A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Alkalmasság előzetes igazolása az ajánlatban:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szer-vezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
M1.
Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, a KR 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti, vagy azzal egyenértékű szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait/szerződéseit legalább az alábbi tartalommal:
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év, -hónap, -napban megadva)),
- a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely, kapcsolattartó neve és elérhetősége),
- a szolgáltatás (szerződés) tárgya,
- szerződés keretében nyújtott szolgáltatások ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból Ajánlattevő alkalmassága minden kétséget kizáróan megállapítható legyen.
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatás meg-rendeléseket veszi figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésében foglaltakra.