Valamennyi rész esetében: Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése. 1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység 2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység 3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység 4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység 5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység 6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-01-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-12-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-12-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Csővezeték-tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR002006022022
Rövid leírás:
Valamennyi rész esetében:
Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése.
1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 - 500 fm között 90 naptári nap
- 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
- ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
- Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
- Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
- Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
- Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Valamennyi rész esetében:
Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése.
1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 2
A rész elnevezése: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és

3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik - Megrendelő erre irányuló értesítését követően - a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek - adott esetben - történő - megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.

Terület: a Győri és Tatabányai Üzemegység területéhez tartozó települések, melyek részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105 000 000,- Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.

Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei
tartalmazzák.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő fenntartja jogát annak, hogy a vállalkozási keretszerződést egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítsa, amennyiben a keretszerződés időtartama alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
A keretszerződés meghosszabbításról legkésőbb a határozott időtartam lejártát megelőző 60. naptári napig Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal, írásban tájékoztatja az Ajánlattevőt.
További információk:
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
- ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
- Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
- Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
- Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
- Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
A rész elnevezése: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Terület: a Soproni és Szombathelyi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 63 000 000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 12 kilométer (km) vezeték tervezése.
A rész elnevezése: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Terület: a Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105 000 000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
A rész elnevezése: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Terület: a Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 42 000 000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 10 kilométer (km) vezeték tervezése.
A rész elnevezése: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Terület: a Szegedi és Szentesi Üzemegység területéhez tartozó települések részletesen felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 84 000 000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 15 kilométer (km) vezeték tervezés.
A rész elnevezése: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Terület: a Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Győri és Tatabányai Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
Részletesen karakterkorlátozás miatt a Közbeszerzési Dokumentumokban.
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Szombathelyi és Soproni Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Bajai és Kiskunhalasi Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Szegedi és Szentesi Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegysége valamint Területi és Építésberuházási Szakterülete.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész esetében:
Nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Kizáró okok igazolása:
A kizáró okok fenn nem állását (közös) AT, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentummal (EEKD) köteles igazolni a 321/2015.(X.30.) Korm.r. (Kr.) II. fejezetében (Kr. 2-7 §) foglaltak szerint. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bek. rendelkezéseire.

Azon AV-k vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) bek., ill. a Kr. 15. § (2) bek. alapján AT-nek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek., valamint Kbt. 63. § (1) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t (EKR űrlap).

AT-nek EKR űrlap benyújtásával nyilatkoznia kell, hogy vonatkozásában folyamatban van-e változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott AT-nek a Kr. 8-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) -(11a) bek. és a Kr. 1. § (7)-(8) bek. rendelkezéseire.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása és igazolása[Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Igazolás módja
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alkalmassági követelményeknek.
Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására:
SZ/1. Ajánlatkérő a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban ellenőrzi. A nyilvántartásban szerepelés tényét - amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincs mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

SZ/1. Alkalmatlan az AT, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, illetve a nem Magyarországon telepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel (feltéve, hogy a letelepedés szerinti ország joga azt előírja), vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik (Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont és 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet 8. § (1) bekezdés)

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész esetében:
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67.§ (1)-(3), a Kr. 1.§ (1) és 2.§ (5) bek-nek megfelelően - AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α (alfa) pont kitöltése.

Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69.§ (4)-(6) bek. alapján kötelező:
M/1. A Kr. 21.§ (3) bek. a) pont alapján AT csatolja az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon belül) megkezdett referenciái (ref.) ismertetését PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek és tartozékainak létesítéséhez kapcsolódó gázelosztó vezeték tervezési szolgáltatásokról.

Több részre történő ajánlattétel esetén AT-nek elegendő egyszer igazolnia, hogy rendelkezik az előírt mennyiségű és tárgyú referenciával.
Az előírt minimumkövetelmény több referencia igazolás bemutatásával is teljesíthető.
Befejezés alatt az elosztói nyilatkozat/szolgáltatói szakvélemény kiadásának időpontja értendő.
A csatolt igazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell valamennyi, az alkalmasság megítéléshez szükséges követelmény teljesülését.
Ha a nyertes közös AT-ként teljesített referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy AK a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.

A csatolt referencia igazolásnak/nyilatkozatnak tartalmaznia kell valamennyi, az alkalmasság megítéléséhez szükséges követelmények teljesülését igazoló adatot. Tartalmaznia kell legalább a következőket:
- a teljesítés ideje (kezdő és a befejező időpontja: nap, hónap, év bontásban),
- a szerződést kötő másik fél neve és címe (a kapcsolattartó nevét és elérhetőségét (e-mail cím és/vagy telefonszám) is feltüntetve),
- a szolgáltatás tárgya és mennyisége (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen), továbbá
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben AT a referenciát közös AT-ként teljesítette, úgy a nyilatkozat(ok)ból, illetve referenciaigazolás(ok)ból egyértelműen ki kell derülnie, hogy AT a referencia mely részeit teljesítette. AK rögzíti, hogy amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi teljesítést kíván bemutatni, amelyben közös AT vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben AK csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely közös AT-ként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bek-ében meghatározottakra is. A referenciát a Kr. 22.§(1)-(2) bek. szerint kell igazolni.

M/2. A Kr. 21.§ (3) bek. b)pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt 266/2013.(VII.11.) Korm.rend. szerinti GO- Gáz- és olajipari építmények tervezési szakterület tervezési jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéshez szükséges képzettséggel / végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek ismertetésére csatolni kell: AT nyilatkozatát a szakemberekről, továbbá a szakemberek képzettségét végzettségét igazoló dokumentum(ok) másolatát, valamint a szakemberek szakmai tapasztalatát bemutató és saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát az alkalmassági követelmény szerint részletezett tartalommal, és a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát, valamint adatkezelési nyilatkozatát. Csatolandó a szakember M.2. alkalmassági követelmény szerinti szakmagyakorlási jogosultságát igazoló dokumentum(ok) másolata, amennyiben az M.2. alkalmassági követelmény szerinti jogosultsággal szakember már rendelkezik azonban a szakember a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti szakmagyakorlási jogosultságot tartalmazó nyilvántartásban nem szerepel vagy jogosultsággal rendelkezése nem ellenőrizhető.

A szakmai önéletrajz tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen:
- a betöltött munkakör ismertetését,
- a szakember végzettségét és/vagy képzettségét, a végzettség és a képző intézmény megnevezésével,
- az adott szakember által a hivatkozott munkakörben ellátott feladat, tevékenység ismertetését (szakmai gyakorlat),
- a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal),
- valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek/szervezetnek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása AT kötelessége és felelőssége.
AK a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamosan teljesített gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe. AK rögzíti, hogy a szakember szakmai tapasztalatánál csak az egész naptári hónapot veszi figyelembe. Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) AT kötelessége és felelőssége.

Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárásban az alkalmasság minimumkövetelménye(i) szerinti adott (konkrétan megjelölt) pozícióban a szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni, valamint adatkezelési nyilatkozatát is.

Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a KD-ban található.
Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, úgy a szakember végzettségét és/vagy képzettségét igazoló dokumentum másolatának, továbbá a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlat szakmai önéletrajzzal történő igazolása nem szükséges. Ebben az esetben elegendő a szakember jogosultságát igazoló kamarai nyilvántartási szám megadása az önéletrajzban. Amennyiben a szakember a Kbt. 69.§ (11)bek. szerinti szakmagyakorlási jogosultságot tartalmazó nyilvántartásban nem szerepel vagy jogosultsággal rendelkezése nem ellenőrizhető, AT köteles csatolni a szakember alkalmassági követelmény szerinti jogosultságát igazoló dokumentum(ok) másolatát. AK felhívja a figyelmet Kbt. 69.§ (7)bek-ben foglaltakra.

A Kbt. 65.§ (6)bek. alapján az előírt M/1. alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
Folytatás karakterkorlátozás miatt a III.1.3. pont Alkalmassági minimumkövetelmények rovatában.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Valamennyi rész esetében:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, legalább összesen 2 km hosszban, PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek és tartozékainak létesítéséhez kapcsolódó tervezési referenciával.

M/2. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: részenként legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet II. rész Építészeti-műszaki tervezés szerinti GO- Gáz- és olajipari építmények tervezési szakterületen tervezési jogosultsággal vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel / képzettséggel, valamint a rendeletben a jogosultság megszerzéséhez előírt szakmai tapasztalattal.

AK felhívja a figyelmet arra, hogy több részre történő ajánlattétel esetén AT-nek részenként külön-külön kell eleget tennie az M.2. alkalmassági követelménynek, azaz több részre történő ajánlattétel esetén nem mutatható be ugyanaz a szakember.
III.1.3. pont A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése folytatása karakterkorlátozás miatt:
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában - vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (4)-(5), 65. § (7), (9), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. (7), (11)-(11a) bek., és a Kr. 1. § (7)-(8) bek-ben foglaltakra.
A VI.3. pont folytatása karakterkorlátozás miatt:
l) A Kbt. 50.§ (1) bek. k) pont szerint, a Kbt. 61.§ (6) bek. alapján AK rögzíti, hogy az egy AT-nek odaítélhető szerződéses részek számát legfeljebb 2 részben maximálja.
AK a Kbt. 61.§ (6) bek. alapján alkalmazott objektív értékelési szempontok:
AK számára priorizált (legfontosabb) területek rangsora, melyet az előző évek megrendeléseinek mértéke, valamint a munkavégzések gyakorisága az egyes üzemegységek tekintetében alapján határozott meg:
1. 1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
2. 2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
3. 5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
4. 3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
5. 6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
6. 4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
Előbbiekre tekintettel AK a beérkezett ajánlatok bírálatát az egyes részek tekintetében a fenti sorrendben végzi el. Amennyiben az 1. és 2. részben azonos AT kerül nyertesként kihirdetésre, úgy a következő, valamint az azt követő részek tekintetében az értékelési szempontok szerinti legkedvezőbb ajánlatot benyújtó AT-t hirdeti ki az adott rész nyertesévé, amennyiben olyan AT áll az értékelési sorrendben az első helyen, aki már két rész vonatkozásában nyertes, úgy ezen AT ajánlatát a Kbt. 61.§ (6) bek. alapján figyelmen kívül hagyja és az értékelési szempontok alapján soron következő AT-t nyilvánítja az adott rész nyertesévé.

Amennyiben egy rész tekintetében több AT ajánlata azonos pontszámot kap, abban az esetben közülük azt hirdeti ki az eljárás adott részének nyertesévé, aki az értékelési szempontok közül a legfajsúlyosabb szempont, azaz az ár (sorrendben előrébb lévő) tekintetében a legkedvezőbb ajánlatot (abszolút értéken) nyújtotta be.

AK a Kbt. 53.§ (5) bek. alapján rögzíti, hogy ellenőrzési körén kívül eső körülménynek tekinti és az eljárás adott részét a Kbt. 75.§ (1) bek. a) pont alapján eredménytelenné nyilvánítja, amennyiben a fentiek szerinti bírálat és értékelés alapján az eljárás valamely része tekintetében nem tud nyertest hirdetni figyelemmel arra, hogy valamennyi érvényes ajánlatot benyújtó AT az eljárás vonatkozásában már a Kbt. 61.§ (6) bek. alapján meghatározottak szerint két rész tekintetében nyertesként került kihirdetésre, s további érvényes ajánlat a fennmaradó rész(ek)ben nem érkezett.

m) A tárgyi közbeszerzési eljárás során Rosenberger-Baross Orsolya (lajtsromszám: 01386) felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó jár el. Részletesen a közbeszerzési dokumentumokban.
n) Ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha ajánlattevő az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik.

o) Valamennyi részben irányadó: AK felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 77. § (1) bek. alapján meghatározta az értékelésre kerülő, az Ártáblázatban szereplő, egységárak árindexének azon mértékét, amelynél kedvezőtlenebb, azaz nagyobb a megajánlott árindex nem lehet. Amennyiben az AT árindex körében 1,15 felüli értéket ad meg, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelen. AK a Kbt. 77. § (1) bek. alapján meghatározta az értékelésre kerülő, az Ártáblázatban szereplő, egységárak árindexének legkedvezőbb szintjét (0,92), amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Továbbiak lásd KD.

Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Valamennyi rész esetében:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a.

2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.

Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a 15%-a.

Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.

4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet) meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.
Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Valamennyi rész esetében:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., 6:155. §, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (5) -(6), (11) bekezdései, és a 136. § (1)-(2) bekezdései alapján történik.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., 6:155. §, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (5) -(6), (11) bekezdései, és a 136. § (1)-(2) bekezdései alapján történik.
Az ajánlattétel, az elszámolás, a számlázás és a kifizetés devizaneme: magyar forint.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet/projekttársaság létrehozását sem közös AT, sem önálló AT vonatkozásában.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-01-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az EKR rendelet 15. § (2) bek. és a Kbt. 68. § alapján. Az EKR a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően 2 órával később kezdi meg. A Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve az AT-k részére elérhetővé teszi.

Minőségi kritérium (név): 2. Az M/2. alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő többlet szakemberek száma (min. 0 fő - max. 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményre bemutatott szakember gázvezetékek tervezésében szerzett többlet tapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap)
4. A teljesítésben résztvevő, a felhívás II.2.14. pontjában előírt szakmai tapasztalattal rendelkező szerkesztők száma (min. 0 fő - max. 3 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 50
a) Az ajánlatnak tartalmaznia kell AT Kbt. 66.§ (2) bek., 66.§ (6) bek. szerintinyilatkozatát.
b) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti ajánlat esetében a Kbt. 68.§ (4) bek. szerinti információkat.
AT az EKR felületén a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapot köteles az ajánlat részeként kitölteni.
c) Folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén, az AT-nek csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben AT tekintetében nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozat benyújtása szükséges (EKR űrlap kitöltésével).

d) AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A.§ (4)-(5) bek, 35.§(2a) bek, 65.§ (12) bek. alapján vizsgálja.
f) AK a IV.2.6. pontban a 1 hónap alatt 30 naptári napot ért.
g) Az ajánlatban esetlegesen elhelyezett üzleti titok kapcsán AK felhívja a figyelmet a Kbt. 44.§ (1)-(4) bek-ére. Felhívjuk a T. AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 44.§-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót szükséges alkalmazni!

h) Az ajánlat részeként benyújtandó valamennyi, a KD-ban előírt nyilatkozat és dokumentum.
i) AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a gazdasági és pénzügyi, műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságuk feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
j) A keretszerződés megkötésének feltétele, hogy a nyertes AT a keretszerződés hatályba lépésének időpontjára rendelkezzen:
- A 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 11. §-ban részenként külön-külön legalább 10 000 000 Ft/év és 5 000 000 Ft/káresemény értékű, tervezői tárgyú szakmai felelősségbiztosítással, továbbá ennek létét igazoló kötvény vagy fennállásáról szóló egyéb igazolás egyszerű másolatát legkésőbb a szerződéskötés időpontjára csatolnia kell. Amennyiben a biztosítási kötvényből vagy az igazolásból nem állapítható meg a felelősségbiztosítás érvényessége, fedezetigazolás csatolása is szükséges, mely a biztosítási díj befizetését (a biztosítás díjrendezettségét) is igazolja. Nyertes AT kötelezettsége az előbbiek szerinti felelősségbiztosítás fenntartása a keretszerződés teljes hatálya alatt. AT erre vonatkozó nyilatkozatát az ajánlat részeként köteles benyújtani.

- Az M/2. alkalmassági követelmény igazolására, valamint a II.2.5) 2-3. pont szerinti értékelési részszempontra bemutatott szakembereknek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkezniük kell a 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. 1. sz. melléklet II.24. pont szerinti GO- Gáz- és olajipari építmények tervezési szakterületen tervezésre jogosító vagy azzal egyenértékű kamarai jogosultsággal. Nem magyarországi nyilvántartásban szereplő szakember esetén legkésőbb a keretszerződés időpontjára rendelkeznie kell a szakembernek a magyarországi nyilvántartásba vétellel a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet II. rész Építészeti-műszaki tervezés szerinti GO- Gáz- és olajipari építmények tervezési szakterületen tervezésre jogosító jogosultság tekintetében.

Az előbbiek szerinti feltételek bármelyikének nem teljesítése az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131.§ (4) bek. alapján.
k) Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa és a pontszámok kiosztásának módszere:
A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.), a továbbiakban: Útmutató) alapján: az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám (amely minden szempont esetében azonos) alsó határa: 0, felső határa: 10.

A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel AK megadja fenti ponthatárok közötti pontszámot:
Az 1. értékelési szempont esetén (ÁR: Egységárak árindexének egyszerű átlaga) a fentebb hivatkozott Útmutató V. pontja (18. oldal) szerinti értékarányosítás szerint történik az ajánlatok értékelése.
A 2-4. értékelési szempont esetén a fentebb hivatkozott Útmutató 1. melléklet A) 1. ab) pontja szerinti egyenes arányosítás szerint történik az ajánlatok értékelése.
További részleteket a KD tartalmazza.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a III.1.3 pont Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) alpontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 249-726219 (2022-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 504 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Pulcz Utca 44
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-31 📅
Név: "KALOR-TERV" Tervező és Számviteli Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11524458243
Postacím: Galgóczy Utca 37/a
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1125
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309273971📞
E-mail: kalor-tervkft@t-online.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 105 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-30 📅
Név: KARTO-PLAN Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10688838211
Postacím: Molnár J, Út 2/A
Postai város: Tatabánya
Postai irányítószám: 2800
Telefon: +36 309561356📞
E-mail: hornyakferenc@upcmail.hu📧
Ország: Komárom-Esztergom
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 63 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-04 📅
Név: "Losonci és Társa" Építő- és Szolgáltatóipari Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13256122205
Postacím: Honvéd Út 18
Postai város: Sárospatak
Postai irányítószám: 3950
Telefon: +36 309671649📞
E-mail: losonci.ferenc@gmail.com📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén
🏙️
Név: Alfa Gázgépész Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27044704202
Postacím: Járó Péter Utca 36 2167/6
Postai város: Siklós
Postai irányítószám: 7800
Telefon: +36 203467644📞
E-mail: aggkft@gmail.com📧
Ország: Baranya
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 42 000 000 HUF 💰
Név: Korrekt-Épületenergetika Épületgépészeti és Épületfelügyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14640898206
Postacím: Kereskedő Köz 4. 25885
Postai város: Szeged
Postai irányítószám: 6728
Telefon: +36 309555184📞
E-mail: tobias.zoltan@korrekt-terv.hu📧
Ország: Csongrád
🏙️
Név: Gurzó Mihály EV
Nemzeti nyilvántartási szám: 44373072224
Postacím: Petőfi Utca 1
Postai város: Méhkerék
Postai irányítószám: 5726
Telefon: +36 202292392📞
E-mail: mhlgurz@gmail.com📧
Ország: Békés
🏙️
Internetcím: http://www.gurzo.hu🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
2
3
1
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § c) alpontja alapján az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele) részenkénti bontásban:
1. rész:
- "Losonci és Társa" Építő- és Szolgáltatóipari Kft. (cím: 3950 Sárospatak, Honvéd út 18., adószám: 13256122-2-05)
- "KALOR-TERV" Tervező és Számviteli Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (cím: 1125 Budapest, Galgóczy utca 37/A., adószám: 11524458-2-43)
- KARTO-PLAN Kft, Magyarország (cím: 2800 Tatabánya, Molnár J. út 2/A., adószám: 10688838-2-11)
- FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., Magyarország (cím: 1024 Budapest, Lövőház utca 37., adószám: 13842217-2-41)
2. rész:
- INTER PA-KO Építési és Épületgépészeti szerelő és Szolgáltató Kft. (cím: 9025 Győr, Gyepszél utca 3., adószám: 10364031-2-08)
- KARTO-PLAN Kft. (cím: 2800 Tatabánya, Molnár J. út 2/A., adószám: 10688838-2-11)
3. rész:
- Alfa Gázgépész Korlátolt Felelősségű Társaság (cím: 7800 Siklós, Járó Péter utca 36. 2167/6., adószám: 27044704-2-02)
- MOLNÁR ÉS TÁRSA ÉPÜLETGÉPÉSZETI TERVEZŐ ÉS KIVITELEZŐ BT. (cím: 6000 Kecskemét, Vacsihegy tanya 70/A., adószám: 20487841-2-03)
4. rész:
- Zenon Terv Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság (cím: 6500 Baja, Kápolna utca 17., adószám: 20205678-2-03)
5. rész:
- Korrekt-Épületenergetika Épületgépészeti és Épületfelügyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (cím: 6728 Szeged, Kereskedő köz 4. 25885., adószám: 14640898-2-06)
6. rész:
- Gurzó Mihály e.v. (cím: 5726 Méhkerék, Petőfi utca 1., adószám: 44373072-2-24)
Forrás: OJS 2023/S 155-495356 (2023-08-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gázelosztó vezeték tervezése
Hivatkozási szám: EKR002006022022
Rövid leírás:
Valamennyi rész esetében:
Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése.
1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
Valamennyi rész esetében:
Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése.
1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység
5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Csővezeték-tervezési szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR002006022022/1
Mennyiség: 20 kilométer
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Győri és Tatabányai Üzemegység területéhez tartozó települések, melyek részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,- Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei
tartalmazzák.
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Győri és Tatabányai Üzemegység területéhez tartozó települések, melyek részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,- Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei
tartalmazzák.
További információk:
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 – 500 fm között 90 naptári nap
• 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
• ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
• Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
• Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
II.4.7. pont (BT-70) folytatása karakterkorlátozás miatt:
Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér
fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a
15%-a.
Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a
nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem
fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet)
meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az
abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.

A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő fenntartja jogát annak, hogy a vállalkozási keretszerződést egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítsa, amennyiben a keretszerződés időtartama alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
A keretszerződés meghosszabbításról legkésőbb a határozott időtartam lejártát megelőző 60. naptári napig Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal, írásban tájékoztatja az Ajánlattevőt.
Ajánlatkérő fenntartja jogát annak, hogy a vállalkozási keretszerződést egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítsa, amennyiben a keretszerződés időtartama alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
A keretszerződés meghosszabbításról legkésőbb a határozott időtartam lejártát megelőző 60. naptári napig Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal, írásban tájékoztatja az Ajánlattevőt.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=93970🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 116 858 599 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002006022022/5818
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
GO-tervezés; szerkesztői feladatok; forgalomtechnikai terv készítése; villámvédelem; geodézia; korrózióvédelem tervezése
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Arány (%): 35
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
GO-tervezés; szerkesztői feladatok; forgalomtechnikai terv készítése; villámvédelem; geodézia; korrózióvédelem tervezése
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: "KALOR-TERV" Tervező és Számviteli Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11524458243
Postacím: Galgóczy Utca 37/a
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kalor-tervkft@t-online.hu📧
Telefon: +36 309273971📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után
történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a
felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,
mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A
cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó
szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok
nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás
(meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.2.14. pontban (BT-300).

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13937856206
Postacím: Pulcz Utca 44
Postai irányítószám: 6724
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Jenovai Petra
E-mail: jenovai.petra@mvm.hu📧
Telefon: +36 204415319📞
Fax: +36 62588000 📠
URL: https://www.mvmhalozat.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
Vállalkozó a Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázat tárgyában a keretszerződés módosítását kezdeményezte az e-közmű díjak - 2023. június 26-án megjelent és 2023. július 11-én lép hatályba lépett az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek szerinti - emelkedése miatt. Az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek módosítása értelmében a Tervezéstámogatás és a Közműnyilatkozat rendszerhasználati díj mértéke emelkedett, amely miatt az érintett tervezési egységárak emelése vált szükségessé.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott egységárak emelése nem jelenti a keretösszeg emelését, a keretösszeg változatlan.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
Fentiekre tekintettel a Felek a Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázatot a jelen Keretszerződés módosítás melléklete szerint módosítják. A módosítás eredményeként az Ártáblázat ETL-001, ETL-002, ETL-003, EBV-001, EBV-002, ETV-001, ETV-003, ETV-005, ETV-010, ETV-012 megjelölésű tervezési tételeinek egységárai az e-közmű díj emelkedés összegét meg nem haladó mértékben emelkednek.
A szerződés időtartama változatlan.
A szerződésmódosítást megelőzően a szerződés időtartama: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.07.31 - 2025.07.31.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítást követően a szerződés időtartam: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.07.31 - 2025.07.31.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.11.30.
A szerződésmódosítás indoka VII.2.2. pontban (BT-201 mezőben) szereplőkkel azonosan:

Forrás: OJS 2024/S 004-007946 (2024-01-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-22) Objektum Leírás
Belső azonosító: EKR002006022022/3
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
További információk:
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 – 500 fm között 90 naptári nap
• 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
• ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
• Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
• Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti
megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a 15%-a.
Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet)
meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.
Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 – 500 fm között 90 naptári nap
• 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
• ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
• Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
• Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti
megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a 15%-a.
Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet)
meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.
Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a
szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4
pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló
felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a
mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól
Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.

Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés odaítélése LOT-0003
Szerződés száma: 3
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-08-04 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/657696🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 162 888 967 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002006022022/5762 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: felmérés, szerkesztés;tervezés
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: felmérés, szerkesztés;tervezés
A vállalkozó neve és címe
Név: "Losonci és Társa" Építő- és Szolgáltatóipari Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13256122205
Postacím: Honvéd Út 18
Postai irányítószám: 3950
Postai város: Sárospatak
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén
🏙️
E-mail: losonci.ferenc@gmail.com📧
Telefon: +36 309671649📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
Változások Egyéb kiegészítő információk
Vállalkozó a Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázat tárgyában a keretszerződés módosítását kezdeményezte az e-közmű díjak - 2023. június 26-án megjelent és 2023. július 11-én lép hatályba lépett az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek szerinti - emelkedése miatt. Az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek módosítása értelmében a Tervezéstámogatás és a Közműnyilatkozat rendszerhasználati díj mértéke emelkedett, amely miatt az érintett tervezési egységárak emelése vált szükségessé.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott egységárak emelése nem jelenti a keretösszeg emelését, a keretösszeg változatlan.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
Vállalkozó a Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázat tárgyában a keretszerződés módosítását kezdeményezte az e-közmű díjak - 2023. június 26-án megjelent és 2023. július 11-én lép hatályba lépett az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek szerinti - emelkedése miatt. Az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek módosítása értelmében a Tervezéstámogatás és a Közműnyilatkozat rendszerhasználati díj mértéke emelkedett, amely miatt az érintett tervezési egységárak emelése vált szükségessé.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott egységárak emelése nem jelenti a keretösszeg emelését, a keretösszeg változatlan.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0003
Új érték
Szöveg:
Fentiekre tekintettel a Felek a Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázatot a jelen Keretszerződés módosítás melléklete szerint módosítják. A módosítás eredményeként az Ártáblázat ETL-001, ETL-002, ETL-003, EBV-001, EBV-002, ETV-001, ETV-003, ETV-005, ETV-010, NYTV-001 megjelölésű tervezési tételeinek egységárai az e-közmű díj emelkedés összegét meg nem haladó mértékben emelkednek.
A szerződés időtartama változatlan.
A szerződésmódosítást megelőzően a szerződés időtartama: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.04 - 2025.08.04.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítást követően a szerződés időtartam: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.04 - 2025.08.04.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.

Forrás: OJS 2024/S 016-044629 (2024-01-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-26) Objektum Leírás
Belső azonosító: EKR002006022022/5
Mennyiség: 15 kilométer
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Szegedi és Szentesi Üzemegység területéhez tartozó települések részletesen felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 84.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 15 kilométer (km) vezeték tervezés.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei
tartalmazzák.
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Szegedi és Szentesi Üzemegység területéhez tartozó települések részletesen felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 84.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 15 kilométer (km) vezeték tervezés.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei
tartalmazzák.
További információk:
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 – 500 fm között 90 naptári nap
• 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
• ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
• Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
• Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti
megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de
legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra
tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és
nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér
fizetésére köteles.
Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér
fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a
15%-a.
Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem
fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet)
meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az
abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.
Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével:
Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap
Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó):
- 100 fm-ig 60 naptári nap
- 100 – 500 fm között 90 naptári nap
• 500 fm felett 120 naptári nap
Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap
Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap
A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén:
• ETV-007 tétel: 10 naptári nap.
• Forgalomtechnikai tervezés:
o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap
o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap
o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek:
o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap
o EKV-003 tétel: 15 naptári nap
• Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei:
o EBV-001 tétel: 45 naptári nap
o EBV-002 tétel: 60 naptári nap
• Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek:
o VDV-001 tétel: 40 naptári nap
o VDV-002 tétel: 60 naptári nap
o VDV-003 tétel: 30 naptári nap
o VDV-004 tétel: 30 naptári nap
- TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap
II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés:
Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés,
amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti
megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de
legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra
tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és
nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér
fizetésére köteles.
Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér
fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a
15%-a.
Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem
fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet)
meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles.
5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az
abban rögzített időtartamú jótállásra köteles.
Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 15 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 15 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés odaítélése LOT-0005
Szerződés száma: 5
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-08-07 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/657695🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 97 161 180 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002006022022/5794 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: műszaki tervezés
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Arány (%): 5
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: műszaki tervezés
A vállalkozó neve és címe
Név: Korrekt-Épületenergetika Épületgépészeti és Épületfelügyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14640898206
Postacím: Kereskedő Köz 4. 25885
Postai irányítószám: 6728
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád
🏙️
E-mail: tobias.zoltan@korrekt-terv.hu📧
Telefon: +36 309555184📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések
késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések
késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Régió: Budapest
🏙️
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Korrekt-Épületenergetika Épületgépészeti és Épületfelügyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Vállalkozó az eljárás 5. részében kötött Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázat tárgyában a keretszerződés módosítását kezdeményezte az e-közmű díjak - 2023. június 26-án megjelent és 2023. július 11-én lép hatályba lépett az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek szerinti - emelkedése miatt. Az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek módosítása értelmében a Tervezéstámogatás és a Közműnyilatkozat rendszerhasználati díj mértéke emelkedett, amely miatt az érintett tervezési egységárak emelése vált szükségessé.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott egységárak emelése nem jelenti a keretösszeg emelését, a keretösszeg változatlan.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
A Korrekt-Épületenergetika Épületgépészeti és Épületfelügyeleti Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Vállalkozó az eljárás 5. részében kötött Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázat tárgyában a keretszerződés módosítását kezdeményezte az e-közmű díjak - 2023. június 26-án megjelent és 2023. július 11-én lép hatályba lépett az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek szerinti - emelkedése miatt. Az e-közmű rendszer új Általános Szerződési Feltételek módosítása értelmében a Tervezéstámogatás és a Közműnyilatkozat rendszerhasználati díj mértéke emelkedett, amely miatt az érintett tervezési egységárak emelése vált szükségessé.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott egységárak emelése nem jelenti a keretösszeg emelését, a keretösszeg változatlan.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0005
Új érték
Szöveg:
Fentiekre tekintettel a Felek az eljárás 5. részében kötött Keretszerződés 3. számú melléklete szerinti Ártáblázatot a jelen Keretszerződés módosítás melléklete szerint módosítják. A módosítás eredményeként az Ártáblázat ETL-001, ETL-002, ETL-003, EBV-001, EBV-002, ETV-001, ETV-003, ETV-005, ETV-010, ETV-012, NYTV-001 megjelölésű tervezési tételeinek egységárai az e-közmű díj emelkedés összegét meg nem haladó mértékben emelkednek.
A szerződés időtartama változatlan.
A szerződésmódosítást megelőzően a szerződés időtartama: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.07 - 2025.08.07.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítást követően a szerződés időtartam: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.07 - 2025.08.07.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.01.04.

A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás
eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.

Forrás: OJS 2024/S 020-057866 (2024-01-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-11) Objektum Leírás
Belső azonosító: EKR002006022022/6
Cím: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Elvégzendő feladatok:
1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és
2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és
3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez
kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint.
Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak:
- tervezői művezetés,
- helyszíni szemle szervezése
- részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken,
- tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése,
- közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett.
- korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése
- többlet tervpéldányok szállítása
- minden más tervezői feladat ellátása,
- az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése.
Terület: a Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza.
Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,-Ft
Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 20 kilométer (km) vezeték tervezése.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában.
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés odaítélése LOT-0006
Szerződés száma: 4620001537
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-30 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/657694🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 116 142 185 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002006022022/5874
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006 A vállalkozó neve és címe
Név: Gurzó Mihály EV
Nemzeti nyilvántartási szám: 44373072224
Postacím: Petőfi Utca 1
Postai irányítószám: 5726
Postai város: Méhkerék
Régió: Békés
🏙️
E-mail: mhlgurz@gmail.com📧
Telefon: +36 202292392📞
URL: https://www.gurzo.hu🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések
késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések
késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a.
2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni.
3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles.
Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).
Változások Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések értéke 7 hónap után, 2024. februárban elérte a keretösszeg 84%-át. A nagy mértékű megrendelések oka a hirtelen kimagaslóan sok gázhálózati csatlakozási igény érkezése, amely az előzetesen kalkulálthoz képest jelentősen emelkedett számú megrendelési igényt generált. A keretszerződés időarányos teljesítése és a keretösszeg lehívása a tervezettnél jóval magasabb arányban történt, ezért várhatóan a keretösszeg a keretszerződés időbeli hatályának letelte előtt kimerülne. Erre tekintettel a keretösszeg nettó 10.499.000,- Ft-tal történő emelése vált szükségessé.
Eredeti keretösszeg: nettó 105.000.000,- Ft.
Keretösszeg az emelést követően: nettó 115.499.000,- Ft.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott keretösszeg emelés nem jelenti az egységárak emelését, az egységárak változatlanok.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések értéke 7 hónap után, 2024. februárban elérte a keretösszeg 84%-át. A nagy mértékű megrendelések oka a hirtelen kimagaslóan sok gázhálózati csatlakozási igény érkezése, amely az előzetesen kalkulálthoz képest jelentősen emelkedett számú megrendelési igényt generált. A keretszerződés időarányos teljesítése és a keretösszeg lehívása a tervezettnél jóval magasabb arányban történt, ezért várhatóan a keretösszeg a keretszerződés időbeli hatályának letelte előtt kimerülne. Erre tekintettel a keretösszeg nettó 10.499.000,- Ft-tal történő emelése vált szükségessé.
Eredeti keretösszeg: nettó 105.000.000,- Ft.
Keretösszeg az emelést követően: nettó 115.499.000,- Ft.
A keretszerződés módosítás szerinti meghatározott keretösszeg emelés nem jelenti az egységárak emelését, az egységárak változatlanok.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének (de minimis módosítás), mivel a Keretszerződés módosítás eredményeként az ellenérték növekedése nem éri el az uniós értékhatárt és a keretszerződés eredeti értékének 10 %-át.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0006
Új érték
Szöveg:
Fentiekre tekintettel a Felek az eljárás 6. részében kötött Keretszerződés 3.2. pontját a keretösszeg tekintetében módosítják. A módosítás eredményeként a Keretszerződés 3.2. pontjában szereplő keretösszeg nettó 115.499.000,- Ft összegre módosul.
A keretszerződés szerinti egységárak változatlanok.
A szerződés időtartama változatlan.
A szerződésmódosítást megelőzően a szerződés időtartama: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.07 - 2025.08.07.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítást követően a szerződés időtartam: a szerződéskötéstől számított 24 hónap (azaz 2023.08.07 - 2025.08.07.) az eljárást megindító felhívás szerinti egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítási lehetőséggel.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.04.04.

Forrás: OJS 2024/S 073-216226 (2024-04-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 504 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 20 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a
mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.

Szerződés száma: 4620001543 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 162 888 967 HUF 💰
Változások Egyéb kiegészítő információk
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg.
Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható.
A keretszerződés módosítása a keretösszeg emelését jelenti, amely változás - a korábbi egységár emeléssel együttesen, összhatásában és - összességében nem éri el az eredeti szerződés keretösszegének 10 %-át, így megfelel a de minimis módosítás mértékének.
A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egyes egységár növelése (szerződés értékére gyakorolt hatása: 3 189 011 Ft), továbbá a keretösszeg (7 300 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Fentiekre tekintettel a Felek a megkötött Keretszerződés 3.2. pontját a szerződés keretösszege tekintetében módosítják. Az egységárak változatlanok.
A szerződéskötés dátuma: 2023.08.04.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.10.11.
Az eredeti keretösszeg (eredeti szerződéses érték): nettó 105.000.000,- Ft.
A keretszerződés eredeti keretösszege nettó 7.300 000,- Ft-tal emelésre kerül, a módosulást követő keretösszeg (módosított szerződéses érték): nettó 112 300 000,- Ft.
A szerződésmódosítás indoka VII.2.2. pontban (BT-201 mezőben) szereplőkkel azonosan:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló
nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg.

A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egységár növelés (szerződés értékére gyakorolt hatása: 3 189 011 Ft), továbbá a keretösszeg (7 300 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Forrás: OJS 2024/S 208-647948 (2024-10-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Valamennyi rész esetében: Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése. 1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység 2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység 3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység 4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység 5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység 6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
Valamennyi rész esetében: Keretszerződés keretében Ajánlatkérő működési területén gázelosztó vezetékek tervezése és engedélyeztetése. 1. rész: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység 2. rész: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység 3. rész: Tervezés Kecskeméti és Szabadszállási Üzemegység 4. rész: Tervezés Bajai és Kiskunhalasi Üzemegység 5. rész: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység 6. rész: Tervezés Békéscsabai és Szeghalmi Üzemegység Ajánlatkérő (AK) a szerződés időtartama alatt az egyes részek vonatkozásában meghatározott keretösszeg (felhívás II.2.4. pontjaiban meghatározott keretösszeg) 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. Továbbiak a II.2.4) pontban, és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 504 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: Tervezés Szegedi és Szentesi Üzemegység
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően. Elvégzendő feladatok: 1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és 2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és 3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint. Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak: - tervezői művezetés, - helyszíni szemle szervezése - részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken, - tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése, - közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett. - korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése - többlet tervpéldányok szállítása - minden más tervezői feladat ellátása, - az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése. Terület: a Szegedi és Szentesi Üzemegység területéhez tartozó települések részletesen felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza. Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 84.000.000,-Ft Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 15 kilométer (km) vezeték tervezés. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában. Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.

Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével: Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó): - 100 fm-ig 60 naptári nap - 100 – 500 fm között 90 naptári nap • 500 fm felett 120 naptári nap Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén: • ETV-007 tétel: 10 naptári nap. • Forgalomtechnikai tervezés: o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap • Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek: o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap o EKV-003 tétel: 15 naptári nap • Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei: o EBV-001 tétel: 45 naptári nap o EBV-002 tétel: 60 naptári nap • Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek: o VDV-001 tétel: 40 naptári nap o VDV-002 tétel: 60 naptári nap o VDV-003 tétel: 30 naptári nap o VDV-004 tétel: 30 naptári nap - TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés: Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a. 2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni. 3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles. Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a 15%-a. Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni. 4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet) meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles. 5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az abban rögzített időtartamú jótállásra köteles. Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.

A II.2.2. rovat BT-25 és BT-625 mezőkben szereplő adatok 15 kilométer megadása kizárólag technikai okból, a szerződésmódosításról szóló hirdetmény TED-re történő feladhatósága miatt történt. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a megadott mennyiség az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontjával megegyezően kizárólag tervezett mennyiség. A keretszerződés az eljárás megindításról szóló felhívás II.2.4 pontja szerint keretösszegre került megkötésre. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet.

A teljesítés helye: Csongrád
🏙️
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő fenntartja jogát annak, hogy a vállalkozási keretszerződést egy alkalommal további 6 hónap határozott időtartammal meghosszabbítsa, amennyiben a keretszerződés időtartama alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra. A keretszerződés meghosszabbításról legkésőbb a határozott időtartam lejártát megelőző 60. naptári napig Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal, írásban tájékoztatja az Ajánlattevőt.

Szerződés száma: 4620001545 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 105 000 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 4 505 000 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja,mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a. 2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni. 3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás,felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles. Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300).

Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A keretszerződés módosítása a keretösszeg emelését jelenti, amely változás - a korábbi egységár emeléssel együttesen, összhatásában és - összességében nem éri el az eredeti szerződés keretösszegének 10 %-át, így megfelel a de minimis módosítás mértékének. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egyes egységár növelése (szerződés értékére gyakorolt hatása: 2 294 738 Ft), továbbá a keretösszeg (6 100 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Fentiekre tekintettel a Felek a megkötött Keretszerződés 3.2. pontját a szerződés keretösszege tekintetében módosítják. Az egységárak változatlanok. A szerződéskötés dátuma: 2023.08.04. A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.10.11. Az eredeti keretösszeg (eredeti szerződéses érték): nettó 84.000.000,- Ft (egyezően az ajánlati felhívás II.2.4. pontban és az eredménytájékoztató hirdetmény II.2.4. pontban megadottakkal). A keretszerződés eredeti keretösszege nettó 6 100 000,- Ft-tal emelésre kerül, a módosulást követő keretösszeg (módosított szerződéses érték): nettó 90 100 000,- Ft. A szerződésmódosítás indoka VII.2.2. pontban (BT-201 mezőben) szereplőkkel azonosan: Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A keretszerződés módosítása a keretösszeg emelését jelenti, amely változás - a korábbi egységár emeléssel együttesen, összhatásában és - összességében nem éri el az eredeti szerződés keretösszegének 10 %-át, így megfelel a de minimis módosítás mértékének. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egyes egységár növelése (szerződés értékére gyakorolt hatása: 2 294 738 Ft), továbbá a keretösszeg (6 100 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Forrás: OJS 2024/S 222-693868 (2024-11-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 504 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR002006022022/2
Cím: Tervezés Szombathelyi és Soproni Üzemegység
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően. Elvégzendő feladatok: 1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és 2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és 3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint. Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak: - tervezői művezetés, - helyszíni szemle szervezése - részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken, - tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése, - közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett. - korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése - többlet tervpéldányok szállítása - minden más tervezői feladat ellátása, - az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése. Terület: a Soproni és Szombathelyi Üzemegység területéhez tartozó települések részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza. Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 63.000.000,-Ft Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt: 12 kilométer (km) vezeték tervezése. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában. Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.

A teljesítés helye: Vas
🏙️ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés odaítélése LOT-0002
Szerződés száma: 4620001536
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/657697🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002006022022/5890
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: KARTO-PLAN Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10688838211
Postacím: Molnár J, Út 2/A
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Régió: Komárom-Esztergom
🏙️
E-mail: hornyakferenc@upcmail.hu📧
Telefon: +36 309561356📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles,ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be,amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként,de legfeljebb annak 15 %-a. 2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni. 3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés,nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles. Teljes terjedelemben karakterkorlátozás miatt a II.2.14. pontban (BT-300)

Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a keretösszeg emelését jelenti, amely változás nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Fentiekre tekintettel a Felek a megkötött Keretszerződés 3.2. pontját a szerződés keretösszege tekintetében módosítják. Az egységárak változatlanok. A szerződéskötés dátuma: 2023.07.30. A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.10.11. Az eredeti keretösszeg (eredeti szerződéses érték): nettó 63.000.000,- Ft (egyezően az ajánlati felhívás II.2.4. pontban és az eredménytájékoztató hirdetmény II.2.4. pontban megadottakkal). A keretszerződés eredeti keretösszege nettó 6 299 000,- Ft-tal emelésre kerül, a módosulást követő keretösszeg (módosított szerződéses érték): nettó 69 299 000,- Ft. A szerződésmódosítás indoka VII.2.2. pontban (BT-201 mezőben) szereplőkkel azonosan: Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a keretösszeg emelését jelenti, amely változás nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.

Forrás: OJS 2024/S 229-717374 (2024-11-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 504 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: Tervezés Győri és Tatabányai Üzemegység
A beszerzés leírása:
Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. részére gázelosztó vezetékek tervezési és engedélyezési feladatok ellátása keretszerződés keretében, a közbeszerzési műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően. Elvégzendő feladatok: 1. Különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek létesítéséhez-, és 2. meglévő, különböző hosszúságú, átmérőjű, nyomásfokozatú PE- és acél anyagú gázelosztó vezetékek (ideértve az új nyomásszabályozó berendezések tervezési feladatait és szükség esetén korrózió elleni aktív védelmi rendszerek tervezését is) rekonstrukciójához és 3. gázelosztó vezetékek nyílt árkos és/vagy csőbehúzásos és/vagy csőbéléses technológiával történő beépítéshez kapcsolódó tervdokumentációk elkészítése keretszerződés alapján kibocsátott egyedi megrendelésekben, valamint a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalom szerint. Továbbá a nyertes ajánlattevő(k) kötelezettségét képezik – Megrendelő erre irányuló értesítését követően – a megkötendő keretszerződésben rögzített egyéb felmerülő, járulékos feladatok elvégzése is a tervek alapján, így különösen az alábbiak: - tervezői művezetés, - helyszíni szemle szervezése - részétel a helyszíni bejárásokon, egyéb minősítő eljárásokon, kivitelezővel történő egyeztetéseken, - tervmódosításhoz kapcsolódó szakhatósági állásfoglalások, engedélyek stb. beszerzése, - közmű- és szakhatósági engedélyek – adott esetben – történő – megújítása a szerződésben foglalt feltételek mellett. - korszerűsítési nyilatkozat adása és elvégzése - többlet tervpéldányok szállítása - minden más tervezői feladat ellátása, - az egyedi tervezési munkához kapcsolódó árazatlan kivitelezési költségvetés készítése, az Ajánlatkérő által biztosított mindenkori hatályos, a kivitelezési munkákra vonatkozó, munkanemenkénti tételeket tartalmazó táblázatok alapján. Ehhez kapcsolódóan anyagjegyzék és méretkimutatás készítése. Terület: a Győri és Tatabányai Üzemegység területéhez tartozó települések, melyek részletes felsorolását a Műszaki leírás mellékleteként csatolt településlista tartalmazza. Keretösszeg a keretszerződés időtartamára: nettó 105.000.000,- Ft Tervezett mennyiség a keretszerződés időtartama alatt 20 kilométer (km) vezeték tervezése. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az Ártáblázatban megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, a mennyiségek Ártáblázat szerinti megbontásban történő lehívására Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget, attól Ajánlatkérő a keretszerződés teljesítése során eltérhet. Ajánlatkérő a keretszerződés időtartama alatt a keretösszeg erejéig jogosult egyedi megrendelések kibocsátására az Ártáblázatban meghatározott tételek vonatkozásában. Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok Közbeszerzési műszaki leírás c. dokumentum és kapcsolódó mellékletei tartalmazzák.

Az egyedi megrendelés teljesítésének határideje az egyedi megrendelésben rögzített és visszaigazolt naptári nap az alábbi maximális teljesítésihatáridők figyelembevételével: Új gázelosztó vezeték tervezése (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó, tervezési hosszúságtól függetlenül): 60 naptári nap Rekonstrukciós tervezés (gerinc, leágazó, gerinc + leágazó): - 100 fm-ig 60 naptári nap - 100 – 500 fm között 90 naptári nap • 500 fm felett 120 naptári nap Nyomásszabályzó állomás tervezés: 60 naptári nap Korrózióvédelmi tervezés: 60 naptári nap A fenti Tervezésekhez kapcsolódó egyéb teljesítési határidő az egyedi megrendelések esetén: • ETV-007 tétel: 10 naptári nap. • Forgalomtechnikai tervezés: o FTV-001, FTV-002, FTV-007, FTV-010tétel: 60 naptári nap o FTV-003, FTV-004, FTV-011 tétel: 50 naptári nap o FTV-005, FTV-006, FTV-012 tétel: 40 naptári nap • Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó szaktervezői tételek: o EKV-001, EKV-002, EKV-004, EKV-005 tétel: 45 naptári nap o EKV-003 tétel: 15 naptári nap • Kiviteli terv aktualizálási, áttervezési tételei: o EBV-001 tétel: 45 naptári nap o EBV-002 tétel: 60 naptári nap • Gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó vezetékjogi, használati jogi, és szakértői tételek: o VDV-001 tétel: 40 naptári nap o VDV-002 tétel: 60 naptári nap o VDV-003 tétel: 30 naptári nap o VDV-004 tétel: 30 naptári nap - TMV-001 tétel (Tervezői művezetés): 2 munkanap II.2.5) pont 4. értékelési részszempontjához kiegészítés: Ajánlatkérő szerkesztői szakmai tapasztalat alatt az eljárás valamennyi része tekintetében a következőket érti: gázelosztó vezeték tervezéséhez kapcsolódó helyszíni felmérés, műszaki rajz előállítása, egyeztetési és engedélyezési folyamatok lefolytatása. A teljesítésben részt vevő szerkesztő feladatait a tervezővel együttműködve végzi, de tervezői jogosultsággal nem rendelkezik. A teljesítésben részt vevő szerkesztő szakembereknek legalább 24 hónap fentiek szerinti szerkesztői szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. II.4.7. pont (BT-70) folytatása karakterkorlátozás miatt: Ha nyertes AT késedelme meghaladja a 30 naptári napot, és ezért AK eláll az egyedi megrendeléstől, nyertes AT meghiúsulási kötbér fizetésre köteles. A meghiúsulási kötbér összege a meghiúsulással érintett egyedi megrendelés nettó díjának - mint vetítési alapnak - a 15%-a. Amennyiben AK a keretszerződést nyertes AT egyéb szerződésszegő magatartása miatt felmondja, vagy attól eláll, nyertes AT a nyertes AT ajánlata Nettó ajánlati ár összesen rovatban megadott összegének a kötbérigény keletkezésének időpontjában még ki nem fizetett része, mint vetítési alap 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni. 4. AK Munka- és egészségvédelmi szabályai megszegése esetén nyertes AT AK Munkabiztonsági előírásaiban (EBK melléklet) meghatározott összegű kötbérek fizetésére köteles. 5. Jótállás: Nyertes AT a teljesítési igazolás keltétől számított 12 hónap, illetve a jogszabály által kötelezően előírt jótállás esetében az abban rögzített időtartamú jótállásra köteles. Részletesen a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.

Szerződés száma: 4620001535 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 105 000 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 36 750 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Galgóczy Utca 37/a
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Késedelmi kötbér: Nyertes AT kötbér fizetésére köteles, ha AK által kikötött (rész)teljesítési határidő után történő teljesítés, amennyiben a késedelmes teljesítés olyan okból következik be, amelyért a nyertes AT a felelős. A kötbér alapja az eseti megrendelések késedelmesen teljesített szolgáltatás nettó vállalkozói díja, mértéke 0,5 % a késedelemmel érintett naponként, de legfeljebb annak 15 %-a. 2. Hibás teljesítés esetén AK elsősorban a teljesített szolgáltatás cseréje vagy javítása iránti igénnyel él. A cserére vagy javításra tűzött határidő elmulasztása esetén AK jogosult a késedelmes teljesítésre vonatkozó szankciókat alkalmazni. 3. Meghiúsulási kötbér: Nyertes AT-nek felróható lehetetlenülés, nyertes AT által történő a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és nyertes AT felróható magatartása miatt AK által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén nyertes AT kötbér fizetésére köteles. Karakterkorlátozás miatt folytatás a II.2.14. pontban (BT-300).

Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A keretszerződés módosítása a keretösszeg emelését jelenti, amely változás - a korábbi egységár emeléssel együttesen, összhatásában és - összességében nem éri el az eredeti szerződés keretösszegének 10 %-át, így megfelel a de minimis módosítás mértékének. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egyes egységár növelése (szerződés értékére gyakorolt hatása: 1 591 256,- Ft), továbbá a keretösszeg (8 900 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem. A módosítás nem érinti a szerződés időtartamát. A szerződésmódosítást megelőző időtartam: 2023.07.31 - 2025.07.31 A szerződésmódosítást követő időtartam: 2023.07.31. - 2025.07.31.

Fentiekre tekintettel a Felek a megkötött Keretszerződés 3.2. pontját a szerződés keretösszege tekintetében módosítják. Az egységárak változatlanok. A szerződéskötés dátuma: 2023.07.31. A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.10.11. Az eredeti keretösszeg (eredeti szerződéses érték): nettó 105.000.000,- Ft (egyezően az ajánlati felhívás II.2.4. pontban és az eredménytájékoztató hirdetmény II.2.4. pontban megadottakkal). A keretszerződés eredeti keretösszege nettó 8 900 000,- Ft-tal emelésre kerül, a módosulást követő keretösszeg (módosított szerződéses érték): nettó 113 900 000,- Ft. A szerződésmódosítás indoka VII.2.2. pontban (BT-201 mezőben) szereplőkkel azonosan: Az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. ajánlatkérő „Gázelosztó vezetékek tervezése” elnevezéssel hirdetménnyel induló nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le. Felek a keretszerződés módosításáról állapodtak meg. Ajánlatkérő észlelte a szerződés teljesülés adatai alapján, hogy a keretszerződésre leadott megrendelések nagy száma és értéke a keretösszeg emelését igényli. Amelynek oka az új vezeték tervezés esetén a fogyasztói gázhálózati csatlakozási igények előre nem kalkulálható megoszlása összefüggésben a lakásszerzési és -felújítási támogatások által generált csatlakozási és felújítási igényekkel, továbbá a vidéki ipari beruházásokhoz szükséges nagy értékű és bonyolult infrastruktúrafejlesztések miatti csatlakozási igények kiszolgálása. Ajánlatkérő számára nem látható előre sem a csatlakozási igények mennyisége, sem azok területi eloszlása. A 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 3.1. pont ea) alpontja alapján Ajánlatkérő fogyasztói/felhasználói csatlakozási igények esetén köteles maximum 60 napon határidőn belül beszerezni a terveket és az alapján a kivitelezést is elvégezni. Ajánlatkérő jogszabályi kötelezettségének teljesítése érdekében köteles valamennyi beérkező fogyasztói/felhasználói csatlakozási igényt teljesíteni a jogszabályi határidőn belül. Gázelosztó vezeték rekonstrukciós tervezési területen a vezetékhálózat technikai avulása előre nem látható rekonstrukciós igényeket generált. A gázellátás folyamatossága és biztonságának fenntartása Ajánlatkérő alapvető feladata, ezért a rekonstrukciós tervezések ellátása üzembiztonsági esetekben nem halasztható. A keretszerződés módosítása a keretösszeg emelését jelenti, amely változás - a korábbi egységár emeléssel együttesen, összhatásában és - összességében nem éri el az eredeti szerződés keretösszegének 10 %-át, így megfelel a de minimis módosítás mértékének. A szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésének, mivel a korábbi egyes egységár növelése (szerződés értékére gyakorolt hatása: 1 591 256,- Ft), továbbá a keretösszeg (8 900 000,- Ft összegű) emelése összességében nem éri az uniós értékhatárt és a Keretszerződés keretösszegének 10 %-át sem.