A Neumann János Egyetem Járműtechnológiai szakterület oktatási- és kutatási potenciáljának növelése érdekében eszközök beszerzés adásvételi szerződések keretében. Adásvételi szerződések: − 1. rész: Elektromos járműhajtás laboratórium eszközei − 2. rész: Görgős járműfékpad − 3. rész: Hőkamera beszerzésére. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerint értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot, hivatkozva a Kbt. 76. (5) bekezdésére. Az Ajánlatkérő igényeinek az eszközlistákon meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában feltételes közbeszerzési eljárást folytat le a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján, figyelemmel arra, hogy támogatásból kívánja finanszírozni a beszerzést, azonban a támogatói okirat aláírása még nem történt meg. Jótállás (valamennyi rész vonatkozásában): 12 hónap. Ajánlattevő köteles az eszközökre az adott résznek megfelelő időtartamú jótállást vállalni illetve, amennyiben az eszközökre a gyártó a fentiekben meghatározott mértéket meghaladó jótállást vállal, úgy ajánlattevő köteles a hosszabb idejű jótállást vállalni. A jótállás időtartama alatt az Ajánlattevő az Ajánlatkérő által jelzett hiba kijavítását 5 naptári napon belül köteles megkezdeni és műszakilag indokolt időtartamon belül befejezni. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, melynek kezdete a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás befejezésének időpontja. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. VI.3) pont folytatása: 28. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező árazatlan eszközlistát, valamennyi tételére kiterjedően beárazva, cégszerűen aláírva. Ajánlattevőnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az Ajánlattevő megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott, a termékre vonatkozó paraméter nem változtatható meg. A termékre vonatkozó paraméter hiánypótlás vagy felvilágosításkérés keretében csak akkor változtatható meg, amennyiben a termék beazonosítható és az igazolható adataihoz képest csak tévesen kerültem megadásra a termékleírásban szereplő adatok. 29. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezését alkalmazza. 34. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-10-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-08-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-08-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek)
Hivatkozási szám: EKR000712172022
Rövid leírás:
A Neumann János Egyetem Járműtechnológiai szakterület oktatási- és kutatási potenciáljának növelése érdekében eszközök beszerzés adásvételi szerződések keretében.
Adásvételi szerződések:
− 1. rész: Elektromos járműhajtás laboratórium eszközei
− 2. rész: Görgős járműfékpad
− 3. rész: Hőkamera
beszerzésére.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerint értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot, hivatkozva a Kbt. 76. (5) bekezdésére. Az Ajánlatkérő igényeinek az eszközlistákon meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában feltételes közbeszerzési eljárást folytat le a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján, figyelemmel arra, hogy támogatásból kívánja finanszírozni a beszerzést, azonban a támogatói okirat aláírása még nem történt meg.
Jótállás (valamennyi rész vonatkozásában): 12 hónap.
Ajánlattevő köteles az eszközökre az adott résznek megfelelő időtartamú jótállást vállalni illetve, amennyiben az eszközökre a gyártó a fentiekben meghatározott mértéket meghaladó jótállást vállal, úgy ajánlattevő köteles a hosszabb idejű jótállást vállalni. A jótállás időtartama alatt az Ajánlattevő az Ajánlatkérő által jelzett hiba kijavítását 5 naptári napon belül köteles megkezdeni és műszakilag indokolt időtartamon belül befejezni. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető, melynek kezdete a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás befejezésének időpontja. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt.
VI.3) pont folytatása:
28. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező árazatlan eszközlistát, valamennyi tételére kiterjedően beárazva, cégszerűen aláírva. Ajánlattevőnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az Ajánlattevő megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott, a termékre vonatkozó paraméter nem változtatható meg. A termékre vonatkozó paraméter hiánypótlás vagy felvilágosításkérés keretében csak akkor változtatható meg, amennyiben a termék beazonosítható és az igazolható adataihoz képest csak tévesen kerültem megadásra a termékleírásban szereplő adatok.
29. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezését alkalmazza.
34. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-31 📅
Benyújtási határidő: 2022-10-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 170-481015
HL-S szám: 170
További információk
A Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdése szerint.
Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: Elektromos járműhajtás laboratórium eszközei
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés eszközök beszerzésére az elektromos járműhajtás laboratóriumához
Új eszköz alatt az értendő, hogy Ajánlatkérőnél kerül elsőként tartós (nem teszt) beüzemelésre az eszköz és nem került még korábban eladásra más felhasználónak.

+ még 112
Megnevezés Specifikáció, jellemző, megjegyzés db
Autóelektronikai oktatópanel
Funkciói: Alap járművillamossági és járműelektronikai ismeretek elméleti és gyakorlati oktatásához alkalmas oktatóeszköz 4 db
Hibrid-EV-nagyfeszültségű oktatópad
Leírás: Nagyfeszültségű (HV) háromfázisú rendszer demonstrációjára: Inverter, „HV-akku”, HV-mérési pontok
Funkciói: Mérési pontokon keresztül a kapcsolódó elemek között villamos méréseket végezni. 1 db
Elektromos preparált autó munkavédelmi és munkaterület lezáró készlettel
Leírás: olyan , preparált tisztán elektromos hajtásláncú személyautó, amelyen villamos méréshez szükséges kiállások vannak kialakítva.
Funkciói: Alkalmas menet közbeni villamos jármű-diagnosztikára, Type 2 kábellel tölthető (tartozék). Az eszközt nem forgalomba helyezetten kell szállítani.
A nagyfeszültségű rendszereken történő munkavégzés terület figyelmeztető/lezáró biztonsági szettje a szállítandó oktatóeszköz részét kell, hogy képezze. 1 db
Li-Ion akkumulátor metszet
Leírás: Li-ion akkumulátor metszet, relékkel és ECU-val.
Funkciói: a cella felépítésének vizsgálatára alkalmas metszet, Teljes, 18650 típusú cellákból álló akkumulátor-csomag metszete alkalmas demonstrációs célra. 1 db

Inverter-konverter demonstrációs metszet
Leírás: Inverter-konverter szétszerelt metszet oktatási céllal
Funkciói: az inverterek felépítésének vizsgálatára alkalmas demonstrációs metszet 1 db
Szinkron/asszinkron motor modell
Leírás: Szinkron/asszinkron motor szétszerelt metszetei oktatási céllal
Funkciói: a szinkron/asszinkron motorok vizsgálatára alkalmas demonstrációs metszetek 1 db
Elektromos klímakompresszor metszet szereléshez/bemutatáshoz
Leírás: Elektromos klímakompresszor motor szétszerelt metszetei oktatási (akár szerelési) céllal.
Funkciói: az elektromos klímakompresszorok vizsgálatára alkalmas demonstrációs metszet 1 db
Fali AC töltőállomás - Type 2 kábellel
AC fali töltő állomás (7,2/22 kW) Plug-In és tisztán elektromos járművek töltéshez
1db Type 2-es
min. 5 méteres kábellel
Teljesítmény: 22 kW,
IP55
1 db
Vizsgáló berendezés nagyfeszültségű rendszerekhez I.
Funkció:
- Multiméter min. 1000 V
- Szigetelés-ellenőrzés 1000V vizsg. fesz-ig
- Feszültségmentes állapot ellenőrzés (U=0V)
- Egyenpotenciál mérés
- Szimulációs eszköz
- Notebook tartozék
Vizsgáló berendezés nagyfeszültségű rendszerekhez II.
- Multiméter min. 600 V-ig
- Két mérőkábel, nagyfeszültség mérő szonda
- Mérési módok: t, PI, DAR vagy INS
- Bluetooth támogatás, USB adapter 1 db
Multifunkcionális multiméter DMM
URI, T, induktivitás és kapacitás és 0 potenciál méréshez 1000 V-ig, AC/DC feszültség, AC/DC áram, ellenállás, dióda, folytonosság.
2 db
Akkumulátor töltő - 12V
12V/30A töltőáram, TFT kijelzővel
A készülék kijelzővel rendelkezik, ezáltal egyszerűbb a használat, mivel az értékek azonnal megjelennek a kijelzőn. Használható mindenféle akkumulátor töltésére: savas (WET) zselés (GEL) felitatott üvegszálas (AGM) gondozásmentes (MF) PbCa EFB Líthium akkumulátorok töltésére.

Akkumulátor teszter
Kisütő áram: 1A-28A között 1A lépésköz
30A - 420A között 5A lépésköz
Működési feszültség: 9V-13,8V 2% áram hiba
7,5V-9V és 13,8V-16V 10% áram hiba
Végfeszültség : 7,5V…11,4V 0,3V-os lépésekben
Mérési tartomány: 7V - 16 V
Kisütési idő: 1- 60s, végtelen (--)
USB kimenet PC felé + program, jegyzőkönyv készítés
Áramfogó 1000A AC/DC
Feszültség: 0,1mV-600V
Egyen- és váltóáram 1000A-ig
Ellenállás: 0,1Ω-40MΩ
Digitális kijelző
Túlterheltségvédelem
Autószerelő/Autóvillamossági-szerszámkészlet
1000 V-os szigeteléssel, min. 6 fiókos, szerszámkocsival
Forrasztóállomás
Beépített elszívóval, digitális kijelzővel
Tápellátás hálózatról üzemeltetett
Maximális teljesítmény min. 60 W
Maximális hőmérséklet min 400 °C
3 db
Hallgatói laborasztal
Legalább 1600x800mm lapméret - 2fős
+ 2db beépített tápegység 30V/5A
+ 1db 2-CH-oszcilloszkóp
+ 2db multiméter
+ Elektr.elosztó (6-os)
+ 1 db 120cm LED fénycső
+ 2db forgószék
Gépjármű emelő
Csápos emelő
Teherbírás :3200 kg
Oszlopok közötti távolság min.: 2400 mm
Emelési magasság min.: 1800 mm
Teljes szélesség max: 4000 mm
Alkatrész- és műszertároló fémszekrény
Zárható lemezszekrény
min. 800x380x1850mm
Munkavédelmi és biztonsági eszközök - Safety szett
Tűzoltó készülékek (4db: 2db porral + 2db CO2)
Általános elsősegély készlet (2 szett),
Védőfelszerelés szett a munkavégzéshez
Tartalma: védőkesztyű, szigetelőszalag, szem- és arcvédő
Munkaterület lezáró szett: 25m kordonlánc + 6db oszlop (fekete-sárga)
- HV-figyelmeztető tábla (3db),
- Szigetelt gumiszőnyeg kb. 1000x1000mm: 2db 1kV-ig
- Szigetelt kampó (1,5 m)
Elektromos motorfékpad
Min. 10 kW fékező teljesítmény.
Alkalmas: motorkarakterisztika (fordulatszám és nyomaték) mérésére. Motor-nyomaték konstans meghatározásra. Fékező oldali motor inverter monitorozás szoftveren keresztül.

Műterhelés
DC elektronikus műterhelés
Feszültség programozási-tartomány: 0 - 240 V
Kommunikációs portok: RS-232, USB, GPIB (IEEE 488)
Áramerősség programozási-tartomány: 0 - 260 A
Csatornák száma:
Maximális teljesítmény: 4000 W
Minimális teljesítmény: 2500 W
Üzemmódok: C.V., C.C., C.R., C.P.
Diódasor 3 fázisú egyenirányításhoz (min. 200A dióda) (egyenirányító híd)
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a leszállított eszköz üzembe helyezése és a használatához szükséges betanítási feladatok ellátása 8 órában az Ajánlatkérő két dolgozója számára.

A felhívásban, valamint a közbeszerzési KDban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, megkönnyítése érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.

Időtartam: 5 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: RRF-2.1.2-21-2022-00039
A rész elnevezése: Görgős járműfékpad
A rész száma: 2
Rövid leírás: Adásvételi szerződés görgős járműfékpad beszerzése
- 1db új görgős járműfékpad
+ még 22
Tétel megnevezése Specifikáció, jellemző, megjegyzés
Négykerékhajtás mérése igen
Görgő átmérő min. 250 mm
Vizsgálati szélesség állítható, min. 850 mm vagy kisebb mérettől legalább 2000 mm-ig
Max. tömeg áthajtáshoz (tengelyterhelés) min. 2.2 tonna
Sebességmérési és kijelzési tartomány min. 220 km/h
Keréken mérhető teljesítmény min 250 kW
Vonóerő mérési és kijelzési tartomány min. 6 kN
Legkisebb mérhető kerékátmérő min. 14" vagy kisebb
Tápfeszültség 400 V
Méretek maximális szélesség ne legyen nagyobb, mint 5000 mm
Menetszél-ventilátor teljesítmény: min. 2.5 kW
Nyomás és hőmérsékletszenzorok Nyomás és hőmérsékletméréshez
OBD csatlakozás OBD interfész fordulatszám kijelzéshez
Jármű rögzítőpántok Készlet a jármű rögzítéséhez
Taralmazza a szállítást igen
Tartalmazza a telepítést igen
Tartalmazza a betanítást igen
Tartalmazza az üzembehelyezést igen
Tartalmazza a megfelelő használathoz az összes segédberendezést és szoftvert igen
A mérés kivetíthető legyen külső megjelenítő eszközre igen
A mérés eredményei eltárolhatóak legyenek igen
Időtartam: 3 hónap
A rész elnevezése: Hőkamera
A rész száma: 3
Rövid leírás: Adásvételi szerződés hőkamera beszerzésére
- 1db új hőkamera
+ még 11
Környezetállósági labor fejlesztés - hőkamera
Vizsgálati hőmérséklet tartomány legalább -20 és +700 °C között
Felbontás 640 × 480
Pixelszám min. 300 000
Lencseméret közeli és közepes távolságú felvételekhez ideális méretben
Termikus érzékenység kisebb vagy min. 45mK
Szoftver Hőfelvételek kiértékelésére
Képfrissítési frekvencia 30 Hz vagy több
Fókusz manuális vagy autofókusz (fix fókusz nem megfelelő)
Kapcsolatok vezetékes és vezeték nélküli
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a leszállított eszköz üzembe helyezése és a használatához szükséges betanítási feladatok ellátása 2 órában az Ajánlatkérő két dolgozója számára.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Kbt. 74. § (1) bekezdésére is.

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12. § - 16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata- vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kr. 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.

Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.

+ még 14
A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek
tekinthető ajánlattevő, illetőleg adott esetben a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az értékelési
sorrendben azt követő következő legkedvezőbb ajánlattevő által az utólagos igazolási
kötelezettség körében, a műszaki alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolás valamennyi rész vonatkozásában:
M/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év (három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szállításainak ismertetését.

Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § 1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb, közbeszerzés tárgyából (1. rész: elektromos laboratóriumi és/vagy mérőeszköz, 2. rész: járműipari teljesítménymérő pad, 3. rész: termovizsgálatra alkalmas berendezés) származó szállításainak ismertetését.

Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal)
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét;
- szállítás tárgyát;
- szállítás mennyiségét;
- továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 21/A §, illetve a 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett:

1. rész vonatkozásában minimum 15 db elektromos laboratóriumi és/vagy mérőeszköz (a referencia több szerződésből is teljesíthető),
+ még 3
2. rész vonatkozásában minimum 1 db járműipari teljesítménymérő pad,
3. rész vonatkozásában minimum 1 db termovizsgálatra alkalmas berendezés adásvételére vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával.
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Valamennyi rész vonatkozásában:
Ajánlatkérő a vételárat az eszközök leszállítását követően, a teljesítési igazolás kiadása után, a szabályszerűen kiállított számla ellenében átutalással fizeti meg.

+ még 16
Ajánlattevő egy számla benyújtására jogosult valamennyi rész vonatkozásában.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az ellenszolgáltatás összegének megfizetése az RRF-2.1.2-21-2022-00039 azonosító számú "Átfogó digitális infrastruktúra-,készség-és a nemzetköziesítés fejlesztése a Neumann János Egyetemen" című projektből kerül finanszírozásra.

Finanszírozás formája: utófinanszírozás. Támogatás intenzitása: 100 %
A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosító számát is.
A támogatás rendjére és a finanszírozási feltételeire a 256/2021 (V.18.) Kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
Az igazolt teljesítést követően a benyújtott számla 30 napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre, figyelemmel a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdésénekrendelkezéseire.

A kifizetés során a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdései és az ÁFA törvény rendelkezései alkalmazandóak.
Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
A Kbt. 27/A. §-a szerint az Ajánlatkérő - kivéve a Kbt. 5. § (2)-(4) bekezdése szerinti Ajánlatkérőt - köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.): 6:187. §-ára, amely alapján:
- Ajánlatkérő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
- Ajánlatkérő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Késedelmi kötbér: Ha ajánlattevő - olyan okból, amelyért felelős - késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5 %-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 10 %-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 20 naptári napot eléri, vagy meghaladja, az Ajánlatkérő jogosult - anélkül, hogy érdekmúlását bizonyítania kellene - a szerződést felmondani, és a meghiúsulási kötbért követelni.

Hibás teljesítési kötbér: Ha ajánlattevő - olyan okból, amelyért felelős - hibásan teljesít, Ajánlatkérő a teljes nettó szerződéses összeg 10%-a összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján.

Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a teljesítés - olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős - meghiúsul, Ajánlatkérő a szerződést azonnali hatállyal felmondja és Ajánlatkérő - a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően - meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenérték 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-10-03 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: Az EKRr 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. A Kbt. 68. § (1b) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
További információk: A Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdése szerint.
1. Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Ajánlattevőnek árazott költségvetést is be kell nyújtania .pdf formátumban, valamint szerkeszthető .xls formátumban is. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények tekintetében a Kbt. 41/A §-a az irányadó.

5. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
+ még 21
1. az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját;
Egyéni vállalkozónál, az egyéni vállalkozóról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 10. § (1) bekezdése rendelkezései figyelembevételével, egyéni vállalkozó csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az igazolványszámát, vagy az adószámát. Egyéni vállalkozó esetében Ajánlatkérő elfogadja bármely olyan dokumentum egyszerű másolatának ajánlatában történő csatolását, amely alkalmas a képviseletre való jogosultság igazolására (pl. személyi igazolvány, aláírás minta, közjegyző által hitelesített nyilatkozat).

2. a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.

Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmét és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

6. Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Ajánlattevőnek árazott költségvetést is be kell nyújtania .pdf formátumban, valamint szerkeszthető .xls formátumban is, figyelemmel l a Kbt. 41/B § (2) bekezdésére. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban.

7. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények l a Kbt. 41/A. §-a az irányadó.
8. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
9. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 66. § (1) bekezdésére.
10. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5) bekezdései szerint előírtakat.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetszerződésben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

13. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdésére, amely szerint: A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőt tájékoztatni az alvállalkozók bejelentésben közölt adatainak változásáról. A nyertes ajánlattevő a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. Az ajánlatkérő részére e kötelezettség végrehajtásáról külön nyilatkozatot vagy más igazolást nem kell benyújtani.

17. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titokká nyilvánításról és annak indokolásáról az ajánlatban nyilatkozni kell.

19. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.

20. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.

21. Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire.

22. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.
23. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében.

24. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
25. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, amely alapján az ajánlati kötöttség 60 nap

27. FAKSZ: dr. Simon Krisztián 01065
A felhívás VI.3) pontjában foglalt "További információk" részletesen a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek kifejtésre.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 170-481015 (2022-08-31)
További információk (2022-09-30) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-06-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 55 349 391 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-02 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 108-340156
HL-S szám: 108
További információk
2 - Görgős járműfékpad számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].;
Az eljárás második része a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alapján eredménytelen.;
Ajánlatkérő alkalmazta a Kbt. 81. § (5) bekezdését, erre tekintettel az el nem bírált ajánlatok az alábbiak:
Ajánlattevők adatai:
1. rész:
Multilab Kalibráló és Kereskedelmi Kft. (1163 Budapest, Zalavár Utca 4.) adószám: 13673730-2-42
KarmaTECH Kft.(1239 Budapest, Orbánhegyi dűlő 1.) adószám: 23410541-2-43
T Bon Car Kft. (1163 Budapest, Cziráki utca 26-32.) adószám: 24275240-2-42
2. rész:
GarAgent-AH Kft. (1098 Budapest, Távíró u. 17.) adószám: 10840711-2-43
3. rész:
Leitz-Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1071 Budapest, Damjanich utca 11-15.) adószám: 11820170-2-42
PIM Kft. (2040 Budaörs, Szabadság út 143. alagsor 3. ajtó) adószám: 13090465-2-13
FERCOM SYSTEMS Kft. (1037 Budapest, Pomázi út 15.) adószám: 24734097-2-41
GRIMAS Kft. (1214 Budapest, Puli sétány 2-4.) adószám: 10860764-2-43

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-11 📅
Név: T Bon Car Műszaki Fejlesztő és Gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24275240242
Postacím: Cziráki Utca 26-32.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1163
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309331335📞
E-mail: lito.technik@gmail.com📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 52 320 000 HUF 💰
Név: Leitz-Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11820170242
Postacím: Damjanich Utca 11-15.
Postai irányítószám: 1071
Telefon: +36 12689520📞
E-mail: tender@leitz-hungaria.hu📧
Internetcím: http://www.leitz-hungaria.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 029 391 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
4
Hivatkozás További információk