Hang-fény-és színpadtechnikai eszközök beszerzése beszerzése 8 részben. I. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás II. rész: Mobil hangosítási rendszer III. rész: Csorsza center hangosítása, és fénytechnikai eszközök IV. rész: Mobil hangosítási, fénytechnikai rendszerek, és az ezekhez szükséges rögzítő, riggelő eszközök V. rész: Mobil színpad rendszer VI. rész: Meglévő mobil hangosítási rendszer kiegészítése VII. rész: Nagysátor fénytechnikája VIII. rész: Közösségi terek hangtechnika Valamennyi rész tekintetében egyaránt irányadó előírások: -Eladó feladatát képezi az eszközök szállítása, összeszerelése, üzembe helyezése, installálása, kábelezése, a csomagolási hulladék elszállítása, kapcsolódó munkák elvégzése, próbaüzem tartása Az átadás-átvétel feltétele a rendszerek működésének próbaüzeme, illetve kezelő személyzet betanítása maximum 5 fő részére I. rész vonatkozásában maximum 4 óra, II-VIII. rész vonatkozásában részenként maximum 2-2 óra, melyről jegyzőkönyv kerül felvételre - kizárólag új, gyári csomagolású, korábban még senki által nem használt, a hatályos jogszabályoknak, szakmai előírásoknak és a műszaki minimumkövetelményeknek mindenben megfelelő termékek ajánlhatók meg. - minden terméknek rendelkeznie kell magyar és/vagy angol nyelvű kezeléséi és felhasználói kézikönyvvel - Fontos kritérium, hogy a termékeknek magyarországi forgalmazója legyen, és rendelkezzenek javítóbázissal. Elvárás az 5 napon belüli javíthatóság, vagy csere lehetőség biztosítása. - minden terméknek, amely erősáramú áramellátást igényel, képesnek kell lennie EU szabványú (Type F, CEE 7/3) konnektorról, 220-230V 50Hz tápfeszültséggel üzemelni és/vagy akkumulátorát tölteni - minden releváns terméknek legalább angol nyelven, de lehetőleg magyar nyelven kell tudnia megjeleníteni A nyertes ajánlattevő által szállítandó áruk pontos leírását (műszaki minimumkövetelményeit) a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező kiadásra kerülő ártáblázat és a műszaki leírás tartalmazza. Ajánlattevők szakmai ajánlatként kötelesek RÉSZENKÉNT ajánlatukhoz csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező ártáblázatot (pdf és xls formátumban egyaránt) teljeskörűen kitöltve, melyből megállapítható, hogy a megajánlott termékek maradéktalanul megfelelnek Ajánlatkérő által előírt valamennyi műszaki minimumkövetelménynek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az ártáblázatban előforduló, nevesített típus név, márkanév stb. a termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a 321/2015. Korm. rendelet 46.§ (3) bekezdés alapján az azzal egyenértékű minőségű, műszaki jellemzőjű terméket ajánlatkérő elfogadja. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-23.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-17.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-10-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Televízió- és rádió-vevőkészülék, valamint hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések
Hivatkozási szám: EKR001553372022
Rövid leírás:
Hang-fény-és színpadtechnikai eszközök beszerzése beszerzése 8 részben.
I. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás
II. rész: Mobil hangosítási rendszer
III. rész: Csorsza center hangosítása, és fénytechnikai eszközök
IV. rész: Mobil hangosítási, fénytechnikai rendszerek, és az ezekhez szükséges rögzítő, riggelő eszközök
V. rész: Mobil színpad rendszer
VI. rész: Meglévő mobil hangosítási rendszer kiegészítése
VII. rész: Nagysátor fénytechnikája
VIII. rész: Közösségi terek hangtechnika
Valamennyi rész tekintetében egyaránt irányadó előírások:
-Eladó feladatát képezi az eszközök szállítása, összeszerelése, üzembe helyezése, installálása, kábelezése, a csomagolási hulladék elszállítása, kapcsolódó munkák elvégzése, próbaüzem tartása
Az átadás-átvétel feltétele a rendszerek működésének próbaüzeme, illetve kezelő személyzet betanítása maximum 5 fő részére
I. rész vonatkozásában maximum 4 óra,
II-VIII. rész vonatkozásában részenként maximum 2-2 óra, melyről jegyzőkönyv kerül felvételre
- kizárólag új, gyári csomagolású, korábban még senki által nem használt, a hatályos jogszabályoknak, szakmai előírásoknak és a műszaki minimumkövetelményeknek mindenben megfelelő termékek ajánlhatók meg.
- minden terméknek rendelkeznie kell magyar és/vagy angol nyelvű kezeléséi és felhasználói kézikönyvvel
- Fontos kritérium, hogy a termékeknek magyarországi forgalmazója legyen, és rendelkezzenek javítóbázissal. Elvárás az 5 napon belüli javíthatóság, vagy csere lehetőség biztosítása.
- minden terméknek, amely erősáramú áramellátást igényel, képesnek kell lennie EU szabványú (Type F, CEE 7/3) konnektorról, 220-230V 50Hz tápfeszültséggel üzemelni és/vagy akkumulátorát tölteni
- minden releváns terméknek legalább angol nyelven, de lehetőleg magyar nyelven kell tudnia megjeleníteni
A nyertes ajánlattevő által szállítandó áruk pontos leírását (műszaki minimumkövetelményeit) a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező kiadásra kerülő ártáblázat és a műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlattevők szakmai ajánlatként kötelesek RÉSZENKÉNT ajánlatukhoz csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező ártáblázatot (pdf és xls formátumban egyaránt) teljeskörűen kitöltve, melyből megállapítható, hogy a megajánlott termékek maradéktalanul megfelelnek Ajánlatkérő által előírt valamennyi műszaki minimumkövetelménynek.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat.
Az ártáblázatban előforduló, nevesített típus név, márkanév stb. a termék jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a 321/2015. Korm. rendelet 46.§ (3) bekezdés alapján az azzal egyenértékű minőségű, műszaki jellemzőjű terméket ajánlatkérő elfogadja.
Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Kieg. a II.2.5. ponthoz: az árkritérium megnevezése: Egyösszegű nettó ajánlati ár (Ft)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Hang-fény-és színpadtechnikai eszközök beszerzése beszerzése 8 részben.
I. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás
+ még 22

A rész elnevezése: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás
A rész száma: 1
Rövid leírás: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás:
Főépület, Tér:
+ még 60
Központi mátrix egység 64x64 Dante interfésszel 1db
Hangszóró F1, főbejárat oszlop 3db
Hangszóró F2 (fő épület homlokzat) 3db
Hangszóró F3 (téren, színház, multicsarnok, homlokzat, oszlopok) 21db
Oszlop konzol 6db
Végfok 3db
Vezeték nélküli 2 ch mikrofon vevő beépitett Dante interfész 8db
Vezeték nélküli mikrofon, tölthető 16db
Vezeték nélküli mikrofon töltő dokkoló 8db
Vezeték nélküli mikrofon rendszer, aktív vevőantenna 16db
Antenna tartó konzol 16db
Media player, CD, USB, Bluetooth, AUX, RS232 control 8db
RF kábel 450 m
TÉRHANGOSÍTÁS NYÁRI ERDŐ - VÉSZHELYZETI ZÓNA
Hangszóró 8db
Oszlop konzol 2db
TÉRHANGOSÍTÁS KRESZPARK
Oszlop konzol 3db
TÉRHANGOSÍTÁS KIKÖTŐ
Hangszóró 20db
Oszlop konzol 5db
TÉRHANGOSÍTÁS STRAND
Hangszóró 44db
Oszlop konzol 11db
Mikrofon tartó doboz 1db
Switch 1 db
Rack szekrény 1db
TÉRHANGOSÍTÁS SP-SZ AULA - VÉSZHELYZETI ZÓNA
Hangszóró 30db
TÉRHANGOSÍTÁS SCS1 MULTICSARNOK - VÉSZHELYZETI ZÓNA
Hangszóró 4db
TÉRHANGOSÍTÁS KÖZPONT 2.
Antenna összekötő patch kábel 2db
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása és az ártáblázat tartalmazza.
Időtartam: 50 nap
További információk:
Kieg. a II.2.5. ponthoz: az árkritérium megnevezése: Egyösszegű nettó ajánlati ár (Ft)
A rész elnevezése: Mobil hangosítási rendszer
A rész száma: 2
Rövid leírás: Zánka: Mobil hangosítási rendszer:
Analóg keverőpult 1db
+ még 13
Keverős Rack, 8HU magas 1db
Rack fiók, 3u 1db
Vezetéknélküli mikrofon vevőegység, 2 csatornás 2db
Vezetéknélküli kézi mikrofon 2db
Vezetéknélküli zsebadó 2db
Fejmikrofon zsebadóhoz 2db
Aktív antenna splitter és tápegység 1db
Professzionális 1HU CD/SD/USB/BT + FM lejátszó 1db
12" aktív szélessávú hangsugárzó 4db
Gémes mikrofon állvány 2db
Rackesítő készlet digitális keverőpulthoz 1db
Hangfal állvány szett 2 szett
Kábelszett 1 szett
Időtartam: 30 nap
A rész elnevezése: Csorsza center hangosítás, és fénytechnikai eszköz
A rész száma: 3
Rövid leírás: Zánka: Csorsza center hangosítása, és fénytechnikai eszközök
4 csatornás mikrofon UHF vevő 1db
+ még 11
Vezetéknélküli kézi mikrofon 4db
Vezetéknélküli zsebadó 4db
Fejmikrofon zsebadóhoz 4db
Gémes mikrofon állvány 4db
Aktív irányított antenna vezetéknélküli mikrofon rendszerhez 2db
Hangsugárzó huzat, 12" hangsugárzóhoz 4db
LED-es derítő 10db
Mozgófejes ledes derítő lámpa 4db
Akkumulátoros ledes derítő, töltővel egybeszerelt hordládában 2db
Fényvezérlő 1 szett
Szerelési anyagok 1 szett
A rész elnevezése: Mobil hangosítási, fénytechnikai rendszerek
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Zánka: Multicsarnok multicsarnok mobil hangosítási, fénytechnikai rendszerek, és az ezekhez szükséges rögzítő, riggelő eszközök
Kompakt 40 csatornás digitális keverőpult, tartozékokkal 1db
+ még 27
Stagebox digitális keverőpulthoz 1db
CAT6 kábel kábeldobon 1db
Keverős Rack, 12HU magas 1db
4 csatornás mikrofon UHF vevő 2db
Aktív antenna splitter és tápegység 2db
Passzív szélessávú linear array hangsugárzó 8db
Cover + Dolly 4 hangfalhoz 2db
Passzív mélysugárzó 4db
Hangsugárzó huzat, mélysugárzóhoz 2db
Kiegészítő kerekes talp mélysugárzóhoz 2db
Függesztő szerelvény linear array hangfalhoz 2db
Színpadi monitorhangfal 4db
D osztályú teljesítményerősítő, beépített DSP-vel, 3db
12 HU magas rackszekrény 1db
Mozgófejes ledes derítő lámpa 6db
Mozgófejes ledes spotlámpa 6db
Ledes effekt csík 4db
Akksis ledes derítő, töltővel egybeszerelt hordládában 3db
Ködgép 2db
Fénytechnikai szett 1db
Négyszög hídelem 2db
Kábelvezető hídelemhez 2db
50x2mm alucső talppal 4db
2 csatornás motorvezérlő 2db
Lánckúszó motor 4db
Kábelszett 1szett
Szerelési anyagok 1szett
A rész elnevezése: Mobil színpad rendszer
A rész száma: 5
Rövid leírás: Fonyód: Mobil színpad rendszer
1 db Színpadrendszer, kiegészítőkkel
+ még 8
Színpadrendszer, 48m2 (24db 2x1 színpadelem, 80-100 cm láb 35db, 1 lépcső, rendszer összeszereléséhez szükséges szerelvények) - 200 x 100 cm-es, aluminium színpadelemek, minimum 750 kg/m2 teherbírással

- Minden színpadelem egymásba illeszthető legyen nútok és fogas profilok segítségével, az elemek az illesztés után szerszám nélkül illeszthetőek legyenek, ezáltal nem kell minden elemhez 4 lábat használni.

- Lábak teherelosztó gyűrűvel rendelkezzenek, szerszám nélkül rögzíthetőek legyenek
- Lépcső szintjei egymáshoz rögzíthetőek legyenek, szerszám nélkül
- 13 db merevítés
- 35 db 80-as fix láb + 35 db layer orsó
- körbe U alakban korlát
A rész elnevezése: Meglévő mobil hangosítási rendszer kiegészítése
A rész száma: 6
Rövid leírás: Fonyód: Meglévő mobil hangosítási rendszer kiegészítése
Szélessávú front hangfalak 2db
+ még 11
Tartókonzol front hangrendszerhez 2szett
Hangfal állvány szett 2szett
Multimédiás laptop 1db
Vezetéknélküli mikrofon vevőegység, 2 csatornás 5 szett
Vezetéknélküli kézi mikrofon 5 db
Vezetéknélküli zsebadó 5 db
Fejmikrofon zsebadóhoz 5 db
Gémes mikrofon állvány 20 db
Hordozható nagy teljesítményű BT hangfal 6db
Zajvédelmi fültok 20db
Megafon 10db
A rész elnevezése: Nagysátor fénytechnikája
A rész száma: 7
Rövid leírás: Fonyód: Nagysátor fénytechnikája
Mozgófejes, ledes derítőlámpa 6db
+ még 4
Akkumulátoros ledes derítő, töltővel egybeszerelt hordládában 3db
Fényvezérlő szett 1 szett
Négyszög hídelem 1db
Függesztési segédanyagok 1szett
A rész elnevezése: Közösségi terek hangtechnika
A rész száma: 8
Rövid leírás: Fonyód: Közösségi terek hangtechnika
Vezetéknélküli mikrofon vevőegység, 2 csatornás 2szett
+ még 5
Aktív irányított antenna 2db
12" aktív szélessávú hangsugárzó 6db
Dinamikus kardioid vokál mikrofon 2db
Hangfal állvány szett 3 szett
Tároló konténer a rendszer elemei számára 1szett
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Zánkai Erzsébet-tábor (8251 Zánka, Hrsz: 030/15)
Fonyódligeti Erzsébet-tábor (8640 Fonyód, Virág u. 77.)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Valamennyi rész tekintetében egyaránt:
Több részre történő ajánlattétel esetén Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra.
+ még 12
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.

Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)]

Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)]

Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bek-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.

Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AT-nek nyilatkoznia kell az ajánlatban (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek. , valamint a Kbt. 65.§ (11a)-bek.re.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bek-re.
A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem határoz meg gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.
Műszaki és szakmai képességek: Valamennyi rész tekintetében egyaránt:
Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:

M1. a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, de legfeljebb 72 hónapban megkezdett, szerződésszerűen teljesített (1.rész: Térhangosítás eszközök /2.rész: Mobil Hangosítási Rendszer /3.rész: hangosítása, fénytechnikai eszközök /4.rész: Mobil színpad rendszer /5. rész: Mobil színpad /6. rész: mobil hangosítási rendszer /7. rész: fénytechnika /8. rész: hangtechnika) legjelentősebb szállításait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalmú nyilatkozat/igazolás benyújtásával.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése alapján igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább az alábbi adatokat:
-szállítás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen,
- szállítás mennyisége oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (legalább év/hónap/nap bontásban),
- a szerződést kötő másik fél (korábbi vevő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím)
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak megfelelően és szerződésszerűen teljesített:

az I. rész tekintetében:
+ még 16
legalább összesen 120 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
II. rész tekintetében:
legalább összesen 15 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
a III. rész tekintetében:
legalább összesen 25 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
a IV. rész tekintetében:
legalább összesen 45 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
az V. rész tekintetében:
legalább összesen 1 db mobil színpadrendszer szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
a VI. rész tekintetében:
legalább összesen 40 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
a VII. rész tekintetében:
legalább összesen 12 db a műszaki leírásban megjelölt eszköz szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával
a VIII. rész tekintetében:
Valamennyi rész tekintetében egyaránt:
Ajánlatkérő több szerződésből történő teljesítést is elfogad. Több részre történő ajánlattétel esetén egy referencia több részben is bemutatható, amennyiben az megfelel az adott alkalmassági minimumkövetelménynek. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Valamennyi rész tekintetében egyaránt:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket:
+ még 27
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére.
- Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett termék nettó vételárának 5 %/nap. A késedelmi kötbér mértéke nem haladhatja meg a teljes nettó vételár 30%-át.
Az adott napon történő bármilyen időtartamú késedelem egy teljes naptári napnak számít. Amennyiben a késedelmi kötbér mértéke a maximális értéket eléri, Ajánlatkérő jogosult írásban a szerződést azonnal hatállyal felmondani.

- Meghiúsulási kötbér teljes nettó vételár 30%
- Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben hibás teljesítés esetén Ajánlatkérő nem él szavatossági jogaival, úgy Ajánlatkérő a kijavításig, illetőleg kicserélésig terjedő időtartamra, a késedelmi kötbér mértékének megfelelő hibás teljesítési kötbért követelhet nyertes ajánlattevőtől. A hibás teljesítési kötbér mértéke nem haladhatja meg a teljes nettó vételár 30%-át.

- Jótállás:
I. rész:
minden termék esetében minimálisan: 24 hónap, szakszervizben történő javítás
minden szolgáltatás esetében. minimálisan: 24 hónap, az elvégzett feladatokra
II-VIII rész:
minden termék esetében minimálisan: 24 hónap, helyszíni javítással
- Többlet jótállás I- VIII. részben egyaránt: (minimálisan előírt jótálláson felüli vállalt többletjótállás, Ajánlattevő megajánlása szerint)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
Finanszírozás hazai forrás igénybevételével valósul meg.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Teljesítést követően egy számla nyújtható be.
A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti. AT teljesítés követően 1 db számlát állíthat ki.

A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155.§ az irányadó. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.

A Kbt. 27/A. § szerinti elektronikus számla elfogadott AK. részére.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
-a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
-a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
-Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
-Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
A részletes fizetési feltételeket a KD részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-23 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.
1.) Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bekezdése tartalmazza.

2. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek. alapján vizsgálja.

+ még 38
3.) Az ajánlatnak RÉSZENKÉNT tartalmaznia kell Ajánlattevő (továbbiakban: AT) alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel - az alábbi
nyilatkozatokat kell benyújtania:
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja;
-Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja;
- Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint;
- A Kbt.66.§(6)bek. szerinti nyilatkozat (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- A Kbt.65.§(7)bek. szerinti nyilatkozat (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- AT tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges
nyilatkozatot tekintetében is;
- Nyilatkozat üzleti titokról
-ESPD (AT és a kap. rendelkezésre bocsátó szervezetek)
a KD-ben kiadott minta alapján felcsatolva:
- kitöltött és aláírt árazott ártáblázat (xls és pdf formátumban, a cégszerűen aláírva)
- Ajánlattevők szakmai ajánlatként kötelesek RÉSZENKÉNT ajánlatukhoz csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező ártáblázatot, hiánytalanul kitöltve, és cégszerűen aláírva excel, illetve pdf formátumban egyaránt, melyből megállapítható, hogy a megajánlott termékek maradéktalanul megfelelnek Ajánlatkérő által előírt valamennyi műszaki minimumkövetelménynek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott termékeknek egyedileg beazonosíthatóknak kell lenniük. Ennek megfelelően minden megajánlott eszköz/termék kapcsán szükséges feltüntetni a Gyártót, típust és minden olyan adatot, ami alapján a megajánlott termék egyedileg beazonosítható (pl.: cikkszám, altípus). Az excel, illetve pdf formátumban beadott dokumentumok közötti esetleges ellentmondás esetén, a cégszerűen aláírt ártáblázat az irányadó.

- nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán hatályba lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában

Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata is benyújtható.

4.) AK biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kiegészítő tájékoztatás kérés lehetőségét a közbeszerzési
dokumentumokban foglalt szabályok szerint. AK konzultációt nem tart.
5.) Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.

6.) AT nem tehet többváltozatú ajánlatot.
7.) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
8.) AK alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését.
9. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése).

10.) Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. Az Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás

11.) Eljáró FAKSZ: dr. Kuczora Gergely (Lajstromszám: 01071)
12.) Az EKR működésével és használatával kapcsolatos kérdések nem minősülnek a jelen eljárás közbeszerzési dokumentumainak tartalmával kapcsolatos kérdéseknek, így azok nem minősülnek a Kbt. 56. § szerinti kiegészítő tájékoztatás kérésnek, így azokra AK nem válaszol. Az EKR működésével és használatával kapcsolatos információk elérhetőek a https://ujvilag.gov.hu oldalon.

13.) A tárgyi eljárás a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendeletben foglaltak szerint, elektronikusan kerül lefolytatásra. Az ajánlatok benyújtására kizárólag az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren keresztül van lehetőség.

14.) AK rögzíti, hogy az ártáblázat szakmai ajánlatnak minősül.
15.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán hatályba lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásába.

16.) AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
17.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, ajánlattevőknek be kell nyújtaniuk a közös ajánlattételről szóló megállapodásukat, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek nyomán ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, az eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő képviseletében eljárhat.

18.) Valamennyi rész tekintetében: Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 A módszer mellyel AK megadja a pontszámokat: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1.aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás.

19.) Ajánlatkérő a IV.2.5) pontban megadott 1 hónap alatt 30 naptári napot ért.
20.) A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbesz.dok.-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., v.mint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

22) Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

Folytatás a VI.4.3) pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint:
a VI.3) További információk folytatása:
+ még 10
23.) Az eljárás I. - VIII. részei tekintetében: Ajánlatkérő tájékoztatja AT-et, hogy a közbeszerzési eljárás feltételesen kerül megindításra, azzal, hogy a hatályos Támogatói Okiratokhoz, illetve Támogatási Szerződéshez kapcsolódó új felhasználási határidőhöz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hozzájárulásának elmaradását, az ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződésmegkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel az adásvételi szerződés tervezete speciális hatályba léptető, illetve bontó rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján.

24.) Ajánlatkérő a helyszínen nem konzultációs jellegű helyszíni bejárást tart, a kérdések kiegészítő tájékoztatás kérésként tehetők fel. Helyszín:
I. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Zánka külterület 030/15 hrsz.. Időpont: 2022. november 2. 12:00 óra
II. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Zánka külterület 030/15 hrsz.. Időpont: 2022. november 2. 13:00 óra
III. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Zánka külterület 030/15 hrsz.. Időpont: 2022. november 2. 14:00 óra
IV. rész: Zánkai Erzsébet-tábor Zánka külterület 030/15 hrsz.. Időpont: 2022. november 2. 15:00 óra
V. rész: Fonyódligeti Erzsébet-tábor (8640 Fonyód, Virág u. 77.). Időpont: 2022. november 3. 10:00 óra
VI. rész: Fonyódligeti Erzsébet-tábor (8640 Fonyód, Virág u. 77.). Időpont: 2022. november 3. 10:30 óra
VII. rész: Fonyódligeti Erzsébet-tábor (8640 Fonyód, Virág u. 77.). Időpont: 2022. november 3. 11:00 óra
VIII. rész: Fonyódligeti Erzsébet-tábor (8640 Fonyód, Virág u. 77.). Időpont: 2022. november 3. 11:30 óra
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 204-577880 (2022-10-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 211 314 261 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-07 📅
Név: ZAJ Rendszerház Korlátolt Felelősségű Tárasaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10946109242
Postacím: Szenttamás Utca 13.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1145
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 306280961📞
E-mail: strobek.balazs@zaj.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.zajrendszerhaz.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 83 289 284 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-14 📅
Név: AVL Trade Korlátol Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25473630213
Postacím: Vénusz Utca 1a
Postai város: Remeteszőlős
Postai irányítószám: 2090
Telefon: +36 209818319📞
E-mail: csaba.csanadi@avltrade.hu📧
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 2 678 480 HUF 💰
16 207 094 HUF 💰
64 242 230 HUF 💰
7 399 000 HUF 💰
11 969 675 HUF 💰
22 071 820 HUF 💰
3 456 678 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
5
4
Hivatkozás További információk
Közbeszerzési Eljárásban Ajánlattevők:
Rész neve: Zánkai Erzsébet-tábor Térhangosítás (1)
+ még 17
- Ajánlattevő neve: ZAJ Rendszerház Korlátolt Felelősségű Tárasaság (Székhelye: 1145 Budapest Mexikói Út 33.)
- Ajánlattevő neve: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza Kasza Utca 5.)
- Ajánlattevő neve: Visual Europe Project Kft. (Székhelye: 3000 Hatvan Gábor Áron Utca 22)
- Ajánlattevő neve: For Rest Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft (Székhelye: 1164 Budapest Ostorhegy Utca 31)
- Ajánlattevő neve: AVL Trade Korlátol Felelősségű Társaság (Székhelye: 2090 Remeteszőlős Vénusz Utca 1a)
- Ajánlattevő neve: T-TECH 2000 Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 6721 Szeged Szilágyi Utca 8.)
Rész neve: Mobil hangosítási rendszer (2)
- Ajánlattevő neve: Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1048 Budapest Csíksomlyó Utca 2. 1.ép. B. lház. 4. emelet. 13.)

- Ajánlattevő neve: AVSYS Rendszerintegráció Kft. (Székhelye: 1149 Budapest Egressy Út 63.)
Rész neve: Csorsza center hangosítás, és fénytechnikai eszköz (3)
Rész neve: Mobil hangosítási, fénytechnikai rendszerek (4)
Rész neve: Mobil színpad rendszer (5)
- Ajánlattevő neve: METALLUM-TECH Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1165 Budapest Gábor Áron Utca 24)
Rész neve: Meglévő mobil hangosítási rendszer kiegészítése (6)
Rész neve: Nagysátor fénytechnikája (7)
- Ajánlattevő neve: Visual Europe Project Kft. (Székhelye: 3000 Hatvan Gábor Áron Utca 22
Rész neve: Közösségi terek hangtechnika (8)
Forrás: OJS 2023/S 061-182280 (2023-03-22)