Hulladékszállítás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye2022

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

A „Tisztítsuk meg az Országot” Program keretében az ismeretlenek által illegálisan elhagyott, valamint elhelyezett hulladékok - a „hulladékjegyzékről” szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendeletben 2. számú mellékletében felsorolt hulladékok - kezelés (hasznosítása/ártalmatlanítása) céljából történő gyűjtése és szállítása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal illetékességi terültén, illetve az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával.
Szerződés típusa: minden rész esetében keretmegállapodás.
A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik.
Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-04-25. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-03-25.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-03-25 Ajánlati felhívás
2022-04-22 További információk
2022-09-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-03-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Köztisztasági hulladékszállítási szolgáltatások városi és vidéki területeken és kapcsolódó szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000286802022
Rövid leírás:
A „Tisztítsuk meg az Országot” Program keretében az ismeretlenek által illegálisan elhagyott, valamint elhelyezett hulladékok - a „hulladékjegyzékről” szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendeletben 2. számú mellékletében felsorolt hulladékok - kezelés (hasznosítása/ártalmatlanítása) céljából történő gyűjtése és szállítása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal illetékességi terültén, illetve az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával. Szerződés típusa: minden rész esetében keretmegállapodás. A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik. Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Köztisztasági hulladékszállítási szolgáltatások városi és vidéki területeken és kapcsolódó szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Hulladékszállítási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal
Postacím: Hősök Tere 5.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg 🌏
E-mail: hivatal@szabolcs.gov.hu 📧
Telefon: +36 42599638 📞
Fax: +36 42599309 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000286802022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000286802022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-30 📅
Kezdeti időpont: 2022-05-02 📅
Végdátum: 2022-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 063-166135
HL-S szám: 63
További információk
Nettó ajánlati ár alszempontjai: Sorszám Megnevezés Súlyszám 1. Alapdíj (felmérés, adminisztráció, szervezés) nettó Ft/megbízás 5 2. Km díj - szállítóautó km díja és igény szerint rakodógép kiszállítás a helyszínre és vissza - Ft/megtett km 10 3. Felszámolás kézi erő esetén - telephely, helyszín, telephely viszonylat - nettó Ft/óra/fő 15 4. Rakodógép munka óradíja nettó Ft/óra 10 5. 1. kategória: Veszélyes anyagot tartalmazó egyéb hulladékok vállalkozási egységdíja: A hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 1-20-as főcsoportjába tartozó veszélyes hulladékok vállalkozási egységdíja (nettó Ft/tonna) 50
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A „Tisztítsuk meg az Országot” Program keretében az ismeretlenek által illegálisan elhagyott, valamint elhelyezett hulladékok - a „hulladékjegyzékről” szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendeletben 2. számú mellékletében felsorolt hulladékok - kezelés (hasznosítása/ártalmatlanítása) céljából történő gyűjtése és szállítása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal illetékességi terültén, illetve az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával.
Többet mutasson
Szerződés típusa: minden rész esetében keretmegállapodás.
+ még 2
A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik.
Nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése.
Többet mutasson
Becsült összérték: 142 365 085 HUF 💰
A rész elnevezése: Veszélyes hulladék szállítása
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya ingatlanokon, ismeretlenek által illegálisan elhelyezett vagy elhagyott, jelen ajánlatkérésében nevesített hulladéktípusok kezelés (hasznosítása/ártalmatlanítása) céljából történő gyűjtése, szükség szerint a hulladék szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, szállítható méretűre történő darabolása/tömörítése, elszállítása, az elszállított hulladék Ht. előírása szerinti dokumentálásával.
Többet mutasson
A Vállalkozó feladatát képezi a hulladék gyűjtése, elszállítása és mérlegelése engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadása. Az elszállítást követően a területen hulladékmentes felszín kialakítása, fotódokumentáció készítése a hulladékkal borított, majd megtisztított területről. A ténylegesen megrendelendő mennyiség előre pontosan nem határozható meg, a ténylegesen felmerülő igények függvényében kerül sor az illegálisan elhelyezett vagy elhagyott hulladékok gyűjtésének, elszállításának és kezelésének megrendelésére.
Többet mutasson
+ még 3
A Vállalkozó feladatát képezi - a Megrendelő által megadott koordináták (GPS vagy EOV), település helyrajzi szám, település, utca, házszám alapján - a hulladék „a hulladékjegyzékről” szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendeletben rögzített azonosító kód szerinti beazonosítása, a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szállításra történő előkészítése (pl.: zsákolás, darabolás, tömörítés), szelektálása, konténerbe, szállítógépjárműre rakodása, a rakodáshoz szükséges kézi- és gépi munkaerő biztosítása, valamint a hulladékok mérlegelése. Amennyiben a hulladék típusa azt megkívánja, a szállításhoz ADR minősített csomagolóeszköz biztosítása; a hulladék elszállítása hulladékkezelő létesítménybe; a hulladék hulladékkezelőnek történő dokumentált átadása. Az igénybe vett közutakat az esetlegesen lehullott hulladéktól haladéktalanul tisztítani, mentesíteni kell. A hulladékok szállítható méretűre történő darabolására, tömörítésére a Vállalkozó által biztosított eszközökkel van lehetőség.
Többet mutasson
Jelen rész ajánlattétel tárgya a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 1-20-as főcsoportjába tartozó veszélyes hulladékok.
Többet mutasson
Keretösszeg: nettó 28 000 000,- Ft.
Becsült érték héa nélkül: 28 000 000 HUF 💰
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő legkésőbb 2022. december 15. napjáig egyoldalú írásbeli nyilatkozattal jogosult keretmegállapodás időbeli hatályát 2023. június 30-ig meghosszabbítani. A kezdés időpontja csak a hirdetmény megjelenthetősége érdekében került kitöltésre, az ott szereplő dátum nem irányadó a teljesítés szempontjából.
Többet mutasson
További információk: Nettó ajánlati ár alszempontjai:
Sorszám Megnevezés Súlyszám
+ még 5 1. Alapdíj (felmérés, adminisztráció, szervezés) nettó Ft/megbízás 5
2. Km díj - szállítóautó km díja és igény szerint rakodógép kiszállítás a helyszínre és vissza - Ft/megtett km 10
3. Felszámolás kézi erő esetén - telephely, helyszín, telephely viszonylat - nettó Ft/óra/fő 15
4. Rakodógép munka óradíja nettó Ft/óra 10
5. 1. kategória: Veszélyes anyagot tartalmazó egyéb hulladékok vállalkozási egységdíja: A hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 1-20-as főcsoportjába tartozó veszélyes hulladékok vállalkozási egységdíja (nettó Ft/tonna) 50
Többet mutasson
A rész elnevezése: Építési és bontási (nem veszélyes) hulladék száll.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Jelen rész ajánlattétel tárgya a 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 17-es főcsoportjába tartozó nem veszélyes építési-bontási hulladékok.
Keretösszeg: nettó 32 000 000,- Ft.
Becsült érték héa nélkül: 32 000 000 HUF 💰
További információk:
2. Km díj - szállítóautó km díja és igény szerint rakodógép kiszállítás a helyszínre és vissza - Ft/megtett km 20
5. 2. kategória A 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 17-es főcsoportjába tartozó nem veszélyes építési-bontási hulladékok vállalkozási egységdíja (nettó Ft/tonna) 45
Többet mutasson
A rész elnevezése: Ipari (nem veszélyes) hulladék száll.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Jelen rész ajánlattétel tárgya a 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 1-16-os és 18-19-es főcsoportjába tartozó nem veszélyes hulladékok.
Keretösszeg: nettó 10 000 000,- Ft.
Becsült érték héa nélkül: 10 000 000 HUF 💰
További információk:
2. Km díj - szállítóautó km díja és igény szerint rakodógép kiszállítás a helyszínre és vissza - Ft/megtett km 15
5. 3. kategória: A 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 1-16-os és 18-19-es főcsoportjába tartozó nem veszélyes hulladékok (nettó Ft/tonna) vállalkozási egységdíja (nettó Ft/tonna) 50
Többet mutasson
A rész elnevezése: Települési hulladék szállítás
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Jelen rész ajánlattétel tárgya a 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 20-as főcsoportjába tartozó nem veszélyes települési hulladékok.
Keretösszeg: nettó 60 458 085,- Ft.
Becsült érték héa nélkül: 60 458 085 HUF 💰
További információk:
3. Felszámolás kézi erő esetén - telephely, helyszín, telephely viszonylat - nettó Ft/óra/fő 10
4. Rakodógép munka óradíja nettó Ft/óra 5
+ még 1
5. 4. kategória: A 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet 2. számú melléklet 20-as főcsoportjába tartozó nem veszélyes települési hulladékok vállalkozási egységdíja (nettó Ft/tonna): 60
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területe, továbbá az egyes megrendelésekben rögzített helyszínek

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben és a Kbt. 63. § (1) - (3) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) és 3. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§ és 63. § (1) - (3) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 13. §).
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-7. §-aira tekintettel kell eljárni.
+ még 10
Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 3. § (3)-(6) és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni.
Többet mutasson
Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD. Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás.
Többet mutasson
Sz.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a beszerzés tárgyát képező azonosító kódok alá besorolható hulladékok gyűjtésére, szállítására, kezelésére vonatkozó, a környezetvédelmi hatóság által kiállított érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel.
Többet mutasson
Igazolási mód: Ajánlattevőnek az alkalmasságát az ajánlattételi szakaszban az EEKD kitöltésével kell igazolnia, az utólagos igazolásokhoz pedig csatolnia kell a hulladékgazdálkodási engedély másolatát. Irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek. valamint a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 26. § (1)-(3) bek.
Többet mutasson
A 2012. évi CLXXXV. törvény alapján:
Hulladékgazdálkodás: a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése, az ilyen műveletek felügyelete, a kereskedőként, közvetítőként vagy közvetítő szervezetként végzett tevékenység, a hulladékgazdálkodási létesítmények és berendezések üzemeltetése, valamint a hulladékkezelő létesítmények utógondozása;
Többet mutasson
Gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is;
Többet mutasson
Elszállítás/szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása;
Kezelés: hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletek, ideértve a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítést is.
Hulladék: hulladék: bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzésidokumentumot (továbbiakban: EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfaszakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában az EEKD-t az ajánlatot benyújtónak kell kitöltenie. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Többet mutasson
Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
+ még 4
M.1. Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített szolgáltatásainak ismertetésére vonatkozó igazolásait vagy nyilatkozatát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdési és befejezési idő év, hónap, nap), a szerződést kötő másik fél megnevezése és címe (a kapcsolattartó telefonos és / vagy e-mailes elérhetőségével), a szolgáltatás tárgya (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen) és értéke, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására irányadók a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában, 21/A. §-ában, 22. § (1), (4), (5) bekezdésében, valamint a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11), (12) bekezdéseiben és a Kbt. 67. § (3) bekezdéseiben foglaltak.
Többet mutasson
A D. 391/10/2018. iktatószámú döntőbizottsági határozatnak megfelelően ajánlatkérő elfogadja azon referenciák ismertetését is, amelyeknek teljesítése a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felkérésének pillanatáig megtörténik és a teljesítés megfelel az alkalmassági követelményekben rögzítetteknek.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján - az M.1. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan (közös) ajánlattevő, ha nem mutat be az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, összességében
Többet mutasson
#az 1. rész esetében legalább nettó 5 600 000,- Ft értékű veszélyes hulladék gyűjtésére és elszállítására és/vagy kezelésére vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciát.
Többet mutasson
+ még 10
#a 2. rész esetében legalább nettó 6 400 000,- Ft értékű építési és/vagy bontási hulladék gyűjtésére és elszállítására és/vagy kezelésére vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciát.
Többet mutasson
#a 3. rész esetében legalább nettó 2 000 000,- Ft értékű ipari hulladék gyűjtésére és elszállítására és/vagy kezelésére vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciát.
Többet mutasson
#a 4. rész esetében legalább nettó 12 000 000,- Ft értékű települési hulladék gyűjtésére és elszállítására és/vagy kezelésére vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciát.
Többet mutasson
A 2012. évi CLXXXV. törvény alapján:
Nem veszélyes hulladék: az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők egyikével sem rendelkező hulladék;
Veszélyes hulladék: az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők legalább egyikével rendelkező hulladék;
Gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is;
Többet mutasson
Elszállítás/szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása;
Kezelés: hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletek, ideértve a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítést is;
Az előírt alkalmassági követelmény több referencia bemutatásával is igazolható.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az elszámolás megrendelésenként a keretmegállapodás tervezetben meghatározottak szerint. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően, számla ellenében a Kbt. 135. § (1), (5), (6), (11) bekezdései, a Kbt. 27/A. §-a, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján saját forrásból teljesíti átutalással. Fizetési határidő: 30 naptári nap. A késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó.
Többet mutasson
Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
+ még 3
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett megrendelésre jutó nettó vállalkozói díj 1%-a naponta. A késedelmi kötbér 10 nap alatt éri el a maximumát. Amennyiben a késedelmi kötbér összege 3 alkalommal eléri a maximális mértékét, úgy ajánlatkérő jogosult a teljes szerződést azonnali hatállyal felmondani és teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbért érvényesíteni.
Többet mutasson
Teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér: teljes keretmegállapodás meghiúsulása esetén: a még ki nem merített nettó keretösszeg 30%-a.
A részletes előírásokat a keretmegállapodás tervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2022-05-25 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-04-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: A bontás elektronikusan történik
az EKR-ben.
További információk:
A bontási eljárás elektronikusan a Kbt. 68. § (1a)-(1c), (4) és (6) bekezdései, illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rendelet 15. §-ban foglaltak szerint történik.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Munkakezdés vállalt időpontja az eseti megrendelés megküldésétől számítva (Kbt. 77. § (1) bek. min. 10, max. 30 nap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15789374215
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Laskay Mária
A vevő profiljának címe: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/szabolcs-szatmar-bereg 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000286802022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság) kizárja.
2. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.
+ még 22
3. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
Többet mutasson
4. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
5. Az ajánlati kötöttség 30 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan.
6.Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani.
7. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) és 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni.
Többet mutasson
8. AT-nek (közös ATk-nek) az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2), (5), (6) szerint, a Kbt. 66.§ (6) esetében nemlegesen is. Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik.
Többet mutasson
9. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában.
Többet mutasson
10. Az ajánlathoz résznként csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat:
- részletes ártáblázat excel és pdf formátumban.
- Hulladék gyűjtéséhez és szállításához érvényes, véglegessé vált, hulladékgazdálkodási engedély(ek);
11. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja. Ajánlatkérő minden rész esetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
Többet mutasson
12. FAKSZ: Dr. Nagy - Stieber Elek László, lajstromszám: 00892.
13. Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt.66. §(1)). Az eljárás nyelve magyar, a magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be ajánlat.
Többet mutasson
14. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas .
15. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 53.§ (5) alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, amennyiben a megkötendő szerződés hatálybalépéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre.
Többet mutasson
16. Ajánlatkérő felhívja t. Ajánlattevők figyelmét, hogy feltételes közbeszerzési eljárást folytat le. Ajánlatkérő a 2022. évi központi költségvetés által, országgyűlési hatáskörben biztosítandó, jelen feladat ellátásához szükséges támogatás elmaradását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Többet mutasson
17. Az ajánlati felhívás III.1.3. pontjában rögzített M.1.) és III.1.1. pontjában rögzített SZ.1.) feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.7
Többet mutasson
18. Értékelés módszere minden rész esetében:
#Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerint;
#Pontszám: 0-10;
#Nettó ajánlati ár (képzett ár) - Fordított arányosítás módszere;
#Munkakezdés vállalt időpontja az eseti megrendelés megküldésétől számítva: fordított arányosítás módszere.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szakasz szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 063-166135 (2022-03-25)
További információk (2022-04-22)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szemétgyűjtési szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-22 📅
Benyújtási határidő: 2022-05-06 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 082-222034
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 063-166135
HL-S szám: 82
További információk
Ajánlatkérő egyúttal módosította a keretmegállapodás tervezetét.
Forrás: OJS 2022/S 082-222034 (2022-04-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 70 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 176-499063
HL-S szám: 176

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-31 📅
Név: Alföldi Környezetvédelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 22684783209
Postacím: Vár Út 14/b. II/5.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 707780860 📞
E-mail: banyai.szilvia@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 28 000 000 HUF 💰
32 000 000 HUF 💰
10 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
4

Hivatkozás
További információk
4 - Települési hulladék szállítás számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].;
Többet mutasson
+ még 14
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás VI.3. 11. pontjában előírta, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. A negyedik részben egy ajánlat érkezett be az ajánlattételi határidő végéig, így ez a részajánlattételi kör eredménytelen.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján az alábbi ajánlatokat nem bírálta:
2. rész:
ÉAK Nonprofit Kft. (4400 Nyíregyháza Bokréta Utca 22).
Bacsó István egyéni vállalkozó (4600 Kisvárda Mártírok Út 16).
Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1. rész:
Alföldi Környezetvédelmi Kft., 4026 Debrecen Vár Út 14/b. II/5., 22684783-2-09 -nyertes ajánlattevő.
ÉAK Nonprofit Kft., 4400 Nyíregyháza Bokréta Utca 22., 13919867-2-15.
Alföldi Környezetvédelmi Kft., 4026 Debrecen Vár Út 14/b. II/5., 22684783-2-09-nyertes ajánlattevő
Bacsó István egyéni vállalkozó., 4600 Kisvárda Mártírok Út 16., 51402163235.
K.F.ZS. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 4484 Ibrány Vár Utca 3., 13676283-2-15.
3. rész:
4. rész:
Forrás: OJS 2022/S 176-499063 (2022-09-08)