ARC részére fogyóanyagok beszerzése

Semmelweis Egyetem

Adásvételi keretszerződések fogyóanyagok beszerzésére az Asszisztált Reprodukciós Centrum részére 9 részben. A keretszerződések a keretösszeg (a 9 rész vonatkozásában összesen nettó 247 639 265 Ft) kimerüléséig vagy 12 hónap határozott időtartamra jönnek létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 6 hónappal meghosszabbíthat.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés alapján, amennyiben az egyéb közbeszerzési dokumentumok (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, gyártmányra, eredetű vagy típusú dologra, hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is. Ajánlattevő - amennyiben a hivatkozással érintett műszaki tartalom helyett egyenértékű eszközt, megoldást, stb. kíván megajánlani ajánlatában - ajánlatában köteles benyújtani az egyenértékűség alátámasztására szolgáló dokumentumokat.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-09-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-08-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-08-10 Ajánlati felhívás
2022-09-06 További információk
2023-01-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-08-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR000984632022
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződések fogyóanyagok beszerzésére az Asszisztált Reprodukciós Centrum részére 9 részben. A keretszerződések a keretösszeg (a 9 rész...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Semmelweis Egyetem
Postacím: Üllői Út 26.
Postai irányítószám: 1085
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.semmelweis.hu 🌏
E-mail: idranyi.csilla@semmelweis-univ.hu 📧
Telefon: +36 206663850 📞
Fax: +36 12109618 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000984632022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000984632022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-10 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 155-440823
HL-S szám: 155
További információk

“Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződések fogyóanyagok beszerzésére az Asszisztált Reprodukciós Centrum részére 9 részben. A keretszerződések a keretösszeg (a 9 rész...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés alapján, amennyiben az egyéb közbeszerzési dokumentumok (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Tenyésztőeszközök
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett tenyésztőeszközök (mintagyűjtő pohár, tenyésztőedény, center-well edény, ICSI...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 89 970 db különféle tenyésztő eszköz.”
Többet mutasson (13)
“Ajánlatkérő a 16/2012. (II.16.) Korm.rendelet 6.§ (2) bekezdésére tekintettel a tervezett mennyiség 50 %-ra vállal lehívási kötelezettséget.”

“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 12 hónapig felhasználható.”

“Nyertes ajánlattevőnek a termékeket az eseti megrendelés visszaigazolásától számított 90 napon, sürgős megjelöléssel ellátott megrendelés esetén 30...”    Többet mutasson

“A részletes feltételeket az egyéb közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetei tartalmazzák.”

“Fő finanszírozási feltételek:”

“Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései, alkalmazásával,...”    Többet mutasson

“Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3....”    Többet mutasson

“A kifizetés pénzneme: HUF.”

“Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében...”    Többet mutasson

“A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.”

“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján értékeli, tekintettel a 16/2012....”    Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
“A keretszerződés hatálya maximum 1 alkalommal, további 6 hónappal meghosszabbodik, ha a 12 hónapos határozott idő lejárta előtt, legalább 30 nappal...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Tenyésztőoldatok
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett steril tenyésztő oldatok (tenyésztő tápoldat, fertilizációs oldat)...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 5500 ml különféle tenyésztő oldat.”
Többet mutasson (2)
“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 5 hétig felhasználható.”

“Nyertes ajánlattevőnek a termékeket az eseti megrendelés visszaigazolásától számított 30 napon, sürgős megjelöléssel ellátott megrendelés esetén 7...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Manipulációs eszközök
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett steril manipulációs eszközök (ICSI mikropipetta, holding mikropipetta,...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 37 140 db különféle manipulációs eszköz.”
Többet mutasson (2)
“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 6 hónapig felhasználható.”

“Nyertes ajánlattevőnek a termékeket az eseti megrendelés visszaigazolásától számított 14 napon, sürgős megjelöléssel ellátott megrendelés esetén 7...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Manipulációs oldatok
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett steril manipulációs oldatok (hyaluronidase enzim cumulus bontásra; PVP,...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett mennyisége 1501 ml különféle manipulációs oldat.”
Többet mutasson (1)
“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 6 hétig felhasználható.”
A rész elnevezése: Ivarsejt preparáló oldatok
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett steril sperma preparáló oldatok (sperma mosó oldat, spermium preparáló oldat,...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett mennyisége 4990 ml különféle sperma preparáló oldat.”
A rész elnevezése: Fagyasztó oldatok és eszközök
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett steril fagyasztó oldatok és eszközök (petesejtek és embriók vitrifikálására...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 5500 ml különféle fagyasztó oldat és 2700 db eszköz.”
A rész elnevezése: Egyéb oldatok és eszközök
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett egyéb oldatok és eszközök (transzfer tápoldat; aspirációs oldat punkciós tű...”    Többet mutasson

“fertilizációs oldat; time-lapse tápoldat; gradiens centrifugálásra használatos spermium-preparáló oldat; embryoscope inkubátorban használatos speciális...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 100 760 ml különféle oldat és 8000 db különféle eszköz.”

“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 6 hónapig, oldat estén 6 hétig felhasználható.”
A rész elnevezése: Pipettahegyek
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett pipettahegyek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett mennyisége 63 360 db különféle pipettahegy.”
A rész elnevezése: Katéterek
A rész száma: 9
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés katéterek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának Asszisztált Reprodukciós Centruma részére 12...”    Többet mutasson

“A közbeszerzés tervezett éves mennyisége 3200 db.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Semmelweis Egyetem,”

“Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlege (1082 Budapest, Üllői út 78/A.)”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok...”    Többet mutasson
Többet mutasson (16)
“A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja...”    Többet mutasson

“A megkövetelt igazolási mód:”

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§-16. §-a szerint:”

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak...”    Többet mutasson

“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett...”    Többet mutasson

“A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát,...”    Többet mutasson

“A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Korm....”    Többet mutasson

“A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - szintén...”    Többet mutasson

“Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban...”    Többet mutasson

“A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók)...”    Többet mutasson

“A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire.”

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 1.§ (8) bekezdésére, mely szerint a részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű...”    Többet mutasson

“A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:”
Többet mutasson (16)
“M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3...”    Többet mutasson

“- a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,”

“- a szállítás mennyisége,”

“- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),”

“- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,”

“- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,”

“- saját teljesítés aránya (adott esetben).”

“A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,”

“- ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet,...”    Többet mutasson

“- ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolása több szerződésből is teljesíthető. Közös ajánlattevők esetében elég, ha egyikük megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. A...”    Többet mutasson

“Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6)-(7) és (11) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet.”

“M2.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján benyújtandó az ajánlattevő által megajánlott valamennyi árura vonatkozóan az...”    Többet mutasson

“Amennyiben az EK irányelvek (IVDR és MDR) a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé az érintett termék tekintetében, a gyártó által cégszerűen aláírt...”    Többet mutasson

“A tanúsítványokon jelölni kell a termék, eszköz - részletes ártáblázatban jelölt - sorszámát is.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek...”    Többet mutasson

“1. rész esetén legalább 33 000 db asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”
Többet mutasson (13)
“2. rész: esetén legalább 2000 ml asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“3. rész: esetén legalább 13 000 db asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“4. rész: esetén legalább 550 ml asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“5. rész: esetén legalább 1800 ml asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“6. rész: esetén legalább 2000 ml asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“7. rész: esetén legalább 37 000 ml asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“8. rész: esetén legalább 23 000 db asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik;”

“9. rész: esetén legalább 1000 db asszisztált reprodukciós eljáráshoz szükséges fogyóanyagok szállítására vonatkozik.”

“A fenti, részenkénti referenciakövetelmények igazolása több szerződéssel is történhet.”

“Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, úgy a magasabb mennyiségi előírást tartalmazó adott rész szerinti referencia más, azonos mértékegységű...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.”

“Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati...”    Többet mutasson

“M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik valamennyi megajánlott termékre vonatkozóan az MDR-ben, az IVDR-ben, illetve az orvostechnikai...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: a késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett megrendelés nettó ellenértéke, a kötbér mértéke a késedelmes teljesítéssel érintett...”    Többet mutasson

“Meghiúsulási kötbér mértéke a Szerződés fel nem használt nettó ellenértékének 20%-a.”
Többet mutasson (1)
“A szerződést megerősítő rendelkezések pontos leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-09-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR: http://ekr.gov.hu
További információk:
“Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.”    Többet mutasson

“Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.”

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308674242
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Idrányi Csilla
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000984632022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Az ajánlatban csatolnia kell:”

“EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat:”
Többet mutasson (26)
“- Felolvasólap,”

“-Ajánlattevői nyilatk. a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,”

“-Nyilatk. a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján, (bírálati szakaszban is benyújthatóak)”

“-Nyilatk. a Kbt. 67. § (4) bek. alapján”

“-Nyilatk. folyamatban lévő változás-bejegyzési eljárásól (nemleges tartalom esetén is),”

“- Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában (nemleges tartalom esetén is),”

“- Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában,”

“-Nyilatkozat üzleti titokról,”

“- EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására;”

“A közbeszerzési dokumentumokban előírt nyilatkozatokat pdf. formátumban.”

“2. Ajánlatkérő az Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja azt az ártáblázatot, amelyben az Ajánlattevőnek meg kell ajánlania a beszerzési tárgyak ellenértékét....”    Többet mutasson

“3. Benyújtandó a jogi személynek minősülő Ajánlattevő, valamennyi közös Ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az Ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe...”    Többet mutasson

“4. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől...”    Többet mutasson

“5. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó...”    Többet mutasson

“6. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az Ajánlattevők nyilatkozatát, melyben...”    Többet mutasson

“Csatolni kell továbbá a közös Ajánlattevők együttműködési megállapodását.”

“7. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki,...”    Többet mutasson

“8. A IV.2.6) pontban megadott 1 hónap 30 napot jelent.”

“9. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.”

“10. Ajánlatkérő előzetes piaci konzultációt folytatott le EKR001145502022 azonosító számon.”

“11. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.”

“12. A Kbt. 55.§ (7) bekezdés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az Ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza...”    Többet mutasson

“13. Csatolni kell az ajánlat alátámasztására a megajánlott termék(ek) magyar nyelvű fényképes termékleírásait, amely alapján a műszaki leírásban előírt...”    Többet mutasson

“14. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. §-a alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú...”    Többet mutasson

“15. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...”    Többet mutasson

“16. FAKSZ neve Gredics Éva, lajstromszám: 01291, Kovácsné Veres Valéria, lajstromszám: 01086.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9)bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 155-440823 (2022-08-10)
További információk (2022-09-06)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-06 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 174-491399
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 155-440823
HL-S szám: 174
További információk

“Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumokat (műszaki leírás, szerződéstervezet) is módosítja.”
Forrás: OJS 2022/S 174-491399 (2022-09-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződések fogyóanyagok beszerzésére az Asszisztált Reprodukciós Centrum részére 9 (kilenc)részben. A keretszerződések a keretösszeg - a 9...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 281 088 811 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: idranyi.csilla@semmelweis.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-23 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 020-053904
HL-S szám: 20
További információk

“8 - Pipettahegyek számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződések fogyóanyagok beszerzésére az Asszisztált Reprodukciós Centrum részére 9 (kilenc)részben. A keretszerződések a keretösszeg - a 9...”    Többet mutasson

“Nyertes ajánlattevő köteles olyan terméket szállítani, amely még minimum 6 hónapig, oldat estén 5 hétig felhasználható.”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-05 📅
Név: TÉRMED Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12232787243
Postacím: Nagysándor József Utca 65.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1196
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203392123 📞
E-mail: noemi.tordai@termed.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 27 081 860 HUF 💰
5 201 500 HUF 💰
64 807 740 HUF 💰
14 586 658 HUF 💰
Név: NMS Bio-Medical Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősség Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12323793243
Postacím: Rácz Aladár Út 35/A
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 12490250 📞
E-mail: nms@nmsbiomedical.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 5 370 300 HUF 💰
41 272 000 HUF 💰
Név: FertiCAD Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12206148243
Postacím: Késmárki Utca 6.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 306404314 📞
E-mail: info@ferticad.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 88 088 753 HUF 💰
34 680 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2

Hivatkozás
További információk

“8 - Pipettahegyek számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:”

“● a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés...”    Többet mutasson
Többet mutasson (12)
“Az eljárás 8. része kapcsán rendelkezésre álló fedezet - ami egyben a tárgyi rész becsült értéke is - nettó 989 600 HUF. A 8. részben benyújtott egyetlen...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a 8. rész tárgyát képező pipettahegyeket nem kívánja a becsült értékhez/fedezethez képest ennyivel magasabb áron beszerezni, azaz nem kívánja a...”    Többet mutasson

“Fentiekre tekintettel Ajánlatkérő a 8. részben ajánlatot benyújtó BIOLAB Diagnosztikai Laboratórium Zrt. (1141 Budapest, Öv u. 43.) ajánlattevő ajánlatát...”    Többet mutasson

“A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kért adatok:”

“1. TÉRMED Kft. (1196 Budapest, Nagysándor József u. 65.) - 1., 2., 3., 4., 6. és 9. részek”

“Adószám: 12232787-2-43”

“2. NMS Bio-Medical Kft. (1121 Budapest, Rácz Aladár út 35/A.) - 5., 6. és 9. rész”

“Adószám: 12323793-2-43”

“3. FertiCAD Kft. (1118 Budapest, Késmárki u. 6.) - 7. rész”

“Adószám: 12206148-2-43”

“4. BIOLAB Zrt. (1141 Budapest, Öv u. 43.) - 8. rész”

“Adószám: 11838658-2-42”
Forrás: OJS 2023/S 020-053904 (2023-01-23)