Bérleti keretszerződés gépjárművek biztosítására Veszprém város a régióval közösen nyerte el a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: EKF) címet, ezért nem véletlen, hogy a program alapköve, hogy a Veszprém-Balaton-Bakony régió közös erővel mutassa meg a világnak értékeit, kulturális sokszínűségét. A csatlakozott településekkel történő személyes jelenlét (konferenciák, régiós együttműködés) biztosításához, valamint a még nem csatlakozott településeken való kitelepülés megvalósításához szükséges gépjárművek bérbevétele. Az EKF által szervezett eseményeken alkalmazott rendezvényeszközök szállításához szükséges kistehergépjárművek bérbevétele. Az EKF program 2023-ban valósul meg, azt követően a megvalósítására létrejött projekt cég is megszűnik, ezért a szükséges gépjárműveket Ajánlatkérő bérleti szerződés útján kívánja beszerezni. Ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. részére gépjárművek bérbeadása részletes leírás szerint Ajánlatkérő gépjárműbérleti keretszerződést köt nyertes Ajánlattevővel, melyből az alább meghatározott járműtípusokat kívánja lehívni igény szerint: 1. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, manuális váltóval - 8 db 2. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, automata váltóval - 2 db 3. rész: Kisáruszállító kategóriájú haszongépjármű - 1 db 4. rész: Áruszállító haszongépjárművek (kistehergépkocsi) - 1 db 5. rész: Mikrobusz - 9 személyes személygépkocsi (M1), normatíván kívül - 1 db
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-04-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-03-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-03-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjárművek
Hivatkozási szám: EKR000354112022
Rövid leírás:
Bérleti keretszerződés gépjárművek biztosítására
Veszprém város a régióval közösen nyerte el a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: EKF) címet, ezért nem véletlen, hogy a program alapköve, hogy a Veszprém-Balaton-Bakony régió közös erővel mutassa meg a világnak értékeit, kulturális sokszínűségét. A csatlakozott településekkel történő személyes jelenlét (konferenciák, régiós együttműködés) biztosításához, valamint a még nem csatlakozott településeken való kitelepülés megvalósításához szükséges gépjárművek bérbevétele.
Az EKF által szervezett eseményeken alkalmazott rendezvényeszközök szállításához szükséges kistehergépjárművek bérbevétele.
Az EKF program 2023-ban valósul meg, azt követően a megvalósítására létrejött projekt cég is megszűnik, ezért a szükséges gépjárműveket Ajánlatkérő bérleti szerződés útján kívánja beszerezni.
Ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. részére gépjárművek bérbeadása részletes leírás szerint
Ajánlatkérő gépjárműbérleti keretszerződést köt nyertes Ajánlattevővel, melyből az alább meghatározott járműtípusokat kívánja lehívni igény szerint:
1. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, manuális váltóval - 8 db
2. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, automata váltóval - 2 db
3. rész: Kisáruszállító kategóriájú haszongépjármű - 1 db
4. rész: Áruszállító haszongépjárművek (kistehergépkocsi) - 1 db
5. rész: Mikrobusz - 9 személyes személygépkocsi (M1), normatíván kívül - 1 db

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjárművek📦
További CPV-kód: Gépjárművek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bérleti keretszerződés gépjárművek biztosítására
Veszprém város a régióval közösen nyerte el a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: EKF) címet, ezért nem véletlen, hogy a program alapköve, hogy a Veszprém-Balaton-Bakony régió közös erővel mutassa meg a világnak értékeit, kulturális sokszínűségét. A csatlakozott településekkel történő személyes jelenlét (konferenciák, régiós együttműködés) biztosításához, valamint a még nem csatlakozott településeken való kitelepülés megvalósításához szükséges gépjárművek bérbevétele.
Veszprém város a régióval közösen nyerte el a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: EKF) címet, ezért nem véletlen, hogy a program alapköve, hogy a Veszprém-Balaton-Bakony régió közös erővel mutassa meg a világnak értékeit, kulturális sokszínűségét. A csatlakozott településekkel történő személyes jelenlét (konferenciák, régiós együttműködés) biztosításához, valamint a még nem csatlakozott településeken való kitelepülés megvalósításához szükséges gépjárművek bérbevétele.
Az EKF által szervezett eseményeken alkalmazott rendezvényeszközök szállításához szükséges kistehergépjárművek bérbevétele.
Az EKF program 2023-ban valósul meg, azt követően a megvalósítására létrejött projekt cég is megszűnik, ezért a szükséges gépjárműveket Ajánlatkérő bérleti szerződés útján kívánja beszerezni.
Ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. részére gépjárművek bérbeadása részletes leírás szerint
Ajánlatkérő gépjárműbérleti keretszerződést köt nyertes Ajánlattevővel, melyből az alább meghatározott járműtípusokat kívánja lehívni igény szerint:
1. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, manuális váltóval - 8 db
2. rész: Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, automata váltóval - 2 db
3. rész: Kisáruszállító kategóriájú haszongépjármű - 1 db
4. rész: Áruszállító haszongépjárművek (kistehergépkocsi) - 1 db
5. rész: Mikrobusz - 9 személyes személygépkocsi (M1), normatíván kívül - 1 db
Becsült összérték: 73 981 280 HUF 💰
A rész elnevezése: Egyterű (1.) kategóriájú, manuális váltó
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, manuális váltóval - 8 db
Állami normatíva szerinti előírások: Egyterű személygépjárművek 1. (0601010601) kategóriájába sorolható gépkocsik.
Mennyiség: 8db
Felszereltségek: Normatíva szerinti 10. felszereltségi csomag
Ködlámpa hátsó
Ködfényszóró
Vezető és utasoldali első légzsák
Oldallégzsákok elől
Függöny(fej)légzsákok legalább az első üléssorhoz
Hárompontos automatikus biztonsági öv valamennyi üléshez
Övfeszítős biztonsági öv legalább az első szélső üléseken
Fejtámla valamennyi üléshez
Állítható fejtámla valamennyi üléshez
Állítható magasságú vezetőülés
Állítható kormányoszlop
Belülről állítható külső visszapillantó tükrök
Blokkolásgátló (ABS)
Fűthető, motoros állítású külső visszapillantó tükrök
Elektronikus stabilitás vezérlés (ESP)
Keréknyomás ellenőrző
Zárható üzemanyagtöltő nyílás
Legalább CD-s rádió
Indításgátló (biztosítók által elfogadott)
Szervokormány
Központi zár
Belső levegőkeringtetés
Pollenszűrő
Elektromos ablakemelő elől
Fűthető hátsó szélvédő
Légkondicionáló berendezés
Normatíván felül elvárt felszereltségek és követelmények:
CD lejátszó helyett MP3 lejátszás USB vagy Aux-in vagy Bluetooth kapcsolaton keresztül is elfogadott
Bluetooth telefonkihangosító
Kétzónás, automata klímaberendezés
Sebességszabályozó (tempomat)
Tengelyirányban és magasságban állítható kormányoszlop
Egyéb tulajdonságok:
Szállítható személyek száma: 5 fő
Karosszéria forma (az Eurotax besorolás alapján): Kombi 5 ajtós
Hajtóanyag: benzin vagy hibrid
Teljesítmény: legalább 80 kW
Meghajtás: első kerék vagy összkerék
Váltó: manuális
Tengelytáv: legalább 2600 mm
Szabad magasság: legalább 175 mm
Csomagtér méret: nagyobb, mint 410 liter
Terhelhetőség: legalább 500 kg
További részletes műszaki paraméterek a műszaki leírásban találhatók.
Az eljárás vonatkozásában rendelkezésre álló keretösszeg egyenlő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeggel (nettó 39 994 240,- Ft).
Ajánlatkérő a keretösszeg 70 %-ának kimerítésére vállal kötelezettséget.
Az eljárás tárgyának részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumokban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Becsült érték héa nélkül: 39 994 240 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040
A rész elnevezése: Egyterű (1.) kategóriájú, automata váltó
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Egyterű (1.) kategóriájú, emelt terepjáró képességű személygépkocsi, automata váltóval - 2 db
Mennyiség: 2db
Váltó: automata
Terhelhetőség: legalább 450 kg
Az eljárás vonatkozásában rendelkezésre álló keretösszeg egyenlő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeggel (nettó 10 478 560,- Ft).
Becsült érték héa nélkül: 10 478 560 HUF 💰
A rész elnevezése: Kisáruszállító kategóriájú haszongépjármű
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Felszereltségek: Normatíva szerinti 24. felszereltségi csomag
Vezető oldali légzsák
Szállítható személyek száma: 3 fő
Meghajtás: első kerék
Teljesítmény: legalább 95 kW
Tengelytáv: legalább 4035 mm
Raktérfogat: legalább 12 m3
Raktér hossza: legalább 3563 mm
Az eljárás vonatkozásában rendelkezésre álló keretösszeg egyenlő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeggel (nettó 8 189 120,- Ft).
Becsült érték héa nélkül: 8 189 120 HUF 💰
A rész elnevezése: Mikrobusz - 9 személyes személygépkocsi (M1)
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Mikrobusz - 9 személyes személygépkocsi (M1), normatíván kívül
Felszereltségek:
Elektromosan állítható fűtött külső tükrök
Elektronikus menetstabilizátor (ESP)
Fejtámlák elől és hátul (valamennyi üléshez)
Gumiabroncs légnyomás ellenőrzés
Ködlámpák elől
Központi zár, rádió távirányítással
Légzsákok vezető- és utasoldalon, oldal - vagy függönylégzsák az utastérben
Magasságállítható vezetőülés
# Parkolóradar hátul
# Riasztóberendezés
# Telefon kihangosító (Bluetooth)
# Elektromos ablakemelők elől
# Fűthető hátsó (csomagtéri) ablak
# Hátsó ablaktörlő és ablakmosó
# Klímaberendezés elöl és hátul
# Könyöktámasz a vezető ülésnél
# Fűthető hátsó utastér
# Rádió színes, érintőképernyős kijelző, MP3 lejátszással
# Sebességszabályzó (Tempomat)
Szállítható személyek száma: 9 fő
Váltó: manuális vagy automata
Teljesítmény: legalább 100 kW
Tengelytáv: legalább 3200 mm
Csomagtér méret (ülések alaphelyzetében): legalább 1100 liter
Az eljárás vonatkozásában rendelkezésre álló keretösszeg egyenlő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeggel (nettó 8 472 800,- Ft).
Becsült érték héa nélkül: 8 472 800 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Veszprém, Ajánlatkérő mindenkori székhelye
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §…
… (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
… (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1 A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az előző legfeljebb három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

A P.1. pont esetében az együttes megfelelés akként értelmezhető, hogy a közös ajánlattevők legalább egyikének teljes mértékben meg kell felelnie az adott követelménynek.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását, az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. „alfa” szakaszában.

Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz gépjármű bérbeadás) származó nettó árbevétele nem éri el
P.1.1. az 1. rész tekintetében a 20 000 000,- Ft
P.1.2. a 2. rész tekintetében a 5 500 000,- Ft
P.1.3. a 3. rész tekintetében a 3 500 000,- Ft
P.1.4. a 4. rész tekintetében a 4 200 000,- Ft
P.1.5. az 5. rész tekintetében a 4 400 000,- Ft
összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.

Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését,
(ii) a szerződés tárgyát (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iii) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját és/hónap/nap pontossággal),
(iv) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § - a alapján tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.

A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett,
b) hat év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett
szállításokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21/A pontjára tekintettel a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás II.1.6) pontjára tekintettel hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésére.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását, az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. „alfa” szakaszában.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (2) bekezdése, valamint 21/A. § és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (2) bekezdése, valamint 21/A. § és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik a vizsgált időszakban, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített minimum
M.1.1. az 1. rész tekintetében legalább 4, az eljárást megindító felhívás II.2.4.) pontjában rögzített paraméterekkel rendelkező gépjármű legalább 10 hónap időtartamú
M.1.2. a 2. rész tekintetében legalább 1, az eljárást megindító felhívás II.2.4.) pontjában rögzített paraméterekkel rendelkező gépjármű legalább 10 hónap időtartamú
M.1.3. a 3. rész tekintetében legalább 1, az eljárást megindító felhívás II.2.4.) pontjában rögzített paraméterekkel rendelkező gépjármű legalább 10 hónap időtartamú
M.1.4. a 4. rész tekintetében legalább 1, az eljárást megindító felhívás II.2.4.) pontjában rögzített paraméterekkel rendelkező gépjármű legalább 10 hónap időtartamú
M.1.5. az 5. rész tekintetében legalább 1, az eljárást megindító felhívás II.2.4.) pontjában rögzített paraméterekkel rendelkező gépjármű legalább 10 hónap időtartamú
bérletére vonatkozó referenciával.
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több szerződéssel is igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.

Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-04-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Az ajánlat(ok) felbontásánál (ismertetésénél) kizárólag a Kbt. 68. § (3) bekezdésében rögzített személyek, valamint szervezetek lehetnek jelen
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő (minimum 10 nap, maximum 90 nap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000354112022/reszletek🌏
Hivatkozás További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg)…
… az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) módszerét alkalmazza.
… a 2. részszempont esetében a pontozás (1. melléklet B. pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).

Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa meg.

3. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amely nyilatkozat nemleges tartalommal is csatolandó (Kbt. 66. § (6) bekezdés).

4. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése).

5. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
6. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
7. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke az 1. rész vonatkozásában: 350 000,- Ft
Az ajánlati biztosíték mértéke a 2. rész vonatkozásában: 100 000,- Ft
Az ajánlati biztosíték mértéke a 3. rész vonatkozásában: 65 000,- Ft
Az ajánlati biztosíték mértéke a 4. rész vonatkozásában: 80 000,- Ft
Az ajánlati biztosíték mértéke az 5. rész vonatkozásában: 80 000,- Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel teljesíthető

További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
9. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.

10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
13. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.

15. Ajánlattevő külön nyilatkozatot köteles csatolni, amelyben megjelöli az általa megajánlott gépjárművek gyártóját és pontos típusát, továbbá bemutatja az egyes gépjárműveket olyan részletességgel, hogy Ajánlatkérő meg tudja állapítani, hogy az egyes megajánlott gépjárművek megfelelnek a Dokumentáció 2.1. kötetében meghatározott követelményeknek. Ajánlatkérő rögzíti, hogy ezen nyilatkozat szakmai ajánlatnak minősül. Valamennyi rész tekintetében a megajánlott gépjárművek esetében csatolni kell a típusbizonyítványt is.

16. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Forrás: OJS 2022/S 058-151421 (2022-03-18)
További információk (2022-04-08) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívás mellékletét képező közbeszerzési dokumentumokat.
Forrás: OJS 2022/S 073-195203 (2022-04-08)
További információk (2022-04-19) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-19 📅
Benyújtási határidő: 2022-04-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 079-212302
HL-S szám: 79
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást, és a mellékletét képező közbeszerzési dokumentumot.
Forrás: OJS 2022/S 079-212302 (2022-04-19)
További információk (2022-04-28) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-28 📅
Benyújtási határidő: 2022-05-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 086-232836
HL-S szám: 86
További információk
Ajánlatkérő módosította az eljárást megindító felhívást kizárólag az ajánlattételi határidő vonatkozásában.
Forrás: OJS 2022/S 086-232836 (2022-04-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 57 043 042 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:
a) az eljárás 1., 2., 4. része eredményes, nem releváns. Az eljárás 3., 5. része eredménytelen, tekintettel arra, hogy ezen részek vonatkozásában nem került ajánlat benyújtásra. Így a 3. és az 5. rész vonatkozásában szerződéskötésre nem került sor.

b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
1. rész:
Barta Autó 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kaptár utca 1-3., adószáma: 12556735-2-07)
2. rész:
Mercarius Flottakezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1142 Budapest Komáromi Út 36-38., adószáma: 12238673-2-42)
3. rész:
nem releváns, eredménytelen rész
4. rész:
"MARSAL" Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társaság (székhelye: 8500 Pápa, Külső-Veszprémi u. 23., adószáma: 10478536-2-19) - Balaton Box & Rent Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2481 Velence, Liget utca 14., adószáma: 10478536-2-19)

5. rész:
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
Barta Autó 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8000 Székesfehérvár, Kaptár utca 1-3., adószáma: 12556735-2-07); SCHILLER FLOTTA Autópark Kezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1133 Budapest, Dráva utca 17., adószáma:…
… 14014587-2-41)
… 14014587-2-41); Mercarius Flottakezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1142 Budapest, Komáromi út 36-38., adószáma: 12238673-2-42)
nem került ajánlat benyújtásra
"MARSAL" Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társaság (székhelye: 8500 Pápa, Külső-Veszprémi u. 23., adószáma: 10478536-2-19) - Balaton Box & Rent Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2481 Velence, Liget utca 14., adószáma: 10478536-2-19); SCHILLER FLOTTA Autópark Kezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1133 Budapest, Dráva utca 17., adószáma: 14014587-2-41