A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes információk (A-D szakasz kitöltésének mellőzésével) megadása nélkül. A Kbt. 67. § (3) bekezdése szerint ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban - vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben - be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő és - amennyiben Ajánlattevő valamely alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában más szervezet vagy személy kapacitására kíván támaszkodni, úgy adott alkalmassági követelmény(ek) vonatkozásában - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban előírt dokumentumokat az ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdése szerinti felhívására kötelesek benyújtani.
A Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak alapján amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
A Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M/1.
Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti (kertészeti szolgáltatások) szolgáltatásainak ismertetését. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontjának esetét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint szükséges igazolni!
A referenciaigazolásban meg kell adni legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely),
- a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelményeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
- továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdésének a) pontja alapján ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három éven belül befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
Az igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimum-követelményekben
megfogalmazásra került.
Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésére.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Amennyiben a referenciát ajánlattevő vagy az alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, és a teljesítés oszthatatlansága miatt a referencia nyilatkozat/igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerint fogadható el a referencia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bekezdésére. Ajánlatkérő az igazolások vizsgálata során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §-ban foglaltak szerint jár el.
M/2.
Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján csatolnia kell a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetve műszaki felszereltség leírását.
A leírás tartalmazza:
- az eszközök elnevezését, típusát és darabszámát;
- az eszközök műszaki leírását, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a bemutatott eszközök megfelelnek az alkalmassági követelmények körében meghatározott elvárásoknak (műszaki paraméterek megadásával);
- rendelkezési jogosultságot igazoló okirat másolati példánya (eszköznyilvántartó lap, lízing vagy előszerződés, stb. másolati példánya);
M/3.
Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolni kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük/képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését,akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó:
- Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja tekintetében tett nyilatkozatát a bemutatott szakemberekről (EKR űrlap kitöltésével benyújtandó nyilatkozat),
- végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok,
- szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz év,hónap bontásban, valamint annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
- a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, mely tartalmazza a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében az Ajánlattevő által megjelölt pozícióban részt vesz.