§-ban és a 14-16.§-okban foglaltak figyelembevételével.

Ajánlattevő ajánlatában köteles benyújtani azon nyilatkozatát, miszerint nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62.§(1)-(2) bekezdése hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt.67.§(4) bekezdés, tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15.§(2) bekezdésében foglaltakra). A Kr.15.§(1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában csak az EEKD dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62.§(1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (11) bekezdését, valamint a Kr.1.§ (3) bekezdését megfelelően alkalmazza.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az Ajánlattevő tekintetében nincs folyamatba változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges

Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot nem kíván előírni.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek be kell csatolnia az EEKD-t, amelyben ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az AT egyszerű nyilatkozatát (IV.rész: alfa).

A Kbt. 69.§ (4) bek. alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt. 69.§ (6) bek. alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb AT által az utólagos igazolási kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:

+ még 24
M.1./ a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafele számított 6 éven belül befejezett (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 10 éven belül megkezdett) legjelentősebb közbeszerzés tárgykörében teljesített szolgáltatásait, a (321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) - (2) bek. szerint kiállított referenciaigazolást, amelynek tartalmaznia kell legalább:

a) ajánlattevő (a szerződést teljesítő) neve, címe,
b) a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év, hónap, nap részletezettséggel). Folyamatban lévő teljesítés esetén csak a kezdő időpont megadása szükséges.

c) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe, valamint a referenciát adó (kapcsolattartó) személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe,
d) a referenciamunka rövid ismertetése (a szerződés tárgya, az alkalmassági minimum követelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
e) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
f) amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, az igazolást benyújtó ajánlattevő saját teljesítésének nettó összegét is kéri ajánlatkérő megadni (Ft-ban).

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) és (3b) bekezdés alapján Ajánlatkérő - a szoláltatás közszolgáltatás természetének jellegére tekintettel az ajánlati felhívás feladását megelőző 10 éven belül megkezdett szolgáltatásokat vesz figyelembe.

M.2./ az alábbi dokumentumokat:
- Azon a szakembernek (szervezetnek) felelősnek a megnevezését, akit a felhívás III.1.3.) pont M.2. pontjában, előirt alkalmassági követelmény igazolásaként bemutat, valamint csatoljak a szakember tapasztalatát alátámasztó szakmai önéletrajzát az alábbiak szerint:

a) a szakember saját kezű aláírását tartalmazó szakmai tapasztalatot (év/hónap pontossággal) igazoló önéletrajza, amely tartalmazz:
- a szakember nevét, címét,
- a szakember vonatkozásában a munka megvalósítása során szerzett szakmai tapasztalatot/gyakorlatot év/hónap pontossággal
- a szakember jelenlegi munkahelyét (a szakember munkáltatójának, foglalkoztatójának a megjelölése, annak érdekeben, hogy a szakember közbeszerzési eljárásba történő bevonásának módja (ajánlattevő szakembere vagy alvállalkozó szervezet szakembere vagy a szakember maga alvállalkozó) megállapítható legyen.

A szakmai tapasztalat számításánál az Ajánlatkérő a párhuzamos feladat ellátás esetén (azonos időszakban végzett munka) csak egy munkát vesz figyelembe. A benyújtott önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az előirt alkalmassági követelmények teljesülése, és a 2. értékelési részszempontra vonatkozó adatoknak.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania nyilatkozatát azon szakemberekről, akit be kivan vonni a teljesítésbe. A nyilatkozatnak tartalmazni kell az alábbiakat:

- a szakember neve,
- nyilatkozat arról, hogy a szakemberrel a szerződés teljesítésének időtartama alatt rendelkezni fog.
- a szakember felsőfokú műszaki végzettségét, vagy azzal egyenértékű igazoló dokumentum(ok) másolatát.
- a szakember nyilatkozata arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll, közreműködik a teljesítésben, az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítéseben való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná.

Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a szakemberre vonatkozó értékelési szempont kapcsán, hogy ajánlatkérő a Kbt. 71. § (9) bekezdés a) pontja alapján abban az esetben is köteles érvénytelenné nyilvánítani az ajánlatot, amennyiben az ajánlattevő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szinttel megegyező vagy annál kedvezőbb érték kerül alátámasztásra, azonban ajánlattevő nem tudja a felolvasólapon tett megajánlását pontosan alátámasztani.

Az önéletrajz nem minősül szakmai ajánlatnak, az ajánlatban megjelölt szakember esetén hiánypótlási felhívás elrendelhető.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdés értelmében, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra, vagy szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás vagy szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Más gazdasági szereplővel történt közös teljesítés eseten a fenti adatokat a referencia igazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az alkalmassági minimum-követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. A Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak alapján az alkalmassági feltétel eseteben az együttes megfelelés megengedett. Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65 § (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik. Az ajánlatban továbbá csatolni szükséges a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződében, előszerződésben, vagy más formában vállalt kötelezettség vállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az Ajánlatkérő felhívja a T. Gazdasági szereplők figyelmet a Kbt. 65. § (9) bekezdésre.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik:
M.1) Az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pontjára figyelemmel - 6 évben befejezett, de legfeljebb 10 éven belül megkezdett, a közbeszerzés tárgya szerinti hulladékszállításra vonatkozó referenciával, amelyet folyamatosan legalább 1 éves időtartamban, ugyanazon területen folytatta, és a szolgáltatás legalább 2500 tonna mennyiségű települési hulladékot érintett.

+ még 3
M.2)
a) legalább 1 fő hulladékkezelési vezetővel (a kezelési műveleteket közvetlenül irányító felelős vezető), aki legalább környezetvédelmi szakirányú középfokú végzettséggel rendelkezik, továbbá hulladékszállítás területén legalább 24 hónap szakmai gyakorlattal bír;

b) legalább 2 fő hulladékgyűjtő (az elkülönített hulladékgyűjtést végző gyűjtőjáraton munkát végző) szakemberrel, aki legalább alapfokú hulladékgyűjtő szakirányú vagy azzal egyenértékű képesítéssel rendelkezik.

Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: - 2012. évi CLXXXV. tv.;
- 2013. évi LIV. tv.;
+ még 8
- 2013. évi CXXV. tv.;
- 64/2008. Korm. rendelet;
- 439/2012. Korm. rendelet;
- 317/2013. Korm. rendelet;
- 318/2013. Korm. rendelet;
- 385/2014. Korm. rendelet;
- 20/2006. KvVM rendelet;
- 13/2016. NFM rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlatkérő a közszolgáltatónak a közszolgáltatás ellátásáért pénzbeli díjat nem fizet, illetve más ellenszolgáltatást sem nyújt. A közszolgáltató a települési hulladék átvételére és szállítására irányuló közszolgáltatást és az átvett hulladékok kezelési költségét az NHKV Zrt-től kapott hulladékgazdálkodási szolgáltatási díjból fedezi.

Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A közszolgáltatási díjról az NHKV Zrt. állítja ki a számlát a 69/2016. (III.31.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdés alapján. A teljesítés igazolására a Kbt. 135. § (1) bekezdése az irányadó. A szerződés szerinti kifizetés a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdései figyelembevételével történik. A szerződésszerű teljesítést követően az ellenszolgáltatás teljesítése átutalással történik a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) és a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint.

+ még 2
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: meghiúsulási kötbér.
A nyertes ajánlattevőnek a szerződés megkötéséig rendelkeznie kell a szerződés tárgya szerinti hulladékszállítási tevékenység vonatkozásában legalább 10 millió forint/káresemény és legalább 40 millió forint/év összegű felelősségbiztosítással, amelyet a szerződés teljes hatálya alatt fenn is kell tartania. A felelősségbiztosítás tekintetében elvárás, hogy az esetszám korlátozása nélküli legyen, és kiterjedjen az Ajánlattevő tevékenységével okozott káreseményből eredő közvetlen vagy közvetett károk megtérítésére. A felelősségbiztosítás tekintetében az ajánlatban nyilatkozni szükséges.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-15 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-a szerinti történik, az elektronikus bontás szabályait továbbá az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.

Minőségi kritérium (név): Házhoz menő szelektív hulladékszállítás éves gyakorisága (min. 26, max. 54 alkalom)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): Zöldhulladékok gyűjtése házhoz menő jelleggel vállalt évi alkalmak száma (alkalom/év) (min. 2, max. 12 alkalom)
A felhívás III.1.3. M.2.a) pontban meghatározott hulladékkezelési vezető (a kezelési műveleteket közvetlenül irányító felelős vezető) szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3. M.2.b) pontban meghatározott hulladékgyűjtő (az elkülönített hulladékgyűjtést végző gyűjtőjáraton munkát végző) szakemberek száma (min. 2 fő, max. 8 fő):
Ár (súlyozás): 1
1. Részajánlattétel kizárásának indoka: A több szerződésből történő teljesítés műszaki és gazdasági szempontok alapján nem ésszerű. Jelen beszerzésben a különböző munkafázisok egymásra épülnek, a biztonságos és hatékony munkavégzés abban az esetben biztosítható, ha az egy egységként valósul meg. Jelen beszerzés megvalósítása olyan gazdasági és műszaki egységet alkot, amely gazdasági szempontból költséghatékonyabban megoldható a hulladékgazdálkodási rendszer részegységekre való szétbontása nélkül, egységes koordinációval.

2. A IV.2.6) pontban 1 hóban megadott időtartam 30 nap időtartamot jelent.
+ még 20
3. A hiánypótlás, felvilágosítás megadásának lehetősége a Kbt. 71. §-a alapján biztosított, a Kbt 71. § (6) bek. szerinti korlátozással.
4. Jelen eljárásban a Kbt. 114. § (11) bek szerinti feltételek nem alk., AK a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-et alkalmazza.
5. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség At-t terheli (kiv. a Kbt. 177. § (2) bek foglaltak).
6. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)-(5) bek, a Kbt. 114. § (6) bek, valamint a KD-ban foglaltak az irányadók. AT-nek a kieg.táj-ban feltett kérdéseiket az EKR rendszeren keresztül kell megküldeniük. Az AK a KT iránti kérelem megküldése von. ésszerű határidőnek tekinti az ajánlattételi határidő (AH) lejártát megelőző 4. munkanapot, a KT megadása kapcsán ésszerű határidőnek tekinti az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 2. munkanapot

7. Az ajánlatoknak az AH lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan beérkeznie. Az ajánlatnak pdf kiterjesztésűnek, jelszó nélkül olvashatónak, de nem módosíthatónak kell lennie. Formai kötöttség: Kbt. 47. § (2a) bek szerint.

8. Ha több AT közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a KDban és Kbt. 35. § (2a) bek-ben meghat. tartalommal.
9. AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni: - Felolvasólapot - Kbt. 66. § (2) bek szerinti nyil- NYIL Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) alpontja tekintetében - NYIL Kbt. 62. § (1) bek k) pont kc) alpontja tekintetében - 67. § (4) bek. szerinti nil - NYiL folyamatban levő vált.bejegyzési eljárásról - Kbt. 66. § (6) bek. nyil. - Kbt. 65. § (7) bek. nyil - Nyíl. üzleti titokról - nyil. bemutatott szakemberekről - EEKD

10. ATnek, valamennyi közös ATnek nyilatkoznia kell: Kbt. 66. § (6) bek a) és b) pontja, és Kbt. 65. § (7) bek tekintetében (nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása is kötelező), csatolni kell a szerződésben, előszerződésben, vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot a Kbt. 65.§ (7) és (9) bek szerint.

11. Ajánlatnak az aláírási jogosult ellenőrzése céljából tartalmaznia kell AT, valamennyi közös AT, az ajánlatban nyilatkozatot aláíró alvállalkozók, és az alkalmasság igazolásában részt vevő egyéb szervezetek esetében az alábbi iratokat: - ajánlatban szereplő bármilyen nyilatkozatot aláíró személy aláírási címpéldánya vagy a 2006. évi V. tv 9. § (1) bek szerinti aláírási-mintája - a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállalókra vonatkozó meghatalmazás - amennyiben a cégkivonat szerint cégügyében el nem bírált mód van foly-ban a von. vált.bej-i kérelem egyszerű másolata. Elektronikus feladás esetén az ehhez kapcsolódó dok-ok nem hitelesített másolata is.

12. A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Kr. 30. § (4) bek és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmasságokat tartalmaz az M1. és M2. pont vonatkozásában.

13. GSZ a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.
14. Eljárás nyertese az az AT, aki az AK részére az AFben és a KDben meghatározott feltételek alapján a gazdaságilag legelőnyösebb érvényes ajánlatot tette.
15. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés megkötéséig rendelkeznie kell a szerződés tárgya szerinti hulladékszállítási tevékenység vonatkozásában legalább 10 millió forint/káresemény és legalább 40 millió forint/év összegű felelősségbiztosítással, amelyet a szerződés teljes hatálya alatt fenn is kell tartania. A felelősségbiztosítás tekintetében elvárás, hogy az esetszám korlátozása nélküli legyen, és kiterjedjen az Ajánlattevő tevékenységével okozott káreseményből eredő közvetlen vagy közvetett károk megtérítésére. A felelősségbiztosítás tekintetében az ajánlatban nyilatkozni szükséges. A felelősségbiztosítás megkötését igazoló kötvényt a szerződéskötéskor be kell mutatni.

16. A Kbt. 75. § (6) bekezdése alapján AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdése e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
17. FAKSZ: Dr. Komlódi András (00228)
18. Irányadó jog: Kbt. és végrehajtási rendeletei, Ptk.
19. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. tekintettel nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását önálló ajánlattevőtől vagy közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőktől.

20. Az értékelés során adható pontok alsó és felső határa: 0-10. Az Ajánlatkérő az 1.-4. értékelési részszempont esetén az arányosítás módszerét alkalmazza a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számának (2020. március 25.) a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató 1. sz. melléklete szerint, az ott hivatkozott képletek alapján.

21. Nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés megkötéséig rendelkeznie kell legalább 2 db pormentes, öntömörítős hulladékszállító gépjárművel, amely 110-120-240-770-1100 literes gyűjtőedények felvételére és kiürítésére alkalmas. A gépjárművek rendelkezésre állásának igazolása a szerződéskötés feltétele. Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződéskötéskor a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvényben meghatározott minősítési engedéllyel és a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 32./A. § (2) bekezdése szerinti megfelelőségi véleménnyel.

22. Jelen közbeszerzési eljárás során a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 33. § (3) bekezdése alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló törvény szerinti "A", "B" vagy "C" minősítési osztályba sorolt gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 225-591410 (2021-11-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 130 425 260 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
Név: Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11541587202
Postacím: Siklósi Út 52.
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7632
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 72502164📞
E-mail: paizs.jozsef@delkom.hu📧
Ország: Baranya🏙️
Internetcím: http://new.delkom.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 130 425 260 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 3
7632 Pécs, Siklósi u. 52.
Adószám: 11541587-2-02
Nyertes ajánlattevő:
Forrás: OJS 2022/S 008-016018 (2022-01-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 130 425 260 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt