Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-01.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-04-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-04-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000325422021
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Napelemek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Zala🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. (2.1.-2.3.) esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bek-t.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.
Az épület(ek) energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell kerülniük az épület homlokzati falainak, a lábazatnak és a lapostetőnek. A lapostetők hőszigetelése kapcsán mindenütt szükséges felújítani a lapostetőkön található csapadékvíz elleni szigetelést. Cserélni szükséges a mai energetikai követelményeknek nem megfelelő homlokzati nyílászárókat.

Szükséges kialakítani az épület esetében a hő- és füstelvezető (RWA) rendszert. Továbbá telepítésre kell kerülnie napelemes rendszernek is.
Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival:
— Homlokzati nyílászárók cseréje 603,83 m
Tető utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
— Tető hő-és vízszigetelése 927 m
Homlokzat utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
— Homlokzati EPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal 2024 m
— Lábazati XPS hőszigetelési rendszer 337 m
Hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítése kapcsolódó munkáival:
— épület szintjei: 6 szint
Megújuló energiafelhasználás kialakítása kapcsolódó munkáival:
Pályázaton kívüli (AK önerőből finanszírozott) nyílászáró csere:
— Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
— Homlokzati nyílászárók cseréje 19,59 m
A kivitelezés hatósági engedélyköteles építési beruházás.
Amennyiben a dokumentáció vagy a tételes mintaköltségvetés bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy azok csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja azonban ennek feltétele a beépítést megelőző tervezői, műszaki ellenőri, illetve megrendelői írásos jóváhagyás.

A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők.
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel.
A részleteket a műszaki leírás tartalmazza. AK felhívja a figyelmet, hogy mindkét közzétett árazatlan költségvetés kitöltése szükséges, mivel mindkét költségvetetés a közbeszerzés tárgyát képezi (a ZMSZRK Pályázaton Kívüli nyílászárók ÁRAZATLAN.xls és a ZMSZRK Rendelőintézet ÁRAZATLAN 0427.xls is).

Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő (AT) feladata.

A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): a szerződés tárgyát egy épületen végzendő munkák képezik, amelyek mennyiségi vagy az egyes munkanemek szerinti megosztása nem lehetséges. A megvalósítandó feladatok szakmailag is szorosan kapcsolódnak egymáshoz, illetve az egyes munkanemek megvalósítása során a munkafázisok lebonyolítása szoros összehangolást igényel. A munka nem tartalmaz olyan részfeladatokat, melyek a többitől logikusan elválaszthatóan, önálló egységként kezelhetőek, továbbá az egyes építési munkálatok megbontása nem lenne gazdaságos és a felelősségi rendet tekintve sem ésszerű.

Időtartam: 360 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-5.2.2/16-2016-00108
További információk:
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. (2.1.-2.3.) esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bek-t.
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. (2.1.-2.3.) esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bek-t.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épület
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bek. felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén külön-külön) és a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. alá. Az EEKD-t az elektronikus közbeszerzési rendszerben (a továbbiakban: EKR) kell csatolni az ajánlathoz a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.

Az ajánlattevő nyilatkozni köteles továbbá arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. §-ának (1) bek. alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában csak az EEKD-t kell benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.

AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bek.-ben foglaltakra.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(6) bek. alapján a kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (2)–(5) és (7) bek., valamint a Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-a is megfelelően alkalmazandó. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy olyan társaság, amelynek van a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa, akkor valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.

Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges).

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Öntisztázás: Kbt. 64. § (1)–(2) bekezdés alapján. A jogerős határozatot ajánlattevő a kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatával egyidejűleg köteles az EKR-ben benyújtani.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ/1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplő nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. tv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem MAGYARORSZÁGon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban a kivitelezési tevékenység vonatkozásában előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek.

Igazolási mód:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt.67.§(1)–(3)bek., valamint a Kr.1.§(1) bek. és 2.§(5) bek. megfelelően – elegendő az EEKD IV. szakasz alfa pont megjelölése. Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. §(4)bek. alapján. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a) bek., 41/A. §(4) és (5) bek., 65. §(12) bek.,69. §(11a) bek.-re.

SZ/1.
AK a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69.§(11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét – amennyiben a Kbt.69.§(11) bek.-e szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód – a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

Az alk. igazolására a Kbt. 65.§(7),(9) bek. és 69.§(11), (11a) bek. és Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadók.
Műszaki és szakmai képességek:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt.67.§(1)-(3)bek., valamint a Kr.1.§(1)bek. és 2.§(5)bek. megfelelően - elegendő az EEKD IV. szakasz alfa pont megjelölése. Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt.69.§(4) bek. alapján. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a) bek., 41/A. § (4) és (5) bek., 65. § (12) bek., 69. § (11a) bek.-re.

M.1. A Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján a felhívás feladástól visszafelé számított 60 hónapban befejezett, de legfeljebb 96 hónapon belül megkezdett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetésével, azaz a szerződést kötő másik fél által kiadott igazolás csatolásával. A ref.-át a Kr.22.§(3),(5) bek. szerint kell igazolni.

Az igazolásnak tartalmaznia kell:
— szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, elérhetősége),
— építési beruházás tárgya és mennyisége (az alkalmassági (alk.-i) minimumköv.-re figyelemmel),
— teljesítés ideje (év, hó, nap kezdő és befejező (műszaki átadás-átvétel) időpont) és helye
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 322/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet 23. § (1) bek. is irányadó.
M.2. A Kbt. 65. § (4) bekezdése és a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő csatolja azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezésével, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

Amennyiben a szakember az előírt jogosultsággal már rendelkezik az ajánlattételkor csatolandó:
a) ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember képzettségét / végzettségét, továbbá a szakember munkáltatójának (ajánlattételi határidő időpontjában) feltüntetésével, v. annak a személynek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában

b) szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalata egyértelműen kiderül; a párhuzamos szakmai tapasztalatok csupán egyszer kerülnek figyelembe vételre); önéletrajzban kérjük feltüntetni szakember kamarai nyilvántartási számát és elérési útvonalát amennyiben a szakember rendelkezik jogosultsággal

c) a szakemberek által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat.
AK a jogosultság meglétét az elektronikus nyilvántartásban ellenőrzi.
Amennyiben a szakember az előírt jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlattételkor úgy csatolandó:
a) ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember képzettségét / végzettségét, továbbá a szakember munkáltatójának (ajánlattételi határidő időpontjában) feltüntetésével, v. annak a személynek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában;

b) szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalata egyértelműen kiderül; a párhuzamos szakmai tapasztalatok csupán egyszer kerülnek figyelembe vételre);

c) szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata;
d) a szakemberek által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat.
A fenti alkalmassági követelmények esetében a Kbt. 65.§ (6)-(7),(9),(11)-(12) bek. és 69.§(11),(11a) bek, Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadó. Közös AT-k esetében a Kbt. 65.§ (6) bekezdés alkalmazandó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem mutat be a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), de legfeljebb 96 hónapon belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített

M1)1. 890 m
M1)2. 450 m
AT fenti referenciákat több szerződéssel is igazolhatja.
M.2) Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem mutat be
M.2.1.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. 1. sz. melléklet VI. Felelős műszaki vezetés fejezet 1. rész 2. sor „Építési szakterület” „MV-É” (vagy azzal egyenértékű) kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.

M.2.2.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 3. sor „Építménygépészeti szakterület „MV-ÉG” (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.

M.2.3.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 5. sor „Építményvillamossági szakterület „MV-ÉV” (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.

Az M.2.1-M.2.3. pont szerinti szakemberek között átfedés lehetséges, ugyanazon személy azonban maximum két alpont tekintetében mutatható be.
Ajánlatkérő az előírt végzettséggel egyenértékű végzettséget is elfogad.
Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevont szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő – amennyiben kihirdetésre került – a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér
A nettó Vállalkozói Díj 0,5 %-a naponta, max. 20 %.
Meghiúsulási kötbér
A nettó Vállalkozói Díj 25 %-a
Jótállási kötelezettség:
A sikeres átadás-átvételt követő naptól 36 hónap, amely a javított rész vonatkozásában, a kijavítás időpontjától újra kezdődik.
Teljesítési biztosíték
A Kbt. 134. § (2) bek. alapján, a nettó Vállalkozói Díj nettó 5 %-a.
Jótállási biztosíték
A Kbt. 134. § (3) bek. alapján, a nettó Vállalkozói Díj nettó 5 %-a.
Az igényelhető előleg mértéke: 30 %, előleg-visszafizetési biztosíték: igényelt előleg csökkentve a vállalkozói díj 5 %-ával
Az előleg a részszámlákban és a végszámlában kerül elszámolásra.
A finanszírozás formája utófinanszírozás, mely a KEHOP-5.2.2-16-2016-00108 azonosítószámú projekt forrásaiból és egyéb forrásaiból történik. A KEHOP-5.2.2-16-2016-00108 azonosítószámú projekt támogatási intenzitásának mértéke 100 %, amely módosulhat.

A kifizetésekre utólag a teljesítésekkel értékarányosan kerül sor.
3db rész-, 1db végszámla
A fizetési feltételek kapcsán irányadó Kbt. 135.§ (1),(3),(5)-(7) és (10)-(11) bekezdése, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek. és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései, AV igénybevétele esetén a 322/2015.(X.30.) Kr. 32/A §-a és 32/B.§-a, a késedelmi kamat tekintetében a Ptk. 6:155. §-a.

Az ajánlattétel, a szerződés és az elszámolás kifizetések pénzneme: HUF.
A vonatkozó jogszabályok: 2015. évi CXIII. törvény, 368/2011. (XII. 31.), 322/2015. (X.31), 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletek.
AK tartalékkeretet nem biztosít.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: https://ekr.gov.hu (Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal -elektronikusan- azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek- az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.

Minőségi kritérium (név): 2.1.Az M.2.1.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.2.Az M.2.2.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
2.3.Az M.2.3.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
Ár (súlyozás): 70
1. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr. 6.§-ának (1) bek.].
2. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)–(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek. alapján vizsgálja.
3. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4. Ajánlatban az EKRr. 11.§-ának(1)bek.alapján az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni.
5. Ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt.66.§(2) bekezdés szerinti nyilatkozatát.
6. AT-nek csatolnia kell a Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozatot. A nemleges nyilatkozat is csatolandó.
7. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt.65.§(7)bek.nek megfelelően, a nemleges nyilatkozat is csatolandó.
8. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más GSZ-nek az ajánlathoz csatolni kell a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást.

9. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44. § (1)–(4) bekezdése.
10. Felelősségbiztosítás: a nyertes AT-nek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjától annak teljesítéséig legalább 150 000 000 HUF/év, valamint 50 000 000 HUF/kár összegű építési-szerelési, felelősségbiztosítással kell rendelkezni. AT köteles nyertessége esetén azt a szerződéskötés időpontjáig megkötni és a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum hiteles másolati példányát az AK részére benyújtani a szerződéskötéskor. A biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum benyújtásának elmaradása AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Megrendelő a szerződést. Közös ajánlattétel esetében elegendő, ha a közös AT-k egyike rendelkezik az előírtak szerinti felelősségbiztosítással.

11. Mindennemű, az AK és az AT-k közötti kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. Az eljárás során, AK által létrehozásra kerülő és AT-k felé irányuló dokumentumokkal (pl.:hiánypótlási felhívás) kapcsolatban, az EKR rendszer kizárólag a regisztrált elérhetőség(ek)re fogja küldeni az értesítést.

12. AT szakmai ajánlata részeként köteles csatolni az árazatlan költségvetés(ek)et teljes körűen beárazva (pdf formátumban, valamint szerkeszthető xls (excel) formátumban is). AK az egyértelműség okán rögzíti, hogy a szakember szakmai önéletrajza, amelyhez alkalmassági követelmény is kapcsolódik a Kbt. 71. § alapján hiánypótlási körbe tartozhat, azonban az értékelési szempont körében megjelölt szakember(ek)nek az ajánlatból egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie (lásd részletesen KD)

13. AK konzultációt nem tart.
14. AK helyszíni bejárást tart, helyszíne: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épület, időpontja: 2021.5.6. 10:00 óra
15. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§(2)bek.e) pontjában foglalt eredménytelenségi okot.
16. AK az ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható és nem szerkeszthető .pdf;.zip;.rar és excel formátumot jelöli meg.
17. A II.2.7. pontban meghatározott 360 munkanap alatt Ajánlatkérő 360 naptári napot ért, mely teljesítési határidő a munkaterület átadásától értendő.
18. AK a felhívás IV.2.6) pontja szerinti 2 hónap alatt 60 napot ért.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kiegészítés a felhívás VI.3. pontjához:
18. AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre bocsájtása iránti kérelmet / előterjesztést nyújt/nyújtott be, ezért a támogatásra / hazai forrás rendelkezésre bocsájtására irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben, vagy nem a jelen felhívás szerinti teljesítési határidőnek megfelelő történő elfogadását, vagy amennyiben releváns a Támogatási Szerződés (TSZ) módosítását vagy változásbejelentés el nem fogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. Fentiek értelmében AK a Kbt. 53.§ (5)-(6) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján felhívja az AT-k figyelmét, hogy az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződéses megállapodás pénzügyi fedezetét, teljesítési határidőnek megfelelő fizikai befejezési határidőt biztosító TSZ nem kerül megkötésre, vagy - amennyiben releváns- a TSZ módosítása nem kerül aláírásra vagy a változásbejelentést nem kerül elfogadásra vagy a hazai forrás nem kerül biztosításra és a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá és a Projekt fizikai zárása idejének meghosszabbítása nem kerül elfogadása. AK a fent megjelölt feltételeket a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltételeként köti ki.

19. Tárgyi eljárást a BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. az Országos Kórházi Főigazgatóság nevében eljárva folytatja le, így a közbeszerzési eljárás eredményeként a vállalkozási szerződést az Országos Kórházi Főigazgatóság mint megrendelő köti meg.
20. Az eljárásban eljáró FAKSZ: Pintér Kristóf, lajstromszáma: 00936
21. AK felhívja ATk figyelmét, hogy a Kbt. 73. § 6) bekezdés c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azokat az ajánlatokat, amelyekben a megvalósítandó napelemes rendszerek fajlagos költsége meghaladja a nettó 450 000 Ft/kW-ot.
22. AK a felhívás IV.2.6) pontja szerinti 2 hónap alatt 60 naptári napot ért.
23. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy tárgyi beszerzési igényét a „Keretmegállapodás az NFSI hatáskörébe utalt építési beruházások megvalósítására Magyarországon” (TED azonosító: 2017/S 038-068208) tárgyú keretmegállapodásán kívül szerzi be jelen eljárás keretében.

24. Épületenergetikai felújítás és/vagy építés alatt ajánlatkérő olyan felújítást és/vagy építést ért, amelynek eredményeként az épület (1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 10. pont) energia megtakarítást ér el, így különösen, de nem kizárólagosan: homlokzati hőszigetelési munkák, nyílászáró cserék, napelem kivitelezés, megújuló energia felhasználás kialakítása, kül- és beltéri levegő- és/vagy víz- és/vagy hőszivattyú telepítés, padlásfödém hőszigetelése, tető hő- és/vagy vízszigetelése, fűtésrendszer korszerűsítése.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 084-213230 (2021-04-27)
További információk (2021-05-28) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Légkondicionáló szerelése📦
További információk (2021-06-18) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-18 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 119-312172
HL-S szám: 119
További információk
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a műszaki dokumentumok is módosításra kerültek.
Forrás: OJS 2021/S 119-312172 (2021-06-18)
További információk (2021-06-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, Hrsz. 3/1. „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.

Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az árazatlan költségvetés is módosításra került.

Forrás: OJS 2021/S 126-330779 (2021-06-28)
További információk (2021-07-07) Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Istvánmezei út 1-3.
Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy az árazatlan költségvetési is módosításra került.
Forrás: OJS 2021/S 132-349932 (2021-07-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 276 320 048 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Istvánmezei Út 1-3
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-04 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 028-070526
HL-S szám: 28
További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Ajánlattevő neve: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1146 Budapest Szabó József Utca 4
Adószám: 13103581-2-42
Ajánlattevő neve: BMT Mérnöki Zrt.
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos Utca 52/A földszint
Adószám: 25548556-2-20
Ajánlattevő neve: Fejes és Társa Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Ady Endre Utca 31
Adószám: 11535623-2-20
Ajánlattevő neve: EB Hungary Invest Kft.
Székhelye: 1107 Budapest Fogadó utca 4.
Adószám: 13240567-2-42

- Homlokzati nyílászárók cseréje 603,83 m2
- Tető hő-és vízszigetelése 927 m2
- Homlokzati EPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal 2024 m2
- Lábazati XPS hőszigetelési rendszer 337 m2
- épület szintjei: 6 szint
- Napelemes energiarendszer kialakítása Teljesítmény: 19,8kWp (60 db 330Wp napelempanel)
- Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
- Homlokzati nyílászárók cseréje 19,59 m2
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-31 📅
Név: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13103581242
Postacím: Szabó József Utca 4
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1146
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 30963987📞
E-mail: ketfbau@ketfbau.com📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 276 320 048 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Ajánlattevő neve: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1146 Budapest Szabó József Utca 4
Adószám: 13103581-2-42
Ajánlattevő neve: BMT Mérnöki Zrt.
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos Utca 52/A földszint
Adószám: 25548556-2-20
Ajánlattevő neve: Fejes és Társa Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Ady Endre Utca 31
Adószám: 11535623-2-20
Ajánlattevő neve: EB Hungary Invest Kft.
Székhelye: 1107 Budapest Fogadó utca 4.
Adószám: 13240567-2-42
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a alapján.
Forrás: OJS 2022/S 028-070526 (2022-02-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Zalaegerszeg Szent Rafael kórház energetika
Hivatkozási szám: EKR000325422021
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014–2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.
Vállalkozási szerződés a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt keretében a Szent Rafael Kórházhoz tartozó épületek energetikai korszerűsítése
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben a BMSK (az NFSI jogutódja) feladatai között nevesítésre került többek között a 2014–2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „Vidéki egészségügyi intézmények épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00108 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.
A projekt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Rendelőintézet 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1, HRSZ 3/1 „B” épületét érinti. Ezen épület az építési kornak megfelelő technológiai színvonalon épült, de határoló szerkezet elavult, helyenként rosszul záródó nyílászárók nem felelnek meg a mai kor hőtechnikai és épületszerkezettani követelményeinek, így az épület jelentős hőveszteséggel működik. Az épületenergetikai beruházás a külső határoló fal- és födémszerkezetek utólagos hőszigetelését, hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítését, valamint villamos energiát termelő napelem rendszer telepítését tartalmazza a hatályos 7/2006. (IV.24.) TNM rendelet követelményszintjének való megfeleléssel, törekedve az üzemeltetés energiaköltségeinek minél magasabb megtakarítására.
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 276 320 048 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: KEHOP-5.2.2/16-2016-00108
Leírás
Belső azonosító: EKR000325422021/1
Mennyiség: 1 méter
A beszerzés leírása:
Az épület(ek) energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell kerülniük az épület homlokzati falainak, a lábazatnak és a lapostetőnek. A lapostetők hőszigetelése kapcsán mindenütt szükséges felújítani a lapostetőkön található csapadékvíz elleni szigetelést. Cserélni szükséges a mai energetikai követelményeknek nem megfelelő homlokzati nyílászárókat.
Szükséges kialakítani az épület esetében a hő- és füstelvezető (RWA) rendszert. Továbbá telepítésre kell kerülnie napelemes rendszernek is.
Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival:
- Homlokzati nyílászárók cseréje 603,83 m2
Tető utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
- Tető hő-és vízszigetelése 927 m2
Homlokzat utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
- Homlokzati EPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal 2024 m2
- Lábazati XPS hőszigetelési rendszer 337 m2
Hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítése kapcsolódó munkáival:
- épület szintjei: 6 szint
Megújuló energiafelhasználás kialakítása kapcsolódó munkáival:
- Napelemes energiarendszer kialakítása Teljesítmény: 19,8kWp (60 db 330Wp napelempanel)
Pályázaton kívüli (AK önerőből finanszírozott) nyílászáró csere:
- Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
- Homlokzati nyílászárók cseréje 19,59 m2
A kivitelezés hatósági engedélyköteles építési beruházás.
Amennyiben a dokumentáció vagy a tételes mintaköltségvetés bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy azok csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja azonban ennek feltétele a beépítést megelőző tervezői, műszaki ellenőri, illetve megrendelői írásos jóváhagyás.
A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők.
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel.
A részleteket a műszaki leírás tartalmazza. AK felhívja a figyelmet, hogy mindkét közzétett árazatlan költségvetés kitöltése szükséges, mivel mindkét költségvetetés a közbeszerzés tárgyát képezi (a ZMSZRK Pályázaton Kívüli nyílászárók ÁRAZATLAN.xls és a ZMSZRK Rendelőintézet ÁRAZATLAN 0427.xls is).
Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő (AT) feladata.
A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): a szerződés tárgyát egy épületen végzendő munkák képezik, amelyek mennyiségi vagy az egyes munkanemek szerinti megosztása nem lehetséges. A megvalósítandó feladatok szakmailag is szorosan kapcsolódnak egymáshoz, illetve az egyes munkanemek megvalósítása során a munkafázisok lebonyolítása szoros összehangolást igényel. A munka nem tartalmaz olyan részfeladatokat, melyek a többitől logikusan elválaszthatóan, önálló egységként kezelhetőek, továbbá az egyes építési munkálatok megbontása nem lenne gazdaságos és a felelősségi rendet tekintve sem ésszerű.
Az épület(ek) energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell kerülniük az épület homlokzati falainak, a lábazatnak és a lapostetőnek. A lapostetők hőszigetelése kapcsán mindenütt szükséges felújítani a lapostetőkön található csapadékvíz elleni szigetelést. Cserélni szükséges a mai energetikai követelményeknek nem megfelelő homlokzati nyílászárókat.
Szükséges kialakítani az épület esetében a hő- és füstelvezető (RWA) rendszert. Továbbá telepítésre kell kerülnie napelemes rendszernek is.
Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival:
- Homlokzati nyílászárók cseréje 603,83 m2
Tető utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
- Tető hő-és vízszigetelése 927 m2
Homlokzat utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival:
- Homlokzati EPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal 2024 m2
- Lábazati XPS hőszigetelési rendszer 337 m2
Hő- és füstelvezető (RWA) rendszer kiépítése kapcsolódó munkáival:
- épület szintjei: 6 szint
Megújuló energiafelhasználás kialakítása kapcsolódó munkáival:
- Napelemes energiarendszer kialakítása Teljesítmény: 19,8kWp (60 db 330Wp napelempanel)
Pályázaton kívüli (AK önerőből finanszírozott) nyílászáró csere:
- Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
- Homlokzati nyílászárók cseréje 19,59 m2
A kivitelezés hatósági engedélyköteles építési beruházás.
Amennyiben a dokumentáció vagy a tételes mintaköltségvetés bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy azok csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja azonban ennek feltétele a beépítést megelőző tervezői, műszaki ellenőri, illetve megrendelői írásos jóváhagyás.
A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők.
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel.
A részleteket a műszaki leírás tartalmazza. AK felhívja a figyelmet, hogy mindkét közzétett árazatlan költségvetés kitöltése szükséges, mivel mindkét költségvetetés a közbeszerzés tárgyát képezi (a ZMSZRK Pályázaton Kívüli nyílászárók ÁRAZATLAN.xls és a ZMSZRK Rendelőintézet ÁRAZATLAN 0427.xls is).
Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő (AT) feladata.
A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): a szerződés tárgyát egy épületen végzendő munkák képezik, amelyek mennyiségi vagy az egyes munkanemek szerinti megosztása nem lehetséges. A megvalósítandó feladatok szakmailag is szorosan kapcsolódnak egymáshoz, illetve az egyes munkanemek megvalósítása során a munkafázisok lebonyolítása szoros összehangolást igényel. A munka nem tartalmaz olyan részfeladatokat, melyek a többitől logikusan elválaszthatóan, önálló egységként kezelhetőek, továbbá az egyes építési munkálatok megbontása nem lenne gazdaságos és a felelősségi rendet tekintve sem ésszerű.
Termékek/szolgáltatások: Felújítás📦
További termékek/szolgáltatások:
A teljesítés helye: Zala🏙️
Időtartam: 360 nap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-01-31 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=62011🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 276 320 048 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000325422021/7452
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Bontási munkák, Helyszíni beton és vasbeton munkák, Falazás és egyéb kőműves munkák, Fém- és könnyű épületszerkezet szerelése, Ácsmunka, Vakolás és rabicolás, Szárazépítés, Bádogozás, Fa- és műanyag szerkezet elhelyezése, Felületképzés, Szigetelés, Beépített berendezési tárgyak elhelyezése, Elektromosenergia-ellátás, villanyszerelés, Épületautomatika, -felügyelet (gyengeáram), Meglévő napelemes rendszer, Új napelemes rendszer, Épületgépészeti szerelvények és berendezések szerelése, Légkondicionáló berendezések, Takarítási munka, Speciális homlokzati bevonat készítés
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása

A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13103581242
Postacím: Szabó József Utca 4
Postai irányítószám: 1146
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ketfbau@ketfbau.com📧
Telefon: +36 30963987📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Barabás Áron
E-mail: kozbeszerzes@bmsksport.hu📧
Telefon: +36 705227802📞
URL: https://www.bmsk.hu/bmsk-nonprofit-kft/🌏
Csoportvezető ✅ Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
A KFF KTM-KSZ-53/428/1/2024. iktatószámon kiadott előzetes véleménye alapján a szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján jogszerű.
4.2. Felek rögzítik, hogy a jelen 1. számú szerződésmódosítás 4.1. pontjában foglalt műszaki tartalom módosításokat - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ban foglalt lehetőséggel élve - a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt jogalapra alapítják.
4.3. Felek rögzítik a fentiekre tekintettel, hogy
a) egyrészt az egyenértékű termékcserével érintett módosítás a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. § -ban meghatározott rendelkezéseknek megfelelő,
b) a termékkiváltással érintett tételek tekintetében megállapításra került, a helyettesítő termékek mind műszaki, mind gazdasági szempontból az eredeti termékekkel egyenértékűek, vagy azoktól magasabb színvonalúak,
c) felek rögzítik továbbá, hogy sem az egyenértékű termékcsere, sem a kültéri nyílászáró méretének módosítása, mint a műszaki tartalom módosítása nem határozott meg olyan feltételt, mely az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételek lennének, hiszen egyrészt a helyettesítő termékek mind műszakilag, mind gazdaságilag egyenértékűek, másrészt a nyílászárók az eredeti nyílászárók méretével azonos méretben kerülnek beszerelésre, amely kedvezőbb benapozási feltételeket biztosít és így az eredeti terv szerinti ablakok energetikai értékénél sokkal kedvezőbb UW értékű nyílászárók kerülnek beépítésre.
A műszaki tartalom ezen módosításai nem befolyásolták volna az ajánlattételi hajlandóságot, és nem voltak alkalmasak arra, hogy a szerződés gazdasági egyensúlyát megváltoztassák, ezen felül az eredeti ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elem sem jelent meg, különösen azon tényre tekintettel sem, hogy a módosítások ellenérték módosítást nem eredményeztek.
4.4. A Felek megvizsgálták a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerinti jogalap fennállását és megállapították, hogy a jelen 1. számú szerződésmódosítás 4. pontja nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna. A módosítással a Szerződés gazdasági egyensúlya nem változik meg a Vállalkozó javára és annak tárgya sem kerül kiterjesztésre az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre.

A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
4.1. Felek a kivitelezés során tartott kooperációs egyeztetéseken felülvizsgálták a közbeszerzési dokumentációban igényelt műszaki tartalmat és annak módosításáról döntöttek az alábbiakban részletezett indokokra figyelemmel:
a) Keleti homlokzat nyílászáró szerkezetei (műanyag ablakok)
A keleti homlokzaton lévő nyílászárók eredeti méretétől kisebb méretű nyílászárók kerültek volna beépítésre, amely kisebb benapozást biztosított volna. Megrendelő az igényeit felülvizsgálta és az eredeti méretű nyílászárókkal azonos méretű új nyílászárók beépítése mellett döntött, mivel a nagyobb ablakfelületekkel az eredeti terv szerinti ablakok energetikai értékénél sokkal kedvezőbb UW értékek érhetők el, amelynek eredményeként összességében még kedvezőbb lesz az összes energetikai paraméter a keleti homlokzatra vetítve. Megrendelő igényeire figyelemmel, nagyobb méret beépítésével jobb fényviszonyok, benapozási feltétel teljesítésének elérése érdekében az alábbiak szerint változik a műszaki tartalom.
• A07 Műanyag kültéri nyílászáró 4750 * 1950 cm helyett Műanyag kültéri nyílászáró 4850 * 2280;
• A08 Műanyag kültéri nyílászáró 4750 * 1950 cm helyett Műanyag kültéri nyílászáró 4850 * 2280;
• A09 Műanyag kültéri nyílászáró 3770 * 1950 cm helyett Műanyag kültéri nyílászáró 3850 * 2280;
• A10 Műanyag kültéri nyílászáró 3650 * 1950 cm helyett Műanyag kültéri nyílászáró 3950 * 2280
kerülnek beépítésre, a műszaki tartalom változása a teljesítési határidőt nem hosszabbítja
A módosítás ellenérték változással nem jár, mivel a nyílászárók anyagköltsége azonos az eredetileg tervezett nyílászárók költségével.
b) Tető vízszigetelés
Vállalkozó a tető vízszigetelésére vonatkozóan módosítási javaslatot nyújtott be, mivel az ajánlatában szereplő BAUDER TEC KSA DUO elasztomerbitumenes (SBS modifikált) öntapadó lemez helyett a beépíteni kívánt MAPEPLAN M15 Pvc vízszigetelés élettartama hosszabb, esetleges javíthatósága, karbantartása egyszerűbb. A műszaki tartalom változása a teljesítési határidőt nem hosszabbítja.
A módosítás ellenérték változással nem jár, mivel a vízszigetelő anyagköltsége azonos az eredetileg tervezett nyílászárók költségével.
c) Homlokzati nyílászáró szerkezetek tokszerkezete (ajtó, ablak) egyenértékű kiváltása a jobb műszaki paraméterek, energetikai tényezők okán
Vállalkozó a beruházás megvalósítása során jelezte, hogy az ajánlatában megjelölt VEKA SOTFTLINE 70 AD PVC profil termékek helyett jobb műszaki paraméterekkel rendelkező helyettesítő termék beépítését javasolja. A módosítási javaslatot a Megrendelő elfogadta, így helyettesítő termékként a DECUNINCK OPTIMUM profil kerül beépítésre, A módosítás ellenérték változással nem jár, a helyettesítő termék anyagköltsége azonos az eredeti termékével. A helyettesítő termék beszerzése a teljesítési határidőt nem módosítja.
A módosítás ellenérték változással nem jár, a helyettesítő termékek anyagköltsége azonos az eredeti termékével.
d) Homlokzati hőszigetelő lemez egyenértékű kiváltása
Vállalkozó a beruházás megvalósítása során jelezte, hogy az ajánlatában megjelölt homlokzati hőszigetelő lemez egyenértékű kiváltása azért szükséges, mert a tervező által betervezett EPS szigetelés beszerzési határideje a gyártói visszajelzés szerint több hónap, amely a Szerződés teljesítési határidejét tekintve túl hosszú, ezért helyettesítő termékekkel kívánja az alábbi termékeket pótolni:
• AUSTROTHERM AT-N100 helyett Thermo Dam EPS 100;
• AUSTROTHERM AT H80 helyett Thermo Dam EPS 80,
• AUSTROTHERM GRAFIT 80 helyett Thermo Dam GRAFIT EPS 80;
• AUSTROTHERM GRAFIT REFLEX helyett Thermo Dam GRAFIT EPS 80
kerül beépítésre. A fent megjelölt termékeket a Vállalkozó lényegesen rövidebb idő alatt tudja beszerezni, azonban a helyettesítő termék beszerzése a teljesítési határidőt nem módosítja.

e) Silancolor Graffiato vékonyvakolat egyenértékű kiváltása
Vállalkozó a beruházás megvalósítása során jelezte, hogy a „MAPEI Silancolor Graffiato kapart hatású sziloxán fehér bevonat” megnevezésű vékonyvakolat egyenértékű kiváltása szükséges, mivel a megajánlott termék már nem volt beszerezhető a szerződéskötés időpontjában, mivel annak gyártása 2022.01.31. napjával megszűnt Vállalkozó helyettesítő termékként a MAPEI Silancolor Tonachino vékonyvakolatot javasolja beépítésre. A helyettesítő termék beszerzése a teljesítési határidőt nem módosítja.

f) Napelem egyenértékű kiváltása
Vállalkozó a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint tett ajánlatot CandianSolar HiKu CS3L-330P; 330Wp egységteljesítményű polikristályos napelem tábla beépítésére. A gyártó nyilatkozata szerint a költségvetésben kiírt napelem gyártása 2022.01.31 napjával megszűnt. Vállalkozó a megszűnt CandianSolar HiKu CS3L-330P; 330Wp egységteljesítményű polikristályos napelem tábla termék helyett a nagyobb teljesítményű, nagyobb összkapacitású „ja solar jam54s30 410/mr” napelem beépítését kérelmezte: A helyettesítő termék beszerzése a teljesítési határidőt nem módosítja.

A műszaki ellenőr a jelen a)-f) pontokban foglalt termékcserékkel kapcsolatos vállalkozói javaslatokat megvizsgálta, az abban foglaltakat elfogadta, továbbá megállapította, hogy a helyettesítő termékek az eredeti termékekkel mind műszaki, mind gazdasági szempontból egyenértékűek, illetve minőségi és hatékonysági szempontból azonos vagy magasabb színvonalúak.
A műszaki tartalom változás dokumentumai jelen 1. számú szerződésmódosítás 1. számú mellékletét képezik.