1) Jelen eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) alkalmazásával kerül lefolytatásra, részletes szabályok a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendeletben. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (
http://nekszt.hu) látja el. Az EKR használatával kapcsolatos útmutatók:
https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas és
http://nekszt.hu/tamogatas/ címeken.
2) Közbeszerzési dokumentumok (KD) az EKR-ben érhetők el a „Közbeszerzési dokumentáció / További közbeszerzési dokumentumok” menüpont alatt, Ajánlatkérő (AK) ezen a felületen tart kapcsolatot a gazdasági szereplőkkel/ajánlattevőkkel
Az ajánlatot (annak részeként a felhívás és a KD által előírt nyilatkozatokat) az EKR-en keresztül kell benyújtani elektronikus formában (amely nyilatkozat tekintetében az EKR-ben űrlap áll rendelkezésre, ott a nyilatkozatot ezen űrlap használata mellett kell benyújtani).
3) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a villamos energiáról szóló 2007 évi LXXXVI. törvény 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a villamosenergia-kereskedelem engedélyköteles tevékenység, így Ajánlattevőnek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által kiadott - a jelen közbeszerzés teljes tárgyára kiterjedő - érvényes villamosenergia-kereskedelmi engedéllyel kell rendelkeznie. Az engedély meglétét Ajánlatkérő a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nyilvántartásában ellenőrzi azzal, hogy amennyiben a nyilvántartásban való szereplésre vonatkozó adatok ellenőrzésére nincs lehetőség vagy az engedély ezen előbbi nyilvántartásban nem fellelhető, az ajánlathoz csatolni kell a nyilvántartásban való szereplést igazoló dokumentumo(ka)t (engedély másolatát).
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az engedély hiánya vagy annak érvénytelensége az ajánlat Kbt. 73. § (1) e) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után.
4) Az érvényes ajánlattétel és a szerződéskötés feltétele, hogy Ajánlattevő (vagy alvállalkozója) rendelkezzen a MAVIR ZRt.-vel kötött érvényes és hatályos mérlegkör szerződéssel, amely szerint jogosult mérlegkör-felelősként eljárni, és amelynek másolatát az ajánlathoz csatolni kell azzal, hogy ha az előbbiek szerinti mérlegkör szerződéssel Ajánlattevő (vagy alvállalkozója) nem rendelkezik, akkor az ajánlatban Ajánlattevőnek (vagy alvállalkozójának) nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy rendelkezik egy önálló mérlegkör alapítására jogosult villamos energia kereskedői engedélyessel kötött hatályos megállapodással, amelynek értelmében jogosult a MAVIR Zrt.-vel mérlegkör szerződéssel rendelkező villamos energia kereskedői engedélyes nevében mérlegkör-felelősként eljárni.
5) Ajánlathoz csatolni kell
a) felolvasólapot a Kbt. 68. § (4) szerinti adatokkal: ajánlattevő neve, címe, ajánlati ár (nettó HUF/kWh);
b) ajánlattevő Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatát, valamint a Kbt. 66. § (6) és 65 .§ (7) bekezdése szerinti nyilatkozatait/nemleges nyilatkozatait;
c) közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot;
EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők/kapacitás nyújtók képviseletében az ajánlattevő teszi meg (a más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott felel azért, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak/adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) szerinti egyetemleges felelősségét);
d) ajánlattevő (kapacitás nyújtó) aláírási címpéldányát/ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, illetőleg - amennyiben az ingyenes elektronikus adatbázisból AK számára nem elérhető - cégkivonatát vagy annak elérhetőségét (URL)/adott esetben változásbejegyzés iratait, vagy nemleges nyilatkozatot;
e) nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak ajánlattevő általi (nem hiteles magyar nyelvű) fordítását, amelynek egyezőségét (teljes szöveghűségét) cégszerű aláírással kell igazolni;
f) adott esetben a 3) pont szerinti a villamosenergia-kereskedelmi engedély meglétét igazoló dokumentumo(ka)t (engedély másolatát);
g) a 4) alpont szerinti mérlegkör szerződés másolatát vagy adott esetben Ajánlattevő nyilatkozatát.
h) Ajánlattevő ajánlattételi határidő időpontjában hatályos általános szerződési feltételeket tartalmazó üzletszabályzatát, vagy aktuális Üzletszabályzatának internetes elérhetőségét (URL).
6) Hiánypótlás és felvilágosítás kérés a Kbt. 71. § szerint azzal, hogy Ajánlatkérő jelen eljárás tekintetében alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését.
7) Kiegészítő tájékoztatás iránti igényt (kérdés) küldése kizárólag írásban az EKR-en keresztül a Kbt. 56. § bekezdése szerint.
8) Üzleti titokra vonatkozó rendelkezések a Kbt. 44.§ szerint.
9) Ajánlatkérő a jelen eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához.
10) Kiegészítés IV.2.6) ponthoz: Ajánlatkérő a megjelölt időtartam alatt 30 napot ért azzal, hogy AK alkalmazza a Kbt. 70. § (2a) bekezdésében foglaltakat.
11) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontjában foglalt eredménytelenségi okot [Kbt. 75. § (6)].
12) Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé és kötelezővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását [Kbt. 35. § (8)].
13) Valamennyi időpont/határidő tekintetében a közép-európai idő (CET) szerinti időpontok irányadók.
14) Ajánlatkérő az idegen devizanemben megadott adatok forintra történő átszámítását a felhívás feladásának napján érvényes, az MNB által honlapján közzétett hivatalos középárfolyam figyelembevételével végzi el.
15) Az ajánlat benyújtásával kapcsolatos összes költség ajánlattevőt terheli.
16) Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevők műszaki és szakmai alkalmassági feltételeit/igazolását, a III.1.3) pont tekintetében [321/2015.(X. 30.) Kr. 30.§ (4)]
17) A felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt., a Ptk. és a 424/2017. (XII. 19.) Kr. előírásai, valamint a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatói és ajánlásai szerint kell eljárni.
18) Az eljárás lefolytatásához igénybe vett független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (név/lajstromszám): dr. Daczuk Balázs/00313, dr. Illényi Péter Tamás/00316 (elérhetőségi adatok a KD-ban).
További információk a VI.4.3) pontban, részletes információk a közbeszerzési dokumentumokban.