„Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése” Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 123 990 db eszköz. A részenként előírt mennyiségektől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül -AK plusz 30 %-kal eltérhet. [Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére, -a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani, - a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 15 munkanap, -az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.] Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni. A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-08-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-07-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-07-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR000334332022
Rövid leírás:
„Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése”
Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 123 990 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül -AK plusz 30 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 15 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni.
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül -AK plusz 30 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 15 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
A rész elnevezése: Seldinger tű
A rész száma: 1
Rövid leírás:
3200 db/24 hónap
rozsdamentes acélból készült, két síkban köszörült, vékonyfalú
7 cm hosszú, 18 Gauge
0 0385” guide wire befogadására is alkalmas
conuson jelölve a tű metszésiránya
hegykiképzés: teljesen sima, lépcsőmentes, a vezetődrótra simuló tűheggyel
luer végű, pajzs nélküli
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

Időtartam: 24 hónap
A lehetőségek leírása:
A II.2.4) pontban előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - Ajánlatkérő plusz 30 %-kal eltérhet.
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan kötelező jelleggel élnie kellene, azaz lerendelési kötelezettsége Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre sem részben sem egészben nem keletkezik.

Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes elszámolását megelőzően, az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt élhet egyoldalú, írásbeli, Eladó felé címzett nyilatkozata útján.

Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opciós mennyiség egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes opciós mennyiség lerendelésére kötelezettséget fog vállalni!
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki megrendelést, illetve hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni.

… amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő köteles az opciós mennyiséget az Adásvételi Szerződésben foglalt változatlan feltételek szerint, változatlan egységáron biztosítani.
… a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.”
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni.
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Sheath (femorális punkcióhoz)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
8000 db/24 hónap
4F, 5F, 6F, 7F, 8F, 9F, 10F, 11F
egyszerhasználatos
hidrofil bevonattal ellátott
dilatatorral, 0 025", 0 035" vagy 0,038" méretű rövid guidewire-el
hossz ≥ 10cm
teljes hosszában kink - resistant
oldalággal és azon csappal ellátott
hemostatikus szeleppel rendelkező
20-30 cm hosszúságban is elérhető
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Sheath (radiális punkcióhoz)
A rész száma: 3
Rövid leírás:
13000 db/24 hónap
4F, 5F, 6F
dilatatorral, 20 vagy 22G tűvel és választhatóan 0,018", 0 021" vagy 0,025" méretű rövid guidewire-el
hossz ≥ 7cm
teljes hosszában hidrofil bevonatú változat is elérhető
vékonyított falú változat is elérhető (külső átmérő csökkenés 1F)
≥20 cm hosszúságban is elérhető
A rész elnevezése: Sheath (biopsziához)
A rész száma: 4
Rövid leírás:
200 db/24 hó
7F
42-45 és 95-98 cm-es hosszúságban elérhető
egyenes és "multipurpose" végkialakítású változata is van
dilatátorral vagy 7F multipurpose katéterrel együtt szállítva
További információk:
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Sheath (strukturális intervenciókhoz)
A rész száma: 5
Rövid leírás:
1600 db/24 hó
10F, 12F, 13F, 14F, 16F, 18F, 20F
egyenes
oldalággal és azon csappal ellátott, hemostatikus szeleppel rendelkező
25-35 cm hosszú
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Feltágítható sheath (strukturális intervenciókhoz)
A rész száma: 6
Rövid leírás:
30 db/24 hó
összecsukott állapotban 12-15F (külső átmérő), teljesen kinyitva 18-19F (belső átmérő)
egyszer használatos
20-40 cm hosszú
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás, 3. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek transzfemoralis katéterezé
A rész száma: 7
Rövid leírás:
típusok: Judkins (JL vagy FL 3,5-6; JR vagy FR 3,5-5), Amplatz (AL I-III; AR I-II), Pigtail (egyenes, hajlított), IMA, Multipurpose (MP I, II), NIH, speciális radiális/brachiális görbületek (legalább 3 féle), fem. behatolásból Headhunter, Vertebral, SIM1-2, Cobra, Berenstein
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont , 3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek transzradialis katéterezés
A rész száma: 8
Rövid leírás:
16000 db/24 hó
4F, 5F
nagy flow kapacitású, belső átmérő >0,041" (4F)
típusok: radiális/brachiális görbületek (legalább 2 féle TIG görbület, IKARI), Judkins (JL vagy FL 3,5-6; JR vagy FR 3,5-5), Amplatz (AL I-III; AR I-II), Pigtail (egyenes, hajlított), IMA, Multipurpose
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.- 3. szempont: egyenes arányosítás,
A rész elnevezése: Markeres pigtail katéter
A rész száma: 9
Rövid leírás:
160 db/24 hó
5F, 6F
100-110cm hosszúságú, a markerek 1 cm távolságban helyezkednek el
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontját alkalmazza Ajánlatkérő.
A rész elnevezése: Hidrofil angiográfiás katéter
A rész száma: 10
Rövid leírás:
A rész elnevezése: Bioptom katéterek
A rész száma: 11
Rövid leírás:
300 db/24 hó
5-7F kompatibilis
50-60 cm és 100-110 cm hosszúságban is elérhető (transjugularis, transfemoralis)
min. 2,45 mm3 szövetminta vételére alkalmas
Ajánlattevő a katéterek működtetéséhez szükséges speciális konzolt és tartalék konzolt a szerződés időbeli hatályáig térítésmentesen biztosítja az Ajánlatkérő számára, valamint szervizelését térítésmentesen ellátja.
A rész elnevezése: Vezetődrótok
A rész száma: 12
Rövid leírás:
4400 db/24 hó
atrombogén felszínű
műanyag - lehetőleg teflon - bevonattal ellátott
egyik végén 3 mm sugarú "J" végű
másik végén egyenes, soft tippel
150-180 és 260cm-es hosszban is elérhető
0,035" átmérőjű
A rész elnevezése: Vezetődrótok hidrofil bevonattal
A rész száma: 13
Rövid leírás:
2400 db/24 hó
450-ban hajlított tip és egyenes vég is elérhető
120-150-180 cm hosszban is elérhető
0,018”, 0,025", 0,032", 0,035" és 0,038" átmérőben is rendelhető
A rész elnevezése: Hosszú vezetődrótok hidrofil bevonattal
A rész száma: 14
Rövid leírás:
400 db/24 hó
>= 260 cm hosszban is elérhető
A rész elnevezése: Dedikált TAVI vezetődrót
A rész száma: 15
Rövid leírás:
800 db/24 hó
pigtail-szerű végkialakítás
formatartó memória
260-300cm-es hossz
A rész elnevezése: Lunderquist "extra stiff" vezetődrót
A rész száma: 16
Rövid leírás:
egyik végén 7mm sugarú "J" végű
15cm fokozatosan csökkenő keménység, 4cm hosszú lágy disztális rész
260cm-es hossz
3 féle végkialakítású
A rész elnevezése: Coronarográfiás fecskendő
A rész száma: 17
Rövid leírás:
10-12 ml kapacitású
biztonsági reservoirral rendelkező
gumigyűrűvel ellátott
male luer végű
rotating adapterrel ellátott
finger grip-típusú
kontrasztanyag fecskendő
A rész elnevezése: Radialis komprimáló eszköz
A rész száma: 18
Rövid leírás:
10000 db/24 hó
szelektív kompressziós eszköz az artéria radialis punkcióját követő komprimáláshoz
felépítése lehetővé teszi a szúrás helyének vizuális kontrollját
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Záróeszköz 12-18F artériás behatolási kapu zárásár
A rész száma: 19
Rövid leírás:
1200 db/24 hó
a punkciós nyílás zárása sebészeti, nem felszívódó varrófonallal
gyorsvágó mechanizmus
1 eszközzel 6-8.5F, 2 varrattal akár 24F legyen zárható
A rész elnevezése: Záróeszköz 6-8F artériás behatolási kapu zárására
A rész száma: 20
Rövid leírás:
kollagénes perkután érzáró katéter
méretválaszték 6F és 8F
1 felszívódó polimer horgonyból és kollagénből álló mechanikus érzáró eszköz
90 nap alatt teljesen felszívódik
A rész elnevezése: Záróeszköz 14-25 F artériás behatolási kapu zárásá
A rész száma: 21
Rövid leírás: kollagénes perkután érzáró katéter 14-25 F artériás punkciók zárásához
A rész elnevezése: Patent hemosztázis érzáró korong
A rész száma: 22
Rövid leírás:
1000 db/24 hó
katéterelvátolítás helyén vérzés helyi kontrollálására használható hidrofil polimer összetevőjű korong
kálium-ferrát hatóanyaggal
szemi-okkluzív nyomás mellett képes gyorsítani az alvadási folyamatot az antikoagulációs szintektől függetlenül
A rész elnevezése: ACIST "Handcontroll"
A rész száma: 23
Rövid leírás:
8000 db/24 hó
CMS 2000 ACIST injektorral kompatibilis
A rész elnevezése: ACIST 100ml-es fecskendő
A rész száma: 24
Rövid leírás: 1400 db/24 hó
A rész elnevezése: ACIST transducer
A rész száma: 25
A rész elnevezése: Guiding katéterek I.
A rész száma: 26
Rövid leírás:
6F, 7F, 8F
belső átmérő:6F ≥0,070"; 7F ≥0,081"; 8F ≥0,091"
atraumatikus soft tip, végén sugárfogó markerrel
nagy back-up kontroll
kettős drót-fonat merevítés
PTFE belső bevonat
hossz 100cm
típusok: Judkins (JL vagy FL 3,5-6; JR vagyF 3,5-6), Amplatz (AL I-III; AR I-II), Extra back-up (XB, Voda vagy BL 3,0-4,5), IMA, Multipurpose (MP I, II, HS), Art (3,5-4,5)
a JL, JR, Extra back-up görbületek oldalnyílásos (SH) kivitelben is elérhetők
További információk:
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont, -3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Guiding katéterek II.
A rész száma: 27
Rövid leírás:
5F, 6F, 7F, 8F
belső átmérő: 5F ≥0,058"; 6F ≥0,071"; 7F ≥0,081"
atraumatikus soft tip, sugárfogó markerrel
drót-fonat merevítés
hossz 90; 100; 110 cm legyen elérhető (6F-nél)
típusok: Judkins (JL vagy FL 3,0-6,0; JR vagy FR 3,0-6,0), Amplatz (AL I-III; AR I-II), Extra back-up (XB, Voda vagy BL 3,0-5,0), IMA, Multipurpose (MP I, II, HS)
valamennyi forma oldalnyílásos (SH) kivitelben is elérhető
lehetőség egyéni végkialakítások megvalósítására
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2 és 4. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont, 3. szempont: egyenes arányosítás
A rész elnevezése: Guiding katéterek III.
A rész száma: 28
Rövid leírás:
600 db/24 hó
belső átmérő: 5F ≥0,058", 6F ≥0,071"
hidrofil külső bevonat a prox. és diszt. szegmentumok kivételével
>110 cm-es, flexibilis végű változatban is elérhető (5F)
típusok: radiális görbületek (TIG), Judkins (JL vagy FL 3,5-6; JR vagyF 3,5-6), Amplatz (AL I-III; AR I-II), Extra back-up (XB, Voda vagy BL 3,0-4,5), IMA, Multipurpose
További információk:
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás, - 3. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Sheathless guiding katéter
A rész száma: 29
Rövid leírás:
transzradiális intervenciókhoz használatos nagy belső átmérőjű, hidrofil borítású katéterek
legalább 3 féle belső átmérőben elérhető (>=0 070"; >=0 080"; >=0 090")
dilatátorral ellátva
típusok: minden elérhető görbület és méret (JR, JL, AL, MP, SC, PB…)
120 cm-es perifériás változatban is elérhető legyen
A rész elnevezése: Guide extension
A rész száma: 30
Rövid leírás:
mély katéter intubációt lehetővé tevő guiding meghosszabbító katéter
6F guiding katéterrel kompatibilis
monorail kivitel
További információk:
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Standard PCI guidewire
A rész száma: 31
Rövid leírás:
6000 db/ 24 hó
0,014" átmérőjű
jó torque kontroll
merev belső vázú, mely a disztális részében vagy teljesen hosszában nitinol alapú
a belső merev váz nem ér a drót disztális végéig
hidrofil bevonatú
sima, thromboresistens felületű
175-190cm hosszú, de 300cm-es is rendelhető
sugárfogó, flexibilis, jó formatartású vég, egyenes és J vég is elérhető
dróthosszabbítási lehetőség
min. három különböző keménységű típusa van
A rész elnevezése: Hidrofil PCI guidewire
A rész száma: 32
Rövid leírás:
merev belső váz, mely a drót disztális végéig ér ("core to tip")
hidrofil polimer bevonatú
sugárfogó, flexibilis, jó formatartású vég
egyenes és J végű is elérhető
A rész elnevezése: CTO guidewire
A rész száma: 33
Rövid leírás:
0,014" átmérőjű, sugárfogó vég elérhető legyen >15 cm-ben is
"tip load" ≤0.6 - 12G≤, min. 10 keménységi fokozatban
elkeskenyedő, ≤ 0,01" végű változatban is elérhető
>9 cm-es sugárfogó, jó formatartású, vég
egyenes, J és preshaped végződéssel is elérhető
hidrofil és polymer típus is elérhető
elzáródott coronáriák megnyitására alkalmas
A rész elnevezése: Nyomásmérő vezetődrót I.
A rész száma: 34
Rövid leírás:
coronáriákban és perifériás erekben lévő nyomás meghatározására alkalmas 0,014" guide wire
jó sugárfogó képesség a flexibilis végen
poly-tetra-fluor etilén bevonat, nem thrombogen felszín
vezeték nélküli változatban is elérhető
torque device
További információk:
A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-4. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Nyomásmérő vezetődrót II.
A rész száma: 35
Rövid leírás:
500 db/24 hó
poly-tetra-fluor etilén vagy hidrofil bevonat, nem thrombogen felszín
optikai szenzorral ellátott nyomásmérő rendszer
A rész elnevezése: Digitális IVUS katéter
A rész száma: 36
Rövid leírás:
20 db/24 hó
coronaria és perifériás indikációval egyaránt rendelkezik
A rész elnevezése: Rotációs IVUS katéter
A rész száma: 37
Rövid leírás:
Rotációs elven működő IVUS katéter
visszahúzó eszközzel és manuálisan egyaránt használható
45-60 Mhz
A rész elnevezése: OCT katéter
A rész száma: 38
Rövid leírás:
Intravasculáris FD-OCT optikai képalkotáshoz használható
Monorail végkialakítás
6F katéter és 0,014 ”guide wire kompatibilis
135 cm es hasznos hosszúságú katéter
Hydrophil bevonat a disztális végen
Alacsony profilú tip (<=2.7 F)
A rész elnevezése: Coronaria snare
A rész száma: 39
Rövid leírás:
intracoronariás idegentest visszahúzására, eltávolítására alkalmas eszköz
2.3-3 F és 3.2 F méretekben
legalább kétféle elfogószerkezet kialakításban elérhető
A rész elnevezése: Mikrokatéter anterográd CTO-hoz
A rész száma: 40
Rövid leírás:
260 db/24 hó
OTW típusú
130 és 150 cm hosszban is elérhető
min. guiding katéter méret 5F
Distal külső/belső átmérő 0.60/0.45 mm 1.8 Fr (0.60 mm)
dupla lumenű változatban is elérhető
Hidrofil bevonat
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont, 3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Mikrokatéter retrográd CTO-hoz
A rész száma: 41
Rövid leírás:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-4. szempont: egyenes arányosítás, 5-6. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Ballonkatéterek utódilatációhoz
A rész száma: 43
Rövid leírás:
3600 db/24 hó
Átmérő választék (Ø 3.0mm) ≤2,0 - 5,0≤
Hossz választék (Ø 3.0mm) 6 - 27 ≤
Nominális nyomás (Ø 3.0mm) ≥12 ATM
Rated Burst Pressure (Ø 3.0mm) ≥20 ATM
Tip entry profile (Ø 3.0mm) < 0,017"
Shaft vastagság (Ø 3.0mm) ≤ 2,1F
≤2.6F
Markerek (Ø 3.0mm) 2 darab
Típus NC
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-4. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: CTO ballonkatéterek
A rész száma: 44
Rövid leírás:
Átmérő választék (Ø 3.0mm) ≤1,25 - 4,0≤
Hossz választék (Ø 3.0mm) ≤10 - 30≤
Nominális nyomás (Ø 3.0mm) ≥ 6 ATM
Rated Burst Pressure (Ø 3.0mm) ≥ 14 ATM
Tip entry profile (Ø 3.0mm) ≤ 0 017"
Crossing profile (Ø 3.0mm) ≤ 0 026"
Shaft vastagság (Ø 3.0mm) ≤ 2.0F
≤ 2.5F
Shaft hosszúság (Ø 3.0mm) > 140 cm
Markerek (Ø 3.0mm) 1-2 darab
Típus SC (RX)
A rész elnevezése: "High pressure" ballonkatéterek
A rész száma: 45
Rövid leírás:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás, 5. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Super high pressure ballonkatéterek
A rész száma: 46
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1, 4. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Gyógyszerkibocsátó ballon
A rész száma: 47
Rövid leírás:
Hatékony gyógyszer-hordozóanyag mátrix bevonat
3 μg/mm2 gyógyszer dózis
hossz választék ≤10 - 30≤
rated burst pressure ≥ 12 ATM
A megajánlott termékkel készült publikált klinikai vizsgálat megléte
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás, 4. szempont: közvetlen pontkiosztás - Igen-10 pont; nem - 0 pont.
A rész elnevezése: Vágó ballon
A rész száma: 48
Rövid leírás:
40 db/24 hó
mikrosebészeti ballonkatéter, éles microtome pengékkel
Átmérő választék ≤2,0 - 4,0≤
Hossz választék ≤6 - 15≤
Rated Burst Pressure (Ø 3.0mm) ≥ 8 ATM
Típus semi-compliant vagy noncompliant
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1-4. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Rotációs atherectom katéter
A rész száma: 49
Rövid leírás:
rotációs atherectomiás katéter
gyémántbevonatú, elliptikus fúró
nagy sebességű rotacionális ablációra képes (RPM max. 190 000)
1.25-2.5mm burr méretek, legalább 6 féle
A rész elnevezése: Rotációs atherectom vezetődrót
A rész száma: 50
Rövid leírás:
330 cm hosszú vezetődrót rotációs atherectomiához
0 014” átmérőjű
2 féle kivitel (extra support és floppy)
A rész elnevezése: Thrombus aspirációs katéter
A rész száma: 51
Rövid leírás:
friss thrombus eltávolítására szolgáló rapid exchange katéter
6F és 7F változatban is elérhető
0,014” guidewire kompatibilis
zárható vákuum fecskendővel és filter kosárral szállítva
tip profile ≤ 0,03" (lesion entry profile)
crossing profile ≤0,06"
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A II.2.5) ponthoz: Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2-3. szempont: egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: Indeflator
A rész száma: 52
Rövid leírás:
5000 db/24 hó
teljesen átlátszó műanyag fecskendő rész
12-30 ml űrtatrtalom
biztonsági reservoir
10-15 cm-es - rotating adapterrel ellátott végű - hosszabbító
hiteles, jól látható skálájú, ≥40 ATM nyomásig mérő manométer
könnyű, gyors kezelhetőség
pontos nyomás beállíthatóság
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 havi 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni.
A rész elnevezése: Indeflator strukturális intervenciókhoz
A rész száma: 53
Rövid leírás:
50 db/24 hó
50-60 ml űrtatrtalom
hiteles, jól látható skálájú, ≥12 ATM nyomásig mérő manométer
A rész elnevezése: Y-adapter
A rész száma: 54
Rövid leírás:
tökéletesen átlátszó
9.5 F lumen
egyik végén luer csatlakozás, másik végén rotating adapter
csavaros és nyomógombos zárószelepppel ellátott változat is elérhető
0,014" guidewire befogadására alkalmas Touhy-Borst szelep
A rész elnevezése: Kissing biballon adapter
A rész száma: 55
Rövid leírás: 20 atm nyomás mellett is nyomásvesztés nélküli csatlakozás
A rész elnevezése: Hemosztázis szelep
A rész száma: 56
Rövid leírás:
diagnosztikus és guiding katéter leárásához alkalmas szilikon szelepes eszköz
oldalvezetékkel ellátott
A rész elnevezése: Torquer
A rész száma: 57
Rövid leírás:
csavaros szerkezettel rögzíthető, mely nem ragad be
csúszásmentes illeszthetőség
0,014" guidewire-hez illeszthető
0,035" guidewire-hez illeszthető változat is elérhető legyen
A rész elnevezése: Angiográfiás tű (artéria és/vagy véna punkcióhoz)
A rész száma: 58
Rövid leírás:
vékonyfalú
4 cm hosszú
0 021 inch méretű vezetődrót befogadására alkalmas
luer végű
egyszer-használatos
base plate nélküli
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.
A rész száma: 59
Rövid leírás:
280 db/24 hó
vékonyfalú,
2.5 cm hosszú
0 018 inch méretű vezetődrót befogadására alkalmas
A rész elnevezése: Speciális sheath
A rész száma: 60
Rövid leírás:
80 db/24 hó
4-5-6-7-8-9-10-11-12-14F
30-45, 65-75, 80-90 cm hosszú
szilikon bevonat
egyenes és Mullins görbület
proximalis szakaszon megerősített (kink-resistent), oldalággal és csappal ellátott
maximalis biztonságú hemostatikus szelep
A rész elnevezése: Diagnosztikus szívkatéterek (NIH) 1.
A rész száma: 61
Rövid leírás:
560 db/24 hó
4-5 F
65-80-100 cm hosszú
0 038" guidewire befogadására alkalmas
csak oldalnyílású
a fenti introducer készletekkel teljesen kompatibilis
nagy flow kapacitású, nagyerek és szívüregek angiographiájára is alkalmas
atraumatikus soft-tip-el ellátott
kiváló torque-kontrollal bíró, enyhe véggörbülettel rendelkező
kiváló mozgathatóságú és alaktartású
optimális kezelhetőségű
külméretéhez képest lehető legnagyobb belső átmérőjű,
"kink-resistant" kialakítású
A rész elnevezése: Diagnosztikus szívkatéterek (pigtail) II.
A rész száma: 62
Rövid leírás:
65-80-110 cm
egyenes és hajlított
vég- és oldalnyílás
nagy flow kapacitás (PSI 1200)
nagyerek és szívüregek katéterezésére is alkalmas
0 038"" guidewire befogadására alkalmas
A rész elnevezése: Diagnosztikus és guiding katéter (Judkins)
A rész száma: 63
Rövid leírás:
4F
85 cm
0 038 inch guidewire befogadására alkalmas
soft tip-el ellátott
coronarographiára alkalmas
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek III. (Multipurpose)
A rész száma: 64
Rövid leírás:
0 035-0 038" guidewire
oldal- és végnyílású
enyhe véggörbület
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek IV. (Berman)
A rész száma: 65
Rövid leírás:
100 db/24 hó
4-5F
50-80 cm
katéter végén elhelyezkedő felfújható ballonnal rendelkező (0.6-0.75 ml űrtartalom)
0 018-0 025 " guidewire befogadás
angiographiára alkalmas
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek V. (wedge Berman)
A rész száma: 66
Rövid leírás:
60-80-100 cm
csak végnyílású
a katéter végén elhelyezkedő felfújható ballonnal rendelkező (0.75 ml űrtartalom)
minimum 0 021" guidewire befogadására
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek VI. (Multitrack)
A rész száma: 67
Rövid leírás:
80-100 cm
nagy flow kapacitás (PSI 1000)
0 035" guidewire befogadás
vezetődrót eltávolítás nélkül pull-back nyomásmérés és angiographia végezhető
A rész elnevezése: Vezetődrótok I.
A rész száma: 68
Rövid leírás:
atrombogén
műanyag , lehetőleg teflon bevonat
egyik végén "J" véggel, másikon egyenes soft tippel
0 025-0 032-0 035" átmérővel
150-180, 260-300 cm hossz méretekkel
A rész elnevezése: Vezetődrótok II.
A rész száma: 69
Rövid leírás:
műanyag , teflon bevonat
egyenes soft tip és fix core
0 018-0 021-0 025-0 032-0 035" átmérők
150-180 cm hossz méret
A rész elnevezése: Interventios ballonkatéterek
A rész száma: 70
Rövid leírás:
ballonméret 4-25 mm 1-2 mm-ként
ballonhossz 2-4 cm
guidewire méret 0 018-0 035"
alkalmasság billentyű és értágításra is
minimális nyomástűrő képesség 1.5-5.0 atm
megfelelő introducer set-hez történő megfelelhetőség (4-11F)
rövid inlációs és deflációs idő
non-compliant ballon
kellő hajlékonyságú distalis tip
minimum 2 kellő intenzitású sugárfogó marker
thomboresistencia kívül-belül
egyenes végű, akacsony shaft profil, coaxialis helyzetben
kisebb ballonméret esetén (8 mm-ig) 4F sheath-be vezethetőség
A rész elnevezése: Vezetődrótok IV. (AES)
A rész száma: 71
Rövid leírás:
520 db/24 hó
0 025-0 032-0 035" méret
sima felszín
sugárfogó
nitinol core, teflon bevonat
thromboresistens felület
extrastiff típus
260-300 mm hosszúság
egyenes és "J" végű formában is
3 cm-es flexibilis tip
A rész elnevezése: Vezetődrótok V.
A rész száma: 72
Rövid leírás:
0 018" méret
teflon bevonat
1-2cm-es flexibilis tip
A rész elnevezése: Vezetődrótok VI. (AUS)
A rész száma: 73
Rövid leírás:
140 db/24 hó
0 035" méret
ultra erős támaszték
5 cm-es flexibilis vég
260-300 cm-es hosszúság
A rész elnevezése: Elfogó katéter (snare)
A rész száma: 74
Rövid leírás:
minimum 100 cm hosszúság
5F introducer setbe vezethető
vége kinyitott állapotban 90 fokos szöget zárjon be a katéterrel
kívülről nyitható, zárható és hajlítható
intravascularis eszközök és fragmentumok eltávolítására is alkalmas
"lasszó" átmérője 10-30 mm között
A rész elnevezése: Leválasztható occlusiós spirál (coil)
A rész száma: 75
Rövid leírás:
120 db/24 hó
nitinol spirálszerkezet
pre-mounted
leoldás előtt visszahúzható és újra pozícionálható
jó sugárfogó képesség
coil distalis átmérő 4-11 mm között max 2 mm-ként
coil proximális átmérő 4, 5, 6 mm
bejuttató katéter 4-5
ductus arteriosus zárásra indikációra CE jelzés
A rész elnevezése: Ballon septostomiás katéterek
A rész száma: 76
Rövid leírás:
pitvari ballonseptostomiára alkalmasság
oldalnyílás nélküli
egyenes bellumen
50-60 cm hosszúság
nem kónikus kiképzésű ballon
distalis végén min 1 mm-es flexibilis tip
felfújt ballon űrtartalma minimum 1.5 ml, min. 12 mm-es átmérőt biztosítva
A rész elnevezése: Továbbtág. spec. bare stent nagyerek tartós tág.
A rész száma: 77
Rövid leírás:
nagy radial force
nitinolből készült closed cell technológia
stent hossza zárt állapotban: 16-60 mm, beleértve a szélső értékeket is
stent rövidülés nyitás kapcsán 40% alatt
bare forma
eredeti hossztól függetlenül 24 mm-re történő feltágíthatóság
A rész elnevezése: Továbbtágítható speciális covered stent nagyerek
A rész száma: 78
Rövid leírás:
platinum/iridium anyagú
closed cell technológia
stent hossz zárt állapotban: 16-60 mm, beleértve a szélső értékeket is
utántágíthatóság eredeti hossztól függetlenül minimum 24 mm-ig
fedett borítás (PTFE)
eredeti hossztól függetlenül minimum 24 mm-re történő feltágíthatóság
A rész elnevezése: Továbbtágítható speciális covered stent aorta
A rész száma: 79
Rövid leírás:
open cell technológia
stent átmérő kinyitás után: 12-24 mm, max. 2 mm-ként utántágíthatóság eredeti átmérőtől függőn 20-30 mm-ig stent hossz zárt állapotban 19-59 mm
szükséges felvezető sheath méret 9-14F
katéter hossz: 75-120 mm
MR kompatibilitás
A rész elnevezése: Speciális kettős ballonkatéter nagyerek stentjének
A rész száma: 80
Rövid leírás:
Háló szerkezetből adódó jó alkalmazkodás, septalis hibákhoz.
Legfeljebb 7F katéteren legyne beültethető
Az eszköz legyen elérhető legalább 5 méretben 10 és 18 mm közötti diszkátmérővel (beleértve a szélsőértékeket is)
Az eszköz mindkét vége rendelkezzen mikrocsavaros rögzítő rendszerrel, mely lehetővé teszi a retrográd és az anterográd megközelítést is
Dupla korong felépítés, azonos átmérővel
Az eszköz bal kamrai testrésze (waist) legyen nagyobb, mint a jobb kamrai
Az eszközrészlet tartalmazza a megfelelő mikrocsavarral ellátott beültető kábelt
A rész elnevezése: Perkután transzkatéteres záróeszköz, perimembrán
A rész száma: 81
Rövid leírás: 10 db/24 hó
A rész elnevezése: Perkután transzkat. záróeszk., perimembrán, csecs.
A rész száma: 82
Rövid leírás:
A rendszer legyen előre töltött (pre-mounted)
Az eszköz legyen sugárfogó
Leoldás előtt legyen visszahúzható, és újrepozícionálható
Legyen elérhető 2 változatban
A rendszer legyen beültethető 6-7F katéteren
Az eszköz minimum 5 méretben legyen elérhető
Az eszköz distalis (bal kamrai) átmérője 8-16 mm között legyen, max 2 mm-ként
Az eszköz proximális (jobb kamrai) átmérője 6-8 mm MR kompatibilitás
A rész elnevezése: Perkután transzkat. záróeszk., perimembrán, kisded
A rész száma: 83
Rövid leírás:
Finom hálószerkezet, könnyű, atraumatikus eszköz
Egy korong technika kiegészítő széles támaszkodó felülettel (vállal), megakadályozandó a jobb kamrai betüremkedést Gömbcsukló csatlakozás a könnyű leválasztáshoz Leoldás előtt legyen visszahúzható és újrapozícionálható Méret:4-12 mm Alacsony sheath kompatibilitás:6-7 F

A rész elnevezése: Perkután transzkat. záróeszk. többszörösen feneszt
A rész száma: 84
Rövid leírás:
Magas biokompatibilitás
Asszimmetrikus lemezkialakítás
Leoldás előtt visszahúzható és újrapozícionálható Méret:4-16 mm Jelentős septum membran méretekhez is alkalmazhatóság: Bal oldali lemezátmérő:12-24 mm
Változó derékhossz, minimum 4 méret
A rész elnevezése: Perkután transzkat. záróeszk. közvetlen aorta alat
A rész száma: 85
Rövid leírás:
Speciális asszimmetrikus kiképzés
Leoldás előtt visszahúzható és újrapozícionálható
Méret:4-16
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában…
… részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
… részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó
intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom fennáll.
Igazolási mód:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (1)-(6) bekezdései alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-o) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá.

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia.

Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell saját maga, az alvállalkozói és az alkalmasság igazolásához bevont szervezet tekintetében az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom fennállásáról.

Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot.

Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
VI.3. pont folytatása:
22. Ajánlatkérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba,és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
23. Ajánlatkérő valamennyi rész esetében - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (a megajánlott terméknek és tartozékainak a felhívás részenkénti II.2.4) pontjában foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos gyártóját, típusát, cikkszámát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) - benyújtását írja elő.

24. Valamennyi részben valamennyi minőségi szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként gyártó által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozattal kérjük igazolni, tehát ezen dokumentum minden megajánlott termék esetében csatolandó, és kizárólag akkor fogadható el, amennyiben a benyújtott gyártó által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozat alátámasztja az értékelési részszempontra tett megajánlást.

25. Ajánlattevő köteles benyújtani cégszerű - vagy más, joghatás kiváltására alkalmas formában megtett - nyilatkozatát is arról, hogy az általa benyújtott minden tanúsítvány/azzal egyenértékű dokumentum/gyártói megfelelőségi nyilatkozat érvényes
26. Az ajánlat érvénytelen, amennyiben a megajánlott termék nem rendelkezik az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletnek, vagy a 93/42/EGK irányelv alapvető követelményeinek való megfelelést igazoló gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos.

27. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat, és az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő legkedvezőbb ajánlattevő

tekintetében végzi el a bírálatot.
28. A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt.
29. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET, EKR rendszeridő).
30. Ajánlatkérő valamennyi rész tekintetében a teljes mennyiség 70%-ának lehívására vállal kötelezettséget.
31. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR000517142022). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót tett közzé.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb a közbeszerzési eljárás tárgya (haemodinamikai termékek) szerinti szállításait.

A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét;
- a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím);
- a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek);
- a szállítás mennyiségét (darabszám);
- a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)];
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés…
… tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
… időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni.

A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.
Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített az adott részre vonatkozó jelen felhívás II.2.4. pontjában megjelölt termék szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége részenként összesen legalább eléri az alábbi darabszámot:

1. rész: 1680 db,
2. rész: 4200 db,
3. rész: 6825 db,
4. rész: 105 db,
5. rész: 840 db,
6. rész: 15 db,
7. rész: 2100 db,
8. rész: 8400 db,
9. rész: 84 db,
10. rész: 30 db
11. rész: 156 db
12. rész: 2310 db
13. rész: 1260 db
14. rész: 210 db
15. rész: 420 db
16. rész: 210 db
17. rész: 420 db
18. rész: 5250 db
19. rész: 630 db
20. rész: 1260 db
21. rész: 30 db
22. rész: 525 db
23. rész: 4200db
24. rész: 735 db
25. rész: 735 db
26. rész: 1260 db
27. rész: 1260 db
28. rész: 315 db
29. rész: 315 db
30. rész: 84 db
31. rész: 3150 db
32. rész: 210 db
33. rész: 420 db
34. rész: 420 db
35. rész: 262 db
36. rész: 9 db
37. rész: 9 db
38. rész: 9 db
39. rész: 15 db
40. rész: 136 db
41. rész: 21 db
42. rész: 2100 db
43. rész: 1890 db
44. rész: 315 db
45. rész: 420 db
46. rész: 30 db
47. rész: 105 db
48. rész: 19 db
49. rész: 19 db
50. rész: 19 db
51. rész: 105 db
52. rész: 2450 db
53. rész: 24 db
54. rész: 2310 db
55. rész: 105 db
56. rész: 105 db
57. rész: 2100 db
58. rész: 21 db
59. rész: 147 db
60. rész: 42 db
61. rész: 294 db
62. rész: 30 db
63. rész: 136 db
64. rész: 315 db
65. rész: 52 db
66. rész: 84 db
67. rész: 9 db
68. rész: 210 db
69. rész: 210 db
70. rész: 52 db
71. rész: 273 db
72. rész: 52 db
73. rész: 72 db
74. rész: 30 db
75. rész: 60 db
76. rész: 25 db
77. rész: 21 db
78. rész: 21 db
79. rész: 21 db
80. rész: 42 db
81.-85. részek: 4-4 db
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig!
A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható. Több részre történő ajánlattétel esetében elegendő, ha AT a megajánlott részek közül, a részek közül a legmagasabb elvárt referencia értéket tartalmazó rész esetében előírt elvárásnak megfelel, és azt igazolja.

Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat. A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására. Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész vonatkozásában: késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); meghiúsulási kötbér (a szerződés nem teljesített nettó értékének 30 %-a); szavatosság és 12 hónap jótállás. Részletesen a szerződéstervezetben.

Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 08:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-08-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Ekr
További információk: Kbt. 68.§ és EKR rendelet szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Hossz-típusok száma (db), előny a több
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): Hossz-típusok száma (db), előny a több
6F méretben is elérhető (igen/nem)
35 cm feletti hosszúságban is elérhető (igen/nem)
2. méretválaszték száma (db), előny a több
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. hidrofil bevonat (igen/nem)
2. A minimálkövetelménynél nagyobb belső átmérő 5F-nél (igen/nem)
3. geometria/méret mátrix (5F-nél), előny a nagyobb
2. A minimálkövetelménynél nagyobb belső átmérő 4F-nél (igen/nem)
3. nagyobb geometria/méret mátrix (4F-nél) előny a nagyobb
Vég-kialakítások száma (db), előny a több
Átmérő választék száma (db) előny a több
2. Nyomásállóság mértéke (PSI), előny a nagyobb
2. két méretben elérhetőség (igen/nem)
3. biztonsági gomb megléte (igen/nem)
3. Geometria/méret mátrix (6F-nél), előny a nagyobb
2. A minimálkövetelménynél nagyobb belső átmérő 6F-nél (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.A minimálkövetelménynél nagyobb belső átmérő 6F-nél (igen/nem)
4. MRADIAL, 3DRIGHT és EASYRADIAL görbületek együttes megléte (igen/nem)
3. Geometria/méret mátrix (6F-nél) , előny a nagyobb
2. Geometria/méret mátrix (6F-nél), előny a nagyobb
3. Kivitelek száma (db), előny a nagyobb
2. Belső átmérő mérete, előny a nagyobb
2. Kivitelek száma (db), előny a több
2. Kivitelek száma (db), előny a nagyobb
3. Markeres változat is elérhető (igen/nem)
2. drót és regisztráló vezetéknélküli kommunikáció opció (igen/nem)
3. randomizált vizsgálat > 1000 beteg bevonásával (igen/nem)
4. termodilucioval meghatározott CFR (igen/nem)
2. egyenes és J végű változatban is elérhető (igen/nem)
2. Az iFR egyidejű regisztrációjának lehetősége (igen/nem)
2. a katéter végén 0.5-1 mm-re sugárfogó marker (igen/nem)
3. elérhető típusok száma (db), előny a nagyobb
2. elérhető típusok száma (db), előny a nagyobb
2. átmérő/hossz mátrix (SC+NC), előny a nagyobb
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 3. tip entry profil mérete (maximum 0.017" (SC)), előny a kisebb
4. crossing profil mérete (maximum 0.026" (SC)), előny a kisebb
5. 1.5mm NC átmérő elérhetősége (igen/nem)
6. 5.0 mm SC átmérő elérhetősége (igen/nem)
2. tip entry profil mérete (maximum 0,017" ), előny a kisebb
3. átmérő/hossz mátrix, előny a nagyobb
4. rated burst pressure (minimum 20 ATM), előny a nagyobb
2. rated burst pressure (minimum 14 ATM), előny a nagyobb
3. tip entry profil mérete (maximum 0.017" ), előny a kisebb
4. crossing profil mérete (maximum 0.026" ), előny a kisebb
2. <2,25 mm-es átmérőben is elérhető (igen/nem)
4. rated burst pressure 2,25-4,0 átmérőnél (minimum 18 ATM), előny a nagyobb
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 5. semicompliant változat elérhető (igen/nem)
2. átmérő/hossz mátrix, előny a nagyobb
3. rated burst pressure 2,5-4,0 átmérőnél (minimum 35 ATM), előny a nagyobb
4. crossing profil mérete, előny a kisebb
3. rated burst pressure 2,5-4,0 átmérőnél (minimum 12 ATM), előny a nagyobb
4. IFU szerint de novo, kiserek, akut okklúziók indikáció megléte (igen/nem)
3. rated burst pressure 2,0-4,0 átmérőnél (minimum 8 ATM) , előny a nagyobb
2. kivitelek száma (db), előny a nagyobb
3. Shaft hossza, előny a nagyobb
2. űrtartalom (minimum 12 ml), előny a nagyobb
2. nyomásállóság (ATM), előny a nagyobb
2. 2 és 3 ágú (1 ill. 2 hemostatikus szeleppel) változatban is rendelhető (igen/nem )
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (a továbbiakban: e-Kr.).

2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben elektronikusan elérhetővé tesz. Amennyiben valamely nyilatkozatminta EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.

Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A.§-a, valamint az e-Kr. 11. §-a tartalmaz.

Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére.
3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal válaszolja meg.

4. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, valamint az ajánlat nem megfelelő helyre történő benyújtásáért ajánlatkérő nem vállal felelősséget, ennek kockázata az ajánlattevőt terheli.

5. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.

7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot aláírt pdf és szerkeszthető formában is szükséges benyújtani!

8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.

9. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást nem köteles elrendelni.

10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.

11. A IV.2.6) pontban rögzített 1 hónapos időtartam 30 naptári napnak felel meg.
12. A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához.
13. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (M/1.).

14. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Torma Judit (lajstromszáma: 00479)
15. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
16. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu).
18. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei előírásai szerint kell eljárni, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

19. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén az ajánlati felhívás előírásai az irányadók.
20. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki:

Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.

21. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék forgalmazására. Ha forgalmazási lánc részeként jogosult ajánlattevő a termék forgalmazására, úgy a gyártóig visszavezethető forgalmazási jog igazolása szükséges.

Folytatás a III.1.2. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem - a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 146-417049 (2022-07-27)
További információk (2022-08-25) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő tájékozttja az ajánlattevőket, hogy az egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosultak (Kereskedelmi ajánlat_mód)
Forrás: OJS 2022/S 166-471439 (2022-08-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 935 307 340 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
45 fokban hajlított tip és egyenes vég is elérhető
80-85 cm
260-300 cm hosszúság
5F introducer setbe vezethető (ajánlatkérő egyenértékűnek elfogadja a 4Fr és 5Fr katéter méret -tulajdonsággal rendelkező terméket is)
nitinolből vagy platina-irídiumból készült closed cell technológia
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-08 📅
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14770188📞
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu📧
Internetcím: http://www.sutura.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 816 000 HUF 💰
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 13914030📞
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu📧
Internetcím: http://www.premiergmed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 31 600 000 HUF 💰
73 450 000 HUF 💰
1 490 000 HUF 💰
39 840 000 HUF 💰
Név: DHS Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24161879243
Postacím: Fegyvernek Utca 9. Fszt.
Postai irányítószám: 1116
Telefon: +36 303498368📞
E-mail: sales@dhshungary.com📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 12 600 000 HUF 💰
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 17994400📞
E-mail: tender@vascular.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 13 600 000 HUF 💰
81 600 000 HUF 💰
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13910404📞
E-mail: medtech@medtech.hu📧
Internetcím: http://www.medtech.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 8 800 000 HUF 💰
17 850 000 HUF 💰
24 640 000 HUF 💰
19 800 000 HUF 💰
4 000 000 HUF 💰
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai város: Budapest, XI.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 12036905📞
E-mail: tender@novomed.hu📧
A szerződéskötés időpontja: 2023-04-13 📅
Név: COOK Medical Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14480780241
Postacím: Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 17779199📞
E-mail: hu.tenders@cookmedical.com📧
Internetcím: http://www.cookmedical.eu🌏
A beszerzés teljes értéke: 48 000 000 HUF 💰
743 200 HUF 💰
Név: EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12077571241
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
Telefon: +36 18153100📞
E-mail: tender@euromedic-hungary.com📧
Internetcím: https://www.euromedic-hungary.com/index.php/hun/🌏
A beszerzés teljes értéke: 21 400 000 HUF 💰
Név: MEDLINES Orvostechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11883524213
Postacím: Óvoda Utca 7.
Postai város: Halásztelek
Postai irányítószám: 2314
Telefon: +36 24474402📞
E-mail: kozbeszerzes@medlines.hu📧
Ország: Pest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 79 200 000 HUF 💰
97 200 000 HUF 💰
Név: Inovia Healthcare Import & Export Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26102690243
Postacím: Neumann János Utca 1
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 309979561📞
E-mail: info@inovia.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 5 800 000 HUF 💰
Név: B. Braun Trading Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25061978241
Postacím: Felhévízi Utca 5.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 13469700📞
E-mail: tender.office@bbraun.com📧
Internetcím: http://www.bbraun.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 129 408 000 HUF 💰
20 312 600 HUF 💰
20 049 400 HUF 💰
32 400 000 HUF 💰
38 400 000 HUF 💰
12 900 000 HUF 💰
Név: Premier G. Med Capital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27315383241
Postacím: Virág Benedek Utca 35.
Postai irányítószám: 1037
A beszerzés teljes értéke: 17 700 000 HUF 💰
Név: Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25556175208
Postacím: Széchenyi Utca 4.
Postai város: Rábasebes
Postai irányítószám: 9327
E-mail: info@cidhungary.eu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 12 472 000 HUF 💰
99 000 000 HUF 💰
6 600 000 HUF 💰
25 688 800 HUF 💰
164 000 000 HUF 💰
94 440 000 HUF 💰
Név: Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26231208207
Postacím: Liliom Köz 2.
Postai város: Etyek
Postai irányítószám: 2091
Telefon: +36 302763143📞
E-mail: zsengeller@bluemed.hu📧
Ország: Pest
🏙️
Internetcím: http://www.bluemed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 600 000 HUF 💰
5 500 000 HUF 💰
6 100 000 HUF 💰
5 550 000 HUF 💰
43 810 000 HUF 💰
6 340 000 HUF 💰
102 000 000 HUF 💰
Név: Cardiosolutions Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25331484242
Postacím: Bajcsy Zsilinszky út 43. 3. em. 2.
Postai irányítószám: 1065
Telefon: +36 703528036📞
E-mail: sales@cardiosolutions.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 57 564 000 HUF 💰
14 640 000 HUF 💰
12 080 000 HUF 💰
4 500 000 HUF 💰
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 13264941📞
E-mail: tender@biotronik.hu📧
Internetcím: http://www.biotronik.com🌏
A beszerzés teljes értéke: 17 600 000 HUF 💰
9 200 000 HUF 💰
18 000 000 HUF 💰
1 600 000 HUF 💰
9 000 000 HUF 💰
34 750 000 HUF 💰
1 350 000 HUF 💰
8 355 600 HUF 💰
1 347 800 HUF 💰
650 000 HUF 💰
2 580 000 HUF 💰
58 000 HUF 💰
406 000 HUF 💰
2 604 000 HUF 💰
303 000 HUF 💰
2 470 000 HUF 💰
3 030 000 HUF 💰
719 000 HUF 💰
3 000 000 HUF 💰
6 380 000 HUF 💰
21 595 000 HUF 💰
6 159 400 HUF 💰
4 490 000 HUF 💰
3 360 000 HUF 💰
Név: CPP-Budapest Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10240616242
Postacím: Amerikai út 33
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 14223700📞
E-mail: cppbudapest@cppbudapest.hu📧
Ország: Közép-Magyarország
🏙️
Internetcím: http://www.cppbudapest.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 340 000 HUF 💰
Név: DEVON CONSULTING Tanácsadó,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12875001243
Postacím: Gubacsi Út 47
Telefon: +36 308200360📞
E-mail: office.devon.consulting@gmail.com📧
A beszerzés teljes értéke: 20 340 000 HUF 💰
9 497 540 HUF 💰
29 980 000 HUF 💰
35 700 000 HUF 💰
26 360 000 HUF 💰
Név: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24381455243
Postacím: Hauszmann Alajos Utca 3/A
Telefon: +36 17920807📞
E-mail: info@synovis.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 13 243 000 HUF 💰
14 755 000 HUF 💰
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12342697243
Postacím: Sobieski János Utca 16.C lh. fszt. Ü/12.
Postai irányítószám: 1096
Telefon: +36 13885002📞
E-mail: twinmed@twinmed.hu📧
Internetcím: http://www.twinmed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 800 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
2
1
3
6
5
Hivatkozás További információk
10 - Hidrofil angiográfiás katéter számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel [Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pont].;
Ajánlatkérő a fedezethiányra tekintettel a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Premier G.Med Cardio Kft. ajánlatával szemben bírálati cselekményeket nem végzett.;
21 - Záróeszköz 14-25 F artériás behatolási kapu zárásá számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
60 - Speciális sheath számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].;
65 - Diagnosztikus katéterek IV. (Berman) számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
66 - Diagnosztikus katéterek V. (wedge Berman) számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
„Ajánlatkérő az alábbi Ajánlattevők ajánlatainak bírálatát a Kbt. 81. § (5) bekezdésére tekintettel nem végezte el:
Novomed Kereskedelmi Kft. (1115 Budapest, XI. Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.) 11., 18., 30., 43., 44., 45., 51., 52., 54., 74. részekben
SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest Gubacsi Út 47) 18., 47. részekben
Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság (1116 Budapest Hauszmann Alajos Utca 3/A) 47., 51., 74. részekben
Medline Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs Petőfi Sándor Utca 60 3812) 44., 47. részekben
"MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1121 Budapest Kútvölgyi Út 91/a.) 1., 2., 3., 7., 8., 12., 13., 17., 30., 43., 56., 57., 58., 62., 64., 74. részekben
UniCorp Biotech Kft. (1126 Budapest Tóth Lőrinc Utca 41) 30., 41. részekben
DHS Hungary Kft. (1116 Budapest Fegyvernek Utca 9. Fszt.) 15. részben
Premier G. Med Cardio Kft. (1026 Budapest Hidász Utca 1.) 7., 10., 14., 18., 26., 43., 44., 51., 63., 68. részekben
Cardiosolutions Kft. (1065 Budapest Bajcsy Zsilinszky út 43. 3. em. 2.) 18., 30., 45. részekben
Premier G. Med Capital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest Virág Benedek Utca 35.) 31., 32. részekben
Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság (1095 Budapest Lechner Ödön Fasor 3. B/3.) 12., 13., 14., 30., 34., 43., 45. részekben
Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság (2091 Etyek Liliom Köz 2.) 37. részben
B. Braun Trading Kft. (1023 Budapest Felhévízi Utca 5.) 1., 47. részekben
DEVON CONSULTING Tanácsadó,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest Gubacsi Út 47.) 84., 85. részekben
Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (1124 Budapest Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.) 45. részben
COOK Medical Hungary Kft. (1138 Budapest Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet) 1., 54., 56., 57. részekben”
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Novomed Kereskedelmi Kft. (1115 Budapest, XI. Fraknó Utca 4. VIII. em. 50., 10609882-2-43) 11.,15., 18., 27., 30., 35., 43., 44., 45., 51., 52., 54., 74. részekben
SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest Gubacsi Út 47, 12004692-2-43) 1., 17., 18., 43.-45., 47., 52., 54., 57., 67., 70., 76.-78., 80. részekben
Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1143 Budapest Hungária Krt. 128-132., 10658415-2-42): 21. rész
Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság (1116 Budapest Hauszmann Alajos Utca 3/A, : 24381455-2-43) 47., 51., 74., 81. részekben
Medline Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs Petőfi Sándor Utca 60 3812, 10823596-2-13) 40., 44., 47., 48. részekben
MEDLINES Orvostechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2314 Halásztelek Óvoda Utca 7., 11883524-2-13): 19., 31., 42. részekben
"MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1121 Budapest Kútvölgyi Út 91/a., : 10437216-2-43) 1., 2., 3., 7., 8., 9., 10., 12.-14., 17., 18., 26., 30., 39., 40., 42., 43., 46., 51., 52., 53., 56.-58., 62.-64., 66.-68., 74. részekben
Inovia Healthcare Import & Export Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest Neumann János Utca 1., 26102690-2-08) 22. rész
CPP-Budapest Kft ( 1145 Budapest Amerikai út 33, 10240616-2-42): 74. rész
Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság (2091 Etyek Liliom Köz 2., 26231208-2-07) 36., 37. részben
Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság (1096 Budapest Sobieski János Utca 16.C lh. fszt. Ü/12., : 12342697-2-43): 83. rész
B. Braun Trading Kft. (1023 Budapest Felhévízi Utca 5., 25061978-2-41) 1., 23.-25., 47., 55. részekben
DEVON CONSULTING Tanácsadó,Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1097 Budapest Gubacsi Út 47., 12875001-2-43) 75., 82., 84., 85. részekben
Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (1124 Budapest Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em., 10661644-2-43) 45. , 47. részekben
EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1051 Budapest Dorottya Utca 1., 12077571-2-41): 18., 84., 85. részekben
COOK Medical Hungary Kft. (1138 Budapest Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet, 14480780-2-41) 1., 16., 54., 56.-59., 71., 73. részekben”
Forrás: OJS 2023/S 081-243706 (2023-04-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000334332022
Rövid leírás:
„Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése”
Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 123 990 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül -AK plusz 30 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 15 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
„Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése”
Haemodinamikai termékek(DX,PCI, Gyerek) beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 123 990 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül -AK plusz 30 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 15 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000334332022/49
A beszerzés leírása:
40 db/24 hó
rotációs atherectomiás katéter
gyémántbevonatú, elliptikus fúró
nagy sebességű rotacionális ablációra képes (RPM max. 190 000)
1.25-2.5mm burr méretek, legalább 6 féle
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
40 db/24 hó
rotációs atherectomiás katéter
gyémántbevonatú, elliptikus fúró
nagy sebességű rotacionális ablációra képes (RPM max. 190 000)
1.25-2.5mm burr méretek, legalább 6 féle
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni.
A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontját alkalmazza Ajánlatkérő.
Postacím: Haller
utca
29
Irányítószám: 1096
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 24 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő plusz 30 %-kal eltérhet.
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan kötelező jelleggel élnie kellene, azaz lerendelési kötelezettsége Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre sem részben sem egészben nem keletkezik.
Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes elszámolását megelőzően, az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt élhet egyoldalú, írásbeli, Eladó felé címzett nyilatkozata útján.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opciós mennyiség egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes opciós mennyiség lerendelésére kötelezettséget fog vállalni!
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki megrendelést, illetve hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő köteles az opciós mennyiséget az Adásvételi Szerződésben foglalt változatlan feltételek szerint, változatlan egységáron biztosítani.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.”

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0049
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0049
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-03-08 📅
Cím: Adásvételi szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000334332022/5732
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0049 A vállalkozó neve és címe
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender@vascular.hu📧
Telefon: +36 17994400📞
Fax: +36 17994405 📠
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
- késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1
százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); meghiúsulási kötbér (a szerződés nem teljesített nettó értékének 30 %-a);
szavatosság és 12 hónap jótállás. Részletesen a szerződéstervezetben.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy
szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)–(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. §
a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek.

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
Nemzeti nyilvántartási szám: 15315386243
Postacím: Haller Utca 29. 38288
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Karba Noémi
E-mail: noemi.karba@gokvi.hu📧
Telefon: +36 307503624📞
Fax: +36 12998155 📠
URL: http://www.gokvi.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
Szerződés megkötésének dátuma: 2023.03.08.
Megajánlott összeg: nettó 18000000 Ft,-
Szerződésmódosítás dátuma 2024. február 5.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
Vevő megvizsgálta az Eladó által benyújtott dokumentumot a szerződés I. pontjában előírtak szerint, azokat a közbeszerzési eljárásban elvárt műszaki tartalommal és az ajánlatában benyújtott dokumentumokkal összevetette, melynek alapján megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban megjelölt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, tehát a termékkód változása elfogadható. A termékkód változás a Szerződésben vállalt egységárat és egyéb feltételeket nem érinti.
A szerződésmódosítás jogcíme Kbt. 141.§ (6) bekezdés.

A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0049
Új érték
Szöveg:
Eladó a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a 49. rész tekintetében a tájékoztató levelében megnevezett termékek UPN és GTIN kódja megváltozott.
A szerződésmódosítás jogcíme Kbt. 141.§ (6) bekezdés.
Eladó a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a 49. rész tekintetében a tájékoztató levelében megnevezett termékek UPN és GTIN kódja megváltozott.
A szerződésmódosítás jogcíme Kbt. 141.§ (6) bekezdés.
Forrás: OJS 2024/S 042-123222 (2024-02-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 935 307 340 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000334332022/38
Cím: OCT katéter
A beszerzés leírása:
20 db/24 hó
Intravasculáris FD-OCT optikai képalkotáshoz használható
Monorail végkialakítás
6F katéter és 0,014 ”guide wire kompatibilis
135 cm es hasznos hosszúságú katéter
Hydrophil bevonat a disztális végen
Alacsony profilú tip (<=2.7 F)
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
20 db/24 hó
Intravasculáris FD-OCT optikai képalkotáshoz használható
Monorail végkialakítás
6F katéter és 0,014 ”guide wire kompatibilis
135 cm es hasznos hosszúságú katéter
Hydrophil bevonat a disztális végen
Alacsony profilú tip (<=2.7 F)
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Postacím: 29.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0038
A szerződés odaítélése LOT-0038
Szerződés száma: 44-13/2023 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000334332022/4708
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0038 A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu📧
Telefon: +36 13914030📞
Fax: +36 13980687 📠
URL: https://www.premiergmed.hu🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1
százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); meghiúsulási kötbér (a szerződés nem teljesített nettó értékének 30 %-a); szavatosság és 12 hónap jótállás. Részletesen a szerződéstervezetben.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)–(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek.
késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1
százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); meghiúsulási kötbér (a szerződés nem teljesített nettó értékének 30 %-a); szavatosság és 12 hónap jótállás. Részletesen a szerződéstervezetben.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)–(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek.
Kiegészítő információk További információk
A szerződés száma: 44-13/2023
Ajánlat technikai azonosítója: EKR000334332022/4708
Nyertesről szóló döntés dátuma: 2023.02.03.
A szerződés megkötésének dátuma: 2023.03.08.
Megajánlott összeg: 6 100 000 HUF
Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: nem
Szerződésmódosítás dátuma 2024. április 25.
A szerződés száma: 44-13/2023
Ajánlat technikai azonosítója: EKR000334332022/4708
Nyertesről szóló döntés dátuma: 2023.02.03.
A szerződés megkötésének dátuma: 2023.03.08.
Megajánlott összeg: 6 100 000 HUF
Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: nem
Szerződésmódosítás dátuma 2024. április 25.
Változások Egyéb kiegészítő információk
Eladó 2024. március 5. napján kelt tájékoztatásában a szerződés részét képező termékek esetében a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a C408646 Dragonfly OPTIS KIT Imaging catheter továbbfejlesztett terméke az azzal egyenértékű 1014652 Dragonfly Opstar Imaging catheter. A korábbi terméket a gyártó már nem forgalmazza, így a jövőben az új terméket szeretné szállítani az Intézmény részére.
Vevő megvizsgálta a benyújtott dokumentumot a szerződés I. pontjában előírtak szerint, azokat a közbeszerzési eljárásban elvárt műszaki tartalommal és az ajánlatában benyújtott dokumentumokkal összevetette, melynek alapján megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban megjelölt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, tehát a helyettesítő termék elfogadható. A termékhelyettesítés a Szerződésben vállalt egységárat és egyéb feltételeket nem érinti.
Felek a Szerződést jelen okirat keretében közös megegyezéssel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján módosítják a 38. rész tekintetében.

A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0038
Új érték
Szöveg:
Eladó a szerződés részét képező termékek esetében a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a C408646 Dragonfly OPTIS KIT Imaging catheter továbbfejlesztett terméke az azzal egyenértékű 1014652 Dragonfly Opstar Imaging catheter. A korábbi terméket a gyártó már nem forgalmazza, így a jövőben az új terméket szeretné szállítani az Intézmény részére.
A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja
Felek a Szerződést jelen közös megegyezéssel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján módosítják a 38. rész tekintetében.
A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján: A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben:
c) a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre;
cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét;
cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Ha egymást követően több olyan módosításra kerül sor, amelyek a ca) alpont szerinti több, egymással nem összefüggő körülmény miatt merültek fel, ez a korlátozás az egyes módosítások nettó értékére alkalmazandó. Az egymást követő módosítások nem célozhatják e rendelkezés megkerülését.
A Szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, mivel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában megjelölt valamennyi feltételnek megfelel jelen módosítás.

Forrás: OJS 2024/S 092-280122 (2024-05-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 935 307 340 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000334332022/54
Cím: Y-adapter
A beszerzés leírása:
4400 db/24 hó
tökéletesen átlátszó
9.5 F lumen
egyik végén luer csatlakozás, másik végén rotating adapter
csavaros és nyomógombos zárószelepppel ellátott változat is elérhető
0,014" guidewire befogadására alkalmas Touhy-Borst szelep
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
4400 db/24 hó
tökéletesen átlátszó
9.5 F lumen
egyik végén luer csatlakozás, másik végén rotating adapter
csavaros és nyomógombos zárószelepppel ellátott változat is elérhető
0,014" guidewire befogadására alkalmas Touhy-Borst szelep
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % mennyiségre, opció nélkül kérjük megadni.
Értékelési módszerek: - 1. szempont (Ár): fordított arányosítás; - 2. szempont: egyenes arányosítás.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0054
A szerződés odaítélése LOT-0054
Szerződés száma: 43-11/2023 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 355 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000334332022/4948
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0054 A vállalkozó neve és címe
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai irányítószám: 1097
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu📧
Telefon: +36 14770188📞
Fax: +36 14770189 📠
URL: https://www.sutura.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
Szerződés megkötésének dátuma: 2023.03.08.
Megajánlott összeg: 8 355 600 HUF
Szerződés módosításának dátuma: 2024. 04. 18.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-4
Változások Egyéb kiegészítő információk
1. Eladó 2024. március 25. napján kelt tájékoztatásában a szerződés részét képező termékek esetében a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a tájékoztató levelében megnevezett terméket átmenetileg nem tudja szállítani, ezért helyettesítő terméket kíván biztosítani. Vevő megvizsgálta a benyújtott dokumentumot a szerződés I. pontjában előírtak szerint, azokat a közbeszerzési eljárásban elvárt műszaki tartalommal és az ajánlatában benyújtott dokumentumokkal összevetette, melynek alapján megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban megjelölt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, tehát a termékkód változása elfogadható. A termékkód változás a Szerződésben vállalt egységárat és egyéb feltételeket nem érinti.
2. Felek a Szerződést jelen okirat keretében közös megegyezéssel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján módosítják az 54. rész tekintetében.
1. Eladó 2024. március 25. napján kelt tájékoztatásában a szerződés részét képező termékek esetében a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a tájékoztató levelében megnevezett terméket átmenetileg nem tudja szállítani, ezért helyettesítő terméket kíván biztosítani. Vevő megvizsgálta a benyújtott dokumentumot a szerződés I. pontjában előírtak szerint, azokat a közbeszerzési eljárásban elvárt műszaki tartalommal és az ajánlatában benyújtott dokumentumokkal összevetette, melynek alapján megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban megjelölt feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, tehát a termékkód változása elfogadható. A termékkód változás a Szerződésben vállalt egységárat és egyéb feltételeket nem érinti.
2. Felek a Szerződést jelen okirat keretében közös megegyezéssel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján módosítják az 54. rész tekintetében.
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0054
Új érték
Szöveg:
Eladó, a szerződés részét képező termékek esetében a Szerződés I. pontjában foglaltak szerinti - mely alapján a Kbt. 141. § (4) bek. c) rendelkezései szerint eljárva az Eladó a termék elérhetőségének megszűnése esetén az ajánlatában megjelölt termékekkel műszakilag egyenértékű helyettesítő termék szállítására jogosult a Vevővel történt írásos egyeztetés követően - kötelezettségének eleget téve arról tájékoztatta Vevőt, hogy a tájékoztató levelében megnevezett 9822910 kódszámú terméket átmenetileg nem tudja szállítani, ezért helyettesítő terméket kíván biztosítani.
A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja
Felek a Szerződést közös megegyezéssel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján módosítják az 54. rész tekintetében.
A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján: A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben:
c) a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre;
cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét;
cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Ha egymást követően több olyan módosításra kerül sor, amelyek a ca) alpont szerinti több, egymással nem összefüggő körülmény miatt merültek fel, ez a korlátozás az egyes módosítások nettó értékére alkalmazandó. Az egymást követő módosítások nem célozhatják e rendelkezés megkerülését. A Szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, mivel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában megjelölt valamennyi feltételnek megfelel jelen módosítás.