Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8 részben. Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra „A dél-balatoni vasútállomások építési munkái (13 rész)” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése. A Projekt főbb műszaki tartalma, amellyel kapcsolatosan a nyertes AT a feladatait köteles ellátni (tájékoztató adatok a kivitelezéssel kapcsolatban): A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 30. számú vasútvonal Balatonaliga és Balatonfenyves vasútállomások közötti szakaszát érinti. Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátása 8 részben: 1. rész: Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 2. rész: Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 3. rész: Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 4. rész: Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 5. rész: Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 6. rész: Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 7. rész: Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok 8. rész: Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-01-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-12-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-12-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001968462022
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8...
Többet mutasson
Rövid leírás
Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8 részben.
Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra „A dél-balatoni vasútállomások építési munkái (13 rész)” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése.
A Projekt főbb műszaki tartalma, amellyel kapcsolatosan a nyertes AT a feladatait köteles ellátni (tájékoztató adatok a kivitelezéssel kapcsolatban):
A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 30. számú vasútvonal Balatonaliga és Balatonfenyves vasútállomások közötti szakaszát érinti.
Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátása 8 részben:
1. rész: Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
2. rész: Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
3. rész: Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
4. rész: Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
5. rész: Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
6. rész: Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
7. rész: Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
8. rész: Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások📦
További CPV-kód: Mérnöki szolgáltatások📦 Építési munka felügyelete📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Somogy🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A felhívásban alkalmazott rövidítések:
AK - Ajánlatkérő
AT - Ajánlattevő
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. -...
Többet mutasson
További információk
A felhívásban alkalmazott rövidítések:
AK - Ajánlatkérő
AT - Ajánlattevő
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
Alk. köv. - Alkalmassági követelmény
MMK - Magyar Mérnöki Kamara
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8 részben.
Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra „A dél-balatoni vasútállomások építési munkái (13 rész)” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra „A dél-balatoni vasútállomások építési munkái (13 rész)” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése.
Többet mutasson (11)
A Projekt főbb műszaki tartalma, amellyel kapcsolatosan a nyertes AT a feladatait köteles ellátni (tájékoztató adatok a kivitelezéssel kapcsolatban):
A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 30. számú vasútvonal Balatonaliga és Balatonfenyves vasútállomások közötti szakaszát érinti.
Többet mutasson
Rövid leírás
A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 30. számú vasútvonal Balatonaliga és Balatonfenyves vasútállomások közötti szakaszát érinti.
Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátása 8 részben:
1. rész: Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
2. rész: Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
3. rész: Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
4. rész: Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
5. rész: Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
Többet mutasson
Rövid leírás
5. rész: Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
6. rész: Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
7. rész: Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
8. rész: Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
Többet mutasson
Rövid leírás
8. rész: Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonszéplak-felső mh.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
Többet mutasson (24)
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 221 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 2 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- környezetrendezés: 990 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 990 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 205 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
- műszaki ellenőrzés,
- vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
- vállalkozói követelések véleményezése,
- fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
- rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
- a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
- a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
- az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
- jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Időtartam: 48 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Tervezetten IKOP
További információk: A felhívásban alkalmazott rövidítések:
AK - Ajánlatkérő
Többet mutasson (6)
AT - Ajánlattevő
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
Alk. köv. - Alkalmassági követelmény
MMK - Magyar Mérnöki Kamara
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Zamárdi mh.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
- 342 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
Többet mutasson (2)
- környezetrendezés: 650 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 650 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 410 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Szántód-Köröshegy vá.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
- 219 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
Többet mutasson (4)
- 20 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- 700 m2 alapterületen aszfalt kopórétegű burkolat terítése;
- környezetrendezés: 2474 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 2474 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 340 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonföldvár mh.
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
- 921 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
Többet mutasson (2)
- környezetrendezés: 3610 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 3610 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 270 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonszemes vá.
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A kivitelezés során a „Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a „Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A vasútállomáson a KD részét képező vasúti pályatervben jelzett peron helyett 1 db SK+55 cm magasperon kialakítása egybefüggően 360m hosszon a feladat részét képezi.

- 197 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- környezetrendezés: 1605 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 1605 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 1460 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonlelle mh.
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület helyett egy új, korszerű, könnyen fenntartható állomásépület kialakítása a feladat.
- 508 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
Többet mutasson (2)
- környezetrendezés: 1562 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 1562 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 425 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonboglár vá.
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
- 358 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
Többet mutasson (4)
- 1 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- 765 m2 alapterületen aszfalt kopórétegű burkolat terítése;
- környezetrendezés: 1510 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 1510 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 750 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A rész elnevezése: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonfenyves vá.
A rész száma: 8
Rövid leírás:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A vasútállomáson a KD részét képező vasúti pályatervben jelzett 1 db SK+55 cm magasperon kialakítása egybefüggően 360 m hosszon a feladat részét képezi.
Többet mutasson (3)
- 177 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- környezetrendezés: 1641 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését,...
Többet mutasson
Rövid leírás
- környezetrendezés: 1641 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 770 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonszéplak-felső
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Zamárdi.
Többet mutasson (6)
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Szántód-Kőröshegy
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonföldvár
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonszemes.
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonlelle
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonboglár.
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.), valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonfenyves.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A) Kizáró okok (1-8. részek tekintetében):
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. §...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Többet mutasson (26)
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ATt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ATt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Az AT vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az AT vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.)
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra.
Közös ajánlattétel esetén a közös AT-k képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kr. 15. §-a értelmében az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr. 15. §-a értelmében az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
A Kr. 13. §-ára tekintettel Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e vele szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr. 13. §-ára tekintettel Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e vele szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (valamennyi részét képező melléklettel együtt) és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást. Amennyiben nincs folyamatban AT vonatkozásában változásbejegyzési eljárás, úgy nemleges nyilatkozat is csatolandó.
AT-nek nyilatkoznia kell, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AT-nek nyilatkoznia kell, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom személyi hatálya alá tartozik-e. A nyilatkozatra vonatkozó tájékoztató az alábbi linkről érhető el: https://ekr.gov.hu/portal/hirek/8797731550552
2. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához:
Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 1. § (2)-(4) bek., 8., 10.,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 1. § (2)-(4) bek., 8., 10., 12-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy az ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
AT-nek, közös AT-nek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AT-nek, közös AT-nek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kr. 1. § (3) bek. és (7) bek. és 6. § (1) bek. irányadó.
AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
B) A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód (valamennyi rész tekintetében):
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján AK előírja, hogy ATnek szerepelnie kell a mérnöki...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján AK előírja, hogy ATnek szerepelnie kell a mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (MMK) névjegyzékében. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén Ajánlatkérő előírja a 322/2015. (X.30.) Korm.r. 8. § (1) és (2) bek. alkalmazását.
SZ/1. Alkalmatlan az AT, ha nem szerepel a mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (MMK) névjegyzékében, illetve a nem...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
SZ/1. Alkalmatlan az AT, ha nem szerepel a mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (MMK) névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Igazolási mód (1-8. részek tekintetében):
SZ/1. AT-nek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
SZ/1. AT-nek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK az EEKD kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk kérése nélkül, azaz az EEKD IV. Részének α. (alfa) pontját kell kitölteni.
Közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Igazolási mód a Kbt.69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében:
A nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi az MMK névjegyzékében.
A Kr. 26. § (3) bek. alapján az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani.
A Kbt. 65. § (7), (9), (11) bek. és a Kbt. 69. § (11) bek. is irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Az alkalmasság igazolásának módja: (1-8. részek tekintetében):
1. Előzetes igazolási mód:
Többet mutasson (11)
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa pont) kitöltése, mely szerint megfelelnek az alkalmassági minimumkövetelményeknek. (Kr. 2. § (5) bekezdése). Közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
2. Utólagos igazolási mód:
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
P/1.: A Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján az ajánlattevő (kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet) nyilatkozata a jelen felhívás feladását megelőző...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P/1.: A Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján az ajánlattevő (kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet) nyilatkozata a jelen felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó magasépítési és/vagy mélyépítési létesítmény/építmény kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolítói mérnöki és/vagy műszaki ellenőri szolgáltatások) származó, - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő (kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
AK
- „közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó magasépítési létesítmény/építmény kivitelezése” alatt a vonalas létesítmények (közút, vasút) megvalósításához...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
- „közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó magasépítési létesítmény/építmény kivitelezése” alatt a vonalas létesítmények (közút, vasút) megvalósításához kapcsolódó olyan magasépítési létesítmény/építmény kivitelezését érti, amely az építmények rendeltetésszerű használatához és/vagy üzemeltetéséhez és/vagy fenntartásához szükséges, és amelynek a meghatározott rendeltetésétől függően a csatlakozó rendezett terepszint felett egy vagy több építményszintje létesül, és magában foglalja azon sajátos építményfajták körébe tartozó építmények létrehozását, felújítását vagy átalakítását is, amelyek a csatlakozó rendezett terepszint alatt az építmény rendeltetésszerű, biztonságos használatához elengedhetetlenek.
- „közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó mélyépítési létesítmény/építmény kivitelezése” alatt a vonalas létesítmények (közút, vasút) megvalósításához...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
- „közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó mélyépítési létesítmény/építmény kivitelezése” alatt a vonalas létesítmények (közút, vasút) megvalósításához kapcsolódó olyan mélyépítési létesítmény/építmény kivitelezését érti, amelynek során az építményekhez kapcsolódó vízépítési és/vagy vasútépítési és/vagy hídépítési és/vagy útépítési és/vagy földmunka megépítésére és/vagy rekonstrukciójára kerül sor.
AK az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek. foglalt lehetőségekre.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás feladásának időpontja alatt a TED-en megjelent hirdetmény feladásának dátumát érti.
A Kbt. 65. § (7)-(8) bek. is megfelelően irányadó azzal, hogy ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A Kbt. 65. § (7)-(8) bek. is megfelelően irányadó azzal, hogy ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az EEKD-ot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
A Kbt. 65. § (6)-(9),(11)-(12), 69. § (11)-(11a) és a Kr. 19. § (3) és (7) bek. is megfelelően irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevők:
P/1. Amennyiben a jelen felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (közlekedési...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P/1. Amennyiben a jelen felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (közlekedési infrastruktúrához kapcsolódó magasépítési és/vagy mélyépítési létesítmény/építmény kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolítói mérnöki és/vagy műszaki ellenőri szolgáltatások) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el legalább:
Többet mutasson (12)
1. rész vonatkozásában a nettó 6 500 000,- Ft összeget.
2. rész vonatkozásában a nettó 9 500 000,- Ft összeget
3. rész vonatkozásában a nettó 9 500 000,- Ft összeget
4. rész vonatkozásában a nettó 14 000 000,- Ft összeget
5. rész vonatkozásában a nettó 13 000 000,- Ft összeget
6. rész vonatkozásában a nettó 13 000 000,- Ft összeget
7. rész vonatkozásában a nettó 13 000 000,- Ft összeget
8. rész vonatkozásában a nettó 14 500 000,- Ft összeget
Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, elegendő a magasabb összegű árbevételi előírásnak megfelelnie.
1-8. rész tekintetében: A Kbt. 65. § (6) bek. alapján, a P/1. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen, az árbevételeik...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
1-8. rész tekintetében: A Kbt. 65. § (6) bek. alapján, a P/1. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen, az árbevételeik összeadásával is megfelelhetnek. A P/1. pont szerinti alkalmassági követelménynek elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike megfelel, így elegendő, ha csak az egyik csatolja be a P/1. pont szerinti igazolást.
Amennyiben az AT (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben az AT (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három lezárt üzleti évben), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget.
Amennyiben AT nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben AT nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében.
Műszaki és szakmai képességek: Az alkalmasság igazolásának módja:
1-8. részek tekintetében:
Többet mutasson (31)
Előzetes igazolási mód:
AT-nek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
AT-nek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. AK a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa pont) kitöltése, mely szerint megfelelnek az alkalmassági minimumkövetelményeknek. (Kr. 2. § (5) bekezdése). Közös AT képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Utólagos igazolási mód:
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT az alkalmasságát az alábbiak szerint köteles igazolni az 1-8. részek tekintetében:
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja illetve (3a) bek. b) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja illetve (3a) bek. b) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) befejezett de legfeljebb 9 éven (108 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak (referenciáinak) ismertetését, a Kr. 22. § (1) bek. a)-b) pontjai alapján a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt referencia-igazolással vagy az AT illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A referenciaigazolásnak / nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
a) a szerz-t kötő másik fél nevét, székhelyét,
b) az elvégzett munkák nevesítését és mennyiségét (az alk. minimum-köv-nek megfelelően részletezett tartalommal)
c) a szerz. telj.-nek idejét (időtartamát), azaz a telj. kezdő és befejező időpontját /év, hónap, nap részletességgel/,
d) a ref.ig. vagy nyil. kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
Ha az AT a ref-át közös AT-ként teljesítette, úgy az igazolásból vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az AT a referencia mely...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ha az AT a ref-át közös AT-ként teljesítette, úgy az igazolásból vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az AT a referencia mely részét/részeit (elvégzett munkarész(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referenciaigazolás, vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által végzett munkák elkülönítésével, úgy a Kr. 22. § (5) bekezdés szerinti adatok feltüntetése is szükséges.
AK felhívja a figyelmet a Kr. 22.§ (5) bekezdésére, a 21/A.§-ára, valamint a Kbt. 140. § (9) bek. is irányadó.
M/2.: A Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek a megnevezését, szakképzettségük,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/2.: A Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek a megnevezését, szakképzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, rendelkezésre állási nyilatkozatát, adott esetben jogosultságuk igazolását.
AT-nek többletmegajánlás esetén a III.1.3) M/2. alpontban előírt valamennyi dokumentumot már az ajánlatban szükséges benyújtania, tekintettel arra, hogy az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
AT-nek többletmegajánlás esetén a III.1.3) M/2. alpontban előírt valamennyi dokumentumot már az ajánlatban szükséges benyújtania, tekintettel arra, hogy az M/2. alkalmassági követelmények tekintetében megjelölt szakemberek többlettapasztalatát AK az értékelés során figyelembe veszi.
A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az alábbi dokumentumok csatolása szükséges az ajánlatban:
a) ajánlattevői nyilatkozat, amelyből megállapítható mely szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
a) ajánlattevői nyilatkozat, amelyből megállapítható mely szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra (EKR-ben űrlap),
b) szakember saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott szakmai önéletrajza,
c) szakember saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott rendelkezésre állási nyilatkozata arról, hogy a szerződés időtartama alatt rendelkezésre áll,
d) szakképzettséget igazoló dokumentum
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen
a) projekt ismertetését, adott szakember által a hivatkozott projekten ellátott feladat, tevékenység ismertetésével;
b) a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal!), elkülönítve a szakmai többlettapasztalatként értékelési szempontra, valamint az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
b) a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal!), elkülönítve a szakmai többlettapasztalatként értékelési szempontra, valamint az alkalmassági követelménynek történő megfelelés szerint megajánlott szakmai tapasztalatokat;
c) azoknak a személynek/szervezeteknek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember a bemutatott szakmai gyakorlati idő alatt valamint az önéletrajz...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
c) azoknak a személynek/szervezeteknek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember a bemutatott szakmai gyakorlati idő alatt valamint az önéletrajz aláírásának időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban állt (jogviszony kezdő és befejező időpontja év, hónap pontossággal, vagy utalást a határozatlan jogviszonyra).
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. AK a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. AK a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. AK előírja az igazolandó szakmai tapasztalati (gyakorlati) idő szempontjából releváns szakképzettséget igazoló dokumentum benyújtását, tekintettel arra, hogy AK a szakember esetén előírt szakmai gyakorlat meglétét a releváns végzettség megszerzésétől kezdve számítja!
A Kbt. 65. § (7) bek. is megfelelően irányadó azzal, hogy ebben az esetben az aj-ban be kell nyújtani a kapacitásait rendelk-re bocs. szerv. részéről az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 65. § (7) bek. is megfelelően irányadó azzal, hogy ebben az esetben az aj-ban be kell nyújtani a kapacitásait rendelk-re bocs. szerv. részéről az EEKD-ot, az ig-ok benyújtásának előírásakor pedig e szerv-nek - kizárólag az alk. köv-ek tekintetében - az előírt ig-i módokkal azonos módon kell ig-nia az adott alk. felt-nek történő megfelelést.
A Kbt. 65. § (6)-(9), (11)-(12), 69. § (11)-(11a) és a Kr. 24. § (1) is megfelelően irányadó.
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe az alkalmassági követelménynek történő megfelelés, valamint az értékelési szempontokra tett megajánlás igazolásakor. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlatban ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
Azon szakemberek esetén, ahol a Magyar Mérnöki Kamara illetve Magyar Építész Kamara nyilvántartásában feltüntetett szakképzettség, amelyre a szakember a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Azon szakemberek esetén, ahol a Magyar Mérnöki Kamara illetve Magyar Építész Kamara nyilvántartásában feltüntetett szakképzettség, amelyre a szakember a jogosultságát megszerezte, megegyezik az ajánlathoz csatolt, szakképzettséget igazoló dokumentumban bemutatott szakképzettséggel, a szakemberek szakképzettségét Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el az ajánlati felhívásban előírt szakképzettséggel.
Amennyiben a szakember nem szerepel a kamarai névjegyzékben: egyenértékű szakképzettség esetén az ajánlatban csatolni kell az egyenértékűnek tekintett...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a szakember nem szerepel a kamarai névjegyzékben: egyenértékű szakképzettség esetén az ajánlatban csatolni kell az egyenértékűnek tekintett szakképzettséget igazoló intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az AT (közös AT) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1. Alkalmatlan az AT (közös AT) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, az alábbi, lebonyolító mérnöki feladatok ellátására vonatkozó, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített, befejezett munkákra vonatkozó, a Kr. 22. § (1) bek. szerint igazolt referenciákkal:
M/1.1.
Többet mutasson (45)
Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt legalább 1 db, vasúti közlekedéshez kapcsolódó épület építése és/vagy az utasforgalom fenntartása mellett...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt legalább 1 db, vasúti közlekedéshez kapcsolódó épület építése és/vagy az utasforgalom fenntartása mellett történt felújítása és/vagy bővítése és/vagy átalakítása munkát, melynek nettó alapterülete elérte legalább az alábbi mértéket:
- 1. rész tekintetében legalább 150 m2;
- 2. rész tekintetében legalább 200 m2;
- 3. rész tekintetében legalább 150 m2;
- 4. rész tekintetében legalább 500 m2;
- 5. rész tekintetében legalább 145 m2;
- 6. rész tekintetében legalább 375 m2;
- 7. rész tekintetében legalább 250 m2;
- 8. rész tekintetében legalább 100 m2.
Az egyes részek esetében előírt M/1.1. ref.köv. legfeljebb 1 referenciával igazolható. Az M/1.1. pont valamennyi alpontja egy szerződéssel igazolható azzal,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az egyes részek esetében előírt M/1.1. ref.köv. legfeljebb 1 referenciával igazolható. Az M/1.1. pont valamennyi alpontja egy szerződéssel igazolható azzal, hogy ugyanaz a ref. valamennyi rész tekintetében bemutatható, amennyiben az előírt köv-nek megfelel. Több részre történő ajánlattétel esetén AT ugyanazzal a referenciával is megfelelhet valamennyi ajánlati rész esetében, amennyiben megfelel az alk. köv.-eknek.
M/1.2. Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt:
- - a 5. rész tekintetében legalább 200 méter;
- - a 8. rész tekintetében legalább 200 méter;
hosszú SK+55cm magasperon kivitelezését.
Az M/1.2. alkalmassági követelménynek való megfelelést AT ajánlati részenként legfeljebb 1 db szerződéssel igazolhatja. Több részre történő ajánlattétel...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az M/1.2. alkalmassági követelménynek való megfelelést AT ajánlati részenként legfeljebb 1 db szerződéssel igazolhatja. Több részre történő ajánlattétel esetén AT ugyanazzal a referenciával is megfelelhet valamennyi ajánlati rész esetében, amennyiben megfelel az alkalmassági követelményeknek.
A fenti referenciák akkor tekinthetők a felhívás feladását megelőző 6 évben (72 hónapban) teljesítettnek, ha a lebonyolító mérnöki tevékenységgel érintett...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A fenti referenciák akkor tekinthetők a felhívás feladását megelőző 6 évben (72 hónapban) teljesítettnek, ha a lebonyolító mérnöki tevékenységgel érintett építési beruházás műszaki átadás-átvételének időpontja erre az időtartamra esik.
AK
- „nettó alapterület” alatt a falak által befoglalt belső területet érti.
- „vasúti közlekedéshez kapcsolódó épület” alatt a vasúti építmények rendeltetésszerű használatához és/vagy üzemeltetéséhez és/vagy fenntartásához szükséges...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- „vasúti közlekedéshez kapcsolódó épület” alatt a vasúti építmények rendeltetésszerű használatához és/vagy üzemeltetéséhez és/vagy fenntartásához szükséges és/vagy a vasúti közlekedéshez kapcsolódó utasforgalom számára fenntartott épületet ért.
- „SK+55 cm magasperon kivitelezése” alatt olyan munkálatok elvégzését érti, amelyek új SK+55 cm magasperon építésére vagy meglévő peron SK+55 cm...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- „SK+55 cm magasperon kivitelezése” alatt olyan munkálatok elvégzését érti, amelyek új SK+55 cm magasperon építésére vagy meglévő peron SK+55 cm magasperonná történő átépítésére irányulnak.
- „lebonyolító mérnöki feladatok” fogalom alatt a következő feladatok közül legalább 3 feladat ellátását érti:
a) vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyásra,
b) vállalkozói követelések véleményezése,
c) fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése,
d) vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
e) rendszeres jelentések készítése a Megbízó számára,
f) a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki - megvalósíthatósági szempontú véleményezése.
Valamint a fenti feladatokon felül a lebonyolító mérnöki feladat minden esetben tartalmazza a műszaki ellenőri feladatok ellátását is.
AK „Műszaki ellenőri feladatok” alatt az építtető képviseletében végzett, a 191/2009. (IX. 15.) Korm. r. 16. § (3) bek. szerinti feladatok ellátását érti.
A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében AK biztosítja az egyenértékűséget. Az M/1. alk....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében AK biztosítja az egyenértékűséget. Az M/1. alk. köv. (referencia) körében az AK által előírt fogalommeghatározásra vonatkozóan: ha a referencia tartalma alapján megállapítható az AK-i fogalomnak történő megfelelés, akkor AK elfogadja azt, azaz nem kell, hogy a fogalom valamennyi eleme az alk. köv. szerinti fordulatként ismertetésre kerüljön a csatolandó igazolásban.
(1-8. részek tekintetében)
M/2. Alkalmatlan az AT, ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek
M/2.1. legalább 1 fő projektvezető szakember, aki rendelkezik
a) a 266/2013.(VII. 11.) Korm. rendelet szerinti ME-É (vagy azzal egyenértékű) építési műszaki ellenőri jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013. (VII....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
a) a 266/2013.(VII. 11.) Korm. rendelet szerinti ME-É (vagy azzal egyenértékű) építési műszaki ellenőri jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és
b) az a) pont szerinti végzettség megszerzését követően legalább 36 hónap, építmény építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása során műszaki ellenőrzés...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
b) az a) pont szerinti végzettség megszerzését követően legalább 36 hónap, építmény építése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása során műszaki ellenőrzés és/vagy lebonyolító mérnöki feladatok területén szerzett projektvezetői vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal
M/2.2. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik
a) a 266/2013.(VII. 11.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ (vagy azzal egyenértékű) építési műszaki ellenőri jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.(VII....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
a) a 266/2013.(VII. 11.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ (vagy azzal egyenértékű) építési műszaki ellenőri jogosultság megszerzéséhez szükséges 266/2013.(VII. 11.) Korm. rendelet szerinti (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és
b) az a) pont szerinti végzettség megszerzését követően, közlekedési infrastruktúra fejlesztési projektek kivitelezése során műszaki ellenőrzés és/vagy...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
b) az a) pont szerinti végzettség megszerzését követően, közlekedési infrastruktúra fejlesztési projektek kivitelezése során műszaki ellenőrzés és/vagy lebonyolító mérnöki feladatok területén szerzett legalább 36 hónap szakmai tapasztalattal.
Egy szakember ajánlati részenként több pozícióra is megjelölhető érvényesen. Több részre történő ajánlattétel esetén a szakemberek közötti átfedés...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Egy szakember ajánlati részenként több pozícióra is megjelölhető érvényesen. Több részre történő ajánlattétel esetén a szakemberek közötti átfedés megengedett, ugyanaz a szakember több ajánlati rész tekintetében is bemutatható. Az előírttal egyenértékűként bemutatott végzettség(ek) egyenértékűségét az AT-nek igazolnia kell.
Fogalommeghatározások:
- „projektvezető” alatt azt a szakembert érti, aki a lebonyolító mérnöki, műszaki ellenőri feladatok ellátását egy személyben irányítja, a projektcélok...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- „projektvezető” alatt azt a szakembert érti, aki a lebonyolító mérnöki, műszaki ellenőri feladatok ellátását egy személyben irányítja, a projektcélok megvalósulásáért felelős, munkája kiterjed a projekt teljes körű megvalósulásának az összefogására.
- „projektvezető-helyettes” alatt olyan szakembert ért, aki az adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátja, illetve a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- „projektvezető-helyettes” alatt olyan szakembert ért, aki az adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátja, illetve a projektvezető mellett részt vesz a projekt megvalósításában.
- „műszaki ellenőrzés területén szerzett szakmai tapasztalat” alatt az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- „műszaki ellenőrzés területén szerzett szakmai tapasztalat” alatt az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet (Épkiv.) 16. § (3) bekezdésében foglalt műszaki ellenőri feladatokat érti, amelybe nem tartozik bele a fővállalkozó kivitelezőnél az alvállalkozók irányába végzett "műszaki ellenőri" feladatok ellátása a vonatkozó ágazati szabályozásokra (Étv, Ép.kiv.Kr. és 266/2013.) figyelemmel, mivel a fővállalkozó alkalmazásában álló személy összeférhetetlen az adott projekt műszaki ellenőri feladatainak ellátása körében (lsd. Közbeszerzési Döntőbizottság D.479/25/2021.határozata)
- „lebonyolító mérnök feladatok” fogalom alatt a következő feladatok közül legalább 3 feladat ellátását érti:
Folyt. köv. VI.3. pontban.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 1-8. részek tekintetében: 266/2013. (VII.11.) Kr., 191/2009. (IX. 15.) Kr.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: 1-8. részek tekintetében:
A díj a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A díj a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre. Irányadó a Kbt. 135. § (5)-(6) bek., Ptk. 6:155.§.
Többet mutasson (18)
AK előleget nem biztosít, az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF
Pénzügyi finanszírozás forrása: tervezetten uniós (IKOP)
Telj. bizt.: megbízási díj 5%-a,
Késedelmi kötbér: megbízási díj (mb díj.) 0,05%-a/naptári nap, de legalább 25 000,- (azaz huszonötezer) Ft. Összesített mértéke: max. a mb. díj 15%-a
Hibás teljesítési kötbér: alapja a nettó megbízási díj, mértéke a megbízási díj 0,1%-a, összesített mértéke max. a Megbízási Díj 20%-a. A hibás teljesítés...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Hibás teljesítési kötbér: alapja a nettó megbízási díj, mértéke a megbízási díj 0,1%-a, összesített mértéke max. a Megbízási Díj 20%-a. A hibás teljesítés esetén fizetendő kötbér részletes szabályait az MSZF 13.3. pontja tartalmazza.
Meghiúsulási kötbér: nettó mb. díj 20 %-a.
A szerződés utófinanszírozású.
Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen:
Kbt. 135. § (1), (5)-(6), (11) bek., 27/A. §
Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.
2007. évi CXXVII. tv.
272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet
AK az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében kíván megállapodni a Kbt. 135. § (5) bekezdése alapján az alábbiak szerint:
a) a Projekt végrehajtási fázisában felmerülő feladatainak ellátásáért
i. 30%+ÁFA időarányosan havi egyenlő részletekben a Vállalkozási Szerződés (VSZ) hatályba lépésétől kezdődően a VSZ szerinti Befejezési Határidő + 30 napig...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
i. 30%+ÁFA időarányosan havi egyenlő részletekben a Vállalkozási Szerződés (VSZ) hatályba lépésétől kezdődően a VSZ szerinti Befejezési Határidő + 30 napig tartó időszak alatt. Az időarányos díjrészlet változtatása iránti igényt nem alapozza meg, ha a teljesítés során az egyes hónapok között a Megbízotti feladatellátás aránya nem egyenletes megoszlású, továbbá az sem, ha a VSZ szerinti Befejezési Határidő megváltozik;
ii. 60%+ÁFA az igazolt vállalkozói teljesítés ellenértékének arányában és időszakával megegyező felosztásban a VSZ hatályba lépésétől kezdődően a Vállalkozó...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
ii. 60%+ÁFA az igazolt vállalkozói teljesítés ellenértékének arányában és időszakával megegyező felosztásban a VSZ hatályba lépésétől kezdődően a Vállalkozó teljesítése befejezésének időpontjáig tartó időszakra;
b) 10%+ÁFA a(z) (ideiglenes) forgalomba helyezési / használatbavételi engedély megszerzéséhez kapcsolódó feladatainak ellátásáért.
A Megbízási díj magában foglalja a VSZ szerinti Jótállási Időszak alatti, valamint a kiegészítő Megbízotti szolgáltatások díját is. A Megbízott ezen...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A Megbízási díj magában foglalja a VSZ szerinti Jótállási Időszak alatti, valamint a kiegészítő Megbízotti szolgáltatások díját is. A Megbízott ezen feladatok ellátásáért további díjazásra nem jogosult.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-01-26 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Ekr
A felhívás IV.2.6. pontjában megadott időtartam a Kbt. 81. § (11) bek. alapján 60 nap.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1) Az AF III.1.3) M/2.1. pont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. b) pontjában meghat területen szerzett szakmai többlettap. hónapokban megadva (min. 0 hó, max.24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2) Az AF III.1.3) M/2.2. pont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. b) pontjában meghat. területen szerzett szakmai többlettap. hónapokban megadva (min. 0 hó, max.24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 50
Hivatkozás További információk
A III.1.3) folyt.:
d) vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
Többet mutasson (37)
e) rendszeres jelentések készítése a Megbízó számára,
f) a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki - megvalósíthatósági szempontú véleményezése.
Valamint a fenti feladatokon felül a lebonyolító mérnöki feladat minden esetben tartalmazza a műszaki ellenőri feladatok ellátását is.
- „építmény” alatt a 1997. évi LXXVIII. tv. 2. § 8. pontja szerinti fogalmat érti.
A fenti fog.meghat-ok vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében AK biztosítja az egyenértékűséget.
AK az M/2. alk. köv. esetén a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában elfogadja, ha nem kerül ismertetésre valamennyi fordulat, de a szakember a szakmai...
Többet mutasson
További információk
AK az M/2. alk. köv. esetén a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában elfogadja, ha nem kerül ismertetésre valamennyi fordulat, de a szakember a szakmai önéletrajzban és/vagy a rendelkezésre állási nyilatkozat részeként és/vagy a szakember által megtett egyéb nyilatkozatban hivatkozik arra, hogy a megjelölt /feladat/munka tartalma azonos az ajánlati felhívásban megadott definícióval.
A Kbt. 65. § (6) bek.-nek megf.-en az előírt műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
Tov. inf.-k:
1. A dokumentumokat AK a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen,...
Többet mutasson
További információk
1. A dokumentumokat AK a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap
2. Értékelési szempont (1-8. részek tekintetében): Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arány. AK a KH útmutatója alapján (Értesítő...
Többet mutasson
További információk
2. Értékelési szempont (1-8. részek tekintetében): Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arány. AK a KH útmutatója alapján (Értesítő 2020/60. sz., 2020.03.25.) Minőségi kritérium 1-2. esetén: egyenes arányosítással, az „Ár” szempont esetében fordított arányosítással értékeli, melynek során a pontszámokat 0,00-10,00 között osztja ki. A megajánlás legkedvezőbb szintje az 1- 2. minőségi szempont tekintetében a 24 hónap.
3. Jelen közbesz. eljárás feltételesen [vö. Kbt. 53.§ (6) bek.] kerül megindításra (1-8. rész tekintetében): AK a támogatásra irányuló igény el nem...
Többet mutasson
További információk
3. Jelen közbesz. eljárás feltételesen [vö. Kbt. 53.§ (6) bek.] kerül megindításra (1-8. rész tekintetében): AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, amely körülményt a Kbt. 135.§ (12) bek. szerint, a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételnek minősíti. Az eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés hatályba lépésének együttes feltételei a Szerződés pénzügyi fedezetét biztosító Támogatási Szerződés(ek)/Támogatói Okirat hatályba lépése, valamint a kapcsolódó Vállalkozási Szerződés hatályba lépése. Amennyiben a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés létrejöttétől számított 6 hónapon belül a hatályba léptető feltétel nem következik be, úgy e körülményt Felek olyan bontó feltételnek tekintik, mely a Szerződést a létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal - Szerződő Felek minden további jogi aktusa nélkül - felbontja. (Ptk. 6:212. § (1) bekezdés).
4. AK érvényes mérnöki felelősségbiztosítás meglétét írja elő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11.§-ában előírtak szerint a Szerződés hatálybalépésének...
Többet mutasson
További információk
4. AK érvényes mérnöki felelősségbiztosítás meglétét írja elő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11.§-ában előírtak szerint a Szerződés hatálybalépésének időpontjáról történő Megbízotti tájékoztatástól számított 30 napon belül részenként legalább 20 millió Ft/év és 10 millió Ft/káresemény limit összegben.
5. AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték (AB) nyújtásához köti, melynek mértéke részenként:
1. rész: 100 000- Ft
2. rész: 100 000- Ft
3. rész: 100 000- Ft
4. rész: 200 000- Ft
5. rész: 200 000- Ft
6. rész: 200 000- Ft
7. rész: 200 000- Ft
8. rész: 200 000- Ft
Az AB teljesíthető - az AT választása szerint - átutalással előírt pénzösszegnek az Építési és Közlekedési Minisztérium számlájára történő befizetésével a...
Többet mutasson
További információk
Az AB teljesíthető - az AT választása szerint - átutalással előírt pénzösszegnek az Építési és Közlekedési Minisztérium számlájára történő befizetésével a 10032000-00003582-06010016 (IBAN: HU26 1003 2000 0000 3582 0601 0016, SWIFT: HUSTHUHB) számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára, illetve amennyiben az előírt pénzösszeg 2022. december 30. napjáig kerül befizetésre, úgy az teljesíthető a NIF Zrt. fizetési számlájára történő befizetésével a 10300002-20609931-49020322 (IBAN: HU58 10300002-20609931-49020322, SWIFT: MKKBHUHB) számú bankszámlájára befizetésével, az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v biztosító által vállalt garancia v készfizető kezesség biztosításával, v biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az AB rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét; az adott közbeszerzési rész eljárásra történő utalást (sorszámát/elnevezését). Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
6. Szerz.kötés feltétele, hogy az M/2. pontban felsorolt szakemberek a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szerepeljenek a...
Többet mutasson
További információk
6. Szerz.kötés feltétele, hogy az M/2. pontban felsorolt szakemberek a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szerepeljenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) a 266/2013. (VII.11.) Kr. szerinti érvényes, aktív jogosultsággal:
7. Valamennyi alk. feltétel és igazolás a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbb.
8. AK a Kbt. 71. § alapján az összes AT számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás (hp.) lehetőségét valamennyi rész esetében, azzal, hogy...
Többet mutasson
További információk
8. AK a Kbt. 71. § alapján az összes AT számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás (hp.) lehetőségét valamennyi rész esetében, azzal, hogy kizárólag egy alkalommal rendel el újabb hp-t arra vonatkozóan, ha a hp-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hp.
9. AK kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mint közös AT-k esetében valamennyi rész tekintetében.
10. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját valamennyi rész esetében.
11. Az ajánlattételre vonatkozó részletes előírásokat a KD tartalmazza..
12. AK nem írja elő a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti információk ajánlatban feltüntetését egyik rész esetében sem.
13. II.2.7. pontban feltüntetett időtartam valamennyi rész esetében a kivitelezés (12 hónap) és a jótállás (36 hónap) tervezett időtartama, ami a szerződés...
Többet mutasson
További információk
13. II.2.7. pontban feltüntetett időtartam valamennyi rész esetében a kivitelezés (12 hónap) és a jótállás (36 hónap) tervezett időtartama, ami a szerződés hatálybalépésétől számítandó.
14. 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint az értékelési szempontra a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek....
Többet mutasson
További információk
14. 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint az értékelési szempontra a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek. Szakmai ajánlatnak a szakember tekintetében az értékelési részszempontokra tett megajánlásokat és a szakember személyét tekintjük.
15. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdését, így az M/2.1-M/2.2. pontban foglalt alkalmassági követelmények igazolása érdekében az EKR nyilatkozatnak, a...
Többet mutasson
További információk
15. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdését, így az M/2.1-M/2.2. pontban foglalt alkalmassági követelmények igazolása érdekében az EKR nyilatkozatnak, a szakemberek önéletrajzának, rendelkezésre állási nyilatkozatának és a végzettséget igazoló dokumentumoknak a benyújtása a bírálat első szakaszában szükséges valamennyi rész tekintetében.
16. EKR-be max. 100 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD III. kötetét max. 100 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat...
Többet mutasson
További információk
16. EKR-be max. 100 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD III. kötetét max. 100 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat kérjük egy mappába letölteni, majd az ingyenesen elérhető 7-Zip programmal kibontani: jobb egér gomb → 7-Zip → Fájlok kibontása. 7-Zip program: https://www.7-zip.org/
17. A 257/2018. (XII. 18.) Korm.r. 21. § (10) bek. szerinti adat: dr. Frank Andrea Noémi, FAKSZ lajst.szám: 01338
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 243-697896 (2022-12-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Dél-balatoni vasútáll. mérnöki feladatok 1-8. rész
Hivatkozási szám: EKR001968462022
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8...
Többet mutasson
Rövid leírás
Megbízási szerződés a dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátására 8 részben.
Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra „A dél-balatoni vasútállomások építési munkái (13 rész)” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése.
A Projekt főbb műszaki tartalma, amellyel kapcsolatosan a nyertes AT a feladatait köteles ellátni (tájékoztató adatok a kivitelezéssel kapcsolatban):
A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 30. számú vasútvonal Balatonaliga és Balatonfenyves vasútállomások közötti szakaszát érinti.
Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri feladatok ellátása 8 részben:
1. rész: Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
2. rész: Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
3. rész: Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
4. rész: Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
5. rész: Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
6. rész: Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
7. rész: Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
8. rész: Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése projekthez kapcsolódó mérnöki feladatok
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 37 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/1
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök – Balatonszéplak-felső mh.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 221 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 2 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- környezetrendezés: 990 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 205 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
További információk:
A felhívásban alkalmazott rövidítések:
AK – Ajánlatkérő
AT – Ajánlattevő
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. - 321/2015....
Többet mutasson
További információk
A felhívásban alkalmazott rövidítések:
AK – Ajánlatkérő
AT – Ajánlattevő
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
Alk. köv. – Alkalmassági követelmény
MMK – Magyar Mérnöki Kamara
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonszéplak-felső
A teljesítés helye: Somogy🏙️
Időtartam: 48 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1) Az AF III.1.3) M/2.1. pont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. b) pontjában meghat területen szerzett szakmai többlettap. hónapokban megadva (min. 0 hó, max.24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): 2) Az AF III.1.3) M/2.2. pont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember 36 hó feletti, az alk. köv. b) pontjában meghat. területen szerzett szakmai többlettap. hónapokban megadva (min. 0 hó, max.24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/2
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Zamárdi mh.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Zamárdi vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 342 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- környezetrendezés: 650 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 410 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Zamárdi.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/3
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök – Szántód-Köröshegy vá.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Szántód-Kőröshegy vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 219 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 20 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- 700 m2 alapterületen aszfalt kopórétegű burkolat terítése;
- környezetrendezés: 2474 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 340 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Szántód-Kőröshegy
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/4
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonföldvár mh.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonföldvár vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 921 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- környezetrendezés: 3610 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 270 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonföldvár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/5
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonszemes vá.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a „Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a „Balatonszemes vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A vasútállomáson a KD részét képező vasúti pályatervben jelzett peron helyett 1 db SK+55 cm magasperon kialakítása egybefüggően 360m hosszon a feladat részét képezi.
A főbb mennyiségek a következők:
- 197 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 20 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- 550 m2 alapterületen aszfalt kopórétegű burkolat terítése;
- környezetrendezés: 1605 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 1460 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonszemes.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/6
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonlelle mh.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonlelle vasúti megállóhely felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület helyett egy új, korszerű, könnyen fenntartható állomásépület kialakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 508 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- környezetrendezés: 1562 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 425 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonlelle
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/7
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonboglár vá.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonboglár vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A főbb mennyiségek a következők:
- 358 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 1 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- 765 m2 alapterületen aszfalt kopórétegű burkolat terítése;
- környezetrendezés: 1510 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 750 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonboglár.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR001968462022/8
Cím: Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonfenyves vá.
A beszerzés leírása:
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A kivitelezés során a kapcsolódó „Balatonfenyves vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója, valamint peron akadálymentesítése” projekt keretében a meglévő állomásépület felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása a feladat.
A projekt feladata továbbá a közlekedési kapcsolatok kialakítása, valamint az állomási előtér fejlesztése a következők szerint:
- akadálymentesítés,
- parkolás,
- kerékpártárolás biztosítása,
- utastájékoztatási rendszer korszerűsítése,
- környezetrendezés.
A vasútállomáson a KD részét képező vasúti pályatervben jelzett 1 db SK+55 cm magasperon kialakítása egybefüggően 360 m hosszon a feladat részét képezi.
A főbb mennyiségek a következők:
- 177 m2 nettó alapterületen felvételi épület építési munka, valamint a felvételi épületet kiszolgáló közművek átalakítása, kiépítése;
- 1 férőhelyes parkoló létesítése, illetve meglévő parkoló felújítása;
- környezetrendezés: 1641 m2 teljes alapterületen előtérrendezési munka, mely tartalmazza a gyalogosfelületek és kapcsolódó zöldfelületek rendezését, beleértve a környezetarchitektúra elemeket is;
- 770 m hosszon távközlési hálózatok helyi kábelének, valamint a kapcsolódó távközlési és biztosítóberendezési munkák kiépítése.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
• műszaki ellenőrzés,
• vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és jóváhagyása vagy javaslattétel jóváhagyása,
• vállalkozói követelések véleményezése,
• fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
• rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
• a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
• a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
• jótállást indító értekezlet összehívása,
• a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
• az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
• jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező munkák részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
AK mindenkori székhelye (Magyarország, 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép.),
valamint a kapcsolódó, a kivitelezésre vonatkozó projekt helyszíne Somogy megye/Balatonfenyves.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 3
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4552
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: FER-MAN Mérnöki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27938977241
Postacím: Felhévízi Utca 31. 2. em. 6. ajtó
Postai irányítószám: 1025
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szunyogh.ferenc@fer-man.hu📧
Telefon: +36 309219605📞
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4904
Név: Perfektum Mérnöki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25424959241
Postacím: Monostori Út 34.
Postai irányítószám: 1031
E-mail: mernok@perfektumcsoport.hu📧
Telefon: +36 17766005📞
Fax: +36 17766006 📠
URL: https://www.perfektumcsoport.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4912
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10554885243
Postacím: Csóka Utca 7-13
Postai irányítószám: 1115
E-mail: emi@utiber.hu📧
Telefon: +36 12030559📞
Fax: +36 12037607 📠
URL: https://www.utiber.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4936
Név: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12037984241
Postacím: Faludi Utca 3
Postai irányítószám: 1138
E-mail: ajanlat@fober.hu📧
Telefon: +36 306633706📞
Fax: +36 13415171 📠
URL: https://www.fober.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/5096 Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Vasút-Híd-Út Mérnöki Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14580574213
Postacím: Puskás Tivadar Utca 5.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest🏙️
E-mail: penzugy@vhu.hu📧
Telefon: +36 705056679📞
Név: 3E International Beruházás-szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13450027243
Postacím: Alkotás Utca 55-61. 2. em.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: info@3eintl.hu📧
Telefon: +36 12240180📞
Fax: +36 12024770 📠
URL: http://3einternational.hu/🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/5360
Név: Magyar Mérnök Céh Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24702971218
Postacím: Vépi út 11.
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
Régió: Vas🏙️
E-mail: magyarmernok@magyarmernok.com📧
Telefon: +36 302470064📞
Fax: +36 94393093 📠
2️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4560 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3) pont M/2.1. alpont...
Többet mutasson
Leírás
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3) pont M/2.1. alpont szerinti alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülése a teljesítésben
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3) pont M/2.1. alpont...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3) pont M/2.1. alpont szerinti alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülése a teljesítésben
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4856 EKR001968462022/4928 EKR001968462022/5104 EKR001968462022/5200 EKR001968462022/5304
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4376 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3)
pont M/2.1. alpont...
Többet mutasson
Leírás
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3)
pont M/2.1. alpont szerinti alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülése a
teljesítésben.
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3)
pont M/2.1. alpont...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Ajánlati felhívás III.1.2.) pont P/1. alpont; valamint III.1.3) pont, M/1.1. és M/1.2.alpontok szerinti referenciák, továbbá III.1.3)
pont M/2.1. alpont szerinti alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülése a
teljesítésben.
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4384
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4512 EKR001968462022/5056 EKR001968462022/5272 EKR001968462022/5320
5️⃣ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0005 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4392
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/5064 EKR001968462022/5264 EKR001968462022/5280 EKR001968462022/5328
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4400
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4528 EKR001968462022/5072 EKR001968462022/5144 EKR001968462022/5288
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 900 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4344
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4472 EKR001968462022/4888 EKR001968462022/5152 EKR001968462022/5296 EKR001968462022/5344
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4352
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
Ajánlat azonosítója: EKR001968462022/4896 EKR001968462022/5160 EKR001968462022/5240 EKR001968462022/5352
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu📧
Telefon: +36 14368572📞
Fax: +36 14368100 📠
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak szerinti adatok:
A tárgyi eljárás 1. és 8. részében az összegezés szintjén odaítélésre került az adott...
Többet mutasson
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak szerinti adatok:
A tárgyi eljárás 1. és 8. részében az összegezés szintjén odaítélésre került az adott rész, azonban szerződéskötésre nem került sor az adott részek esetében az alábbiak okán:
tárgyi eljárás 1. és 8. részében érintett mérnöki feladatok elvégzéséhez kapcsolódó vállalkozási szerződések Balatonszéplak felső esetében 2022. december 19. napján, míg Balatonfenyves esetében 2022. december 21. napján hatályba léptek, mindkét beruházás vonatkozásában elmondható, hogy a vállalkozási szerződések teljesítésének készültségi szintje közel 100 %-os, tekintettel arra, hogy a használatbavételi engedély megszerzésének dátuma Balatonfenyves esetében 2024.06.14. napja, Balatonszéplak felső esetében: 2024.06.19. napja.
Az előbbiekre tekintettel a tárgyi mérnök szerződésekben rögzített szerződéses feladatok jelentős részének (azaz a szerződés szerinti Projekt végrehajtási feladatok) elvégzésére nincs mód, a mérnök szerződések megkötését követően a Mérnök a szerződésekben rögzített feladatoknak kizárólag a fennmaradó részét (így különösen pl. a Vállalkozási Szerződések szerinti Jótállási Időszakára vonatkozó feladatok, a továbbiakban: fennmaradó feladatok) végezhetné el adott esetben.
A Szerződéses Feltételek 5.5.2. pontja alapján „A Megbízott jelen Szerződéses Feltételekben meghatározott feladatainak díja magában foglalja a Vállalkozási Szerződés szerinti Jótállási Időszak alatti, valamint a kiegészítő Megbízotti szolgáltatások díját is.” Ezen fennmaradó feladatok ellenértéke tehát egyértelműen nem kimutatható, azonban Ajánlatkérő megállapította a Kbt. 141. § (8) bekezdése, valamint a Kbt. 143. § (1) bekezdés a) pontja alapján, hogy a szerződések módosítására a Kbt. rendelkezései alapján jogszerűen nem lenne lehetőség, melyre tekintettel a szerződéstől való elállásnak lenne helye.
A nyertes ajánlattevő adószáma:
Tárgyi eljárás 1-8. részeiben nyertes ajánlattevő: FER-MAN Mérnöki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1015 Budapest, Csalogány utca 12/B. 3. em. 3.) adószám: 27938977-2-41.
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
Ajánlattevő neve: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.
Székhelye: 1138 Budapest, Faludi utca 3
Adószám: 12037984-2-41.
Az alábbi részekben nyújtott be ajánlatot:
1. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Balatonszéplak-felső mh.”
2. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Zamárdi mh.”
3. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Szántód-Köröshegy vá.”
4. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonföldvár mh.”
5. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonszemes vá.”
6. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonlelle mh.”
7. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonboglár vá.”
8. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonfenyves vá.”
Ajánlattevő neve: UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Székhelye: 1115 Budapest, Csóka utca 7-13.
Adószám: 10554885-2-43.
Az alábbi részekben nyújtott be ajánlatot:
1. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Balatonszéplak-felső mh.”
2. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Zamárdi mh.”
3. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Szántód-Köröshegy vá.”
5. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonszemes vá.”
7. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonboglár vá.”
8. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonfenyves vá.”
Ajánlattevő neve: Perfektum Mérnöki Kft.
Székhelye: 1031 Budapest, Monostori út 34.
Adószám: 25424959-2-41.
Az alábbi részekben nyújtott be ajánlatot:
1. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Balatonszéplak-felső mh.”
2. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Zamárdi mh.”
3. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök – Szántód-Köröshegy vá.”
4. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonföldvár mh.”
6. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonlelle mh.”
7. rész: „Dél-balatoni vá. mérnök - Balatonboglár vá.”
Az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok: Nem.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 24670827244
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 24670827244
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a alapján.
Forrás: OJS 2024/S 180-555515 (2024-09-13)