A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni. 1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0–24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére. 2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása. 3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel. 4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme. 5. A 1.–4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése. 6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése, a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása. 7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján. 8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása. 9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-05-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000444262021
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0–24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.–4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése, a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági szolgáltatások📦
További CPV-kód: Biztonsági szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
A keretmegállapodás időbeli hatálya 1 alkalommal legfeljebb 6 hónappal Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján hosszabbítható. Ajánlatkérő döntését a keretmegállapodás időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Megbízottal.
A III.1.4) pont folytatása:
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik:
1 fő OKJ felsőfokú biztonságszervező végzettségű vagy azzal egyenértékű, objektum őrzés és védelmi szolgáltatások szakterületén min. 36 hónap vezetői tapasztalattal rendelkező szakember.
Igazolás:
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
Ajánlattevőnek csatolnia kell:
M1) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb közbeszerzés tárgya (terület- és objektumőrzés valamint védelmi szolgáltatás) szerinti referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
— a teljesítés kezdő és befejező dátumát (év/hó/nap),
— a szerződést kötő fél nevét és lakóhelyét vagy székhelyét,
— kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (tel. és e-mail cím)
— az elvégzett szolgáltatás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 23. §-a szerint az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolást arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket vesz figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22.§ (5) bekezdésére.
M2) A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, képzettségét, gyakorlatát a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
A szakmai önéletrajz részletesen – dátumokkal (év/hó) – térjen ki a szakember által végzett releváns szakmai gyakorlatra.
Egy évben maximálisan 12 hónap tapasztalat számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Csak egész hónapban adható meg a szakmai tapasztalat. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számolandó.
Szakember bemutatása esetén az EKR-ben szereplő szakemberekre vonatkozó űrlap kitöltése is szükséges.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0–24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0–24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.–4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése, a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni:
5. A 1–4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
Egyszerre egyidőben a keretmegállapodás időtartama alatt a feladat ellátásához szükséges lehet min. 30 fő a műszaki leírásban részletezett vagyonőrre.
A terület- és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatásra vonatkozó feladatok ellátása a Városliget közpark 982 050 m
A feladat kiterjed fegyveres őrzésre és olyan terület és objektumbiztosításra, amely térben és időben érintheti a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvényt.
A feladat végzéséhez biztosítani kell URH alapú kommunikációs eszközöket, amelyek rendelkeznek a frekvencia kizárólagos használatát biztosító érvényes hatósági engedélyekkel.
A keretmegállapodás időtartama alatt egyszerre egyidőben a feladat ellátásához szükséges lehet min. 15 db vandálbiztos, elektromechanikus mobil beléptető kapu, ami informatikai hálózatba köthető és azzal folyamatosan kommunikál, min. 800 fő/óra/kapu áteresztőképességgel vészkiürítési lehetőséggel.

A részletes műszaki paramétereket a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírása tartalmazza.
Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján az alábbi opciós jogot köti magának, amely opció gyakorlása esetén jelen keretmegállapodás új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható:
a) a keretmegállapodás időbeli hatálya 1 alkalommal legfeljebb 6 hónappal Megbízó egyoldalú döntése alapján hosszabbítható. Megbízó döntését a keretmegállapodás időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Megbízottal és
b) a keretösszeg legfeljebb 30 %-kal emelhető.
Az opciós jog gyakorlásának feltétele, hogy Megbízó erről a keretmegállapodás megszűnését 1 hónappal megelőzően írásban tájékoztassa Megbízottat és a szükséges pénzügyi fedezet Megbízónál rendelkezésre álljon. A keretmegállapodás szerződéses rendelkezései a hatály és a keretösszeg meghatározásán túl mindenben változatlanok maradnak. Megbízott ezen feltételek esetén köteles a megbízást a meghosszabbítás ideje alatt ellátni.

Időtartam: 33 hónap
További információk:
A keretmegállapodás időbeli hatálya 1 alkalommal legfeljebb 6 hónappal Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján hosszabbítható. Ajánlatkérő döntését a keretmegállapodás időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Megbízottal.
A III.1.4) pont folytatása:
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik:
1 fő OKJ felsőfokú biztonságszervező végzettségű vagy azzal egyenértékű, objektum őrzés és védelmi szolgáltatások szakterületén min. 36 hónap vezetői tapasztalattal rendelkező szakember.
Igazolás:
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
Ajánlattevőnek csatolnia kell:
M1) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb közbeszerzés tárgya (terület- és objektumőrzés valamint védelmi szolgáltatás) szerinti referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
M1) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb közbeszerzés tárgya (terület- és objektumőrzés valamint védelmi szolgáltatás) szerinti referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
— a teljesítés kezdő és befejező dátumát (év/hó/nap),
— a szerződést kötő fél nevét és lakóhelyét vagy székhelyét,
— kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (tel. és e-mail cím)
— az elvégzett szolgáltatás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 23. §-a szerint az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolást arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 23. §-a szerint az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolást arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket vesz figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22.§ (5) bekezdésére.
M2) A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, képzettségét, gyakorlatát a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
M2) A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, képzettségét, gyakorlatát a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
A szakmai önéletrajz részletesen – dátumokkal (év/hó) – térjen ki a szakember által végzett releváns szakmai gyakorlatra.
Egy évben maximálisan 12 hónap tapasztalat számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Csak egész hónapban adható meg a szakmai tapasztalat. Minden megkezdett hónap egész hónapnak számolandó.
Szakember bemutatása esetén az EKR-ben szereplő szakemberekre vonatkozó űrlap kitöltése is szükséges.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Megrendelésben megjelölt helyszín, elsődlegesen a Budapest XIV. kerület, 29732/11 helyrajzi számú ingatlan, továbbá a Megbízó vagyonkezelésében lévő vagy más jogcímen használatában lévő ingatlan.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike fenn áll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Megkövetelt igazolási mód:
A MAGYARORSZÁGI letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 17. §-a és a Kbt. 114. § (1) bekezdés szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése alapján az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.

A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót az EKR rendszerben, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában szabályozott öntisztázás lehetőségére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11 a) bekezdésére.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelmény: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény által előírt a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenység végzésére vonatkozó hatósági, működési engedéllyel.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód: Csatolni kell a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 26. § (1) bek. b) pont alapján a 2005. évi CXXXIII. törvény által előírt a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenység végzésére vonatkozó engedély másolatát.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód: Csatolni kell a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 26. § (1) bek. b) pont alapján a 2005. évi CXXXIII. törvény által előírt a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenység végzésére vonatkozó engedély másolatát.
P) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben:
P1) bármely pénzforgalmi számláján (megszűnt is) 30 napot meghaladó sorbanállás volt az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban;
P2) az adózott eredménye az utolsó 3 lezárt üzleti évben negatív;
A 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (2) bek esetben – azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte megműködését – az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (terület és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatások) származó – árbevétele nem éri el a 300 000 000 HUF-ot.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (2) bek esetben – azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte megműködését – az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (terület és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatások) származó – árbevétele nem éri el a 300 000 000 HUF-ot.
P3) az előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (terület és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatások) származó árbevétele nem éri el összesen a 300 000 000 HUF-ot;
Igazolás:
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
Ajánlattevőnek csatolnia kell:
P1) a 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (1) bek a) pontja szerint, a számlavezető pénzügyi intézmény(ek)től származó nyilatkozat – attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak – az alábbi tartalommal

— az ajánlattevő mely számlaszámokkal rendelkezik
— számláján az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napot meghaladó sorban állás.
Ajánlatkérő sorban állás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
Amennyiben az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban szűnt meg az ajánlattevő(k)nek vagy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetnek számlája, úgy ezen pénzügyi intézménytől is szükséges nyilatkozatot csatolni.
P2) A 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (1) bek. b) pontja alapján saját vagy jogelődje utolsó 3 lezárt üzleti év – működési formájának megfelelő – a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójából az eredmény kimutatást (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.

A 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (2) bek.-nek alkalmazása esetén csatolni kell a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (terület és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatások) származó, áfa nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot.

P3) a 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (1) bek. c) pontja alapján az előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó a közbeszerzés (terület és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatások) tárgyából származó, áfa nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésére és a Kbt. 65.§-ban foglaltakra.
M). Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik
M1) az AF feladását megelőző 36 hónapban szerződésszerűen teljesített, terület- és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatásra vonatkozó referenciákkal, amelyek tartalmazzák az alábbiakat:
M1/1. az őrzött terület legalább összesen 700 000 m
M1/2. legalább 1 fő fegyveres őrzési feladatot ellátását,
M1/3. olyan objektum/helyszín őrzés-védelmi szolgáltatás, amely érintette a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozó rendezvényt.
Az előírt alkalmassági követelmény max 3 referenciával igazolható.
Fegyveres őrzés: a Megbízó vagyonának vagyonőr útján hivatászszerűen, lőfegyverrel történő őrzése.
Folytatás a II.2.14) pontban.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 2005. évi CXXXIII. törvény
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: napi 20 000 HUF
Hibás teljesítési kötbér: napi 15 000 HUF.
Meghiúsulási kötbér: 50 000 000 HUF
Késedelmes fizetés Ptk.6:155§ szerint.
Kifizetés: havonta a Kbt. 135. § (1), (5), (6) és (10) bek., a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek. szerint 30 naptári napon belül átutalással, az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő előleget nem ad.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A§-ra.
Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme HUF.
A részleteket a keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempontok/súlyszám:
1. Vagyonőri óradíj (nettó HUF/óra/fő)/30
2. Fegyveres őrzés óradíja (nettó HUF/óra/fő)/5
3. Recepciós, látogatóirányító és portaszolgálatos óradíja (nettó HUF/óra/fő)/20
4. Vagyonvédelmi vezető óradíja (nettó HUF/óra/fő) 15
7. Rendkívüli beavatkozás óradíja (nettó HUF/óra/fő)//5
8. Rendkívüli beavatkozás esetén rendelkezésre álló létszám (fő, min. 0 max 28 fő)/5
9. A tevékenység végzése során alkalmazni kívánt módszerek, eljárások, megoldások minősége /20
10. Az M2. alkalmassági feltételt teljesítő szakember – az alkalmassági feltételen felüli – többlettapasztalata (hónap, min. 0, max. 36 hónap)/5
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány szerint bírálja el. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0–100 pont. Az 1–7. részszempontoknál a fordított arányosítást, a 8. és 10. részszempontok esetében egyenes arányosítást, a 9. részszempont esetén sorbarendezést követő fordított arányosítást alkalmaz ajánlatkérő. Részletes leírás: Közbeszerzési Dokumentumok II. fejezete szerint.

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 24819699244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Bognár Nóra
Hivatkozás További információk
1) Ajánlatkérő (AK) a Kbt. 35. § (8) bek. alapján a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
2) Csatolni kell az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (3) bek.-nek megfelelő aláírás-mintát. Amennyiben az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, csatolni kell az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását.

3) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő (AT) köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az AT-nek az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban.

4) A Kbt. 66. § (2), (5) és (6) bek., a 65. § (7) bek. és a 67. § (4) bek. alapján nyilatkozni szükséges.
5) AK a felhívásban a szerződés teljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a felhívás III.1.4) valamennyi követelményét.

6) AK a szerz. teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint.
7) Közös ajánlat esetén csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalásról szóló nyilatkozatot közbeszerzési dokumentumok II. fejezete szerint.
8) AK a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját nem alkalmazza.
9) AK a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
10) FAKSZ: Buzsáki Attila 00284, Kerekes Anita 00181, Dr. Budai Zoltán 00783.
11) Az ajánlati kötöttség időtartama 30 nap.
12) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
13) Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A–C. §-ai tartalmaz.

14) A Kbt. 40. §-ára tekintettel az eljárás az ME által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kerül lebonyolításra a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával.
15) AK az elj. dokumentumait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT részére biztosítja.
17) Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában Kbt. és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
18) AK a Kbt.71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást.
19) Az ajánlatok felbontásának feltételei: Dátum, helyi idő: 2021. június 14.12:00 óra, Hely: EKR: http://ekr.gov.hu. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.

20) Részajánlattétel kizárásának okai: A szolgáltatás lényege, hogy a nyertes ajánlattevő szakembereivel segíti a személy- és vagyonvédelmi, valamint egyéb feladatok gördülékeny megvalósítását olyan szakértelmet biztosítva, amely nem áll az ajánlatkérő rendelkezésére. A közbeszerzés tárgya nem tartalmaz olyan részfeladatokat, melyek a többitől elválaszthatóan, önálló egységként kezelhető, a szolgáltatás természete nem teszi lehetővé annak részekre bontását, részajánlattételi lehetőség biztosítását.

21) Ajánlatkérő a keretmegállapodást a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerint egy ajánlattevővel köti. Az eljárás második része a Kbt. 105. § (1) bek. a) pontja szerint közvetlen megrendeléssel történik.
22) Nyertesnek a keretmegállapodás időtartama alatt rendelkeznie kell érvényes, min. 200 000 000 HUF/éves és min. 100 000 000 HUF/káreseményenkénti kártérítési limittel személy- és vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással, amelyre vonatkozóan az ajánlatban nyilatkozni szükséges.

23) Az ajánlati árat az ajánlati felhívás feladásakor hatályos jogszabályok szerint kell meghatározni.
24) Az ajánlathoz csatolni kell a 9. értékelési részszempontra adott szakmai ajánlatot az Útmutató 10. pontjában előírt tartalommal.
25) Az ajánlathoz csatolni kell az értékeléshez bemutatott szakember esetében a felhívás III.1.4)/M2) pontjában előírt dokumentumokat.
26) Többváltozatú (alternatív) ajánlat megtételére nincs lehetőség.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 107-282683 (2021-05-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-08-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 Ft keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0-24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.-4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése, a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 Ft keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0-24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.-4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése, a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.
A beszerzés teljes értéke: 1 500 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Dózsa György Út 41.
Postai irányítószám: 1146
A keretmegállapodás időbeli hatálya 1 alkalommal legfeljebb 6 hónappal Ajánlatkérő egyoldalú döntése alapján hosszabbítható. Ajánlatkérő döntését a keretmegállapodás időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Megbízottal.
A III.1.4. pont folytatása:
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik:
1 fő OKJ felsőfokú biztonságszervező végzettségű vagy azzal egyenértékű, objektum őrzés és védelmi szolgáltatások szakterületén min. 36 hónap vezetői tapasztalattal rendelkező szakember.
Igazolás:
A Kbt. 114. § (2) bekezdés szerint az ajánlatban a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani csak.
Ajánlattevőnek csatolnia kell:
M1) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb közbeszerzés tárgya (terület- és objektumőrzés valamint védelmi szolgáltatás) szerinti referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
- a teljesítés kezdő és befejező dátumát (év/hó/nap),
- a szerződést kötő fél nevét és lakóhelyét vagy székhelyét,
- kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (tel. és e-mail cím)
- az elvégzett szolgáltatás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 23. §-a szerint az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolást arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket vesz figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22.§ (5) bekezdésére.
M2) A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek a megnevezését, képzettségét, gyakorlatát a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett releváns szakmai gyakorlatra.

A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 Ft keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni:
A terület- és objektumőrzés, valamint védelmi szolgáltatásra vonatkozó feladatok ellátása a Városliget közpark 982 050 nm területén és a Városliget Zrt. vagyonkezelésében, egyéb jogcímen használatában lévő területeken, objektumokban történik, azaz a keretmegállapodás időtartama alatt egyszerre egyidőben őrzött terület megegyezik a közpark területével.

b) a keretösszeg legfeljebb 30 %-kal emelhető .
További információk:
A III.1.4. pont folytatása:
- a teljesítés kezdő és befejező dátumát (év/hó/nap),
- a szerződést kötő fél nevét és lakóhelyét vagy székhelyét,
- kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (tel. és e-mail cím)
- az elvégzett szolgáltatás rövid bemutatását olyan részletességgel, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett releváns szakmai gyakorlatra.
Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
1.Vagyonőri óradíj (nettó HUF/óra/fő)/30
2.Fegyveres őrzés óradíja (nettó HUF/óra/fő)/5
3.Recepciós, látogatóirányító és portaszolgálatos óradíja (nettó HUF/óra/fő)/20
8.Rendkívüli beavatkozás esetén rendelkezésre álló létszám (fő, min. 0 max 28 fő)/5
9.A tevékenység végzése során alkalmazni kívánt módszerek, eljárások, megoldások minősége /20
10. Az M2. alkalmassági feltételt teljesítő szakember - az alkalmassági feltételen felüli - többlettapasztalata (hónap, min. 0, max. 36 hónap)/5
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány szerint bírálja el. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-100 pont. Az 1-7. részszempontoknál a fordított arányosítást, a 8. és 10. részszempontok esetében egyenes arányosítást, a 9. részszempont esetén sorbarendezést követő fordított arányosítást alkalmaz ajánlatkérő. Részletes leírás: Közbeszerzési Dokumentumok II. fejezete szerint.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-13 📅
Név: VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27312050243
Postacím: Hegyalja Út 109
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303715883📞
E-mail: massanyi.peter@valton.hu📧
Internetcím: http://www.valton.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 500 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Az ajánlattevők:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 1124 Budapest, Hegyalja Út 109 (adószám: 27312050243)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint
személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű
keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási
szolgáltatás, ennek keretében 0-24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a
látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti
tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő
személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni
erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az
intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.-4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése,
a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele
(rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 010-021795
HL-S szám: 10
További információk
2021. IV. negyedévben a keretmegállapodás alapján 202 065 940,- Ft került lehívásra.
Ajánlattevő:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 1124
Budapest, Hegyalja Út 109 (adószám: 27312050243)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási
szolgáltatás, ennek keretében 0-24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a
látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti
tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő
személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni
erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az
intézkedésre illetékes szervezetekkel.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése,
a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele
(rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
Az opciós jog gyakorlásának feltétele, hogy Megbízó erről a keretmegállapodás megszűnését 1 hónappal megelőzően írásban tájékoztassa Megbízottat és a szükséges pénzügyi fedezet Megbízónál rendelkezésre álljon. A keretmegállapodás szerződéses rendelkezései a hatály és a keretösszeg meghatározásán túl mindenben változatlanok maradnak. Megbízott ezen feltételek esetén köteles a megbízást a meghosszabbítás ideje alatt ellátni
Az opciós jog gyakorlásának feltétele, hogy Megbízó erről a keretmegállapodás megszűnését 1 hónappal megelőzően írásban tájékoztassa Megbízottat és a szükséges pénzügyi fedezet Megbízónál rendelkezésre álljon. A keretmegállapodás szerződéses rendelkezései a hatály és a keretösszeg meghatározásán túl mindenben változatlanok maradnak. Megbízott ezen feltételek esetén köteles a megbízást a meghosszabbítás ideje alatt ellátni
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Megrendelésben megjelölt helyszín, elsődlegesen a Budapest XIV. kerület, 29732/11 helyrajzi számú
ingatlan, továbbá a Megbízó vagyonkezelésében lévő vagy más jogcímen használatában lévő ingatlan
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 202 065 940 HUF 💰
2021. IV. negyedévben a keretmegállapodás alapján 202 065 940,- Ft került lehívásra.
Ajánlattevő:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 1124
Budapest, Hegyalja Út 109 (adószám: 27312050243)
Forrás: OJS 2022/S 010-021795 (2022-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Városligetben és egyben a Liget Budapest projekthez kapcsolódó terület- és objektumőrzési, valamint személy- és vagyonvédelmi feladatainak ellátása tárgyban ajánlatkérő 1 500 000 000 HUF keretösszegű keretmegállapodást kíván kötni.
1. A Városliget általános biztonsági és megelőzési felügyelete, valamint recepciós és látogatóirányítási szolgáltatás, ennek keretében 0-24 órás időtartamú őrzés-védelmi feladatok ellátása, különös tekintettel a látogatók nyugalmának biztosítására és testi épségének megőrzésére.
2. A Liget Budapest projekt megvalósítása során a mély- és magasépítési, kertépítési és kertészeti tevékenységek, továbbá az építési anyagok ki- és beszállítása zavartalanságának, valamint az építő személyzet szabad mozgásának biztosítása.
3 A közvagyon védelme a Városliget területén, kiemelten a felújított, megépült épületek és kertrészek elleni erőszakos cselekmények megelőzése, felderítése, illetőleg megakadályozása, szoros kapcsolatban az intézkedésre illetékes szervezetekkel.
4. A Megbízó vagyonkezelésében lévő épületek, egyéb vagyonelemek őrzés-védelme.
5. A 1.-4. pontokban meghatározott tevékenységek érdekében kamerarendszer működtetése, kezelése.
6. Rendezvény esetén a lezárt területekre történő beléptetés biztosítása, a beléptetőkapuk fizikai működtetése,
a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása.
7. Rendkívüli események bekövetkezése esetén a jogszerű és szükséges intézkedések azonnali megtétele (rendkívüli beavatkozás) többlet létszám helyszínre vezénylésével a Megbízó utasítása alapján.
8. A Megbízó által rendelkezésre bocsátott létesítményi és központi biztonsági diszpécser szolgálat irányítása.
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel

A beszerzés teljes értéke: 77 715 606 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 072-193417
HL-S szám: 72
További információk
2022. I. negyedévben a keretmegállapodás alapján 77 715 606,- Ft került lehívásra.
Ajánlattevő:
VALTON-SEC Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 1124
Budapest, Hegyalja Út 109 (adószám: 27312050243)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
9. Egyéb őrzés-védelmi feladatok ellátása a Műszaki leírásban megadott feltételekkel
A keretmegállapodás időtartama alatt egyszerre egyidőben a feladat ellátásához szükséges lehet min. 15 db vandálbiztos,
elektromechanikus mobil beléptető kapu, ami informatikai hálózatba köthető és azzal folyamatosan kommunikál, min. 800 fő/óra/kapu áteresztőképességgel vészkiürítési lehetőséggel.
a) a keretmegállapodás időbeli hatálya 1 alkalommal legfeljebb 6 hónappal Megbízó egyoldalú döntése alapján hosszabbítható.
Megbízó döntését a keretmegállapodás időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Megbízottal és
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Megrendelésben megjelölt helyszín, elsődlegesen a Budapest XIV. kerület, 29732/11 helyrajzi számú ingatlan, továbbá a Megbízó vagyonkezelésében lévő vagy más jogcímen használatában lévő ingatlan
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 77 715 606 HUF 💰
Hivatkozás További információk
2022. I. negyedévben a keretmegállapodás alapján 77 715 606,- Ft került lehívásra.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 500 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 084-227609
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 166-436048
HL-S szám: 84
További információk
A módosítás aláírásának napja: 2022.04.12.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Terület és objektumőrzés, személy és vagyonvédelem
Forrás: OJS 2022/S 084-227609 (2022-04-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 243 018 435 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 145-415877
HL-S szám: 145
További információk
Ár értékelési szempontok/súlyszám:
1.Vagyonőri óradíj (nettó HUF/óra/fő)/30
2.Fegyveres őrzés óradíja (nettó HUF/óra/fő)/5
3.Recepciós, látogatóirányító és portaszolgálatos óradíja (nettó HUF/óra/fő)/20
4. Vagyonvédelmi vezető óradíja (nettó HUF/óra/fő) 15
5.Telepíthető kamerarendszer bérleti díja (nettó HUF/hó)/5
6.Beléptető kapu bérleti díja (nettó HUF/hó)/5
7.Rendkívüli beavatkozás óradíja (nettó HUF/óra/fő)//5
8.Rendkívüli beavatkozás esetén rendelkezésre álló létszám (fő, min. 0 max 28 fő)/5
9.A tevékenység végzése során alkalmazni kívánt módszerek, eljárások, megoldások minősége /20,