VEKOP forrásból csomópontok tervezése

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

„Érd nagy forgalmú városi közúti csomópontok biztonságosabbá tétele és kapcsolódó útépítések ” kiviteli terv készítése 7 részben a II.2.4) pontban és közbeszerzési dokumentumokban (KD) foglaltak szerint.
Valamennyi rész esetében: A csomópontok a hatályos útügyi építési engedéllyel rendelkeznek. Az engedélyezési tervek kerékpárforgalmi létesítményeket nem tartalmaznak. Valamennyi projekt tekintetében a kiviteli terv készítése során meg kell vizsgálni a lehetőségét és törekedni kell a kerékpárforgalmi létesítmények betervezésére, figyelembe véve a már meglévő útügyi hatóság által kiadott építési engedélyeket, összhangban a 93/2012. (V.10.) Korm. rendelet 3. Az építés engedélyezése pontban leírtakkal, megfelelve az e-ÚT 04.03.11; e-ÚT 03.04.11; e-ÚT 03.04.12; e-ÚT 06.03.11 Útügyi Műszaki Előírásokkal. Amennyiben a meglévő útépítési engedély módosítása elkerülhetetlen, Útügyi Hatósággal egyeztetni szükséges. A gyalogos átkelőhelyek tekintetében kiemelt gyalogos biztonsági rendszer tervezése a feladat.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-28. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-04-29.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-04-29 Ajánlati felhívás
2021-05-28 További információk
2022-03-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-03-20 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-04-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001353602020
Rövid leírás:
“„Érd nagy forgalmú városi közúti csomópontok biztonságosabbá tétele és kapcsolódó útépítések ” kiviteli terv készítése 7 részben a II.2.4) pontban és...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Mérnöki szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Alsó utca 1.
Postai irányítószám: 2030
Postai város: Érd
Kapcsolat
Internetcím: http://www.erd.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@erd.hu 📧
Telefon: +36 23522301 📞
Fax: +36 23522377 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001353602020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001353602020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-29 📅
Benyújtási határidő: 2021-05-28 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 086-222694
HL-S szám: 86
További információk

“1.) A II. 2. 7) pontban megadott időtartam a szerződéstervezetben foglaltak szerint kerül részletezésre. 2.) A II.2.5) pontban megadott ár értékelési...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“„Érd nagy forgalmú városi közúti csomópontok biztonságosabbá tétele és kapcsolódó útépítések ” kiviteli terv készítése 7 részben a II.2.4) pontban és...”    Többet mutasson

“Valamennyi rész esetében: A csomópontok a hatályos útügyi építési engedéllyel rendelkeznek. Az engedélyezési tervek kerékpárforgalmi létesítményeket nem...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00001 Érd, Fenyves-Parkváros
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00001 Az Érd, Fenyves-Parkvárosi intézmények megközelítését szolgáló útvonalak felújítása”

“— „Érd, Búvár utca hrsz.: 933., 936., 937. ingatlanokon tervezett intézmények megközelítését szolgáló útvonal felújítása” kiviteli tervdokumentumának...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“A tervnek tartalmaznia kell egy-egy árazott és árazatlan, árazható, minden tételre kiterjedő részletes költségvetést. Közreműködés a kivitelező...”    Többet mutasson

“Beszerzés mennyisége: A Búvár utca (cca. 600 méter hosszon, 5,5 méter szélességben) és a Burkoló utca (575 méter hosszú, 5,5 méter szélességben) Földmunkás...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a további információkat a részletes és teljes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét...”    Többet mutasson
Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00001 Az Érd, Fenyves-Parkvárosi intézmények megközelítését szolgáló útvonalak felújítása
További információk:
“1.) A II. 2. 7) pontban megadott időtartam a szerződéstervezetben foglaltak szerint kerül részletezésre.”

“2.) A II.2.5) pontban megadott ár értékelési szempont részletezése karakterkorlát miatt: "Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF)”
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00005 Érd,Szent István-Damjan.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00005 Az Érd, Szent István-Damjanich-Tárnoki-Lőcsei utak körforgalmú csomópontjának fejlesztése”

“— „Szent István út - Damjanich utca - Tárnoki út - Lőcsei út csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“Beszerzés mennyisége: Szent István út: A beavatkozással érintett szakasz hossza ~ 74 méter, 7,0 méter szélességben.; Tárnoki út nyugati ága: A...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a további információkat a részletes és teljes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét...”    Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00005 Az Érd, Szent István-Damjanich-Tárnoki-Lőcsei utak körforgalmú csomópontjának fejlesztése
További információk:
“1.) A II. 2. 7. pontban megadott időtartam a szerződéstervezetben foglaltak szerint kerül részletezésre.”

“2.) A II.2.5. pontban megadott ár értékelési szempont részletezése karakterkorlát miatt: "Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF)”
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00006 Érd,Riminyáki út-Gellért
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00006 Az Érd, Riminyáki út-Gellért utca csomópontjának fejlesztése”

“„Érd Riminyáki út - Gellért utca csomópont fejlesztése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának elkészítése, szükség esetén szakági tervek készítése,...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“Beszerzés mennyisége: Megvalósítandó cél a csomópont forgalomátbocsátási kapacitásának növelése, a közlekedésben résztvevők biztonságának fokozása. A...”    Többet mutasson

“Beavatkozás mértéke: A Gellért utcai csomóponttól a Riminyáki út mentén Északra a 61, ill. 70 számú ingatlanokig (meglévő autóbusz megállóhelyet követő...”    Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00006 Az Érd, Riminyáki út-Gellért utca csomópontjának fejlesztése
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00007 Érd, Felső utca
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00007 Az Érd, Felső utca egy szakaszának felújítása forgalombiztonsági szempontok figyelembevételével”

“„ Érd, Felső utca, Karolina út- Kinga utca közötti szakaszán biztonságos forgalmi rend kialakítása forgalomtechnikai eszközökkel” a csomópont kiviteli...”    Többet mutasson
Többet mutasson (8)
“Beszerzés mennyisége: A Felső utca szerviz (Karolina út-Kinga utca között) útjának tervezett burkolatszélessége 5,50 m ~125 m hosszon, valamint 4,0 m ~130 m...”    Többet mutasson

“A Felső utca 45 szám elé burkolt parkoló épül, 22 db parkoló állás kerül kialakításra. A parkoló állások burkolata térkő, a közlekedőút burkolata aszfalt ~ 260 m2.”    Többet mutasson

“Kijelölt gyalogos átkelőhely létesítése a Felső utcán a 45. szám előtt és a Karolina utcán mindkét csomóponti ágban. A megfelelő taktilis jelzések beépítése...”    Többet mutasson

“Karolina utca - Felső utca (Ök. kezelésű 22777 hrsz., 22905 hrsz.)”

“A biztonságos megközelítését biztosítaná a tervezett átkelő a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola és a Dr. Romics László Egészségügyi Intézménynek.”

“A helyszíni adottságok miatt, jelenleg a járdáról lelépők nem láthatóak 50 méterről, így a jelenlegi járdavonal meghosszabítása nem alkalmas átkelőhely...”    Többet mutasson

“A parkolás szabályozásával, illetve a járda „U” alakban a Felső utca felé elhúzásával a helyszín alkalmassá kell tenni a Karolina utcán kijelölt...”    Többet mutasson

“A tervező feladata a műszaki spec. szerint a lejtésviszonyok és a csapadékvíz-elvezető rendszer műtárgyainak a szakszerű megtervezése, a megfelelő helyeken...”    Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00007 Az Érd, Felső utca egy szakaszának felújítása forgalombiztonsági szempontok figyelembevételével
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 A) Érd, Daróczi u.
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 Érd két pontján (Daróczi utca, Gárdonyi utca) forgalomirányított csomópont kiépítése (Daróczi út)”

“„Érd Daróczi utca, Bajcsy Zsilinszky út forgalomirányított csomópont kiépítése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának elkészítése, szükség esetén szakági...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“Beszerzés mennyisége: Érd, Bajcsy-Zsilinszky út és Daróci - Alsóerdősor utcák kereszteződésében jelzőlámpás csomópont kiépítése kijelölt...”    Többet mutasson

“Az érintett szakaszokon az utak burkolatát fel kell újítani, meg kell erősíteni.”

“Csomópont forgalomtechnikai korszerűsítése együtt jár a burkolatok, szegélyek, űrszelvény méretek, beláthatóság, előírt távolságok, javasolt szélességek...”    Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 Érd két pontján (Daróczi utca (08-A), Gárdonyi utca (08-B)) forgalomirányított csomópont kiépítése
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 B) Érd, Gárdonyi utca
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 Érd két pontján (Daróczi utca, Gárdonyi utca) forgalomirányított csomópont kiépítése (Gárdonyi utca)”

“— „Érd Kossuth L. utca, Gárdonyi utca forgalomirányított csomópont kiépítése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának elkészítése, szükség esetén szakági...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“Beszerzés mennyisége: Érd Gárdonyi utca - Kossuth utcák kereszteződésében jelzőlámpás csomópont építése kijelölt gyalogos átkelőhelyekkel. A tervezési...”    Többet mutasson

“Mind az öt csomópont hatályos útügyi építési engedéllyel rendelkezik. Az engedélyezési tervek kerékpárforgalmi létesítményeket nem tartalmaznak. Mind az öt...”    Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00008 Érd két pontján (Daróczi utca (08-A), Gárdonyi utca (08-B) forgalomirányított csomópont kiépítése
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00009 Érd, Ercsi út
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“VEKOP-5.3.3-17-2017-00009 Az Érd, Ercsi út és csomópontjainak felújítása forgalombiztonsági szempontok figyelembevételével”

“„Ercsi út Szabadság tér (Ilona utca) - M6 autópálya (körforgalmú csomópont) közötti szakaszának felújítása“ a csomópont kiviteli tervdokumentumának...”    Többet mutasson
Többet mutasson (5)
“Beszerzés mennyisége:”

“Részletesen tervezendő tárgyi útszakasz korszerűsítése, a meglévő burkolat megerősítése, egyoldali járda sportpályáig, temetőig a centrum felöli jobb...”    Többet mutasson

“Az Intéző - Karolina - Júlia utcák Ercsi úti csomópontjainak forgalombiztonságát javító fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata a sportpálya fejlesztésére...”    Többet mutasson

“A tervezés tárgyát képezi a konkrét úttervezési feladatok mellett a közvetlenül összefüggő forgalomtechnikai, víztelenítési munkarészek elkészítése valamint...”    Többet mutasson

“Ercsi út, Júlia utca csomópontjától a Júlia utcán és az Intéző utcán új pályaszerkezet épül.”
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-5.3.3-17-2017-00009 Az Érd, Ercsi út és csomópontjainak felújítása forgalombiztonsági szempontok figyelembevételével
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Jelen közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás teljesítése: Ajánlatkérő székhelyére: 2030 Érd, Alsó u. 1.”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész esetében:”

“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)
“A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő...”    Többet mutasson

“Az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1)-(5) és (7) bekezdése, 2. § (1) és (4) bekezdése, 3. §, 4. §...”    Többet mutasson

“— a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének...”    Többet mutasson

“— majd a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti vizsgálat során - az ajánlatkérő felhívására - az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állásáról a Korm....”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (5)-(7) és (9)-(11a), (13)-(14) bekezdésében foglaltakra.”

“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike tekintetében az ajánlatot benyújtó ajánlattevő köteles az egységes európai közbeszerzési...”    Többet mutasson

“Az egységes európai közbeszerzési dokumentumokat a Korm. rendelet 3-7. §-ai szerint kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. A Kbt. 67. § (4)...”    Többet mutasson

“SZ1) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont alapján...”    Többet mutasson

“Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara által vezetett névjegyzékben nem szerepel, illetve a...”    Többet mutasson

“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:”

“SZ1) Az előírt követelmény tekintetében Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a...”    Többet mutasson

“AK a Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a SZ1) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolását AK a Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kérheti ATktől.”
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Valamennyi rész esetében:”

“P1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó...”    Többet mutasson
Többet mutasson (12)
“— a pénzforgalmi számla/pénzforgalmi számlák pénzforgalmi jelzőszáma(i),”

“— a pénzforgalmi számla vezetésének kezdőidőpontja,”

“— a számlán az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapon belül 15 naptári napot meghaladó sorbaállítás előfordult-e, ha igen, ennek...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő sorbaállítás kitétel alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában foglaltakat érti.”

“Az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapban megszűnt pénzforgalmi számlák tekintetében igazolást nem kell benyújtani.”

“Ajánlatkérő az alkalmassági feltételek igazolására irányadónak tekinti a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésben foglaltakat is.”

“Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmassági feltételek igazolására szolgáló dokumentumokat a 321/2015. (X 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson

“P2) Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) KR. 19.§ (1) bek. b) pontja alapján nyújtsa be a felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 (három) lezárt üzleti...”    Többet mutasson

“Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló eredménykimutatás részének benyújtása az...”    Többet mutasson

“Amennyiben a letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlattevő csatolja cégszerűen aláírt nyilatkozatát az előző három...”    Többet mutasson

“A P1–P2) pont esetében AK a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a P1)–P2) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolását AK a Kbt. 69.§ (4)–(7) bekezdésére figyelemmel kérheti ATktől.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Valamennyi rész esetében:”

“P1) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha bármely pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapon...”    Többet mutasson
Többet mutasson (12)
“A vizsgálat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapban megszűnt pénzforgalmi számlákra nem terjed ki.”

“P2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladása napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli...”    Többet mutasson

“Ha az ajánlattevő a P2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az előírt időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, akkor...”    Többet mutasson

“1. és 7. rész esetében a nettó 10 000 000 HUF-ot,”

“2. és 4. rész esetében a nettó 4 000 000 HUF-ot,”

“3. rész esetében a nettó 8 000 000 HUF-ot,”

“5. és 6. rész esetében a nettó 1 000 000 HUF-ot.”

“Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelmény, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként...”    Többet mutasson

“Elegendő, ha közülük egy felel meg.”

“A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint a P1) alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen (összesítve) is megfelelhetnek, míg a P2) alkalmassági...”    Többet mutasson

“Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglaltak irányadók.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Valamennyi rész esetében:”

“M/1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevő csatoljon az eljárást megindító felhívás feladásától...”    Többet mutasson
Többet mutasson (24)
“— az elvégzett munka tárgyának rövid leírása, olyan tartalommal, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen:”

“— teljesítés ellenszolgáltatásának értéke (nettó forint)”

“— a teljesítés ideje (kezdés és befejezés napja év/hó/nap),”

“— a teljesítési előírásoknak és a szerződésnek való megfelelőségére vonatkozó nyilatkozat,”

“— a szerződést kötő másik fél neve, címe (székhely/cím)”

“— referenciát kiállító személy megnevezése, elérhetősége. (tel/e-mail/fax)”

“Amennyiben az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, a referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a...”    Többet mutasson

“Generáltervezés fogalma alatt Ajánlatkérő a teljes - szakági tervekre is kiterjedő - engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentáció elkészítéséhez...”    Többet mutasson

“M/2: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezése, végzettségük vagy...”    Többet mutasson

“Csatolandó dokumentumok:”

“— a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat,”

“— a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt...”    Többet mutasson

“— a képzettséget igazoló dokumentumok,”

“— a szakember rendelkezésre állási nyilatkozata,”

“— nyilatkozat arról, hogy a megajánlott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig és...”    Többet mutasson

“— adott esetben a névjegyzékbe vételt igazoló nyilvántartási szám megadása.”

“A felsőfokú végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban, a szakmai gyakorlat (év/hó bontásban) az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának...”    Többet mutasson

“A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek közös ATk együttesen is megfelelhetnek.”

“Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. §...”    Többet mutasson

“Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet/személy kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait...”    Többet mutasson

“AK rögzíti a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1.§ (2) bekezdése alapján, hogy az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények...”    Többet mutasson

“A minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel kapcsolatban a Korm. rend. 1.§ (4) bekezdése az irányadó.”

“AK a Korm. rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a M1) - M2) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha a...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolását AK a Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kérheti ATktől.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) befejezett, de...”    Többet mutasson

“1., 3. és 7. rész esetében: nettó 5 000 000 HUF értékű”
Többet mutasson (14)
“2., 4. rész esetében: nettó 3 000 000 HUF értékű”

“5., 6. rész esetében: nettó 1 000 000 HUF értékű”

“Generáltervezési feladatokra vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával.”

“Folyamatos teljesítés esetén az ajánlati felhívás feladását megelőző, a jelzett időszakra eső tényleges igazolt teljesítések vehetők figyelembe időarányosan.”

“Több részre történő ajánlattétel esetében esetén elegendő a magasabb követelménynek való megfelelés.”

“M/2.a): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább:”

“1 fő 266/2013. Kr. szerinti KÉ-K tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság megszerzéséhez...”    Többet mutasson

“M/2.b): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább:”

“1 fő 266/2013. Kr. szerinti VZ-TEL tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a jogosultság...”    Többet mutasson

“Az M/2/a és az M/2/b pont szerinti szakemberek közötti átfedés nem megengedett, azaz ugyanazon részben egy fő személy nem jelölhető meg mindkét alkalmassági...”    Többet mutasson

“A szakembereknek a szerződés megkötésének időpontjára (és a szerződés teljes időtartama alatt) rendelkezniük kell a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet...”    Többet mutasson

“A fenti követelmény teljesüléséről az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell. A nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az ajánlattevő...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő az előírt jogosultság meglétét magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról...”    Többet mutasson

“Amennyiben a szakember már az ajánlat benyújtásakor rendelkezik az előírt szakmai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban a szakértő tüntesse fel a...”    Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
“266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet”
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Mellékkötelezettségek:”

“A késedelmi kötbér a határidő eredménytelen eltelte utáni első naptól jár, mértéke a késedelemmel érintett kötbérterhes teljesítési mérföldkőhöz tartozó...”    Többet mutasson
Többet mutasson (16)
“A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó Tervezői Díj 20 (húsz) %.”

“A hibás teljesítési kötbér mértéke a teljes nettó Tervezői díj 10 (tíz) %, mely 2 alkalommal érvényesíthető.”

“Teljesítési biztosíték: A nyertes ajánlattevő teljesítési biztosítékot köteles nyújtani. Mértéke a szerződés szerinti teljes, tartalékkeret nélküli, ÁFA...”    Többet mutasson

“A részletes leírást a szerződéstervezet tartalmazza.”

“Nyertes AT-ként szerződő fél (rész)teljesítésének elismerése körében és a szerződésszerű, AK által igazolt (rész)teljesítését követően a kifizetés a Kbt....”    Többet mutasson

“Ajánlattétel, szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF).”

“Megrendelő előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja, 1 db rész – (95 %) és 1 db végszámla benyújtására van lehetőség.”

“A számlák kifizetésére Megrendelő a felhívás II.2.13) pontjában rögzített támogatások terhére kerül sor, utófinanszírozás keretében, 100,000000 % támogatási...”    Többet mutasson

“A fizetési feltételek kapcsán irányadó jogszabályok még:”

“O Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,”

“O Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet,”

“O A 2014–2020. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet,”    Többet mutasson

“O Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény,”

“O A Kbt. 135.§ (1), (5)–(6) és (11) bekezdései”

“A biztosíték nyújtása vonatkozásában a Kbt. 134. § (4) és (6) bekezdés a) pontja az irányadóak.”

“A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-28 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján alapján az EKR-ben történik. (https://ekr.gov.hu)
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait a 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a, valamint a Kbt. 68. §. (1) bekezdésének rendelkezései tartalmazzák. Az...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.) Az M/2. a) alpont alkalmassági feltételre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Minőségi kritérium (név): 3.) Az M/2. b) alpont alkalmassági feltételre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Ár (súlyozás): 50
Minőségi kritérium (név): 2.) Az M/2. a) alpont alkalmassági feltételre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0 hónap, max. 36 hónap)2.) Az M/2. a) alpont alkalmassági feltételre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0 hónap, max. 60 hónap)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95326834
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Mile Orsolya
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001353602020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell, a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot, továbbá ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) bekezdésére...”    Többet mutasson

“2.) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó...”    Többet mutasson
Többet mutasson (28)
“3.) A Kbt. 35. § (8), (9) bekezdése alapján az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását kizárja mind...”    Többet mutasson

“4.) Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.”

“5.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról hogy van-e folyamatban változásbejegyzési...”    Többet mutasson

“6.) Ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát...”    Többet mutasson

“7.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.”

“8.) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.”

“9.) Ha bármely, csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítását is csatolni kell (Kbt. 47. §...”    Többet mutasson

“10.) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az alábbiakról az EKR rendszerben rendelkezésre álló EKR űrlapokon:”

“— Felolvasólap”

“— NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint,”

“— NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében,”

“— NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében”

“— NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján”

“— NYILATKOZAT folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról,”

“— NYILATKOZAT Kbt. 66. § (6) bek.,”

“— NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek.,”

“— NYILATKOZAT üzleti titokról,”

“— NYILATKOZAT bemutatott szakemberekről”

“— EEKD.”

“11.) Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján, a legjobb ár-érték arány szempont alapján bírálja el figyelemmel a Közbeszerzési...”    Többet mutasson

“12.) A 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 26. §-a alapján a szerződés megkötésének feltétele, hogy az ajánlattevőként szerződő fél köteles legkésőbb a szerződés...”    Többet mutasson

“1., 3. és 7. rész: 2 millió HUF/káresemény, min. 4 millió HUF/szerződéses időtartam,”

“2., 4., 5. és 6. rész: 1 millió HUF/káresemény, min. 2 millió HUF/szerződéses időtartam melyről ajánlatában nyilatkoznia szükséges.”

“13.) Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik. A Kbt. 41/C. § (4) bek. szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben...”    Többet mutasson

“14.) Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal és elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményeket, illetve a képviselettel...”    Többet mutasson

“15. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján, hogy szigorúbban állapítja meg az alkalmassági...”    Többet mutasson

“16. FAKSZ: Dr. Sütő Gyöngyi (00732)”

“17. A IV.2.6. pontban megadott időtartam a hirdetménykezelő rendszer működéséből adódóan csak hónapban adható meg, azonban a 2 hónap alatt AK 60 napot ért a...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. §-a szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 086-222694 (2021-04-29)
További információk (2021-05-28)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-28 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 105-277429
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 086-222694
HL-S szám: 105
További információk

“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbítása mellett döntött. A közbeszerzési dokumentumok tartalma egyebekben nem módosul.”
Forrás: OJS 2021/S 105-277429 (2021-05-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 63 746 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Alsó Utca 1.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 047-122697
HL-S szám: 47
További információk

“1.) A II. 2. 7. pontban megadott időtartam a szerződéstervezetben foglaltak szerint kerül részletezésre. 2.) A II.2.5. pontban megadott ár értékelési...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: VEKOP-5.3.3-17-2017-00001 Érd,Fenyves-Parkváros
Rövid leírás:
“-„Érd, Búvár utca hrsz: 933; 936, 937 ingatlanokon tervezett intézmények megközelítését szolgáló útvonal felújítása” kiviteli tervdokumentumának...”    Többet mutasson

“Beszerzés mennyisége: A Búvár utca (cca. 600 méter hosszon, 5,5 méter szélességben) és a Burkoló utca (575 méter hosszú, 5,5 méter szélességben) Földmunkás...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“-„Szent István út - Damjanich utca - Tárnoki út - Lőcsei út csomópont körforgalmú csomóponttá történő átépítése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának...”    Többet mutasson

“„ Érd, Felső utca, Karolina út- Kinga utca közötti szakaszán biztonságos forgalmi rend kialakítása forgalomtechnikai eszközökkel” a csomópont kiviteli...”    Többet mutasson

“-„Érd Kossuth L. utca, Gárdonyi utca forgalomirányított csomópont kiépítése” a csomópont kiviteli tervdokumentumának elkészítése, szükség esetén szakági...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-07 📅
Név: Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56609295
Postacím: Zsinór Utca 38-40
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1135
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204188722 📞
E-mail: kozbesz@cvmail.hu 📧
Internetcím: http://www.createvalue.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 12 926 000 HUF 💰
Név: Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_52189102
Postacím: Ügető Utca 24. 2. em. 4.
Postai irányítószám: 1048
Telefon: +36 205312970 📞
E-mail: erzsebet.laszlo@uttervezo.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 8 200 000 HUF 💰
Név: CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49034105
Postacím: Dombóvári Út 17-19 A. ép. II. 16.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 12063910 📞
E-mail: constreal@constrealkft.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 9 800 000 HUF 💰
Név: IUtak Mérnökiroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13919980
Postacím: Béga Utca 11.
Postai város: Érd
Postai irányítószám: 2030
Telefon: +36 306456011 📞
E-mail: info@iutak.hu 📧
Internetcím: http://www.iutak.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 975 000 HUF 💰
2 995 000 HUF 💰
9 600 000 HUF 💰
14 250 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
6
5

Hivatkozás
További információk

“Ajánlatkérő a felhívásban előírta, hogy az eljárás bírálata során élni kíván a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdése szerinti lehetőséggel, ezért az eljárás bírálati...”    Többet mutasson

“1. részben:”
Többet mutasson (19)
“CONSTREAL Mérnöki Iroda Kft.( 1117 Budapest Dombóvári Út 17-19 A. ép. II. 16., Adószám: 10981959-2-43)”

“Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (1111 Budapest Zenta Utca 1., Adószám: 13260534-2-43)”

“Perfektum Mérnöki Kft.(1036 Budapest Perc Utca 2., Adószám: 25424959-2-41)”

“IUtak Mérnökiroda Kft.( 2030 Érd Béga Utca 11., Adószám: 22964456-2-13)”

“Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft (1048 Budapest Ügető Utca 24. 2. em. 4., Adószám: 14287501-2-41)”

“Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1135 Budapest Zsinór Utca 38-40., Adószám: 23139640-2-41)”

“Tender Terv Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye:4030 Debrecen Óvoda Utca 2, adószám:11148081-2-09)”

“2. részben:”

“3. részben:”

“4. részben:”

“5. részben:”

“6. részben:”

“7. részben:”

“Ajánlatkérő 2020. december 08. napján felkérte Ajánlattevőket az ajánlatuknak az ajánlati kötöttség lejártától számított további 60 napig történő...”    Többet mutasson

“1., 2., 4., 5., 6. részekben: Perfektum Mérnöki Kft. (1036 Budapest Perc Utca 2., Adószám: 25424959-2-41)”

“1., 2., 3., 4., 5., 6., 7. részekben: Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft. (1111 Budapest Zenta Utca 1., Adószám: 13260534-2-43)”

“7. részben: Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1135 Budapest Zsinór Utca 38-40., Adószám: 23139640-2-41)”

“Ajánlatkérő 2020. december 07. napján felkérte Ajánlattevőket az ajánlatuknak az ajánlati kötöttség lejártától számított további 30 napig történő...”    Többet mutasson

“3. részben: Perfektum Mérnöki Kft. (1036 Budapest Perc Utca 2., Adószám: 25424959-2-41)”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 047-122697 (2022-03-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-03-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 12 926 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-20 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 060-175430
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 047-122697
HL-S szám: 60
További információk

“2022. szeptember 14-én Tervező 1. sz. akadályközléssel élt, melyben foglaltakat Megrendelő megvizsgálta, Felek a lehetséges megoldásra vonatkozóan 2022....”    Többet mutasson

“2022. szeptember 14-én Tervező 1. sz. akadályközléssel élt, melyben foglaltakat”
Többet mutasson (7)
“Megrendelő megvizsgálta, Felek a lehetséges megoldásra vonatkozóan 2022. szeptember 22-”

“én egyeztetést tartottak.”

“Az 1. sz.. akadályoztatás bejelentését követően a Tervező feladatellátást nem tudott végezni,”

“így a Megrendelői válasz megküldéséig (2022. 09. 29-ig) a Tervező nem tudta ellátni feladatát”

“(15 nap akadályoztatás).”

“Mindezekre tekintettel Felek a szerződés időtartamát az alábbiak szerint módosítják.”

“Szerződés aláírásának dátuma: 2023.03.01”
Forrás: OJS 2023/S 060-175430 (2023-03-20)