EKF Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások

Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
Ajánlattevő feladata a VEB2023 Zrt. által az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) operatív és technikai tevékenységek eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő megvalósítása, tervek és javaslatok összeállítása az alábbi részfeladatok tekintetében:
- Rendezvények teljeskörű operatív és technikai megvalósítása elő és utómunkálatokkal együtt az Ajánlatkérővel előzetesen egyeztetve
- Technikai eszközök biztosítása és üzemeltetése szakszemélyzettel.
- Az ajánlattevőnek oly módon szükséges árat kalkulálni, hogy adott esetben tartalmazzák az összes járulékos költségeket.
- Személyi fuvarszervezés és koordinálás
- Szállásfoglalás és szállás koordinálás
- Catering szolgáltatások megszervezése és koordinálása a környezetvédelmi elveket szem előtt tartva.
Ajánlatkérő rendezvénytechnikai szolgáltatásokra és eszközökre 2024.06.30.-ig nettó 581 Millió Ft-ot kíván elkölteni, előreláthatólag az alábbi bontásban:
1. Produkciós technika: 161 Millió Ft
2. Háttértechnika: 190 Millió Ft
3. Személyzet: 70 Millió Ft
4. Szállás: 50 Millió Ft
5. Személyszállítási szolgáltatás: 40 Millió Ft
6. Catering szolgáltatás: 70 Millió Ft
Fenti felsorolás kizárólag az előforduló feladatok előfordulásának és jelentőségének szemléltetésére szolgál. Ajánlatkérő a konkrét felmerülő igényei alapján a keretszerződés alapján egyedi megrendelések szerinti mennyiségeket kívánja beszerezni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-10-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-09-23.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-09-23 Ajánlati felhívás
2022-10-07 További információk
2022-11-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-06-06 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2022-09-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendezvényszervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001412172022
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. Ajánlattevő feladata a VEB2023 Zrt. által az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) operatív és technikai tevékenységek eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő megvalósítása, tervek és javaslatok összeállítása az alábbi részfeladatok tekintetében: - Rendezvények teljeskörű operatív és technikai megvalósítása elő és utómunkálatokkal együtt az Ajánlatkérővel előzetesen egyeztetve - Technikai eszközök biztosítása és üzemeltetése szakszemélyzettel. - Az ajánlattevőnek oly módon szükséges árat kalkulálni, hogy adott esetben tartalmazzák az összes járulékos költségeket. - Személyi fuvarszervezés és koordinálás - Szállásfoglalás és szállás koordinálás - Catering szolgáltatások megszervezése és koordinálása a környezetvédelmi elveket szem előtt tartva. Ajánlatkérő rendezvénytechnikai szolgáltatásokra és eszközökre 2024.06.30.-ig nettó 581 Millió Ft-ot kíván elkölteni, előreláthatólag az alábbi bontásban: 1. Produkciós technika: 161 Millió Ft 2. Háttértechnika: 190 Millió Ft 3. Személyzet: 70 Millió Ft 4. Szállás: 50 Millió Ft 5. Személyszállítási szolgáltatás: 40 Millió Ft 6. Catering szolgáltatás: 70 Millió Ft Fenti felsorolás kizárólag az előforduló feladatok előfordulásának és jelentőségének szemléltetésére szolgál. Ajánlatkérő a konkrét felmerülő igényei alapján a keretszerződés alapján egyedi megrendelések szerinti mennyiségeket kívánja beszerezni.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Rendezvényszervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Rendezvényszervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Veszprém-Balaton 2023 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Óváros Tér 26.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: https://veszprembalaton2023.hu/ 🌏
E-mail: daniella.sey@veszprembalaton2023.hu 📧
Telefon: +36 301193474 📞
Fax: +36 301193474 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001412172022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001412172022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-23 📅
Benyújtási határidő: 2022-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-28 📅
Kezdeti időpont: 2022-11-01 📅
Végdátum: 2024-06-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 187-530509
HL-S szám: 187
További információk
A szerződés nem hosszabbítható meg. Változatok (alternatív ajánlat) nem fogadható el. Opciót nem tartalmaz a közbeszerzési eljárás. Az ajánlatokat nem elektronikus katalógus formájában kell benyújtani. Értékelési szempontok Megnevezés: / Súlyszám: 1. Ajánlati ár (nettó Ft) 80 2. A III.1.4-M.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében (rendezvény tervezése és kivitelezése) meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap) 10 3. A III.1.4-M.2.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében (rendezvényen dekorációs gyártási- és installálási feladatok elvégzése) meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap) 10 A II.2.7) pontban szereplő kezdési időpont az EKR működési sajátosságából adódóan került rögzítésre, a szerződéskötés / szerződés hatálybalépésének tényleges időpontja, és a feladatok kezdésének időpontja ezen időponttól eltérhet. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040 FOLYTATÁS A III.1.4.) PONTBÓL: A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2 P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 200 000 000,- Ft összeget. Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 22-24. § -ainak a Kbt. harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik: I. Előzetes igazolási mód: A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra. M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését. Az ismertetőben meg kell adni legalább: (i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]), (ii) a szerződés tárgyát (iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), (iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal), (v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá (vi) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Korm.rend. 23. § - a alapján tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni. A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó. Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni. A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek. Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt. FOLYTATÁS A III.2.2.) PONTBAN.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
Többet mutasson
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
Ajánlattevő feladata a VEB2023 Zrt. által az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) operatív és technikai tevékenységek eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő megvalósítása, tervek és javaslatok összeállítása az alábbi részfeladatok tekintetében:
Többet mutasson
- Rendezvények teljeskörű operatív és technikai megvalósítása elő és utómunkálatokkal együtt az Ajánlatkérővel előzetesen egyeztetve
- Technikai eszközök biztosítása és üzemeltetése szakszemélyzettel.
- Az ajánlattevőnek oly módon szükséges árat kalkulálni, hogy adott esetben tartalmazzák az összes járulékos költségeket.
- Személyi fuvarszervezés és koordinálás
- Szállásfoglalás és szállás koordinálás
- Catering szolgáltatások megszervezése és koordinálása a környezetvédelmi elveket szem előtt tartva.
Ajánlatkérő rendezvénytechnikai szolgáltatásokra és eszközökre 2024.06.30.-ig nettó 581 Millió Ft-ot kíván elkölteni, előreláthatólag az alábbi bontásban:
1. Produkciós technika: 161 Millió Ft
2. Háttértechnika: 190 Millió Ft
3. Személyzet: 70 Millió Ft
4. Szállás: 50 Millió Ft
5. Személyszállítási szolgáltatás: 40 Millió Ft
6. Catering szolgáltatás: 70 Millió Ft
Fenti felsorolás kizárólag az előforduló feladatok előfordulásának és jelentőségének szemléltetésére szolgál. Ajánlatkérő a konkrét felmerülő igényei alapján a keretszerződés alapján egyedi megrendelések szerinti mennyiségeket kívánja beszerezni.
Becsült összérték: 324 143 990 HUF 💰
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő az alábbi feladatokat látja el:
A II.1.4) pontban felsorolt feladatok kizárólag a feladatok előfordulásának és jelentőségének szemléltetésére szolgál. Ajánlatkérő a konkrét felmerülő igényei alapján a keretszerződés alapján egyedi megrendelések szerinti mennyiségeket kívánja beszerezni.
Többet mutasson
1.Minden rendezvény/rendezvénysorozat rendezvénye tekintetében irányadó:
Nyertes Ajánlattevő egyes rendezvényszervezési feladatait a rendezvény előkészítéséhez kapcsolódóan, egyes operatív és technikai feladatok megvalósításához kapcsolódóan, valamint a rendezvény megszervezéséhez és lebonyolításához kapcsolódóan az EKF kijelölt programvezetőjével szoros együttműködésben hajtja végre. Nyertes Ajánlattevő főbb feladatai közé tartozik többek közt a szükséges rendezvénytechnika biztosítása és üzemeltetése szakszemélyzettel, az ideiglenes felépítmények berendezésének biztosítása és a rendezvényekhez kapcsolódó különböző szolgáltatási területek biztosítása és koordinációja az alábbiak szerint:
Többet mutasson
- A rendezvény teljes körű lebonyolítása (építéssel, üzemeltetéssel, bontással);
- Kivitelezéshez szükséges közreműködői (építő, bontó) és hoszt/hosztesz személyzet biztosítása;
- A rendezvény építési munkálatainak koordinációja
- Biztonsági őrzés a rendezvény építési, üzemeltetési és bontási időszakban - ha szükséges
- Rendezvényhelyszínek kialakítása, dekoráció gyártása, rendezvényhelyszín berendezése
- Logisztikai és raktározási feladatok a rendezvény előkészítéséhez és kivitelezéséhez kapcsolódóan
- Szükséges háttértechnika szolgáltatás (áramszolgáltatás, áramkiépítés, vízkiépítés, hulladékkezelés, egészségügyi szolgáltatás stb.)
- A rendezvényhez kötődő engedélyeztetési eljárások, lefoglalások, bejelentések lefolytatása
- Szükséges biztosítások szolgáltatása a rendezvények teljes időpontjára
- Rendezvényekhez kapcsolódó utazási szolgáltatások ellátása
- Rendezvényekhez kapcsolódó catering szolgáltatások ellátása
- Rendezvényekhez kapcsolódó szállás szolgáltatások ellátása
A rendezvények időtartama nem foglalja magában a helyszín előkészítésének, esetleges átrendezésének és visszaállításának időtartamát. A rendezvények hétvégére is eshetnek. Az egyes rendezvények között időbeni átfedés lehetséges.
MEGVALÓSÍTANDÓ FŐBB PROJEKTEK:
I.projekt: Nagy Megnyitó
Időpont: 2023. január 21.
Helyszín: Veszprém belvárosa (Várnegyed, Kossuth utca, Óváros-tér)
Várható létszám: 20 000 fő
Projekt leírása:
A Veszprém-Balaton régió EKF formátuma egy európai, illetve az EU iniciálta projektsorozat. Az EKF Nagy Megnyitója a programsorozat kommunikációjának nemzetközileg legerősebb eleme, amelyre az EKF hazai és európai partnerei is figyelnek. A Nagy Megnyitó egy ünnepélyes, szórakoztató, populáris, és látványos esemény. Támaszkodik a város hagyományaira, kreatív módon, utcabál hangulatban mutatja be az EKF céljait, Veszprém és a régió értékeit hirdeti.
Többet mutasson
Teljesítés: Ajánlatkérővel egyeztetve az árazatlan költségvetési táblázatban szereplő tételek lehívásával.
II. projekt: Music Colours Festival - EMU kórustalálkozó
Időtartam, időszak: 2023. május 27-31.
Helyszínek: Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Tihany, Veszprém
Várható létszám: 10 000 fő
Projekt leírása: Kodály országában, Auer városában, UNESCO zene városában, 2023 Európa Kulturális Fővárosában Európa több országából érkező ifjúsági kórusok, zenei együttesek felejthetetlen randevúja a legendás magyar tenger és a vadregényes Bakony hegység találkozásában.
Többet mutasson
2023. május 27-31. között legalább 12 legfeljebb 15 helyszínen párhuzamosan adnak koncertet a részvevő fiatalok, ideális esetben többszáz koncert csendül fel 2023. év pünkösdi hétvégéjén Veszprémben és a régióban.
III. projekt: MAHLER - Ezrek szimfóniája
Időpont: 2023. nyár
Helyszínek: Veszprém
Várható létszám: 5000 fő
Projekt leírása: Mahler grandiózus művének bemutatása az Operaház zenekarával, kórusával, veszprémi kötődésű szólistákkal és a régió kórusainak közreműködésével.
IV. projekt: Chachonne Fesztivál
Időtartam, időszak: 2023. október 19 -21.
Helyszínek: Veszprém, 10 helyszínen
Projekt leírása: A Chachonne a XVI. század végén Spanyolországban megjelent, újvilági eredetű, gyakran gúnyos szöveggel és szuggesztív mozdulatokkal kísért gyors táncdal. Hamar elterjedt az európai udvarokban és a nép körében egyaránt. A XVII. század elején, a barokkban, már lassú hármas lüktetésű, többnyire hangszeres zenei formává alakul át. Lényege egy néhány hangból álló makacsul ismétlődő basszus menet, és a fölötte megjelenő dallam variációinak sora. A barokk legkedveltebb formáinak egyike, de maga az elv, az állandóság és változás kettőssége, párhuzama, nem csak a társművészetekben tükröződik vissza, de alapképletként található meg a társadalom- és természettudományokban egyaránt.
Többet mutasson
Az eredeti nevétől elszakadva, más zenei korszakokban és műfajokban is tovább él e forma, némelyiknek több-kevesebb változtatással alapvető eleme marad. Gondoljunk a népzenére, repetitív zenére, a kortárs műfajokra vagy a jazzre.
Nem sok olyan fesztivál létezhet, melynek neve alatt megszólítható szinte minden zenei és más művészeti ág, korszak és stílus, korban, érdeklődésben, életmódban nagyon különböző közönsége.
V. Többször ismétlődő kisebb zenei projektek
Időtartam, időszak: 2023. év január - 2024. év június
Helyszín(ek): Veszprém és a Balaton - régió EKF programsorozatához csatlakozott városai
Mini Carnegie Hall:
Veszprém város frekventált, de nem zajos helyén, egy mini színpadon/kirakatban/pavilonban lépnek színpadra a kicsi és még kisebb zenét tanuló gyerekek, a nagyérdemű közönség: szülők, testvérek, nagymamák és nagypapák és minden érdeklődő előtt. A program a 2023-as évben minden hétköznap esténként valósul meg.
Többet mutasson
Romkoncertek:
2023. Tavasztól-őszig Veszprém-Balaton régióban, 7-8 alkalommal megrendezett koncertsorozat, várhatóan 150 fő/esemény részvételével.
Titok koncert:
3-4 alkalomból álló személyes hangvételű koncertsorozat, 100-150 fő/alkalom nézőközönséggel, különleges tájakon, természetközeli helyszíneken.
Rendhagyó terek:
Évi 12 alkalommal (minden hónapban 1-1 alkalom) rendezett programsorozat, melynek lényege, hogy nem szokványos terekre viszünk nem szokványos programokat. Ez magába foglalhat különlegesebb koncerteket, irodalmi programokat.
Hegedűkészítő program:
Sümegi Elemér hegedűkészítő által szervezett látványhangszer-készítés programsorozat, 3 nap, egy helyszínen.
Holtszezon:
2023 február 23-26 között megrendezésre kerülő zenés-irodalmi fesztivál, mely egyszerre 7-8 veszprémi helyszínen zajlik párhuzamosan.
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Becsült érték héa nélkül: 324 143 990 HUF 💰
További információk:
A szerződés nem hosszabbítható meg.
Változatok (alternatív ajánlat) nem fogadható el.
Opciót nem tartalmaz a közbeszerzési eljárás.
Az ajánlatokat nem elektronikus katalógus formájában kell benyújtani.
Értékelési szempontok
Megnevezés: / Súlyszám:
1. Ajánlati ár (nettó Ft) 80
2. A III.1.4-M.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében (rendezvény tervezése és kivitelezése) meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap) 10
3. A III.1.4-M.2.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében (rendezvényen dekorációs gyártási- és installálási feladatok elvégzése) meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap) 10
A II.2.7) pontban szereplő kezdési időpont az EKR működési sajátosságából adódóan került rögzítésre, a szerződéskötés / szerződés hatálybalépésének tényleges időpontja, és a feladatok kezdésének időpontja ezen időponttól eltérhet.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
FOLYTATÁS A III.1.4.) PONTBÓL:
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 2
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 200 000 000,- Ft összeget.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 22-24. § -ainak a Kbt. harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik:
I. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
Többet mutasson
II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vi) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A Korm.rend. 23. § - a alapján tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
Többet mutasson
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Többet mutasson
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
FOLYTATÁS A III.2.2.) PONTBAN.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Veszprém, Ajánlatkérő mindenkori székhelye

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek az előírt kizáró okok tekintetében egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Korm.rend. 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját Korm. rend. 8. § i) pont ib) alpontjában és / vagy a Korm. rend. 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a közbeszerzési eljárás során
- a Kbt. 74. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik;
- a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett be.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § -a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Korm.rend. 17. § (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő ezen nyilatkozatában köteles kitérni az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetre is (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha Ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését).
Többet mutasson
A Korm.rend. 17. § (2) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az igazolási módok tekintetében hivatkozik a Kbt. 114. § (2) bekezdésére, valamint a Korm.rend. 17. §-aira.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik:
I. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
Többet mutasson
II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
P.1 Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.
Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot, amelyben nyilatkozik arról, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, ugyanakkor részletes adatokat nem köteles megadni.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
FOLYTATÁS A II.2.14.) PONTBAN.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Teljesítési biztosíték (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 1 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
FOLYTATÁS A II.2.14.) PONTBÓL:
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
FOLYTATÁS A VI.4.3.) PONTBAN

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: : zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/ 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Ponthatárok: 0-10. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
Többet mutasson
2. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, továbbá az eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan. Ajánlatkérő rögzíti, hogy egy komplett rendezvény megszervezésével és lebonyolításával kell foglalkoznia nyertes ajánlattevőnek, emiatt az teszi hatékonnyá, ha ez egy ajánlattevő által kerül koordinálásra.
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: 3 000 000,- Ft. A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel teljesíthető. További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
Többet mutasson
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
10. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
11. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
13. Az ajánlati kötöttség időtartama 1 hónap, mely időtartam 30 napként értelmezendő.
14. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
15. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
Többet mutasson
16. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Többet mutasson
17. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat.
18. Ajánlattevő ajánlatában a műszaki megfelelősség igazolása tekintetében szakmai ajánlatot kell benyújtania, amely alapján megajánlása ellenőrizhető, a szakmai ajánlatban kötelező megadni a megajánlott eszköz típusát, gyártóját és származási helyét.
Többet mutasson
19. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egyenértékű termék kerül megajánlásra, abban az esetben az egyenértékűség vizsgálata, a megfelelőség megállapítása valamennyi műszaki paraméter összehasonlításával történik.
20. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
21. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az adatkezelésre vonatkozóan.
22. Ajánlattételi határidő: 2022/10/10 11:00, az ajánlatok felbontásának feltételei: időpont: 2022/10/10 13:00. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Többet mutasson
23. Ajánlatkérő előírja, hogy a szerződéskötés időpontjára nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell ­ dekorációs eszközök nyomtatására alkalmas nyomtatóval (PVC alapú nyomtatási technológiával működő nyomtató)
24. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt., vh.rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rend., Ptk. rendelkezései az irányadók.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
FOLYTATÁS A III.2.2.) PONTBÓL:
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
Többet mutasson
M.1.1. minimum 3 kiállításon vagy rendezvényen dekoráció gyártási és installálási feladatok ellátása; és
M.1.2 minimum 3 db, minimum 3000 fős látogatószámú rendezvény háttértechnikai eszközök biztosítása és kihelyezése.
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését alpontonként maximum 3 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Többet mutasson
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő, legalább középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel / képzettséggel rendelkező szakember, aki 15 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó rendezvénytechnika tervezésében és kivitelezésében szerzett tapasztalattal rendelkezik;
Többet mutasson
M.2.2. legalább 1 fő, legalább középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel / képzettséggel rendelkező szakember, aki 15 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó dekorációs gyártási- és installálási feladatok elvégzésében szerzett tapasztalattal rendelkezik;
Többet mutasson
M.2.3. legalább 1 fő, legalább középfokú gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségi (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel / képzettséggel rendelkező szakember, aki 15 hónap rendezvényhez vagy kiállításhoz kapcsolódó háttértechnikai kivitelezésben szerzett tapasztalattal rendelkezik
Többet mutasson
Az M.2.1. és az M.2.2. pontban megjelölt szakemberek között az átfedés nem megengedett, az M.2.3. pontban megjelölt szakember az előzőektől eltérő, másik szakembernek kell legyen.
Forrás: OJS 2022/S 187-530509 (2022-09-23)
További információk (2022-10-07)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-07 📅
Benyújtási határidő: 2022-10-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 197-560426
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 187-530509
HL-S szám: 197
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat, és az eredetivel megegyező helyen közzétette.
Forrás: OJS 2022/S 197-560426 (2022-10-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-11-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 581 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-16 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 224-644656
HL-S szám: 224

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-11-13 📅
Név: BERILL Reklámstúdió Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13454382219
Postacím: Vörösmarty Tér 1.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309296366 📞
E-mail: info@berillreklam.hu 📧
Ország: Veszprém 🏙️
Név: EVENTGALLOP Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23326518219
Postacím: Brusznyai Árpád Utca 2.
Telefon: +36 202231104 📞
E-mail: eventgallop@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 581 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:
Többet mutasson
a) az eljárás eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
BERILL Reklámstúdió Szolgáltató és Kereskedelmi Kft (székhelye: 8200 Veszprém Vörösmarty Tér 1., adószáma: 13454382-2-19) - EVENTGALLOP Kft. (székhelye: 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád Utca 2., adószáma: 23326518-2-19) közös ajánlattevők
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
Event & More Produkciós Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1112 Sasadi Út 134., adószáma: 12676785-2-43) - Light Positive Fény- és Hangtechnikai Szolgáltató Kft. (székhelye: 1239 Budapest, Nagykőrösi Út 353., 25. épület, adószáma: 13085337-2-43) közös ajánlattevők
Többet mutasson
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont
Forrás: OJS 2022/S 224-644656 (2022-11-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-06-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 581 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 110-342264
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 224-644656
HL-S szám: 110
További információk
Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. május 19.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: EKF Rendezvénytechnikai eszközök és szolgáltatások
Forrás: OJS 2023/S 110-342264 (2023-06-06)