Vajszló szennyvízelvezetés tervezés-kivitelezés II

Vajszló Nagyközség Önkormányzata

Vállalkozási szerződés alapján "Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint".
Feltételes eljárás: A tárgyi eljárás becsült értéke meghaladja az Ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (12) bekezdés alkalmazásával az eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételeként kiköti azt az esetet, ha a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg.
Értékelési szempontok részletesen (karakterkorlátozás miatt):
Ár szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF)
Minőségi kritériumok:
1. AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata olyan szennyvízcsatorna hálózat építési projekt lebonyolításában, mely tartalmazott legalább 8000 fm legalább NA 200-as gravitációs gerincvezetéket és legalább 460 db gravitációs házi szennyvízbekötést (0-3 darab)
2. AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata szennyvíz-csatornázási projektek keretében (0-60 hónap)
3. AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata legalább 150 m3/nap hidraulikai kapacitású szennyvíztisztító telep építése és próbaüzeme tárgyú projekt lebonyolításában (0-3 darab)
A minőségi kritérium 1-3. szempontok esetén az ajánlattevő nem használhatja fel az M.1/ alkalmassági követelménynél bemutatott referenciamunkákat, valamint az M.2./ alkalmassági követelménynél az alkalmasság igazolására az adott szakembernél bemutatott szakmai tapasztalatot, projekteket, tehát az adott szakembereknél nem mutatható be ugyanazon projekt az értékelésnél, és az alkalmasság igazolásánál. A szakmai önéletrajzban az értékeléshez felhasználni kívánt projektet pontosan, és kétséget kizáróan kell meghatározni, részletesen leírva az annak teljesítése keretében elvégzett feladatokat, úgy, hogy egyértelműen megállapítható legyen az értékelési szempontnak való megfelelés.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-03-18.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-03-18 Ajánlati felhívás
2021-06-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-03-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR000264442021
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés alapján "Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint". Feltételes eljárás: A tárgyi eljárás becsült értéke meghaladja az Ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (12) bekezdés alkalmazásával az eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételeként kiköti azt az esetet, ha a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg. Értékelési szempontok részletesen (karakterkorlátozás miatt): Ár szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF) Minőségi kritériumok: 1. AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata olyan szennyvízcsatorna hálózat építési projekt lebonyolításában, mely tartalmazott legalább 8000 fm legalább NA 200-as gravitációs gerincvezetéket és legalább 460 db gravitációs házi szennyvízbekötést (0-3 darab) 2. AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata szennyvíz-csatornázási projektek keretében (0-60 hónap) 3. AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata legalább 150 m3/nap hidraulikai kapacitású szennyvíztisztító telep építése és próbaüzeme tárgyú projekt lebonyolításában (0-3 darab) A minőségi kritérium 1-3. szempontok esetén az ajánlattevő nem használhatja fel az M.1/ alkalmassági követelménynél bemutatott referenciamunkákat, valamint az M.2./ alkalmassági követelménynél az alkalmasság igazolására az adott szakembernél bemutatott szakmai tapasztalatot, projekteket, tehát az adott szakembereknél nem mutatható be ugyanazon projekt az értékelésnél, és az alkalmasság igazolásánál. A szakmai önéletrajzban az értékeléshez felhasználni kívánt projektet pontosan, és kétséget kizáróan kell meghatározni, részletesen leírva az annak teljesítése keretében elvégzett feladatokat, úgy, hogy egyértelműen megállapítható legyen az értékelési szempontnak való megfelelés.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Vajszló Nagyközség Önkormányzata
Postacím: Széchenyi utca 13.
Postai irányítószám: 7838
Postai város: Vajszló
Kapcsolat
Internetcím: http://www.vajszlo.hu 🌏
E-mail: polgarmester@vajszlo.hu 📧
Telefon: +36 73485141 📞
Fax: +36 73485141 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000264442021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000264442021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-18 📅
Benyújtási határidő: 2021-05-07 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 057-142912
HL-S szám: 57
További információk
Minőségi kritérium (MK) 1-3. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0-100 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 1-3. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 darab/hónap, legkedvezőbb 3 darab/60 hónap).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés alapján "Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint".
Többet mutasson
Feltételes eljárás: A tárgyi eljárás becsült értéke meghaladja az Ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (12) bekezdés alkalmazásával az eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételeként kiköti azt az esetet, ha a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg.
Többet mutasson
Értékelési szempontok részletesen (karakterkorlátozás miatt):
Ár szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF)
Minőségi kritériumok:
1. AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata olyan szennyvízcsatorna hálózat építési projekt lebonyolításában, mely tartalmazott legalább 8000 fm legalább NA 200-as gravitációs gerincvezetéket és legalább 460 db gravitációs házi szennyvízbekötést (0-3 darab)
Többet mutasson
2. AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata szennyvíz-csatornázási projektek keretében (0-60 hónap)
3. AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata legalább 150 m3/nap hidraulikai kapacitású szennyvíztisztító telep építése és próbaüzeme tárgyú projekt lebonyolításában (0-3 darab)
Többet mutasson
A minőségi kritérium 1-3. szempontok esetén az ajánlattevő nem használhatja fel az M.1/ alkalmassági követelménynél bemutatott referenciamunkákat, valamint az M.2./ alkalmassági követelménynél az alkalmasság igazolására az adott szakembernél bemutatott szakmai tapasztalatot, projekteket, tehát az adott szakembereknél nem mutatható be ugyanazon projekt az értékelésnél, és az alkalmasság igazolásánál. A szakmai önéletrajzban az értékeléshez felhasználni kívánt projektet pontosan, és kétséget kizáróan kell meghatározni, részletesen leírva az annak teljesítése keretében elvégzett feladatokat, úgy, hogy egyértelműen megállapítható legyen az értékelési szempontnak való megfelelés.
Többet mutasson
Vállalkozási szerződés alapján "Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint"
Többet mutasson
Vajszló, Nagycsány és Csányoszró települések:
Gravitációs csatorna: cső mérete, anyaga: NÁ 200 KG PVC (vezeték hossza: 11581 fm)
Házi bekötés: cső mérete, anyaga: NÁ 150 KG PVC (vezeték hossza: 8447fm)
Szennyvíz nyomocső mérete, anyaga: Dk 160x14,6 KPE (vezeték hossza: 1008 fm)
Szennyvíz nyomócső: cső mérete, anyaga: Dk110x10KPE (vezeték hossza: 6692 fm)
Szennyvíz nyomócső: cső mérete, anyaga: Dk90x8,2 KPE (vezeték hossza: 3865 fm)
Szennyvíz nyomás alatti csatorna: cső mérete, anyaga: Dk63x5,8 KPE (vezeték hossza: 2724 fm)
Házi átemelő: (94 db)
Szennyvíz átemelő: 8 db
914 db gravitációs szennyvíz bekötés
Útburkolat helyreállítás:
Országos közútban vezeték: 3604 méter. Kopóréteg helyreállítás sávszélességben: 13268 m2
Önkormányzati útban vezeték: 4944 méter hosszon. (6921,6m2)
Szennyvíztelep tervezett hidraulikai kapacitás: 275 m3/d
Vízjogi létesítési engedély szerinti időtartamú, de min. 6 hónap próbaüzem
A kivitelezési munkával kapcsolatos részletes információt és a feladatok részletes meghatározását, a műszaki, és anyagminőséggel szemben támasztott követelményeket, mennyiségeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Folyt.köv.: VI.4.3) pontban
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Minőségi kritérium (MK) 1-3. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0-100 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 1-3. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 darab/hónap, legkedvezőbb 3 darab/60 hónap).
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések létesítményjegyzék szerint

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Megkövetelt igazolási mód:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (ESPD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (1) bekezdés alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t felhívja a kizáró okokkal kapcsolatban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerinti kell igazolni, hogy velük szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8., 10., 12-16. § szerint.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 69. § (11) bekezdésben foglaltakra.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak). Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi
Többet mutasson
Öntisztázás: Kbt. 64. §-a szerint.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban, hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. A nemleges nyilatkozatot is az ajánlathoz kell csatolni.
Többet mutasson
A szakmai tev végzésére von-ó alkalm:
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerint, a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (1) bekezdés alapján az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplőknek szerepelniük kell az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Többet mutasson
Valamennyi olyan gazdasági szereplőnek (közös ajánlattevőnek, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek) szerepelnie kell a névjegyzékben, akik a szerződés teljesítése során építőipari kivitelezői tevékenységet fognak végezni. Az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés hiánya az ajánlattevő alkalmatlanságát eredményezi.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mell. szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt, továbbá amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges - a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő előírja az ajánlattevők vonatkozásában az építési beruházáshoz kapcsolódó a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. része α pontjának megfelelő kitöltését kéri.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek a következők szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést.: Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok, az egyéni vállalkozók nyilvántartásának, ill. az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, továbbá a tervezés tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékének adatai alapján. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. része α pontjának megfelelő kitöltését kéri.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek a következők szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést.
Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolások benyújtására.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (8) és (11) bekezdéseire, a 69. § (11) bekezdésére, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésére.
P.1/: Az ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltak szerinti nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásának időpontját megelőzően mérlegfordulónappal lezárt három üzleti év teljes, és a közbeszerzés tárgyából (szennyvízcsatorna és/vagy szennyvíztelep építése és/vagy rekonstrukciója és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkák) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1/: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevétele nem éri el összesen az 1 700 000 000,- HUF összeget, valamint a közbeszerzés tárgyából (szennyvízcsatorna és/vagy szennyvíztelep építése és/vagy rekonstrukciója és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkák) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 1 200 000 000,- HUF összeget.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Az ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. része α pontjának megfelelő kitöltését kéri.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek a következők szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést.
Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolások benyújtására.
Többet mutasson
Az M.2.1/, M.2.2/ és M.2.4/ alkalmassági követelmények vonatkozásában az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részeként nyújtsák be az ezen alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (lásd az M.2/ pontnál felsorolt csatolandó dokumentumokat, valamint nyilatkozat a bemutatott szakemberekről /EKR űrlap-M.2.3/ esetén is kitöltendő/).
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseire, a Kbt. 69. § (11) bekezdésére.
M.1/: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevő nyújtson be az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 60 hónapban (ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett teljesítések vehetők figyelembe) szerződésszerűen teljesített, a közbeszerzés tárgya (szennyvízcsatorna és/vagy szennyvíztelep építése és/vagy rekonstrukciója és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkák) szerinti munkákra vonatkozó igazolást a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (2)-(3) bekezdései szerint legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— az elvégzett munka tárgyának rövid leírása, olyan tartalommal, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen:
— teljesítés mennyisége,
— a teljesítés ideje (kezdés és befejezés napja év/hó/nap),
— a teljesítési előírásoknak és a szerződésnek való megfelelőségére vonatkozó nyilatkozat,
— a szerződést kötő másik fél neve, elérhetősége,
— kapcsolattartó megnevezése, elérhetősége.
Amennyiben az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette.
M.2/: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezése, végzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
— a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat,
— a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság követelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (M.2.3/ esetén nem kell),
— a végzettséget igazoló dokumentumok,
— a szakember rendelkezésre állási nyilatkozata,
— nyilatkozat arról, hogy a megajánlott szakemberek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti kamarai nyilvántartásba vétellel legkésőbb a szerződés megkötésétől a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján és az ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést (M.2.3/ esetén nem kell alkalmazni).
Többet mutasson
A kamarai nyilvántartásban szereplő szakember esetén az ajánlatkérő az előírt jogosultság meglétét magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért kéri, hogy a szakmai önéletrajzban a szakértő tüntesse fel a szakember kamarai nyilvántartási számát és a jogosultság megszerzésének időpontját.
Többet mutasson
A felsőfokú végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban, a szakmai gyakorlat (év/hó bontásban) az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adandóak össze, kérjük erre figyelemmel benyújtani az önéletrajzot.
Többet mutasson
Az M/2.1, M/2.2 és M/2.4 alkalmassági követelmények vonatkozásában az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részeként nyújtsák be az ezen alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (lásd az M/2 pontnál felsorolt csatolandó dokumentumokat, valamint nyilatkozat a bemutatott szakemberekről /EKR űrlap-M.2.3/ esetén is kitöltendő/)
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1/: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban (ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett teljesítések vehetők figyelembe) az alábbi, szerződésszerűen teljesített, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt referenciákkal:
Többet mutasson
M.1.1/: legalább egy darab, lakott területen megvalósult, legalább 8 000 fm hosszú, legalább NA 200 átmérőjű gravitációs szennyvíz vezeték építésére és/vagy rekonstrukciójára, és az ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkára vonatkozó referenciával.
M.1.2/: legalább egy darab, lakott területen megvalósult legalább 460 db gravitációs szennyvíz bekötés építésére és/vagy rekonstrukciójára, és az ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkákra vonatkozó referenciával.;
M.1.3/: legalább egy darab, lakott területen megvalósult legfeljebb NA 150 gravitációs szennyvíz vezeték építésére és/vagy rekonstrukciójára, és az ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkákra vonatkozó referenciával, amelyek hossza összesen legalább 3 500 fm.
Többet mutasson
M.1.4/ legalább 14000 m2 közmű építéshez és/vagy rekonstrukcióhoz kapcsolódó útburkolat és/vagy kopóréteg helyreállítási munkára vonatkozó referenciával;
Az M.1.1 - M.1.3/ alkalmassági követelmények összesen legfeljebb 3 különböző szerződésből teljesíthetők. Az M.1.4/ alkalmassági minimumkövetelmény teljesíthető több szerződéssel. A referenciamunkák közötti átfedés megengedett.
A "lakott terület" értelmezése: beépített ingatlanokat magában foglaló olyan terület, amelyet bejáratainál és kijáratainál kifejezetten ilyenként megjelöltek, vagy amelyet a nemzeti jogszabályokban más módon meghatároztak.
M.2/: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a munkák elvégzéséhez legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1/: legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti "MV-VZ" (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű felsőfokú végzettséggel és legalább 36 hónap vízgazdálkodási építmények szakterületen építésvezetőként szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberrel,
Többet mutasson
M.2.2/: legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti "MV-KÉ" (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű felsőfokú végzettséggel és legalább 36 hónap közlekedési építmények szakterületen építésvezetőként szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
M.2.3/: legalább 1 fő vízellátás - csatornázás szakmérnök - vagy azzal egyenértékű - felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberrel.
M.2.4/: legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti "MV-É" (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű felsőfokú végzettséggel és legalább 36 hónap építési szakterületen építésvezetőként szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
Ha az M.2.1/, M.2.2/, M.2.4/ pontokban bemutatott szakember(ek) szerepel(nek) a követelmény szerinti kamarai nyilvántartásban, nem kell végzettséget és az ahhoz szükséges szakmai gyakorlatot igazolni, elég a névjegyzékbe vételt. Az M.2.3/ pontban bemutatott szakember tekintetében végzettséget igazoló okirat egyszerű másolatának benyújtásával igazolja az ajánlattevő, az előírt követelmény teljesülését.
Többet mutasson
Egy szakember legfeljebb két pozícióra mutatható be.
"Építésvezető" alatt AK azt a szakembert érti, aki a kivitelezési tevékenységet a munkaterületen irányítja, vagy a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet szerinti felelős műszaki vezető.
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára (ezt követően a szerződés időtartama alatt) az M.2.1., M.2.2/ és M.2.4./ pont szerinti alkalmassági feltétel teljesítése kapcsán megajánlott szakemberek kamarai nyilvántartásba vételéről gondoskodik. A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés finanszírozása a 1266/2018. (VI.11.) Korm. határozattal megállapított Magyar Állam által biztosított forrásból valósul meg az utófinanszírozás szabályai szerint. A támogatás mértéke 100,000000 %.
A kifizetésre a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(9) bekezdés a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdés, alvállalkozó igénybevétele esetén 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 32/A. § és 32/B. § irányadók.
Vonatkozó jogszabályok: Kbt.; Ptk.; Art.; Áfa tv.; Áht.; Ávr.
Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetések pénzneme: magyar forint (HUF).
Áfa finanszírozása a hatályos jogszabályok előírásai szerint (2007. évi CXXVII. tv, 142. §).
Az ajánlatkérő 10 db rész és 1 db végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja.
Előleg: Kbt. 135. § (8) bekezdés alapján a teljes nettó ellenszolgáltatás 15 %-a, amelynek elszámolása az utolsó 3 számlában egyenlő arányban történik.
Tartalékkeret nincs.
Kötbérek:
Az ajánlatkérőnek/megrendelőnek jogában áll az esedékessé vált kötbért a vállalkozói díjból visszatartani a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével.
Késedelmi kötbér:
Mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 0,2 %-a naptári naponként. Legmagasabb összesített mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 10 %-a. Elérése esetén elállás, vagy azonnali hatályú felmondás.
Meghiúsulási kötbér:
Mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 20 %-a.
Teljes körű jótállás: 36 hó a műszaki átadás-átvételtől számítva.
Szavatosság a vonatkozó jogszabályok szerint.
Teljesítési bizt.: a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthető; a munkaterület átadásától; mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 5 %-a.
Hibás telj. (jólteljesítési) biztosíték: a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthető; sikeres műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontjától a jótállási időszak végéig; mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 2 %-a
A biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell.
Felelősségbiztosítások:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy - nyertessége esetén - a közbeszerzés tárgyára kiterjedő, legalább 200 millió Ft/év, és 50 millió Ft/káresemény biztosítási értékű, C.A.R. típusú építési-szerelési - az alvállalkozói keresztfelelősségre is kiterjedő - szakmai felelősségbiztosítási szerződést fog kötni vagy ilyen szerződését kiterjeszti/fenntartja. A nyertes ajánlattevőnek a felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolást (kötvényt) legkésőbb a szerződéskötéskor kell bemutatnia.
Többet mutasson
A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11. §-a alapján a nyertes ajánlattevőnek/vállalkozónak legkésőbb a szerződéskötés időpontjára legalább 1 millió Ft/káresemény és legalább 5 millió Ft/év összegű tervezési munkára vonatkozó - az altervezői keresztfelelősségre is kiterjedő - tervezői felelősségbiztosítási szerződést kell kötnie, vagy a meglévő felelősségbiztosítását kiterjesztenie úgy, hogy az kellő fedezetet nyújtson, és kiterjedjen a teljes szerződés szerinti tervezési munkákra.
Többet mutasson
Amennyiben a fent előírt, építési építés-szerelési munkára és tervezésre vonatkozó - az alvállalkozói keresztfelelősségre is kiterjedő - építési szerelési és tervezési biztosítással a szerződéskötés időpontjában nem rendelkezünk, úgy az az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül, és az ajánlatkérő jogosult a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján eljárni.
Többet mutasson
A részletes szabályokat a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0-3 darab)
Minőségi kritérium (súlyozás): 13
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0-60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0-3 darab)
Minőségi kritérium (súlyozás): 12
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15724052202
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth István
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000264442021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatot a felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani az EKR használatával. Közbeszerzési dokumentumok letöltése csatoltan a https://ekr.gov.hu oldalon.
Többet mutasson
2. A Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdésére is figyelemmel több gazdasági. szereplő közösen is nyújthat be ajánlatot. A közösen ajánlatot tevőknek ajánlatuk részeként be kell nyújtaniuk az általuk kötött együttműködési megállapodást az alábbi rendelkezések, és a Kbt. szabályai szerint. Ha a közösen ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők közül az ajánlattételi határidő lejárta után valamely gazdasági szereplő kiválik, a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha a bent maradó közös ajánlattevők továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével.
Többet mutasson
3. Az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján meg kell jelölni a közbeszerzésnek azon részeit, amelyek teljesítéséhez alvállalkozót vesz igénybe, ill. ezen részeknél az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Ha nem vesz igénybe alvállalkozót, köteles a nemleges nyilatkozat becsatolására is.
Többet mutasson
4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) és (5) bekezdés, és a 67. § (1) és (4) bekezdés szerint.
5. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot, és azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek.
Az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie, tartalmaznia kell valamennyi költséget, mely a szerződés teljesítése során az ajánlattevő oldalán felmerül. Az ajánlatkérő az ajánlati árat nettó HUF értékben kéri megadni.
6. Bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet, az eljárást megindító felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban a Kbt. 56. §-a szerint kiegészítő tájékoztatást kérhet az EKR használatával.
Többet mutasson
7. A minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbbak az alkalmasság feltételei és azok igazolása.
8. Nem megengedett gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozása.
9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, amelyeket a közbeszerzési dokumentumok és a Kbt. előírnak.
10. Hiánypótlás: a Kbt. 71. § (1)-(10) bekezdésében foglaltak szerint azzal, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglaltakkal élni kíván, és az ott meghatározott körben nem kíván újabb hiánypótlást elrendelni.
11. Ajánlati kötöttség: 2 hónap = 60 nap.
12. Az ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot nem alkalmazza, a Kbt. 81.§ (5) bekezdését alkalmazza.
13. A részszempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. Az ajánlati ár, - fordított arányosítás; szakemberek - egyenes arányosítás. Módszerek részletes ismertetése a közbeszerzési dokumentumokban.
14. Az ajánlatkérő az eljárásban szakmai ajánlat benyújtását kéri a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Az ajánlatkérő a szakmai ajánlat vonatkozásában nem bocsát ki hiánypótlási felhívást. A szakmai ajánlat be nem nyújtása, vagy hiányos, hibás tartalommal benyújtása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
15. A beszerzés tárgyának jellege (tervkészítés és kivitelezés) és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények, így a beruházás mérete, jellege és a támogatásból megvalósuló volta miatt a költséghatékonyság szempontja, továbbá a tervező és a kivitelező közötti esetleges jogviták elkerülése nem teszik lehetővé a közbeszerzés részekre bontását.
Többet mutasson
Továbbá a kivitelezés és tervezés egyes részfolyamatai szorosan egymáshoz kapcsolódnak, egymásra épülnek, és nem tartalmaznak olyan részfeladatot, mely a többitől elválaszthatóan, önálló egységként kezelhető, továbbá a beruházás munkaszervezése egy ajánlattevő esetében hatékonyabban megoldható.
Többet mutasson
A nagycsányi átemelő nyomóvezetéke a Csányoszró és Vajszló között tervezett nyomóvezetékre csatlakozik aknában. A nyomóvezeték ezt követően a Vajszlói központi átemelőhöz, majd a szennyvíztisztító telephez kapcsolódik.
Minderre figyelemmel jelen közbeszerzési eljárás tárgyát képező építési beruházás tekintetében a műszaki-funkcionális egység fennáll.
A fentieken túlmenően a kivitelezési feladat a teljes létesítmény komplett megépítése, amely során egyesmunkafolyamatok nem választhatók szét, azok műszakilag összefüggnek.
Kivitelezés alatti dokumentációs problémák:
— A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről alapján minden egyes Vállalkozónak külön építési naplót kell nyitni, amely többletköltséggel és -adminisztrációs feladattal jár,
— Az esetlegesen felmerülő előre nem látható változtatások, pótmunkák a legtöbb esetben több szakágra is kihatnak, amely miatt felmerülhet, hogy az összes Vállalkozási szerződést módosítani szükséges, amely jelentős adminisztratív feladatot generál.
Műszaki átadás átvétel: A telep üzempróbája csak valamennyi csatornaépítési munka elvégzését követően valósítható meg, melyre tekintettel egységes átadás-átvétel valósítható meg.
Garanciális időszak: Garanciális időszakban a felmerülő problémáknál nehezen határozható meg, hogy melyik Vállalkozó hibájából adódnak az egyes garanciális javítási feladatok, a viták rendezése miatt jelentősen megnő a garanciális javítások időtartama. (Részletesen KD.)
Többet mutasson
16. A szerződés időtartama alatt az ajánlatkérő a következőket érti: FIDIC Sárga Könyv 8.1. cikkely szerinti kezdési időponttól számított 6 hónap az engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, a FIDIC Sárga Könyv 8.1. cikkely szerinti kezdési időponttól számított 18 hónap a kivitelezési határidő, továbbá a vízjogi létesítési engedély szerinti tartamú, de min. 6 hónap próbaüzem.
Többet mutasson
17. Az ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bekezdést alkalmazza az M.1.1/, M.2.3/ alkalmassági követelményben foglalt feladatok vonatkozásában.
18. Ajánlati biztosíték: 10 000 000,- Ft a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 50700145-11045940 TAKARÉKBANK Zrt. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát, vagy az eredeti bankgaranciát, illetve biztosítói garanciát, vagy az eredeti kötelezvényt az ajánlathoz csatolni kell. Befizetés helye: bank.
Többet mutasson
19. Helyszíni bejárás: az ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart. A helyszín egyénileg megtekinthető.
20. FAKSZ: dr. Turi Ákos, lajstromszám 00416
21. Az ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
22. Az ajánlattétel részletes feltételeit, és további szükséges adatokat teljes körűen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148 § rendelkezései alapján.
II.2.4) pont folyt:
Nyertes ajánlattevő feladatát képezik különösen:
1. A műszaki leíráshoz az engedélyes és kiviteli szintű tervek elkészítése a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek megfelelő
Tartalommal a baleseti és egészségvédelmi tervvel, minőségi előírásokkal.
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi, hogy az indikatív jelleggel rendelkezésre bocsátott tervekben foglaltak figyelembe vételével a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez szükséges minden további tervet (építéstechnológiai, gyártmány és részlettervet), tervrajzot és dokumentációt, az indikatív terv szerinti vagy az indikatív tervtől eltérő engedélyezési terveket, kiviteli terveket, próbaüzemi terveket, megvalósulási terveket, üzemeltetési és-karbantartási utasításokat teljes körűen elkészítsen, a kivitelezést megvalósítsa a hatóság által előírt idejű próbaüzemmel, sikeres üzembe helyezési eljárás lefolytatásával együtt. A nyertes ajánlattevő teljes körű felelősséggel tartozik az általa készített dokumentumokban és tervekben foglaltak helyességéért és a vonatkozó szabványokban, jogszabályokban és egyéb előírásokban foglaltak betartásáért.
Többet mutasson
2. A műszaki leírásban ismertetett beavatkozások, létesítmények funkciójának, céljának, valamint rendeltetésszerű használatának megfelelő, teljes körű, műszakilag és minőségileg kifogástalan, szerződésszerű kivitelezése a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek, a hatályos jogszabályoknak, a műszaki szabványoknak, a mindenkori engedélyeknek, valamint a technika mai állásának megfelelően. A szerződés teljesítése során a FIDIC Sárga könyv (Elektromos és gépészeti létesítményekhez, valamint vállalkozó által tervezett építési és mérnöki létesítményekhez, második, átdolgozott magyar nyelvű kiadás, 2011. szeptember) rendelkezései alkalmazandóak.
Többet mutasson
3. A szerződés teljesítése érdekében szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése, hatósági, tulajdonosi, kezelői egyeztetések, hatósági eljárások teljes körű lebonyolítása (kivéve az üzemeltetési engedélyeztetés), a lejárt hatályú szakhatósági és közműkezelői engedélyek módosítása, ill. érvényességének meghosszabbítása.
Többet mutasson
4. A tervezett beavatkozások, létesítmények kivitelezése során érintett közművezetékek átépítése/áthelyezése, üzemeltetőkkel, hálózati engedélyessel történő egyeztetése, hozzájárulások megszerzése, engedélyeztetése.
5. Szükség szerinti építés előkészítő munkák, növényzetirtás, tereprendezés, szállítási útvonalak kialakítása, folyamatos
Karbantartása, földmunkák, burkolatok építése, bontási munkák, műtárgyépítés és felújítás, technológiai gépészet, egyéb gépészeti berendezések kivitelezése, külső, belső energiaellátás és működtetés kivitelezése.
6. Megvalósulási tervek készítése.
7. A kivitelezés során tervezői művezetés biztosítása.
8. A kivitelezés során a leendő üzemeltetői szakfelügyelet biztosítása az illetékes szervek bevonásával.
9. Üzemeltetési, kezelési és karbantartási kézikönyvek elkészítése, egyeztetve az érintett üzemeltetőkkel, hatóságokkal, szervekkel.
10. Vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentumok elkészítése beleértve az esetleges hiánypótlás során szükséges dokumentumok elkészítését is, azzal, hogy az üzemeltetési engedély megszerzése az engedélyes feladata.
11. Az építési munkákkal érintett földrészletek tulajdonosai/vagyonkezelői hozzájárulásának beszerzése, illetve az ajánlati felhívás feladásának időpontjában érvényes vagyonkezelői megállapodások, tulajdonosi hozzájárulások szükség szerinti aktualizálása.
Többet mutasson
12. A kivitelezés érdekében felmerülő zöldkár értékének szakértői felmérése és a kártalanítások károsultak részére történő megfizetése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés teljes körű lebonyolítása.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 057-142912 (2021-03-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés alapján "Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint". Feltételes eljárás: A tárgyi eljárás becsült értéke meghaladja az Ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Az ajánlatkérő a Kbt. 135. § (12) bekezdés alkalmazásával az eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételeként kiköti azt az esetet, ha a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg. Értékelési szempontok részletesen (karakterkorlátozás miatt): Ár szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF) Minőségi kritériumok: 1. AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata olyan szennyvízcsatorna hálózat építési projekt lebonyolításában, mely tartalmazott legalább 8000 fm legalább NA 200-as gravitációs gerincvezetéket és legalább 460 db gravitációs házi szennyvízbekötést (0–3 darab) 2. AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata szennyvíz-csatornázási projektek keretében (0–60 hónap) 3. AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata legalább 150 m A minőségi kritérium 1–3. szempontok esetén az ajánlattevő nem használhatja fel az M.1/ alkalmassági követelménynél bemutatott referenciamunkákat, valamint az M.2./ alkalmassági követelménynél az alkalmasság igazolására az adott szakembernél bemutatott szakmai tapasztalatot, projekteket, tehát az adott szakembereknél nem mutatható be ugyanazon projekt az értékelésnél, és az alkalmasság igazolásánál. A szakmai önéletrajzban az értékeléshez felhasználni kívánt projektet pontosan, és kétséget kizáróan kell meghatározni, részletesen leírva az annak teljesítése keretében elvégzett feladatokat, úgy, hogy egyértelműen megállapítható legyen az értékelési szempontnak való megfelelés.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 1 875 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-04 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 110-288254
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 057-142912
HL-S szám: 110
További információk
Minőségi kritérium (MK) 1–3. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0–100 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 1–3. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 darab/hónap, legkedvezőbb 3 darab/60 hónap).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1. AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata olyan szennyvízcsatorna hálózat építési projekt lebonyolításában, mely tartalmazott legalább 8000 fm legalább NA 200-as gravitációs gerincvezetéket és legalább 460 db gravitációs házi szennyvízbekötést (0–3 darab)
Többet mutasson
2. AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata szennyvíz-csatornázási projektek keretében (0–60 hónap)
3. AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember építésvezetőként szerzett többlettapasztalata legalább 150 m
A minőségi kritérium 1–3. szempontok esetén az ajánlattevő nem használhatja fel az M.1/ alkalmassági követelménynél bemutatott referenciamunkákat, valamint az M.2./ alkalmassági követelménynél az alkalmasság igazolására az adott szakembernél bemutatott szakmai tapasztalatot, projekteket, tehát az adott szakembereknél nem mutatható be ugyanazon projekt az értékelésnél, és az alkalmasság igazolásánál. A szakmai önéletrajzban az értékeléshez felhasználni kívánt projektet pontosan, és kétséget kizáróan kell meghatározni, részletesen leírva az annak teljesítése keretében elvégzett feladatokat, úgy, hogy egyértelműen megállapítható legyen az értékelési szempontnak való megfelelés.
Többet mutasson
Gravitációs csatorna: cső mérete, anyaga: NÁ 200 KG PVC (vezeték hossza: 11 581 fm)
Országos közútban vezeték: 3604 méter. Kopóréteg helyreállítás sávszélességben: 13 268 m
Önkormányzati útban vezeték: 4944 méter hosszon. (6921,6 m
Szennyvíztelep tervezett hidraulikai kapacitás: 275 m
További információk:
Minőségi kritérium (MK) 1–3. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0–100 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 1–3. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 darab/hónap, legkedvezőbb 3 darab/60 hónap).
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.1/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0–3 darab)
AF III.1.3) M.2.2/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0–60 hónap)
AF III.1.3) M.2.4/ pontban előírt alkalm köv tekintetében bem SZE építésvezetőként többlettapasztalata (0–3 darab)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-01 📅
Név: Szedibau Építőipari Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23595521202
Postacím: Ifjúság utca 36.
Postai város: Szederkény
Postai irányítószám: 7751
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204343059 📞
E-mail: szedibau@gmail.com 📧
Ország: Baranya 🏙️
Név: Wolfbau Team Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11540445202
Postacím: Kisbalokány dűlő 5.
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7630
Telefon: +36 309935400 📞
E-mail: titkarsag@wolfbauteam.hu 📧
Név: ÖT-K Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 26200152202
Postacím: Várady Antal utca 20.
Postai irányítószám: 7621
Telefon: +36 309361420 📞
E-mail: info@platinabau.hu 📧
Név: Taneco Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24667973202
Postacím: Kossuth Lajos utca 39.
Postai város: Olasz
Postai irányítószám: 7745
Telefon: +36 205829150 📞
E-mail: tanecoplus@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 1 875 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Hivatkozás
További információk
Nyertes Közös Ajánlattevő:
Vezető tag: Szedibau Építőipari Kft., 7751 Szederkény, Ifjúság utca 36. 23595521-2-02
Tag: Taneco Plus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 7745 Olasz, Kossuth Lajos utca 39. 24667973-2-02
Tag: ÖT-K Kft. 7621 Pécs, Várady Antal utca 20. 26200152-2-02
Tag: Wolfbau Team Építőipari és Kereskedelmi Kft. 7630 Pécs, Kisbalokány dűlő 5. 11540445-2-02
További Ajánlattevő:
RP-SC Holding Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 7761 Kozármisleny, Viola utca 21. 24719458-2-02

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § rendelkezései alapján.
Forrás: OJS 2021/S 110-288254 (2021-06-04)