Szöveg
A tervezésiszerződés 3. pontja az alábbiak szerint egészül ki:
3. A Tervező feladatát, továbbá a megrendelői elvárásokat részletesen a műszaki dokumentáció tartalmazza, így a Szerződés tárgya a műszaki dokumentációban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint az 1. sz. szerződésmódosításban foglaltaknak megfelelő feladatok teljesítésének biztosítása és teljeskörű ellátása.
A tervezési szerződés 5. pontja a következők szerint módosul:
5. A teljesítési határidő: A Szerződés teljesítési határideje annak hatályba lépésétől számított 170 tervezési nap (2023. december 20.) - a 6. pont utolsó bekezdésében írtak szerinti kikötéssel – melybe a 252/2006. (XII.7.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés g) pontja szerinti Országos Építészeti Tervtanács véleményezesének ideje, a tervtanácsnak történő benyújtástól az egyes konzultációs, illetve tervtanácsi vélemények kézhezvételi napjáig terjedő időszakban nem számít bele, Tervezőnek így a tényleges tervezési munkára 170 nap áll rendelkezésére, amely időtartam során teljesítendő feladatok részhatárideje a 6. pontban kerül meghatározásra.
A tervezési szerződés 5. pontja a következők szerint módosul:
6. A Szerződés teljesítése során teljesítendő feladatok részhatárideje:
a) Épületek felmérése (felmérési terv készítése), a tervezési program véglegesítése és dokumentálása szakági és belsőépítészeti koncepcióval, az engedélyezési terv előkészítése jelen előzetes tervezési program a megrendelő által biztosított programelemek alapján: a szerződés megkötését követő 30 naptári nap
b) Építési és szakági engedélyezési tervdokumentáció összeállítása, tervezői költségbecslés készítése: az Országos Építészeti Tervtanács által kiadott tervtanácsi elfogadó véleményt kézhezvételét követő 50 naptári nap,
c) Kivitelezési tervdokumentáció, közbeszerzési tervdokumentáció elkészítése 2023. december 20. napja.
Amennyiben valamely a-c) pont szerinti részhatáridő utolsó napja nem munkanapra esik, a határidő csak az ezt követő legközelebbi munkanapon jár le és a következő határidő is ettől a naptól számítandó. Ennek megfelelően a véghatáridő meghaladhatja az 5. pontban írt 170 napos időtartamot.
A tervezési szerződés 14. pontja a következők szerint módosul:
14. A Tervező a Szerződésben meghatározott tervezési szolgáltatásokat a Megrendelő részére a Dokumentumok alapján végzi.
Munkarész megnevezése
a)Épületek felmérése (felmérési terv készítése), a tervezési program véglegesítése és dokumentálása szakági és belsőépítészeti koncepcióval, az engedélyezési terv előkészítése jelen előzetes tervezési program a megrendelő által biztosított programelemek alapján: a szerződés megkötését követő 30 naptári nap
b)Építési és szakági engedélyezési tervdokumentáció összeállítása, tervezői költségbecslés készítése: az Országos Építészeti Tervtanács által kiadott tervtanácsi elfogadó véleményt kézhezvételét követő 50 naptári nap
c) Kivitelezési tervdokumentáció, közbeszerzési tervdokumentáció elkészítése: 2023. december 20. napja.
A tervezési szerződés 26. pontja a következők szerint módosul:
26. Tervező a műszaki leírásban rögzített feladatai teljesítése esetén összesen 68.765.432,- Ft + ÁFA alapdíjra továbbá 3.937.008,- Ft. + ÁFA pótmunkára vonatkozó, a felhasználási jogok ellenértékét is tartalmazó Tervezési Díjra, mint átalánydíjra jogosult.
A tervezési szerződés 29. pontja a következők szerint módosul:
29. Tervező az alábbi tervfázisokat követően jogosult számlát kiállítani:
1.részszámla a tervezési alapdíj 10%-a az alábbi munkarész elvégzését követően:
a)Épületek felmérése (felmérési terv készítése), a tervezési program véglegesítése és dokumentálása szakági és belsőépítészeti koncepcióval, az engedélyezési terv előkészítése jelen előzetes tervezési program a megrendelő által biztosított programelemek alapján.
2.részszámla a tervezési alapdíj 40%-a és a pótmunka díj 44,45%-a az alábbi munkarész elvégzését követően:
b) Építési és szakági engedélyezési tervdokumentáció összeállítása, tervezői költségvetés készítése.
Végszámla a tervezési alapdíj 50%-a és a pótmunka díj 55,55%-a az alábbi munkarész elvégzését követően:
c) Kivitelezési tervdokumentáció, közbeszerzési tervdokumentáció – beleértve az árazott tervezői költségvetést is – elkészítése.
A tervek elkészítésére vonatkozó Tervezői szolgáltatás akkor minősül teljesítettnek, ha Tervező az adott tervszállításához tartozó, részletes tervdokumentációban minden egyes tervet (tervlapot), dokumentumot az összes szakágban hiánytalanul – a Szerződés 47. pontjában meghatározottaknak megfelelően - átad Megrendelőnek. Tervező a tervdokumentációkat PDFA formátumban, a tervdokumentációk alapját képező munkaterveket vektoros ArchiCAD, illetve AutoCAD archív fájlformátumban köteles átadni a Megrendelő részére.
A közbeszerzési eljárás Előzetes tervezési programjában írt feladatok az alábbi tervezői feladatokkal egészülnek ki:
- 315/2022 (VIII.16.) korm. rendelet 1.§ (1) alapján a 252/2006. (XII.7.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés g) pontja szerinti Országos Építészeti Tervtanács véleményezesén, a tervkoncepciónak az Országos Építészeti Tervtanáccsal történő egyeztetése, részvétel az egyeztetéseken, a tervek véleményezés szerinti módosítása.
Az alábbi tervezési feladatok ellátása:
- térszint alá építés az északi és a déli oldalon illetve az épület alatt az OÉT elvárásnak megfeleltetve, ami egyben többlet talajmechanika vizsgálatokat, több alapfeltárást és többlet tartószerkezeti tervezést is igényel (un. Jet-grouting technológia alkalmazása szakértővel előre egyeztetett módon) illetve a potenciálisan előforduló talajvíz elleni speciális szigetelési rendszer tervezését vonja maga után
- a működtetéshez szükséges mélygarázs kialakítása az északi oldalon
északi és déli oldalon szabadtéri fogyasztó terek kialakítása nyári büféhelyiségekkel illetve kerti bútor raktárakkal
- nyugati oldalon amfiteátrum szerű szabadtéri előadótér kialakítása
- dönthető nézőtér kialakítása, motoros működtetéssel
Folytatás a VII.2.2) pontban