Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése. A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-11-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-10-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-10-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Parkfenntartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001235272021
Rövid leírás:
Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése.
A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Parkfenntartási szolgáltatások📦
További CPV-kód: Kertészeti szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1) Kiegészítés a II.2.9) ponthoz: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított, Ajánlatkérő egy ajánlattevővel kívánja megkötni a keretmegállapodást, tekintettel arra, hogy a keretmegállapodás tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori egyidejűsége és egymásra épülése, továbbá a folyamatos rendelkezésre állási és fenntartási kötelezettség miatt a részajánlattétel lehetővé tétele költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. munkaszervezéssel, kiszállással összefüggésben keletkező költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá a teljesítéssel érintett közigazgatási területen több fővállalkozó egyidejű jelenléte ellehetetlenítené a teljesítést (pl.: a beszerzés tárgyát képező egyes komplex fejlesztési, üzemeltetési, fenntartási munkákat időben és területileg is egyszerre kell végezni, így a különböző munkafolyamatok összehangolásának szükségszerűsége megköveteli, hogy a teljesítést azonos vállalkozó végezze az érintett munkaterületen). A beszerzés tárgyát képező tevékenység munka- és balesetvédelmi intézkedéseket igényel, így az egyidejű és azonos területhez kapcsolódó munkavégzés során a felelősség megosztása Ajánlatkérő kockázati kitettségét növelné.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy II.2.5) pont vonatkozásában a 80 súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése.
Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése.
A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.
A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.
+ még 18
A keretmegállapodás keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:

- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása, sikosságmentesítése, hóeltakarítása, hulladéktárolók ürítése (60 243 m2);
- gumi, -műfű, -homokburkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása, hóeltakarítása (18 560 m2);
- vízfelületeken biomassza, hulladék és iszap eltávolítása (vízfelület 6233 m2).
Ajánlatkérő a műszaki leírásban foglalta össze a zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák fenntartási- és minőségi követelményeinek részletes ismertetését, az elvárt munka teljesítésének gyakoriságát, a tervezett ellenőrzések módját, illetve az elvégzett munka értékelésének és a teljesítés igazolásának rendszerét.

Ajánlatkérő keretmegállapodást kíván kötni, ezért az ártáblázatokban közölt, tervezett mennyiségek nem a Keretmegállapodás alapján kötendő szerződés(ek) teljes mennyiségét jelentik, csupán a keretmegállapodás volumenének meghatározására szolgálnak a Kbt. 58. §-nak megfelelően.

Ajánlatkérő a Keretmegállapodással összefüggésben felhívja a figyelmet, hogy:
- Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként 36 hónapra kíván keretmegállapodást kötni, mely alapján az egyes beszerzéseket a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pont szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel, 12 hónapos időtartamú ütemezésben kívánja megrendelni a műszaki leírásban meghatározott feltételekkel;

- a szolgáltatás teljesítési helyével érintett Városliget a kiemelt közcélú zöldterületekről szóló 14/1993. (IV.30.) Főv. Közgy. Rendelet alapján kiemelt közcélú zöldterületnek minősül, amelyek fenntartásáról és fejlesztéséről a kerületi önkormányzatokkal együttműködve a Budapest Főváros Önkormányzata a zöldterületi közszolgáltatási feladatainak végrehajtására létrehozott Ajánlatkérő útján gondoskodik. Ajánlatkérő a keretmegállapodás hatálya alatt megkötött keretszerződések ellenértékének fedezetét az Ajánlatkérő költségvetési döntései vagy az általa igénybe venni kívánt támogatási konstrukciók biztosítják, a jövőbeli beruházási, illetve szervezetátalakítási döntésektől függően;

- Ajánlatkérő nem köteles a keretmegállapodás által biztosított pénzügyi kereteket kimeríteni, illetve a keretmegállapodás alapján megrendelést lehívni, ugyanakkor a finanszírozás rendelkezésre állása függvényében a keretet az időbeli hatály (36 hónap) lejárta előtt is kimerítheti.

- a Kbt. 104. § (3) bekezdése alapján a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli.
Időtartam: 36 hónap
További információk:
1) Kiegészítés a II.2.9) ponthoz: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított, Ajánlatkérő egy ajánlattevővel kívánja megkötni a keretmegállapodást, tekintettel arra, hogy a keretmegállapodás tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori egyidejűsége és egymásra épülése, továbbá a folyamatos rendelkezésre állási és fenntartási kötelezettség miatt a részajánlattétel lehetővé tétele költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. munkaszervezéssel, kiszállással összefüggésben keletkező költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá a teljesítéssel érintett közigazgatási területen több fővállalkozó egyidejű jelenléte ellehetetlenítené a teljesítést (pl.: a beszerzés tárgyát képező egyes komplex fejlesztési, üzemeltetési, fenntartási munkákat időben és területileg is egyszerre kell végezni, így a különböző munkafolyamatok összehangolásának szükségszerűsége megköveteli, hogy a teljesítést azonos vállalkozó végezze az érintett munkaterületen). A beszerzés tárgyát képező tevékenység munka- és balesetvédelmi intézkedéseket igényel, így az egyidejű és azonos területhez kapcsolódó munkavégzés során a felelősség megosztása Ajánlatkérő kockázati kitettségét növelné.
1) Kiegészítés a II.2.9) ponthoz: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított, Ajánlatkérő egy ajánlattevővel kívánja megkötni a keretmegállapodást, tekintettel arra, hogy a keretmegállapodás tárgyi hatálya alá tartozó munkák összetettsége, gyakori egyidejűsége és egymásra épülése, továbbá a folyamatos rendelkezésre állási és fenntartási kötelezettség miatt a részajánlattétel lehetővé tétele költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. munkaszervezéssel, kiszállással összefüggésben keletkező költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá a teljesítéssel érintett közigazgatási területen több fővállalkozó egyidejű jelenléte ellehetetlenítené a teljesítést (pl.: a beszerzés tárgyát képező egyes komplex fejlesztési, üzemeltetési, fenntartási munkákat időben és területileg is egyszerre kell végezni, így a különböző munkafolyamatok összehangolásának szükségszerűsége megköveteli, hogy a teljesítést azonos vállalkozó végezze az érintett munkaterületen). A beszerzés tárgyát képező tevékenység munka- és balesetvédelmi intézkedéseket igényel, így az egyidejű és azonos területhez kapcsolódó munkavégzés során a felelősség megosztása Ajánlatkérő kockázati kitettségét növelné.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy II.2.5) pont vonatkozásában a 80 súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
+ még 2
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben foglaltak hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 74. § (1) bekezdés alapján jár el.

+ még 14
B) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:
B/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik 20 02 01 hulladékazonosító kódú hulladék gyűjtésére és szállítására vonatkozó környezetvédelmi hatóság által kiállított hulladékgazdálkodási engedéllyel [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c)].

Igazolási módok:
A.1) Előzetes igazolás:
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján.

Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A.2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges.

B.1) Előzetes igazolás:
Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).

B.2.) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
Amennyiben Ajánlattevő szerepel az Országos Környezetirányítási Rendszerben (OKIR) hatósági nyilvántartó rendszerében (http://web.okir.hu/sse/?group=HNYR), úgy az igazolás benyújtása az ajánlatban nem szükséges [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a Kbt. 69. § (11) bekezdés alkalmazandó].

Amennyiben ajánlattevő nem szerepel az OKIR-ben, csatolandó a környezetvédelmi hatóság által kiállított engedély egyszerű másolati példánya [nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti országban az arra jogosult hatóság által kiadott igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani].

[Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont és 69.§ (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdés]
Gazdasági és pénzügyi helyzet: A) Előzetes igazolás:
P/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).

+ még 5
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
P/1. Ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje, az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját - annak eredmény kimutatását - (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételt) egyszerű másolatban.

Amennyiben a letelepedésük szerint ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet erre vonatkozó egyszerű (cégszerűen aláírt), vagy könyvelője (könyvvizsgálója) által ellenjegyzett nyilatkozatát is. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása nem szükséges. Ha az ajánlattevő számviteli jogszabályok szerinti beszámolóval azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát.

P/2. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről (üzleti évenként megbontva), attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő az árbevételről szóló nyilatkozattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. [Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pont, 19.§ (3) bekezdése].

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, amennyiben eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatás részéből megállapítható, hogy az adózás utáni eredménye több, mint kettő üzleti évben negatív volt.

Amennyiben az ajánlattevő a felhívás feladását megelőző 3 (három) lezárt üzleti évre vonatkozó beszámolóval azért nem rendelkezik, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmas, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri (működésének ideje alatt összesen) legalább a 600 millió Ft értéket.

P/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 (három) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele ugyanezen üzleti években nem éri el összesen a 600 millió Ft-ot.

Amennyiben az Ajánlattevő a vizsgált időszak kezdete után kezdte meg működését, Ajánlatkérő akkor is megállapítja az Ajánlattevő P/2. pont szerinti pénzügyi és gazdasági alkalmasságát, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 600 millió Ft értéket.

A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Ennek megfelelően a P/1. pénzügyi-gazdasági alkalmassági minimumkövetelménynek elegendő, ha a gazdasági szereplők közül egy felel meg. A Kbt. 65.§ (6) bekezdés értelmében a P/2. pénzügyi-gazdasági alkalmassági minimumkövetelménynél elegendő, ha a közös ajánlattevők együttesen felelnek meg az előírásoknak.

Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65.§ (7) -(8) bekezdéseire. Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Kbt. 65. § (11) bekezdésére.

Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladása alatt a TED-en közzétett hirdetmény VI.5. pontjában rögzített dátumot érti.
Műszaki és szakmai képességek: A) Előzetes igazolás:
M/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).

+ még 23
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:

- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a referencia mennyisége,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek:
- az ajánlattevő általi megnevezését,
- végzettséget, illetve képzettséget igazoló okiratok másolatát, továbbá
- amennyiben releváns a szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2.1. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns projektek időtartamai (a kezdő és végdátum legalább hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot; párhuzamos munkavégzés esetén kizárólag egy bemutatott projekt igazolt időtartama vehető figyelembe], és

- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak, aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe.

[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont és 69. § (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pont]
M/3. Ajánlattevő nyújtsa be a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések illetve műszaki felszereltség leírását. A leírásnak ki kell terjednie az alábbiakra, illetve csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat:

- az eszköz - alkalmassági minimumkövetelménnyel érintett paramétereire is kiterjedő - leírása,
- az eszköz használatára vonatkozó jogosultságot igazoló dokumentum (pl. tárgyi eszköz nyilvántartás, bérleti vagy lízingszerződés) egyszerű másolata,
- érvényes forgalmi engedély/gépkönyv és kötelező felelősségbiztosítási díj megfizetéséről szóló igazolás egyszerű másolata (amennyiben az adott eszköz vonatkozásában jogszabály felelősségbiztosítás fennállását előírja).

M/4. Ajánlattevő nyújtsa be a minőség biztosítása érdekében tett intézkedésinek a leírását adott esetben a tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 24. § (4) bekezdése alapján az ezzel egyenértékű minőség biztosítási követelmények megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek, illetve vizsgálati és kutatási eszközeinek részletes leírását; (Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.)

[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. c) pont]
M/5. Ajánlattevő nyújtsa be a környezetvédelmi intézkedéseknek a leírását adott esetben a tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, illetőleg a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 24. § (4) bekezdése alapján az ezzel egyenértékű környezetvédelmi és munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási követelmények megvalósítása érdekében tett intézkedéseinek illetve vizsgálati és kutatási eszközeinek részletes leírását; (Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.)

M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített olyan, a közbeszerzés tárgya szerinti (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási munkákra vonatkozó), pozitív tartalmú (a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt) referenciával, amely legalább az alábbi résztevékenységeket magában foglalta:

a) legalább 1 000 000 m2 gyepfelület kaszálására és kaszálék gyűjtésére vonatkozó munka;
+ még 25
b) legalább 20 000 m2 területen cserje- és/vagy sövényfelület fenntartására vonatkozó munka;
c) legalább 1 000 m2 virágágyfelület gondozására vonatkozó munka, mely magába foglalta egy és/vagy kétnyári dísznövények ültetési és fenntartási munkáit;
d) legalább 20 000 m2 évelőfelület gondozására vonatkozó munka;
e) legalább 150 db hulladékgyűjtő edény és 500 000 m2 parkfelület napi takarítására vonatkozó munka;
f) legalább 40 000 m2 felület hótakarítására és síkosságmentesítésére vonatkozó munka;
g) legalább 400 m2 vízfelületű, közterületi parkban található tóra vonatkozó üzemeltetési munka;
h) legalább 5 000 m2 területre kiterjedő hőkezeléses gyomirtás.
Az alkalmassági követelmény igazolása legfeljebb 4 szerződés bemutatásával igazolható, ennek megfelelően az a)-h) pontok szerinti feltételeknek való megfelelés ugyanazzal a szerződéssel is teljesíthető.

Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónapban lettek megkezdve. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához szükséges
M/2.1. legalább 1 fő felsőfokú kertészmérnök végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki legalább 24 hónap zöldfelület- és/vagy parkfenntartási szakmai gyakorlattal bír;

M/2.2. legalább 1 fő kertész (OKJ 34 622 02) vagy kertészeti szaktechnikus (55 622 01) vagy kertész technikus (50 812 1706) végzettséggel rendelkező szakemberrel;

M/2.3. legalább 1 fő favizsgáló és faápoló szakmérnök végzettséggel rendelkező szakemberrel;
M/3. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább:
a) 2 db önjáró, legalább 130 cm vágásszélességű, gyűjtőtartályos, gyepgumikkal rendelkező fűnyírótraktorral;
b) 2 db legalább 16 méter munkamagasságú emelőkosaras gépjárművel;
c) 1 db tuskófúró vagy tuskómaró géppel;
d) 1 db vontatható ágdaráló géppel;
e) 1 db önrakodós teherautóval;
f) 3 db 3,5 tonnás össztömegű kisteherautóval;
g) 1 db hőkezeléses gyomirtó készülékkel;
h) 3 db hótolásra és anyagmozgatásra alkalmas kertészeti traktorral.
M/4. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) kiterjedő, érvényes MSZ EN ISO 9001 minőségbiztosítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, érvényes minőségbiztosítási irányítási rendszerrel vagy azokkal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek leírásával.

M/5. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára (zöldfelületfenntartási és/vagy parkfenntartási tevékenység) kiterjedő, érvényes MSZ EN ISO 14001 környezetirányítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, érvényes környezetirányítási rendszerrel vagy azokkal egyenértékű minőségbiztosítási és környezetirányítási intézkedéseinek leírásával.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bekezdéseire.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
1) Ellenszolgáltatás: Az ajánlattétel, a szerződés és az elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
Ajánlattevő az SLA konstrukció alapján teljesített Feladatok elvégzéséért a Keretmegállapodás alapján megkötött Keretszerződés alapján havonta jogosult számlát kibocsátani. Ajánlatkérő ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az SLA alapján végzett munkák teljesítésének megfelelőségét a műszaki leírás részét képező táblázatokban rögzített, SLA-módszertan szerint folyamatosan méri és értékeli. Ajánlattevő az igazolt teljesítések után jogosult és köteles tételes számla kiállítására azzal, hogy a Felek ebben a körben azt a hónapot tekintik tárgyhónapnak, amely hónapban a teljesítésigazolás szerint Ajánlattevő az egyes számlák alapjául szolgáltatást ténylegesen teljesítette és amely munkák szerződésszerű teljesítését az Ajánlatkérő igazolta.

Ajánlattevő az eseti megrendelések alapján teljesített munkák ellenértékéről havonta külön számlát köteles kiállítani. Ajánlattevő a számlát köteles az Ajánlatkérő által kért részletezéssel kiállítani.

Ajánlatkérő az esedékes vállalkozói díjat az igazolt teljesítést követően átutalással fizeti meg a Kbt. 27/A.§, 135. § (1) és (5)-(6), (10)-(11) bekezdése és a Ptk. 6:130.§ (1) bekezdésének figyelembe vételével. Fizetési határidő a számla ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 nap. Ajánlatkérő előleget nem fizet.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-11-29 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001235272021/reszletek
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a és - üzemzavar esetén - a 16. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. alpont alkalmassági követelményre megajánlott szakember alkalmassági követelményen felüli szakmai többlet tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Lakossági és megrendelői kommunikáció módja [1.fizikális=személyes és papíralapú/2.fizikális és email /3.fizikális, email és egyéb elektronikus mód (pl. applikáció)]
Ár (súlyozás): 80
1) AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (4)-(5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le.
2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell
+ még 32
- a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is);
- a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra;
- a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is);
AT-nek ajánlattételi határidő lejártáig ajánlatában csatolnia szükséges továbbá
- az ESPD-t (kitöltve);
- a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot;
- nyilatkozatot a fordításra vonatkozóan (adott esetben);
- adatkezelési hozzájárulást;
- nyilatkozatot a változásbejegyzési eljárásra vonatkozóan;
- az ajánlattevő, illetve az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult) cégképviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy ezekkel egyenértékű dokumentumát;

- meghatalmazott eljárása esetén a meghatalmazás aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást;
- az ajánlattevő által kitöltött (teljes körűen beárazott) ártáblázatokat az 1. értékelési részszempont (ajánlati ár) alátámasztására;
- az M/2.1. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 2. értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztására;
- a 3. részszempont körében vállalt kommunikációs módra vonatkozó alátámasztását a dokumentációban részletezettek szerint.
3) Az érvényes ajánlattétel ajánlati biztosíték teljesítéséhez kötött, mértéke: 9 000 000,- Ft. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: a pénzösszeg AK fizetési számlájára történő befizetésével (számlaszám: K&H Bank Zrt. 10401093-49564956-57501033), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy bizt. szerz. alapján kiállított - k.vállalást tart. kötelezvénnyel.

4) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
5) Nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés (keretmegállapodás) Kbt. szerinti legkorábbi időpontjáig köteles rendelkezni legalább 1 fő középfokú végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki legalább 12 hónap fakataszteri és parkkataszteri adatrögzítési szakmai gyakorlattal bír. Ajánlatkérő tájékoztatja érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a „fakataszteri és parkkataszteri adatrögzítési szakmai gyakorlat” alatt Ajánlatkérő a térképkezelő szoftverrel végzett adatrögzítési szakmai tapasztalatot érti, mely adatrögzítés kiterjedt a zöldterületi elemek megnevezésére, térképi megjelenítésére, az állapot megjelölésére, továbbá fák esetén a pontos helyszín megjelölésére, a fa környezetének és állapotának megnevezésére, ápolási javaslatot rögzítésére, valamint fényképes dokumentálást tartalmazott. Ajánlattevő a szakember rendelkezésére állását az alábbiak szerint köteles igazolni a szerződéskötést megelőzően:

- a szakember ajánlattevő által megnevezése;
- a szakember szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését [a megnevezett szakember szakmai tapasztalata abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns projektek időtartamai (a kezdő és végdátum legalább hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot; párhuzamos munkavégzés esetén kizárólag egy bemutatott projekt igazolt időtartama vehető figyelembe], és

- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére áll.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy jelen pont szerinti szakember a szerződéskötés Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti legkorábbi lehetőséges időpontjáig történő rendelkezésre bocsátásának elmaradása, vagy nem megfelelő teljesítése a Kbt. 131. § (4) bek. alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül. Ajánlatkérő biztosítja az átfedés lehetéségét jelen pont és a felhívás III.2.3) M/2. pontjára bemutatandó személyek között.

6) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban: III.1.1)-III.1.3) pontok.

7) A IV.2.6) pontra tekintettel AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 30 nap.
8) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.

9) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. értékelési résszempont esetében egyenes arányosítás, a 3. értékelési részszempontnál pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.

10) Ajánlatkérő helyszíni bejárást, helyszíni konzultációt nem tart, a teljesítéssel érintett helyszín szabadon megtekinthető.
11) A közbeszerzési eljárás lebonyolítása és az érdeklődő gazdasági szereplők/AT-k közötti kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek.-re tekintettel az EKR-ben történik, a Kbt. és az EKR rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutatók az alábbi címen érhetőek el: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. A közbeszerzési dokumentumokhoz a hozzáférés a felhívás megjelenésétől biztosított. A közbeszerzési dokumentumok a felhívás I. 3) pontjában megadott címen érhetőek el a Kbt. 39. § (1) bek. alapján. AK felhívja a figyelmet arra, hogy technikailag nem lehetséges az ajánlat összeállítása az „érdeklődés jelzése” gomb megnyomása nélkül.

12) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek. a) és c) pont alapján kezeli. A GDPR rendelet alapján AT-nek űrlapon kell megerősítenie az ajánlatban közölt személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulását.

13)Amennyiben az ajánlatban bemutatott bármely eszköz műszaki érvényességi ideje vagy a felhasználására vonatkozó jogosultság az ajánlattétel időpontjában lejárt, vagy a teljesítés megkezdéséig lejár, úgy Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell csatolnia az ajánlatba arról, hogy a szerződés teljesítésének a vonatkozó dokumentumokat megszerzi és azt az Ajánlatkérő részére a teljesítés megkezdéséig bemutatja.

Folytatás a VI.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. § szerint.
A VI.3) További információk pont folytatása:
+ még 5
14) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén rendelkezni fog az OHSAS 18001 (MSZ 28001, MEBIR), vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszerrel, mely a szerződéskötés feltétele.

15) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a hulladékszállítási engedéllyel a szerződés teljesítése alatt a teljesítéshez szükséges mennyiségre nézve rendelkezni fog, szükség esetén gondoskodik a módosításáról.

16) AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését.

17) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Csizmadia Péter (00482), dr. Csepy Dorottya (01102).
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 211-554430 (2021-10-27)
További információk (2021-11-29) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklő gazdasági szereplőket, hogy az ajánlati felhívással egyidejűleg az eljárást indító közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban és a keretmegállapodástervezetben eszközölt módosítást.

Forrás: OJS 2021/S 235-619425 (2021-11-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 700 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 060-157502
HL-S szám: 60
További információk
II.2.5) pont folytatása:
A II.2.5) pont vonatkozásában a 80 súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20
- szórt burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása, síkosság mentesítése, hóeltakarítása (19 131 m2) hulladéktárolók ürítése (483 db);
További információk: II.2.5) pont folytatása:
A II.2.5) pont vonatkozásában a 80 súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-10 📅
Név: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23930685241
Postacím: Lomb utca 35. a. ép
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1139
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209553136📞
E-mail: deergardenbt@gmail.com📧
A beszerzés teljes értéke: 2 700 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
1.) A közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
- DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Lomb utca 35. a. ép.; 23930685-2-41)
+ még 3
2.) A közbeszerzési eljárásban érvénytelen ajánlattevő neve, címe és adószáma:
- Fauna Invest Korlátolt Felelősségű Társaság (8353 Zalaszántó, Szabadság utca 20.; 22951076-2-20)
3.) A közbeszerzési eljárás során szakmai, és műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételként, valamint szerződéses feltételként is figyelembevételre kerültek környezetvédelmi szempontok.

Forrás: OJS 2022/S 060-157502 (2022-03-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 887 273 032 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Kalotaszeg utca 31.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 133-380177
HL-S szám: 133
További információk
Kiegészítés a IV.1) 1. és V.2) pontokhoz:
A keretmegállapodás alapján a szerződés írásbeli konzultációt követően került odaítélésre.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretszerződés alapján Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon belül található, a Keretszerződés 1. számú mellékletét képező helyszínrajzon jelölt terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak teljesítése.

Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a fentiekben meghatározott terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak megvalósítására kíván keretszerződést kötni.

+ még 13
A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb, a Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet keretein belüli ajánlatot tegyen.

Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 887 273 032,- Ft keretösszeggel, melyből az Ajánlatkérő által az SLA konstrukcióra meghatározott keretösszeg legfeljebb nettó 660 000 000,- Ft.

Tájékoztató jelleggel a keretszerződés keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:

- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása, sikosságmentesítése, hóeltakarítása, hulladéktárolók ürítése (56 989 m2);
- gumi, -műfű, -homokburkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása, hóeltakarítása (19 102 m2);
Főbb munkanemek és mennyiségek az ajánlati dokumentációban (a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban, árazatlan költségvetésekben) kerültek rögzítésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Elekromos kertészeti kisgépek és helyi szállító járművek alkalmazása (Igen / Nem)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-29 📅
Internetcím: https://deergarden.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 887 273 032 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Kiegészítés a IV.1) 1. és V.2) pontokhoz:
A keretmegállapodás alapján a szerződés írásbeli konzultációt követően került odaítélésre.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2022/S 133-380177 (2022-07-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 700 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Karakterkorlátra tekintettel a VII.2.2) A módosítás okai pont folytatása.
2.7. Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont cb) alpontja alapján megállapítják, hogy a rendkívül kockázatok mérséklésére irányuló módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, tekintettel arra, hogy a Keretmállapodás tárgya, mennyisége és az ellátandó feladatok nem változnak, ezért a módosítás a szerződés általános jellegére nincs hatással.
2.8. Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont cc) alpontja igazolásaként megállapítják, hogy a Megrendelő által elismert többletigény mértéke a Keretmegállapodás 4. sz. mellékletében rögzített feladatokra vetítve (Vállakozó ajánlata SLA alapján teljesítendő Feladatokra) mindösszesen 5 %, a 5. sz. mellékletében (Vállakozó ajánlata Eseti megrendelés alapján teljesítendő Feladatokra) rögzített feladatokra vetítve mindösszesen 12%, mely a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont szerinti jogalapban kikötött 50%-os mértéken belül van. Felek a Keretmegállapodásban foglalt zöldfelület-fenntartási (SLA), valamint eseti megrendelés alapján végzett tevékenységek vállalkozói díjának módosításának folyamatát oly módon végezték el, hogy a jelen Szerződésmódosítás 2.1. és 2.3. pontjában hivatkozott írásbeli konzultáció során a zöldfelület-fenntartási (SLA), illetve eseti megrendelés szerinti feladatokra megajánlott, azokkal megegyező egységárakat korrigálták a 11,5%-kal, azaz tizenegyegészöttized százalékkal. Felek rögzítik, hogy a Keretmegállapodásban szereplő, módosítással, azaz áremeléssel nem érintett egységárakat továbbra is irányadónak tekintik. Felek a jelen pontnak megfelelően a Keretmegállapodás mellékleteiként aktualizált SLA, illetve eseti megrendelés szerinti ártáblázatokat a jelen módosítás 1. és 2. sz. mellékleteiként csatolják, ezen mellékletek a Keretmegállapodás 4. és 5. sz. mellékleteinek helyébe lépnek.
2.9. Felek egybehangzóan megállapítják, hogy a tárgyi szerződésmódosítás nem ütközik a Kbt. 142. § (3) bekezdésbe, a módosítással a szerződés gazdasági egyensúlyának helyreállítására kerül sor, az előre látható és az ajánlat megtételekor még kalkulálható és az a feletti előre már nem látható, rendkívüli - többféle okból kialakuló speciális gazdasági helyzet miatti - áremelkedésre tekintettel.

A rész elnevezése: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben

Forrás: OJS 2023/S 084-254991 (2023-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 580 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 131-418254
HL-S szám: 131
További információk
1) Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzítette, hogy "az írásbeli konzultáció során a Kbt. 105. § (4) pontja alapján a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat alkalmazhat". Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzített tájékoztatásnak megfelelően, az ott meghatározott értékelési szempontokat kívánja alkalmazni.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a II.2.5) pont vonatkozásában a 80-as súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20
3) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. és 3. értékelési résszempont esetében pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
3) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a munkaterület átadása tervezetten: 2023. április 29., a szerződés hatályba lépésének napja tervezetten: 2023. május 1.

Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 580 000 000,- Ft keretösszeggel.
- zöldfelületek, közlekedési zöldsávok kaszálása, kaszálék gyűjtése, öntözés, gyomírtás, tápanyagutánpótlás, lombgyűjtés, gyepfelületen található hulladékgyűjtése [reprezentatív gyepfelület 661 m2 (kaszálás becsült gyakorisága 17 alkalom a 2023.05.01. és 2023.10.31. közötti időszakban), intenzív gyepfelület 379 018 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 10 alkalom a 2023.05.01. és 2023.10.31. közötti időszakban); extenzív gyepfelület 5 660 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 6 alkalom a 2023.05.01. és 2023.10.31. közötti időszakban)]
1) Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzítette, hogy "az írásbeli konzultáció során a Kbt. 105. § (4) pontja alapján a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat alkalmazhat". Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzített tájékoztatásnak megfelelően, az ott meghatározott értékelési szempontokat kívánja alkalmazni.
1) Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzítette, hogy "az írásbeli konzultáció során a Kbt. 105. § (4) pontja alapján a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat alkalmazhat". Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzített tájékoztatásnak megfelelően, az ott meghatározott értékelési szempontokat kívánja alkalmazni.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a II.2.5) pont vonatkozásában a 80-as súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a II.2.5) pont vonatkozásában a 80-as súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
+ még 4
3) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. és 3. értékelési résszempont esetében pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. és 3. értékelési résszempont esetében pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
3) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a munkaterület átadása tervezetten: 2023. április 29., a szerződés hatályba lépésének napja tervezetten: 2023. május 1.
3) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a munkaterület átadása tervezetten: 2023. április 29., a szerződés hatályba lépésének napja tervezetten: 2023. május 1.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1146_Budapest_Városliget_29732/11
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Elekromos kertészeti kisgépek és helyi szállító járművek alkalmazása (Igen / Nem)
3. Lakossági és megrendelői kommunikáció módja [1.fizikális=személyes és papíralapú/2.fizikális és email /3.fizikális, email és egyéb elektronikus mód (pl. applikáció)]
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-03 📅
Postacím: Lomb Utca 35. a. ép
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 580 000 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b)-c) pontja szerinti tájékoztatás:
Nyertes Ajánlattevő: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 2
Székhelye: 1139 Budapest, Lomb Utca 35. a. ép
Adószáma: 23930685241
Forrás: OJS 2023/S 131-418254 (2023-07-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben
Hivatkozási szám: EKR001235272021
Rövid leírás:
Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése.
A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.
Keretmegállapodás keretében a Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon (a továbbiakban: „Városliget”) belül található zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak elvégzése.
A keretmegállapodásra, illetve a jelen felhívás IV.1.3) pontjában foglaltra figyelemmel Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján rögzíti, hogy a közbeszerzést a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő általi közvetlen megrendeléssel vagy a c) pont szerinti írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel jogosult megvalósítani.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Parkfenntartási szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 490 137 318 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001235272021/1
Cím: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben'4
Becsült érték héa nélkül: 490 137 319 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Keretszerződés alapján Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon belül található, a Keretszerződés 1. számú mellékletét képező helyszínrajzon jelölt terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak teljesítése.
Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a fentiekben meghatározott terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak megvalósítására kíván keretszerződést kötni.
A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb, az Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet keretein belüli ajánlatot tegyen.
Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 490 137 319,- Ft keretösszeggel.
Tájékoztató jelleggel a keretszerződés keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:
- zöldfelületek, közlekedési zöldsávok kaszálása, kaszálék gyűjtése, öntözés, gyomírtás, tápanyagutánpótlás, gyepszellőztetés, lombgyűjtés, gyepfelületen található eltávolítása [reprezentatív gyepfelület 661 m2 (kaszálás becsült gyakorisága 3 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban), intenzív gyepfelület 385 030 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 2 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban); extenzív gyepfelület 8 393 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 1 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban)]
- cserjék fenntartó és közlekedésbiztonsági metszése, visszavágása, öntözése, kapálása, lombgyűjtés, cserjefelületben található hulladékeltávolítása (43 103 m2 cserjefelület);
- sövények vágása, öntözése, kapálása, talajlazítása, gyomlálása, lombgyűjtés, sövényfelületben található hulladékgyűjtés, hulladék eltávolítása (3 213 m2 sövényfelület);
- díszágyás területtisztítása, talajművelés, telepítés, kapálás, talajlazítás, gyomlálás, öntözés, lombgyűjtés, virágágyásban található eltávolítása, növényvédelem, tápanyagutánpótlás (1 210 m2);
- évelő virágágyás kapálása, talajlazítás, gyomlálása, öntözése, visszavágás, metszés, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása (23 672 m2);
- rózsák metszése, vadalása, virágzat eltávolítása, öntözése, lombgyűjtés, kapálás, talajlazítás, gyomlás, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása, növényvédelem (834 m2);
- szórt burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (32 788 m2) hulladéktárolók ürítése (488 db), hóeltakarítás (8 475 m2);
- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (75 464 m2), hóeltakarítás (15 093 m2)
- gumi, -műfű, -homokburkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (18 413 m2), hóeltakarítás (12 832 m2)
- vízfelületeken biomassza, hulladék és iszap eltávolítása, vízminőség vizsgálat (vízfelület 20 000 m2).
Főbb munkanemek és mennyiségek az ajánlati dokumentációban (a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban, árazatlan költségvetésekben) kerültek rögzítésre.
Keretszerződés alapján Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon belül található, a Keretszerződés 1. számú mellékletét képező helyszínrajzon jelölt terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak teljesítése.
Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a fentiekben meghatározott terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak megvalósítására kíván keretszerződést kötni.
A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb, az Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet keretein belüli ajánlatot tegyen.
Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 490 137 319,- Ft keretösszeggel.
Tájékoztató jelleggel a keretszerződés keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:
- zöldfelületek, közlekedési zöldsávok kaszálása, kaszálék gyűjtése, öntözés, gyomírtás, tápanyagutánpótlás, gyepszellőztetés, lombgyűjtés, gyepfelületen található eltávolítása [reprezentatív gyepfelület 661 m2 (kaszálás becsült gyakorisága 3 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban), intenzív gyepfelület 385 030 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 2 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban); extenzív gyepfelület 8 393 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 1 alkalom a 2023.11.01. és 2024.04.30. közötti időszakban)]
- cserjék fenntartó és közlekedésbiztonsági metszése, visszavágása, öntözése, kapálása, lombgyűjtés, cserjefelületben található hulladékeltávolítása (43 103 m2 cserjefelület);
- sövények vágása, öntözése, kapálása, talajlazítása, gyomlálása, lombgyűjtés, sövényfelületben található hulladékgyűjtés, hulladék eltávolítása (3 213 m2 sövényfelület);
- díszágyás területtisztítása, talajművelés, telepítés, kapálás, talajlazítás, gyomlálás, öntözés, lombgyűjtés, virágágyásban található eltávolítása, növényvédelem, tápanyagutánpótlás (1 210 m2);
- évelő virágágyás kapálása, talajlazítás, gyomlálása, öntözése, visszavágás, metszés, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása (23 672 m2);
- rózsák metszése, vadalása, virágzat eltávolítása, öntözése, lombgyűjtés, kapálás, talajlazítás, gyomlás, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása, növényvédelem (834 m2);
- szórt burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (32 788 m2) hulladéktárolók ürítése (488 db), hóeltakarítás (8 475 m2);
- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (75 464 m2), hóeltakarítás (15 093 m2)
- gumi, -műfű, -homokburkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (18 413 m2), hóeltakarítás (12 832 m2)
- vízfelületeken biomassza, hulladék és iszap eltávolítása, vízminőség vizsgálat (vízfelület 20 000 m2).
Főbb munkanemek és mennyiségek az ajánlati dokumentációban (a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban, árazatlan költségvetésekben) kerültek rögzítésre.
További információk:
1) Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzítette, hogy "az írásbeli konzultáció során a Kbt. 105. § (4) pontja alapján a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat alkalmazhat". Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzített tájékoztatásnak megfelelően, az ott meghatározott értékelési szempontokat kívánja alkalmazni.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a II.2.5) pont vonatkozásában a 80-as súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20
3) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. és 3. értékelési résszempont esetében pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
3) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a munkaterület átadása tervezetten: 2023. október 31., a szerződés hatályba lépésének napja tervezetten: 2023. november 1.

További termékek/szolgáltatások: Kertészeti szolgáltatások📦
Postacím: Városliget
29732/11
Irányítószám: 1146
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-11-01 📅
Végdátum: 2024-04-30 📅
Leírás
További információk a megújításról: A szerződés nem meghosszabbítható.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Elekromos kertészeti kisgépek és helyi szállító járművek alkalmazása (Igen / Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. Lakossági és megrendelői kommunikáció módja [1.fizikális=személyes és papíralapú/2.fizikális és email /3.fizikális, email és egyéb elektronikus mód (pl. applikáció)]
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
20
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-14 📅
Cím: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben’4
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001235272021🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 490 137 318 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001904172023/3407
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Kaszálás, kaszálék gyűjtése részfeladatok; Cserje és sövényfelületek fenntartása részfeladatok, Lombgyűjtés részfeladatok;Kaszálás, kaszálék gyűjtése részfeladatok, Takarítás részfeladatok, Tó üzemeltetés részfeladatok, Cserje és sövényfelületek fenntartása részfeladatok, Évelőfelületek gondozása részfeladatok;Favizsgáló és faápoló szakmérnök biztosítása
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Kaszálás, kaszálék gyűjtése részfeladatok; Cserje és sövényfelületek fenntartása részfeladatok, Lombgyűjtés részfeladatok;Kaszálás, kaszálék gyűjtése részfeladatok, Takarítás részfeladatok, Tó üzemeltetés részfeladatok, Cserje és sövényfelületek fenntartása részfeladatok, Évelőfelületek gondozása részfeladatok;Favizsgáló és faápoló szakmérnök biztosítása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23930685241
Postacím: Lomb Utca 35. a. ép
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: deergardenbt@gmail.com📧
Telefon: +36 209553136📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10941362244
Postacím: Kalotaszeg Utca 31
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Markóné Ambrus Lilla
E-mail: ambrus.lilla@fokert.hu📧
Telefon: +36 306394965📞
URL: https://www.budapestikozmuvek.hu/🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://www.budapestikozmuvek.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
Kiegészítés a IV.1) 1. és V.2) pontokhoz:
A keretmegállapodás alapján a szerződés írásbeli konzultációt követően került odaítélésre.
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b)-c) pontja szerinti tájékoztatás:
Nyertes Ajánlattevő: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1139 Budapest, Lomb Utca 35. a. ép
Adószáma: 23930685241
Kiegészítés az V.4) ponthoz:
Az V.4) Összes beérkezett ajánlat pontban a BT-720 pontban a keretszerződés keretösszege szerepel. Az ajánlattevő az ajánlatában az alábbi ajánlatott tette:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft): 300 836 645
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft): 119 754 447
2. Elekromos kertészeti kisgépek és helyi szállító járművek alkalmazása (Igen / Nem): Igen
3. Lakossági és megrendelői kommunikáció módja
[1. mód: fizikális=személyes és papír alapú / 2. mód: fizikális és email / 3. mód: fizikális, email és egyéb elektronikus mód (pl. applikáció)]: 3 .mód

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2024/S 014-039794 (2024-01-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 037 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben'5
Becsült érték héa nélkül: 897 229 375 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Keretszerződés alapján Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon belül található, a Keretszerződés 1. számú mellékletét képező helyszínrajzon jelölt terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak teljesítése.
Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a fentiekben meghatározott terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak megvalósítására kíván keretszerződést kötni.
A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb, az Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet keretein belüli ajánlatot tegyen.
Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 1.037.000.000,-Ft keretösszeggel, mely összeg meghatározása során Ajánlatkérő tekintettel volt a keretmegállapodásban rögzített 2.700.000.000,- Ft keretösszegből még rendelkezésre álló keretre.
Tájékoztató jelleggel a keretszerződés keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:
- zöldfelületek, közlekedési zöldsávok kaszálása, kaszálék gyűjtése, öntözés, gyomírtás, tápanyagutánpótlás, gyepszellőztetés, lombgyűjtés, gyepfelületen található hulladék eltávolítása [reprezentatív gyepfelület 661 m2 (kaszálás becsült gyakorisága 20 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban), intenzív gyepfelület 403 934 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 12 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban); extenzív gyepfelület 12 436 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 7 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban)];
- cserjék fenntartó és közlekedésbiztonsági metszése, visszavágása, öntözése, kapálása, lombgyűjtés, cserjefelületben található hulladék eltávolítása (46 435 m2 cserjefelület);
- sövények vágása, öntözése, kapálása, talajlazítása, gyomlálása, lombgyűjtés, sövényfelületben található hulladékgyűjtés, hulladék eltávolítása (3 876 m2 sövényfelület);
- díszágyás területtisztítása, talajművelés, telepítés, kapálás, talajlazítás, gyomlálás, öntözés, lombgyűjtés, virágágyásban található eltávolítása, növényvédelem, tápanyagutánpótlás (1 323 m2);
- évelő virágágyás kapálása, talajlazítás, gyomlálása, öntözése, visszavágás, metszés, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása (26 612 m2);
- rózsák metszése, vadalása, virágzat eltávolítása, öntözése, lombgyűjtés, kapálás, talajlazítás, gyomlás, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása, növényvédelem (836 m2);
- szórt burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (33 502 m2) hulladéktárolók ürítése (517 db), hóeltakarítás (8 475 m2);
- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (80 019 m2), hóeltakarítás (16 004 m2);
- speciális burkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (18 613 m2), hóeltakarítás (12 832
m2);
- vízfelületeken biomassza, hulladék és iszap eltávolítása, vízminőség vizsgálat (vízfelület 20 000 m2).
Főbb munkanemek és mennyiségek az ajánlati dokumentációban (a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban, árazatlan költségvetésekben) kerültek rögzítésre.
Keretszerződés alapján Budapest XIV. kerület „Városliget”, a Budapesti 2. számú Földhivatal által Budapest XIV. kerület belterület, 29732/11 (korábban: 29732/1) helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon belül található, a Keretszerződés 1. számú mellékletét képező helyszínrajzon jelölt terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak teljesítése.
Ajánlatkérő a jelen írásbeli konzultáció lebonyolításával, a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja alapján a megvalósításra irányuló feltételek pontosabb meghatározásával, a fentiekben meghatározott terület zöldfelület és park fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkáinak megvalósítására kíván keretszerződést kötni.
A keretmegállapodásos eljárás második részében jelen írásbeli konzultáció arra irányul, hogy az Ajánlattevő a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tegyen. A konzultáció célja, hogy Ajánlatkérő és Ajánlattevő közötti konzultáció eredményeképpen a felek között konszenzus alakuljon ki kedvezőbb feltételek vonatkozásában, és Ajánlattevő a Keretmegállapodásban szereplő feltételekhez képest kedvezőbb, az Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet keretein belüli ajánlatot tegyen.
Az írásbeli konzultáció eredményeként Ajánlatkérő keretszerződést kíván kötni, nettó 1.037.000.000,-Ft keretösszeggel, mely összeg meghatározása során Ajánlatkérő tekintettel volt a keretmegállapodásban rögzített 2.700.000.000,- Ft keretösszegből még rendelkezésre álló keretre.
Tájékoztató jelleggel a keretszerződés keretében teljesítendő zöldfelület fenntartási, üzemeltetési, fejlesztési munkák megrendelése során különösen az alábbi szolgáltatások teljesítése szükséges:
- zöldfelületek, közlekedési zöldsávok kaszálása, kaszálék gyűjtése, öntözés, gyomírtás, tápanyagutánpótlás, gyepszellőztetés, lombgyűjtés, gyepfelületen található hulladék eltávolítása [reprezentatív gyepfelület 661 m2 (kaszálás becsült gyakorisága 20 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban), intenzív gyepfelület 403 934 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 12 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban); extenzív gyepfelület 12 436 m2 (kaszálás becsült gyakoriság 7 alkalom a 2024.05.01. és 2025.04.30. közötti időszakban)];
- cserjék fenntartó és közlekedésbiztonsági metszése, visszavágása, öntözése, kapálása, lombgyűjtés, cserjefelületben található hulladék eltávolítása (46 435 m2 cserjefelület);
- sövények vágása, öntözése, kapálása, talajlazítása, gyomlálása, lombgyűjtés, sövényfelületben található hulladékgyűjtés, hulladék eltávolítása (3 876 m2 sövényfelület);
- díszágyás területtisztítása, talajművelés, telepítés, kapálás, talajlazítás, gyomlálás, öntözés, lombgyűjtés, virágágyásban található eltávolítása, növényvédelem, tápanyagutánpótlás (1 323 m2);
- évelő virágágyás kapálása, talajlazítás, gyomlálása, öntözése, visszavágás, metszés, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása (26 612 m2);
- rózsák metszése, vadalása, virágzat eltávolítása, öntözése, lombgyűjtés, kapálás, talajlazítás, gyomlás, lombgyűjtés, hulladék eltávolítása, növényvédelem (836 m2);
- szórt burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (33 502 m2) hulladéktárolók ürítése (517 db), hóeltakarítás (8 475 m2);
- szilárd burkolatú sétányon található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (80 019 m2), hóeltakarítás (16 004 m2);
- speciális burkolaton található növényi származékok eltakarítása, hulladék eltávolítása (18 613 m2), hóeltakarítás (12 832
m2);
- vízfelületeken biomassza, hulladék és iszap eltávolítása, vízminőség vizsgálat (vízfelület 20 000 m2).
Főbb munkanemek és mennyiségek az ajánlati dokumentációban (a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban, árazatlan költségvetésekben) kerültek rögzítésre.
További információk:
1) Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzítette, hogy "az írásbeli konzultáció során a Kbt. 105. § (4) pontja alapján a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szempontoktól eltérő értékelési szempontokat alkalmazhat". Ajánlatkérő a keretmegállapodás I.12. pontjában rögzített tájékoztatásnak megfelelően, az ott meghatározott értékelési szempontokat kívánja alkalmazni.
2) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a II.2.5) pont vonatkozásában a 80-as súlyszámmal meghatározott értékelési részszempont az alábbi alszempontokra oszlik:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 60
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft) / Súlyszáma: 20
3) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: 1. értékelési részszempontnál (1.1. és 1.2. alszempontnál egyaránt) fordított arányosítás, a 2. és 3. értékelési résszempont esetében pontozás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
4) Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a munkaterület átadása tervezetten: 2024. április 30. , a szerződés hatályba lépésének napja tervezetten: 2024. május 1.

Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-05-01 📅
Végdátum: 2025-04-30 📅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-29 📅
Cím: Zöldfelületfenntartási feladatok a Városligetben'5
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/790692🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 037 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000250412024/7312
Kiegészítő információk További információk
Kiegészítés a IV.1) 1. és V.2) pontokhoz:
A keretmegállapodás alapján a szerződés írásbeli konzultációt követően került odaítélésre.
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b)-c) pontja szerinti tájékoztatás:
Nyertes Ajánlattevő: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1139 Budapest, Lomb Utca 35. a. ép
Adószáma: 23930685241
Kiegészítés az V.4) ponthoz:
Az V.4) Összes beérkezett ajánlat pontban a BT-720 pontban a keretszerződés keretösszege szerepel. Az ajánlattevő az ajánlatában az alábbi ajánlatott tette:
1.1. SLA keretében teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft): 745 306 713
1.2. Eseti megrendelés alapján teljesítendő szolgáltatások ajánlati ára (nettó Ft): 249 942 502
2. Elekromos kertészeti kisgépek és helyi szállító járművek alkalmazása (Igen / Nem): Igen
3. Lakossági és megrendelői kommunikáció módja [1. mód: fizikális=személyes és papír alapú / 2. mód: fizikális és email / 3. mód: fizikális, email és egyéb elektronikus mód (pl. applikáció)]: 3 .mód