A közbeszerzés tárgya: szolgáltatás megrendelése Szerződés megnevezése: „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában” A budapesti Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok megvalósítását elősegítő tervezési és azzal összefüggő egyéb, teljes körű generáltervezői feladatok ellátása az alábbi tervezési helyszínen: Csepel-sziget északi csúcsának nyugati oldalán, a Duna folyam - Soroksári Duna-ág - Weiss Manfréd út - Új Duna-hídhoz kapcsolódó útszakasz által határolt, a Magyar Állam, illetve Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, 210001, 210007/3 és 210007/4 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a Tervezési Szerződés teljesítésével esetlegesen érintett egyéb ingatlanok (Beruházás). A „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában” tárgyában lefolytatásra kerülő Közbeszerzési Eljárás nyertese által a megvalósítandó Beruházás generáltervezésére vonatkozó Tervezési Szerződés teljesítése kapcsán elvégzendő Tervezési Szolgáltatások kiterjednek a Beruházás különböző tervfázisaiban (vázlattervi és előkészítő fázis, engedélyezési terv, kiviteli terv) elkészítendő terveinek elkészítése mellett minden olyan kapcsolódó terv elkészítésére is, amelyek a Beruházás megvalósításához szükségesek, vagy amelyek az ajánlati dokumentáció III. kötetét képező műszaki leírás (Műszaki Leírás vagy ML) és az ajánlati dokumentáció II. kötetét képező szerződéstervezet (Szerződés vagy Szerződéstervezet vagy SZT) egyéb mellékletei alapján meghatározhatóak, ideértve különösen az épülettel, az útkapcsolatokkal, megközelítési útvonalakkal, a szükség szerinti közműkiváltásokkal, közműfejlesztésekkel, közműcsatlakozásokkal kapcsolatos terveket is. A nyertes ajánlattevő (Tervező) - mint generáltervező - a Szerződés alapján a Műszaki Leírásban rögzített feladatok teljes körű ellátásra köteles, beleértve a kivitelezési közbeszerzési eljárásban való közreműködést, valamint az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetési feladatok (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) ellátását a kivitelezés teljes időszaka alatt, valamennyi tervezési szakág vonatkozásában. A Tervező feladata a Beruházás megvalósításához szükséges építészeti, funkcionális és egyéb elvárás kielégítését lehetővé tevő valamennyi engedély (beleértve minden érintett hatóság, szakhatóság, tervtanács, terv zsűri, egyéb erre jogosult véleményező szerv vagy személy a szükséges hozzájárulását, nyilatkozatát vagy engedélyét) (a továbbiakban együtt: Engedély) megszerzéséhez szükséges tervezési- és szakértői feladat ellátása. A Tervező feladatát képezi minden olyan teljes körű jóváhagyatási- és engedélyezési feladat, melyeket az egyes jogszabályok, hatósági, közműszolgáltatói, vagy egyéb szakmai előírások alapján az építési engedélyezési eljárás során és annak keretében kell elvégezni, ideértve - a teljesség igénye nélkül - különösen a tűzvédelmi berendezések, erősáramú és gyengeáramú rendszerek, felvonók és más gépészeti rendszerek engedélyeztetését, illetve jóváhagyatását is. A tervdokumentációknak az Engedélyezési Tervek esetén alkalmasnak kell lennie arra, hogy az illetékes hatóság Engedélyt, illetve egyéb Engedélyt, a Kivitelezési Tervek esetén pedig végleges használatbavételi engedélyt adjon.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-09-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000532732021
Rövid leírás:
A közbeszerzés tárgya: szolgáltatás megrendelése
Szerződés megnevezése: „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában”
A budapesti Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok megvalósítását elősegítő tervezési és azzal összefüggő egyéb, teljes körű generáltervezői feladatok ellátása az alábbi tervezési helyszínen: Csepel-sziget északi csúcsának nyugati oldalán, a Duna folyam - Soroksári Duna-ág - Weiss Manfréd út - Új Duna-hídhoz kapcsolódó útszakasz által határolt, a Magyar Állam, illetve Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, 210001, 210007/3 és 210007/4 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a Tervezési Szerződés teljesítésével esetlegesen érintett egyéb ingatlanok (Beruházás).
A „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában” tárgyában lefolytatásra kerülő Közbeszerzési Eljárás nyertese által a megvalósítandó Beruházás generáltervezésére vonatkozó Tervezési Szerződés teljesítése kapcsán elvégzendő Tervezési Szolgáltatások kiterjednek a Beruházás különböző tervfázisaiban (vázlattervi és előkészítő fázis, engedélyezési terv, kiviteli terv) elkészítendő terveinek elkészítése mellett minden olyan kapcsolódó terv elkészítésére is, amelyek a Beruházás megvalósításához szükségesek, vagy amelyek az ajánlati dokumentáció III. kötetét képező műszaki leírás (Műszaki Leírás vagy ML) és az ajánlati dokumentáció II. kötetét képező szerződéstervezet (Szerződés vagy Szerződéstervezet vagy SZT) egyéb mellékletei alapján meghatározhatóak, ideértve különösen az épülettel, az útkapcsolatokkal, megközelítési útvonalakkal, a szükség szerinti közműkiváltásokkal, közműfejlesztésekkel, közműcsatlakozásokkal kapcsolatos terveket is.
A nyertes ajánlattevő (Tervező) - mint generáltervező - a Szerződés alapján a Műszaki Leírásban rögzített feladatok teljes körű ellátásra köteles, beleértve a kivitelezési közbeszerzési eljárásban való közreműködést, valamint az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetési feladatok (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) ellátását a kivitelezés teljes időszaka alatt, valamennyi tervezési szakág vonatkozásában.
A Tervező feladata a Beruházás megvalósításához szükséges építészeti, funkcionális és egyéb elvárás kielégítését lehetővé tevő valamennyi engedély (beleértve minden érintett hatóság, szakhatóság, tervtanács, terv zsűri, egyéb erre jogosult véleményező szerv vagy személy a szükséges hozzájárulását, nyilatkozatát vagy engedélyét) (a továbbiakban együtt: Engedély) megszerzéséhez szükséges tervezési- és szakértői feladat ellátása.
A Tervező feladatát képezi minden olyan teljes körű jóváhagyatási- és engedélyezési feladat, melyeket az egyes jogszabályok, hatósági, közműszolgáltatói, vagy egyéb szakmai előírások alapján az építési engedélyezési eljárás során és annak keretében kell elvégezni, ideértve - a teljesség igénye nélkül - különösen a tűzvédelmi berendezések, erősáramú és gyengeáramú rendszerek, felvonók és más gépészeti rendszerek engedélyeztetését, illetve jóváhagyatását is. A tervdokumentációknak az Engedélyezési Tervek esetén alkalmasnak kell lennie arra, hogy az illetékes hatóság Engedélyt, illetve egyéb Engedélyt, a Kivitelezési Tervek esetén pedig végleges használatbavételi engedélyt adjon.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint.
Objektum A közbeszerzés hatálya

A Déli Városkapu Fejlesztési Program részét képező Nemzeti Atlétikai Központ részeként épül meg a Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok (Csarnok). A Csarnok az Észak-Csepelre tervezett Atlétikai Szabadtéri Edzőpályáktól nyugatra eső területen, a Világbajnokságot követően kerül megvalósításra. A Csarnok tervezésénél törekedni kell arra, hogy a szomszédos Szabadtéri Atlétikai Edzőpályák létesítménnyel szinergikus működtetés, üzemeltetés előnyei kiaknázhatók legyenek. Elvárt tervezési alapelvek a célszerűség, a jó ár-érték arány biztosítása, maximalizált hatékonyság, kiemelt használati biztonság, valamint a legmagasabb színvonalú sportolási lehetőségeket biztosító tervezési megoldások összhangjának biztosítása a létesítmény egyedi arculati megjelenése mellett.

A megközelítőleg 12 000 m² alapterületű Csarnok napi használata során edző létesítményként fog üzemelni az amatőr és professzionális sportolók számára, de versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Helyet biztosít egy hatsávos, 200 m-es, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, korábban IAAF) előírásoknak megfelelő futópályának és az ehhez kapcsolódó futó, dobó és ugró létesítményeknek. Ezen túlmenően egy 100 m-es, 6 sávos egyenes futópálya is elhelyezendő a létesítményben. A pálya létesítményeit a World Athletics (volt IAAF) Track and Field Manual aktuális előírásai szerint kell tervezni! Tervezendő lelátó 1 200 ülőhellyel, részben, vagy teljes mértékben kialakítható mobil/kihúzható lelátóval, jó rálátással a futópályára. A tervezésre kerülő csarnok sportlétesítménynek minősül [Ajánlatkérő (AK) sportlétesítménynek tekinti a sportról szóló 2004.évi I. tv 77. § s) pontja szerinti definíció hatálya alá tartozó létesítményeket.]. A sportszakmai kiszolgáló terek (öltözők, elsősegély- és fizioterápiás helyiségek, egyéb kiszolgáló, többfunkciós terek, stb.) kialakítása mellett megfelelő közönségforgalmi teret kell biztosítani a várható maximális nézőlétszám számára, beleértve a mosdókat, büféket és egyéb árusító helyeket, információs pontokat és hasonló létesítményeket. A fűtést, légkondicionálást és a szellőző rendszert úgy kell megtervezni, hogy az hatékonyan szolgálja a nézők kényelmét; a terem akusztikájának pedig alkalmasnak kell lennie a várható különféle események megfelelő kezelésére. Edzőterületként fontos a természetes fény alkalmazása energiatakarékosság, valamint a megfelelő atmoszféra megteremtése céljából. Fontos ugyanakkor a természetes fény szabályozása, szükség esetén teljes elsötétítés is legyen megvalósítható.

A Csarnok számára mintegy 3,6 ha-os terület áll rendelkezésre, melyen meglévő épületek bontandók, de azok bontásának előkészítése nem része jelen közbeszerzésnek. A látogatói tömegek kezelésének módját tervezői alapvetésként meg kell határozni, az utcabútorokat, a térvilágítást, valamint a környezetrendezési és tájépítészeti megoldásokat ennek megfelelően kell megválasztani. Megfelelő, lehetőleg fedett várakozási és sorban állási tereket kell a látogatók részére kialakítani minden beléptetési pontnál, a jegykezelő pontok előtt. Tervező feladata a telken belüli és közvetlen kapcsolódó területeken komplex út és közműtervezés, a telken belül mintegy 3,8 ha területen közkert/közpark tervezéssel (engedélyezési és kiviteli terv szintű tájépítészeti tervezés) és engedélyezéssel.

A generáltervezői feladatok körében különösen az alábbi feladatok ellátása szükséges (a kb-i dok-okban foglalt részletes feltételek szerint): - Vázlatterv és előkészítő feladatok elvégzése - Koncepcióterv készítése - Engedélyezési tervek elkészítése, engedélyek beszerzése - Kivitelezési tervek elkészítése, Kivitelezési tervekhez kapcsolódó engedélyek megszerzése - A kivitelezési közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatása és a dokumentáció előkészítésében való közreműködés. A terveket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően (különösen a 321/2015. (X.30.) Korm. rend., a 191/2009 (IX.15.) Korm. rend., a 322/ 2015 (X.30.) Korm. rend, 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend.), továbbá olyan mélységgel és részletezettséggel kell elkészíteni, hogy azok alapján a létesítmény megkapja az összes szükséges Engedélyt, megfelelően felhasználható legyen közbeszerzési eljárásokban és a kivitelezendő feladat minden külön magyarázat nélkül, egyértelműen elvégezhető legyen. A teljes körű tervezési feladatok ellátása mellett a generáltervezői feladatok körébe sorolandó a kivitelezési közbeszerzési eljárásban való közreműködés, valamint az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetési feladatok (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) ellátása a kivitelezés teljes időszaka alatt, valamennyi tervezési szakág vonatkozásában.

A megújítások leírása:
Amennyiben a Beruházás kivitelezése a Szerződéstervezet 6.1 pontjában foglalt „Véghatáridő” időpontjáig nem zárul le, a Szerződés a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontjában foglaltakra tekintettel akként módosítható, hogy az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetés (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) megrendelhető a kivitelezés befejezésének tényleges időpontjáig.

A lehetőségek leírása:
A tervezői művezetés (valamint a megvalósulási tervvel kapcsolatos tervezői közreműködés) opcionálisan rendelhető meg a kivitelezés időtartama alatt a Tervezési Díjrész (a szerződéstervezetben meghatározott Tervezési Díjrész értékének (nyolc) 8 %-ával megegyező mértékű Tervezői Művezetési Díjrész, mint keretösszeg terhére. A Tervezési Díjrész a fentiek alapján nem foglalja magában a Tervezői Művezetési Díjrészt.

Az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetés a kivitelezés lezárásáig rendelhető meg az Ajánlatkérő részéről, illetve teljesíthető az ajánlattevő részéről.
Amennyiben az Ajánlatkérő helyszíni tervezői művezetésre tart igényt, azt külön írásbeli megrendelés formájában, az abban részletezett teljesítéssel rendeli meg. Hasonlóképpen, ha a megvalósulási tervvel kapcsolatos tervezői közreműködési kötelezettség szükségessége merül fel, ezt is külön írásbeli megrendeléssel rendeli meg Ajánlatkérő. A tervezői művezetési (és a megvalósulási tervvel kapcsolatos tervezői közreműködéshez kapcsolódó) napidíj összege 140 000,-Ft/mérnöknap+ÁFA, azzal hogy a tervezői művezetés (és a megvalósulási tervvel kapcsolatos tervezői közreműködés) fél mérnöknaponként is megrendelhető.

A tervezői művezetés kapcsán Ajánlatkérő az alábbiakat rögzíti:
a) Ajánlattevő a terv szerinti kivitelezést - elsősorban a kivitelezés helyén - az Ajánlatkérő által kívánt időszakokban figyelemmel kíséri, magyarázattal és tanácsadással segíti az Ajánlatkérőt, illetve közreműködik a kivitelezés során felmerülő szakmai kérdések megválaszolásában.

b) Kivitelezés során Tervezői képviselet biztosítása építtetővel, harmadik féllel történő egyeztetéseken, műszaki kérdésekben az Ajánlatkérő döntéseinek elősegítése.
c) A kivitelezés során felmerülő műszaki, illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatos javaslatok megtétele az Ajánlatkérő részére.
Az opciókra vonatkozó részletes szabályok a Szerződéstervezetben és a Műszaki Leírásban kerültek rögzítésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, Magyarország
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet (AISZ), aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási módok;
I. Előzetes igazolás:
Igazolási mód az ajánlat benyújtásával egyidejűleg a Kbt. 67. §, 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) 2-7.§-ai szerint szükséges.
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Mo-on letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek (AISZ) a Kr. 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti AK-i felhívásra szükséges benyújtani.

A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti AK-i felhívásra benyújtandó igazolódokumentumok:
A Mo-i letelepedésű AT-k, valamint adott esetben az AISZ vonatkozásában a Kr. 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Mo-on letelepedett AT esetében az AK a Kr. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
Ajánlatkérő hivatkozni kíván továbbá a Kr. 4. § (1a), (1b) és (2a) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 62. § (1a) bekezdésében foglaltakra. A kizáró okokra és az alk-i köv-ekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján AT-nek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 3. § (3) és (5) bekezdésére.

Azon AV-k tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában, az AT-nek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani
Felhívjuk a figyelmet a Kr. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az ajánlatban be kell nyújtani a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az AT azon nyil-át, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
II. Igazolási mód a bírálat nyomán:
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.

- Megkövetelt igazolási mód Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 8. § előírásai szerint
- Megkövetelt igazolási mód nem Mo-i letelepedésű AT vonatkozásában: a Kr. 10. § előírásai szerint
Szakmai nyilvántartásban szereplés:
SZ.1 A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Kr. 8. § (1) bek. alapján AK előírja a mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Építész Kamara vagy Magyar Mérnöki Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve nem Mo-on letelepedett gazd. szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.

AT-nek - a Kbt. 65. § (7) bek. esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek - ajánlattételkor az EEKD benyújtásával (az „α” szakasz megjelölésével) kell előzetesen igazolnia, hogy a fenti alk. min. köv-nek megfelel.
A tárgyi alk. köv. von. kapacitást nyújtó szervezet bevonása nem lehetséges. AK nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a tárgyi követelmény vonatkozik a szerződés teljesítésbe releváns tevékenység végzésére bevonásra kerülő alvállalkozókra is.
A nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplők esetén a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés igazolását kell benyújtani az AK Kbt. 69. § szerinti felhívására.

A 322/2015. Kr. 8. § (2) bek. alapján az AK előírja, hogy a nem Mo-on letelepedett gazd-i szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében.

Ha AT (illetve az általa a szerződés teljesítésbe releváns tevékenység végzésére bevonásra kerülő alvállalkozó) az SZ.1 alk-i köv-nek nem felel meg, ajánlattevő ebben az esetben alkalmatlannak minősül.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az AT-nek a szerződés teljesítéséhez szükséges gazdasági és pénzügyi alkalmassága az alábbiak szerint igazolható:
P.1 A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (építészeti tervezési szolgáltatás) származó - ÁFA nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozat, attól függően, hogy AT mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ha az AT a P.1 alkalmassági feltétel szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a nevezett alk. köv. és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni a nevezett alkalmassági feltétellel kapcsolatban az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.

P.2 A Kbt. 65. § (1) bek. a) és a Kr. 19. § (1) b) alapján az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, AT saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolói (mérleg, eredménykimutatás, kiegészítő melléklet), ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. Ha az AK által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az AK ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.

Ha az AT a P.1 és/vagy a P.2 alkalmassági feltételek szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat és/vagy a beszámoló benyújtása nem lehetséges, a nevezett alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett AT kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat és/vagy a beszámoló benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni a nevezett alkalmassági feltétellel kapcsolatban az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról.

Ha az AT a P.2 alkalmassági feltétel szerinti irattal azért nem rendelkezik az AK által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó (építészeti tervezési szolgáltatás) árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.

Az előírt alk. köv-nek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bek. szerint felelhetnek meg.
Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (8), (11) és (12) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
AK hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bek. foglaltakra.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bek-ben és a Kr. 1. § (1) bek-ben foglaltakra tekintettel az alk. követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bek-ben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni.

Az alk. feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bek. foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], és az alk. igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
P.1 az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (építészeti tervezési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem érte el a 400 000 000,- Ft értéket;
P.2 az adózott eredménye az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül legalább két év esetében negatív volt.
A Kr. 19. § (2) bekezdése alapján amennyiben az AT azért nem rendelkezik beszámolóval az AK által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az AT alkalmatlannak minősül amennyiben a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (építészeti tervezési szolgáltatás) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a nettó 400 000 000,- Ft értéket.

Karakterkorlátozás miatt folytatás a VI.3) rovatból:
8) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektr. nyil.minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az AD I. kötetben rendelkezésre bocsátott egyéb nyil.minták alapján nyomtatott, aláírt, szkennelt pdf formátumú nyil-okat is a Közb. Dok-okban foglaltak szerint.

9) AK az elj. kb. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
10) Az ajánlatban meg kell jelölni a kb-nek azt a részét, amelynek telj-hez AT alvállalkozót (AV) kíván igénybe venni, és az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat [Kbt. 66.§ (6)] A nyil-ot űrlapon kell benyújtani. (Adott esetben a nemleges nyil-ot is be kell nyújtani - von-ó rendelkezések az AD I. kötetben!)

11) AK rögzíti, hogy a közreműködő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve: dr. Sirály Katalin (FAKSZ lajstromszáma: 00365)
12) A IV.2.6) pontban foglaltakra vonatkozóan AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama 30 nap.
13) AK a 322/2015 (X.30.) K.rend. 11. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes AT a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen - különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben - a szerződés szerinti szolg-okat is lefedő szakmai tervezői felelősségbiztosítással, melynek kárérték limitje legalább 40 millió HUF/káresemény, és legalább 80 millió HUF/kárév. AT-nek az ajánlata keretében nyil-ot kell benyújtania a felelősségbiztosítás igazolásának szerződés hatályba lépéséig történő rendelkezésre bocsátásáról.

14) A jelen eljárásban alkalmazásra kerülő II. sz. értékelési szempontra [Szakemberek többlettapasztalata, többlettapasztalattal bíró szakember bevonása] tekintettel AT-nek már az ajánlatában be kell nyújtania azokat az igazolásokat, amelyek alátámasztják az ajánlatban foglalt (0-nál nagyobb mértékű) többlettapasztalatot, továbbá hogy az M.2.1 és M.2.4 alk-i min.köv-ek von. megjelölésre kerülő (érintett) szakemberek a nevezett min.köv-eknek megfelelnek, és erre tekintettel az értékelés során AK által figyelembe vehetők - abban az esetben, ha a II. értékelési szempont érintett kapcsolódó alszempontja vonatkozásában e szakemberek megajánlással érintettek. Hasonlóképpen kötelező már az ajánlatban benyújtani a II. értékelési szempont 4. alszempontja vonatkozásában bemutatott szakemberrel kapcsolatos, a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolásokat. Amennyiben az ajánlatból nem állapítható meg kétséget kizáró módon a II. értékelési szempont 4. alszempontja vonatkozásában adott esetben bemutatásra kerülő szakember személye [és erre tekintettel nem vizsgálható megfelelően az esetleges Kbt. 71. § (9) bek. szerinti szakember-csere lehetősége], Ajánlatkérő hiánypótlás kibocsátása nélkül érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot.

15) AK rögzíti, hogy az M.2.1-M.2.4 alk. köv-ek von. bemutatott szakembereknek legkésőbb a szerz.kötésig rendelkezniük kell az előírt jogosultsággal, vagyis ez a szerz.kötés feltétele (ha a jogosultság megszerzésére nem kerül sor, az a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül).

16) A jelen felhívás III.2.3) rovat szerinti AK-i „igen” válasz az M.2.1-M.2.4) alk. köv-ek szerinti szakemberekre, illetve az adott esetben a II. értékelési szempont 4. alszempontja tekintetében bevonni kívánt személyre vonatkozik. A kért adatok (név, szakképzettség, stb.) körét és a közlés módját a jelen felhívás és a kb-i dokumentumok részletesen szabályozzák.

17) AK a szerződéstervezetben foglalt részletes követelmények szerint teljesítési- és jótállási biztosíték rendelkezésre bocsátását írta elő.
18) Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja gazdasági és ésszerűségi okokból. A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolgáltatások egy létesítmény generáltervezésére vonatkoznak, teljesítésükre komplex módon kerül sor, így értelemszerűen részek meghatározására nem kerül sor.

19) A II.2.7) pontban a kezdés dátumaként megjelölt időpont technikai bejegyzésnek minősül. A kezdés időpontja a szerződés aláírásához kapcsolódik, előzetesen nem határozható meg.
20) A II. értékelési szempont 4. alszempontja szerinti szakember nevének megjelölése a felolvasólapon kötelező, az M.2.1-M.2.4 vonatkozásában bemutatásra kerülő szakemberek neve pedig a „Nyilatkozat a bemutatott szakemberekről” megnevezésű űrlapon kötelező. AK felhívja a figyelmet az ezzel kapcsolatos érvénytelenségi kockázatra, amelyre vonatkozó rendelkezéseket a fenti III.1.3) rovatban és a VI.3) rovat 14) alpontjában rögzített.

21) Ajánlattevőnek a szerződés teljesítésébe be kell vonnia sporttechnológus szakembert, mint kulcs-közreműködőt (Kulcs-Közreműködő).
A szerződés aláírásának feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő az aláírásig rendelkezzen az előírt Kulcs-Közreműködővel. Amennyiben a nyertes ajánlattevő az aláírásig nem rendelkezik az előírt Kulcs-közreműködővel, AK e körülményt az AT szerződéstől való visszalépésének minősíti. A Kulcs-Közreműködő szerződéskötésre történő rendelkezésre állása vonatkozásában AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania ajánlata keretében.

E szakembernek eltérő személynek kell lennie, mint az M.2.1-M.2.4 alkalmassági minimumkövetelmények keretében bemutatott személyek, ugyanakkor a II. értékelési szempont 4. alszempontja vonatkozásában adott esetben bemutatásra kerülő szakemberrel egybeeshet a személye.

Műszaki és szakmai képességek:
Az AT szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, szakmai alkalmassága az alábbiak szerint igazolható:
M.1. a Kbt. 65. § (1) b) és a Kr. 21. § (3) a) alapján AT az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat év (72 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével tudja igazolni alkalmasságát a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással (amennyiben a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) vagy referencianyilatkozattal a Kr. 22. § (1) alapján.

A Kr. 21.§ (3a) b) alapján az AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett szolgáltatás-megrendeléseket veszi figyelembe.
A Kr. 22. § (2) bek. alapján a benyújtott referenciaigazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél neve és címe (székhelye/lakcíme); a teljesítés ideje (kezdő ÉS befejező időpontja, év/hónap/nap formátumban), a szolgáltatás tárgya, rövid ismertetése, valamint mennyisége (amiből következik a minimumkövetelmény tartalmi elemeinek való megfelelés), a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetősége (cím;telefonszám/e-mail), továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M.2 A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
AT-nak az EKR-ben rendelkezésre bocsátott űrlap alkalmazásával már az ajánlat keretében nyilatkozatot kell benyújtania az alkalmasság keretében (M.2.1, M.2.2, M.2.3, M.2.4) bevonni kívánt szakemberek személyéről, az igazolni kívánt minimumkövetelmény megjelölésével (Pl. M.2.1). A nyilatkozatban meg kell nevezni a szakemberrel jogviszonyban álló szervezetet, valamint a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel (kapacitást nyújtó szervezet által bevont szervezet esetében a kapacitást nyújtó szervezet nevezendő meg és a szakember, valamint a kapacitást nyújtó szervezet jogviszonya nevezendő meg, pl. munkaviszony). A nyilatkozat ajánlat keretében történő benyújtása feltétlenül szükséges annak érdekében, hogy Ajánlatkérőnek módjában álljon megállapítani, hogy mely szakember mely pozícióra kerül bemutatásra. Amennyiben az ajánlatból nem állapítható meg kétséget kizáró módon az értékelés során bemutatásra kerülő szakemberek személye [és erre tekintettel nem vizsgálható megfelelően az esetleges Kbt. 71. § (9) bek. szerinti szakember-csere lehetősége], Ajánlatkérő hiánypótlás kibocsátása nélkül érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot.

Egy szakember az M.2.1, M.2.2, M.2.3, M.2.4 alkalmassági minimumkövetelmények közül csak egy pozícióra jelölhető.
További igazolásként [a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívásra, illetve amennyiben a szakember 0 db-nál nagyobb mértékű megajánlással érintett, már az ajánlat keretében] csatolandó:
- a szakember előírt végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata (kivéve ha az adott szakember már rendelkezik az előírt lentiekben definiált 266.KR szerinti jogosultsággal - ebben az esetben mellőzhető a benyújtása),
- a szakember rendelkezésre állási nyilatkozata (annak tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog állni),
- a szakmai tapasztalatot ismertető, a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz,
A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a szakember által végzett szakmai gyakorlatra. AK a szakmai gyakorlat alatt a felsőfokú végzettség megszerzését követő, a végzettségnek megfelelő munkakörben eltöltött munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti.

Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott.

Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek (oly módon, hogy csak az egyikük igazolja a megfelelést vagy együttesen igazolják a megfelelést), mivel az nem kizárólag egyetlen gazdasági szereplőre vonatkoztatható.

Az alkalmasság igazolása során az AT a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
AK hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bek. foglaltakra.
M.1-M.2:
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni.

Az alkalmassági feltételeknek való tényleges megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 14. alpontját is, amely az M.2 alkalmassági minimumkövetelmények esetében az ajánlat körében, adott esetben benyújtandó igazolásokra vonatkozóan tartalmaz külön rendelkezéseket!
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 14. alpontját is, amely az M.2 alkalmassági minimumkövetelmények esetében az ajánlat körében, adott esetben benyújtandó igazolásokra vonatkozóan tartalmaz külön rendelkezéseket!
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
AK a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.], továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től - megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.1 ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban)
M.1.1) olyan referenciával, amely egy minimum 6000 m2 alapterületű fedett sportlétesítmény* engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezésére és tervezői művezetésére vonatkozik (*AK sportlétesítménynek tekinti a sportról szóló 2004. évi I. tv. 77. § s) pontja szerinti definíció hatálya alá tartozó létesítményeket.);

M.1.2) olyan referenciával, amely egy minimum 600 fő befogadóképességű lelátóval rendelkező sport és/vagy kulturális és/vagy egyéb közösségi funkciójú épület engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezésére és tervezői művezetésére vonatkozik;
M.1.3) olyan referenciával, amely minimum 2 ha területű komplex - út- és közműtervezést is tartalmazó közkert vagy közpark engedélyezési és kiviteli terv szintű tájépítészeti tervezésére vonatkozik.
AK rögzíti, hogy az M.1 alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés akár egy, akár több referenciaszerződéssel teljesíthető akként, hogy egy adott minimumkövetelmény (pl. M.1.1) szerinti komplex követelménynek egyazon referencián belül kell megvalósulnia.

Teljesített referencia alatt a teljesítésigazolással elismert szerződésszerű teljesítést érti AK.
M.2 ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1) legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (266.KR) 1. melléklet II. fejezet 2. része szerinti - Építészeti tervezési terület, „É” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles építészmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 24 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;

M.2.2) legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. melléklet II. fejezet 34. része szerinti - Építményvillamossági tervezési szakterület, „V” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles villamosmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik, vagy villamosmérnök épületvillamossági szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik;

M.2.3) legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR. 1. melléklet II. fejezet 32. része szerinti - Építmények gépészeti tervezési szakterület, „G” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz

- okleveles gépészmérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
- okleveles energetikai mérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
- okleveles létesítménymérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
- gépészmérnök épületgépészeti szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
- épületgépész mérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal
rendelkezik;
M.2.4 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR. 1. melléklet II. fejezet 30. része szerinti - Tartószerkezeti tervezési szakterület, „T” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles szerkezet-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik.

AK ismételten rögzíti, hogy egy szakember az M.2.1, M.2.2, M.2.3, M.2.4 alkalmassági minimumkövetelmények közül csak egy pozícióra jelölhető.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A pénzügyi teljesítés és finanszírozás feltételeit, ill. a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentumok és a Szerződéstervezet, valamint az annak mellékletét képező Ütemterv részletesen tartalmazzák.
Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bek., és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., 6:42-45. § alapján. Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: magyar Ft.
Előleget az Ajánlatkérő nem biztosít.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be (eljárás EKR linkje):
https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000532732021/reszletek
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szakemberek többlettapasztalata, többlettapasztalattal bíró szakember bevonása
Minőségi kritérium (súlyozás): 50
Ár (súlyozás): 50
1) A jelen eljárás a Kbt. Második rész 81. § szerint indított nyílt kb.i eljárás.
2) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. Rend. (e-Kr.) alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. A kb-i dok-ok minden AT részére elérhetőek az EKR rendszeren keresztül. Az ajánlat és a kb-i eljárás során csatolásra kerülő minden dok. benyújtásának von. AK hivatkozni kíván az e-Kr. 11-12. §-ban foglaltakra.

3) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) szerinti, a jelen AF II.2.5)-ban meghat. legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint értékeli, amelyek a hozzárendelt súlyszámokkal (a II. ért. szempont esetében az alszempontokkal) együtt a következők:

I. Ajánlati ár (nettó Ft) [súlyszám: 50]
[Az ajánlati árhoz kapcsolódó magyarázatokat az AD I. kötet (Segédlet) részletesen tartalmazza.]
II. Szakemberek többlettapasztalata, többlettapasztalattal bíró szakember bevonása [súlyszám: 50]
1. alszempont: Az M.2.1 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alkalmassági követelmény igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felül legalább összesen 3 000 m2 alapterületű sportlétesítmény* engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezésében és tervezői művezetésében szerzett tapasztalattal - a bemutatott többlettapasztalat darabszáma szerint (db) [20]

2. alszempont: Az M.2.1 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alkalmassági követelmény igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felül közhasználatú építmény** engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezésében és tervezői művezetésében szerzett tapasztalattal - a bemutatott többlettapasztalat darabszáma szerint (db) [5]

3. alszempont: Az M.2.4 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alkalmassági követelmény igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán (jogosultság megszerzéséhez szükséges időtartam) felül olyan legalább összesen 3 000 m2 alapterületű sportlétesítmény* engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezésében és tervezői művezetésében szerzett tapasztalattal, amely sportlétesítmény minimum 30 m szabad nyílású, közbenső alátámasztás nélküli tetőszerkezettel rendelkezik - a bemutatott többlettapasztalat darabszáma szerint (db) [15]

4. alszempont: A szerződés teljesítésébe bevonásra kerül-e olyan sporttechnológus szakember, aki legalább országos szintű sportverseny lebonyolítására alkalmas fedett pályás sportlétesítmény* engedélyezési és kiviteli terv szintű tervezése során sporttechnológusként közreműködött (uszoda kizárva) - a bemutatott többlettapasztalat darabszáma szerint (db) [10]

AK az egyes ért-i szempontok esetében 0,00-től 10,00-ig ad pontot.
AK rögzíti, hogy az I. ért. szempont esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rend-ek szerint.
A II. ért. alszempontjai esetében az arányosítás módszerét alkalmazza az AD I. kötetben részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint.
Az ajánlat felolvasólapján a II. értékelési szempont alszempontjai tekintetében darabszám megadása szükséges. AK kiemelten felhívja a figyelmet, hogy a II. értékelési szempont alszempontjai vonatkozásában darabszám szerint megajánlható többlettapasztalatként befejezett, ún. többletreferencia ajánlható meg, amelynek részletes követelményeit az AD I. kötet 24. pontja tartalmazza.

A II ért. szempont alszempontjai esetében AK a Kbt. 77. § (1) bek. alapján a következőket rögzíti:
Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad:
II. értékelési szempont minden alszempontja esetében: 5 db
AK rögzíti továbbá, hogy nem kerül meghat. olyan köv., amely alapján meghat. mértékű többlettapasztalattal, másként többletreferenciával rendelkeznie kell az adott szakembernek, vagy kötelező lenne többlettapasztalattal bíró szakember bevonása. A felolvasólapon tehát nem kötelező többlettapasztalat feltüntetése. Ebben az esetben 0 db tartalmú megajánlást kell tenni az adott alszempont vonatkozásában. A 4. alszempont vonatkozásában nem kötelező szakember bemutatása. Ilyen esetben a felolvasólapon „0” feltüntetése szükséges a darabszám esetében, míg a szakember neve rovatban egyértelmű nemleges jelzés (pl.: „-„, „nincs”) megadása szükséges.

AK felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmai alk. körében bemutatott tapasztalatok nem mutathatók be az értékelés keretében. Az alk. keretében bemutatásra kerülő tapasztalatok és az értékelés alá eső többletreferenciák egymástól elkülönülnek. Az alk-i köv-ek von. bemutatott tapasztalatok vonatkozásában AK nem ad AT-knek többletpontot.

AK kiemelten felhívja a figyelmet a Kbt. 71. § (9) bek. a) pontjában foglaltak szerint:
„Ha a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között - a b) pontban foglaltaktól eltérő - ellentmondás van, és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja;”

A fentiek alapján szíveskedjenek körültekintően eljárni a többlettapasztalat megajánlása során, és kizárólag a megfelelően alátámasztható többlettapasztalatot szerepeltessék az ajánlatban!
4) Az eljárás nyelve magyar. Ha AT valamely dok-ot más nyelven csatol, az idegen nyelvű dok-hoz egyszerű fordítást is csatolnia kell. A Kbt. 47.§ (2) alapján AK a nem magyar nyelven benyújtott dok-ok AT általi fordítását is elfogadja.
5) A bontás vonatkozásában AK rögzíti, hogy az elektronikusan történik az EKR-rendszer alkalmazásával.
6) AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttárs. létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.
7) Azon alk.köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: P.1,P.2, M.1,M.2,SZ.1
Karakterkorlátozás miatt folytatás a III.1.2) Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) rovatban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 181-470400 (2021-09-14)
További információk (2021-10-14) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás fenti pontjain kívül a közbeszerzési dokumentumok módosítására nem kerül sor.
Forrás: OJS 2021/S 203-531299 (2021-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés meghatározása egységesen a II.1.4 és a II.2.4 rovatokban.
A közbeszerzés tárgya: szolgáltatás megrendelése
Szerződés megnevezése: „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában”
A budapesti Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok megvalósítását elősegítő tervezési és azzal összefüggő egyéb, teljes körű generáltervezői feladatok ellátása az alábbi tervezési helyszínen: Csepel-sziget északi csúcsának nyugati oldalán, a Duna folyam - Soroksári Duna-ág - Weiss Manfréd út - Új Duna-hídhoz kapcsolódó útszakasz által határolt, a Magyar Állam, illetve Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló, 210001, 210007/3 és 210007/4 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a Tervezési Szerződés teljesítésével esetlegesen érintett egyéb ingatlanok (Beruházás).
A „Tervezési szerződés Fedett Pályás Atlétikai Edzőcsarnok vonatkozásában” tárgyában lefolytatásra kerülő Közbeszerzési Eljárás nyertese által a megvalósítandó Beruházás generáltervezésére vonatkozó Tervezési Szerződés teljesítése kapcsán elvégzendő Tervezési Szolgáltatások kiterjednek a Beruházás különböző tervfázisaiban (vázlattervi és előkészítő fázis, engedélyezési terv, kiviteli terv) elkészítendő terveinek elkészítése mellett minden olyan kapcsolódó terv elkészítésére is, amelyek a Beruházás megvalósításához szükségesek, vagy amelyek az ajánlati dokumentáció III. kötetét képező műszaki leírás (Műszaki Leírás vagy ML) és az ajánlati dokumentáció II. kötetét képező szerződéstervezet (Szerződés vagy Szerződéstervezet vagy SZT) egyéb mellékletei alapján meghatározhatóak, ideértve különösen az épülettel, az útkapcsolatokkal, megközelítési útvonalakkal, a szükség szerinti közműkiváltásokkal, közműfejlesztésekkel, közműcsatlakozásokkal kapcsolatos terveket is.
A nyertes ajánlattevő (Tervező) - mint generáltervező - a Szerződés alapján a Műszaki Leírásban rögzített feladatok teljes körű ellátásra köteles, beleértve a kivitelezési közbeszerzési eljárásban való közreműködést, valamint az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetési feladatok (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) ellátását a kivitelezés teljes időszaka alatt, valamennyi tervezési szakág vonatkozásában.
A Tervező feladata a Beruházás megvalósításához szükséges építészeti, funkcionális és egyéb elvárás kielégítését lehetővé tevő valamennyi engedély (beleértve minden érintett hatóság, szakhatóság, tervtanács, terv zsűri, egyéb erre jogosult véleményező szerv vagy személy a szükséges hozzájárulását, nyilatkozatát vagy engedélyét) (a továbbiakban együtt: Engedély) megszerzéséhez szükséges tervezési- és szakértői feladat ellátása.
A Tervező feladatát képezi minden olyan teljes körű jóváhagyatási- és engedélyezési feladat, melyeket az egyes jogszabályok, hatósági, közműszolgáltatói, vagy egyéb szakmai előírások alapján az építési engedélyezési eljárás során és annak keretében kell elvégezni, ideértve - a teljesség igénye nélkül - különösen a tűzvédelmi berendezések, erősáramú és gyengeáramú rendszerek, felvonók és más gépészeti rendszerek engedélyeztetését, illetve jóváhagyatását is. A tervdokumentációknak az Engedélyezési Tervek esetén alkalmasnak kell lennie arra, hogy az illetékes hatóság Engedélyt, illetve egyéb Engedélyt, a Kivitelezési Tervek esetén pedig végleges használatbavételi engedélyt adjon.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.2.4 rovatban.

A beszerzés teljes értéke: 488 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-31 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 003-005037
HL-S szám: 3
További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
1. számú ajánlattevő: Napur Architect Korlátolt Felelősségű Társaság
székhelye: 1033 Budapest Laktanya Utca 33/A.
adószáma: 13855453-2-41
2. számú ajánlattevő: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
székhelye: 1023 Budapest Lublói Utca 2.
adószáma: 10569731-2-41
1. számú ajánlattevő: Napur Architect Korlátolt Felelősségű Társaság
székhelye: 1033 Budapest Laktanya Utca 33/A.
adószáma: 13855453-2-41
2. számú ajánlattevő: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
székhelye: 1023 Budapest Lublói Utca 2.
adószáma: 10569731-2-41
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés meghatározása egységesen a II.1.4 és a II.2.4 rovatokban.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.2.4 rovatban.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.1.4 rovatból.
További információk a beszerzéssel kapcsolatban:
A fedett, multifunkcionális csarnok (Csarnok) a Nemzeti Atlétikai Központ részeként épül meg, az atlétika egész éves
edzéslehetőségének biztosítására. A Csarnok a szabadtéri edzőpályákkal együtt a versenysportolók mellett a fővárosi lakosságot és az atlétikát kedvelő hobbi sportolókat szolgálja ki. A Csarnok az Észak-Csepelre tervezett Atlétikai Szabadtéri Edzőpályáktól, illetve a már tervezés alatt álló új Csepeli Közparktól nyugatra eső területen, a Világbajnokságot követően kerül megvalósításra. A Csarnok tervezésénél törekedni kell arra, hogy a szomszédos Szabadtéri Atlétikai Edzőpályák létesítménnyel szinergikus működtetés, üzemeltetés előnyei kiaknázhatók legyenek. Elvárt tervezési alapelvek a célszerűség, a jó ár-érték arány biztosítása, maximalizált hatékonyság, kiemelt használati biztonság, valamint a legmagasabb színvonalú sportolási lehetőségeket biztosító tervezési megoldások összhangjának biztosítása a létesítmény egyedi arculati megjelenése mellett.

A megközelítőleg 12 000 m² alapterületű Csarnok napi használata során edző létesítményként fog üzemelni az amatőr és professzionális sportolók számára, de versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Helyet biztosít egy hatsávos, 200 m-es, a
Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics, korábban IAAF) előírásoknak megfelelő futópályának és az ehhez kapcsolódó futó, dobó és ugró létesítményeknek. Ezen túlmenően egy 100 m-es, 6 sávos egyenes futópálya is elhelyezendő a létesítményben. A pálya létesítményeit a World Athletics (volt IAAF) Track and Field Manual aktuális előírásai szerint kell tervezni! Tervezendő lelátó 1 200 ülőhellyel, részben, vagy teljes mértékben kialakítható mobil/kihúzható lelátóval, jó rálátással a futópályára. A tervezésre kerülő csarnok sportlétesítménynek minősül [Ajánlatkérő (AK) sportlétesítménynek tekinti a sportról szóló 2004.évi I. tv 77. § s) pontja szerinti definíció hatálya alá tartozó létesítményeket.]. A sportszakmai kiszolgáló terek (öltözők, elsősegély- és fizioterápiás helyiségek, egyéb kiszolgáló, többfunkciós terek, stb.) kialakítása mellett megfelelő közönségforgalmi teret kell biztosítani a várható maximális nézőlétszám számára, beleértve a mosdókat, büféket és egyéb árusító helyeket, információs pontokat és hasonló létesítményeket. A fűtést, légkondicionálást és a szellőző rendszert úgy kell megtervezni, hogy az hatékonyan szolgálja a nézők kényelmét; a terem akusztikájának pedig alkalmasnak kell lennie a várható különféle események megfelelő kezelésére. Edzőterületként fontos a természetes fény alkalmazása energiatakarékosság, valamint a megfelelő atmoszféra megteremtése céljából. Fontos ugyanakkor a természetes fény szabályozása, szükség esetén teljes elsötétítés is legyen megvalósítható.

A generáltervezői feladatok körében különösen az alábbi feladatok ellátása szükséges (a kb-i dok-okban foglalt részletes feltételek szerint): - Vázlatterv és előkészítő feladatok elvégzése - Koncepcióterv készítése - Engedélyezési tervek elkészítése, engedélyek

beszerzése - Kivitelezési tervek elkészítése, Kivitelezési tervekhez kapcsolódó engedélyek megszerzése - A kivitelezési közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatása és a dokumentáció előkészítésében való közreműködés. A terveket a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően (különösen a 321/2015. (X.30.) Korm. rend., a 191/2009 (IX.15.) Korm. rend., a 322/ 2015 (X.30.) Korm. rend, 253/1997. (XII. 20.) Korm. rend.), továbbá olyan mélységgel és részletezettséggel kell elkészíteni, hogy azok alapján a létesítmény megkapja az összes szükséges Engedélyt, megfelelően felhasználható legyen közbeszerzési eljárásokban és a kivitelezendő feladat minden külön magyarázat nélkül, egyértelműen elvégezhető legyen. A teljes körű tervezési feladatok ellátása mellett a generáltervezői feladatok körébe sorolandó a kivitelezési közbeszerzési eljárásban való közreműködés, valamint az opcionálisan megrendelhető tervezői művezetési feladatok (és a megvalósulási terv kapcsán történő közreműködés) ellátása a kivitelezés teljes időszaka alatt, valamennyi tervezési szakág vonatkozásában.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-27 📅
Név: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10569731241
Postacím: Lublói Utca 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1023
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209718189📞
E-mail: blasko.monika@kozti.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.kozti.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 488 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
1. számú ajánlattevő: Napur Architect Korlátolt Felelősségű Társaság
székhelye: 1033 Budapest Laktanya Utca 33/A.
adószáma: 13855453-2-41
2. számú ajánlattevő: Középülettervező Zártkörűen működő Részvénytársaság
székhelye: 1023 Budapest Lublói Utca 2.
adószáma: 10569731-2-41
Forrás: OJS 2022/S 003-005037 (2021-12-31)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 488 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-13 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 179-507471
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 003-005037
HL-S szám: 179
További információk
1. sz. Szerződésmódosítás időpontja: 2022.09.06.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tervezési szerz. - fedett pályás atlétikai csarnok
Forrás: OJS 2022/S 179-507471 (2022-09-13)