Csípő- térd- váll protézisek, csontcementek
Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Csípő- térd- váll protézisek, csontcementek
20 részben
Az adott részre vonatkozó mennyiség az adott résznél kerül feltüntetésre.
Valamennyi rész tekintetében: A dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, esztétikailag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású termék szállítását és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében előírt „vagy azzal egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-25. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-06-21.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • COMESA Budapest Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft
- • Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.
- • Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft.
- • Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft.
- • ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Közép-Dunántúl › Fejér
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2022-06-21 | Ajánlati felhívás |
| 2022-07-25 | További információk |
| 2022-08-09 | További információk |
| 2022-12-08 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Ortopédiai protézisek
Hivatkozási szám: EKR000845562022
Rövid leírás:
“Csípő- térd- váll protézisek, csontcementek 20 részben Az adott részre vonatkozó mennyiség az adott résznél kerül feltüntetésre. Valamennyi rész...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Ortopédiai protézisek 📦
További CPV-kód: Ortopédiai protézisek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Fejér 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház
Postacím: Seregélyesi Út 3
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Kapcsolat
Internetcím: http://www.fmkorhaz.hu/ 🌏
E-mail: gazdig@mail.fmkorhaz.hu 📧
Telefon: +36 22535500 📞
Fax: +36 22535694 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000845562022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000845562022/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-21 📅
Benyújtási határidő: 2022-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 120-338437
HL-S szám: 120
További információk
“Értékelés legjobb ár-érték arány. Adható pontszám 0-10. Értékelés módszere: Ár fordított arányosítás 2.1-2.2. és 2.4. értékelési szempont...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Csípő- térd- váll protézisek, csontcementek”
“20 részben”
Többet mutasson (2)
“Az adott részre vonatkozó mennyiség az adott résznél kerül feltüntetésre.”
“Valamennyi rész tekintetében: A dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre,...”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“1.a Cementes csípőprothesis Müller tipus I. 110 db”
“1.b. Bipoláris cervikókapitálisfej+szár cementes csípőprotézishez 80 db”
Többet mutasson (7)
“1.c. Hosszú szárú cementes reviziós csípőprotézis szár 20 db”
“1.d PL-típusú Velőűr-dugó 200 db”
“1.e Vápafeltét 20 db”
“1.f Vápakosár Ti+HAP bevonatos 10 db”
“1. rész összesen 440 db”
“Konszignációs raktárkészlet a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.”
“A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
A lehetőségek leírása:
“1a 33db”
“1b 24db”
Többet mutasson (4)
“1c 6db”
“1d 60db”
“1e 6db”
“1f 3db”
“Értékelés legjobb ár-érték arány. Adható pontszám 0-10.”
“Értékelés módszere:”
Többet mutasson (3)
“Ár fordított arányosítás”
“2.1-2.2. és 2.4. értékelési szempont pontkiosztás”
“2.3. értékelési szempont egyenes arányosítás.”
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Kettősen ékelt cementes csípőprothesis Ling típusú”
“100 beavatkozás”
Többet mutasson (1)
“Konszignációs raktárkészlet a közbeszerzés idokumentumokban részletezettek szerint.”
“30 beavatkozás”
További információk:
“Értékelés legjobb ár-érték arány. adható pontszám 0-10.”
“Ár fordított arányosítás,”
Többet mutasson (2)
“2.1. értékelési szempont egyenes arányosítás,”
“2.2-2.4. értékelési szempont pontkiosztás.”
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Csípőprotézis, cement nélkül (cementes változat elérhetőséggel)”
“110 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“33 beavatkozás”
További információk:
“minőségi szempont pontkiosztás”
A rész elnevezése: Totál térdprotézis fém tibia tálcás I.
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“Totál térdprotézis fém tibia tálcás I.”
“4.a.Totál térdprotézis fém tibia tálcás 220 beavatkozás”
Többet mutasson (1)
“4.b. revíziós térdprotézis 10 beavatkozás”
“4a 66 beavatkozás”
“4b 3 beavatkozás”
További információk:
“Ár: fordított arányosítás,”
“Minőségi szempontok: Pontkiosztás”
A rész elnevezése: Unicondylaris térdprothesis
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Unicondylaris térdprothesis”
“18 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“5 beavatkozás”
További információk:
“minőségi szempontok pontkiosztás.”
A rész elnevezése: Revíziós térdprotézis csontmegóvó technikával
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Revíziós térdprotézis csontmegóvó technikával”
“10 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“3 beavatkozás”
További információk:
“Értékelés: legalacsonyabb ár a Kbt. 76. § (2) bekezdés (a) pontjában foglaltak szerint a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdés alapján.”
A rész elnevezése: Antibiotikum csontcement két antibiotikummal 40 g
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“Antibiotikumos csontcement két antibiotikummal 40 grammos”
“30 db”
A lehetőségek leírása:
“9 db”
A rész elnevezése: Antibiotikumos csontcement 40 grammos
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“8.a termék: Antibiotikumos csontcement 40 grammos 1600 db”
“8.b termék: Antibiotikumos csontcement 40 grammos "Smartsetghv" vagy ezzel egyenértékű termék 50 db”
A lehetőségek leírása:
“8.a 480db,”
“8.b 15db”
További információk:
“Értékelés: legjobb ár-érték arány. Adható pontszám: 0-10”
“ár: fordított arányosítás,”
Többet mutasson (1)
“kötési idő egyenesarányosítás.”
A rész száma: 9
Rövid leírás:
“Moduláris rendszerű vállizületihemiprotézis”
A rész elnevezése: Anatómiai Vállizületi totál protézis
A rész száma: 10
Rövid leírás:
“Anatómiai Vállizületi totál protézis”
“4 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“1 beavatkozás”
További információk:
“Ár:fordított arányosítás,”
“CTA fejekkel történő kiegészíthetőség,Szár méretek száma, Fej méretek száma, Szár-fej variálhatósági lehetőségek száma pontkiosztás”
A rész elnevezése: Inverz Totál vállizületiendoprotézis
A rész száma: 11
Rövid leírás:
“Inverz Totál vállizületi endoprotézis”
“40 beavatkozás”
Többet mutasson (1)
“Ajánlatkérő konszignációs raktárkészlet létrehozását megköveteli a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.”
“12 beavatkozás”
További információk:
“Értékelés: legjobb ár-érték arány. Adható pontszám: 0-10.”
“revíziós szárak pontkiosztás (igen=10 pont, nem=0 pont)”
A rész elnevezése: Radius fejes protézis
A rész száma: 12
Rövid leírás:
“Radius fejes protézis”
“20 db”
A lehetőségek leírása:
“6 db”
A rész elnevezése: Cement nélküli revíziós csípőprotézis rendszer I.
A rész száma: 13
Rövid leírás:
“Cement nélküli revíziós csípőprotézis rendszer I.”
“20 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“6 beavatkozás”
A rész elnevezése: Cement nélküli revíziós csípőprotézis rendszer II
A rész száma: 14
Rövid leírás:
“Cement nélküli revíziós csípőprotézis rendszer”
“14 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“4 db beavatkozás”
A rész elnevezése: Átalakítható Anatómiai és Reverz totál vállizületi
A rész száma: 15
Rövid leírás:
“Átalakítható ( konvertálható ) Anatómiai és Reverz totál vállizületi protézis rendszer”
A rész elnevezése: Totál térdprotézis fém tibia tálcás II.
A rész száma: 16
Rövid leírás:
“Totál térdprotézis fém tibia tálcás II.”
“16.a.Totál térdprotézis fém tibia tálcás 220 beavatkozás”
Többet mutasson (1)
“16.b.revíziós térdprotézis 10 beavatkozás”
“16a 66 beavatkozás”
“16b 3 beavatkozás”
A rész elnevezése: Vákuumkeverőszett és 60gr-os antibiotikus csontcem
A rész száma: 17
Rövid leírás:
“Vákuumkeverőszett és 60gr-os antibiotikus csontcement alacsony viszkozitással cementpuskás applikációhoz”
“60 db”
A lehetőségek leírása:
“18 db”
A rész elnevezése: Cementes csípőprotézis
A rész száma: 18
Rövid leírás:
“18.a rész Cementes csípőprotézis Müller tipusú II. 30 beavatkozás”
“18.b rész Bipoláris cervikókapitálisfej+szár cementes csípőprotézishez II. 50 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“18a 9 beavatkozás”
“18b 15 beavatkozás”
A rész elnevezése: Csípőprotézis, cement nélkül II.
A rész száma: 19
Rövid leírás:
“Csípőprotézis, cement nélkül II.”
“28 beavatkozás”
A lehetőségek leírása:
“8 beavatkozás”
A rész elnevezése: Totál térdprotézis fém tibia tálcás III.
A rész száma: 20
Rövid leírás:
“Totál térdprotézis fém tibia tálcás III.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország, 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
“Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint.”
Többet mutasson (10)
“Valamennyirész tekintetében:”
“Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy...”
“Az EEKD-ban ajánlattevő/közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatot benyújtó ajánlattevő által, az...”
“A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a...”
“Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem...”
“A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t...”
“A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek, közös...”
“A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított...”
“A Kr. 13.§-ában foglaltak szerint ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a...”
“A Kbt. 69. § (11a) bek. és a Kr. 1. § -8. § irányadó.”
“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.”
Műszaki és szakmai képességek:
“A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerint...”
“A Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:”
Többet mutasson (12)
“M1.Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásának...”
“Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak...”
“- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal);”
“- a szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye;”
“- a szállítás tárgya (amelyből az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható);”
“- a szállítás mennyisége;”
“- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.”
“Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét, hogy a nyilatkozatnak vagy igazolásnak tartalmaznia kell minden olyan adatot, mely az alkalmasság...”
“Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy...”
“Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdéseire.”
“A Kbt. 41./A. §, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 1. § (8) bekezdés irányadó.”
“M.2.: Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell a minőség biztosítása...”
“M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban a közbeszerzés tárgya...”
“1. rész: 5 db,”
Többet mutasson (21)
“2.rész: 50 db,”
“3. rész: 55 db,”
“4. rész: 70 db,”
“5. rész: 9 db,”
“6. rész: 5 db,”
“7. rész: 15 db,”
“8. rész: 500 db,”
“9. rész: 5 db,”
“10. rész: 2 db,”
“11. rész: 20 db,”
“12. rész: 10 db,”
“13. rész: 10 db,”
“14. rész: 7 db,”
“15. rész: 5 db,”
“16. rész: 70 db,”
“17. rész: 30 db,”
“18. rész: 35 db,”
“19. rész: 14 db,”
“20. rész: 10 db,”
“Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb referenciakövetelményt kell teljesíteni. A követelmény több referenciával is igazolható.”
“M2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás tárgyának megfelelő, illetve azt is magába foglaló tevékenységi körre vonatkozó, bármely...”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF).”
“Ajánlatkérő előleget nem fizet.”
Többet mutasson (7)
“Ajánlattevő a szállítást követően jogosult számlát kiállítani.”
“Az igazolt teljesítést követően a benyújtott számlák utólag, átutalással kerülnek kiegyenlítésre a kézhezvételétől számított 60 naptári napon belül, a Kbt....”
“Ajánlatkérő teljesítésigazolásra jogosult képviselője általi igazolást követően kiállított, formai és tartalmi szempontból szabályszerű számla alapján...”
“Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén nyertes ajánlattevőnek jogában áll a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot felszámítani.”
“1. Késedelmi kötbér: Eladó késedelmi kötbér megfizetésére köteles a Ptk. 6:186.§ (1) bekezdése alapján, ha olyan okból, amiért felelős, a szerződésben...”
“2. Meghiúsulási kötbér: Eladó meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján, amennyiben bármely teljesítés olyan okból,...”
“Részletes leírás a közbeszerzési dokumentumokban.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-07-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: ekr.gov.hu
További információk:
“Kbt. 68. §. és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § rendelkezései szerint.”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. 1. a Az extrém esetekhez az ívelt szár 4 éves hazai vagy 10 éves nemzetközi után követéssel rendelkezik (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 2.2. 1. a A szárak nyakhosszúsága méretenként több mint egy (igen/nem)
2.3. 1. a A kötelezően előírt primér szár méretválasztékán felüli méretválaszték szám (előny a több)
2.4. 1. c. Legalább 10 különböző hosszúsági méretben áll rendelkezésre (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 2.1. A kötelezően előírt szár offsetek száma feletti offset szám (előny a több)
2.2. Primer szár száma méretenként minimum 8 (igen/nem)
2.3. Száraként biztosított primér és revíziós centralizálók száma steril egységcsomagbanminimum 2 féle(igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.4. Rendszeren belül biztosított revíziós szárak száma minimum 8 féle méret(igen/nem)
2. A rendszerben a normál méreteken felül legyen lehetőség a dysplasias esetek megoldására (igen/nem)
3. Preoperatív műtéti tervező szoftver rendelkezésre bocsátása (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Minőségi kritérium (név): 2.1. 4a Legalább 11-11 jobbos és balos méretű femur áll rendelkezésre az opcionális méretekkel (igen/nem)
2.2. 4a Legalább 7 patella átmérő méret áll rendelkezésre (igen/nem)
2.3. 4a Fémallergiás betegek részére rendelkezésre áll kerámia vagy fémkerámia anyagú femorális komponens (igen/nem)
2.4. 4a Primer tibia tálcák száma 8 db jobbos, 8 db balos (igen/nem)
2.5. 4a A rendszer rendelkezik a lágyrész-balance elektronikus mérésére alkalmas próba inserttel (igen/nem)
2.6. 4a Primer szárhosszabbítók 2 féle hosszúságban és 5 féle átmérőben hosszúságonként (igen/nem)
2.1. A femorális komponens méretválasztéka minimum 7 féle (igen/nem)
2.2. Tibia komponens csúszófelszínének méretválasztéka minimum 4 féle (igen/nem)
2.3. Tibia komponens vastagságának méretválasztéka minimum 4 féle (igen/nem)
2.4. Normál (félkör) és keskeny forma a tibia platónál elérhető (igen/nem)
2. (8.a.) Megmunkálhatóság és a kötési idő 20-21 fokon (A hosszabb kötési idő kedvezőbb elbírálásban részesül)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2.1. A rendszer kiegészíthető CTA fejekkel (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 2.2. Szár méretek száma
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Minőségi kritérium (név): 2.3. Fej méretek száma
2.4. Szár-fej variálhatósági lehetőségek száma
2. Elérhető revíziós szár is minimum 7 méretben(igen/nem)
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15360025207
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Balogh Márton
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000845562022/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
“1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR-ben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben...”
“2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a...”
Többet mutasson (26)
“3. Az AK gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő (továbbiakban:AT), mind közös ajánlattevők vonatkozásában.”
“4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös...”
“5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon, a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti...”
“6. AK jelen eljárásban nem írja előa Kbt. 66. § (6) bek. szerinti alvállalkozókra vonatkozó információk megadását, azonban előírja a Kbt. 65. § (7) bek....”
“7. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.”
“8. AK az AT-k alkalmasságának feltételeit a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.”
“9. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei...”
“10. Ajánlattevő ajánlatában csatolja cégszerűen aláírt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban megajánlott termék mely...”
“11. A megajánlott termékeknek az ajánlat beadásának időpontjában rendelkezniük kell I. kockázati osztályba sorolt termékek esetében: magyar nyelvű gyártói...”
“12. A megajánlott terméknek rendelkeznie kell részletes eredeti gyártói katalógussal (képpel) magyar nyelvű változatban is, amely tartalmazza a...”
“13. Az egyedi csomagolás feliratozása a termékazonosító adatokat szabványos, jól látható, olvasható formában tartalmazza 4/2009.(III.17.) EÜM rendelet szerint.”
“14. Ajánlattevő ajánlatában csatolja az ajánlati ártáblát kitöltve azon részek vonatkozásában, melyre ajánlatot kíván adni cégszerűen aláírva. A kitöltött...”
“15. Az Ajánlattevőnek be kell nyújtania a műszaki specifikációban (ártábla) meghatározott minőségű és számú termékek mintapéldányait a 7., 8. továbbá 17....”
“16. Minden benyújtott termékminta rendelkezzen magyar nyelvű használati utasítással.”
“17. Termékminták benyújtásának határideje megegyezik az ajánlattételi határidővel.”
“18. Termékminták benyújtásának címe: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3., Anyaggazdálkodási osztály, Fett Beáta részére. Termékminták hétfőtől...”
“19. A mintapéldány a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás, valamint műszaki specifikáció szerinti követelmények ellenőrzésére szolgál. A...”
“20. A benyújtott minták vizsgálata során azon műszaki követelmények/ elvárások is megvizsgálásra kerülnek, melyek a műszaki leírások mentén nem...”
“22. A steril cikkek a szállítás időpontjában legalább két év sterilitással rendelkezzenek.”
“23. Ajánlatkérő előzetes piaci konzultációt folytatott le. Elérhetősége (EKR azonosítója): EKR000535412022”
“24. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Kékesi Andrea, lajstromszáma: 00208; dr. Jónás Lucia Eszter 01113, dr. Hadnagy Márton, 01187”
“25. Ajánlattevőknek egy adott részen belül valamennyi sorra szükséges ajánlatot adniuk, ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen.”
“26. IV. 2.6. pontban szereplő adat=30 nap”
“27. Ajánlatkérő 60 nappal a szerződés 1 éves időtartamának lejárta előtt áremelést kezdeményezhet, amelynek mértéke a KSH előző évi hivatalos inflációs...”
“28. Ajánlattevőnek a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) alapján nyilatkozatot szükséges ajánlatában benyújtania az EKR-ben létrehozott...”
“Folytatás VI. 4. pontban”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint.”
“VI.3. pont folytatása”
Többet mutasson (17)
“27. Mintapéldányok ellenőrzésének módszere a 7.,8.a,8.b és 17. rész tekintetében:”
“Vizsgálati elemek:”
“1. Kötési idő vizsgálata, megfelelő, ha:”
“- A keverés során könnyen egyneműsödik a por és a folyadék.”
“- A csomagoláson/használati utasitáson feltüntetett keverési, várakozási, felhasználási és végleges megkötési fázis ideje egyezik a folyamat ennek...”
“nem felel meg ha:”
“- A keverés során csomósodik, kásásodik a por és a folyadék nem lesz homogén állagú.”
“- A csomagoláson/használati utasitáson feltüntetett keverési, várakozási, felhasználási és végleges megkötési fázis ideje eltér a megadott értékektől.”
“2. Formálhatóság vizsgálata, megfelelő, ha:”
“- A keverés és várakozás fázis után azonnal használható nem folyik, nem tapad a gumikesztyűhöz.”
“- A formázhatóság fokozatosan csökken a megmunkálás során a teljes megkötésig.”
“- A keverés és várakozás fázis után is túlságosan híg, vagy a benedvesített gumikesztyűhöz hozzátapad, vagy gyorsan gumisodik.”
“- Hirtelen formázhatatlanná válik a megmunkálás során.”
“3. Kezelhetőség vizsgálata”
“megfelelő, ha:”
“- Megfelelő halmazállapotú a helyrejuttatás során.”
“- Nem kötődik a csonthoz, merev, gumis állagú.”
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 120-338437 (2022-06-21)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-08-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 145-413525
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 120-338437
HL-S szám: 145
További információk
“Ajánlatkérő a felhívás VI.3. További információk pontjában kizárólag a 27. és 28. pontot módosítja. Ajánlatkérő továbbá módosítja a közbeszerzési dokumentumokat is.”
Forrás: OJS 2022/S 145-413525 (2022-07-25)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-09 📅
Benyújtási határidő: 2022-08-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 155-442275
HL-S szám: 155
További információk
“Ajánlatkérő módosítja továbbá a műszaki leírást is (ártáblázat és specifikáció).”
Forrás: OJS 2022/S 155-442275 (2022-08-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 541 931 164 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 240-693214
HL-S szám: 240
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-11-15 📅
Név: Metrimed Orvosi Műszergyártó kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10215092206
Postacím: József Attila Utca 3.
Postai város: Hódmezővásárhely
Postai irányítószám: 6800
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203718766 📞
E-mail: ugyvezeto@metrimed.hu 📧
Ország: Csongrád 🏙️
Internetcím: http://www.metrimed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 28 314 000 HUF 💰
Név: ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12259902242
Postacím: Benyovszky Móric Utca 43.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1089
Telefon: +36 13334259 📞
E-mail: scanmedic@scanmedic.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.scanmedic.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 16 240 000 HUF 💰
45 100 000 HUF 💰
106 743 800 HUF 💰
1 944 000 HUF 💰
Név: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10361863241
Postacím: Berlini Utca 47-49.
Postai irányítószám: 1045
Telefon: +36 13502107 📞
E-mail: info@allegro.hu 📧
Internetcím: http://www.allegro.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 15 242 980 HUF 💰
Név: COMESA Budapest Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10365984243
Postacím: Dombóvári Út 9
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 14392910 📞
E-mail: info@comesa.hu 📧
Internetcím: http://www.comesa.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 840 000 HUF 💰
24 750 000 HUF 💰
Név: Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10495177244
Postacím: Nagyenyed Utca 8-14.
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 18842844 📞
E-mail: ahorvat1@its.jnj.com 📧
Internetcím: https://www.jnj.com/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 663 000 HUF 💰
1 957 200 HUF 💰
28 136 000 HUF 💰
Név: Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11172790210
Postacím: Faiskola Út 5
Postai város: Eger
Postai irányítószám: 3300
Telefon: +36 36512951 📞
E-mail: kozbeszerzes@sanatmetal.hu 📧
Internetcím: http://www.sanatmetal.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 300 000 HUF 💰
28 040 000 HUF 💰
11 503 142 HUF 💰
99 090 000 HUF 💰
7 720 000 HUF 💰
6 132 000 HUF 💰
4 290 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
Hivatkozás
További információk
“15 - Átalakítható Anatómiai és Reverz totál vállizületi számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:”
“● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].;”
Többet mutasson (19)
“17 - Vákuumkeverőszett és 60gr-os antibiotikus csontcem számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:”
“● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;”
“1.rész:Metrimed Orvosi Műszergyártó kft., Magyarország 6800 Hódmezővásárhely, József Attila Utca 3. 10215092206”
“2.rész: ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Magyarország 1089 Budapest, Benyovszky Móric utca 43. 12259902242”
“3.rész:ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Magyarország 1089 Budapest, Benyovszky Móric Utca 43. 12259902242”
“3.rész: Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.,Magyarország 1123 Budapest, Nagyenyed Utca 8-14. 10495177244,”
“4.rész:ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Magyarország 1089 Budapest, Benyovszky Móric Utca 43. 12259902242”
“5.rész:Metrimed Orvosi Műszergyártó kft., Magyarország 6800 Hódmezővásárhely, József Attila Utca 3. 10215092206”
“6.rész: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1045 Budapest, Berlini Utca 47-49. 10361863241”
“7. rész:COMESA Budapest Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft, Magyarország 1117 Budapest, Dombóvári Út 9 10365984243”
“7.rész: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1045 Budapest, Berlini Utca 47-49. 10361863241”
“8.rész: COMESA Budapest Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft, Magyarország 1117 Budapest, Dombóvári Út 9 10365984243”
“8.rész:Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.,Magyarország 1123 Budapest, Nagyenyed Utca 8-14. 10495177244”
“9-11, 14.rész: Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.,Magyarország 1123 Budapest, Nagyenyed Utca 8-14. 10495177244”
“12. rész: Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft., Magyarország 3300 Eger, Faiskola Út 5 11172790210”
“13., 16.rész: COMESA Budapest Orvosi Műszer és Labortechnikai Kft, Magyarország 1117 Budapest, Dombóvári Út 9 10365984243”
“17.rész: ScanMedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Magyarország 1089 Budapest, Benyovszky Móric Utca 43. 12259902242”
“18-19.rész: Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft., Magyarország 3300 Eger, Faiskola Út 5 11172790210”
“20.rész: Metrimed Orvosi Műszergyártó kft., Magyarország 6800 Hódmezővásárhely, József Attila Utca 3. 10215092206”
- Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek (>20 új beszerzések)