EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK

LÉT.A.MED Létavértesi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Szolgáltató Nonprofit Zrt

Határozott időre kötött adás-vételi szerződés „EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK” tárgyban.
HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
Ajánlatkérő 2022.11.08. 11.00-kor lehetőséget biztosít a helyszín megtekintésére.
Ajánlatkérő a helyszíni bejárás során nem tart konzultációt, a kérdéseiket a Kbt. 56. § szerint tehetik fel.
A II.2.7. pontban meghatározott teljesítési határidő 90 naptári napban értendő.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Részajánlattétel kizárása:
Ajánlatkérő az EFOP-2.2.19-17-2017-00081sz. pályázatában beszerzendő eszközöket két közbeszerzési eljárásra bontotta, melyből ezen közbeszerzési eljárás az egyik.
A tárgyi közbeszerzési eljárás esetében Ajánlatkérő a további részajánlat tétel lehetőségét is ellenőrizte, és a beszerzés tárgyának, jellegének, valamint az egységes rendszer létrehozása alapján megvizsgálta, majd akként határozott, hogy a beszerzési igény, a beszerzés tárgyának jellege, valamint az eszközök, műszaki tartalma nem teszik célszerűvé a további részekre történő megbontást és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását. A beszerzés tárgyát képező eszközök egy egymással összehangolt műszaki rendszert fognak képezni. A beszerzés részekre bontása egymáshoz nem illeszkedő, illetve eltérő minőségű műszaki megoldásokhoz vezethet. Ajánlatkérő a gazdaságos és ésszerű üzemeltetés, a gyors és szakszerű garanciális ügyintézés biztosítása érdekében egy forgalmazótól kívánja beszerezni az eszközöket. A nagyobb volumenű megrendelés gazdasági kedvezményt jelenthet, illetve az ajánlati árat terhelő (pl. szállítással kapcsolatos) kiadások kedvezőbbek a nagyobb számú rendelések esetében. A beszerzés felaprózása tehát a költségek jelentős emelkedését eredményezné, mely a gazdasági észszerűséggel összeegyeztethetetlen.
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárás előtt előzetes piaci konzultációt folytatott le: EKR001247552022 számon.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-28. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-27.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-10-27 Ajánlati felhívás
2022-11-25 További információk
2023-04-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-10-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Számítógépek és tartozékaik
Hivatkozási szám: EKR001198542022
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés „EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK” tárgyban. HELYSZÍNI BEJÁRÁS: Ajánlatkérő 2022.11.08....”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Számítógépek és tartozékaik 📦
További CPV-kód: Hordozható számítógépek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Hajdú-Bihar 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: LÉT.A.MED Létavértesi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Szolgáltató Nonprofit Zrt
Postacím: Baross Utca 7 1471
Postai irányítószám: 4281
Postai város: Létavértes
Kapcsolat
Internetcím: http://www.letamed.hu/ 🌏
E-mail: varga.timea413@gmail.com 📧
Telefon: +36 304445810 📞
Fax: +36 52250387 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001198542022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001198542022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-27 📅
Benyújtási határidő: 2022-11-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 210-601013
HL-S szám: 210
További információk

“Műszaki specifikáció, ajánlott termékre vonatkozó követelmények, az ajánlat benyújtásával kapcsolatos elvárások Az ajánlat szakmai ajánlat része a...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés „EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK” tárgyban.”

“HELYSZÍNI BEJÁRÁS:”
Többet mutasson (87)
“Ajánlatkérő 2022.11.08. 11.00-kor lehetőséget biztosít a helyszín megtekintésére.”

“Ajánlatkérő a helyszíni bejárás során nem tart konzultációt, a kérdéseiket a Kbt. 56. § szerint tehetik fel.”

“A II.2.7. pontban meghatározott teljesítési határidő 90 naptári napban értendő.”

“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető...”    Többet mutasson

“Részajánlattétel kizárása:”

“Ajánlatkérő az EFOP-2.2.19-17-2017-00081sz. pályázatában beszerzendő eszközöket két közbeszerzési eljárásra bontotta, melyből ezen közbeszerzési eljárás az egyik.”    Többet mutasson

“A tárgyi közbeszerzési eljárás esetében Ajánlatkérő a további részajánlat tétel lehetőségét is ellenőrizte, és a beszerzés tárgyának, jellegének, valamint...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárás előtt előzetes piaci konzultációt folytatott le: EKR001247552022 számon.”

“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés "EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK” tárgyban.”

“Beszerzendő termékek:”

“Asztali számítógép 30 db”

“RAM - min. 8GB”

“Háttértár - min. 512GB SSD”

“Optikai meghajtó - DVD-RW”

“Monitor I. 30 db”

“Képátló - 24”; Képernyő-felbontás min. 1920 x 1080 pixel”

“Mini PC 6 db”

“Háttértár - min. 256GB SSD”

“Monitor II. 3 db”

“Képátló - min. 32" ; Felbontás - min. 1920x1080”

“Nyomtató 6 db”

“Funkciók - nyomtatás, másolás, szkennelés; Technológia - Laser; Csatlakozási lehetőségek - USB, RJ45, WIFI; Belső memória - min. 64MB; Lapméret - A4”

“Notebook 1 db”

“Képernyő méret - 15.6"”

“Kijelző felbontás - FHD”

“RAM - min 16GB”

“Háttértár - min 512GB M.2,SSD”

“Szerver 1 db”

“Beépíthető tárolóhely - 12db”

“CPU - 12 mag, 18M cache”

“RAM - 32GB”

“HDD - 8TB SAS”

“Szerver operációs rendszer 1 db”

“16 core, 64bit”

“SQL szerver licensz 1 db”

“SQL server/user CAL licenc 7 db”

“Szerver háttértár 1. 2 db”

“Tároló kapacitás - min. 2TB”

“fordulatszám - 7200 rpm”

“csatolófelület - SATA-600”

“cache méret - min.256MB”

“Szerver háttértár 2. 4 db”

“Tároló kapacitás - min 4TB”

“Fordulatszám - 7200 rpm”

“Csatolófelület - SATA-600”

“Cache méret - min.256 MB”

“Hálózati adattároló (NAS) 2 db”

“RAM - min. 6GB DDR4 RAM”

“LAN csatlakozó - 2x1000Mbit”

“Hálózati adattároló (NAS) merevlemez 4 db”

“Fizikai méret - 3.5" HDD”

“Csatolófelület - SATA-III”

“Tároló kapacitás - 4TB”

“Fordulatszám - min 7200rpm”

“Cache méret - min 256MB”

“Switch 1 db”

“Kivitel - fémházas, rackbe szerelhető, menedzselhető”

“Portok száma - 28 (4db SFP)”

“Portok sebessége - 1000Mbit/sec”

“Telepítési-, munkadíj, kapcsolódó szolgáltatások díja 1 db”

“Ajánlatkérő kifejezetten felhívja a figyelmet az alábbiakra:”

“Ajánlatnak, ajánlati árnak tartalmaznia kell (adott esetben, ahol ez releváns):”

“- a közbeszerzési műszaki leírásban szereplő berendezés(ek) és rendeltetésszerű használathoz szükséges tartozékai ajánlati árát, valamint a helyszínre...”    Többet mutasson

“- A közbeszerzési műszaki leírásban szereplő valamennyi eszköz beüzemelését, programozását, munkahelyek beállítását szerver szoftverek és licencekek...”    Többet mutasson

“- Virtualizációs rendszer kialakítását, vendég operációs rendszerek telepítését, licenszelését az ügyviteli szoftver szállítójával egyeztetett...”    Többet mutasson

“- minden az üzembe helyezéshez és műszaki csatlakozásokhoz szükséges alkatrészt, tartozékot”

“- szerelési munkálatokat, csatlakoztatást-telepítést”

“- beüzemelést-beszabályozást, próbaüzemeltetést”

“- az üzemeltető képviselőinek magyar nyelven történő betanítását, magyar nyelvű használati utasításokat,”

“- a szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek...”    Többet mutasson

“- A vételár továbbá tartalmaz minden, teljes körű teljesítéshez szükséges járulékos költséget: termékek helyszínre szállítását, szerelési munkálatokat,...”    Többet mutasson

“A fent részletezett feladatok ellátásának díját a „Telepítési-, munkadíj, kapcsolódó szolgáltatások díja” soron egy összegben kérjük meghatározni az ártáblázatban.”    Többet mutasson

“A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások”

“Szoftverek telepítése: a munkaállomásokra és szerverre operációs rendszer telepítése a feladat. A vírusirtó, microsoft és medikai programok telepítését...”    Többet mutasson

“Hyper-V virtuális környezetet kér Ajánlatkérő, melyhez 1 db virtuális számítógépet szükséges telepíteni, melyen 1 db admin pc fut Hyper-v alatt.”

“Jogosultság beállítás: 1 domain admin beállítását kéri Ajánlatkérő, a többit Ajánlatkérő szakemberei beállítják.”

“Hálózati beállítások: (DHCP,DNS stb.) hálózat beállítás nem szükséges intézményen belül Ajánlatkérő szakemberei beállítják.”

“Nem szükséges kiépíteni új környezetet, a régiek helyére kerülnek az új eszközök. Minden rendelőben a csatlakozás a falban található 4db utp port.”

“A szerződő felek) a szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat...”    Többet mutasson

“Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:”

“- Érvényes forgalomba hozatali engedély (Ajánlatkérő ez alatt érti: gyártói megfelelőségi nyilatkozatot)”

“- üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv”

“- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv”

“- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában (CD-ROM).”

“- jótállási dokumentáció, eszközismertetők,”

“- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv,”

“- szállítólevél.”
Időtartam: 90 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-2.2.19-17-2017-00081 sz pályázat keretében 100 000000 %ban támogatott
További információk:
“Műszaki specifikáció, ajánlott termékre vonatkozó követelmények, az ajánlat benyújtásával kapcsolatos elvárások”

“Az ajánlat szakmai ajánlat része a mellékelt „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14)
“Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!”

“Ajánlattétel során előírt követelmények, az ajánlattal együtt benyújtandó dokumentumok:”

“Ajánlati ár alátámasztása:”

“- Meg kell adni az ajánlott termék (és adott esetben) tartozékai nettó egység- és nettó összárát (a benyújtandó dokumentumok között mellékelt részletes...”    Többet mutasson

“Szakmai ajánlat - Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban:”

“- Meg kell adni az ajánlott eszköz (és adott esetben) tartozékai pontos gyártóját, típusát, származási helyét.”

“- Az ajánlott eszköz ajánlott (teljesített) paramétereivel kitöltve kell benyújtani”

“- Az „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban” előírt minimum követelmények...”    Többet mutasson

“Megajánlott termékek vonatkozásában benyújtandó további dokumentumok:”

“- Az ajánlattétel nyelve: magyar.”

“- Ajánlattevőnek minden megajánlott termék vonatkozásában az ajánlatában csatolnia kell a megajánlott termék tekintetében a termék(ek) gyártója által -...”    Többet mutasson

“- (Ajánlatkérő gyártó alatt a következőt érti: „gyártó”: olyan természetes vagy jogi személy, aki/amely eszközt gyárt vagy teljesen felújít, vagy eszközt...”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő termékleírás alatt a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot ért.”

“- A termékleírásoknak olyan részletezettséggel kell tartalmaznia a megajánlott termék tulajdonságait, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“4281 Létavértes,Baross u. 7.”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bek...”    Többet mutasson
Többet mutasson (17)
“A Kbt. 74. § (1) b) szerint ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő...”    Többet mutasson

“Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:”

“Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőknek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62....”    Többet mutasson

“A Kbt. 67. § (4) bek alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés”

“teljesítéséhez a Kbt. 62. §. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (EKR rendszerben űrlapon) Folyamatban levő”

“változásbejegyzési eljárásról az EKR rendszerben űrlapon nyilatkozatot kell benyújtani (nemleges nyilatkozat benyújtása is kötelező).”

“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz, köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet...”    Többet mutasson

“Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d)...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint...”    Többet mutasson

“Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot...”    Többet mutasson

“Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t)...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr1. § (2) bek alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...”    Többet mutasson

“Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke -...”    Többet mutasson

“Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való...”    Többet mutasson

“Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bek. a) pontja, és 22. § szerint kell igazolniuk...”    Többet mutasson
Többet mutasson (19)
“Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. §...”    Többet mutasson

“Igazolási mód:”

“A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító...”    Többet mutasson

“A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak tartalmaznia kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. szerint:”

“- a szerződést kötő másik fél megnevezését, szerződés tárgyát, és mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági inimumkövetelmény teljesülése...”    Többet mutasson

“321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (1) bekezdés szerint:”

“a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek”

“esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott”

“vagy aláírt igazolással;”

“b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a”

“részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával kell igazolni.”

“321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a...”    Többet mutasson

“Ha megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az...”    Többet mutasson

“Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is...”    Többet mutasson

“Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...”    Többet mutasson

“A releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más...”    Többet mutasson

“Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak...”    Többet mutasson

“Nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd Kbt. 65....”    Többet mutasson

“A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé...”    Többet mutasson

“Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelhet egy, vagy több referenciával is.”
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ajánlattétel, számlázás, kifizetés pénzneme: HUF.”

“Finanszírozás módja: szállítói finanszírozás.”
Többet mutasson (16)
“A Kbt. 135. § (9) bekezdése és a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló...”    Többet mutasson

“272/2014 (XI.5) Korm. rendelet „A szállítói finanszírozásban nyújtott szállítói előleg különös szabályai közszféra szervezet kedvezményezettek esetén, és a...”    Többet mutasson

“Eladó egy darab előleg-, egy darab (vég)számla benyújtására jogosult. (Vég)számla benyújtására Eladó a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeinek...”    Többet mutasson

“Amennyiben a benyújtott számlákat a Vevő tartalmi meg nem felelés miatt visszautasítja, az Eladó(k) köteles(ek) azt megfelelő tartalommal ismét benyújtani....”    Többet mutasson

“Fizetési késedelem esetén Vevő a Ptk. 6:155. §-ában foglaltak szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles.”

“Késedelmes teljesítés:”

“Az Eladónak felróható okból történő késedelmes kötbérterhes teljesítési véghatáridő esetén Vevő késedelmi kötbérre jogosult. Az Eladó által fizetendő kötbér...”    Többet mutasson

“Eladó hibás teljesítés esetén kötbér fizetésére köteles, amennyiben Vevő szavatossági igényt nem érvényesít, továbbá a hibás teljesítés olyan okra vezethető...”    Többet mutasson

“A teljesítés elmaradása esetére kikötött (meghiúsulási) kötbér: Vevő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a szerződés teljesítése...”    Többet mutasson

“Eladó kötbérfizetési kötelezettsége nem érinti a Vevő kötbéren felüli kárának megtérítési kötelezettségét.”

“Jótállási idő: 24 hónap. A jótállási idő alatt Eladónak 24 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 48 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem...”    Többet mutasson

“A szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítéka”

“Eladó(k) a teljesítés elmaradásával kapcsolatos igényekre biztosítékot nyújt(anak). A biztosíték mértéke a szerződés szerinti teljes nettó vételár 5 (öt)...”    Többet mutasson

“A biztosítékot Eladó(k) választása szerint az alábbi biztosítéknyújtási formában nyújtja(ák) a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pont szerint.”

“A szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási igények biztosítéka”

“Eladó a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igényekre biztosítékot nyújt. A biztosíték mértéke a szerződés szerinti teljes nettó vételár 5 (öt)...”    Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-28 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. (Kbt. 68. § (1b) bek.) Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi, lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. (424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek.)
További információk:
“Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, - amennyiben jogszabály azt előírja - jogszabályban meghatározott...”    Többet mutasson

“Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan -...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 14820856209
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Varga Tímea
A vevő profiljának címe: http://www.letamed.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001198542022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Értékelés módszere:”

“Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (6) bek. a) pontja szerinti, a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját alkalmazza.”
Többet mutasson (42)
“AK igényeinek konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az...”    Többet mutasson

“AK számára nincs olyan további szempont (minőségi többlet), amelyek alkalmazása estén ajánlatkérő jobb minőségű termékhez jut hozzá, mert azon paraméterek,...”    Többet mutasson

“AK figyelembe vette a szerződések természetét és sajátosságát, és a fentiekre tekintettel azt az odaítélési szempontot választotta meg, amely a...”    Többet mutasson

“2. Az eljárásban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”

“3. AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bek-ben foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy...”    Többet mutasson

“4. AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván...”    Többet mutasson

“5. AK valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont...”    Többet mutasson

“6. AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.”

“7. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.”

“8. AK a Kbt. 71. § (6) bek.ben foglalt korlátozást nem alkalmazza a hiánypótlás során.”

“9. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott napban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.”

“10. Ajánlattevőnek (és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más félnek), az alábbi dokumentumokat kell az ajánlathoz csatolni:”

“Ajánlattevőnek az EKR rendszerben a következő űrlapokat kell kitöltenie:”

“Gazdasági szereplő adatai”

“Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólap a Kbt. 68 § (4) szerinti adatokkal”

“NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bek. szerint”

“NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében”

“NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontja tekintetében”

“NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bek. alapján”

“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“NYILATKOZAT Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“NYILATKOZAT üzleti titokról (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)”

“Nyilatkozat fordításról”

“Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum”

“További benyújtandó dokumentumok:”

“Szakmai ajánlat a II.2.14. pont szerint”

“Közös ajánlattétel esetén, közös ajánlattevők megnevezését kérjük a felolvasólapon, és egymás közötti jogviszonyát tanúsító együttműködési megállapodást...”    Többet mutasson

“A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet Kbt. 65. § (7) bek. szerinti, szerződésben vagy előszerződésben, vagy más formába foglalt...”    Többet mutasson

“Képviselet igazolása:”

“- az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv 9. § (1) bek. szerinti aláírásmintáját, azzal a...”    Többet mutasson

“- külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító...”    Többet mutasson

“- egyéni vállalkozó, vagy természetes személy ajánlattevő/alkalmasságot igazoló szervezet (személy) kapcsán Ajánlatkérő elfogadja a teljes bizonyító erejű...”    Többet mutasson

“Nem lehet ajánlattevő, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet,amely:”    Többet mutasson

“a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;”

“b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely...”    Többet mutasson

“c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el.”

“Igazolási módja: ajánlattevő ajánlatában benyújtott nyilatkozatával.”

“További részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”

“11. Amennyiben ajánlattevő nyújtott be olyan dokumentumot, mely nem magyar nyelven került benyújtásra, és csatolta a fordítást is, nyilatkoznia szükséges az...”    Többet mutasson

“12.A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt.,valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017....”    Többet mutasson

“13.FAKSZ: Varga Tímea (FAKSZ - lajstromszám: 413)”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 210-601013 (2022-10-27)
További információk (2022-11-25)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hordozható számítógépek 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-12-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 231-665206
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 210-601013
HL-S szám: 231
További információk

“Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a válaszokat nem tudta határidőben megadni, valamint a közbeszerzési dokumentumokat módosította, javította, az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 231-665206 (2022-11-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Határozott időre kötött adás-vételi szerződés „EFOP-2.2.19-17-2017-00081 INFORMATIKAI ESZKÖZÖK” tárgyban. Beszerzendő termékek: Asztali számítógép 30...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 15 402 400 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-13 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 076-229654
HL-S szám: 76

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Funkciók - nyomtatás, másolás, szkennelés; Technológia - Laser; Csatlakozási lehetőségek - USB,”

“RJ45, WIFI; Belső memória - min. 64MB; Lapméret - A4”
Többet mutasson (7)
“6”

“"Telepítési-, munkadíj, kapcsolódó szolgáltatások díja" tétellel kapcsolatban pontosítás:”

“- SQL VM-ek szükséges száma 2 darab”

“- VM-enkénti CPU-k száma 2 darab CPU/VM”

“- Felhasználók/eszközök száma összesen 20 felhasználó és 35 eszköz”

“A nyertes ajánlattevő részére a beüzemeléssel kapcsolatosan az illetékes, további szoftverek szolgáltatói rendelkezésre fognak állni.”

“- Érvényes forgalomba hozatali engedély (Ajánlatkérő ez alatt érti: gyártói megfelelőségi nyilatkozatot) Valamennyi forgalomba hozott eszköz (fizikailag...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-04-04 📅
Név: Infopolis Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22648633209
Postacím: Szivárvány Utca 18
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4225
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204794917 📞
E-mail: tender@infopolis.hu 📧
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
Internetcím: http://www.infopolis.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 15 402 400 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk

“Érvénytelen ajánlatok:”

“Ajánlattevő neve: SERCO Informatika Zrt. (vezető ajánlattevő)”
Többet mutasson (54)
“Székhelye: 1037 Budapest Bécsi Út 314.”

“Adószám: 27880056-2-41”

“Ajánlatkérő az alábbi hiányok pótlását és felvilágosítást kérte ajánlattevőtől, melyet az nem teljesített:”

“A Kbt. 71. § szerint hiánypótlás keretében kértük a pontos gyártót is rögzíteni az ártáblázatban, a szakmai ajánlatban az alábbi termékeknél:”

“Asztali számítógép”

“Monitor I.”

“Mini PC”

“Monitor II.”

“Nyomtató”

“Notebook”

“Szerver”

“Szerver operációs rendszer”

“SQL szerver licensz”

“SQL server/user CAL licenc”

“Szerver háttértár 1.”

“Szerver háttértár 2.”

“Hálózati adattároló (NAS)”

“Hálózati adattároló (NAS) merevlemez”

“Switch”

“A Kbt. 71. § szerint hiánypótlás keretében kértük a pontos típust rögzíteni az ártáblázatban az alábbi termékeknél:”

“A Kbt. 71. § szerint kértük a szakmai ajánlatában az alábbi minimumparaméternél a pontos paramétert rögzítse:”

“Operációs rendszer - magyar nyelvű operációs rendszer, mely Microsoft tartományi hálózatba illeszthető”

“CPU - min. 4 mag x 2,5 Ghz”

“Háttértár - min 512GB M.2,SSD”

“CPU - Intel Celeron J sorozatú processzor”

“Csatlakozási lehetőségek - USB, RJ45, WIFI”

“A Kbt. 71. § szerint kértük hiánypótlás keretében nyújtsák be az alábbi termékek termékleírását:”

“A fentiekre tekintettel a nevezett termékeknél nem volt megállapítható a pontos gyártó, illetve az, hogy a termékek megfelelnek-e a minimumparamétereknek....”    Többet mutasson

“Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 69. § (1) és (2) bekezdésében elvégzett bírálat alapján a közbeszerzési dokumentumokban valamint a jogszabályokban meghatározott...”    Többet mutasson

“A fentiekre tekintettel ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja szerint.”

“Ajánlattevő neve: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)”

“Székhelye: 6726 Szeged Vellay Imre Utca 39.”

“Adószám: 24909707-2-06”

“Ajánlattevő által benyújtott magyar nyelvű termékleírással kapcsolatos ajánlatkérői észrevételek:”

“Ajánlattevő által benyújtott termékleírás nem a megajánlott Latitude 3520 termékre vonatkozik, hanem a termék valamennyi rendelhető összeállítását...”    Többet mutasson

“A Kbt. 71. § szerint kértük hiánypótlás keretében nyújtsák be a Latitude 3520 termékre vonatkozó termékleírást oly módon, hogy abban a megajánlott konkrét,...”    Többet mutasson

“A Kbt. 71. § szerint hiánypótlás keretében kértük az alábbi termékleírások magyar nyelven történő benyújtását, tekintettel arra, hogy ezen dokumentumokat...”    Többet mutasson

“optiplex-3000-towers-spec-sheet.pdf”

“854690.pdf”

“oem-power-edge-qrg.pdf”

“PowerEdge R750xs Rack Server _ Dell USA.pdf”

“dell-emc-poweredge-r750xs-technical-guide[1].pdf”

“r750xs-spec-sheet.pdf”

“microsoft-windows-server-2019_install-guide_en-us.pdf”

“Dell 2TB 7.2K RPM NLSAS 12Gbps 512n 3.5in Hot-plug Hard Drive _ Dell USA.pdf”

“100807039n.pdf”

“DEM 311GT_Datasheet_EN_UK.pdf”

“Ajánlattevő által benyújtott alábbi termékleírások nem a megajánlott termékek pontos, teljesített paramétereire vonatkoztak, hanem a termék valamennyi...”    Többet mutasson

“Kértük, hogy a Kbt. 71. § szerint hiánypótlás keretében az alábbi termékek vonatkozásában a magyar nyelvű leírást oly módon benyújtani, hogy abban a...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőnek a benyújtott, magyar nyelvű termékleírásában valamennyi, KD04 dokumentumban megajánlott, teljesített paramétert igazolnia kell.”

“Ajánlattevő a Monitor I. minimumparamétereire a DELL DP2422H terméket ajánlotta. Ajánlatkérő előírta, hogy a képátló min. 24 „ kell legyen.”

“Ajánlattevő által megajánlott termék termékleírása alapján a képátló csak 23,8”.”

“A Kbt. 71. keretében kértük felvilágosítását a Monitor I. termék vonatkozásában, hogy a 23,8” képátló milyen módon feleltethető meg a 24 „ képátlóval?”

“Folytatás: VI.4.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“VI.3. folytatása:”

“A fentiekre tekintettel a nevezett termékeknél nem volt megállapítható, hogy a termékek megfelelnek-e a minimumparamétereknek. Ajánlattevő nem nyújtotta be...”    Többet mutasson
Többet mutasson (8)
“A Monitor I. termék megajánlott 23,8” képátlóval nem felelt meg a közbeszerzési dokumentumokban előírt minimumparaméternek.”

“Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 69. § (1) és (2) bekezdésében elvégzett bírálat alapján a közbeszerzési dokumentumokban valamint a jogszabályokban meghatározott...”    Többet mutasson

“A fentiekre tekintettel ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja szerint.”

“Ajánlattevő neve: Infopolis Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)”

“Székhelye: 4225 Debrecen Szivárvány Utca 18”

“Adószám: 22648633-2-09”

“Ellenszolgáltatás összege: nettó 15 402 400 Ft”

“Ajánlatkérő az eljárás során fnem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.”
Forrás: OJS 2023/S 076-229654 (2023-04-13)