EVAR, FEVAR érsebészeti beavatkozáshoz szükséges eszközök beszerzése kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 330 db eszköz. Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszegtől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - a II.2.4) pontokban jelzettek szerint eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt keretösszeget megemelni és az eredeti keretösszeghez képest plusz 30 %-ot lehívni, a szerződéses ár vagy egyéb feltételek módosítása nélkül. [Kihelyezett áruraktár feltételei: - Ajánlatkérő a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel Ajánlattevő részére, -a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles Ajánlattevő leszállítani, - a kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap, -az alapkészlet feltöltésére kéthetente 8:00-14:00 óra között kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt, -Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvételi és a raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei. A nyilatkozat - hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen.)] A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-09-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-08-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-08-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR001204072022
Rövid leírás:
EVAR, FEVAR érsebészeti beavatkozáshoz szükséges eszközök beszerzése kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 330 db eszköz.
Ajánlatkérő a...
Többet mutasson
Rövid leírás
EVAR, FEVAR érsebészeti beavatkozáshoz szükséges eszközök beszerzése kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 330 db eszköz.
Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszegtől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - a II.2.4) pontokban jelzettek szerint eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt keretösszeget megemelni és az eredeti keretösszeghez képest plusz 30 %-ot lehívni, a szerződéses ár vagy egyéb feltételek módosítása nélkül.
[Kihelyezett áruraktár feltételei:
- Ajánlatkérő a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel Ajánlattevő részére,
-a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles Ajánlattevő leszállítani,
- a kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap,
-az alapkészlet feltöltésére kéthetente 8:00-14:00 óra között kerül sor,
-soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt,
-Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvételi és a raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei. A nyilatkozat - hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen.)]
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési
dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések📦
További CPV-kód: Szívsebészeti készülékek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 20 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
Pontozás: 0-10.
Minőségi...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 20 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
Pontozás: 0-10.
Minőségi szempont:
- pontkiosztás: igen válasz (tulajdonság megléte) 10 pont, nem válasz (tulajdonság hiánya) 0 pont,
- előny a kisebb: fordított arányosítás.
- Ár szempont: fordított arányosítás.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
EVAR, FEVAR érsebészeti beavatkozáshoz szükséges eszközök beszerzése kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 330 db eszköz.
Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszegtől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - a II.2.4) pontokban jelzettek szerint...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszegtől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - a II.2.4) pontokban jelzettek szerint eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt keretösszeget megemelni és az eredeti keretösszeghez képest plusz 30 %-ot lehívni, a szerződéses ár vagy egyéb feltételek módosítása nélkül.
Többet mutasson (9)
[Kihelyezett áruraktár feltételei:
- Ajánlatkérő a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel Ajánlattevő részére,
-a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles Ajánlattevő leszállítani,
- a kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap,
-az alapkészlet feltöltésére kéthetente 8:00-14:00 óra között kerül sor,
-soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt,
-Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvételi és a...
Többet mutasson
Rövid leírás
-Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvételi és a raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei. A nyilatkozat - hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen.)]
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési
dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
A rész elnevezése: Mellkasi stentgraft (aorta deszcendens)
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Poliészter alapanyag, nitinol váz. MR kondícionális, Mellkasi stentgraftok az aorta deszcendenst érintő betegségek kezeléséhez: Mennyiség részletezése:...
Többet mutasson
Rövid leírás
Poliészter alapanyag, nitinol váz. MR kondícionális, Mellkasi stentgraftok az aorta deszcendenst érintő betegségek kezeléséhez: Mennyiség részletezése: Átmérő 22-45 mm között legalább 6 méret.
Az átmérő tekintetében+/-5%-ot nem meghaladó eltérést elfogad Ajánlatkérő. Hossz 10-15-20 cm.
Többet mutasson (15)
A hosszméret méretbeli tűrése a névleges hosszmérettől maximum ± 20% lehet, azonban a három különböző hosszt így is biztosítani kell, tehát egy termékkel...
Többet mutasson
Rövid leírás
A hosszméret méretbeli tűrése a névleges hosszmérettől maximum ± 20% lehet, azonban a három különböző hosszt így is biztosítani kell, tehát egy termékkel nem fedhető le kettő méret. A stentgraft hosszánál a fedett rész számít. Az egyes típusokból pontos mennyiség az egyedi méretezés miatt nem adható meg előre, ezért Ajánlatkérő átmérőtől és hossztól független nettó ajánlati egységár megajánlását várja el. Ajánlatkérő jelen terméket konszignációs kihelyezéssel kéri 4 különböző méretben. Legyen hozzá méretező szofver ingyen kihelyezve.
Valamennyi rész esetében: Nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az egyes eszközök garantált sterilitásának időtartama a gyártástól számítva legalább 2 évet, a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Valamennyi rész esetében: Nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az egyes eszközök garantált sterilitásának időtartama a gyártástól számítva legalább 2 évet, a szállítás időpontjától számítva legalább 1 évet eléri.
Mennyiség: 20 db / 24 hónap
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 49 900 000,- Ft) kimerüléséig....
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 49 900 000,- Ft) kimerüléséig. Ajánlatkérő a keretösszegen belül legalább 70 %-os mértékű lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban és a dokumentációban 24 havi időszakra előírt keretösszegtől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) +30 %-kal eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt
keretösszeget megemelni és az eredeti keretösszeghez képest plusz 30 %-ot lehívni, a szerződéses ár
vagy egyéb feltételek módosítása nélkül.
A mennyiségi eltérést az Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
A mennyiségi eltérés lehetőségének előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt...
Többet mutasson
Rövid leírás
A mennyiségi eltérés lehetőségének előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan kötelező jelleggel élnie kellene, azaz lerendelési kötelezettsége Ajánlatkérőnek a mennyiségi eltérésre sem részben sem egészben nem keletkezik.
Ajánlatkérő a mennyiségi eltérés lehetőségével első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a mennyiségi eltérés lehetőségével első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes elszámolását megelőzően, az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt élhet egyoldalú, írásbeli, Eladó felé címzett nyilatkozata útján.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a mennyiségi eltérés egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes mennyiségi eltérés lerendelésére...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a mennyiségi eltérés egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes mennyiségi eltérés lerendelésére kötelezettséget fog vállalni!
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy a mennyiségi eltérés lehetőségének mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül)...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy a mennyiségi eltérés lehetőségének mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki megrendelést, illetve hogy a mennyiségi eltérést egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván a mennyiségi eltérésre vonatkozó jogával, akkor az Eladóként szerződött...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván a mennyiségi eltérésre vonatkozó jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő köteles a mennyiségi eltérés lehetőségét az Adásvételi Szerződésben foglalt változatlan feltételek szerint, változatlan egységáron biztosítani.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik (EKR űrlap), hogy a mennyiségi eltérés lehetőségét nem biztosítja.
Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 20 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
Pontozás: 0-10.
Többet mutasson (4)
Minőségi szempont:
- pontkiosztás: igen válasz (tulajdonság megléte) 10 pont, nem válasz (tulajdonság hiánya) 0 pont,
- előny a kisebb: fordított arányosítás.
- Ár szempont: fordított arányosítás.
A rész elnevezése: Mellkasi stentgraft (aorta dissectio)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
PTFE alapanyag, nitinol váz. MR kondicionális. Mellkasi stentgraftok az aorta dissectiojának kezelésére: Mennyiség részletezése: Átmérő 22-45 mm között...
Többet mutasson
Rövid leírás
PTFE alapanyag, nitinol váz. MR kondicionális. Mellkasi stentgraftok az aorta dissectiojának kezelésére: Mennyiség részletezése: Átmérő 22-45 mm között legalább 6 méret. Az átmérő tekintetében+/-5%-ot nem meghaladó eltérést elfogad Ajánlatkérő. Hossz 10-15-20 cm. A hosszméret méretbeli tűrése a névleges hosszmérettől maximum ± 20% lehet, azonban a három különböző hosszt így is biztosítani kell, tehát egy termékkel nem fedhető le kettő méret. A stentgraft
hosszánál a fedett rész számít. Az egyes típusokból pontos mennyiség az egyedi méretezés miatt nem adható meg előre, ezért Ajánlatkérő átmérőtől és hossztól...
Többet mutasson
Rövid leírás
hosszánál a fedett rész számít. Az egyes típusokból pontos mennyiség az egyedi méretezés miatt nem adható meg előre, ezért Ajánlatkérő átmérőtől és hossztól független nettó ajánlati egységár megajánlását várja el. Felvezető katéter külső átmérője maximum 26 Fr. Állandóan elérhető kész kónikus alakú stentgraftok. A proximális markerek száma minimum három.
Többet mutasson (2)
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 65 740 000,- Ft) kimerüléséig....
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 65 740 000,- Ft) kimerüléséig. Ajánlatkérő a keretösszegen belül legalább 70 %-os mértékű lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban és a dokumentációban 24 havi időszakra előírt keretösszegtől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) +30 %-kal eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt
keretösszeget megemelni és az eredeti keretösszeghez képest plusz 30 %-ot lehívni, a szerződéses ár vagy egyéb feltételek módosítása nélkül.
A rész elnevezése: Suprarenalis fixatiós, „Y” elág. stentgraft I.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Poliészter alapanya, nitinol váz.Hasi aortába illeszthető suprarenalis fixatiós, „Y” elágazású stentgraftok: Egy alap rendszer részletezése: fő test (1 db)...
Többet mutasson
Rövid leírás
Poliészter alapanya, nitinol váz.Hasi aortába illeszthető suprarenalis fixatiós, „Y” elágazású stentgraftok: Egy alap rendszer részletezése: fő test (1 db) kiegészítő szár (iliaca szárral ellátott fő test esetén) (1 db) vagy (alternatív ajánlat nem tehető) kiegészítő szárak (iliaca szár nélküli fő test esetén) (2 db) Egy beteg stentgraft rendszere összesen esetében a beavatkozáshoz minimálisan szükséges eszközöket kell megadni attól függően, hogy minimálisan 2 vagy 3 darabból építhető fel egy rendszer.
Ajánlatkérő jelen terméket konszignációs kihelyezéssel kéri 5 különböző méretben. Legyen hozzá méretező szoftver ingyen kihelyezve. CE tanúsítvány...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő jelen terméket konszignációs kihelyezéssel kéri 5 különböző méretben. Legyen hozzá méretező szoftver ingyen kihelyezve. CE tanúsítvány Chimney-rendszerre .
Többet mutasson (2)
Mennyiség: 60 db / 24 hónap
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 114 000 000,- Ft) kimerüléséig....
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 114 000 000,- Ft) kimerüléséig. Ajánlatkérő a keretösszegen belül legalább 70 %-os mértékű lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban és a dokumentációban 24 havi időszakra előírt keretösszegtől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) +30 %-kal eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 60 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
- előny a több: egyenes arányosítás
A rész elnevezése: „Y” elág. Suprarenalis fixatiójú stentgraft II.
A rész száma: 4
Rövid leírás:
„Y” elágazású suprarenális fixációjú stentgraftok hasi aortába iliaca branch graft rendszer lehetőséggel. Egy alap rendszer részletezése: Főtest 1 db,...
Többet mutasson
Rövid leírás
„Y” elágazású suprarenális fixációjú stentgraftok hasi aortába iliaca branch graft rendszer lehetőséggel. Egy alap rendszer részletezése: Főtest 1 db, kiegészítő iliaca szárak ( 2 db), iliaca branch graft rendszer. Az árak vonatkozásában a beavatkozáshoz minimálisan szükséges eszközöket kell megadni.
Mennyiség: 30 db / 24 hónap
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 135 780 000,- Ft) kimerüléséig....
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 135 780 000,- Ft) kimerüléséig. Ajánlatkérő a keretösszegen belül legalább 70 %-os mértékű lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban és a dokumentációban 24 havi időszakra előírt keretösszegtől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) +30 %-kal eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 30 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
- előny a nagyobb: egyenes arányosítás
A rész elnevezése: Artériába vagy vénába implantálható sheath
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Artériába vagy vénába implantálható sheath (introducer, bevezető hüvely): A termékkel szemben támasztott orvosszakmai követelmények: - 0,035” drót...
Többet mutasson
Rövid leírás
Artériába vagy vénába implantálható sheath (introducer, bevezető hüvely): A termékkel szemben támasztott orvosszakmai követelmények: - 0,035” drót befogadására alkalmasság, - 18-26 Fr közötti átmérő, ahol a szélső értékeket, vagyis a 18 és 26 Fr méretet is biztosítani kell.
Mennyiség: 200 db / 24 hónap
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 25 260 000,- Ft) kimerüléséig....
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési eljárási rész eredményeként megkötendő adásvételi keretszerződés keretében, a keretösszeg (nettó 25 260 000,- Ft) kimerüléséig. Ajánlatkérő a keretösszegen belül legalább 70 %-os mértékű lehívási kötelezettséget vállal. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban és a dokumentációban 24 havi időszakra előírt keretösszegtől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) +30 %-kal eltérhet, azaz Ajánlatkérő jogosult a megjelölt
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre (azaz 200 darabra), mennyiségi eltérés nélkül kérjük megadni.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson (8)
Igazolási mód:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (1)-(6) bekezdései alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-o) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) -...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
A VI.3) További információk pont folytatása:
Többet mutasson (16)
22. Ajánlatkérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
22. Ajánlatkérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba,és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
23. Valamennyi részben valamennyi minőségi szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként gyártó által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
23. Valamennyi részben valamennyi minőségi szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként gyártó által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozattal kérjük igazolni, tehát ezen dokumentum minden megajánlott termék esetében csatolandó, és kizárólag akkor fogadható el, amennyiben a benyújtott gyártó által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozat alátámasztja az értékelési részszempontra tett megajánlást.
24. Ajánlattevő köteles benyújtani cégszerű - vagy más, joghatás kiváltására alkalmas formában megtett - nyilatkozatát is arról, hogy az általa benyújtott...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
24. Ajánlattevő köteles benyújtani cégszerű - vagy más, joghatás kiváltására alkalmas formában megtett - nyilatkozatát is arról, hogy az általa benyújtott minden tanúsítvány/azzal egyenértékű dokumentum/gyártói megfelelőségi nyilatkozat érvényes.
25. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
26. A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
26. A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt.
27. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET).
28. Ajánlattevőnek ajánlatához átláthatósági nyilatkozatot kell csatolnia.
29. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
29. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes valamennyi szabványnak, jogszabályi előírásnak, I. osztályú minőségűnek kell lenniük, mentesnek mindenfajta hibától, továbbá új (első üzembehelyezésű) eszköznek kell lennie, nem lehet bemutató, vagy demó példány, vagy egyebekben olyan, amelyet már korábban használtak, vagy használhattak akár kipróbálás, akár tényleges, funkciójának megfelelő használatbavételről legyen szó.
30. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot jelen eljárásban nem ír elő.
31. Ajánlatkérő valamennyi rész esetében - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (a megajánlott terméknek és tartozékainak a...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
31. Ajánlatkérő valamennyi rész esetében - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (a megajánlott terméknek és tartozékainak a felhívás részenkénti II.2.4) pontjában foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos gyártóját, típusát, cikkszámát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) - benyújtását írja elő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy e mellett gyártói hiteles nyilatkozatokat is be kell nyújtani termékről készült fotókkal. Ajánlatkérő gyártói termékleírás alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentum értendő.
32. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt,...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
32. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
33. Ajánlattevő az ajánlata részeként köteles benyújtani az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
33. Ajánlattevő az ajánlata részeként köteles benyújtani az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatát.
34. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító:
EKR000547792022). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a
63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót
tett közzé.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzési eljárás tárgya szerinti szállításait.
A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson (20)
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét;
- a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím);
- a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek);
- a szállítás mennyiségét (darabszám);
- a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)];
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
M/2. A Kr. 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján csatolnia kell a megajánlott eszközök CE megfelelőség értékelési tanúsítványát, illetve gyártói...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/2. A Kr. 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján csatolnia kell a megajánlott eszközök CE megfelelőség értékelési tanúsítványát, illetve gyártói megfelelőségi nyilatkozatát.
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. és M/2. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági
követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni.
A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott
közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.
Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített az adott részre vonatkozó jelen felhívás II.2.4. pontjában megjelölt termék szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége részenként összesen legalább eléri az alábbi darabszámot:
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig!
A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha a megajánlott termék a rá vonatkozó CE megfelelőség értékelési...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha a megajánlott termék a rá vonatkozó CE megfelelőség értékelési tanúsítvány illetve gyártói megfelelőségi nyilatkozat alapján nem felel meg a 4/2009. (III.17.) EüM rendelet illetve az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42/EGK irányelvben meghatározott alapkövetelményeknek, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal nem rendelkezik. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos.
Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat. A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására. Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Valamennyi rész vonatkozásában:
- késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék,legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a);
Többet mutasson (4)
- meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a);
- szavatosság és jótállás. Részletesen a szerződéstervezetben.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő előleget nem fizet. Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő előleget nem fizet. Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-09-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a...
Többet mutasson
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felvezető rendszer vastagsága 25-28 mm átmérőjű stentgraftra vonatkozóan (Fr) (min. 14 Fr, max. 26 Fr, előny a kisebb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Hosszú távú nemzetközi, multicentrikus tanulmány megléte és kedvező eredménye (igen-nem, előny az igen)
3. Legkisebb nyak hosszúság, amelynél a stentgraft még alkalmazható (mm) (min. 10, max. 30 mm, előny a kisebb)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 1. A felvezető rendszer vastagsága 25-28 mm átmérőjű stentgraftra vonatkozóan (Fr) (min. 14 Fr, max. 24 Fr, előny a kisebb)
2. A stentgraft teljes hosszára vonatkozóan kétszakaszos nyitás lehetősége (igen-nem, előny az igen)
3. Hosszú távú nemzetközi, multicentrikus tanulmány megléte és kedvező eredménye (igen-nem, előny az igen)
1. Legkisebb nyak hosszúság, amelynél a stentgraft még alkalmazható (mm, min. 5, max. 20 mm, előny a kisebb)
2. Főtest méretválaszték (db, előny a több)
3. A stent graft csavarokkal IFU (instruction for use, felhasználói útmutató) szerint az aortához rögzíthető legyen (igen-nem, előny az igen)
4. Csavaró mechanizmussal ellátott delivery rendszer a pontos pozicionáláshoz (igen-nem, előny az igen)
5. Unilateralis konfiguráció is elérhető (igen-nem, előny az igen)
Ár (súlyozás): 50
Minőségi kritérium (név): 1. A felvezető rendszer vastagsága 25-28 mm átmérőjű stentgraftra vonatkozóan (Fr, min. 14, max. 20 Fr, előny a kisebb)
2. Túlméretezésnél (oversizing) a megengedett tartomány szélessége (%, min. 0 %, max. 20 %, előny a nagyobb)
3. Legkisebb nyak hosszúság, amelynél a stentgraft még alkalmazható (mm, min. 5, max. 20 mm, előny a kisebb)
1. Felfújható, változtatható nyomású, szivárgást gátló szelep megléte (igen-nem, előny az igen)
Ár (súlyozás): 90
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus...
Többet mutasson
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (a továbbiakban: e-Kr.).
2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben...
Többet mutasson
További információk
2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben elektronikusan elérhetővé tesz. Amennyiben valamely nyilatkozatminta EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Többet mutasson (23)
Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet...
Többet mutasson
További információk
Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A.§-a, valamint az e-Kr. 11. §-a tartalmaz. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére.
3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő...
Többet mutasson
További információk
3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal válaszolja meg.
4. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívást kiegészítő dokumentációban meghatározott tartalmi, valamint formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát...
Többet mutasson
További információk
4. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívást kiegészítő dokumentációban meghatározott tartalmi, valamint formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, valamint az ajánlat nem megfelelő helyre történő benyújtásáért ajánlatkérő nem vállal felelősséget,
ennek kockázata az ajánlattevőt terheli.
5. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek...
Többet mutasson
További információk
6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi...
Többet mutasson
További információk
7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot cégszerűen aláírt (pdf) és szerkeszthető (pl. word, excel) formában is szükséges benyújtani!
8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan...
Többet mutasson
További információk
8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
9. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az...
Többet mutasson
További információk
9. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást nem köteles elrendelni.
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében...
Többet mutasson
További információk
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
11. A IV.2.6) pontban rögzített 1 hónapos időtartam 30 naptári napnak felel meg.
12. Az Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
13. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési...
Többet mutasson
További információk
13. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (M/1., M/2.).
14. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Bottlikné Pelczhoffer Brigitta (lajstromszáma: 01319)
15. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
16. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján a Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi.
18. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei...
Többet mutasson
További információk
18. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei előírásai szerint kell eljárni, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
19. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás...
Többet mutasson
További információk
19. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén az ajánlati felhívás előírásai az irányadók.
20. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös...
Többet mutasson
További információk
20. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki:
Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
21. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék...
Többet mutasson
További információk
21. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék forgalmazására. Ha forgalmazási lánc részeként jogosult ajánlattevő a termék forgalmazására, úgy a gyártóig visszavezethető forgalmazási jog igazolása szükséges.
FOLYTATÁS A III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság pontban!
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem - a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem - a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 161-458422 (2022-08-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 418 280 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-17 📅
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai város: Budapest, XI.
Postai irányítószám: 1115
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12036905📞
E-mail: tender@novomed.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 43 000 000 HUF 💰
Név: Hoszplant Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12400689243
Postacím: Lejtő Út 9. fszt. 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 12143165📞
E-mail: hoszplant@hoszplant.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 104 200 000 HUF 💰
125 400 000 HUF 💰
Név: COOK Medical Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14480780241
Postacím: Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 17779199📞
E-mail: hu.tenders@cookmedical.com📧
Internetcím: http://www.cookmedical.eu🌏
A beszerzés teljes értéke: 135 780 000 HUF 💰
9 900 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
1. rész:
Többet mutasson (8)
Novomed Kereskedelmi Kft. ( 1115 Budapest, XI. Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.), 10609882243
2. rész:
Hoszplant Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1124 Budapest, Lejtő Út 9. fszt. 2.), 12400689243
3. rész:
4. rész:
Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság (1095 Budapest, Lechner Ödön Fasor 3. B/3.), 14153589243
COOK Medical Hungary Kft. (1138 Budapest, Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet), 14480780241